Mi a tapasztalatotok, az internet milyen a hotelben? Én azt olvastam, hogy 1Gb-t adnak 1 hétre. Mi 2 hetet leszünk kint, kapunk a 2. héten ismét 1 Gb-t?
Mi nem nagyon szoktunk tengerre néző szobát foglalni, inkább kint intézzük, úgy általában kevesebbe kerül. Két éve először az 1233-at kaptuk, majd 3251-re cserélték. Ez a hátsó épület most elhanyagolt volt. Idén a 2410, 2411-2412-kaptuk. az utóbbiak közt van egy ajtó és az egyik családi. Ez a negyedik emelet, pazar panorámával. Az erkélyek nem zártak, egy külső teraszra nyitottak mindenhol ebben az épületben, nem volt zavaró mert a mi emeletünkön nem lakott más csak mi. A hármas épületben lennének önálló erkélyek, csak ott nem lakott senki amikor mi voltunk. A szobák nagyon jól felszereltek, van vízforraló, kávé, tea. Fűrdőköpeny, papucs, mérleg, vasaló állvánnyal. A fűrdőben pezsgős kád, és kis tubusokban minden.Ha jól emlékszem négy törülköző /fő, nálunk még este is tisztára cserélték. A strandtörülközőket a parton vagy a medencénél cserélik kártyával, de adnak többet is ha kérsz. Mi próbáltunk kérni medencés szobát, de nagyon sokba került volna, inkább nem kértük. Javasolnám, hogy a szállodában kérjetek taxit ha szükséges, rendkívül megbízható, pontosak és biztonságos, na és jó, márkás autók. A Sohóba 10 dollár volt egy kocsi, két éve a reptér 16 ha jól emlékszem. Idén is éjjel érkeztünk és rögtön kaptunk szobát. Be volt készítve hidegtál, gyümölcs, meg talán bor is.
Szia. Ha nem bánod én is leírom a tapasztalataimat. Két éve mi is külön foglaltuk a repülőt és a szobát. Éjszaka érkeztünk, rögtön kaptunk szobát, ami nem tetszett, mert egy kőkerítésre nézett. Megmutattak egy másikat, hogy megfelel e, csak takarítani kellett, mondták, hogy feküdjünk le, és az ígért időpontban pontosan jöttek értünk. Akartunk adni pénzt de nem fogadták el. Akkor nagyon jól éreztük magunkat, a vendégek zöme angol volt. Idén juniusban már csalódtunk kicsit. Nagyon kevés volt a vendég, így sokminden nem üzemelt, de azért a színvonal továbbra is tökéletes volt. Tisztaság, az ételek biztonságosak. Pár hete voltak ismerőseim, az a la cartok fizetősek lettek. Van ingyenesen minimális net, ha elfogy, 13 euro a korlátlan használat. A minibárban csak víz van, lehet kérni töltést de fizetős. A tenger és a part itt gyönyörű!!!! Ha lenne kérdésed szívesen válaszolok.
Utaztam sokfelé egyéni szervezéssel (Egyiptomba nem) a legkorábbi érkezés is talán d.e. 9 óra volt, de általában mindig oda tudták adni a szobát. Lehet, hogy tudnak adni nektek is szobát, de így biztos lesz valami felára.
Magánszervezésben mentek? Mert ha irodával, a hajnal hármas szállodai érkezés szerintem még előző napi indulást jelent, és tudjuk jól, hogy az utazási irodák arra az éjszakára is felszámítják a szállásköltséget még akkor is, ha éjfél elött 2 perccel indul a gépetek. Ilyenkor már előző délutántól járna a szoba, attól függetlenül, hogy az utazási iroda csak hajnal 3-kor szállít titeket a szállodába.
Sziasztok! Mi is a Sensatoriba megyünk 2 hét múlva és érdekelne, hogy a szobátok hol helyezkedett el? Nekünk tengerre néző superion van foglalva, kell-e "baksist" adni egy tényleg jó szobáért? Mi hajnal 3-kor fogunk a szállodába érkezni és csak du.2-től kaphatunk szobát vagy valamilyen útja-módja, hogy előbb foglalhassuk el?
Azokhoz lenne kérdésem, akik az elmúlt 1-2 hónapban voltak Sharm el Sheikben! Érdeklődnék, hogy a fakultatív programok mindegyike elérhető volt-e (pl. Kairó piramisok, Luxor, "égő csipkebokor", amiket az utazási irodák általában hirdetnek), mert a különböző fórumokon, különböző leírások voltak a biztonsági helyzetre hivatkozva a fakultatív programok vonatkozásában!
2 éve voltunk a Jaz Belveder szállodában, imádtuk!!! Most vissza mennénk, a kérdésem az lenne milyen a hangulat a városban és a szállodákban? Csak mert most épp a Sínai félsziget elég rossz besorolás alatt van sajnos 😕
Mi a Restplatzbörzén foglalunk és a Schwechatról utazunk általában. Juniusban a ramadán alatt nagyon kevesen voltunk vendégek, az a la cartok nem is voltak nyitva. Nem szép, hogy nem emlékeztek ránk pedig heten voltunk, a kis uncsink is. Nálunk senki nem lett beteg,a kaja a második héten már kicsit unalmas lett, de a tisztasággal nem volt probléma.Két éve viszont nagyon jól éreztük magunkat, igaz a vendégek 95 %-a angol volt. Most az ismerőseim azt mondták, hogy az a la cartok fizetősek, elég érdekes mert alapból is drága hotel, hiába gyönyörű a tenger így már nem biztos, hogy megéri majd oda utazni.
Szia! A kaja átlagos, folyton average-t adtam a kérdőívre, amit minden este adtak nekünk. A vendégek jórészt helyiek vagy környékbeli országok lakói, ezenkívül még olaszok és ukránok voltak. Nagyon meglepődtek, hogy magyarok vagyunk, mondták ide nem nagyon jönnek, mert em hirdeti meg magyar utazási iroda. :)
Az a la carte éttermekben nem voltunk. Mi csak a japánba mentünk volna, de volt sushi 2x is az all inklusiveban. Hát tényleg nem lesznek michelin csillagos chefek, de nagyon igyekeznek. A kaján kívül egyáltalán nem találtam más kivetni valót a szállodában. :)
Szia. Örömmel olvastam, hogy a Sensatoriban voltatok. Már kétszer voltunk mi is, másodszor most juniusban. Légyszíves írj a vendégekről meg az a la cartokról, mert most vannak ott ismerőseim és azt mondták elsőre, hogy pocsék amit nem nagyon hiszek el. Nagyon meglep, hogy beteg lettél, elszomorít mert mostanában olvastam, hogy a Makadi Spában is előfordul már, ha így folytatódik nem tudom, hová menjünk.
Pénteken érkeztünk vissza Egyiptomból. 2 hetet töltöttünk Sharmban a Coral Sea Sensatori szállodában. A szálloda gyönyörű és modern, a part homokos, a stég végén korallzátony.
A férjem a diving pro-s csapattal volt búvárkodni, mindenkinek ajánljuk őket, kedvesek segítőkészek.
Mi bécsi indulással mentünk és egy német utazási irodán keresztül fizettük be a nyaralást. (5vorflug)
Mindennel megvoltuk elégedve a gép időben indult (Air Cairo) és érkezett is vissza. Egyetlen negatív pontja a nyaralásnak a gyomorrontás, ami 1 hétig tartott nálam. Lementem a 'Clinic'-re a szállodában és ott kaptam Flagyl nevű gyógyszert, ami rögtön helyrehozta a problémámat. Az itthonról hozott gyógyszer (Smecta) a kinti fertőzésre semmit sem ér.
3.án érkeztünk haza Siva Sharmból,szállodáról csak jókat tudok írni kiváló szép tengerre néző tiszta jól felszerelt szobát kaptunk. Ellátás, mindig találtunk kedvünkre valót csirke marha hal szinte mindig volt hideg konyhai dolgokból bő választék sütik finomak voltak. Part gyönyörű szép karbantartott kerttel ha érdekes nagyon tiszta nagy medencével. Személyzettel jól ki lehetett jönni barátságosak.Nagy külömbséget tapasztaltunk első hetünk a Grand Plazaban töltöttük itt a tisztasággal voltak problémák tányérok evőeszközök kopottak és és koszosak voltak szerintünk tisztítószert nem nagyon használnak ezt a szobánk takarításakor sem éreztük.
Síva pont az ellentéte tisztaság rend jól éreztük magunkat...Ajánlom elhelyezkedése is nagyon jó 15 perces sétával elérhető a Soho Square igényes esti szórakozáshoz. Kérdésed lenne írj.