Szerencsére egyre többen fogadnak örökbe sintértelepről, menhelyről kutyákat.
Talán szükség lenne kezdő kutyásoknak ezzel kapcsolatos tanácsokra és tapasztaltabbaknak sem árt tapasztalatcsere. Főként ha felnőtt kutyát vesznek örökbe, akik a ki tudja milyen rossz múltjuk miatt problémásabbak, mint az ismert és kiegyensúlyozott környezetből vásárolt kölyökkutyák.
Nagyon helyesek, úgy fekszenek, mintha valami eligazitáson lennének, feszülten figyelnek.
Olvastam, nemrégen téma volt az ivartalanitás. Fricit sem érdeklik a szukák, jól kijön a kanokkal is. Ellenben az ivaros kanok nagyon szokták szaglászni, nem tudják, hová tenni.
Hát igen, két kuttyal sokkal több idő a séta. Szerencsére a fiam teljes mértékben kiveszi a sétákban a részét. Én csak egyenként tudom vinni őket, de ő kiviszi egyszerre mindkettőt is. Nem is akartunk kettőt, Pajtit mi hoztuk ki a sintértelepről. Picur az utcán kóborolt, a fiam fogta be, akartunk neki gazdit keríteni, de mivel eléggé problémás kutyus lett (harapós, agresszív) így megtartottuk, mert nem mertük volna senkinek odaadni. Volt is gondunk vele, de a kutyasuli és a következetes erélyesség reményt ad, hogy "kutya" lesz belőle is. :-)
Amikor még csak Frici volt nálam, erősen gondolkodtam még egy kutyuson, de aztán győzött a józan ész. Mert a lakásban nem lett volna gond, az ellátásuk sem, ellenben a napi sétát két kutyával már nehezebben oldottam volna meg, mert Frici is elég energikus tud lenni. Igy aztán inkább előbb Lujzit, majd egy év múlva Dömét fogadtam örökbe. Séták közben vettem észre, hogy Frici nagyon szereti a cicákat, igy jött az ötlet, hogy ne legyen egyedül, kap egy cicát.
Nálunk meg a két kutya jön ki remekül egymással. A másik csak egy éve van nálunk, sokkal kisebb Pajtinál, fele akkora, de az önérzete, az akaratossága és a lelkivilága legalább akkora. :-)
Frici ráadásul nagy cicabarát, van két örökbefogadott cicusom, nagyon jól kijönnek egymással. A két cicáról már nem mondhatom el, elviselik egymást, de nincs az a nagy barátság köztük.
Én még nem zsiroztam be a lábait, ellenben amikor feljövünk, akkor aranyosan ül az előszobában és várja, hogy megmossam a lábait. Egyszer elfelejtkeztem róla, én már benn voltam a szobában és nézem miért nem jön még be, hát várta a lábmosást, szépen ott ült.
Igen, hihetetlenül akarnak alkalmazkodni, nagyon megbecsülik, hogy szeretve vannak és gondoskodva van róluk. Nekünk mindig befogadott kutyánk volt és mondhatom, jobban hozzánk nőttek, mintha nálunk születtek volna!
:-) Igen, a kutyák nagyon el tudják magukat kényeztetni. :-) Egyéként nálunk mindkét kutya szuperül hagyja, hogy bezsírozzuk a lábaikat. Szerintem pontosan tudják, hogy miért van. Mikor megyek feléjük, már emelik a lábukat és utána vígan lehet menni a sétára.
Nagyon ügyesek és okosak, jól elvannak a lakásban is. Frici is kertesházban volt, aztán pedig a menhelyen hónapokig nyitott kennelben, és mégis nagyon jól megszokta a lakást, ő is teljesen szobatiszta.
Sajnos a járdákat sokszor takaritás helyett jól besózzák, azt nagyon nem szeretjük. Frici nagyon ügyesen a fűben megy ilyenkor, ha mégis belemegy az újjai közé a só, akkor látványosan felemeli, én pedig megszervizelem (kitisztitom) aztán megyünk tovább. A szervizelést nagyon szereti, úgyhogy ha semmi baja, akkor is párlépésenként megáll, látványosan szenved, oscardijas alakitást nyújt.
Pajti előéletében kinti kutya lehetett. Egyáltalán nem zavarja sem eső, sem hó, sem jég, sem kánikula. Ő mindig minden időben szeret kint lenni. De a lakásban való éléshez is szuper módon alkalmazkodott. Az első nap, mikor kihoztuk az Illatos úti sintértelepről, az előszobában oldalba kapta az ajót. Utána nézte, ahogy felmosom - és azóta soha többet nem csinált a lakásba semmit, sem kis, sem nagy dolgot. Pedig nem lett volna érte megszidva. Komolyan mondom, szuper kutya!
Nálunk is az utcán, a házaknál már nem nagyon van hó, de ezen a lakatlan pusztán és a focipályán még jól megmaradt. Frici nagyon szereti a havat, túrja az orrával, mint egy kismalac, úgy szimatol, és természetesen még igy is talál egy kis csontot. Nem zavarja, ha a nózija havas marad. Tegnap ráadásul szépen sütött a nap, még én is élveztem a tiszta hóban a sétát.
Szia! Jó látni a képeket. :-) Nálunk most egy szem hó sincs. Pedig amíg esett, a kisebbik ebkénk, Picur rettenetesen élvezte. Hatalmasakat ugrott, el akarta kapni a hópelyheket. De a nagyobbik, Pajti is szeret benne meghemperegni.
Mindenesetre én is jobban kedvelem a napos és meleg időt. ;-)
Én kevésbé szeretem a hideget és a havat, de a kutyusom, Frici nagyon jól érzi magát ilyenkor, úgyhogy alig vártam a hétvégét, hogy jó nagyot sétáljunk a hóban.
Szerencsére nem. Nagyon sok akaraterő és életszeretet volt benne. Élete vége felé sajnos sok és komoly betegsége volt, de mindvégig megőrizte jókedvét, élni akarását, étvágyát. 17-évesen költözött az örök vadászmezőkre...
Szerencse. Nekünk az előző kutyánkkal történt hasonló baleset, de az kicsit rosszabbra sikeredett. A meleg elől mindig a fürdőkádba szokott menekülni. Fiatalabb korában könnyedén beugrott és ott szokott hűsölni. Öreg korára (14 éves lehetett akkor) szintén bement, de kijönni már nem tudott. Nem tudom, mikor mászott be, mert akkor még dolgoztam. De mire hazaértem és rátaláltam, teljesen ki volt merülve. Elnyúlva feküdt a kádban, a lábai szétcsúszva, a fürdő flakonokkal beborítva, gondolom sokáig kapálódzhatott és mindent magára borított, mikor ki akart jönni. Teljesen el voltak gémberedve/merevedve a lábai, amikor nagy nehezen ki tudtam emelni a kádból. Utána gondosan zártuk a fürdőszobát. Azelőtt az ajtót is ki tudta nyitni, de öreg korára már az izületei nem nagyon engedték.
Én is annak örültem, hogy nem akkor történt, amikor éppen senki nincs a közelben. Elképzelni is rossz, hogy mi lett volna, ha még sokáig ott lóg szegénykém beszorult lábbal. Még az a jó, hogy a két első lába leért a földre, ezért nem húzódott meg a lába nagyon. Már aznap délután ugyanolyan virgoncan ugrált, mint a baleset előtt.
Pár napja hajnalban Ügyi sivalkodására ébredtünk. Először nem is kapcsoltam, azt hittem, hogy valamelyik idősebb ebi belekapott. Fél perc múlva újra sírni kezdett. Kiugrottam az ágyból, és "hű de nagy baj van odakint" felkiáltással kaptam magamra a kabátomat. Erre apuskám is kipattant az ágyból és együtt rohantunk kifelé a sötétben. Szegénykém át akart mászni a virágoskert kerítésén, hogy miért, azt nem tudom. Van a kerítés tetején egy kis polc, ahova virágokat szoktam rakni, ennek a teteje jó jegesre volt fagyva. Ott csúszhatott meg a hátsó lába, és beszorult két léc közé. Hirtelen azt se tudtuk, hogy mit csináljunk, hogy ne legyen nagyobb baj a már meglévőn kívül. Apus a lehető legkisebb résen bemászott a kertbe és felemelte a kutya elejét, én meg leakasztottam a kiskaput, hogy ki tudjuk szabadítani a lábát. Szerencsére nagyobb baj nem történt, megúszta törés és egyéb komoly károsodás nélkül. Piszokul megijedtünk, jól lehülyéztem érte. Na persze tesz rá egy rakás csavarosat.
Örülök neki. :-) A kutyák kilencven százaléka lenyugszik műtét után, szerintem nektek is nagy az esélye. Az üdvözletet átadom az ebeknek.:-) Ti is vigyázzatok magatokra - mert unatkozni biztos nem hagynak. ;-)
OK, meg vagyok győzve - noha mi éppen a kis lenyugvás miatt szerettük volna az ivartalanítást. Béni a te Picuroddal lelki társ, ugyanezt csinálja ő is. Márciusban lesz pénzem, akkor nekiugrunk a dolognak. Üdvözlet a kutyusoknak (is):-)
Tényleg önzés, ha nem gondolsz más ebkékre, akik esetleg miattad kerülnek sanyarú sorsra. :-( Tudod, aki nem vigyáz a szukájára, azt a kutyusa kölyke sem fogja meghatni és jó ha a leendő kiskutyákkal együtt az anyakutyust sem ereszti szélnek, vagy adja sintérnek.
Az ivartalanítás egyébként sosem késő. Két éves kor meg szerintem a legjobb, mert már ivarérett, a tulajdonságai kifejlődtek, a hormonokkal nem lesz baj. Szerintem gondold meg alaposan!
A mi kuttyaink egyébként jól vannak. De azt hiszem, mi a Picurral beleestünk azon statisztikai kisebbségbe, akiknél az ivartalanítás nem hoz sok változást. A nagyobbik, a Pajti egy nyugodt, kedves nagy mackó lett, aki egyébként ha kell kemény testőr, de egyébként végtelenül türelmes. A szukákat nem hajtja, de jól elvan kanokkal is. Picúr azonban annak ellenére, hogy lassan egy éve lett műtve, még mindig hihetetlenül kanos. És csak a szukákkal, kanokban konkurenciát lát és acsarog rájuk. Azt hiszem, talán a foxi vére miatt van, mégha keverék is. Hihetetlenül fel tudja magát cukkolni és napokig búskomor a szíve választottja után. De talán idővel lecsillapodik, mi még reménykedünk benne.
