A születési dátumokat kopipasztáztam a hozzászólásodból, nem ellenőriztem egyiket sem. A halálozások pontos dátumát nem jegyeztem fel magamnak, az adatokat mindenféle focis könyvekből és újságcikkekből bányásztam. Kemény Tibor 1913-1992 Ferencváros, balszélső Markos Imre 1908-1960 Bocskai , jobbszélső P.Szabó Gábor 1902-? Újpest, balszélső Polgár Gyula 1912-1992 Ferencváros, hátvéd Sas Ferenc 1915-1988 Hungária, jobbszélső Sternberg László 1905-1982 ??? Újpest, hátvéd Szabó Antal 1910-1958 Hungária, kapus Teleki Pál 1906-? Bocskai, csatár Tóth Mihály 1926-1990 Újpest , balszélső Vágó József 1906-1945 Bocskai, jobbszélső
Az interneten kerestem rá a nagybátyám nevére (André Simonyi), és az Ön írását találtam meg. Igy tudtam meg, hogy 2002-ben meghalt. A cikket olvasva látom, hogy Ön sokat tud róla. Én mióta meghaltak a szüleim, nem nagyon tudok a rokonaimról.
Kérem Önt,hogy amennyiben megkereshetem Önt e témában, kérem válaszoljon az alábbi e-mail címemre: tunde.simonyi@gmail.com
Mindenkitől elnézést kérek, hogy nem az aktuális témához válaszolva bemerészkedtem ide.
be lehet állítani, hogy milyen időintervallumon született játékosk kellenek és a tpoic címében szereplő időszakról is talál néhány játékost statisztikával. persze van benne néhány téves is.
Attila nap alkalmából említem meg ezt az egykori miskolci csapatot, a 1926 - 36 között 7 alkalommal szerepelt első osztályban, egyszer Kispesten is győzni tudott 5-3-ra, 28-ban meg kupadöntőt játszott
53.a magyar klubok rangsorában:
Attila FC Miskolc 7 indulás 157meccs 33 28 96 189-351 92* (az egyik bajnokságban 2 pont levonás)
(itt mind a döntőkről van szó)
1928. FTC-Rapid 7:1, 3:5 (előtte kiverte a Beogradskit és az Admirát az elődöntőkben)
1929. Ujpest-Slavia Praha 5:1, 2:2 (Sparta, Rapid)
1935. Sparta-FTC 1:2,3:0
1937. FTC-Lazio 4:2, 5:4 (Slavia, Wien, Austria)
1938. Slavia-FTC 2:2,2:0 (A Fradi a Juventust verte ki!!)
1939. Ujpest-FTC 4:1,2:2 (Az FTC a Bolognát és a Sparta Prahát, az Ujpest az Ambrosianat és a Beogradskit búcsúztatta)
Látható, hogy az Aranycsapat iránt érzett minden szeretetünk ellenére, amit az 50-es évektől a klubfutball szintjén műveltünk, ehhez képest szánalmas semmiség . . .
Bocs, hogy korábban nem írtam, nem értem rá. A Bíró Mihályról szóló részt Nagy Béla: A magyar válogatott győztes mérkőzései 1903-1943 című könyvből írtam.
Még egy érdekesség belőle:
Azok a játékosok, akik legalább 40 válogatott meccsen részt vettek ebben az időszakban:
Schlosser Imre 68 meccs (1906-1927)
Sárosi György dr. 61 meccs (1931-1943)
Bíró Sándor 53 meccs (1932-1946)
Fogl Károly 50 meccs (1918-1929)
Lázár Gyula 49 meccs (1931-1941)
Kertész Vilmos 47 meccs (1909-1924)
Titkos Pál 47 meccs (1929-1938)
Turay József 47 meccs (1928-1939)
Toldi Géza 46 meccs (1929-1940)
Borbás Gáspár dr. 41 meccs (1903-1916)
Korányi Lajos 40 meccs (1929-1940)
Számos honfitársunk futott be szép játékoskarriert Franciaországban, de olyan hosszú és eredményes egyiküké sem volt, mint Simonyi Andrásé.
Kilenc fiúgyermekes (!) miskolci családból származik, ő maga a II. "sorszámot" kapta, de mind a nyolc fivére futballozott. Négyen eljutottak az első osztályig, de még a legkevésbé jók is az NBII-ig, a legjobb miskolci, salgótarjáni és debreceni csapatokban.
A legkülönbb játékos persze András volt közülük, aki már 15 (!) esztendős korában helyet kapott az Attila első csapatában. Remekül fedezte a labdát, gyors volt, erőszakos és mindenekelőtt ontotta a gólokat. A válogatók is felfigyeltek rá: nem volt még 18 éves, amikor helyet kapott a B-, majd 1933 nyarán a profiválogatottban is (mindkétszer a hollandok ellen).
S ezen a nyáron kezdte meg hosszú-hosszú, csaknem három évtizedes (!) légiós pályafutását is. Már az első szerződését is igazán megszolgálta: az első egycsoportos, körmérkőzéses francia bajnokságban 19 bajnoki góllal segítette együttesét, az Olympique Sporting Club Lilleois-t a bajnoki táblázat 4. helyére. Ezzel a góllövőlistán holtversenyben a 4. lett - de csak a második magyar. A gólkirályi címet ugyanis a bajnok (és kupagyőztes) Sète Lukács Pistája szerezte meg (28 gól), és kettejükön kívül további négy magyar végzett a legjobb 20 góllövő között! (Kovács - Antibes 17, Kohut Vili - Marseille 16, Belkó - Antibes 14 és Zavadszky - Montpelier 11.) Mi több, a Lille ebben az idényben a kupaelődöntőig is eljutott, ahol éppen a Sète állította meg (1:0). A következő évben a csapat és a csatár is visszaesett kissé: a Lille a 7. lett a bajnokságban, Simonyi - 18 góllal - 9. a gólszerzők versenyében.
Úgy érezte, váltania kell: a bajnokcsapat (!) Socheaux szerződtette, de Bandinak csak elvétve sikerült bekerülnie abba a bombacsatársorba, amit zömme Liberati (válogatott jobbszélső), Abegglen III. (minden idők legtöbb svájci válogatott gólját elérő csatár, a gólkirályi cím védője), Courtois (az előző szezon második, annak az idénynek a legjobb góllövője), Duhart (abban az évben debütáló francia válogatott) és az exszombathelyi Belkó Árpád alkotott. Simonyi tovább is állt: 1936 nyarán megtalálta "igazi" csapatát, a Red Start, amelyet majd' egy évtizeden át szolgált, s amelyben tudása kiteljesedett. Sajnos, igazi fénykora a háborús évekre esett, amelyekben természetesen nem folyhatott zavartalanul a futballélet, noha minden esztendőben rendeztek bajnoki küzdelmeket, de nem mindig sikerült befejezni őket.
A miskolci gólzsák így is tagja volt egy másodosztályú bajnokcsapatnak (1938-39), egy "fél" bajnokcsapatnak (1940-41-ben az északi zóna elsőségét a Red Star szerezte meg, de nem mérkőzhetett meg a déli győztes Maseille-jel, Acht-Aknai, Eisenhoffer és Weiskopf-Virág együttesével), egy bajnoki bronzérmes legénységnek (Paris-Capitale néven, 1943-44-ben), egy kupagyőztes gárdának (1942, a döntőben 2:0-ra verték meg a Korányi Desirével felálló Sète-et) és egy kupadöntős alakulatnak (1946, a fináléban Simonyi egy évtizeddel azelőtti csapata, a Lille győzte le a Red Start). Alig volt esztenő, amikor 10 gólnál alább adta volna, 1944-45-ben 29 góllal csoportja harmadik legeredményesebb játékosa lett és egy ízben (1941-ben) a Rouen elleni 7:1-es találkozon mesternégyest ért el! Négy ízben 1942 és 1945 között a francia válogatottban is helyet kapott, ebből egyet megnyertek, hármat elveszítettek a kék, s a négyből három alkalommal magyar csapattársa is akadt Simonyinak (kétszer Korányi, egyszer Sikló). Mi több, egy ízben még magyarok ellen is játszott válogatott találkozót: Párizs csapatával (amelybe egyébként 32-szer válogatták be!) 1938. február 20-án játszottak 1:1-es döntetlent Budapest ellen, s a francia főváros együttesében szerepelt Máthé Gyula (Racing) is.
A "levezető" időszakban - túl a harmincon - Simony megfordult további hat (!) francia csapatban és egy fél évtizedet töltött Portugáliában a jó középcsapatnak számító Sporting Covilha együttesében. Labdarúgó-pályafutását 48 esztendősen fejezte be, a másodosztályú Cherbourg játékos-edzőjeként.
A háború után jó néhányszor hazalátogatott. Talán a legemlékezetesebb ezek közül az 1966 júniusi alkalom, amikor mind a kilenc Simonyi testvér (valamennyien túlélték a világégést) egy csapatban lépett pályára a miskolci népkerti pályán egy különleges gálamérkőzésen. A Simonyi-csapat kapitányaként a 9-es mezben természetesen Simonyi II André (az ittenieknek örrökké csak "Bandi") futott ki a pályára...
