Nekem először ami furcsa volt, az, hogy soha nem láttam kivillanni a sárga lámpát... pedig már a 0 alatt volt a szint jelző. Na mindegy én betudtam annak hogy biztos elromlott... de nem, addig kiváncsiskodtam hogy a 0 alatt pár miliméterrel sikerült kivillantani, én egy 50-km-t mentem vele még, de nem állt le még akkor sem. szerintem is egy 6-7 liter van benne.
A mai nappal egy 2004-es 1.6 16V Silverline tulajdonos lettem.
Családi autónak vettem, feleség és két leány gyermek mellé. Holnap viszem a szerelőmhöz, egy átvizsgálásra. Eddig, kb 100 km-r pozítiv tapasztalatok. Remélem sok hibamentes kilométert teszünk meg együtt.
Nem, dehogy rágtam, csak beláttam ez annyira nem fontos. Ezt a konkrét tipust még nem ismerem eléggé, előtte volt már japán autóm, egy Honda Civic, azt is nagyon szerettem és semmi komoly bajom nem volt vele. Bízom benne, hogy a Carisma is japánhoz méltó, bár tudjuk nem ott készült, azért bízom benne. Az eddigi tapasztalatok pozitívak! :)
A Carismák szintjelzője úgy van megtervezve, hogy 100 km biztonságosan, bármilyen körülmények között levezethető legyen tartalék jelzéssel is (akár folyamatos városi közlekedésben). A szegénységjelző az utolsó 8 liter üzemanyagnál már folyamatosan világít, felszólítva ezzel a sofőrt, hogy az első lehetőségnél legyen kedves tankolni. Szóval ne sokalld, tartalékjelzővel, városon kívül simán elmész akár 150-160 km-t is...
"Oké, aláírom, lehet hogy túl sz@rrágó voltam." No! be ne rágjál már csak azt akartam érzékeltetni, hogy vannak annál a sárga lampicskunál fontosabb dolgok is ami után utána kellene járnod, persze lehet, hogy jól ismered a típust.
Ez már számomra a "fingreszelés" kategória... (a kifejezés átmentve egy fegyverekkel fogl. fórumról).
Ha a mutató a bal oldalára dőlt akkor tankolni kell!! Nem számít mennyit megy még a tartalékkal, minden autónál kb úgy van kitalálva, hogy még normál tempóval 60-90 esetleg 100 km. megtehető.
Inkább azt árulom el, hogy a szervószivattyú olajszintjét majd járó motornál ellenőrizd mert akkor mutatja a tuti értéket! :-))
Érdekes, mert az első felvillanás úgy tapasztalom nagyban függ az autó aktuális helyzetétől. Partnak felfelé, erős jobbos kanyarban pld hajlamos fel-felvillanni, aztán az egyenesbe kerülést követően kialszik.
Egy hosszabb útról hazafelé volt, hogy 15 L tankolást követően 120km-nél volt az első felvillanás. Aztán 140km körül újra, de akkor is elaludt. Aztán 185km-nél kezdett folyamatosan világítani.
Ha ezt veszem alapul, valóban lehet még 5-7 liter az első felvillanáskor a tankban, elvileg akkor 220km-t tudtam volna megtenni abból a 15 literből. És mivel 185-től világított folyamatosan, kb 30-40km az, amit írtam is, folyamatosan világító lámpánál.
Szerintem meg 5-7 liter körül van még benne az első felvillanástól. Én még pár hónapja mértem első felvillanástól 32km volt beletéve azóta, csak tovább nem tudtam mérni, mert hosszabb utam volt és tankolnom kellett. Gondolj bele, hogy a 30-40km mire lenne elég egy autópályán például, hogy eljusson egy benzinkútig? szerintem a tervezők is gondoltak ilyen helyzetekre. De javítsatok ki, ha rosszul írtam volna. De le is lehet mérni szépen. ;)
5-7 litert sokallok, azzal még cca. 100km-t el lehet menni, nem is kellene hogy világítson még akkor. úgy tippelem kb 30-40km-re elég még az a maradék, de gondoltam megkérdem, hátha itt van valakinek konkrét tapasztalata.
Nos én csak annyit tudok, hogy én is így vettem a sárga tartalék jelző égett (A szarrágás felsőfoka: hogy vagy 3 alkalommal megnéztem az autót és a lampicsku mindig éget... közben egy 5 lityis kanna meg a vezető ülés mögött "figyelt" tele naftával. Gondolom az volt a filozófia, hogy "nehogymááá elaggyuk azt a 1/4-ed tank benzint is!!"
Na lényeg a lényeg kb. 5-7 liter van még benne, de én kotortam vétel után az első kúthoz!!
Azt javaslom maradj azoknál a gyártóknál, akik valóban gyártanak féktárcsát, nem csak lecsomagolják őket, esetleg beszállító valamelyik autógyárnak... A Brembo, Ferodo és az Ate is jó választás, alacsonyabb árkategóriában lehet még Textar és az LPR...
Féktárcsát kellene cserélnem, kinek mi a tapasztalata? Ajánlottak allied nippont viszonylag jó áron , de nem tudom milyen lehet vagy maradjak a nagyobb neveknél brembo, ate ?
Végre sikerült kicserélnem a váltógombot. A műanyag kupak levétele a váltórúdról tényleg brutális volt, vasfűrész-fogó-csavarhúzó! Csúnyán rá volt gyógyulva. A gyári gomb szépen ráment, remélem a helyén is marad.
Sziasztok ! Lehetséges, hogy valaki tud nekem segíteni. 2001.-es évjárathoz keresek-kutatok motorháztetőt. Nem akar sikerűlni. Először szürkét szerettem volna, de most már bármi megfelel. Bontott lenne jó, mert az új nagyon húzós. :(((
Fogsz látni egy kis műanyag ablakot és egy kör alakú takaró műanyagot
Kis lapos csavarhúzóval mind a kettőt kipattintod
Fogsz egy 30as torx kulcsot (ha nincs épp otthon akkor barkácsboltban lehet venni, de normális minőségűt vegyél, még ha kicsit drágább is)
a torx kulcscsal megkeresed a két kis csavart, meglazítod, kihajtod.. (vigyázva arra, hogy nehogy kipattanjon a csavarfejből, mert utána iszonyatos szopás kivágózni a kis csavart
Van egy '98-as 1.6-os carismam amiben jobb hátul kerék csapágyat kell cserélnem. A kérdésem az lenne hogy lehet e csak csapágyat cserélni vagy mindenképpen szettet kell venni abs jeladóval?
Szia. Ha arra gondolsz, hogy menet közben rángat 1-2-t akkor lehet, viszont ez később úgy fog megmuatakozni, hogy ha beindítod, 5 mp-en belül leáll, és csak akkor ne máll le, ha felnyomod 5 ezer felé. Amúgy lehet gyertya miatt is.