Keresés

Részletes keresés

ave én Creative Commons License 2019.11.18 0 0 6128

aztán a portugál aranygenerációnak sem sikerült

 

pedig közel voltak hozzá, csak pechjükre Ronaldo ott játszott a döntőben

Előzmény: nj (6127)
nj Creative Commons License 2019.11.18 0 0 6127

Olyan nagyon sok szót nem szeretnék a belgákra vesztegetni, majd meglátjuk, meddig jutnak. Én nem érzem azt, hogy annyira kiemelkednének. Amúgy, Figoéktól is éveken át tornagyőzelmet vártak, aztán a portugál aranygenerációnak sem sikerült.

 

"Nem azt mondom, hogy mi vagyunk a legkomolyabb esélyesek, de azt igen, hogy a 4-5 esélyesek egyike vagyunk."

 

Valóban nem fogunk egyetérteni. Szerintem, nem vagyunk a 5 legesélyesebb csapat között. Azok, szerintem, a franciák, németek, belgák, spanyolok, angolok, mert több jó játékosuk van. És egy tornán a keret ereje sokat számít. Többet, mint az, hogy a selejtezőben mit értek el. Ott vannak még a címvédő portugálok és az olaszok is. Ezek a csapatok jobbnak tűnnek Hollandiánál. (Hiába citálsz eredményeket, nem érdekel, akkor is így látom.)

A mi szintünk jelenleg kb. a svéd, horvát, lengyel, svájci, orosz, ukrán válogatott szintje. Jó sorsolással 8 közé el lehet jutni, ha nagy mázlink van, akkor esetleg a 4 közé, de ez a maximum, amit én jelenleg reálisnak és elképzelhetőnek gondolok. De, persze, bent is ragadhatunk a csoportban, mint 2012-ben, vagy döntőbe is kerülhetünk, de ez a két forgatókönyv kevésbé valószínű. 

Konkrét elvárásaim, persze, majd csak a sorsolás függvényében lesznek.

Előzmény: Gyenyi (6126)
Gyenyi Creative Commons License 2019.11.18 0 0 6126

„Ez nem így működik, de ezt te is jól tudod.”

Te is jól tudod, hogy abból, hogy a belgák legutóbb egy peches meccsen kikaptak a franciáktól, nem következik, hogy soha nem jutnak a döntőbe. Szerintem ők voltak a VB legjobbjai, de VB-ken sokszor nem a legjobb nyer. A franciák azóta se jók. 2019-ben komoly ellenfelük nem volt, és mégsem 100 %-osok. A belgák voltak már akkor is a legjobbak, és úgy néz ki azóta még jobbak. Legtöbbjük 27-29 éves, ami a legjobb kor. Kevin de Bruine ma talán a világ legjobb középpályása. Kispadjuk sem rossz. Szinte csak az szól ellenük, hogy eddig VB-ken, EB-ken nem voltak sikeresek. De míg korábban rendszeresen leblokkoltak, tavaly csak pechjük volt.

 

„De azt sem, hogy rosszabb lenne.”

Már hogy ne lett volna minden említetted rosszabb a selejtezőkben? A belgák 100%-osok, a többiek nem, és nem is komolyak ellen hullajtottak el pontokat.

 

„A németeknek és a franciáknak nagyon sok jó játékosa van, több, mint a belgáknak,”

Szerintem ez sem igaz, de hányszor nem nyert az, ahol a legtöbb jó játékos volt! 1954, 1974, de 1990-ben is a holland keret volt a legerősebb. És más országok között is vannak példák.

A németek sok jó játékosukkal 4 meccsből csak egyet nyertek meg Hollandia ellen. A franciák a VB óta elég sokszor égtek sok jó játékosukkal. A spanyoloknak is vannak jó játékosaik, de ők is, mint csapat, régen voltak jók.

 

„Kire gondolsz, a Real Madridra? Azért rájuk nem mondanám, hogy nem olyan nagy név...”

Ezt hogy lehetett félreérteni? Kivertük a 2 nagy nevet, a Realt és a Juve-t, amilyenekkel nem kerültünk volna össze csoportelsőként (igaz, a Bayernt a Liverpool verte ki, szóval ez sem biztos), majd kikaptunk, a Tottenhamtől, mely azoknál sokkal kisebb csapat. Erre mondtam, hogy talán most is az lenne a szerencsénk, ha nem kerülnénk az első kalapba.

 

„ De az első német meccsen nem voltunk jók.”

Az első félidőben mi nem voltunk jók a másodikban, 44 percig ők. Aztán a 90-ik percben berúgták a győztes gólt. Azért Hamburgban meggyőzőbben vertük őket, mint ők minket az első meccsen.

 

Nem fogunk egyetérteni, de azért még egyszer leírom:
Koeman alatt, tétmeccsen oda-vissza jobbak voltunk a franciáknál és a németeknél (2-szer is), az NL-ben elég simán kivertük az angolokat, és a barátságos meccseken is jól helytálltunk olyanok ellen, akiket te jobbnak tartasz nálunk. A csapat még kialakulóban van. Rengeteget számíthat, hogy az EB előtt végre hosszabb ideig együtt lehet a keret, és valószínűleg addig még jönnek újak is abba. Nem azt mondom, hogy mi vagyunk a legkomolyabb esélyesek, de azt igen, hogy a 4-5 esélyesek egyike vagyunk. Ellenünk szól, hogy kis-csapatok ellen néha szenvedünk, viszont mellettünk, hogy az EB-n nem lesz túl sok kis-csapat. Különösen a kieséses részben nem.
A keret minden sorban erős. Az más kérdés, hogy Koeman nem szeret kockáztatni, és szombaton olyan 11-et küldött a pályára, mellyel a döntetlenre ment. Más lett volna, ha egyből Pröpperrel kezd, ha Berghuis helyett Weghorst kezd, vagy legalább De Jong helyett Weghorst megy be. Ezek ellen talán kezdhetett volna Veltman helyett Dumfries is. Akkor lettek volna helyzetek, és valószínűleg gólok is. De lehet, hogy akkor kaptunk is volna gólt. Így biztosabb volt.

Előzmény: nj (6122)
nj Creative Commons License 2019.11.17 0 0 6125

A villogtak azért erős túlzás! Jó volt a sorsolásuk (Panama, Tunézia, Kolumbia, Svédország), de minden komolyabb ellenféltől kikaptak, ráadásul teljesen megérdemelten. (Na jó, a horvát elődöntőben talán nem, de a helyzeteket be is kell tudni lőni.)

 

A korábbiaktól eltérően nem vártak tőlük semmit és azt sikerült túlteljesíteni! :-) Most megint várnak tőlük, ebből csak rosszul fognak tudni kijönni, mert az EB-győzelem azért nincs bennük. Kedvező sorsolással a 4 közé eljuthatnak, de ugyanilyen alapon eljuthatnak a portugálok, olaszok is. De alapvetően német, francia, belga, spanyol négyest várok oda.

Az angolok az NL négyes döntőjében sem voltak túl meggyőzőek.

Előzmény: ave én (6124)
ave én Creative Commons License 2019.11.17 0 0 6124

a VB-n már villogtak. jó, szarok voltak, de nem lúzerek. annyira

Előzmény: nj (6123)
nj Creative Commons License 2019.11.17 0 0 6123

Szerintem, az angol válogatottat egy kicsit túlértékelik. Ők mindig selejtezőkirályok, de aztán a tornán sohasem tudták átlépni az árnyékukat. OK, most azért sok tehetségük van, sokkal több, mint korábban és most még játszanak is a klubokban, de olyan rutinjuk azért még nincs, hogy tornát is nyerjenek. Persze, rám cáfolhatnak.

Előzmény: ave én (6121)
nj Creative Commons License 2019.11.17 0 0 6122

"Folytatva e sort, most valószínűleg nyernek."

 

Ez nem így működik, de ezt te is jól tudod.

 

"Egyik sem mutatta a selejtezők során, hogy jobb lenne a belgáknál."

 

De azt sem, hogy rosszabb lenne. Én egyáltalán nem tartom a belga csoportot nehéznek. A németeknek és a franciáknak nagyon sok jó játékosa van, több, mint a belgáknak, akik szép lassan kiöregszenek és olyan kaliberű fiatal játékosaik, mint a jelenlegi generáció kulcsemberei nem nagyon jönnek fel. Az idő ellenük dolgozik. A spanyolokkal szemben vannak kételyeim, mert nekik is jó játékosaik vannak ugyan, de a spanyol topklubokban nem spanyol csatárok vannak. De egy jó szövetségi kapitánnyal sok mindenre képesek lehetnek. Egy spanyol-belga meccsen legalább annyi esélyt adnék nekik, mint a belgáknak.

 

"Tavaly is az Ajax, csoport-másodikként nagy neveket kapott, és lehet, hogy azzal szerencséje volt. Az első nem olyan nagy névtől ki is kapott."

 

Kire gondolsz, a Real Madridra? Azért rájuk nem mondanám, hogy nem olyan nagy név...

 

"Most is többet szenvedtünk 2 meccsen az írek ellen, mint a németek ellen."

 

Az a stílusukból fakad. De az első német meccsen nem voltunk jók.

Előzmény: Gyenyi (6120)
ave én Creative Commons License 2019.11.17 0 0 6121

az angolok minden bizonnyal megnyerik. ha nem lesznek nagy borulások a csoportkörben, akkor a három kemény meccsből kettőt otthon játszanak (ha lesznek, akkor esetleg négyből kettőt)

Előzmény: Gyenyi (6120)
Gyenyi Creative Commons License 2019.11.17 0 0 6120

"A belgák - szokás szerint - nem jutnak a döntőbe."

2016-ban kiestek a negyeddöntőben, a 18-as VB-n az elődöntőben, majd harmadikok lettek. Folytatva e sort, most valószínűleg nyernek.

 

" A franciák jobbak, a németek addigra jobbak lesznek, de a spanyolok sem rosszabbak"

Egyik sem mutatta a selejtezők során, hogy jobb lenne a belgáknál. Pedig a belgák csoportja nehezebb volt, mint e háromé. A németek talán még jók lesznek, de a franciák, azóta, hogy pocsék játékkal és nem kis szerencsével világbajnokok lettek, sok jót nem mutattak. (2 meccsen 1 pont a törökök ellen, keserves 1 gólos győzelmek Izland és Moldávia ellen). Az igaz, hogy van néhány jó játékosuk, de csapatként nem jók. A spanyolok is már rég voltak igazán jók. és tornákon még régebben.

 

"Ahhoz alacsony."

Depaynál azért magasabb, bár neked ő sem felel meg. Szerintem Messi is elég jó spicc, pedig ő sem egy óriás. De Tadics sem az, és az Ajaxban minden szempontból megfelel. Az Ajax legjobb fejelője a 172 centis Tagliafico. Az Eredivisie egyik legjobbja pedig a Vitesse árnyékspicce, a 170 centis Linssen. Nem a centiktől, kilóktól lesz valaki, bármelyik poszton is, jó. Az Ajax két középhátvédje a 180 centis Blind és a 184 centis Veltman és néha a 178 centis Martinez is besegít. Ebben az idényben az Ajax pontrúgásból még nem kapott gólt.

 

" Gibraltár ellen kis túlzással még én is jó lennék.."

Minden bizonnyal. De Kluivert azért Gibraltár ellen sem volt jó. Félve nézett ki, hogy ő megy-e le, amikor Redan várta, hogy bemehessen. Szerencséje volt, hogy Dilrosun is rossz volt. De Wit jó volt, de őt azért nem akarom a válogatottba. :)

 

"Krul, Vermeer, Bizot, Padt. Utóbbi kettőnek nincs komoly nemzetközi rutinja."

Krul tényleg egyre jobb. Vermeer viszont egyre rosszabb. Padt nem rossz, de Bizot sokkal jobb. A nemzetközi tapasztalat egy kapusnál talán nem olyan fontos. Bizot azért 3 idényt védett Belgiumban (Padt is), és egyre több meccse van az EL-ben. Ki kell próbálni!

 

"Az EB-selejtezőkön NL-csoportgyőztesként az első kalapból is megkaptuk a németeket."

Valóban. Nem is jártunk velük rosszul. Bár az írek helyett a franciákat kaptuk volna még egyszer meg! Akkor megint csoportelsők lennénk.

Megint kaphatunk egy nagynevűt, amelynél jobbnak fogunk bizonyulni. Tavaly is az Ajax, csoport-másodikként nagy neveket kapott, és lehet, hogy azzal szerencséje volt. Az első nem olyan nagy névtől ki is kapott. Most is többet szenvedtünk 2 meccsen az írek ellen, mint a németek ellen.

Előzmény: nj (6119)
nj Creative Commons License 2019.11.17 0 0 6119

"Mindenesetre Cillessen újabb 11-esből nem kapott gólt. Javul a statisztikája. :)"

 

De továbbra sem védett ki egyet sem...

 

"Szerintem a belgák a nagy esélyesek..."

 

A belgák - szokás szerint - nem jutnak a döntőbe. A franciák jobbak, a németek addigra jobbak lesznek, de a spanyolok sem rosszabbak. Szerintem, Hollandia nem jut be a legjobb 4-be.

 

"A klasszikus támadók hiánya marhaság."

 

Mármint hogy az marhaság, hogy hiányolom őket? Vagy, hogy hiányoznak? Az előbbi egy szubjektív vélemény és alá sincs támasztva kellőképpen, utóbbi meg utánpótlás nevelés kérdése.

 

"Viszont Malen lehet még az általad annyira óhajtott befejező spicc."

 

Ahhoz alacsony.

 

"Nekem Gapko épp az U21-ben tetszik, és Gibraltár ellen spiccként is jó volt."

 

Ne vicceljünk már, Gibraltár ellen kis túlzással még én is jó lennék...

 

"Itt is megismétlem: Legnagyobb gondunk a jobb-bekk, bár Cillessen is egyre kevésbé tetszik."

 

A jobb bekket megoldja Veltman és Dumfries formája is visszajöhet addig, amiatt nem aggódom. Cillessen már komolyabb probléma, a Barcalona padján nem lehetett fejlődni, de ezt megmondtam előre, hogy hülyeség odamenni cserekapusnak. Zoet se jobb, marad Krul, Vermeer, Bizot, Padt. Utóbbi kettőnek nincs komoly nemzetközi rutinja.

 

"Még csoportelsők is lehetünk, de annak nincs nagy esélye."

 

Nincs, de nem biztos, hogy annak akkora jelentősége lesz. Az EB-selejtezőkön NL-csoportgyőztesként az első kalapból is megkaptuk a németeket. 

Előzmény: Gyenyi (6118)
Gyenyi Creative Commons License 2019.11.17 0 0 6118

"az észak-írek is nyerhettek volna, ha belövik a 11-est."

És nem egyenlítünk ki. De akkor, gondolom, támadóbban cserélt volna Koeman, és lehet, hogy pont azzal nyertünk volna. Mindenesetre Cillessen újabb 11-esből nem kapott gólt. Javul a statisztikája. :)

 

" nagyon látszik, hogy Depay nélkül a támadósor fantáziaszegény és úgyszólván veszélytelen."

Azért az legyen mentségükre, hogy Bergwijn, Malen és Wijnaldum is hiányoztak. És, ahogy írod, Koeman fő célja, talán épp a sok fontos hiányzó miatt is,  nem a győzelem, hanem az EB volt.

Persze De Roon és Berghuis kezdőhelyére ez sem magyarázat. De arra igen, hogy a nem befejező csatár, de labdabiztos, Babel volt a spicc, és arra is, hogy a támadások segítésére alkalmatlan Veltman kezdett. Sőt! Arra is, hogy később Luuk de Jong ment be, és nem a nála jobb befejező csatár, Weghorst.

Berghuis helyett Weghorstnak kellett volna kezdenie, és sokkal erősebb lett volna a csatársor. Boaduval nagy tehetség, de még annyi helyzetet kihagy, amennyit egy ilyen meccsen nem lehet. De, ha Koeman mindenképpen Babelt akarta spiccnek, akkor Stengs kellett volna Berghuis helyett.

 

"az EB-n vérmes reményeket nem lehet táplálni"

Mi az,hogy vérmes? Szerintem a belgák a nagy esélyesek, de a legjobb 4-be kerülés egyik komoly esélyese, a Koeman idők eredményei alapján, Hollandia. Ott aztán sok minden lehet. A klasszikus támadók hiánya marhaság. Más kérdés, hogy Koeman nem használja azokat. Weghorst szerintem jobb, mint Luuk. Olyan szintű holland támadó, mint Depay régen volt, és jelenleg nincs is több. De a többi országnak sincs kettő hasonlója. Frenkie de Jongnak sincs párja, de jó középpályásaink még vannak. Jobbhátvéd egy sincs, illetve Koeman nem hajlandó senkit sem kipróbálni. A többi poszton bő a választék. Az EB-ig még sok minden történhet. Frenkie de Jong is egy barátságos meccsen mutatta meg, hogy vele sokkal jobb a csapat. Még lesz egy pár barátságos meccs. Tulajdonképpen a keddi is már az.

 

"nyilván lesznek tavasszal is előkészületi meccsek, ahol ki lehet próbálni Ihattarent, Kluivertet, Koopmeinerst, Wijndalt, Dilrosunt, remélhetőleg addigra felgyógyul Bergwijn és Malen is, esetleg Lammers."

Ihattarent biztos kipróbálja. Wijndal is érdekes lehetőség, de szerintem neki az EB még korai lenne. Koopmeiners jó, de hozzá hasonló van elég. Dilrosun az U21-ben eddig nem nagyon tetszett. Kluivert sem. Ott legyenek először jók! Aztán jöhet a nagy Oranje. Lammers tavaly ellenünk (Ajax) egyszer jó volt, de egészében nem biztos, hogy jobb, mint Sierhuis. Viszont Malen lehet még az általad annyira óhajtott befejező spicc. Nekem Gapko épp az U21-ben tetszik, és Gibraltár ellen spiccként is jó volt. Itt is megismétlem: Legnagyobb gondunk a jobb-bekk, bár Cillessen is egyre kevésbé tetszik.

 

Még annyit, hogy szidhatjuk, és legtöbbször jogosan a VAR-t, de tegnap hiányzott. Veltman 11-ese valószínűleg megmaradt volna (csak pech lenne, hogy ennyi vitatható 11-est okoz?), de sok támadásunkat fújták le les miatt, és az ismétlésből nem egyszer úgy látszott, hogy nem volt az. Ki tudja, mi lett volna, ha...?

 

A lényeg, hogy a célt elértük. Még csoportelsők is lehetünk, de annak nincs nagy esélye.

Előzmény: nj (6117)
nj Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6117

Nem túl magas színvonalú meccsen Hollandia volt a kevésbé rossz csapat, mégis az észak-írek is nyerhettek volna, ha belövik a 11-est. Koeman láthatóan a biztonságra törekedett, ezt tükrözte az összeállítás is, de ez látszott a pályán is, csak minimális kockázatot vállaltak a játékosok. Én szívesebben láttam volna Boadut a csapatban Berhuis helyett és Pröppert De Roon helyett. Utóbbi a 35. percben meg is valósult, de Berghuis helyett inkább a rutinos De Jongot küldte be.

Sajnos, nagyon látszik, hogy Depay nélkül a támadósor fantáziaszegény és úgyszólván veszélytelen. Ezért is írtam, hogy az EB-n vérmes reményeket nem lehet táplálni, mert egy - többé-kevésbé - klasszis támadó kevés. De 2016 és 2018 után most legalább ott van Hollandia a tornán. Az észtek ellen lehet kísérletezni Boaduval, Van Aanholttal, Stengs-szel, és, persze, nyilván lesznek tavasszal is előkészületi meccsek, ahol ki lehet próbálni Ihattarent, Kluivertet, Koopmeinerst, Wijndalt, Dilrosunt, remélhetőleg addigra felgyógyul Bergwijn és Malen is, esetleg Lammers.

ave én Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6116

A jegyeket csak a vevő, és a vendégei használhatják, eladni, eladásra felkínálni, viszonteladni, árverésre bocsátani vagy egyéb módon másra átruházni sem a jegyigénylő, sem vendége nem jogosult, az UEFA engedélye nélkül.

Előzmény: de Bilde (6115)
de Bilde Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6115

Gratulálok a kijutáshoz, benelux szomszédok! :)

 

Ha a C-csoportot nyeritek, akkor Pesten lenne a holland nyolcaddöntő. És van egy jegyem a meccsre. Úgyhogy lehet, hogy eladnám, ha érdekel valakit. Persze messze van még, de gondoltam, előre szólok.

ave én Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6114

viszont akár egy friss aranylabdás lehet (bár szerintem nem)

Előzmény: nj (6113)
nj Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6113

Csak most nincs hozzá se Van Basten, se Gullit!

Előzmény: ave én (6112)
ave én Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6112

na. a következő feladat, két kihagyott világverseny után megnyerni. mint 1988-ban

nj Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6111

Készülhetünk a 2020-as EB-re.

nj Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6110

Cillessen most sem tudott 11-est kivédeni... :-)

nj Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6109

Berghuis a kezdőben... érthetetlen... :-(

 

Wijnaldum gondolom azért kispados, mert nem teljesen egészséges.

Gyenyi Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6108

"Nem gondolom, hogy ennyi elvesztett 11-es párbaj pusztán a véletlen balszerencse következménye."

Hol van az a sok? 2000 óta egyensúly van, vagy inkább pozitív a mérleg. Az már majdnem 20 év. Az előtt volt néhány kevésbé sikeres év. De annyira vészes az sem volt. 95-96-ban például az Ajax 11-esekkel megnyerte a világkupát, majd kikapott a BL döntőben. Ma, a 20-25 évvel ezelőttiekre hivatkozva, semmi alapja nincs 11-es problémáról beszélni. Különösen nem az U17 vereségének kapcsán. Ha valakikre ez nem jellemző azok pont ők.

Előzmény: nj (6107)
nj Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6107

Nem gondolom, hogy ennyi elvesztett 11-es párbaj pusztán a véletlen balszerencse következménye.

Előzmény: Gyenyi (6105)
Gyenyi Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6106

Depay nincs az esti keretben. Ez nem jó hír, bár lehetett rá számítani. Remélem, bebizonyosodik, hogy senki sem pótolhatatlan.

Gyenyi Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6105

“Éppen azt írtam, hogy az utánpótláscsapatokra ez már nem jellemző”

Valóban. Amikor azt írtad, hogy holland csapatokra, kivéve a fiatalokat, nem jellemző, hogy 11-esekkel nyernek, azzal kellett volna reagálnom, hogy mivel ezek fiatalok, az a kijelentés, hogy "Holland csapatnál? Kizárt!" értelmetlen volt. Igaz, hogy későbbi kijelentésednek még jobban ellentmondj, azt is írtad, hogy „amikor kiderült, hogy 11-esek lesznek, már biztos voltam abban, hogy kikapunk”.  Miért? Mert az U17 többet nyert 11-esekkel, mint elvesztett? Vagy, mert a 2000-es EB-ig a felnőttek pocsékok voltak 11-es rúgásban? Akkor ezek a srácok még nem is éltek. A felnőttek, mondhatjuk, hogy a Seedorf generáció, rossz 11-es sorozata 2000-ben véget ért. 2004 óta minden korosztály 11-es sorozat mérlege pozitív. Igaz, 2014-ben 11-esekkel estünk ki, de az roppant peches volt. Előtte Van Gaal zseniális kapuscseréjével kivertük Costa Ricát. Az argentinok ellen nem merte megismételni a kapuscserét. Helyette spiccet cserélt. Ez jó csere volt, mert Van Persie rossz volt, de a 11-eseknél nem jött be, és ahhoz nem is volt logikus. Az argentinok látták, hogy az a kapus véd, aki 11-esekben gyengébb, mint a másik, ami magabiztosabbá tehette őket. Eleve jól tanulmányozhatták, hogy nálunk ki hogy rúgja a 11-est. Talán ez is segítette Romero-t, hogy Sneijderét kivédje. A Van Persie helyett bement Huntelaar pedig már nem is került sorra. Persze ez is úgy van, hogy egy csere akkor jó, ha beválik.

 

"A női focit hagyjuk már, az egy másik sportág, kb. mint a futsal, vagy a strandfoci."

Mivel 20-30 évvel ezelőtti példákkal 'bizonyítod', hogy a rossz 11-es sorozatok jellemzőek a holland focira, azt hittem, ezt azzal magyarázod, hogy ez valahogy a holland mentalitás következménye. De más sportágakban, így a focihoz legközelebbi női fociban is, ez nem így van. Így inkább csak sorozatos, 20-30 évvel ezelőtti, pechről beszélhetünk, amiből a mára nem lehet következtetni.

 

Na mindegy. A lényeg, hogy ma este formálisan is továbbjussunk, és lehetőleg győzelemmel.

Előzmény: nj (6103)
Neeskens Creative Commons License 2019.11.16 0 0 6104

"Hansen sem volt jó, de Unuvar és Taabouni volt igazán nagy csalódás számomra"

 

Hansen nem volt olyan jó mint az utóbbi meccseken viszont a legjobb támadónk volt. Nem rajta múlt leginkább hogy nem lőttünk gólt. Olyan értelemben, hogy kb 3x olyan passzt adott amit illett volna berúgni. Tehát megtette a magáét, kivéve a góllövést, viszont valójában helyzetbe sem hozták.

Unuvar az egész tornán egy nagy csőd volt. Ezen meccsek alapján nem tudom elképzelni sem, hogy az Ajax fiatalcsapatában hogyan tud jól játszani. Itt nem egy meccsről hanem hatról van szó. Még azt sem hozhatja fel nagyon kifogásnak, hogy ez egy válogatott és más játékosokkal játszik. Majdnem minden meccsen 6 csapattársa volt a pályán.

Előzmény: nj (6098)
nj Creative Commons License 2019.11.15 0 0 6103

Éppen azt írtam, hogy az utánpótláscsapatokra ez már nem jellemző. Ezek után nem értem, hogy miért őket sorolod.

Ami a felnőtteket illeti: EB-n a 2004-estől és VB-n a 2014-estől eltekintve a válogatott mindig kiesett.

Az Ajax a Gremio kivételével mindig elbukta a 11-eseket.

A női focit hagyjuk már, az egy másik sportág, kb. mint a futsal, vagy a strandfoci.

 

 

Előzmény: Gyenyi (6102)
Gyenyi Creative Commons License 2019.11.15 0 0 6102

"Jóval többször kaptak ki 11-esekkel, mint nyertek."

 

Az utolsó 10 évben a felnőtteknek csak a 14-es VB-n volt kettő, az 1:1 lett.

Az U21 18-ban valami tornán 11-esekkel legyőzte Paraguayt

Az U19 16-ban 11-esekkel kikapott a németektől

Az U17 most kikapott így Mexikótól, a 18-as EB-n nyert Írország, Anglia és Olaszország ellen, 14-ben kikapott az angoloktól, 12-ben nyert a németek ellen

 

Az Ajax 12-13-ban az EL-ben (7 külföldivel, akikből 2 hibázott!) kikapott a Steaua-tól.

A PSV 15-16-ban kikapott az Atletico-tól, Az első 7-et berúgták, a 8-ikat Narsingh kihagyta. Ez nem a 'holland betegség'.

A nők idén valami tornán nyertek 11-esekkel Kína ellen, 12-ben pedig Új Zeeland ellen

 

 

Ha valamit kihagytam, nyugodtan javíts ki! Mindenesetre a fentiek szerint az utolsó 10 évben a nők nélkül 6:6 az arány, nőkkel 8:6. Tehát már rég elmúlt a holland 11-es betegség. De néha azért kapnak ki, és mindig fognak is kikapni csapataink, mint minden más csapat is 11-esekkel.

 

u.i. Utólag megnéztem az U16-ot is. Ők minden statisztikát elrontottak. 7-8-szor dőlt el, igaz mind barátságos, meccsük 11-esekkel, és mindig az ellenfél javára. De a többi számok azt mutatják, hogy később megkomolyodtak vagy eltűntek e fiatalok.

Előzmény: nj (6101)
nj Creative Commons License 2019.11.15 0 0 6101

"...csak egy jogtalan 11-es miatt nem nyerünk 90 perc alatt..."

 

Szabadrúgás.

 

"Különösen figyelemre méltó érv, hogy 20-25 éve a felnőttek mikor vesztettek 11-esekkel. :) A 2014-es VB-n például nyertek is 11-esekkel, majd vesztettek is. Az utolsó 10 évben, ha az összes holland csapatot vesszük, nem hiszem, hogy, ami a 11-esket illeti, lehet tendenciáról beszélni."

 

Jóval többször kaptak ki 11-esekkel, mint nyertek.

Előzmény: Gyenyi (6100)
Gyenyi Creative Commons License 2019.11.15 0 0 6100

"Kár, hogy ez az eredményben egyáltalán nem látszódott meg. Lehet, hogy technikailag jobb játékosaink vannak, de a hozzáállásuk csapnivaló."

Többek hozzáállásával én sem voltam elégedett. De ezzel együtt is egy olyan meccsen, melyen minden statisztika mellettünk szól, és csak egy jogtalan 11-es miatt nem nyerünk 90 perc alatt, majd 11-esekkel kikapunk, mondhatjuk, hogy nem a jobb csapata nyert. Különben a mexikóiak hozzáállásáról nem sokat lehet mondani. Egész meccsen 1 lap sem volt, és még a hollandok szabálytalankodtak többet. A mexikóiak védekeztek, majd pocsékul kontráztak, és a végén pontrúgásokból veszélyesek voltak.

"Az viszont igaz, hogy U21 és ifi szinten viszont volt néhány győztes 11-es párbaj az utóbbi időben."

A 11-es rúgással meccset eldönteni 70-80%-ban lutri. Akár ifik, akár felnőttek. Különösen figyelemre méltó érv, hogy 20-25 éve a felnőttek mikor vesztettek 11-esekkel. :) A 2014-es VB-n például nyertek is 11-esekkel, majd vesztettek is. Az utolsó 10 évben, ha az összes holland csapatot vesszük, nem hiszem, hogy, ami a 11-esket illeti, lehet tendenciáról beszélni. Tegnap kapusunk kettőt kifogott. Annyival meg lehet nyerni egy ilyen sorozatot. Ha ugyanezek újra rúgnák a 11-eseket, lehet, hogy az Oranje nyerne. (Persze, még, ha nem is, sem következne abból semmi.)

Előzmény: nj (6099)
nj Creative Commons License 2019.11.15 0 0 6099

"Mi nem csak papíron voltunk náluk jobbak."

 

Kár, hogy ez az eredményben egyáltalán nem látszódott meg. Lehet, hogy technikailag jobb játékosaink vannak, de a hozzáállásuk csapnivaló.

 

"Lehetett volna fordítva is."

 

Holland csapatnál? Kizárt! :-)

Fontos meccsen 11-esekkel nagyon ritkán nyer holland klub, vagy válogatott. Ami hamarjában eszembe jut:

- a '80-as évek közepén: Sparta Rotterdam - Hamburg az UEFA Kupában

- '88-ban: PSV - Benfica BEK-döntő

- '95-ben: Ajax - Gremio Világ Kupa-döntő

- 2004-ben: Hollandia - Svédország EB-meccs

- 2014-ben: Hollandia - Costa Rica VB-meccs

 

Az viszont igaz, hogy U21 és ifi szinten viszont volt néhány győztes 11-es párbaj az utóbbi időben.

Előzmény: Gyenyi (6097)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!