Nemigazán fantasy, de olvastátok? Harrison Fawcett(átverés, magyar az ürge): A katedrális legendája és a folytatása a: Katedrális harcosai
Fergeteges. Ilyen jó könyvet rég olvastam.
hmmm, lelőnéd? én biztos nem végzek vele a hétvégén, bár már nincs sok vissza. Mindenesetre elég érdekesen bonyolódik a dolog. még mindig az a véleményem, hogy kicsit eltúlozta az író.
Szerintem csak az egyikük. Az a Rand nevű szereplő láccik képesnek ennek arra, hogy használja a forrást. bár ami azt illeti a farkasokkal való társalkodás se semmi.
végigolvastad már? én nagyon lassan olvasom az utóbbi időben
A második trilógia még kapható a Valhalla boltjában (Andrássy út páros oldal a Kodály Körönd és a Szív utca között, nyitva H-P: 10-18) új! példányként, biztos rajtuk maradt.
Az első trilógiából pedig most jelent meg az első két rész második kiadása, tele vannak vele a könyvesek.
Bálint
Háát a Kráni krónikákban pont Renier történetét kifogásolta egy szerepjátékos ismerősöm, miszerint érdekes, hogy egy klán messora legyőz egy kalahora által támogatott elfet. Az kétségtelen, hogy az események és a leírás elragadnak, de azért elgondolkodtató ez a kis túlzás, de mint már írtam Alyr Arkhonnál is, úgy látszik ez az írói szabadság... ;)
Az átkozott esküvések nekem is nagyon tetszett, szerintem talán ez volt eddig a legjobb a Legendák és Enigmák sorozatból, na persze a Kráni témájú mellett.Szvsz mindkettőnek elsősorban a Raoul Renier novellák adták meg az igazi feeling-et, de a többi sem volt rossz.Mostanában nagyon tetszett még a Garmacor cimere, (ebben is novellák voltak, csak mindegyiknek ua. a főszereplője),és a Pokol cimű könyv ami szerintem zseniális, és megdöbbentő, de szerintem ez szükséges is ahhoz hogy az embert olvasás közben kiragadja amindennapok gondolatvilágából... (én legalábbis nagyon jókat borzongtam rajta) :)
A Salvatore sötet-elf trilogiak (habar azt utolso az "quatrologia") engem is erdekelnek... csak angolul van meg, es szeretnem ha meglenne magyarul is :) ...szoval varom az infot...
Kár. Nna majd megláttyuk, milyen lesz. Olvastad az előtörténetet is? Azt írja az ízelítő, hogy a Morgena könnyei-nek elvarratlan szálait viszi tovább (nem mintha emlékeznék ilyenre, de Valhalláéknál minden lehet :)
A novelláknak is megvan a maga varázsa, csak ne akard őket úgy olvasni, hogy mindent tudni akarok, értem ez alatt a szereplők előéletét, kultúrájuk történetét stb. Az ötödik Legendák és Enigmák kifejezetten tetszett. Átkozott esküvések volt a címe és leírták, hogy az összes erről szól miként viselkednek a különböző szereplők! - és egyátalán nem kalandozók - olyan szélsőséges helyzetekben is , mikor "józan ész" heleyett az "Átkozott esküvések" vezérlik cselekedeteiket. Szerintem, ha rákészülsz egy novállára, akkor az nagyon is jó lehet. Olvastad a Shadoni krónikát? az egy 300-400 oldalas regény volt, mégis többekkel beszéltem akik novellaszerűnek tartották (én is), irodalmilag nem tudom mi a novella fogalma, de mégis a történet végén úgy éreztem, hogy ez az volt a terjedelme ellenére.
Más.
Nem tudtok egy olyan helyet ahol lehet kapni Salvatore Számüzöttjét (azt hiszem ez a második kötet címe), engem csakis kizárólag az első! kiadás érdekel, a második nem mutatna jól a polcon a többi mellett :)
hát pedig már tudhatnád. nemtom hol jársz és a villámlós részt elérted-e már, de az alapján egyértelmű, hogy a saidint használni tudók közé tartoznak és ugye az a fickó aki kokszkályhát horda fejében azért jelölte meg őket, mert az olajfoltja úszik a saidin felszínén és már nagyon szeretne áttérni olajfűtésre. namost én csak azon csodálkozom, hogy szegény nyomorult fejemmel idáig eljutottam gondolatban, miközben a történések töredékét tudtam elsajátítani a könyv alapján, de azok akik benne szerepelnek, meg fogalmat sem alkotnak a saját dolgaikról, miközben olyan éleselmélyűek, hogy elsőre megjegyeznek minden istenverte falunevet, meg mondatot amit mondanak nekik, ráadásul majdnem szóról szóra.
de amúgy tényleg szórakoztató:-)
En nem azt mondtam, hogy fenomenalis, hanem hogy tetszik:) az eleje tenyleg lassan idnult, es en is kb. a masodik kotet kozepen tartok es mar nagyon kivancsi vagyok mi is a gond a sracokkal, miert ok a celpont es hogyan fogjak tulelni:)
Kedves Sorsha!
Íme a válasz a kérdésedre: e két zárójel közé <> beírod hogy img src=" itt jön az elérési útvonal - a végén ismét idézőjel.
Én meg nem tudom a hivatkozást beszúrni, hogy egyből oda lehessen menni.
Micsoda véletlenek vannak......
Szerintem azért nem az a fenomenális csúcs, amitől hanyattesik az ember, de tényleg elég jó.
az elején nem találtam elég izgalmasnak, aztán meg tetszett, aztán meg kicsit túlzásnak(talán erőltetettnek is?) tartok bizonyos dolgokat benne, de majd a végére biztos kialakul. most éppen a második kötet közepén járok.
Szerintem meg barmely konyvesnel kaphato, mert egesszen uj, valamikor a nyar elejen jelenhetett meg talan... Beholder kiado. www.beholder.hu (engem meg nem homalyositott fel senki, hogy linkeket meg kepeket hogy tehetek bele a hozzaszolasba)
Bagira teljesen belopja magat a szivunkbe:)
Mas:
Eppen Robert Jordan Ido kereke ciklusanak elso reszet a Vilag Szemet olvasom, es nagyon teccik:)
Senkit se rettentsen el az iszonyu rajz a boriton, megeri elolvasni.
En most olvasom eppen. Nem nagyon estem hasra, a 3 tortenet, ami a konyvben van kicsit kurtan-furcsan kezdodik es vegzodik. Az elso ketton jutottam tul, de ezzel az erovel beleolvashattam volna egy ismeretlen konyv oldalaiba. Mondjuk a 80-150. oldalakat olvasom el. Ugyanott tartanek. Ja, es 900 Ft. Ezert azert tobbet vartam volna.
Lord_Oberon
p.s.: Szerintem ezek a kis tortenetek szarok. Utalom oket, a Legendak es Enigmak sincs meg, nem is lesz. En TELJES tortenetekre vagyom, nem 20 oldalas novellakra.
DarkSun arról szól, hogy egy világ (hála a defilereknek) nem képes fenntartani az összes lakóját, s hogy ehhez miként alkalmazkodnak lakói. Legtöbben persze az egyszerűbb utat választják: majd én eldöntöm ki marad életben, míg néhányan (a preserverek és a druidák) hősiesnek is tartható módon a békés fennmaradásért küzdenek. Egyébként van olyan dragonking, aki druidákat tart az udvarában és a kastélyat erdőnyi tree of life veszi körül. Ettől még ő (bocs Ő), nagyon távol áll a 'jó'-tól sőt a semlegestől is...