Nem vagyok nagy fórumozó, a véleményemet is csak azért tettem közzé, mert olvastam kipiri szirupos ömlengését. Inkáb csak olvasom a híreket és érdeklődöm a helyi ügyek iránt. Péterfi Csabáról nincs jó véleményem, bár szerintem voltak és nyilván vannak is jó ötletei.
Azt hiszem ugyanaz a baj vele, mint az ifjú alpolgármesterekkel, különösen Tóth Tiborral: egyre nagyobb a mellény, és ennek egyre rosszabb az optikája.
A megfogalmazott véleményem egyébként kifejezetten olyan, aminek semmi köze ahhoz, higy nick mögé bújva vagy anélkül fogalmazom meg. Ezért, és mivel jelenleg nincs függelmi viszonyom az önkormányzattal, akár névvel is elmondhatnám. De nincs értelme, mert ahogy írtam, nagyobb a baj, mint az említett kiadvány.
Félelem nincs bennem, hiszen tudjuk, hogy milyen empatikus a városvezetés a kritikus véleményt megfogalmazókkal.
Példák sora bizonyítja, Veiszer Alindától Kecskés Józsefig :))
Magam köztudottan nem vagyok városvezetés fan, de ez, első hozzászólásként előadva, hogy úgy mondjam, valahogy azt sugallja nekem, afféle "fikanick" vagy.
Alkotnál valami mást is, bemutatkozásként, csakhogy komolyan vegyünk?
Szerencsére sok emberrel beszéltem a könyvről és mindenki egyértelműen pozitívan nyilatkozott. Olyan emberek, akiknek semmi kapcsolata sem a polgármesterhez, sem a szekrkesztőhöz.
Személyesen nem tudom milyen ember, de hallottam egyszer kétszer nyilatkozni, és igen értelmesnek tűnik.
A te véleményed azonban igen csak negatív. Persze nem kell mindenkinek tetszenie. Egy az ezerből nem rossz arány szerintem.
Tudod szokták mondani, hogy csináljon jobbat aki csak kritizálni tud. Én ezt tudom ajánlani neked is.
Merva Mária pedig elmondta a bemutatón, hogynagyon jó szakmai anyagnak tartja. És ez egy képes történeti könyv, nem pedig a monográfia.
Szerintem szép és nekem tetszik, szerencsére nem tudod elvenni a kedvem.
Nem segít a reklámdumád, ez a könyv úgy botrány, ahogy van.
Öntömjénező amatőr fércmű. Politikai propagandaprospektus. Közel FELE arról szól, hogy 1990-ben jött az MDF és Gémesi, azóta és csak azóta töretlen a fejlődés a városban.
A nyelvezete szörnyű, újabb bizonyíték, hogyha valaki kellő intelligencia és alázat nélkül próbál poénkodni, akkor abból csak szánalmas ripacskodás sülhet ki. Még szerencse, hogy a képekhez nem tudott hozzányúlni a "szerkesztő úr".
A tartalom és az arányok minősíthetetlenek. Ha valamelyik diákom "Gödöllő története" címszóval ezt adná elő az érettségin, akkor utána még sokáig kellene dolgoznia, hogy a végén legalább egy gyenge közepest kapjon.
Kíváncsi vagyok, hogyan vették rá (cukor? korbács? stb.) Merva Máriát, hogy nevét adja egy ilyen szörnyűséghez, ezzel teljesen lenullázva az évtizedek alatt felépített szakmai presztizsét. Nyilván kellett valaki, akivel próbálják hitelesíteni ezt a katyvaszt. De ez legyen Merva Mária problémája.
Az én problémám az, hogy a valaki kellően fiatal, vagy kellően messze van földrajzilag, akkor akár elhiheti, hogy Gödöllő története tényleg ez :(((
Aki pedig erre a társaságra bízott egy ilyen fontos kiadványt, szégyellje magát!
Ha pedig a "szerkesztő úrról" véleményt akarsz formálni, kérdezd meg inkább a Hivatal munkatársait. Na nem akkor, amikor kivezénylik őket a könyvtárba tapsolni, hanem mondjuk négyszemközt.
De lehet örülni, a Szolgálat szerint nemsokára érkezik a "szerkesztő úr" újabb színes kiadványa, ezúttal a "gödöllői gentlemanusokról".
Az Ózdi Kohászati Művek üzemi lapjának propagandistája forog a sírjában :))
Tegnap este elmentem a könyvtárba az új Gödöllő könyv bemutatójára. Első meglepetésem, hogy a könyv mindössze 2500 forint. Így azonnal vettem négyet. Mindehhez egy nagyon igényes, szép kivitelezésű könyv készült rengeteg fotóval. A szerkesztő Péterfi Csaba egy nagyon humoros fiatalember. Nagyon tetszett nekem az, amikor a végén elmondta mitől lesz gödöllői valaki. Mit jelent gödöllőinek lenni és mi az hogy csak Gödöllőn él valaki.A könyvet ha tudjátok vegyétek meg. Tényleg gyönyörű. Én szerintem ma azt fogom olvasgatni meg nézni és emlékezni egész nap.
Ezek szerint Gyurcsány Gémesit ismeri, sőt Gödöllőt is....
Csak emlékeztetnék rá, hogy 3 éve Nvracsics annyit jegyzett meg, hogy ha Gémesi lesz a polgármester, Gödöllő nem kerül vissza a térképre...( Nem így mondta szó szerint, de úgy értette, hogy ha nem fideszes lesz a polgármester.)
Csak én érzek itt valami ellentmondást, vagy már megint hülyének nézik az "állampógárt" :)))
1.
Gémesi György, 2014. december 9.:
"Gyurcsány Ferenc kijelentésétől, mely szerint személyemet alkalmasnak találja miniszterelnök jelöltnek ezúton elhatárolódom és visszautasítom."
2.
Demokratikus Koalíció (sajtószóvivő), 2014. december 10.:
"Olvasom, hogy Gémesi György nem lesz a DK miniszterelnök-jelöltje. Nem hát, mert erre senki soha fel nem kérte... A Magyar Nemzeten és a Hírtv-n kívül."
..a fidesz közzé tette a pest megyei egyéni jelöltjeit (is)..
Pest megye
Pest 01. vk. – Érd – Aradszki András Pest 02. vk. – Budaörs – Csenger-Zalán Zsolt Pest 03. vk. – Szentendre – Hadházy Sándor Pest 04. vk. – Vác – Harrach Péter Pest 05. vk. – Dunakeszi – Tuzson Bence Pest 06. vk. – Gödöllő – Vécsey László József Pest 07. vk. – Vecsés – Szűcs Lajos Pest 08. vk. – Szigetszentmiklós – Bóna Zoltán Pest 09. vk. – Nagykáta – Czerván György Pest 10. vk. – Monor – Pogácsás Tibor János Pest 11. vk. – Dabas – Pánczél Károly Pest 12. vk. – Cegléd – Földi László
Hát az ilyen jellegű könyvek minimum 5-6000 forintba kerülnek. A hugomnak szeretnék venni Németországban lakik de gyerekként sokat volt itt. Az öcsém sajnos már meghalt de a családjának is küldenék. Soszor voltak Gödöllőn a gyermekei is. És azért vagyok én is. Úgy már kicsit sok lenne.
Most olvastam a Szolgálatban a naptárról és a megjelenő Gödöllő könyvről. Mindkettőt nagyon várom. Azt sajnos nem írták le, hogy mennyibe fog kerülni a könyv, pedig szép ajándék lehet így karácsony előtt.
..ha ott voltál a felüljárós fórumon..láthattad, hogy igazán alternatívát nem kínáltak a lakosságnak..az a polgár, aki az első alkalommal elutasította a felüljáró ötletét..az irtóztató alternatív (?) javaslat megismerése után boldogan mondta..: ..nekünk felüljáró kell..!!!
..nos, ebből is le lehet vonni következtetéseket..
..azt gondolom tévedsz..Gödöllőn nagyon sok embert érdekel, mi lesz a hulladékszállítással..
..de ugyanezek az emberek azt is tudják, nincsen ráhatásuk erre a dologra, hacsak nem mennének az utcára..leállni a rezsicsökkentéssel..vissza nekünk, ami a miénk..többet akarunk fizetni feliratú táblákkal.. ..de ugye ezt ne reméljük..
..aztán, bár ezt csak remélni merem, talán sokan tudják azt is..egy primitív közmeghallgatáson, amivé ez a jó kezdeményezés mára süllyedt..nem lehet sokat elérni..maximum átalakulhatnak a polgármester melletti szimpátiatüntetéssé..és előveszik az előbb említett táblákat..
..egyszerű városlakó halandó, mint például én is..nem tudjuk reálisan megítélni, ki mond igazat, ki hazudik..bár azt a politika jellegéből sejthetjük..mindenki hazudik..pontosabban..csak a maga igazát hajtogatja..
Tárgyilagos dolgokban nehéz vitázni. Ordenáré módon politikusokat szidni meg ilyen helyen nem lehet, így kiesik a lakosság egy nagyobb része.
BTW hasonlítsd össze a felüljárós körökkel, ahol állítólag jó sokan voltak. Ott igazából nem szakmai véleményt kértek, hanem csak annyit kérdeztek - szubjektív irány - hogy kinek mi a véleménye róla, meg hogy ha ez épülne, vagy az, akkor mi változna az életükben - ez már azért objektívebb.