Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
"Történt ugyan nemrég, hogy egy londoni cég egyszerre tízezer darab bicsakot akart nála megrendelni egy ügyvivője által, de Sziráki uram a szeme közé nevetett az ügyvivőnek.
- Tízezer bicska! Tegye az úr bolonddá az öregapját! Hiszen annyi bicskát talán nem is lehet csinálni.
- De ha egyszer komolyan megrendelem.
Sziráki uram ötölt-hatolt, hímezett-hámozott. Nagyon kellemetlenül érintette ez a dolog.
- Hát tudja, kérem, az nagyon messze van ide (már t. i. hogy London van messze). - Aztán kérem, mire való volna neki egyszerre tízezer bicska? (már t. i. a londoni cégnek). Nem okos beszéd az ilyen... igaz is, nem is.
- De kérem, ha kételkedik, azonnal deponálom a pénzt a közjegyzőnél. Hát jó lesz ez? Mi?
Most aztán még nagyobb zavarba jött a híres iparos.
- No, ezt meg éppen nem akarom. Az lehetetlen. Hanem tudja mit, egy-két bicskát a maga kedvéért szívesen csinálok az angliusnak prezentbe... Azt megteszem, hanem annyi töméntelent... Ej, hát úgy nézek én ki, mint akit mindenre rá lehet venni? Hagyjanak nekem békét...
Sziráki urammal igen nehéz boldogulni, ha egyszer megköti magát."
A húszéves trend - ha Kocsis mester '96-tól számítja késkészítői pályafutását - többet is jelenthetne a szakmának, mint csak annyit, hogy amikor nem kell, akkor van, amikor meg kéne, akkor nincs. Ha a megnövekedett kereslet elmúlik, lehet mondani: csinálnánk mi bicskát, csak hát nem kell senkinek. De akkor tessék azt is hozzátenni: igaz, amikor meg mindenkinek kellett, akkor meg nem tudtunk csinálni.
A szó szoros értelmében fenni nem fogsz tudni kövön. Bár a HCJ sorozatnak lekerekített az oldala, az inkább a rekurzív élek miatt van a köveken (leszámítva a HCJH-t, én pl azzal fenek, az már szinte semmi anyagot nem választ le). Az általad soroltakhoz szerintem elég 280+600 egy bőr övvel kiegészítve. Egy sorjamentes 600-as él bitang éles tud lenni és még a harapósabb fajta.
"a kisipari gyártáshoz meg nem fűzök további véleményt" Ez egy jó gondolat volt.
Legalább 150 éve gondolkodik a "hagyományos" bicska gyártás-technológiájának gyorsításán sok szakmabeli ember. Az eredmény kb az lett, amit láthatunk.
Vagy hagyományos maradt és nem nagyon lehet tovább racionalizálni, vagy olyan lett, mint pl a svájci bicska.
A tradi bicskáknál a baknit, platinát nem tudod a préselésnél hatékonyabban csinálni. A pengét, rugót lézereztetheted, de olcsóbb/gyorsabb az sem lesz, mint a préselés. A köszörülést automatizálhatod. (A hazai kézműves bicskák egy részénél ez is megoldott. Darabonként kb 1 percet nyersz a munkaidőből.)
És itt nagyjából vége is a gépesítésnek. A többi műveletet kézi munkával kell megoldanod, vagy elvész a termék lényege. (Persze lehetne a panelt fröcsenteni műanyagból, tenné a dolgát az is. ;) )
Jelzem 105 műveletet számoltam össze egy aratónál.
Igen, most a kínálathoz képest túlkereslet van a tradi bicskákra. Kb 2 éve tart ez.
Késkészítő pályafutásom alatt ez kb a negyedik piaci hullám, amit megéltünk. 10 éve a tradi bicskákat pl ajándékba adtuk a drágább damaszt kések mellé.
Ha a kereslet tartós marad, a szakma meg fogja oldani ezt az aránytalanságot. Ha meg nem marad tartós, felesleges rajta rágódni.
ezeket a dolgokat más is látja de vagy azért nem ír semmit mert leszarja vagy azért mert épp nincs kedve ;)
amúgy megnéztem mostanában jó pár videót, ami persze nem teljesen ugyanaz minha élőben látom de mégis csak láttam valamit
és néztem régebben pár videót a svájci bicska gyártásról(ami azét nem szar bicska még ha nem is egyedi)
szóval a full automata és a szegecs keresgélős között biztos lehetne alkotni valamit ami jó lenne a mesternek is mert több bicska több pénz több elégedett vevő, a vevőnek is mert nem sok hónap hanem pár hét
egy 300+ fős üzemben dolgozom, alig van olyan ember aki hagyományos bicskákkal eszik, és nagyon sok aki ordítóan szar kínaiakkal(amihez az én 5 ezer forintos ganzóm egy nívós bicska)
20-30 éve még az emberek java hagyományos bicskával eszegetett, pl fateromnak van vagy 3-4 is otthon
szóval biztos lenne kereslet, vagy épp lett volna csak idő közben elszaródott
és biztos nagyon ügyesek és tapasztaltak a bicskakészítők, de mégis van hiba a termelés szervezésnél
A 400 és a 600 között kicsi az ugrás, ráadásul a 400as sem elég durva, ha valami igazán lestrapáltnak esel neki. 280al jobban járnál. Talán az egyik leghasználhatóbb a Haidu kövek közül. Nekem van egy nagy HCA 180-asom, pont az ilyen lestrapált cuccokhoz (ismerősök szétbarmolt konyhakései például). Haladósabb a többi kövemnél, már csak a mérete miatt is, de a 280-ast jobban szeretem. Kellemesebb rajta élezni. És annak a karcait is jelentősen gyorsabb kiszedni. A 600-as nagyon jó cucc és a viszonylag lágyabb acéloknál, konyhakéseknél legtöbbször az utolsó kő. Az 1000/1200 opcionális, van aki szerint úri huncutság. Személy szerint skandi késeknél, fafrigcsáló eszközöknél, olyan késeknél, amivel nem szelve vágok, hanem tolva, teljesen indokoltnak tartom a minél finomabb élt.
Én tudom miről beszélsz, Te viszont nem. Lehet, úgy képzeled el, barlangban élünk. Megnyugtatlak. Nem ez a valóság.
A hagyományos bicskának van olyan alkatrésze, amit ugyan lehetne CNC marón készíteni, de sokkal nagyobb lenne az önköltsége, mintha préseljük. Az agancsot, amit a baknik közé illesztesz, viszont nem fogja semmilyen gép szétválogatni, párosítani. Azt kézzel kell megoldani.
Lehetne folytatni a sort, de minek. Nincs ennek értelme.
Amint átnyálaztam az elméleti részeket szerintem beruházok 2-3 haidu fenőkőbe és nekiállok egy lestrapált 440-es bicskámnak!
Már csak azt kell eldöntenem, hogy milyen követ érdemes vennem: HCJ 400/600/1000-re gondoltam ezzel már tudok fenni és élezni is! Amennyiben nem jó az elgondolásom várom az építő jellegű véleményeket! :)
Igazándiból én arról beszélek mint pl a puska agy-tus-stb faragás
Megvan a gyári puska pl 2ezer, tusfaragás ezer ha már fémet is vés akkor akár 4-6 ezer is aranyozva stb
És akkor is egy egyedi gyártású kisipati termék lesz még akkor is ha a csőfar szikraforfácsolással készült 3 óra alatt és nem a fegyvermester reszelte 2 napig
Mi lett itt egy két megrendelés miatti meglepődésből. :s
Én még soha nem rendeltem bicskát, és ezért ütött szíven a szeptemberi időpont.
Végül úgy döntöttem, hogy megyek a tűzzel vassal fesztiválra. Rengeteg kést nézhetek meg és ha lesz egy szimpatikus darab, azt megveszem. Kész nyálcsorgatós esemény elé nézek. :)
én évekig halogattam a dolgot, hogy rendeljek valami minőségit és persze gyűjtöttem, már amennyire egy családapa a mai világban tisztességgel tud. Már több szakival is egyeztettem és akit legjobban szeretnék, még nem mondott nemet, de még végleges igent sem, kb 2 hónap múlva nyár közepén kell keresnem, hogy el tudja e vállalni és ha igen akkor mikor és majd csak aztán kezdődik a készítés. de kivárom, nekem megéri. Addig meg elvagyok :)
üvegházban zöldségeknél még működhet is az érésgyorsító etiléngáz
szabadföldi termesztésnél ez már nem olyan egyszerű, vannak permetszerek ami etiléngázt fejlesztenek, de tól sokat nem használ
esetleg úgy lehetne a körtét "gyorsítani" hogy leszedik félérettem és pl a konténerben elgázosítják aztán amire ideér megérik valamilyen szinten
mint pl a banán..... az is olyan zöld mint a fű......és ha valaki nem tudná akkor a zöld banán mellé be kell tenni egy rohadófélben lévő almát a zacsiba és tök gyorsan megérik
off vége ;)
a kisipari gyártáshoz meg nem fűzök további véleményt, mert a 2 felet úgysem lehet meggyőzni semmiről se
:))
bár az én késem is január óta készül....igaz nekem hihetetlen mód ráér, plusz eléggé egyedi lesz, az anyagbeszerzés volt ami lassan ment mert nekem olajoshordó rontó-bontó kompatibilis késanyag kellett :)
Visszakanyarodva: Engem a minőség érdekel. Ha 4 hónap, akkor annyi. Ha 7, akkor annyi... A körtefán sem kérjük számon, miért 5 hónapig érleli a termését. Csak a végeredmény, a jóízű végeredmény a lényeg. Aki nem tudja elfogadni, egyen gyorsélelővel permetezett, Dél-Afrikai körtét és vegyen egyenbicskát a ferde szemű "Nagy Testvér" gyáraiból. Dakota mondás szerint: Amíg nem értünk oda, nem vagyunk ott!
A bőrre nálam az a megoldás, hogy kirakodóvásárokon megkeresem az igazi frankó bőrösöket, akik helyben ráigazítják a kundschaftra a nadrágszíjat. Én meg alkuszok a leesőre.
Van itthon 1 kis cakli hirtelen gyors vásárlás volt! Na az kérem szépen, minden csak nem minőség! Az illesztések borzalmasak a szegecselés nincs rendesen lecsiszolva a sarkok élek hegyesek élesek a rugó belső része rozsdás! Most néztem 1 másikat szép volt de itt is az illesztések nem szépek! Pedig tudom, rossz illesztés nem jó már csak a felgyülemlő kosz miatt sem és a takarítása macerás! Tehát ha több hónapot kell várnom egy bicskára amin ezek a hibák nincsenek jelen hát legyen!!