Keresés

Részletes keresés

EME Creative Commons License 2004.04.22 0 0 481
Hogy nem szakadt rá a pavilon teteje?!
Előzmény: old schachterhand (480)
old schachterhand Creative Commons License 2004.04.22 0 0 480
Kolozsvár első embere tegnap részt vett a városban 11. alkalommal megrendezett kelet-közép-európai vásár megnyitóján. Funar kilenc év után első ízben jött el az Expo Transsylvania kiállítási csarnokba, amit helyi megfigyelők a közelgő önkormányzati és parlamenti választásokkal magyaráztak. A körséta során a magyar pavilont is felkereste. Futólag megtekintette kéttucatnyi cégünk kínálatát, ám miután Kónya László, a kolozsvári főkonzulátus külgazdasági attaséja tokaji borra invitálta őt és kíséretének tagjait, a városvezető megtoldotta a magyarokra szánt idejét, sőt hajlandó volt lapunk kérdéseire is válaszolni.
Funar szorgalmazta a külföldi tőke fokozott szerepvállalását Kolozsváron. Ezen belül Magyarországról – a már itt lévő kis- és középvállalkozók mellett – a nagy cégek érdeklődésére is számítana. Vonzó képet festett Kolozsvár gazdasági helyzetéről, megemlítve a mindöszsze háromszázalékos munkanélküliséget, valamint azt, hogy a spanyoloktól az osztrákokig számos külföldi befektető hozta már ide tőkéjét. Ő és munkatársai – úgymond – mindent megtesznek a befektetőbarát légkör megteremtéséért. Egyúttal gratulált Magyarország EU-tagságához, és örült annak, hogy az unió ezáltal hozzájuk is közelebb kerül.
Reményét fejezte ki, hogy az észak-erdélyi autópályából a Szamos-parti város is profitál majd. Funar szerint a sztráda a magyar határtól két-három év alatt megépülhet Kolozsvárig. Megismételte: főleg a nagy magyar vállalatok érdeklődésére számít. !!Közbevetésünkre, miszerint a magyar olajtársaság romániai központja Kolozsváron működik, ám Mol-töltőállomások létesítését hosszú éveken át éppen ő tiltotta városában, Funar úgy reagált: ezek téves információk.

romboid Creative Commons License 2004.04.22 0 0 479
Komolyzenei koncertlátogatást helyezett kilátásba a játékosoknak a román labdarúgó élvonalban szereplő Universitatea Craiova tulajdonosa arra az esetre, ha elveszítik a hétvégi bajnokit.
"Ha kikapunk itthon a Petrolul Ploiestitől, akkor jövő héten az egész csapatot elviszem a helyi filharmonikusok előadására. A klasszikusok minden futballistának nagy kihívást jelentenek" - mondta vészjóslóan Dinel Staicu főrészvényes a vasárnapi meccs előtt.


old schachterhand Creative Commons License 2004.04.21 0 0 478
CSÓKAIRTÁS KOLOZSVÁRON

A polgármesteri hivatal immár két éve harcol az egyre jobban szaporodó csókák ellen, szaporodásukat nagyon nehéz megállítani — mondta kedden Minodora Fritea, a polgármesteri hivatal ellenôrzô osztályának igazgatója, miközben a kiküldött alpinisták sorra verték le a sétatéri fákról a csókák tojással teli fészkét. Az akciót folytatják, ugyanis a városháza felügyelôi körülbelül 500 olyan fát azonosítottak, amelyen több csókafészek található — tudtuk meg a polgármesteri hivatal illetékeseitôl.

A csókafészkek elsôsorban a Mikó és a Kôkert utcában, a Babes parkban és a Sétatéren találhatók. — A fiókák kikelte elôtt akarjuk megsemmisíteni a fészkeket. Tudomásunk szerint a csókák Ukrajnából jöttek két évvel ezelôtt, mivel nálunk melegebb van. Normális körülmények között számuk 5–10 ezer között kellene hogy mozogjon, de Kolozsváron ennél sokkal több van belôlük — tájékoztatott Fritea, hozzáfűzve: a városi tanács 50 millió lejt hagyott jóvá a hasonló akciókra.

Megtudtuk: szombaton a pataréti szemétdomb környékén ismét csókairtás lesz. — Az eddigi hét vadászat során körülbelül 5 ezret sikerült kilôni — tette hozzá a polgármesteri hivatal ellenôrzô osztályának igazgatója.

A keddi fészekrombolás több órán át tartott. Az alpinisták elôbb a Ion Moina stadion mellett, a Sport Szállodával szembeni fáknál láttak munkához. A riporter helyszínre érkezésekor egy tojásokkal teli fészek máris a földön hevert. — Jól teszik, hogy irtják ôket, nem sajnálom a csókákat, túl sok van belôlük, nagy zajt csapnak — mondta az egyik járókelô az akció láttán. Corsei Laurentiu, a Carpatia Alpina társaság munkatársa pedig a sajtónak úgy nyilatkozott: nem tehetnek semmit, mivel a városháza alkalmazta ôket. — Szerintem van helyük az erdôben fészket rakni — vélekedett.

Az ornitológusokat viszont nagyon felháborította az általuk törvénytelennek tartott akció. Lapunknak nyilatkozva Sándor D. Attila, az Ornitológiai Egyesület képviselôje kifejtette: a polgármesteri hivatal durván megszegte a védett területekrôl szóló (2002/462), a környezetvédelemi (1995/137) és vadászati törvényt (1996/103). — Mindhárom szigorúan tiltja, hogy a költési idôben tönkretegyék a fészkeket vagy a tojásokat, éppen ezért feljelenést teszünk a városháza ellen — mondta a madártani szakember. Sándor D. Attila arról is beszámolt, hogy a sajtóból már értesültek hasonló akciókról, ezért március 31-én tiltakozó levelet küldtek a városházára, amelyben kérték a fészkek tönkretételének azonnali leállítását. — Semmilyen választ nem kaptunk. Ehelyett máris elkezdték a törvénytelen fészekrombolást — jegyezte meg felháborodottan Sándor D. Attila. Hozzáfűzte, hogy amennyiben idôben értesültek volna a keddi fészekrombolásról, a helyszínen tiltakoznak, sôt értesítik a rendôrséget és az illetékes környezetvédelmi szerveket is.

Elmondta: a csókavadászat ellen nem tiltakoztak, ugyanis az nem költési idôben történt, és a csóka vadászható faj.

Az ornitológus szerint a csókák elsôsorban a természetes ellenségek, mint például a vércse és héja hiánya, valamint a háztartási hulladékok jelenléte miatt terjedtek el. A városházára küldött március végi levélben az áll: elôbb a csókák élelem- forrását kell megszüntetni, a hulladékok megfelelô tárolása révén. Ugyanakkor felkérik a városháza illetékeseit, hogy elôbb vegyék fel a kapcsolatot az ornitológusokkal, s csak ezt követôen lássanak hozzá a csókák irtásához — áll a Dan Hulea igazgató és Sándor D. Attila kézjegyével ellátott levélben.

Az egyesület kedden újabb tiltakozó levelet juttatott el a városházára.

(Szabadság)

occy Creative Commons License 2004.04.20 0 0 477
Elnézést, ném illik ebbe a topicba, de ehhez a témához talán igen.

Áprily Lajos

Tavasz a házsongárdi temetőben

Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének

A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

kinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.

Ha jött a harcok lázadó sötétje,
fénnyel dalolt a név, hogy féltve védje.

S a dallamot karral kisérve halkan,
napsugaras nyugat dalolt a dalban,

hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.

Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.

S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,

míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.

Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.

Gyámoltalan nő - szól a régi fáma -
urát keresve, sírba ment utána...

A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem.

S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.

Előzmény: AgentOrange (471)
bibercalmero Creative Commons License 2004.04.20 0 0 476
Hat... fel evig csak sikerult eltitkoltatni a pernyerest, fizetni meg nem fizet.
Előzmény: Deashi Barai (475)
Deashi Barai Creative Commons License 2004.04.20 0 0 475
A gyűjtésre emlékszem, magam is támogattam.
Az eskülő elmaradása azért csak negatív történéssel koronázza az egész folyamatot. Kár, hogy nem lehet felhőtlenül örökölni.
Azért megnéztem volna Funar Gyuri arcát, amikor először halotta a hírt;-)
Előzmény: EME (473)
EME Creative Commons License 2004.04.20 0 0 474
Hogy ezzel mi bajuk van Brüsszelben?

"Gozner Gertrud
A KORRUPCIÓ MAGASISKOLÁJA
Bélelt borítékokkal és márkás whiskyvel húsz vizsga is elintézhető
[19.4.2004]

Nem szükséges magyarul tudni, hogy elvégezz egy magyar tannyelvű egyetemet – derítette ki a Reporter Incognito forgatócsoportja. Dokumentumfilmjük szerint a romániai egyetemeken kenőpénzzel minden elintézhető.

A Prima tévé titkos forgatócsoportja, a Szemtanúk legutóbbi műsorukban az egyetemeken is eluralkodó korrupciót vették nagyító alá. Titkárnőkkel és professzorokkal beszéltek, akik beleegyeztek, hogy a magukat diáknak álcázó újságírók több tanévet végezzenek egyszerre, csakhogy beiratkozzanak hozzájuk és kifizessék a több száz dolláros tandíjat.

Riportjukból azt derült ki, hogy az országszerte egyre-másra megnyíló magánegyetemeknek nem az a céljuk, hogy átadják a tudást a fiataloknak, hanem egész egyszerűen minél profitábilisabb vállalkozássá szeretnének válni.

A Szemtanúk csoport tagjai körbejárták a romániai állami és magánegyetemeket, hogy kiderítsék, kenőpénzért cserébe lehet-e egyetemi diplomát szerezni, vagy a vizsgákat elintézni. „Munkájuk” során legkevesebb három vizsgát intéztek el ezzel a módszerrel, és egy lépésre állnak attól, hogy egyenesen a harmadéven kössenek ki, miután gyakorlatilag megvették egy egyetemi kar dékánját.

Noha nincs benne a hivatalos tantervben,
a csúszópénz adás leckéjét az évek során mindegyik diák kitanulja – állítják a Szemtanúk, akik szerint pénz és ajándékok segítségével az egyetemi hallgatók vizsgákat tesznek le, szakokat végeznek el és végül diplomához is jutnak.

Még ha túl nagy tudománnyal nem is maradnak a tanuló évek után, az egyetemisták – a jövő hivatalnokai, mérnökei, üzletemberei vagy ügyvédjei – kétség kívül hasznos dolgokat sajátíthatnak el arról, hogyan igazodjanak el a világban.
Például az egyetemen megtanulhatják, hogy kik a megfelelő közvetítők a csúszópénz átadásához, vagy hogy milyen jelek alapján hozza a tudomásunkra a köztisztviselő, mekkora összeg kell legyen a borítékban, hogy megoldja a gondjainkat.
A Reporter Incognito forgatócsoportja ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy nem szükséges magyarul tudni, hogy elvégezz egy olyan egyetemet, ahol az összes tantárgyat ezen a nyelven adják le. Legalábbis erről biztosította őket a kolozsvári Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem titkárnője, aki arra is rábólintott, hogy már két év után is letehetik a licencvizsgákat.

A riporterek humorosnak,
ugyanakkor meglepőnek találták, hogy a kolozsvári Sapientia Egyetemre anélkül lettek volna hajlandók felvenni őket, hogy egy árva szót sem tudnak magyarul. A riportereket az intézmény egyik titkárnője fogadta, aki – szerintük – nem nagyon értette, amit mondtak.

A nyelvi különbségek miatt többnyire tekintettel, gesztusokkal, jelbeszéddel kommunikáltak egymással, és sikerült elérniük, hogy a titkárnő egyenesen a másod- vagy a harmadévre fogadja el beiratkozásukat.

A legmesszebb azonban Zsil-völgye egyetemén jutottak, ahol a titkárnő segítségével három vizsgát is sikerült letenniük úgy, hogy egész félévben az oktatási intézmény felé sem néztek, és természetesen a vizsgákon sem jelentek meg.

Azért esett a forgatócsoport választása a petrozsényi tanintézményre, mert az egyik bukaresti kerület polgármestere, Cristian Popescu (alias Piedone, a PSD helyi alapembere) szintén nemrég ezen az egyetemen záróvizsgázott közgazdaságtanból. A filmesek feltetették magukban a kérdést, hogy egy kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező bukaresti miért pont egy bányászvárosba megy tanulni?

Újabb indokot szolgáltatott az intézmény tesztelésére, hogy Ion Iliescu államelnök itt nyitotta meg ősszel az új egyetemi tanévet. A riporterek azzal keresték meg a Petrozsényi Tudományegyetemet, hogy már rendelkeznek egy diplomával, és szeretnének a menendzsment szak második évére beiratkozni.

A dékán, Ilie Mitran jóváhagyta a kérvényt,
ezzel a Szemtanúk ismét az egyetemisták soraiba léptek. Legközelebb a téli vizsgaidőszakban keresték csak fel az intézményt. Összesen 20 vizsgát kellett volna letenniük, hogy átiratkozhassanak a harmadévre. De a szorgos tanulás helyett ők inkább az egyetem titkárnőjéhez fordultak.

A titkárnő nagyon készségesnek bizonyult, rövid ismeretség után máris elmagyarázta, hogy milyen ajándékokkal kell beállítani a dékánhoz, hogy engedékeny legyen, sőt ő maga járt közben az egyik tanárnőnél, hogy a riporternek ne kelljen letenni az egyik vizsgát.

Hamarosan a kulisszatitkokba is bevezette a Szemtanúkat, miszerint a többség csak közvetítő révén hajlandó a pénzadományokat és egyéb figyelmességeket átvenni. A barátságuk a titkárnővel odáig fejlődött, hogy az személyesen járta végig a tanárokat, hogy kipuhatolózza, melyik mennyiért hajlandó eltekinteni a vizsgától.

Így egy nap alatt a Szemtanúknak három vizsgán is „átmentek”. Lassan közeleg az újabb vizsgaidőszak, de a titkárnő megígérte, hogy azt is elintézi. Hamarosan megkapjuk a menedzsment diplománkat, anélkül, hogy egy könyvet a kezünkbe vettünk volna – állítják a filmesek.

A petrozsényi Tudományegyetemen
R.I.: Milyen tanárok elérhetők? El lehetne intézni?
T.: Igen!
R.I.: Kivel?
T.: A dékánnak vigyetek egy karton Kent cigarettát, és egy üveg…
R.I.: Whiskyt?
T.: Igen. Valami jobb fajtát! A tornaórával kapcsolatban nem tudom, mit mondjak. Vegyetek valamit! Ne menjetek oda üres kézzel!
R.I.: És a többi tantárggyal kapcsolatban? Hol lehet megtudni?
T.: Majd én megérdeklődöm nektek.
R.I.: Ön szerint jó ötlet pénzt adni?
T.: Hát… vannak professzorok, akik elveszik, de hogy is mondjam, csak közvetítőkön keresztül. Nem veszik el a kezedből, mindenki óvatos.
R.I.: Ön nem tudna segíteni nekünk?
T.: Megnézem, mit tehetek.

A dékán nem volt hajlandó elfogadni az ajándékot, ezért ismét a titkárnőhöz fordultak.
R.I.: Jó kapcsolatban van a dékánnal?
T.: Én igen. De még van két személy, akiért közben kell járjak, ezért nem vállalhatok fel még egy harmadikat. Kötelezettségeim vannak!
R.I.: 50 eurót tudunk adni, maximum százat. 100 euró, és akkor már nem adjuk az ajándékot.
T.: Rendben, megpróbálom. Viszont megérdeklődtem a gazdasági elméleteket. A tanár egy nő, Codruta Dura. Holnap reggel itt lesz, és akkor beszélek vele.

Másnap:
R.I.: Most adjam át a pénzt?
T.: Igen, most add át, amit Codrutanak szánsz.
R.I.: Ez a millió az öné…
T.: Rendben. Köszönöm!
R.I.: Ez a millió a tanárnőé..
T.: Jól van!
R.I.: És 50 euró a dékán úrnak..
T.: Igen.
R.I.: Az ajándékot is oda kell adni?
T.: Igen. Közben elintéztem a gazdasági elméletek előadójával. Nem kell elmenj a vizsgára! Holnap 12-kor benéz és beírja a jegyet a naplóba. A tornatanárral kapcsolatban: beszéltem a titkárnőjével, és azt üzeni, hogy vegyél neki egy üveg italt és egy csomag kávét. A többit majd elintézi ő. "

EME Creative Commons License 2004.04.20 0 0 473
Amiért örülni lehet, az a nyerés ténye és a perköltség megtérülése.(amire az Erdély topicban annak idején gyűjtés is indult)
Abban viszont sajnos igaza van a srácnak, hogy amit kiharcolnak azt megtehetik, amire lemondóan legyintenek azt elfelejthetik. Funar és bandája semmit nem ad nekik, ha nem muszáj. (ezért is jó lenne, ha végre elmenne a sunyiba!)
Én voltam Kolozsváron olyan lakodalomban, ahol ezt a problémát elkerülendő az egyházi esküvő a Szent Mihály templomban volt, a polgári pedig Marosvásárhelyen. Mert ott lehet azt mondani, hogy igen (a menyasszony vásárhelyi)
Előzmény: Deashi Barai (472)
Deashi Barai Creative Commons License 2004.04.20 0 0 472
Most örülni kéne, vagy sem?:-S
Legalább a perköltséget sikerült összedobni...
AgentOrange Creative Commons License 2004.04.20 0 0 471

Szegény Kolozsvár.

Pert nyert egy kolozsvári pár a magyarul kimondott, boldogító igen miatt
2004-04-20 11:06

Pert nyert egy kolozsvári fiatal magyar pár három évvel azután, hogy az anyakönyvvezető előtt a román mellett magyarul is megpróbálta kimondani a boldogító igent.

Herédi Zsolt és Füsy Katalin 2001-ben szerette volna hivatalossá tenni a már jó ideje tartó élettársi kapcsolatukat. Számításaikat azonban áthúzta Vasile Gherman kolozsvári anyakönyvezető, aki a szélsőséges nacionalista nézeteiről hírhedt Gheorghe Funar kolozsvári polgármester egyik közeli munkatársa.
A pár házasságkötésének tervezett időpontja előtt egy héttel jelent meg a román hivatalos közlönyben a helyi közigazgatást szabályozó törvény, amely kimondta: azokon a településeken, ahol egy nemzeti kisebbség számaránya meghaladja a húsz százalékot, az illető kisebbséghez tartozó személyek számára a városvezetés köteles olyan anyakönyvvezetőt biztosítani, aki ismeri a házasulandók anyanyelvét.
"Esküvőnk előtt azonban elutasító választ kaptam a hivataltól, ezért úgy gondoltam, hogy legalább a feleségemnek kimondom anyanyelven a boldogító igent" - mondta Herédi az MTI-nek. A szociológus végzettségű fiatalember merészsége azonban nagy vihart kavart, a magyar szó hallatán az anyakönyvvezető kirohant a teremből, és nem volt hajlandó folytatni a ceremóniát. "Néhány nappal később az Egyesült Államokba kellett utaznom, ezért mindketten megpróbáltuk jobb belátásra bírni a konok hivatalvezetőt, de ő továbbra is elutasított" - mondta.
A házaspár a bíróságon kereste tovább igazát. A mintegy húsz megjelenést és rengeteg időt igénylő per végül a házaspár szempontjából kedvező módon ért véget, a bíróság 50 millió lejes (mintegy 310 ezer forintos) kártérítést ítélt meg számára.
A bírósági döntés már tavaly szeptemberben megszületett, de az érintetteket mindeddig elmulasztották tájékoztatni. Herédi hosszas utánajárás után végül törvényszéki végrehajtóhoz fordult. Ez utóbbi csak március 16-i keltezéssel kapta meg azt a jóváhagyást, amely lehetővé teszi, hogy behajtsa a pénzt a polgármesteri hivataltól. A végrehajtó kénytelen volt a behajtás radikális módszeréhez folyamodni, mivel kétszer kérvényezte a kártérítés kifizetését, de mindkét alkalommal elutasító választ kapott a városházától.
Herédiék a kedvező ítélet ellenére sem fognak most már összeházasodni. "Már nem éri meg" - mondták az MTI-nek, hozzáfűzve, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok alapján Kolozsváron a magyarság számaránya 20 százalék alá esett, a törvény módosítása pedig amúgy sem tenné lehetővé, hogy anyanyelvükön tegyék hivatalossá élettársi kapcsolatukat. A párnak egyébként már gyermekeik is vannak.
"Megalázó lenne, ha ismét Gherman elé kellene állnom, és románul kellene kimondanom az igent" - mondta Herédi, hozzátéve ugyanakkor: kiábrándította őt az esetük visszhangtalansága, hiszen egyetlen magyar fiatal házaspár sem követte példájukat. Herédi szerint ha mindenki ragaszkodott volna anyanyelvéhez, rá lehetett volna kényszeríteni a városházát, hogy magyarul is tudó anyakönyvvezetőt alkalmazzon.

MTI - fideszfrakcio.hu

Deashi Barai Creative Commons License 2004.04.19 0 0 470
Nem lehet ésszel felfogni hogy ilyen emberek mint eza Tudor felelős politikusok lehetnek "Europában"... És a birka tömeg meg asszisztál alatta...

Előzmény: AgentOrange (469)
AgentOrange Creative Commons License 2004.04.19 0 0 469
kultúrpárt:

Vadim Tudor lerombolná az aradi Szabadság-szobrot
2004. április 19. 9:39

MNO
Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt országos elnöke a tizenhárom gyilkos emlékművének nevezte az aradi Szabadság-szobrot, és egyben fogadalmat tett, hogy győzelme esetén leromboltatja – számolt be a Nyugati Jelenre hivatkozva az erdely.ma.

Román nemzeti lobogókkal, színes léggömbökkel és tűzijátékkal fogadta Aradon körülbelül ezer híve szombaton Corneliu Vadim Tudort, a Nagy-Románia Párt (PRM) országos elnökét. Rövid szabadtéri beszédében Vadim rögtön kitért az aradi Szabadság-szoborra is, melynek felállítását aljasságnak és a román nemzetet megbecstelenítő tettnek titulálta. „A tizenhárom gyilkos emlékművének felállítása az SZDP–RMDSZ közötti gyalázatos protokoll következménye. Ha győzünk, száz emelődaruval romboltatom le. Ez lesz a legrövidebb életű szobor az ország történelmében; felőlem átvihetik Magyarországra, a Marosba is dobhatják, be is olvaszthatják” – fogalmazott a politikus. A feltüzelt tömeg a „Le a magyarok szobrával! Téged akarunk elnöknek, Vadim!” mondatokat kiabálta

kábelbúvár Creative Commons License 2004.04.14 0 0 468
Végzetes meditáció

Jógaoktatásba csomagolt szexpartik szervezésével, kábítószer-terjesztéssel, pedofíliával, pénzmosással, adócsalással vádolják egy évtizedek óta működő, kiterjedt romániai szekta vezérét, akit akkor tartóztattak le, amikor Magyarországra akart szökni, majd a múlt héten szabadon engedték.

„Hatezer nővel volt szexuális kapcsolatom" - dicsekedett a rendőrségi kihallgatásán a macsósnak még jóindulattal sem nevezhető 52 éves Gregorian Bivolaru, Románia minden idők legbotrányosabb szektájának guruja, akit március 28-án este, illegális határátlépés közben füleltek le a nagylaki határnál. A saját bevallása szerint csupán magyarországi pihenésre átosonni szándékozó vezérnek alapos oka volt eltűnni az országból, tíz nappal korábban ugyanis a román rendőrség háromszáz kommandósa szállta meg a szekta bukaresti székhelyét és „fióktelepeit", ahonnan két teherautónyi stúdióberendezést, pornó- és pedofil kazettákat, cd-ket, hallucinogén gyógyszereket, könyveket, dokumentumokat vittek el. Érthetetlen okokból azonban az ügyészség nem adott ki elfogatási parancsot a vezér ellen, tehát gyakorlatilag simán kiléphetett volna az országból. Pechére azonban nemzetközi körözés volt érvényben féltestvére, Gabriel Bivolaru ellen, akinek egy bank 67 millió dolláros átveréséért, privatizációs csalásért kellett volna öt évre börtönbe vonulnia. A családnév azonossága miatt Gregorian félt megkockáztatni a sima kiutazást, ezért álszakállat ragasztva, vámos segítséggel próbált meg kislisszolni Romániából.

Holott az öcs, Gabriel viselt dolgai eltörpülnek a Lelki Integráció az Abszolútban Mozgalom (MISA) tevékenysége mellett. A titokzatos és sejtelmes elnevezés színfala mögött „Greg" Bivolaru rendkívül egyszerű alapokra építette mozgalmát. Az érdeklődők hivatalosan jógatanfolyamra nyitottak be a Bukarest Harlemének is nevezett Ferentari negyed ominózus házába, ahol a színpadon - egy titokban készített fotó tanúsága szerint - meztelen nők „meditáltak". Közben Greg szuggesztíven mosta a közönség agyát, a törvényekre, társadalmi rendre fittyet hányó „új életmódra" tanított, végül a többórás, hallucinogén növénykotyvalékkal fűszerezett elmélkedés az emberi létről egy mindenki mindenkivel, védekezésmentes szexpartiban csúcsosodott ki. A tanítványok feltétlen engedelmességgel tartoztak a gurunak, tagdíjat fizettek, a boldog hepiendet pedig filmezték, majd a kazettákat külföldön (is) értékesítették.

A MISA-cirkuszon csámcsogó ellenzéki politikusokat, valamint a médiát most nem is annyira a szekta tevékenysége érdekli, hanem hogy az ügyészség, a rendőrség, a titkosszolgálatok miért tartották a hátukat a társaság adócsalással, kábítószerezéssel, pénzmosással tarkított hétköznapjainak fedezésére. Mint most utólag kiderült ugyanis, több tucat feljelentés lapul rendőrségi, ügyészségi fiókokban, amelyeket a mozgalomba beszippantott kiskorúak vagy az öngyilkosságba menekült, jó családból származó fiatal lányok szülei írtak. Látva a korábban istenített guru bukását, az eddig némaságot vállalók most sorra megszólalnak. Ioan Bejan, a Kovászna megyei rendőrség szervezettbűnözés- és drogellenes csoportjának vezetője az Evenimentul Zilei napilapnak nyilatkozva elmondta: a megyében 1995-1996 között 24 fiatal próbálkozott öngyilkossággal, akik mind MISA-tagok voltak, de az országos központjuk is tudott a Bivolaru-meditációkon felszolgált speciális teákról, amelyek napokon át kábulatban, önkívületi állapotban tartják a fogyasztót.

Mario Sorin Vasilescu, az egyik legismertebb romániai jógaprofesszor is keményen bírálta a szektát, és emlékeztette a hatóságokat, hogy a törvényes szakszövetség már 1974-ben figyelmeztette a rendőrséget Bivolaru üzelmeire.

A botrány végigsepert a bukaresti kormánypalota folyosóin, s most kizárólag a gurutól függ, kiket ránt magával. Bogdan Draghici, a közalkalmazottak országos szakszervezetének vezetője kijelentette: „Országos szinten több mint száz fontos állami alkalmazott falaz - elsősorban a belügyben, a közigazgatásban és a kancelláriánál - a mozgalomnak, mert maga is MISA-tag."

Tény, hogy a korrupcióellenes harcot Brüsszelben nulla toleranciával vállaló Nastase kormányfőre még sok álmatlan éjszaka vár, mivel a Bivolaru-ügyet már nem lehet eltussolni, és nagy kérdés, hogy egy hónappal a helyhatósági választások előtt ki viszi el a balhét a hatalmon lévő Szociáldemokrata Pártból (PSD) vagy a titkosszolgálatokból. A nyomozás látszólag gőzerővel folyik, eddig a rendőrség a MISA húsz ingatlanát túrta fel, és kiderítette, hogy a szektának 24 kirendeltsége volt az országban. Több mint száz tanút is kihallgattak már, ám mivel a legjelentősebb román titkosszolgálat, az SRI nem tudja, mennyire kiterjedt és veszélyes a szervezet, láthatólag igyekszik visszafogni a nyomozókat.

Annál is inkább, mert most fény derült rá, hogy Bivolaru egy egész paramilitáris csoportot épített fel a MISA köré. Ezt támasztja alá, hogy a szektások a guru nagylaki elfogását követően először az aradi törvényszék kapujában követelték agresszíven főnökük szabadon bocsátását, aztán pedig már a fővárosi ügyészség előtt tüntettek, miközben tucatszámra jelentkeznek kifejezéstelen arccal vérvizsgálatra, hogy bebizonyítsák, nem fogyasztottak kábítószert. Végül - ha átmenetileg is - elérték, amit akartak: Bivolarut a múlt hét végén eljárási hibákra hivatkozva szabadon engedték.
HVG.HU

Jó zaftos...

Alexander the Great Creative Commons License 2004.04.14 0 0 467
Nem tudják ezek a csádiak hogy mire vállalkoztak:)

Már várom a Bukarestben szervezett nemzetközi szakértői konferenciát-csak román "szakemberek" bevonásával-a csádi zászló történelméről és kialakulásáról.

Előzmény: NagyAnd (462)
sobri_joska Creative Commons License 2004.04.14 0 0 466
Bár eladhatják a kukákat Demszkynek is, elvégre fővárosunk színei is ezek
Előzmény: sobri_joska (464)
GyurkaPapa Creative Commons License 2004.04.14 0 0 465
Na mért ponbt zászlót ne lopjanak? :-)))
sobri_joska Creative Commons License 2004.04.14 0 0 464
Festhetik át a román nemzeti színű kukákat is... hehe
kábelbúvár Creative Commons License 2004.04.14 0 0 463
Az talán nem, de ősi Dák birtok igen!
Előzmény: NagyAnd (462)
NagyAnd Creative Commons License 2004.04.14 0 0 462
Majd bebizonyitják, hogy Csád is Nagy Románia része vót. ;-)))
Előzmény: Alexander the Great (460)
kábelbúvár Creative Commons License 2004.04.14 0 0 461
Vívjanak + érte!
;-)
Előzmény: Alexander the Great (460)
Alexander the Great Creative Commons License 2004.04.14 0 0 460
Hop

Románia elvesztheti nemzeti zászlaját

MTI
2004. április 13., kedd 15:04

Romániát az a veszély fenyegeti, hogy a jövőben nemzeti lobogó nélkül marad, ha esetleg elvesztené a Csád által az ENSZ-en belül kezdeményezett jogi vitát.

Román szakértők szerint Románia és Csád között a nemzeti lobogó kérdése valóságos diplomáciai háborúvá válhat. A történelem és a politika viharai során úgy alakult, hogy a két ország zászlaja teljesen megegyezik, mindkettő piros-sárga-kék, a színek azonos sorrendben, függőleges sávban követik egymást.

Csád 1959-ben beelőzött

A probléma három évvel ezelőtt a felszínre került már, de most újra felvetődött, mivel a szakértők emlékeztetnek rá, hogy a tavaly októberben elfogadott alkotmánymódosítás kidolgozói ismét "megfeledkeztek" e helyzet rendezéséről.

Tény, hogy Románia 1821 óta használja a piros-sárga-kék színkombinációt nemzeti zászlóként (igaz, korábban más elrendezésben), a kommunista rendszerben azonban címer volt középen. A lobogó az 1989-es forradalom után nyerte el végleges formáját, vagyis eltűnt róla a kommunista szimbólum. Az 1991-ben elfogadott alkotmány kimondja, hogy az ország nemzeti színei a kék, a sárga és a piros.

Csakhogy a fenti változtatás eredményeként a román zászló tökéletesen megegyezik a Csád Köztársaságéval, azzal, amelyet az afrikai államban 1959-ben fogadtak el. Csád számára is fontosak ezek a színek, mivel a kék számukra az eget, a reménységet, a mezőgazdaságot és az ország déli részét jelképezi. A sárga a sivatagot és a napsugarat, a piros pedig a jólétet, az egységet és a hazáért való önfeláldozást jelöli.

Az új címer lehet a megoldás

Románia korábban azzal érvelt, hogy a sárga szín az ő zászlajukon más árnyalatú. Mint emlékeztetett, a román alkotmány maga is meghatározza a trikolór színárnyalatait: a kékből a kobalt, a sárgából a króm, a pirosból pedig a vermut árnyalatot kell használni.

Csád mindenesetre az Egyesült Nemzetek jogi osztályánál tett panaszt, emiatt fennáll a a veszélye annak, hogy Románia jogilag elveszítheti a három alapszínből álló zászlaját. Ileana Cazan, a Román Akadémia keretében működő országos heraldikai bizottság titkára egyik sajtónyilatkozatában úgy vélte: az lehetne a legegyszerűbb megoldás, ha a román lobogó sárga színű sávjára ráhelyeznék az ország jelenlegi címerét.

kábelbúvár Creative Commons License 2004.04.05 0 0 459
A román kormány cáfolta hétfőn azt a sajtóértesülést, miszerint Adrian Nastase román és Tony Blair brit miniszterelnök titkos megállapodást kötött az Egyesült Királyságba utazó román állampolgárok vízum-ügyintézése tárgyában. Tony Blair egy szóvivője azt elismerte, hogy a kormány együttműködést folytat Romániával a vízumellenőrzés eltörlése érdekében, de tagadta, hogy ezzel a bevándorlók csökkenő számát kívánná London "jutalmazni".
Az állítólagos egyezségről a The Sunday Telegraph brit vasárnapi lap adott hírt. A lap értesülése szerint a két miniszterelnök megállapodása arról szól, hogy a román bevándorlók kérelmeit a brit hatóságok könnyített elbírálásban részesítik, ha azok nem menedékkérőkként folyamodnak a beutazási engedélyért. A brit jobboldali újság nyíltan utalt arra, hogy az általa vélelmezett egyezséget a brit kormányfő a bevándorlási statisztikák kozmetikázására használta fel, hogy eleget tegyen saját korábbi belpolitikai ígéreteinek.
INDEX
romboid Creative Commons License 2004.04.05 0 0 458
Hídnak ütközött egy hajó Budapesten

Hétfőn reggel fél nyolckor értesítette a vízirendészet az RSOE diszpécserszolgálatát, miszerint a _Giurgiu 23_ nevű alumíniumot szállító hajó nekiütközött a Lágymányosi híd bal parti hídpillérének - írta az Objektív Hírügynökség. Az Index megkeresésére a BRFK sajtóosztályán közölték, hogy a román hajó valójában cementet szállított. Az ütközés azért történt, mert a kapitány rosszul mérte fel hajója szélességét, így egy uszály nekiütődött a híd egyik pillérjének.

old schachterhand Creative Commons License 2004.04.02 0 0 457
:-)
Előzmény: EME (456)
EME Creative Commons License 2004.04.01 0 0 456
Nálunk is az lesz május 1., az EU csatlakozás napja. :))(és nem csak azért mert szombat):)
Előzmény: old schachterhand (455)
old schachterhand Creative Commons License 2004.03.31 0 0 455
Románia: ünnepnap a NATO-csatlakozás miatt

Munkaszüneti napnak nyilvánítják április 2-át, amikor sor kerül Románia és a másik hat tagjelölt állam NATO-ba való felvételének hivatalos ceremóniájára, jelentette be tegnap Gheorghe Maior honvédelmi államtitkár.


Alexander the Great Creative Commons License 2004.03.19 0 0 454
CIÁNOS A SZERET
Ócskavastolvajok okoztak környezeti katasztrófát Moldvában
[19.3.2004]

Egy három éve bezárt mosószergyár tartályait akarták ismeretlenek ellopni: így ömlött tíz tonna ciános zagy a Szeret folyóba Moldvában. A méregfolt már az egyik legnagyobb csángó falut, Lészpedet is elérte.

Ismét a Metadet tartályai szennyeztek

Háromezerszeresen haladta meg az egészségügyi határértéket a cián koncentrációja a moldvai Szeret folyóban, mert tíz tonna méreg ömlött a vízbe. A környezeti katasztrófát nem az időjárás és a rosszul tervezett ülepítőtó okozta, mint 2000-ben a nagybánya melletti színesfém-bányában, hanem néhány ismeretlen, akik ócskavasnak akarták ellopni a csütörtökre virradó éjszakán a Metadet vegyianyag-gyár tartályainak alkatrészeit.

A Falticeni város melletti üzemben szinte 600 tonna ciános és ammóniás vegyületet tárolnak. A rongálás miatt pár óra leforgása alatt tíz tonna ciánhidrát-acetát ömlött a Somuzul Mare folyóba és onnan a Szeretbe. A polgári védelem egy vízgyűjtő vizével igyekezett oldani a folyón a ciánkoncentrációt, a vegyületet nátriumhidroxiddal kötötték meg, így a Szeretbe érve nem érte el a két évvel ezelőtti töménységet – magyarázta Dan Iamandi, Iasi megye polgári védelmis szóvivője.


Két évvel ezelőtt 200-an kerültek kórházba ciánmérgezéssel (Bogdan Croitoru fotója nem a helyszínen készült)

A méreg egy részét gödrökbe gyűjtötték

A kiérdemesült mosó- és tisztitószer-gyártó Metadet alkalmazottai elzárták a szivárgó tartályokat, gödrökben igyekeztek felfogni a mérgező zagyot (a ciánhidrátot mosószergyártáshoz használják; a vállalatot még 2000-ben zárták be, azóta az ott tárolt vegyszermaradványok háromszor okoztak környezeti katasztrófát). Eközben a Suceava-i rendőrség nyomoz a tartályokat súlyosan megrongáló ócskavas-tolvajok után.

A hatóságok dolgát az is nehezíti, hogy Észak-Moldva az ország egyik legszegényebb vidéke. A két évvel ezelőtti Metadet-szennyezés után 200 embert kellett súlyos mérgezéssel Iasi-i és Suceava-i kórházakba szállítani, mert a figyelmeztetés ellenére fogyasztottak a kipusztult halakból.

A helybéliek fogyasztják a ciános halhúst

Laptudósítók beszámolója szerint a döglött halállományt az idén is elkezdték összeszedni a Szeret partján lakók. Iasi megye helyettes megyei tanácsosa szintén a két évvel ezelőtti tapasztalatokra hivatkozva csendőrjárőröket vezényelt a térségbe, hogy azok vessenek gátat a döghús árusításának és fogyasztásának Ezenkívül feltűnő méretű plakátokon hívják fel a figyelmet a mérgezésveszélyre.

"– Tudjuk, hogy a mérgezés miatt jönnek fel a felszínre, de felfőzzük. A polgármester azt mondta, az idén nem olyan erős a méreg, mint két évvel ezelőtt volt. Nem hiszem, hogy bármi bajom lenne. Hogyha főzés után is rossz az íze, kidobom" – magyarázza egy csángóvidéki – lészpedi – asszony a Romania Libera napilap tudósítójának.

A beszélgetés közben a Szeret partján állva az asszony egy gyermeknek dobálja a haltetemeket. A beszámoló szerint a helyszínen váratlanul megjelent egy csendőrjárőr és azonnal elkobozta a döghúst. Románia legnagyobb vízhozamú folyójának egy literében most 3 milligrammnyi cián található – az EU-szabvány legtöbb 0,005 milligrammot engedne meg.

romboid Creative Commons License 2004.03.17 0 0 453
A kolozsvári polgármester szerint Magyarország fegyvereket csempész Romániába, ahol a magyar titkosszolgálatok e tevékenysége miatt polgárháború fenyeget.
Gheorghe Funar a The Daily Telegraph szerdai számának idézete szerint azt mondta: a magyarok "1100 éve ellenségei a románoknak ... ma egyetlen céljuk Nagy-Magyarország megteremtése".
Funar szerint a magyar titkosszolgálatok "aktívabbak (Romániában), mint valaha, és félkatonai feladatokra képeznek ki fiatalokat". A kolozsvári polgármester azt állította: a magyar szolgálatok "jelentős mennyiségű fegyvert és robbanószert hoztak be ... bármelyik pillanatban várhatjuk egy jugoszláviai mintájú polgárháború kitörését".

Eddig a baromság.

És íme a brit kommentár:

A tekintélyes jobboldali brit napilap kommentárja szerint a Funarral készített interjú is jelzi azokat az okokat, amelyek miatt Románia "nem lesz jelen a partin", amikor május 1-jén az EU hivatalosan megnyitja kapuit az új tagok előtt.
A lap szerint az ilyen pánikkeltés a 90-es évek elején bevett szokás volt Kelet-Európában, ahol a radikális erők a balkáni mintát követve gyűlöletet terjesztettek, a határok kiigazítását és történelmi számlák rendezését követelve.
Csaknem másfél évtized elteltével azonban ez a stílus már nincs divatban; a csehek jószomszédi viszonyt ápolnak a szlovákokkal, és "a magyarok is jórészt felhagytak a beavatkozással a (magyar) diaszpóra ügyeibe" - áll a The Daily Telegraph elemzésében.
A lap szerint a térség országai maguk mögött hagyták a populizmust, és fájdalmas reformok végrehajtásával nyerték el helyüket az Európai Unióban.
Kolozsvárott azonban, csakúgy, mint más romániai nagyvárosokban, a helyi gazdaság romokban hever, a korrupció járványos méreteket ölt. A helyi hatóságok eközben politikai és pénzügyi tőkéjük jelentős részét "lázas nacionalista képtelenségekre" fordítják; Kolozsvár központjában még a szemétgyűjtők is román nemzeti színekben pompáznak, a "magyar uralom alatt" kiépített főteret pedig régészeti kutatások címén felásták - írja a brit lap.
Az elemzés szerint Románia állami pénzügyei alig átláthatók, a kormányt homályos közbeszerzési pályázatok miatt rendszeres bírálatok érik, és virágzik a külföldre irányuló csecsemőkereskedelem.
Egyes területeken még visszafejlődés is észlelhető: a román sajtót, amely a 90-es években alapvetően szabad - bár meglehetősen kaotikus - volt, mára jórészt elhallgattatták. A kormány az adóhátralékok behajtásával fenyegetőzve biztosítja a neki tetsző sajtóhangvételt - írta a The Daily Telegraph.
A brit lap szerint sokan azzal számolnak, hogy Románia lemarad a 2007-es EU-bővítésről is; ennek jeleként Bulgária, "az új Európa egykori beteg embere" most már keményen lobbizik azért, hogy EU-csatlakozási folyamatát válasszák le Romániáéról.

EME Creative Commons License 2004.03.16 0 0 452
Elbuktak a KRESZ-vizsgán a kolozsvári közlekedésrendészek
11:05, 16.3.2004

Nem ismeri a KRESZ-t a kolozsvári közlekedésrendészek 40%-a: ez derült ki a belügyminisztérium legutóbbi felmérésén. A teszteredmények annyira lesújtóak voltak, hogy meg kellett másnap ismételni. Előtte a rendőröket nyomatékosan felszólították: tanulják meg a közlekedési szabályzatot.

A második próbán már csak 15%-nyi elégtelen eredmény született, ezután a bukaresti illetékesek újabb fejmosásban részesítették az állományt és négy rendőrt megbüntettek. A tesztkérdések között az is szerepelt, hogy az alanyok mely könyvet olvasták el utoljára – ezen a tisztállomány felháborodott. A belügyi illetékesek további 50 kolozsvári rendőrt büntettek meg kihágásokért – tudta meg az Adevarul rendőrségi forrásokból.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!