Itt most kicsit elvesztettem a fonalat :) Szerintem Marci paksi, és arra céloztam hogyha ősztől majd Vojával a soraiban oda látogat a fehérvári sztárcsapat, vajon kedvesen fogadják e?
Jól emlékszem, még anno, a boldog békeidőkben, nemcsak a Honvéd járt ki, hanem kicsit később felétek is szólt a nagy klasszikus, "a szövetség csapata" rigmus? Jövőre le lehet porolni? :)
Pont kint voltam azon a meccsen. Mikor utoljára Alba elleni meccsen voltam (cirka 5 éve) akkor még bőven zúgott a "mocskos Székesfehérvár" rigmus. Most már az sem volt. Szerintem csak Keller lett "megtalálva" kb kétszer, illetve egyszer szólt egy "csak a büntető" rigmus. 10 évvel ezelőtt azért nem ilyen volt egy Paks-Alba, na. :)
Ahogy Tóth Ádi meg Barnies "oda tette" magát tavaly a szezon második felében az Aséért, az pedig példa értékű volt, a loyalitás, elkötelezettség mintapéldája.
Gusztustalan, hogy ezt a drukkerek nem értékelték
( kacsint
Gondolom Jonessy-t nem fogadták bunkó módon, és ennek is meg van a maga oka
Igen-igen... és ugyanezen az oldalon pár szolnoki szurkoló azt javasolja, hogy a már Albába szerződött Voját hétvégén ki kellene fütyülni. Pedig ő még MOST is az olaj játékosa :D
Hagynia kellett volna Ádámnak, hogy ebből az összeölelkezős-összegabalyodó típusú, földre birkózós történetből--az éppen mostanra felépülő--szegény Medve kerüljön ki győztesen?
" Amiért írok, az csak az, hogy nem tudom más hogyan éli ezeket meg, de borzasztóan kínos volt, ahogy egyes volt Ase játékosokat a saját szurkoló táborom kifütyült... Én éreztem szarul magam miatta, és elnézést is szeretnék kérni minden érintettől, de még az olaj szurkolóktól is. Ez nálam az etikus szurkolás biztosítékát elég rendesen kivágta, senki nem érdemel ilyen bánásmódot, pláne egy sok évig a színeinkben játszó magyar válogatott sportember, aki a szívét lelkét kitette a paksi sportért, vagy az országunkért (akkor mindenki tudott őrjöngeni érte)... Vér ciki volt, sajnálom. Hajrá ASE! " --egy paksi szurkoló.
Ugye-ugye, azért akadnak még tisztességes szurkolók!
Ja, a végén korábbi (???) országos paksi cimborájával, Medve Mátéval sikerült összehoznia egy összeölelkező-összegabalyodó típusú, földre bírkozós kettős faultot.
Finoman fűszerezi a dolgot, hogy Máté térd problémák miatti több hét kihagyást követően került 40 másodperccel a vége előtt újra parkettra (vagyis előzménye sem igazán lehetett a dolognak). Mindezt +10nél, amikor mindenki számára egyértelmű volt, hogy ez bizony egy hazai W.
Gondolom nem sokan tippelték volna azt hogy a Szolnok csoportjából a Sassari és a Ludwigsburg jut a legtovább a Bajnokok Ligájában. Pedig most ez a helyzet, a nagy favoritok (Besiktas, AEK ) kipottyantak, már a legjobb 8 közé sem jutottak be.
A negyeddöntőbe, 2 török, 2 olasz, 2 francia, 1 spanyol és 1 német klub jutott be, és gyakorlatilag bármelyikük megnyerheti az első kosárlabda Bajnokok Ligáját, annyira kiegyenlített a mezőny.
Olvasom, hogy Tóth Á. az újabb "remek" teljesítménye mellett megint tuskó volt. Nagyon remélem, hogy ezt a faszit mégsem viszi magával az Eb-re Ivko, sem játékban, sem mentálisan nem való a válogatottba.
Tiby ma is remekel a hármasokkal. Szombaton a meccs pillanata volt, amikor a meccs vége felé egy lepattanó után már rogyasztott a hármasra, a vendégszektor fele felordított, hogy Ne! El is passzolta rögtön. Akkor is kb így dobott...eddig amúgy nem rossz az állás:)
Ugye Alessandro Gentilét a napokban a Panathinaikosz is lapátra tette, miután a Milanóból kidobták, (kölcsönben) Athénban sem tudott beilleszkedni, még annak ellenére sem, hogy kölyök korában, amikor a fater a zöldeknél játszott ő is a Panathinaikosznál kezdett el kosarazni.
2018 nyaráig van szerződése az EA7 Milanóval, de ott már nem akarják az öltöző közelében látni. Elvileg újra kölcsönadhatják valahová, hogy játékban legyen az EB előtt, viszont az olaszoknál idéntől kicsit változtak az átigazolási szabályok: február 28.-a után a Serie A csapatai az alapszakasz végéig(május közepe) nem igazolhatnak új játékost, viszont az play off előtt (május 10.-e után), a bejutó legjobb 8-nak egy rövid periódusra újra nyitva lesz az átigazolási piac. Csakhogy annak valószínűsége hogy a Milano pont a play offra adná oda Gentilét egy közvetlen bajnoki riválisának elég kicsi.
Marad a külföld ( a Bayernt, esetleg Pianigiani Hapoel Tel Avivját is emlegetik), és az olasz másodosztály, amely más liga (LNP) mint a Serie A, és más az átigazolási időszak, és oda még bőven el tud(na) helyezkedni Gentile. Hogy miért kerülhetett egyáltalán szóba vele kapcsolatban a második vonal, és miért érdekes ez nekünk? Azért mert Gentilét azzal a Trevisóval hozzák össze a pletykák, ahol eddigi karrierje talán legjobb időszakát töltötte, és ahol 17 évesen bemutatkozhatott a Serie A-ban, és ahol számunkra nem mellékesen jelenleg Perl Zoli légióskodik.
Hozzátéve azt, hogy jelenleg egy olyan klubban szerepel, amelyről ugyan a kosárlabdát rendszeresen követők tudják hogy Európa egyik legjobb klubja (egy kezem is elég lenne ahhoz hogy megszámoljam, hány európai klub lenne innen egyértelmű szakmai előrelépés Ádinak), mégis gyakorlatilag ismeretlen nálunk. Erre jó példa, hogy még az Euroliga meccseiket közvetítő Digsiport is úgy reklámozza őket, hogy új a szponzor és új a csapat neve, holott nem új, ez a mostani az eredeti nevük már 60 éve.. nincs új szponzor (az a Laboral Kutxa volt - ami egy az egyben egy bank neve..), és nincs új név. Sajnos ez van, 1000 embert megkérdezel, 995 azt sem fogja tudni eszik-e, vagy isszák azt hogy Baskonia Vitoria-Gasteiz.
Ahogy többen is írták, az NBA nyilván nagyságrendekkel más megvilágításba helyezné a helyzetét, de szerintem már egy Real vagy Barca szerződés is más dimenzióba helyezné őt az itthoni közvélemény szemében.
A 60-as listan valoszinuleg szerepel, de mivel sem a klubjaval sem a valogatottal nem ert el dobogos helyezest, ezert meg veletlenul sem lehetett eselye arra, hogy egyaltalan bekeruljon azok koze, akit kiajanlottak a cegvezetoknek... (pedig gyanitom egy euroliga FF vagy egy ACB liga elodonto nagyobb reklamertekkel bir mint egy rovidpalyas gyorskorcsolya vb)
szerintem egyszerű: a közvélemény a vívást és a kajakot tradícionális magyar sportnak tartja, és a kosárlabdát meg nem... plusz szerintem Ádám menedzsere is keveset marketingeli őt itthon - na nem blikkesedni kellene, de vannak azért más megnyilvánulási lehetőségek is, de ez akkor neki(k) nem fontos
A 2015-ös hasonló Forbes listán ott volt Hanga Ádám a 24. helyen, csakhogy 2016-ban foci EB (magyar részvétellel) és Olimpia volt, valószinűleg emiatt szorult ki, még úgy is, hogy a saját szempontjából a 2016-os éve egyértelműen jobb volt mint a 2015-ös.