Nagyon féltem a Szolnokot a szegedi példától. Ez a kecskeméti otthoni meccsek sem túl vonzók. Szalaynak ez a stadionfelújítás púp a hátára, úgy is fog hozzáállni sajnos.
Igen korrekt módon nyilatkozott a városvezetés eddigi "hozzállásáról" is, pedig szerintem akár nyugodtan ANYÁZHATOTT(!) volna !!!!!! :-(
( kivált az alábbi nyilatkozat (?) ismeretében.......)
Természetesen kíváncsiak voltunk Szalay Ferenc, Szolnok megyei jogú város polgármesterének véleményére is, hiszen a tiszaligeti létesítmény önkormányzati tulajdonban van. — Nem szeretnék felelőtlen ígérgetésekbe bocsátkozni, s emiatt nem is akarok erről bővebben beszélni. Megmondom őszintén, még nem látom a megoldást a stadion ügyében, de természetesen keressük a lehetőségeket — foglalta össze röviden véleményét Szalay Ferenc. (szoljon.hu)
Mennyire jó volt pedig Szalaynak, ország-világ (és a TV) nagynyilvánossága előtt kezdőrúgást elvégezni pont ebben a Tiszaligeti stadionban a Fradi elleni meccs előtt néhány éve (!) és fürödni a "dicsfényben" ....
( amihez már akkor sem volt SEMMI KÖZE !)
Nagyon remélem az "utolsó rúgást" a józan gondolkodású szolnoki választópolgárok
fogják majd őrajta elvégezni az ősz folyamán, ha sürgősen nem áll a VÁROS LABDARÚGÁS mellé !
Zoli, akkor csak vasárnap, de találkozunk !!!! :-))
... és akkor most írom le először, eképp' : HAJRÁ SZOLNOK !!!
Az eredeti sorsolás értelmében szombaton fogadta volna a Szolnoki MÁV FC NB II-es labdarúgó csapata a Baktalórántháza együttesét, ám az MLSZ kedden értesítette a klubot, hogy a televízió élőben szeretné közvetíteni a mérkőzést, s emiatt vasárnap 17.30-kor kell megrendezni az összecsapást.
Amennyiben a Tisza-parti gárda a hét végén legyőzi a tavaly augusztus óta mindössze egyetlen sikert elérő sereghajtót, behozhatatlan előnyre tesz szert riválisai előtt a táblázaton és 62 esztendeji szünet után feljut az NB I-be. A tiszaligeti bajnokavató találkozót a szurkolók ingyen tekinthetik meg.
Tehát 5% esélyt adsz arra, hogy mi az utolsó 2 fordulóban egy pontot sem szerzünk a kiesett Bktlrthza és a csalódott REAC ellen, ellenben a Vác 2 meccset nyer (mer' , hogy csak így van "esély" elbukni a feljutást!)?
Kéréssel fordult a Szolnoki MÁV vezetősége az MLSZ vezérkarához. A feljutásra pályázó együttes azt kérvényezte, a klub NB I-be jutása esetén az első évben még a saját, bevallása szerint is rossz állapotú stadionjában rendezhesse hazai bajnoki meccseit.
Ha a kérést elutasítják, albérletbe költözik a csapat, s Kecskeméten lép fel pályaválasztóként.
Szintén a Keleti csoport utolsó fordulójában, a június 12-én (szombat) 18 órára kisorsolt REAC – Szolnoki MÁV bajnoki mérkőzést a SPORT TV közvetítésre jelölte ki, ezért a mérkőzés kezdési időpontja június 13. (vasárnap) 18 órára módosult.
Na félrelökve minden biztonsági szempontot, meg siránkozást a stadion állapota miatt, minden szolnoki szurkolónak ilyen brutális telt házat kívánok az NB1-es idénynyitóra. Elképesztő, szinte a folyik le a tömeg a lelátóról, 20 ezer néző... Lúdbőrös lettem, mikor megláttam, ha van valakinek hasonló, szívesen venném, ha megmutatná.
A kép a stadionavatón készült, persze, akkoriban még nemcsak Szolnok volt fociváros Mo.-n...
Tényleg, valami rémlik, hiszen ha jól tudom FG szegedi születésű (volt olyan pletyka is, hogy innen oda viszi át a csapatot) .A két klub között még játékos jövések-menések is voltak, ha jól emlékszem.
Fölvállalta 2003/4-ben az NB/I B-s csapat finanszírozását azzal, hogy a Város melléáll és egy év múlva irány az NB I.
2004 nyarán örült, hogy kiszállhatott, s eladta a csapatot az első szembe jövő délszláv szélhámosnak (Ezért itt senki sem neheztel rá utólag, nem ő tehetett róla!).
Sajnos ahogy a magyar bürokrácia "építőköveit" ismerjük, 2 hónap alatt szinte lehetetlen vállalkozás a stadiont felújítani (a pénzről nem is beszélve)! Mea culpa -áznék ha mégis...
2 éve amikor a Kecskemét jutott fel és mi is ott voltunk "zene közelben", meg volt a politikai akarat és szándék a városi vezetés és országos ellenzék jóvoltából az NB1 tekintetében.Most "csak" véghez kell vinni az akkori elképzeléseket!Nem fog unatkozni emiatt Ferencz Gábor az elkövetkező hónapokban.
Így van Kecskemétre kérték a licenszet. Ez teljesen rendben van, mivel a szolnoki "stadion" miatt a nem kaptak volna. De, ez nem azt jelenti, hogy ott is játszák az összes hazai mérkőzéseket, mert ad absurdum a bajnokság kezdetére akár olyan állapotba is kerülhet a létesímény, hogy egy kérelem beadása után lehessen Szolnokon is meccseket játszani.
Igen, az "öregek" kőkeményen hajtanak, mert - mostmár ! - MEG AKARJÁK NYERNI !!!
Az "infrastruktúra" ügyében meg talán mégis lehetne valami megoldás ...
A világítás és a mobillelátók - a régiek elé , a salakra telepítve ! -, valamint az egyéb átalakítások szvsz már 5-600 millából is kijönnének talán !
(szóval ennyiből egy "paksi-szintű" létesítményt ki lehetne hozni)
Mivel meg "kedves Feri " nem lett az aki szeretett volna, most igazán kérhetne - fájdalomdíjként(?) - ennyit a Főnökétől, aki - másokkal ellentétben ! - szereti is a focit !
Akkor pedig jöhet(ne) a köz(gép) munka áldásos tevékenysége és talán 2 lovat is meg lehet(ne) így nyerge(s)lni ! Ime a kecske és káposzta elmélet, az én meglátásom szerint !!!!!
Persze ez az egész csak az én "agyament ötletem " ... " aki hallja, adja át ! " :-))
A város "főatyája" bizony-bizony kissé(?) xarban van most, hirtelen a tettek ideje jött el a számára !! Sürgősen döntenie kell, hogy MIT LÉP !
Mert LÉPNIE KELL és háralépni - kihátrálni - még tán' veszélyes is lehet a további "karrierje" szempontjából ...
Igen, igen szerintem Botond biztos pont volt a védelemben, pedig komoly sérülése után a "mester"nem nagyon adott neki eddig bizonyítási lehetőséget. Nekem tetszett még Molnár Zoli játéka is, baromi sokat küzdött, nem ismert lehetetlent, ment előre mint a güzü!Pető Zoli pedig a védelem tengelyében azt hozta amit így bőven harminc felett megbízhatóan tud!!
Kíváncsian várom a folytatást (ahogy mondani szokták , innentől már újj-gyakorlat az NB1) , a neheze most kezdődik igazán, azaz felkészülni az NB1-re!!
Stadion tekintetében szkeptikus vagyok, honnan húznak elő a "cilinderből" többszáz millió (milliárd?) forintot a villanyvilágításra, a lelátó korszerűsítésre, sajtó páholyra stb.?!?