Hát igen. Éppen tegnap meditáltam én is azon, hogy Page 67 éves lett, sőt betöltötte a 67-et és ez kimondva már olyan soknak tűnik. Három év és hetven lesz - márpedig 3 év egy szempillantás (lsd. O2-koncert). Hiába néznek ki remekül, bőven hatvan felett vannak. Éppen Plant még nem annyira. Tőle és JPJ-től szerintem az is tiszteletre méltó intenzitás, ahogyan most dolgoznak. Page meg ki tudja miért nem csinál szinte semmit 10 éve? A kreativitás elapadhat, ha nem gyakorol az ujjai berozsdásodnak, ezer apró fájdalma lehet, ami miatt tartani is nehéz a gitárt, stb. Vackot meg nem ad ki. Kész csoda lenne, ha előállna valamivel. Legnagyobb bánatomra.
Ez az. Most újra hallgatva azért vannak ebben üresjáratok, de összességében nekem tetszik. Egyáltalán az akusztikus verzió ritka, aztán eléggé egyéni, dögös, szenvedélyes. Szóval jó.
Köszönöm. Az elmúlt másfél évben nem jutott rá időm, de /új év - új lendület/ most igyekszem naponta kicsit bütykölni rajta, frissíteni a tartalmát és utolérni magamat.
Adam Lambert előadása nekem is nagyon tetszik - de a belinkelteknél van egy szerintem még sokkal jobb. Azt már nem a versenyen, hanem egy koncerten adta elő, és nem rock-himnusz, hanem egy ütős-izgalmas blues. Kicsit a Tina Turner-féle remeklésre emlékeztet engem. Belinkeltem egyszer ide, de most nem emlékszem mikor. Megpróbálom megkeresni.
A legnagyobbak mindenképpen tiszteletet érdemelnek, még ha mások is. Így vannak ezzel maguk a zenekarok meg a tribute-zenekarok is, ahogy tudom. És erre Roger.H kettős elkötelezettsége is jó példa, meg pl. a Cry Free dobosáé is, akinek a szíve csücske/közepe - gondolom ez nem változott sokat - a Led Zeppelin.
És azt csiripelik a verebek, hogy január 15-én, a zenekar 15 ÉVES SZÜLETÉSNAPI SZUPERKONCERTjén /Budapest, Wigwam (új nevén: Club 202)/ is lesz jele ennek a kölcsönös tiszteletnek :-)
Hát, azért az egy Gillan és Blackmore nélküli lemez.
Én meg lehet, hogy túl konzervatív vagyok a különböző DP felállások kapcsán.
Azért most majd előásom azt a lemezt is, de emlékeim szerint a Coverdale-s számok nekem jobban hozták a classic DP-s világot, míg a Hughes-os részek kicsit másmilyenre sikerültek.
Ettől még persze a Black Country Communion eszementen bejön, nekem is !
