Keresés

Részletes keresés

zo73 Creative Commons License 2021.05.03 0 1 437

A borosnál nekem is pont ez jutott eszembe, hogy oké, legyen nagyobb százalék, de akkor csináljuk nagyobba és tolj bele többet. pl. veszünk még földet a szőlőnek és telepítjük azonnal, mert így is kevés az alapanyag, hisz mint mondta már el van adva az idei termésből majdan készülő bor.

Anyukáknál amint megláttam a pólófelitatot,  azonnal a "mission winnow" ugrott be a tükrözéses írás miatt.

Előzmény: Gabknowsworst (436)
Gabknowsworst Creative Commons License 2021.05.03 0 1 436

Erre az utolsó részre még összeszedtem magam, és megnéztem. Az előző kettőt már nem fogom tudni, mert az RTL Moston csak az adott hetit lehet. Van valami számomra értelmezhetetlenül bonyolult előfizetés féléjük, amikor minden látható, de ezt most nem forszíroznám.

 

Szóval itt az első fazon, és valamiért nem tudja eladni azokat a környezettudatos szívószálakat. De ha nem tudja eladni, pedig a termék már megvan, akkor baj van. Érthető, hogy elhajtották. Ezzel együtt nekem megint van bajom a stílussal, elsősorban Andráséval.

Mondanék egy példát. Adott mondjuk egy szenvtelen kiscsávó, meg egy nagydarab erősember, akinek beszól. El lehet ezt úgy is intézni, hogy csúnyán ránéz a kiscsávóra, picit megemeli a hangját és annyit mond, hogy "ezt nem kéne." Meg úgy is, hogy nekiront és agyba-főbe veri, hogy az intenzívre kerüljön. Valamiért András szereti az utóbbit választani, főleg, ha a jelentkező neki személy szerint nem szimpatikus.

 

Az, hogy ráírják a pólókra, meg egyéb dolgokra, hogy "én is anyuka vagyok" nem tűnik nagy nóvumnak. A verses póló ennél sokkal jópofább dolog volt. Ráadásul ez a biznisz tuti nem fogja az országhatárt átlépni, idehaza is - jellegéből adódóan - eléggé behatárolható a célcsoportja. Az, hogy hogy jött ki, hogy pont annyi pólót meg nemtommit fognak ebben az évben eladni, arról fogalmam sincs. Úgyhogy teljesen megértem a felháborodásodat. Persze megint hozzá kell tenni, szívük joga a saját pénzüket arra költeni, amire gondolják, akár hajtogathatnának kis hajókat is tízezresekből és elúsztathatnák őket a Dunán. 

De ez a cég messze nem ért ennyit, és lehet, hogy a befektetéssel együtt sem fog soha.

Még annyit tennék hozzá, hogy mindenki áradozott a két anyukáról, hogy micsoda nagyszerű emberek, nekem kifejezetten furák voltak. 

 

Nem úgy Dorka, aki teljesen rendben volt. Jó lett volna itt hallani a számokat, mekkora az éves bevétel, mennyi a profit. Azzal szerintem nincs gond, hogy erre Levente volt az egyetlen jelentkező, nagyjából a többiek is levették szerintem, hogy ez hozzá passzol. Csak nem kellett volna szegény lányt ennyire levágni. Persze lehet, hogy van olyan kapcsolati tőkéje és lesz annyi hozzáadott érték, amennyivel még így is megérte őt bevenni. Elhiszem, hogy Levente fog neki segíteni mindenben, amiben tud, de tényleg, ez akkor sem volt igazán korrekt. Mivel Levente szavaiból úgy lehetett érteni, hogy ő azért akar nagyobb üzletrészt, hogy úgymond "érdemes legyen" neki is dolgoznia az egésszel, hogy ketten sikerre vigyék ezt a történetet, én a lány helyében nem is a százalékból alkudtam volna igazán, de azt mondtam volna: ha ekkora üzletrészt akarsz, semmi akadálya, de akkor tegyél be kábé 25 milliót. Ahhoz a növekedési pályához, amit itt felvázoltál, ahhoz fog is ennyi kelleni, talán még több is...

 

Vőfélyéket kihagytam, de róluk nincs is nagyon mit mondani. Ez jópofa és működő dolog lehet nekik, de egy cápának nem lesz izgalmas.

 

Elég felemás lett ez az utolsó adás, egyre jobban kijönnek a műsor ellentmondásai, kiszámíthatóságai. Kíváncsi vagyok, lesz-e 4. évad? Ha igen, kikkel? Mert ha a műsor ebben a mederben halad, akkor unalomba és - legalábbis, annál aki picit a dolgok mögé néz - bosszankodásba fog fulladni.

 

 

Előzmény: Alpári Gnác (433)
Ilhilla Creative Commons License 2021.05.02 -5 2 435

Balogh Leventének van három "anyányi" lánya, lesz kinek átadni a bizniszt és egyébként s azt mondta: a "közösségépítő célja és ereje" miatt száll be!

 

Ő egyébként borimádó, sok kiállításon és más helyen megfordul, hatalmas ismeretségi körrel, elmondta, hogy régen keres egy ilyen szakembert, mint Dorka. Szerintem nagyon jól jártak egymással!

Előzmény: Mazsola0070 (434)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.05.02 0 1 434

Hát igen, ez a rejtélyek adása volt....

 

Különböző viccespóló/feliratospoló webáruházakkal tele a net (ennél a Momwow-nál jóval nagyobb választékúakkal), úgyhogy ebben sincs semmi eredeti ötlet (nem linkelek be ilyen honlapokat, mert még reklám lenne, csak be kell írni a gugliba, hogy "vicces póló", és feljön "néhány".)

 

De úgy tűnik a baba/mama biznic továbbdübörög (volt egyáltalán olyan rész, amelyikben nem volt ilyen jellegű termék?), azt pedig szinte biztos volt, hogy az öntudatos mamákba Tománnak be "kell" fektetnie (Baloghon kicsit csodálkoztam, úgy tűnik mostanában nem keresett vicces pólót a neten).

 

És egy nyilvánvalóan eretnek gondolat: a momwow-os pólókat látva felmerült bennem, hogy jelentkezni kellene a következő évadba olyan feliratú pólókkal, amelyeket Al Bundy és haverjai viseltek, kíváncsi lennék Tomán befektetne-e vagy beledöngölne a betonba (az utóbbira tippelek)...:))

 

Hatalmas ötlet a vőfélykedés is (kár, hogy már pár száz éve kitalálták), úgy tűnik, az a hozzáadott érték, hogy a vőfély cilindert vesz, nem ért meg 15 millát senkinek.

 

És hát igen, Dorka....10 millióért odaadta a jól menő(nek mondott) családi cége 25 %-át Baloghnak, biztosan nagyon megérte. 

 

Bennem csak az merült fel, hogy ezt a 10 millát pl. a papa vagy egy bank egy kedvező kamatozású vállalkozói hitelre nem tudta volna odaadni neki?

 

Vagy ez nem erről szól, hanem Balogh "háttere" kellett neki vagy ennyire elkápráztatta Balogh ígérete?

 

Úgy tűnik, valami ilyesmiről lehet szó, ha a tervezett 7% helyett, pillanatok alatt odaadta a cége 25%-át is ugyanannyiért Baloghnak. (Ilyen gyorsan ennyit csökkenni egy cégértéket még sosem láttam.)

 

De hamarosan meglátjuk, ha Balogh beváltja ígéretét, akkor Dorkát hamarosan a 100 leggazdagabb magyar között üdvözölhetjük....

 

 

 

Előzmény: Alpári Gnác (433)
Alpári Gnác Creative Commons License 2021.05.01 0 4 433

Jó, szóval kicsit bővebben a pólós anyukák kontra borász csaj.

 

Van tehát két unatkozó anyuka, akik még véletlenül sem akarnak visszamenni dolgozni, hanem inkább megveszik nagykerből a pólót, leviszik a Tescoba és rászitáztatják, hogy minden anyuka hős.

Kerestek eddig összesen 43.225.- forintot, de 3 év múlva már egészen biztosan 27.617 db ilyen pólót adnak el és hajszál pontosan 17.648.937.- forint hasznuk lesz rajta, ez tehát egy bomba üzlet, quod erat demonstrandum...

 

Mindig azon háborgunk, hogy ötletre itt nem adnak pénzt, pedig mi ez, ha nem egy ötlet, még csak nem is jó ötlet?

A verses póló semmivel sem volt rosszabb, sőt.

 

Mert lehet, hogy most ezt felkapják valamennyire, de meddig lesz ez érdekes?

Hány évig fogják az anyukák az ő pólóikat hordani, vagy lehet, hogy jön egy új anyuka-páros, aki egy kicsit másmilyen pólót nyomat a Tescoban és akkor meg az lesz az érdekes?

 

Ezzel szemben van egy borász lány, aki a saját szőlőjéből, a saját infrastruktúrájával állít elő bort, amely italt azért egy ideje már isznak az emberek és vélhetően még fogják inni valameddig.

Olyan bort ráadásul, ami bár nem az én világom, de tudom, hogy sokan szeretik, ahogy például a nyerspezsgő is ott van a polcokon jópár éve.

És a csaj azt a bort is eladta előre, amihez a szőlőt még éppen hogy megmetszették, nem egyenként webshopból, hanem egyben. 300%-os árréssel...

 

Nem hogy egy lapon nem lehetne említeni ezeket, de még egyazon műsorban sincs semmi helyük, az pedig, hogy lényegében azonos értéket tulajdonítanak nekik és míg az egyikbe 2 izé is képes pénzt tenni, a másik még annak is örülhet, hogy van egyáltalán egy valaki, aki hajlandó kifosztani, hát ezt nagyon nehéz hova tennem...

 

Hogy egy borászba mennyit szabad befektetni, azon nyilván lehet vitatkozni, de ne felejtsük el, hogy egy olyan iparágról van szó, ahova árad az EU-s pénz és high-tech, milliárdos, építészeti díjas borászatokkal van teleszórva az ország.

 

Az anyukák ezzel szemben 100 ezer forintnál több befektetést józan ésszel nem érnek, szerintem.

 

Teljesen el vagyok képedve és továbbra is mélységesen felháborít ez az egész!

Előzmény: Ilhilla (432)
Ilhilla Creative Commons License 2021.05.01 -5 1 432

Én a tegnapi adáshoz már hozzá sem tudok szólni, mindent leírtál!

 

Talán annyit: Leventében em csalódtam, ismét jó szeme volt az üzlethez (nem a kismama projektre gondolok), ezzel a "naturális borral" tud majd mit kezdeni, ő már csak tudja! Beszállt már hasonló bizniszekbe, mind jól sült el.

 

Ha majd árulják a Sparban, fogok venni (bár drágább lesz, mint a bor, de egy kóstolást megér). Már a Demeter csokit is árulják, igaz, elég drágán, de úgyis csak megkóstolni akarom, rá nem fogok szokni!

 

 

Előzmény: Alpári Gnác (431)
Alpári Gnác Creative Commons License 2021.04.30 -1 1 431

Nem tudom, meddig tart ez az évad, de érzésre a vége felé kell közelednünk.

 

És ha ez így van, akkor nagyon ideje lenne végre valami igazán nagy dobásnak.

Mert az mégiscsak lehetetlen, hogy az az ország, mit ország: NEMZET, ami éppen most menti meg az univerzumot azzal, hogy Karikó asszonyságot világgá zavarta, hogy ez a világra szóló NEMZET egy fatáskát, meg egy gipszkezet bírjon sorompóba állítani!!!

 

Na, kik lesznek a mai világmegváltók?

 

Gergő, újdonsült vállalkozó, a repülőteret hagyta ott.

Környezetvédő, volt már ilyen?

Napi szinten millió szám fogy, mi lesz ez? Pézsé?

Nem, hanem műanyag kanál.

Évek óta van már papír, meg ilyen keményítő alapú evőeszközök.

500 millió szívószál évente? Nem hiszem.

10 millió 15%-ért, közel 70 milliót ér a cég, pontosan mi?

Az a nóvum, hogy kendert tesznek a műanyagba.

Ha itthon nem tudja eladni, törvényszerű, hogy nemzetközi ambícióik vannak.

Ezt a csávót csúnyán lerendezik, de az a baj, hogy teljesen igazuk is van.

 

Anyukák, ilyen se volt még, azt hiszem...

Mama ruha közösség, nem tudom ezt hova tenni.

260 valaki vett tőlük pólót, akkor ez a cég mennyit ér?

100 milliót, bazmeg!!!!!!!

Bérgyártatnak, ez vajon miért jobb, mint a verses póló volt? Mert úgy tűnik, tetszik a halaknak.

Nem drága a cuccuk, de ez a fejlődési pálya mitől valósulna meg? És hogy a faszba érne ez 100 milliót?????

Nem látom azt a pénzt, amit ebbe érdemes lenne betenni és mégis kapnak ajánlatot, úgy néz ki, többet is. Nem tudok ehhez mit hozzáfűzni...

Mégis, mert reklám van, szóval Szabina beárazta a céget 35 millióra a képzeletbeli 6 milliós profit alapján, az eszem megáll.

De lehet, hogy velem van a baj, mert már a könyökömön jönnek ki a ruhagyáros anyukák...

Levente is betenne 5 millát, ezek tréfarépát reggeliztek.

Hát nem tudom, akkor már inkább a gipszkéz...

 

Két cilinderes személy, különleges szolgáltatással.

Küldetésük: szeretet. Temetkezési vállalkozás?

Majdnem: modern vőfélyek. Ez egy vállalkozás?

14 esküvő az első évben, na persze hogy ez is franchise.

Ámbár van 140 lefoglalt esküvőjük és 7 bepalizott bérvőfélyük.

10% 15 millióért, tehát ez is 150 milliós cég.

Végső soron ügynökölni akarnak, bár kissé zavaros, hogy ki fizet kinek.

De most tényleg, milyen befektetés kell ehhez? Olyan drága a cilinder?

 

Megint reklám és az a helyzet, hogy az eddigi három versenyző az ingerküszöbömet is alig érte el, a vállamat megvonni is lusta lennék miattuk erre itt írogatok róluk, én se vagyok normális...

 

Dorka borász Tokajban.

Saját márkáját építi, ami biztos nem bor, de akkor mi? Joghurt?

10 millió 7%-ért és mégis bor ez, csak mindenmentes.

Van terméke, szőlője is és el is adja, jól hangzik elsőre.

Van még telepíthető földje is, ez a dolog rendben lévőnek látszik és a csaj is tetszik nekem.

Ez a cucc a murci? Igen az:)

Szerintem nem én leszek a piaca ennek a zavaros bornak, de van, aki megissza, főleg éttermekben lehet elsütni az ilyet.

Levente ezt a céget 40 millióra értékeli, a pólós csajok meg 35 milliót értek, ez már több, mint amit tolerálni tudnék, tulajdonképpen felháborítónak is tartom az egészet!

Most majd nyilván alkudnak, de akkor is...

Gratulálok, sikerült súlyosan lehúzni az egyetlen értelmes versenyzőt, nem is találom a szavakat, majd talán később, ha kaptam levegőt...

 

És ezek szerint tényleg ennyi volt az évad, nem mondanám, hogy boldog vagyok.

 

 

Mazsola0070 Creative Commons License 2021.04.30 0 0 430

Egy rövid beszélgetés a saját termékeiket vélhetően nagyon szerető Demeter lánnyal, bár továbbra sem teljesen értem, ha a SPAR forgalmazni akar egy terméket (csokit, chilit, stb.), a gyártónak miért kell ehhez egy TV műsorba jelentkeznie?

 

És mivel a Cápákban csak ez az egy csokigyártó és chiligyártó volt, hol van itt a minőségi és árverseny? (Mind a két termék nagyon jó lehet, de honnan tudja a SPAR, hogy ezek az adott áron a legjobbak?)

 

https://www.youtube.com/watch?v=PMJVaiYo-vk

Ilhilla Creative Commons License 2021.04.25 -5 1 429

a Főnök inkognitóban című sorozatban még nem vállalta, hogy ő maga menjen el elmaszkírozva a saját cégéhez

 

Szerintem azért nem, mert "jellegzetesen" alacsony férfi, egyből kiszúrták volna! :-)

Előzmény: Mazsola0070 (427)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.04.25 -1 0 428

Nyomják minden csatornán a promócióját:

 

https://www.youtube.com/watch?v=cWjegFuvQrw

 

Mondjuk ezzel a módszerrel, amit a kisfilmben bemutatnak, azért olyan baromi nagy mennyiségeket nem lehet naponta legyártani. 

Előzmény: Ilhilla (424)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.04.25 -1 0 427

Sőt, Balogh Levente a héten danolni is fog a Nagy Számban, úgy látszik megtetszett neki a közeg....:)

 

Pedig pár éve a Főnök inkognitóban című sorozatban még nem vállalta, hogy ő maga menjen el elmaszkírozva a saját cégéhez albeosztott helyettesnek, pedig ennek a műsornak éppen az volt a lényege, hogy a nagyfőnök nézte meg saját szemével beosztottjai hétköznapjait.

 

A műsort nem hagyta ki (reklám a Szentkirályinak), de akkor még valami ismeretlen ürgét küldött maga helyett, lehet, most már azt is vállalná.  

Előzmény: Ilhilla (425)
Alpári Gnác Creative Commons License 2021.04.24 0 0 426

Nem biztos, hogy az akció után is ottmaradnak a Sparban.

 

Volt a múltkor talán a Lidl-ben Omnia nespresso-s kapszula, ami egész jó és nem is volt drága.

Volt, egy hétig, azóta sincs soha többet, pedig gondolom, a Douwe Egberts rendelkezik a megfelelő érdekérvényesítő erővel.

 

Meg aztán az is előfordulhat, hogy a csilis srác se akar olyan nagyon multizni majd.

 

Mert ugye a multik alapból 90 napra fizetnek, közben legyártott egy valag szószt, aztán ami megmarad, azt meg viheti haza.

Simán tönkre is mehet bele, ha nem veszik meg a szószait.

 

Ha pedig megveszik, akkor jön majd a polcpénz, az évi x darab kötelező akció, meg a többi multis aljasság, szóval nem is tudom...

Előzmény: Ilhilla (424)
Ilhilla Creative Commons License 2021.04.24 -5 0 425

A bajom ezzel az évaddal, hogy kezd teljesen átmenni showműsorba, mint pl. a Konyhafőnök, amelynek pár évada nagyon jó kis műsor volt, most viszont egyre többet "vicceskednek" és próbálnak poénkodni. A Cápák is ugyanezt csinálják, lassan nem azon versengenek, kié legyen a biznisz, hanem azon, ki mond poénosabb kritikát.

Ilhilla Creative Commons License 2021.04.24 -5 0 424

A héten -mint már írtam is- akciós újságban az Intersparban ezek a chilis termékek és az óriásplakát is a Spar plakátja.

Előzmény: Mazsola0070 (423)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.04.24 0 0 423

Az óriásplakátját én nem láttam, viszont hallottam a rádióreklámját, hogy hamarosan a Sparban a Chiliyard. Akkor ezek szerint nagyon tolják a promotálását, kérdés, ezt vajon ki fizeti?

 

A Spar? Ők nem nagyon szokták saját költségen reklámozgatni az általuk forgalmazott termékeket, de lehet, hogy ez a nyeremény része.

 

Megjegyzem, nem teljesen értem a dolgot, nagyon sok baromi jó minőségű, saját gyártású chliterméket kapni különböző kistermelőktől, ha a Spar ebben bulit látott, már régen forgalmazhatná valamelyik kistermelő termékeit.

 

Ehhez a Cápák között kellett, hogy felfedezzék a melegvizet (illetve a chilit)? 

Előzmény: Ilhilla (420)
Alpári Gnác Creative Commons License 2021.04.24 0 0 422

Na tessék!

Akit nem választanak ki, a végén még jobban is jár...

Előzmény: Ilhilla (420)
Ilhilla Creative Commons License 2021.04.24 -1 0 421

Ráadásul: díjra akart lenni! :-)

Előzmény: Ilhilla (420)
Ilhilla Creative Commons License 2021.04.24 -4 1 420

...és Demeter csokit hamarosan lehet majd kapni az Intersparban! A csiliscsávót már láttam óriásplakáton is tegnap!

 

A nyunyókás hölgy pedig esélyes lett a "nemtommilyen" íjra. Ezeket a végén mondják, amikor nekem már "fellőtték a pizsit", de ezt még fél füllel hallottam!

Előzmény: Mazsola0070 (419)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.04.24 0 1 419

Amikor a nyunyókás csupavigyor lány megjelent, azt hittem először, hogy valami nyunyókaboltot akar nyitni de nem.

 

De azért ő is a hetek óta tolt "gyerekbiznicben" utazott, üzleti érzéke nem sok, úgy tűnik a "frencsájz" kattant be neki, de nagyon. A cápák folyamatos mosolygása ellenére szinte az elejétől érezni lehetett, hogy ebből nem lesz üzlet, és nem is lett.

 

A jelenlegi kávéfőzőgépe mellé egy másikat venni szándékozó faszinál nekem rögtön az merült fel kérdésként, hogy ez minek jött ide? Nem tud venni egy kávéfőzőgépet áruhitelre, részletre?

 

De aztán kiderült (még el is ismerte), hogy tulajdonképpen a reklám kellett neki, na innentől szópóágon a csávó.....

 

A Demeterék ugyanez tökben, egy picit nagyobb léptékben, ők új csokigyártó gépet kívánnak venni.

Levenet elárulja a leányzónak, hogy ha új gépet vesznek, nem kell rögtön kifizetni a teljes árat a vételkor, mint a kifli árát a péknek, vannak más konstrukciók is, ezen nagyon csodálkozik (pedig állítólag felkészült üzletasszony).

 

Sokáig azt hittem, hogy mindezek ellenére Levente beszáll, de nem, ezek szerint a csokibiznic nem érdekli (pedig Demeteréknek tényleg jó a csokijuk, mi korábban már rendeltünk tőlük, valóban finom.)

 

A csaladon és a prezentáló hölgyön valóban jól látszik minden megszólalás nélkül, hogy nagyon bejöhet nekik a csokijuk, és nagy mennyiségben kóstolgathatják (remélem eléggé PC voltam). 

 

Az utolsó párosról ugye előre tudni lehetett, hogy akkor ők kapják a heti befektetést, bár a przentációt és a terméket látva, elbizonytalanodtam. Lehet, hogy ez lesz az a hét amikor nem fektetnek be senkihez?

 

Összesen az maradt meg róluk, hogy úgy mutatkoztak be, mint a Szomszédnéni Produkciós Iroda stand up-os srácai és hogy a tömegigényt kielégítendő valami tetkókrémet gründoltak.

 

Na végül is a hamburgeres cápa beszáll (baromira illik a portfóliójába), lehet, hogy a múlt hét után (bevezeti a chilis hamburgert az árukínálatába) árulnak majd a kajáldaláncában tetkókrémet is?

 

De lehet, hogy Szomszédnéniék kifejlesztik az ehető tetkókrémet is, és lesz tetkókrémes hamburger...:)))

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

     

Előzmény: Alpári Gnác (417)
Ilhilla Creative Commons License 2021.04.24 -4 1 418

A tegnapi adás még alul is múlta a két előzőt!

 

- angolul éneklő kék víziló "franchise" módban? Azt hiszem, ilyesmire szokták mondani: "hamvában holt". Énekelgessen csak kicsiben, lesz neki zsebpénze, de ez nem biznisz, pláne ilyen Cápáknak.

 

- rendezvénykávés: szálljanak már le erről a kávé vonatról, mert unalmas, hogy sorra ezzel jönnek. Mikor hoz már valaki egy "teázós" ötletet, az sokkal egészségesebb, ráadásul elég hozzá egy szuper szamovár :-)!

 

- az édességgyártól azt hiszem, hogy jó darabig csak "családi manufaktúrában" építhetik azt a dinasztiát, mert a piacon v annak jól bevált és ismert márkák, sőt hasonló kis csokigyárak is, ezek a Cápák szeretik a csokit, de annyira nem, hogy befektessenek pénzkölcsönzőnek nézzék őket.

 

- a tetoválás utáni bőrápoló szerek a legnagyobb üzlet, András felismerte ezt és beszállt. Nem találmány ugyan, de sokat lehet vele kaszálni, ha jól csinálják, hiszen már a tinik (szülői engedéllyel?) is szívesen tetováltatnak magukra ezt-azt, vannak szalonok, ahol a tetoválás igazi "művészettő" nőtte ki magát és bizony egy egész alkaros varráshoz sok ápolókrémre és erre-arra van szükség. Ennek az üzletnek a jelentőségét és nagyságát csak az tudja felmérni, aki már kivarratta magát (mondjuk én soha nem tenném ki a bőrömet ilyen megpróbáltatásnak és levakarhatatlan dolognak).

Előzmény: Alpári Gnác (417)
Alpári Gnác Creative Commons License 2021.04.23 0 0 417

Ideje belátnunk, hogy a feltalálás magyar hungarikum, nincs még egy ilyen találékony nemzet az egész univerzumban, erre bizonyíték minden péntek este, minden bizonnyal ma is így lesz.

 

Csak azt remélem, lesz egyáltalán miről írni, mert az elmúlt két adás maga volt a megtestesült katasztrófa, de lám, ebben is egyedülállóak vagyunk, feltaláló műsort találmányok nélkül csak a mi 9-szer csavarodott szíriuszi DNS-ünk tud előállítani.

 

Nézzük, miből élünk...:

 

Jön Melinda, angol tanár és hobby-énekes, akármit jelentsen is ez.

Kék nyunyókával érkezett, aki nem beszél magyarul, nyilván énekelve lesz megtanítva eszperantóul.

Hangol a vállalkozás.

Franchise, hurrá!!!!!!!!!!!!!!!

Napi 1 óra munkával havi 500 rugó, hát persze, biztos...

7 millió, 10%-ért, amit vajon mire költ majd?

Fél órára elmegy egy oviba és ott énekelget 1250.- ft-ért fejenként. 10 gyereknek. Ebből valóban kijön az 500 ezer.

1.400.000.- belépési díjért énekelhetem az ő dalait. Ezt akarom, mert a hülyének is megéri.

Vajon miért tud csak 2 intézménybe elmenni jelenleg? Nincs több ideje heti 1 óránál?

Ebbe nyilvánvalóan nem lehet befektetni, mert nincs semmi tartalma az egésznek.

 

Károly a marketinges és egy barista.

Mindenki szerint napi 5-6 kávé a normális, kösz...

Rossz a kávé a céges rendezvényeken, de nem vett egy rendes kávét, hanem csinált magának, kézenfekvő.

2 milliós bevétel, 800 ezres haszonnal.

Most kér 10 milliót 13%-ért, az olyan 75 milliós értékelés a 2 milliós éves árbevételre. Tolakodni fognak érte, már látom.

Szóval az az innováció, hogy vett egy profi kávéfőzőt, meg talált egy brazil kávét, aztán innen már egyenes az út, mert a céges rendezvények szervezőinek annyira fontos a jó kávé, hogy direkt ezért visznek majd egy saját csapatot az Intercontinentalba, ahol egyébként a kaja konkrétan moslék, de majd azt is meginnoválja valaki úgy, hogy vesz egy séfkést.

Most reklám, úgyhogy van időm leírni, hogy nem látom ennek a piacát, amitől 75 milliót érne ez a cég.

Jó kávét valójában bárki tud csinálni, bizonyos szintig ez csak szándék kérdése, de ha ez a szándék nincs meg, mert egyszerűbb csomagban megvenni az egész cateringet, akkor ennek a piaca nagyon, de nagyon korlátos.

10 rendezvén egy évben, az havi 1 darab, ha lenne neki 4-szer ennyi, még azt is lehetne csinálni főállás mellett, tehát nem azért nincs, mert nincs rá ideje, vagy kevés az egy darab főző apparát, hanem mert ennyire van igény és kész.

Megint ott tartunk, hogy valaki a saját, meglehetősen speciális igényeit kivetíti az egész sokaságra és teljesen meg van lepődve, hogy másnak nem az a legfőbb problémája, ami neki.

Na tovább haladunk.

Heti két rendezvényhez miért kell 2 kávépult?

De amúgy mindegy is...

Egyébként nem tudom, milyen marketinges ez a fickó, de hát nem sokat nézek ki belőle...

 

A kisfilmes versenyző Klaudia családi csokimanufaktúrával és rémesen mesterkélt reggeli párbeszéddel.

Mondjuk hogy csokival foglalkoznak, meg is látszik rajtuk, remélem marad mit eladniuk, miután a felét megették:)

Lehúzták őket a szaloncukrukkal, szomorú, de hogy jön ez ide?

88 milliós árbevétel, de nagyobb gépet akarnak.

28 millió, mert annyit loptak el tőlük és 280 milliós cégérték, lássuk a számokat bővebben, mert a csokijuk biztos finom.

Amúgy ez még jó is lehet, de mi lesz, ha felnyomják a gyártást és még jobban lehúzzák őket?

Hiperbe akar bemenni, az megint csak macerás lesz.

Ezt gyorsan rövidre zárták, érdekes, a Pesti Pipinél nem merült fel, hogy miért nem vesz fel hitelt az ember.

Itt se volt ez rossz érv, de ott is tökéletes lett volna.

 

Elment a műsor háromnegyede, de még sehol egy holdkóros, vagy egy applikációs, csak egy enyhén simlis marketingesre futotta...

 

Sándor és Márk.

Tetováló krémet vagy mit fognak mutatni.

20 millió 15%-ért, vagyis 130 millió körül ér a cégük, ami valóban krémet csinál, persze természetes, nincs benne kőolaj, hurrá!

Forgalom 17 millió.

Még tűt is csinálnak, csodák csodájára kész is van.

Lendületes gyerekek és mivel valamibe mindig kell fektetni, mára ők maradnak.

És üzleti modelljük is van, fantasztikus.

Nem a világ üzlete ez, de működni látszik, nem elvadultak az elképzeléseik és látszik, hogy rendesen benne vannak.

Ebből könnyen lehet valamiféle siker, hát ez is valami.

 

Hát ennyi volt a móka mára, not good, not terrible, és még ezt is meg kell köszönni:)

 

GPS Creative Commons License 2021.04.20 -1 0 416

 

többször mutatta "előzetesként" azt a jelenetet, amikor András rákérdezett Leventénél, hogy "nem bánta-e meg, hogy elengedte a chilis srácot". Lehet, hogy ez nem véletlen és Levente utóbb mégis beszállt?

 

Hát a műsorban Levente-mester elég fellengzősen állt hozzá a chillis-témához.
Azt mondta a srácnak, hogy "Ahhoz hogy ebből termék legyen, ahhoz neked több száz milliós gépekre van szükséged".

 

Biztos így van, ha mondjuk napi több százezer üveggel akarna gyártani.

 

Annyira nem igaz amit Levente állított, hogy ma már palackozóra sincs szüksége a gyártónak - mert több cégnek van szabad kapacitása - neki csak a lefőzött terméket kell odaszállítsa - onnantól a palackozás-címkézés-kartonozás a bér-palackozó cég gondja.

 

Hogy ez pénzbe kerül? Hát persze.
De talán egy komplett saját palackozó-vonal - a rajta dolgozó emberekkel - nem kerül pénzbe?

 

Üveggyárat sem építenek azok - akik üvegbe palackozzák a terméküket, sőt, kohót, meg hengerművet sem építenek a konzervgyárak - hanem készen veszik a konzervdoboznak való lemezt.

.

Előzmény: Ilhilla (414)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.04.20 0 0 415

A SPAR (Hungaricool) a Cápák között startégiai partnere, amely kifejezetten a műsorban feltűnő termékekre vadászik. https://hungaricool.hu/csapatunk

 

Vásárlás terén én azért maradok a gyártók honlapjain történő vásárlásnál, Boro-t már vettünk a műsor óta, tényleg nagyon jó kávé.

Előzmény: Ilhilla (414)
Ilhilla Creative Commons License 2021.04.20 -3 0 414

Feltűnt, hogy a csatorna többször mutatta "előzetesként" azt a jelenetet, amikor András rákérdezett Leventénél, hogy "nem bánta-e meg, hogy elengedte a chilis srácot". Lehet, hogy ez nem véletlen és Levente utóbb mégis beszállt?

 

Mindenesetre gyorsan megvalósult Koletán Gergely legfőbb álma: "szeretné, ha a kisfia egy nagy üzletlánc polcára mutatva egyszer megjegyezze, hogy azok apa termékei".

 

Az Interspar ugyanis rácsapott a CHILIYARD termékeire és többet lehet náluk kapni (elég borsos, 2 ezer forint körüli áron), lásd a legújabb akciós újság 6. oldalát, ahol ott van a (szintén Leventéhez kapcsolható) BORO kávé is!

 

Szerepel egy "Spritz" üdytőcsalád, nem tudom, ez a termék volt-e, vagy még lesz-e ebben a műsorban?

Gabknowsworst Creative Commons License 2021.04.18 0 0 413

sajnos egyelőre nem nagyon van sansz rá, hogy megnézzem a heti adást, de figyelek... :D

Előzmény: Alpári Gnác (412)
Alpári Gnác Creative Commons License 2021.04.18 0 0 412

Az aszfaltos ügy éppenséggel még működhetne is, persze ha egy prezentáció-mániás manifeszt idióta csinálja, akkor csoda, hogy ennyit is megépítettek belőle.

De most komolyan teljesen abszurd volt, hogy az ember hozott egy makett Burj Khalifát, hogy hát annak a tetejéről kellene megmutatni a színes aszfaltot, csak azt nem értem, hogy ha a másik szemszög egy autó lenne, akkor miért nem hozott egy matchboxot is?

És akkor hogy azt a szánalmas táblát majd kivigyék-e Dubajba, vagy lenne-e valakinek egy laptopja?

 

Igaza volt a Petyának, ez full politikai kérdés, itt lobbizni kell és rendeletileg beletetetni minden újonnan épült/felújított zebrába, aztán csak győzze keverni a maltert. Mert ha ebből 2 millió egy darab, azt simán be lehet árazni 10 millióra, abból 5-öt megkap a legfőbb hely szokás szerint, 3-at a fővállalkozó, ő 2-ért kenheti a csuda-aszfaltot, az EU meg majd jól kifizeti.

 

A dobos cucc lehet jó, na nyilván nem újpesten, de ha mellé tesz egy kocsmát, remek csapatépítő fekvehányásokat lehet benne csinálni.

De András szerintem csak bedobta azt a 20 milliót, viszont a licensz tisztázatlansága miatt szerintem nemigen lesz ebből üzlet a nap végén.

 

A nagy nő esete pedig teljesen olyan, mint amit a bababoltokkal kapcsolatban írtatok, hogy valaki azt gondolja, hogy neki szüksége van valamire és akkor az mindenki másnak is kelleni fog.

A dolog ráadásul szerintem éppen fordítva van.

Legalábbis tapasztalatom szerint a magyarországi fast fashion láncok, még a nagyok is olyanok, mint Ausztriában az outletek.

Hogy van egy szortiment, minden méretből kapnak valamennyit, aztán pont az átlagos méretek fogynak el, közben kicsi és nagy meg van dögivel.

Nyilván a luxusmárkák máshogy működnek, mert egy Burberry, ha itt nincs méret, 3 napon belül meghozza. (Mondjuk az annyiba is kerül, hogy beleférne még az is, hogy egy gyakornokkal elhozatják Berlinből egy fapadossal reggel, délben meg visszamegy)

 

A csili pedig igen, tipikus családi gazdaság, nem tudom, mitől lenne ebben több?

Ami van benne, az szerintem pont elég, sokan lennének boldogok egy biztos és tisztes megélhetéssel.

De ez egy befektetőnek semmiképpen sem pálya.

 

Amúgy azt veszem észre, hogy cápáink is egyre lehangoltabbak, ezen a tegnapin már élcelődni se nagyon lehet, annyira se hús, se hal jelentkezők voltak.

Még a végén tényleg a gipszkéz lesz az évad legnagyobb dobása, ami végtelenül szomorú...

Előzmény: Mazsola0070 (411)
Mazsola0070 Creative Commons License 2021.04.17 0 0 411

Az aszfaltost egy kicsit olyan trollnak éreztem, mint múlt héten a klottgatya-síbakancs kombósat, de aztán lehet, hogy csak a csávó habitusa és stílusa miatt. Dubainál elvesztettem a fonalat, lehet, hogy ő is úgy gondolja, hogy a kőgazdag arabok nem gondolkodnak, csak költik a pénzüket bármire?

 

A dobos gyereknél nekem az nem egyértelmű, hogyha vége a járványnak, akkor mindenki özönleni fog dobszimulátorba? Gondolom aki dobolni szeretett volna, az eddig is megtehette.

 

Különleges méretű ruhákat árúsító boltok (kövéreknek, soványaknak, nagylábúaknak, magasaknak, stb.) más sok éve vannak (Magyarországon is), így ilyen szempontból szerintem ez nem volt új ötlet.

Amit még nem értek: a modellek többsége eleve elég magas (pl. Mihalik Enikő 179, Naomi Campbell 183 cm), a ruhákat is hozzájuk igazítják, így nem teljesen hogy egy ilyen magasságú nő hogyan nem kap magára ruhát?

 

Mert ha 2 méter felett lenne, mint a kosaras Németh Ági, még megérteném, de szerintem egy 183 cm magas nő egyáltalán nem olyan extrémen magas.

 

Na és a chilis gyerek.

 

Voltunk 2019-ben az utolsó vírus előtt Nagymarosi Chilifesziválon, szerintem legalább 50-60 olyan kistermelő volt ott, mint ő, hasonló termékskálával, és akkor a külföldről behozott különböző chilitermékekről már ne is beszéljünk.

 

Ott beszélgettünk egy helyi termelővel (aki ugyanúgy maga ülteti a palántákat és abból maga készíti a chilitermékeket, mint a cápás csávó), ő azt mondta, hogy a chilitermékek célközönsége Magyarországon azért nem annyira hatalmas (az erőset szerető magyarok többségének pont jó a darált cseresznypaprika), ő például amit megtermel, azt a követező őszig el tudja adni, de többre nála nincs igény.

 

Így nem tudom, hogy lenne-e arra igény, hogy a boltok polcait telerakják chilitermékekkel, gondolom ha igen, már most is így lenne, és nem a chilis gyerekre várnának az üzletláncok.

 

Megjegyzem, mi Nagymaroson a fesztiválon (kb. másfél éve) vettünk három üveggel a legerősebb fajtából, két és fél üvegnyi még mindig megvan - iszonyatosan brutál....:)

 

 

 

 

 

   

 

Ilhilla Creative Commons License 2021.04.17 -4 0 410

Mindennel egyetértek, nagyon gyenge eresztés volt a mai!

 

Aszfaltos Tibor miért az önkormányzatoktól várt megrendelést, hiszen azok már a templom egere szintjén vannak! Miért nem keresett meg vele egy "nagyberuházó" aszfaltút-építő céget, ahol 1 km út sok millióba kerül? Ja, azok elhajtották az ötletével együtt!

 

András pedig eltapsolt  eldobolt 20 milliót, de legalább bővítette a hamburger kínálatát csilissel! Levente is ERŐSEN elgondolkodott: mi lenne, ha a Pesti Pipikben ezután ilyen szósszal kínálnák a fűszeres-csilis csirkeszárnyat?

 

Annak viszont örülök, hogy Szabina mindig talál magára ruhát, csak -a műsor szerkezete miatt- itt kell mindig ugyanabban lennie.

 

Ingyen licensz? Volt...eddig! :D

Előzmény: Alpári Gnác (409)
Alpári Gnác Creative Commons License 2021.04.16 0 0 409

Na, hát megint péntek, adunk a magyaros innovációnak, jön a sok-sok rubikernő, bírólászló, asszonyságok és férfiségek, lássuk is!

 

Tibor, 54 éves, a legjobb lehetőséget hozta, pedig azt hittem kicsit rosszabbat hoz.

Diszkósból önkéntes rendőrré avanzsált, nagyszerű.

Csúszásgátló beton a termék, van árbevétel is, 39 milliós nyereséggel.

Nagy az igény, csak akinek kéne, nincs rá pénze, tehát Németországba kell vinni.

Ja, nem, hanem Dubajozni akar vele.

Tibor izgul, kiszáradt a szája.

600 milliós árbevételből 300 milliós hasznot csinálna, mennyi lesz itt a cégérték? 3 milliárd?

Először egy prezentáció kell, de azt se tudja megcsinálni, közben féltem az életét, mert mindjárt infarktust kap.

50 milliót kér 30%-ért, igen szerény Tibor.

Van ebből bevétel, de minek kimenni ezzel Dubajba?

Ebből szépen meg kell élni, aztán jónapot!

Bazmeg egy A2-es kartonra felnyalt aszfalttal akar prezentálni, de lehet, hogy laptoppal, vagy projektorral, hogy meg tudják nézni a sejkek.

Azért a döbrögis beszólás jó volt.

 

Tamás a zenével operál, konkrétan két dobverővel, ebből mi lesz?

Ez valami gitár híró, csak dobra.

Londonban már van 2 szobájuk, csak a járvány miatt be kellett zárni.

7 milliós havi bevételt prognosztizál, 20 milliót kér, 100 milliós értékelés mellett.

10 ezren mentek el hozzá Londonban, az nem túl sok egy év alatt.

Mindemellett ez egy tényleges ötlet, valamennyire működni is látszik.

Na de ez csak egy licensz, de az legalább az övé. Bár tulajdonképpen egyáltalán nem tisztázott ez a licensz dolog.

Olyan bizonytalan ez az egész és nem a vírus miatt, hanem valahogy furcsa, pedig nem hangzik rosszul, meg hát izé...

És hát igaza volt az előző Tibornak, hogy amivel kicsit dolgozni kellene, abba ezek nem szeretnek pénzt tenni, de majd a reklám után meglátjuk.

És kapott ajánlatot, mégse döbrögik ezek?

Ez gyorsan ment, gratulálok.

 

Adrienn, 183 centi magas.

Nincs rá ruha.

Kicsi a kád, lenn van a tükör, kompromisszum az élet.

Modellek is jönnek, nagy ruhák vannak rajtuk.

Nemzetközi webshopra vágyik, 20 millió, 200 milliós cégérték mellett.

Erre nem lesz vevő, szerintem.

300 ezer magas nőt fantáziál Magyarországon, aki majd mind nála vásárol, az erős túlzás.

Na de mennyi bevételt termelt egyáltalán? Vagy ez is olyan termék, ami majd csak lesz?

 

Gergely a mai kisfilmes versenyzőnk.

Csilit termeszt.

Jó sok féle szósza van, 5 ezer üveggel el is adott belőle 10 millióért.

40% a nyereség.

12 milló 20%-ért.

De mekkora lehet a magyar csili-piac?

Mert az oké, hogy sokan még a húslevest is szarrá erősözik, nehogy véletlenül az ízét is érezni lehessen, de hogy csiliből itt mit lehet eladni, azt nem nagyon érzem.

Jól elröhincsélnek, hogy csíp a csili, hát meglepő, valóban.

Az utolsó szokott pénzt kapni, de én ebbe nem tennék, bár lehet éppen jó, de ez egy tipikus családi vállalkozás. Szépen meg lehet élni belőle, miért nem elég ennyi?

 

Hát ez megint gyengécske egy adás volt, tényleg a licenszelt dobszoba volt a legjobb ötlet ma?

Azért kíváncsi lennék néha azokra a jelentkezőkre, akik az előszelekciónál kiestek...

Legalább bikicsunájos csávók lennének, de erre a szerepre ma a szomjas betonembert választották és hát na...

Ilhilla Creative Commons License 2021.04.14 -5 0 408

...és a jegyzetfüzetet, a tollkészletet ki is felejtettem! :-)

Előzmény: Gabknowsworst (407)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!