Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Migránsok, megint. Öcsém szavai (nagyon le fog baszni, mert telefont se használ, mert nyomozó és lehallgatják):
"Eddig a határon őriztem a kerítést, nehogy ellopják, ja, meg mert minket is kizavartak, mert a készenléti rendőrség kellett a pesti demonstrációkhoz, annyira be vannak szarva, és így nincs elég ember - mármint szerintük - a határra. Tök jó dolog két rohadt kerítés között 12 órában fel-le furikázni, egyszer már láttam egy fácánt is, képzeld."
Addigra már ki is találtam, mire az álomtitkár úr szavait meghallgattam, miszerint a "bázishoz képest" lesz ez a nagynak látszó emelés, vagyis "csak" folytatódik a 2015-től tartó, korábban már unalomig ismételgetett módon a fizetésemelés.
Ügyesek a kamunikációs szakemberek, sokakban azt a látszatot keltik, hogy jövőre lesz 50% emelés :-)
"Elsősorban a katonák illetményének emelésére fordítják azt a 73 milliárd forintot, amellyel a jövő évi büdzsében emelkedik a honvédelmi költségvetés."
Az az igazság, hogy ha a GDP 2%-hoz konvergálás színtisztán béremelésből adódna, az "visszaforgatódna" a gazdaságba a fogyasztáson és az adókon keresztül. A technikai fejlesztés pedig olyan, ami amortizálódik, nagyon költséges, és sokkal kisebb a propaganda-hatása. Jó gazdag, elégedett katonák kellenek az íróasztalok mögé.
"A hadviselés itt ma más. A hős a kardot ki se rántja. Bankó a bombarobbanás s mint fillér, száll szét a szilánkja." (József A.)
A Simicskó István jobbkezeként ismert Szabó László tavaly óta töltötte be a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal főigazgatói tisztségét. Ő volt a felelős az összes, nagyobb állami rendezvény megszervezéséért. Később, tavaly nyáron a hivatalt főosztályként beolvasztották a HM-be, Szabó pedig programigazgatói címet kapott.
2./ A lap felveti: kérdés, hogy az ügy után Szabó László megtarthatja-e az újbudai önkormányzatnál betöltött kabinetvezető-helyettesi tisztségét.
------------------------
Hogyan van ez?
Köztisztviselő a Honvédelmi Minisztériumbam, de közben másodállásban egy önkormányzat kabinetfőnöke aki harmadállásban hétvégenként párt rendezvényeket szervez?
És még mi szidtuk a politikai tiszteket ?
kutya f...a se voltak azok a léhűtők, ezekhez képest.
Kicsit eszakabra tobb strategiai cegben is ugy oldottak meg, hogy 49% + aranyreszveny ( veto esetere ) allami kezben, 51% es menedzsmenti jogok piaci befektetonel. Ez jol mukodott anno.
A fegyvergyarak pedig tobbnyire privatizalva vannak, vagy hosszu tavu berletbe adva ( ha jol emlekszem a legutobbi konstrukciora ).
En kulonbseget azert teszek, nagyon nem mindegy, hogy a menedzsment piaci szempontok alapjan, vagy tisztan politikai szempontok alapjan mukodtetik a ceget. A tulajdonosi struktura megfelelo megvalasztasaval jo eredmenyeket lehet elerni.
Mukodhet reszvenytarsasagkent, es eleg, ha az allamnak van benne ellenorzo csomagja. Mindenki jobban jar, mint egy tisztan allami ceggel, ahol el lehet helyezni ket honved autobusznyi neheztisztet 6 varonot dirigalni.
Az MH nem "foci"*, a seregnek szinte mindig be kell(ett) tartani a közbeszerzési törvényt, (gondolom) ezért kell a varrodákat is versenyeztetni. Pedig ha lenne egy MH Katonai Varroda vagy Angyalbőr Összefércelészeti Központ, akkor ott is lehetne munkát adni egy dandártábornoknak, 3 ezredesnek, 17 alezredesnek, 13 Mancikának és 6 beosztott varrónőnek. ☺
* A sportberuházások gyakran mentesülnek a közbeszerzés alól, de pl. anno a HM ellenőrök hosszasan firtatták, hogy a katonai vasúti szállításokat miért pont egy bizonyos MÁV nevű gazdálkodó szervezet végzi - aljas módon közbeszerzés nélkül... (aztán a MÁV széthullott és a vasútliberalizáció igazolta a hozzáállásuk jogosságát, csak kicsit megelőzték a korukat. :)
Ja, és számomra egészen elképesztő, hogy a zállam képtelen fenntartani egy évi néhányszor tízmillió forint költségű varrodát, ami képes lenne ellátni a pár ezer katonánkat.
"A magyar rendőrségnél tudtommal nincs fogyatékosokat foglalkoztató program, így maga az tény teszi nagyon furává az egész nyomozást, "
Semmi jelentősége, hogy kiket foglalkoztat a rendőrség, rendőr sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén a nyomozás nem a rendőrség, hanem az ügyészség hatáskörébe tartozik.
Nem vagyok szakértő, ezért csak a józan észre támaszkodhatok. A magyar rendőrségnél tudtommal nincs fogyatékosokat foglalkoztató program, így maga az tény teszi nagyon furává az egész nyomozást, hogy 6 hónappal egy zárt térben való lövöldözés után, az összes fegyver és kilőtt lőszer, a halottkém jelentés és a dns vizsgálat birtokában még mindig képtelenek megállapítani, hogy kinek a fegyvere ölte meg a nyomozót.
A drágán kiképzett személyi állományunkat naponta ezekbe a buszokba ültetjük, nem tankokba.
Ideje neki kezdeni a cserének.
Szerintem már 100-nál kevesebb busza van a seregnek, de mind öreg.
A keresztbe-kasul diszlokáció miatt, már évtizede, sőt, több évtizede buszjáratok járnak 50-80 km távolságra reggel-este, hordva katonáinkat munkába és vissza.
Erre jött rá a "migráncsozás", ami szintén sok tízezer kilométerrel növelte az éves futásteljesítményt.
-------------
Szenes Zoli anno nekifutott már egyszer a buszcsere programnak 200x-ban (?) de pár db legyártása és átadása után a dolog leállt.
Ez volt az EAG 95M program.
Talán most tovább tart ?
Azért is szükséges az új busz, mert a régi, kb. 80 db (?) több mint 30 fajta.
Sokba kerül már egy Ik-256 fenntartása, akármennyire jók voltak a '80-as években.
Ma már egy ilyen, kb. 25-30 éves busz felújítása se úszható meg 15 millió Ft.- alatt.
Ősszel jártunk Szigetvárra a gyógyfürdőbe. Két egymást követő napon is találkoztunk autóbusz vontatóval, ami mögött a Boczonádi buszai lógtak hátsó kerekeiken.
Ha jól értem 10 tanulónak, 5 hónapra ösztöndíjat adományoznak.
Ez egy helyes cselekedet.
Nem azt mondom, hogy a rajparancsnok hadtáphelyettese adja át az ilyen volumenű valamiket, de ha így haladunk egy raj jobbra át-ot a VKF, egy szakasz balra át-ot a Honvédelmi Miniszter fog vezényelni.
> Ha tovább csökken a gép állomány és a valaha volt ezred csak egy repülő raj lesz, akkor a következő parancsnok már Vezérőrnagy lesz ?
Dehogy is, ellentengernagy! Ugyanis megvesszük a csehektől az épülő anyahajójukat és arra telepítünk Gripen rajt, hogy a távolsági erőprojekció képességével növeljük a harcértéküket.
Mi valósult meg belőle, hisz eltelt a 16-ból már 14 év ?
....."....Az ezredforduló után, a Honvédelmi Minisztérium 2002 novemberében meghirdetett járműtendere ígérkezett a 2003-2018 közötti időszak legnagyobb összegű és legnagyobb darabszámú katonai járműbeszerzésnek.
A minisztérium által kiírt pályázat, a három kategóriában összesen 8-10 ezer gépjármű beszerzését irányozta elő , 15 év alatt230-250 milliárd forint értékben.
Az autóbusz kategóriában az Ikarus Trade Kereskedelmi Kft. volt a befutó az Ikarus Egyedi E95M típusával, a közúti összkerékmeghajtású gépjárművek kategóriában az Iveco SpA, míg a katonai terepjárók kategóriában a Rába Jármű Kft. nyert. ............."
Ha nem jött meg az ígért 8-10 ezer új jármű, hát Istenem., nem jött meg.
Szerintem meg nem igazán álomfizetés. Ennyiért nem vállalnám a külszolgálatot, de lehet, az irodai munkát sem. Ez a szint elérhető a versenyszférában is. Persze ízlések és pofonok különbözőek.
Ami elsőre feltűnő, hogy a felhalmozás a 2017-es 10,5%-ról 16,5%-ra nőtt. Na végre valami! Na de! A fejezeti előirányzat növekedés zömét a migráncs ügyre tartalékolt 25 milliárd teszi ki. Szerintem a 74 milliárdos növekmény a GDP 0,15%-át közelíti a tervezett 0,1% helyett. A részletesebb elemzés később, a még részletesebb meg majd a Fejezeti indoklások megjelenése után.
Megjegyzem a magyar kerítés - főleg még egysoros korában - nem volt egy lapon említhető más hasonló kerítésekkel. Ezért is kellett ennyi élőerő hozzá, mert rengeteg volt az átjutó.
Szépen meg lehet élni a katonaságból, így lehet vele keresni Nincs már korkedvezményes nyugdíj, és az elmúlt években több privilégiumtól is megfosztották a katonákat, de még így is jól lehet keresni a Honvédségnél, főleg, ha valaki külföldi szolgálatot vállal.
2015 nyarán ez számotokra - kunhalmival és nyakóval együtt - még "álprobléma volt", majd "náci" + "kommunista" szégyen, azokkal együtt akik ki mertek állni az illegális migráció ellen.
2015 decemberére pedig leírtátok itt is, meg a sajtót is megtöltöttétek azzal, higy a kerítés nem ér semmit sem.
Innen jutottatok el osztrák barátaitokkal a "kiskapu szárnyakkal" szintjéig, hogy manapság már stasimamival egyetértve támogassátok az eu határainak megvédését.
Ehhez képest meglehetős sunyi dolog a részetekről a második védvonalról hasbarázni itt (is).
Egri Károlytól loptam: Az egyik orosz katonai akadémia parancsnoka (négycsillagos tábornok) tart előadást a potenciális problémák a modern katonai stratégiában témakörben. Az előadás végén még marad idő arra, hogy a hallgatók kérdéseket tegyenek fel. -Lesz-e harmadik világháború és Oroszország belekeveredik-e? - kérdezi az egyik tiszt. -Igen. - válaszolja a tábornok. -Ki lesz a várható ellenség? - jön a következő kérdés. -Minden jel arra utal, hogy Kína. - így a tábornok. Döbbent csend után megszólal egy harmadik hallgató. -Mi csak 150 millióan vagyunk másfél milliárd kínaival szemben. Van-e esélyünk a győzelemre, vagy egyáltalán a túlélésre? -Nézzék, - válaszol a tábornok - a korszerű háborúban nem a katonák száma dönt, hanem az adódó lehetőségek kihasználásának képessége dönt. A közelmúltban a Közel-Keleten lehettünk szemtanúi, ahogy 5 millió zsidó harcolt 150 millió arab ellen és mindannyiszor győzött. Rövid hallgatás után félénk hang a hátsó sorból: -Tábornok Úr! Vajon nekünk van-e elég zsidónk?
Célszerűnek tartom, ha a köz nevében mondunk/írunk valamiről különválasztani a :
- a téma iránt amúgy is érdeklődők véleményét, tájékozottságát,
- a köz, azaz 50%+1 fő véleményétől, tájékozottságától.
Ez sokan, sokszor, sajnos, összekeverik.
Nem csak Te.
A magam szakterületén néha én is, bár engem a cinizmusom, pikirtségem e hibától jobban véd.
-------------------------------
Az ország miniszterelnökét már jóval többen ismerik mint 50%+1 fő.
De a Honvédelmi miniszter nem biztos, hogy átugraná az 50%+1 fő ismerettségi alap szintet.
Egy túzszerész halál kb. 2-4 napig téma.
De ha pont azokban a napokban kap ki a Fradi az Abádszalókból, akkor fájdalom, de tűzszerészeink halála, mint "köz" beszédtéma, még a 3 napot sem éri el.
A másnap megjelenő Népszava cikk címében is a túlterhelésről szólt, a Gyömbér Béla blog, amely a lehető legrészletesebben tárta fel a hátteret, szintén leírta a heti hét nap 10 órával dolgot, magam is erről beszéltem a Hír tv-ben, ATV-ben.
Ez abszolút igaz. Ebben benne van minden ami a honvédséggel 25 év alatt történt. hogy hónapokig még a rendes élelmezést sem tudták megoldani, a rendes elhelyezésről nem is beszélve.
Nem tudom rendőrökkel együtt mekkora ez a szám, de ez a 3000 ez ugye kb. 4,5/km (ha csak a szerb szakaszra osztjuk szét őket) feltéve, hogy hosszú távon 4 váltásban nyomják.
Ez nekem nem tűnik soknak, de most olvastam, hogy kész lett a második sor kerítés. Ha ehhez tényleg lesz már villanypásztoros védelem és rendesen bekamerázzák, csökkenhet az állomány terhelése.
Mondjuk ezzel a második szakasszal kb. egy éve kellett volna elkészülni.
Az a alpontot én vastagítottam ki. Lehetett volna ezt ingyen végezni, ha a HM teljesíti kötelezettségét és a volt lőteret eleve mentesítve adja át a HNPI-nek, de nem ez történt. Magyarországon ma a rekultivációs kötelezettség nem működik. Bárki, bármit otthagyhat romokban, szennyezetten, nincs felelőssége
Van egy 142/99 korm rendelet:Tűzszerészeti feladatok végrehajtása térítés ellenében
8. § (1) A 7. §-ban meghatározott térítésmentes katonai tűzszerészeti feladatok ellátásán felül a katonai tűzszerész szervezet a következő tűzszerészeti feladatokat végezheti térítés ellenében:
a) megrendelésre olyan terület, objektum tűzszerészeti átvizsgálása, amely a megrendelő feltételezése szerint robbanótestet tartalmaz;
b) robbanótestek azonosítása oly anyaghalmazból (pl. fémhulladék, építési törmelék), amely a megrendelő feltételezése szerint robbanótestet tartalmazhat;
c) nagyobb mennyiségű, robbanóanyagot tartalmazó (pl. pirotechnikai eszköz) hatástalanítását megrendelésre;
d) tűzszerészeti feladatok ellátását segítő tevékenységre történő felkészítés;
e) szakértői feladatok ellátása.
(2) Az (1) bekezdés a)-d) pontja szerinti megrendelés teljesítését a tűzszerészeti tevékenységet végző szervezet szolgálati elöljárója engedélyezi. Annak végrehajtásáról és idejéről a tűzszerész szervezet parancsnoka határoz.
9. § (1) A katonai tűzszerész szervezet kizárólag megrendelés alapján, a megrendelő írásbeli kérelmére láthatja el a 8. § (1) bekezdés szerinti feladatokat.
(2) A szerződés szerinti kötelezettség nem veszélyeztetheti az e rendelet szerinti térítésmentesen végrehajtandó tűzszerészeti feladatok ellátását.
(3) A szerződés szerinti szolgáltatás díjára a felek megállapodása az irányadó, amely azonban nem lehet kevesebb a szolgáltatás önköltségénél.
Riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit pénteken délelőtt egy Münchenből Nagyszebenbe tartó repülőgép miatt, mert az nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással - közölte az MTI a Honvédelmi Minisztériumra hivatkozva.
A román Tarom légitársaság Boeing 737-ese délelőtt 11 óra körül lépett be a magyar légtérbe, ám megfeledkezett a kapcsolatfelvételről, így riasztották a magyar vadászgépeket, amelyek a határig kísérték a repülőt.
A Gripenek hatásos fellépését követően a civil gép rádiókapcsolatot létesített 11 óra 36 perckor a légiforgalmi szolgálattal
> hanem ahogy a mondat második felében van, eleve térítéses szolgáltatásnak minősíti a feladatot
Ez téves értelmezés! A törvény azt mondja, hogy "a tűzszerészek feladata előtalált robbanótestek mentesítése" ÉS térítés ellenében (pénzbeli vagy mormon?) az egyéb tűzszerészeti munkák végzése.
Tehát a Mari néni által a kiskertje végében kikapált Vécsey intézéséért nem lehet pénzt kérni és a nemzeti parktól sem. Ha hollywoodi akciófilmet forgatnak hazánkban és akkora bummot akar a rendező, amit a pirotech cégek nem vállalnak, azért kérhetnek pénzt a tűzszerészek, ha megcsinálják.
Katonák így még nem szívtak a Don óta, mint most a Fidesz éra alatt. A katonák szívatását elsősorban a Fidesz hadügyekben tapasztalható teljes felkészületlensége eredményezi. A felkészületlenség egyik oka lehet Orbán Viktor egyeduralma, aki eljelentékteleníti a honvédelmi minisztereit azzal, hogy minden fontos döntés jogát magánál tartja. A miniszter személyét illetően is rendre meglepetést okoz. A 94-es választások előtt Wachsler Tamás Orbán Viktor megbízásából egy jó csapattal készült a honvédelmi miniszteri beosztásra 93 őszétől. A felkészülés lényegében befejeződött. Gyuricza Béla tábornok, a szárazföldi csapatok parancsnoka kimondottan rossz viszonyban volt a Fidesszel Fehérváron. Gyuricza Béla 94 április 1-el nyugállományba vonult. Április másodikán együtt volt a felkészítő csapat, amikor Wachsler Tamást telefonhoz hívták. Amikor visszajött a csapathoz közölte: Uraim, oszolj! Orbán Viktor most mondta, hogy mától Gyuricza Béla a Fidesz honvédelmi miniszter jelöltje. Gyuricza Béla nem állt távol a titkosszolgálatoktól. Csak nem állt rendelkezésére némi információ, amivel képes volt rávenni az eddigi ellenséget, hogy őt jelölje honvédelmi miniszternek? Wachsler Tamás a 98-as győztes választások után sem lehetett honvédelmi miniszter, mert a kormányalakításhoz szükség volt a kisgazdákra és Torgyán ragaszkodott a HM tárcához, amit a teljesen készületlen Szabó Jánosnak adott. Nagyjából hasonló történt 2010-ben is, minden kívülálló Dr. Simicskó Istvánt várta a bársonyszékbe, aztán jött a semmiből a polgári körös Dr. Hende Csaba.
A 2010-es választások után kiderült, hogy a Fidesznek sincs megoldása a haderő rendszerváltás óta sokasodó problémáira, sőt, csak a problémák súlyosbítására képes. A Fidesz 2012-re 42%-kal csökkentette a HM büdzséjét, ridegtartásra fogta a katonákat, a haderő elvesztette megtartó képességét, 2014-re majd 6000 főre nőtt a békehiány. A hiányt tovább növelte a missziós feladatok átmeneti csökkenése is az afganisztáni PRT felszámolásával. A hivatalosan 14 ezer fős végrehajtó állomány gyakorlatilag 6-7 ezer főre redukálódott, a feladatok meg közben nem csökkentek, hanem növekedtek. Már a 2010-es árvíznél felismerte Orbán Viktor, hogy nincs mozgósítható erő a gátakra sem a honvédségnél, sem a katasztrófavédelemnél. Az adekvát reakció az lett volna, hogy nosza, tegyünk erőfeszítéseket a szerződéses létszámhiány felszámolása érdekében, netán az állománytábla szerinti létszám növelése érdekében, ezzel is javítva a haderő torz állományarányait. Nem, Hende Csaba szó szerint vette a miniszterelnöki igényt, mozgósítható, azaz tartalékos állomány létrehozását tűzte ki célul álomnak tűnő 8000-es létszámban. Elsőnek a katonai objektumokban őrző-védő szolgálatot ellátókat kényszerítették arra, hogy valamennyien a HM EI Zrt. alkalmazottjai legyenek, egyben kitalálták a világon példa nélküli önkéntes védelmi tartalékos fogalmat, ebbe kényszerítették az alkalmazottakat mintegy 2000 fős létszámban, vagy elveszítik munkahelyüket. A védelmi tartalékos hadi alkalmazása kizárt, ha mindenki elmegy a csatába, vagy a gátra, ő marad és őrzi az objektumot.
2012-ben a korkedvezményes nyugdíjas katonákat szívatták meg. A rendszerváltást követően minden kormánynak érdeke volt a haderő létszámának csökkentése. A jogállásról szóló törvény lehetővé tette, hogy 25 év szolgálat után a hivatásos katonát nyugállományba helyezzék. Közös érdek valósult meg, a tiszt vagy tiszthelyettes megkapta a nyugellátását, mellette még munkát is vállalhatott, a család anyagi helyzete nem romlott, hanem javult, a haderő pedig konfliktus mentesen szabadult meg feleslegesnek minősített létszámától. Orbán Viktor ezt a megállapodást rúgta fel, ezeket a volt katonákat minősítette ingyenélőnek, nyugellátásukat átminősítette szolgálati járadékká és 16%-os SZJA-t vetett ki rá. A volt katonák egy egérutat kaptak, mentesülnek az adó alól, ha önkéntes műveleti tartalékosnak jelentkeznek. Jelentkezett vagy 4000 fő, ezzel OrbánHende páros zsarolási potenciálja kifújt, a 8000 fős cél a végtelen távolba került. Tettek még egy erőtlen kísérletet arra, hogy katonai szolgálatot nem teljesítettekből toborozzanak tartalékosokat, néhány száz főt sikerült a 20 napos kiképzésre csábítani. 2013-ra az alábbi állapot alakult ki: összesen 3791 önkéntes műveleti tartalékos katonája volt a Magyar Honvédségnek, közülük 3109 ember kapott szolgálati járandóságot. Az önkéntes műveleti tartalékosok közül az 50 év felettiek voltak a legtöbben, számuk meghaladta kétezret a majdnem 3800 fős állományban. A 46 és 50 év közöttiek 1028-an voltak. A legkisebb csoportot a 31 és 35 közöttiek tették ki a tartalékosok között, ők mindössze huszonkilencen voltak. A 30 év alattiak száma 436 volt. Az önkéntes műveleti tartalékos állományon belül több mint kétezren voltak azok, akik teljesítettek már korábban katonai szolgálatot. Köztük volt többek között egy tábornok, 31 ezredes, 418 alezredes, 292 őrnagy és 557százados.
A tartalékos alaprendeltetése a haderő békelétszámról háborús létszámra történő kiegészítése. A Hende által kényszerített tartalékosok korösszetételüknél, ebből következő egészségi állapotuknál fogva erre alkalmatlanok. Nem is erre szánta őket a hadvezetés, a jogállásról szóló törvénybe beírták, hogy a tartalékos évente két hónapot köteles szolgálni az aktív komponensben. Normális országokban a tartalékost évente néhány naptól néhány hétig terjedő időtartamú szinten tartó kiképzésre hívják be. Nálunk a két hónap egyértelműen az szolgálja, hogy a tartalékos az aktív komponensben lévő kezelhetetlen békehiányok következtében feltorlódó feladatok egy részét végezze el. A katona számára a nehéz szolgálattal megszerzett rendfokozat szent. Hende nem törődött ezzel. A régebbi előírások szerint a rendfokozatban történő visszavetés, vagy a rendfokozattól történő megfosztás csak súlyos fegyelmi vétséget, vagy bűncselekményt követő fegyelmi, vagy hadbírósági eljárás eredménye lehetett. Hende kitalálta a tartalékos rendfokozatot, ezzel is tovább alázva a rabszolga sorba kényszerítetteket. Találkozom volt tiszthelyettes iskolai tanítványommal, aki kemény munkával lett tiszt, főhadnagy, mutatja a tartalékos igazolványát: szakaszvezető.
Nem csak a rendfokozatukat degradálták a tartalékosoknak, hanem az elvégzendő feladatok is megalázóak. Például amerikai-magyar közös gyakorlatra vonul el a tatai dandár. Kiürül a laktanya. Az üres laktanya üzemeltetésére behívnak vagy 100 tartalékost. Rendfokozattól függetlenül mennek a konyhára krumplit pucolni. Sőt, a csapat egy részét elviszik a központi gyakorlótérre Várpalotára, ahol az amerikaiak táborát üzemeltetik, kapu szolgálatot adnak, járőröznek a kerítésen kívül, stb. A helyzet külön pikantériája az, hogy az amerikaiak a 100%-ban HM tulajdonú HM EI Zrt-vel szerződtek a tábor üzemeltetésére, a Zrt az amerikaiaknak 6B-s ceruzával ki is állította a számlát, közben a feladathoz a munkaerőt a HM ingyen biztosította az önkéntes műveleti tartalékosok képében. Tehát a tartalékos működtesse a laktanyát, amíg az aktív állomány mind egy szálig a kerítés mellett migránst kajtat titkárnőig, légierő zenekarig bezárólag. Mi több, menjen maga a 60 közeli ÖMT-s a magaslesre, mert közben az aktív az esedékes nemzetközi gyakorlaton vesz részt, vagy esőáztatta ruháját meg se szárítva misszióba megy. Beszélgettem ÖMT-sekkel, komoly gond az emeletes ágyra mászás, meg a szellős vadászles megmászása is komoly kihívás a majdnem 60-as nagymamának mínuszok nélkül is.
A haderő a feszítő békehiányok ellenére eltengődött valahogy 2015 szeptemberéig, amikor újabb embert próbáló feladat jött: Kerítés építés a déli határon és részvétel annak őrzésében. Hende Csaba bele is bukott a feladatba, ő 3500 főt volt képes a határra vezényelni. Simicskó István, az új miniszter azzal szerzett piros pontokat a miniszterelnöknél, hogy ő képes volt a létszámot 6000-re tornászni. Az eddigi rabszolgasága a katonának ezzel gályarabsággá minősült. A szocialisták rákérdeztek a parlamentben a túlmunkára. A miniszter válasza: "A 2016-os év első hat hónapjában 1,7 millió órát túlóráztak a Magyar Honvédségnél, a kifizetett túlórapénz összege majdnem 4,5 milliárd forint." Ezt kb. 6000 fő teljesítette (ennyire becsülhető a 26 ezer fős honvédség végrehajtó állománya), akkor ez 283 túlóra/fő. Négy óránál nem lehet több a napi túlóra, vagyis egy főre 71 túlórás nap jutott fél év alatt. Normál viszonyok - 40 órás munkahét - a katona 6 hónap alatt kb. 110 munkanapra kötelezett, ha 20 nap szabadsággal számolok egy évre, tehát a végrehajtó állománynál három napból majdnem két munkanap túlórás volt. Ráadásul egyértelmű. hogy a 12 óra a határon valójában úgy kezdődik, hogy hajnalban felébred a katona a hódmezővásárhelyi laktanyában, rendbe szedi magát, megreggelizik, magára veszi a felszereléseit, elmegy eligazításra, felszáll a szellős Ural platóra a mínusz húsz fokban, elutazik mondjuk Katymárra, majd megkezdi 12 órás szolgálatát. Fél nap múlva ugyanez visszafelé. Csak a határon töltött 12 órából a négy számolandó el túlmunkának, nem a tényleges 15-16 órás elfoglaltság.
Ez a leterhelés a család számára szinte elviselhetetlen. Illusztrálja ezt egy részlet egy katonafeleség interneten közzétett nyílt leveléből: Jöhet bárki azzal, hogy ezt vállalták. Igen, de a feleségeik is ezt vállalták? Gyerekeik? Tudtuk, hogy katona a férjünk, de minket senki nem készített fel arra, milyen az, amikor több hónapos misszió után visszakapjuk a férjünket. Milyen az, mikor próbálja felvenni a ritmust, amit nélküle kialakítottunk. Próbál újra családfő lenni. Aztán mire visszarázódnak a dolgok a régi kerékvágásba, jön a kerítés és borit mindent. Újra egyedül maradsz, vihetsz mindent a hátadon, mert van férjed, csak KATONA. Csupa nagybetűvel. Védi a hazát. A körülményekről nem beszélve, azt ők vállalták, de így? Rángatják ide-oda, mint egy bábút és a napi teendőiken túl jön az újabb és újabb feladat. Tartsd benne a lelket, mert te vagy a társa, a vára, a biztonsága, ahova néhány hetente egy-két napra hazamehet, hogy nézd, ahogy alszik és várd, hogy lesz-e vajon energiája veled-veletek lenni. Kérdem én, biztos, hogy ezt vállaltuk?
A határon szolgáló katonák véleményét tükrözi egy a facebookon talált Katonai Eskü paródia:Én, Gipsz Jakab közkatona és IBH feladatra szerződtetett járőr, fogadom, hogy Magyarország hűséges, néma, mindent eltűrő katonája leszek. Fogadom, hogy eltűröm, s kihívásként kezelem a rám mért igazságtalanságokat, az időjárásnak nem megfelelő öltözetemet, hogy azt a saját pénzemből vásárolt felszereléssel egészítem ki, a hadrafoghatóságom fenntartása érdekében. Fogadom, hogy a határon uralkodó elfogadhatatlan állapotokról, vezetői fejetlenségekről, hiányos felszerelésről senkinek nem panaszkodom, képet nem készítek, azt közösségi oldalakon nem osztom meg, vagy mások által megosztott hasonló tartalmakat, véleményeket nem lájkolok és kommentálok. Azokról szolgálati panasszal nem élek, és a magasabb szintű elöljáróimat nem informálom. Minden erőmmel megakadályozom, hogy magasabb szintű vezetőim tudomást szerezzenek erről. Fogadom, hogy a média, és a közvélemény nem fog megtudni semmit a sátrak fűtetlenségéről, a katonák, időjárásnak kitett szolgálatáról, az élelmezés minőségének és változatosságának értékelhetetlenségéről, a feladathoz szükséges eszközök használhatatlanságáról. Fogadom, hogy a helyi lakosság, rendőr kollégák, adománygyűjtők, segítő szándékú emberek által felajánlott adományokat el nem fogadom. Fogadom, hogy bármilyen sérüléssel - legyen az artériás vérzés, vagy haslövés - kibírom, míg a tábori mentő a bejelentéstől számított 2 óra alatt kiér. Fogadom, hogy az elöljáró ellenőrzésekor -5°C-ban sem kérdezem meg, eszébe jutott e meleg védőitalt hozni, mert tisztában vagyok vele, hogy a parancsnoki gondoskodás csak a hibakeresésben merül ki. Fogadom, hogy az elfogott migránsoknak átadom a kényelmesebb, busszal megvalósított utazás lehetőségét és a legnagyobb hidegben, porban is élvezem a platón utazást. Fogadom, hogy nem irigykedem a segélyszervezetek által, a határsértőknek kiosztott új sátrak, pokrócok, minőségi ételek láttán, amit a penészes, ANTSZ által bezárásra ítélt, túlzsúfolt szállásomról figyelemmel kísérek. Fogadom, hogy az anyagcsere szükségleteimet gyorsan elintézem, hogy a sorban álló társaimnak is jusson idő, illetve fogadom, hogy a határ melletti kukoricás termésének minőségét trágyázással javítom. Fogadom, hogy a szemetes zsákokat rendeltetésszerűen használom, azt a MAFIK-on, ruházatomon eső és szél ellen nem alkalmazom. Fogadom, hogy 6 hetes szolgálatom után hazatérve megölelem a házastársam, párom, gyermekeim, és pár napos pihenő után bizonytalan időre otthon hagyva őket, újra részt veszek a határfeladatban, szolgálatban, gyakorlaton. Fogadom, hogy a fent említett körülményeket soha ki nem ejtem a számon, le nem írom, és mindazok ellenére a hazámat megvédem.
2015 szeptember óta megy a határvédelem és kerítésépítés a katonákról való mindenoldalú gondoskodás minimális igénye nélkül. A római katonák őrzési technológiájával sétálnak a katonák a limesen, dárda helyett AK-val. A technikai őrzési elemek kiépítésének üteme azt mutatja, hogy a vezetés olcsóbbnak tartja az élőerős őrzést. A nagy hideg miatt az utolsó pillanatban építettek 50 éves melegedő sátrakat, nem tudom honnét szerezték bele a 40 éves olajkályhákat. A konténertáborok mind a hideg enyhülése után kerültek használatba. Én azt küldtem volna a BV által tákolt MAFI-ra (magas figyelő) mínusz 20 fokban 50 km/órás szélben aki azt kitalálta. Megállunk a6-os úton a hidegben egy zöldséges hölgynél. Kérem mutassa meg a mögötte lévő konténert. Mutatja, van benne egy gázpalackra szerelt hősugárzó. Biztonságos, mondja, szénmonoxid érzékelővel van felszerelve, a főnököm gondoskodik rólam, hogy tudjak melegedni, ha nincs vevő. Ő csak egy zöldséges, nem katona. Szomszédom kutyája, ha nem tudja bekönyörögni magát éjszakára a lakásba, kénytelen kint az óljában tölteni az éjszakát. Zord gazdája a kutyaólba egy fűtőelemet szerelt be, a termosztát 24 fokra van beállítva. Ő csak egy kutya, nem katona. A viszontagságokhoz a HM kommunikációt is kreál: hősök vagytok, mint a doniak! Szerintem áldozatok, mint a doniak.
A katonák túlterhelését a közvélemény számára is nyilvánvalóvá tette a hortobágyi tűzszerész baleset. Azóta kiderült, mert a szocialisták kivasalták a HM-ből a szerződéseket, hogy Hende rontotta el az egészet. Volt egy kialakult gyakorlat, talán hasznos is volt, mert tehermentesítette a tűzszerész és hadihajós ezredet a robbanótestek felkutatásának fáradalmaitól, de már akkor is szabálytalan volt. Vegyük példának mondjuk M6-os autópálya nyomvonalának előkészítését. A volt műszaki ezredparancsnoknak van egy talajkutató fémdetektoros cége. Elvállalják a robbanótest kutatást a nyomvonalon. Hetekig kutatnak, mire találnak a sok patkó, ekevas után valamit, ami a háború után ottmaradt robbanótest. Értesítik a tűzszerészeket, azok kijönnek, felrobbantják, nem lesznek túlterheltek tőle. Az a sportszerűtlenség, hogy a detektáló cég viszonylag jól keres, az ezrednek meg egy deka bevétele nincs az ügyből. A törvény azt írja, hogy a tűzszerészek feladata előtalált robbanótestek mentesítése és egyéb tűzszerészeti munkák végzése térítés ellenében.
2013-ban indul EU-s támogatásból a Hortobágyi Nemzeti Park rehabilitációján belül a tűzszerészeti mentesítés. A kiírt tenderen nyer a volt rendőrökből álló Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft a Hortobágyon A HM EI Zrt talajkutató részlege is a kezdetektől részese volt a projektnek, alvállalkozó a 426 milliós fővállalkozói szerződéshez képest 49 milliós szerződéssel az első ütemben. Az ezrednek minőségi változás, nem hetente kell kiruccanunk valahová, hanem nap mint nap ott kell lenni 10-15- 20 fővel, plusz a debreceni dandártól ugyanannyi katonával. Bevétel meg egy fillér se. Lázadoznak, hogy a három cég élősködik rajtuk (KBSZT Kft, HM EI Zrt, Somogyi és Tsa Kft). A 2013 szeptemberi kezdés után oly magasra csap a tiltakozás lángja, hogy 2014 március 4-én Hende kénytelen visszarendelni az ezredet. Robbantás nélkül viszont a "civileknek" sem utal a Nemzeti Park. 2015 január 15-ig anyázás folyik. Ekkorra a felek megegyeznek és az ezrednek is van szerződése 1,15 milliárdos összeggel a két ütemre. Ha 2013 nyarán így kezdték volna, nem lett volna a feszültség, így viszont jön a túlhajtás: heti hét nap, napi 10 óra hetes váltásban. Ez IS hozzájárulhatott a tragédiához. Összegezve: ha Hende Csaba 2013-ban nem próbál umbuldálni a Htv. 36. paragrafus g alpontjával (a tűzszerészek feladata előtalált robbanótestek mentesítése és egyéb tűzszerészeti munkák végzése térítés ellenében), hanem ahogy a mondat második felében van, eleve térítéses szolgáltatásnak minősíti a feladatot, elmaradt volna az érdekcsoportok harca, az ezred kezdetektől fogva a HNPI-vel kötött szerződés alapján végezhette volna a munkát, a honvédség nem esett volna el legalább 2 milliárdos bevételtől, nem állt volna le a munka 2014 március 4 és 2015 január 15 között, 2016 május 30-as határidőre elkészült volna a munka a katonák túlterhelése nélkül, nem akadozott volna az úniós támogatások lehívása teljesítés hiányában. A katonai vezetés és a végrehajtók ellentéteit részletesen leírja egy mn cikk: http://tablet.magyarnarancs.hu/belpol/felaldozhato-babuk-100259.
A Törvény a honvédelemről 1. paragrafus (4 ) bekezdés szerint a honvédelmi kötelezettségek teljesítése az érintetteknek békében nem okozhat aránytalan megterhelést, vagy hátrányt. Nyoma sem látszik annak, hogy a honvédelmi vezetés csökkenteni kívánná a katonák terhelését. Pótcselekvések vannak. Az illetményeket már 2015 második felében megemelték 30%-kal, 2016-ban további 5%-os béremelést kaptak a katonák. Ennek a béremelésnek a hatása abban nyilvánult meg, hogy 2016 végére 500 fővel több volt az állományba vettek aránya, mint a kilépőké. Ezzel az ütemmel hány év alatt számoljuk fel a 6-7 ezer fős békehiányt? Ezen hír hallatán persze elgondolkodik az ember, hogy hány 50 kilós, gyermekét egyedül nevelő anya felvételével lehet pótolni a kilépő 7 missziót teljesített, Amerikában ranger kitűzőt szerzett különleges katonát. A honvédelmi miniszter a meghirdetett, de nyilvánosságra nem hozott Zrínyi 2026 haderő fejlesztési terv szerint nem a leginkább igénybe vett szárazföldi csapatok fejlesztésén, hanem a légierő gondjai megoldásán fáradozik. Továbbra sincs szó az aktív komponens rendbe hozásáról, a vízfej felszámolásáról, az egészséges állományarányok kialakításáról, a rendfokozati piramis rendezéséről, a költségvetés arányainak helyreállításáról. A miniszter tovább törtet előre Hende zsákutcájában, már nem 8 ezer, hanem 20 ezer tartalékos toborzását tűzi ki célul területvédelmi funkcióval, ami nehezen értelmezhető egy működőképes aktív komponens nélkül. Folyik a 197 lőtér építésének előkészítése 27 milliárdból, nem kell jósnak lenni, hogy lássuk előre, ezek ugyanolyan üresen fognak tátongani mint a stadionok. A Zrínyi 2026 fedőnevű vágyálmok megvalósításához egy szerethető ország kellene, egy szerethető haderővel. Van ilyen? Nincs. A miniszter azt mondja, a Zrínyi 2026 fejlesztés eredményeként a magyar haderő a környék meghatározó haderejévé válik. Ez vicc. A román haderő 2015-ről 2016-ra 52%-al növelte költségvetését, ezzel elérte a GDP 1,7%-át. Ennek a költségvetésnek egy harmadát fejlesztésekre fordítja. Mi 2017-re értük el a GDP 0,95%-át, a fejlesztésre fordított összeg 10,5%. Hol és hogy akarunk mi meghatározóak lenni?
2., Magyar táplálkozási és életvezetési hagyományok mellett nehéz elvárni, hogy úgy nézzenek ki ötvenesen, mint a 300 spártai a hollywoodi filmekben. Szerintem az oroszoknál is ez van, csak őket hamarabb elviszi a vodka meg a mahorka, ezért nem válik feltűnővé.
Asszem ez egy orvendetes elismeres a Magyar tuzszereszeknek. Marmint amit a cikkben olvashatunk, ugyanis a cim ellenere legalabb a fele a Magyar tuzszereszekkel foglalkozik. :)
Találós kérdés: ha tegyük fel egy vezérőrezredes M-es méretű, egy vezérőrnagy XL-es, egy dandártábornok XXXL-es, akkor mekkorának kellene lennie egy századosnak? XXXXXXXL-nek?
Ameddig élt és virult az erőd tüzérsége addig nem.
Volt ott még pár ősbemutató, pld.amit ma CAS+FAC-nak neveznek ( Stukákkal:)...),+ tüzérségi támogatás -ugyanis meg kellett akadályozni a belga erősítések beérkezését és az ellentámadásokat- a szektort a 7-ik belga gy.ho. védte.
A belga sereg első találkozása egy igazi összfegyvernemi akcióval.:)
De, csak mint Plieur felhivta ra a figyelmet, a csatorna partjai meredekre voltak faragva/epitve. Szoval az egesz hidveres eloszor azzal kezdodik, hogy le kell jutni a vizhez lejarat epitessel, majd ugyanezt a masik oldalon eljatszani, csak eppen mar komp elemrol. Mindez pedig ido, ugy hogy ott egy erod, + tovabbi erodok, amik be vannak love a partokra.
Ez igy idorablo es vesztesegteljes. KOzben azzal volt szamolva, hogy a francia es angol csapatok bevonulnak Belgiumba es nagyjabol felzarkoznak a Meuse-Rajna vonalra. Aztan meg vedekezes.
Kiépített meredek partok, ahol szükséges volt beton /kő megerősítéssel, ott part előkészítés nélkül egy BTR sem mászna ki olyan simán:)
Az hidászok ritkításhoz tökéletesen elég volt a 120-75-ös kaliber, az elmélet szerint a hidakat úgyis robbantani kellett volna-na ez nem sikerült rendesen, hála a belga szervezési módszernek:)
Járulékos veszély: nem jó piásan bele esni a csatornába pár szakaszon, nehéz kimászni:)
Igazolja valamely számítás, hogy a szükséges és elégséges mennyiség 3 ezer katona, X ezer rendőr határon szívatása? Nem lehet, hogy a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter paríroz a Szeretett Vezető paranoiájának, és ha kell, ha nem, sétáltatják a fegyvereseket a határon, figyelmen kívül hagyva, hogy azoknak lenne értelmesebb feladatuk is az országban, netán misszióban?
Szerintem ez egy nagyon szélbalos írás. Nincs migrációs válság, mohamedán invázió van - amit vagy megállít az ország vagy Mohács lesz! Minden magyar férfinak megéri az orbánvej, kisvasutas stadion, rogánkopter, mészáros lőrinc, stb. miatti félrenézést az, hogy ne jöjjenek ide a handzsáros janicsárok és ne szedjék el az asszonyainkat és fel se robbantsák őket. Ehhez ember kell a kerítésre. A német multikultisták nem tapasztaltak 150 ezres jihádi sereget, nekünk vannak tört. tapasztalataink. Dobó, Mekcsey, Zrínyi gyűlölt rablóbárók voltak hétköznap, de a haza védelme mindent felülírt a számukra. Orbánból is csak erre fognak emlékezni 500 év múlva.
Egyébként meg a katonai rendfokozatoknál is meg lehetne tenni a devalválást, amit annyiszor megtettek annyi országban, hogy minden papírpénzen áthúznak a névértékből egy-két nullát, itt meg lejönne a váll-lapról egy-két csillag, de mindenkinek. Az irreális, hogy az MH több tiszttel és tiszthelyettessel, meg tízezredessel rendelkezik, mint a US Marines, miközben nekik egy anyahajójuk is szinte nagyobb, mint az egész magyar haderő.
> A japánok voltak a biológiai fegyverek terén a "vezetők" akkoriban. Rendelkeztek tömeges teszteredményekkel is. Voltak célbajuttató eszközeik is. ("kamikaze öngyújtós denevérekkel töltött ballonok") Aztán mégsem "ütöttek vissza"...
Minek is ütöttek volna vissza? A két leatomozott város, H. és N. kiválasztása közösen történt, mindkét országnak megfelelt a kereszténység megszüntetése Japánban. Ez egyben biztosíték volt arra is, hogy megadhatják magukat, a Császár és vele a shinto nem lesz elmozdítva. (Ez nem mellékes dolog a végkimenetelben, a németek a Morgenthau-terv miatt harcoltak a bunker pincéjéig.)
A másik dolog: a két atombomba apróság volt ahhoz képest, hogy a szovjet invázió aug. 9-től 72 óra alatt eltüntetett a mandzsú gyarmati területekről 600 ezer japán telepest és katonát, akikből később csak kb. 60e került elő hadifogság címén, a többit ma is keresik az oroszokon a japán nacionalisták. 10x jobban féltek / félnek az oroszoktól, mint az USA-tól az atomot is beleszámítva.
A papámék elég hájtek arcoknak számítottak a nyugdíjasok között, amikor ötezerért megvették az alsó szomszéd gyerektől a régi szar számítógépét a CRT monitorral együtt, meg elmentek párszor a Klikkelj nagyi! tanfolyamra a Nyugdíjas Klubba. Lett is rögtön MSN accountjuk, amit többnyire rendeltetésszerűen tudtak is használni. Igaz, a papa 40 évig hivatásos katona volt, és erről a tripről sosem tudott teljesen lejönni, úgyhogy MSN-en is mindig úgy köszönt el, hogy: Jól van, ha nincs más, akkor puszilunk! VÉGE!
Nem mezei ejek, hanem Ejes rohamutaszok. csak kb. 1 evig keszultek egyetlen feladara, csak uj rombolotolteteket fejlesztettek ki, csak nekik, nem beszelve a rengeteg kiserletrol a bunkerrombolo raketakkal ( ezek vegul vakvaganynak bizonyultak ). Szoval vegul kb. 80 ember 1 napos bevetese koronazta meg tobb 1000 katona es mernok, munkas tobbeves erofesziteset.
Ma nem. 1940-ben viszont elegge annak szamitott. ( a specialis nemet kumulativ toltetek kellettek ahhoz, hogy fel lehessen torni a diot ). Mellesleg a tuzereje arra kellett hogy eleg legyen, hogy szetloje azt a 3 hidat, ha nem sikerulne a robbantasuk, illetve, hogy minden hidveresi probalkozast akadalyozzon a hatokoren belul,+ vedje meg sajat magat. Arra nagyjabol eleg volt, illetve lett volna.
Mellesleg tudtak ezt a donteshozok is, vagy csak a hirszerzok? Es a donteshozok el is hittek, hogy nem kell ettol tartaniuk? Mert ezek kulonbozo dolgok.
Konkrétan tudták, hogy a németek nehézvizet használnak fel.
Azt is tudták, hogy a németek rendelkezésére álló potenciális uránkészletek nem teszik lehetővé bármilyen fejlett dúsítási technológiával sem a bombagyártást.
A fentiekből világosan következett hogy akkor és ott képtelenség a német atomfegyver.
Ezekhez az információkhoz viszont a történészek csak a titkosítások feloldása után jutottak hozzá...
A másik dolog, hogy ha a németeket le is atomozzák a max. elkészülő hárommal, akkor válaszként repül egy halom gázfejes V2 és Skóciától délre az egysejtű lenne a legmagasabb létforma. A németek a mikrobiológia terén is vezetők voltak akkoriban, rá tudták volna hozni a dögvészt a világra
> Mi van ha ezert megsurgetik a sajat programjukat, es eloszor euroara dobnak atomot?
Nem tudták volna annál jobban sürgetni, így is épp elkészültek vele, hogy ledobhassák (véletlenül a két legkeresztényebb japán városra sikerült). Annyira erőltették a Manhattan ütemet, hogy még "gun-type" plutónium bomba gyártásával is próbálkoztak, de az nem volt működőképes. (Az U-235 dúsítás és az implóziós technológia fejlesztése volt a két leglassabban haladó rész a projektben.)
A másik dolog, hogy ha a németeket le is atomozzák a max. elkészülő hárommal, akkor válaszként repül egy halom gázfejes V2 és Skóciától délre az egysejtű lenne a legmagasabb létforma. A németek a mikrobiológia terén is vezetők voltak akkoriban, rá tudták volna hozni a dögvészt a világra. A japánok viszont nem tudtak mivel visszaütni hordozó eszköz híján, kamikaze öngyújtós denevérekkel töltött ballonokkal bohóckodtak...
Eben Emaelnal kb. 80x80 meteres harckocsiarok fuggoleges oldalfalakkal sziklabol. Ha jol emlekszem. De odebb mar n ennyire durva. Olvtarsunk valoszinuleg rossz oldalt nezhetett, en tobb agyut lattam ott, a hidakra valo ralatasssal.
A dontest akkor kellett meghozni, es nem tudhattak milyen szintet ertek el a nemetek titkos programjaik. Szerinted tenyleg perdonto erv egy 1942-43-as dontes vizsgalatanal, hogy 2017-ben mar tudjuk, hogy nem volt lehetseges akkor?
Masreszt a nehezviz uzem tonkretetelevel tudtommal a nemetek gyakorlatilag leallitottak a nuklearis fegyver programjukat. Mi van ha nem teszik? Mi van ha rajonnek a hibaikra es korrigaljak?
A leglenyegesebb kerdes. Mi van ha nem sikerul az akcio, es az angolszasz vezetok azt hiszik, hogy a nemetek mar kozel vannak az atombombahoz? Mi van ha ezert megsurgetik a sajat programjukat, es eloszor euroara dobnak atomot?
Az akcio siker volt. Hogy kesobb kiderult, hogy nem volt vegul is donto hatasa, mert a nemetek 45-re nem keszultek volna el, azt nem tudhattak meg 42-ben.
Felül kell vizsgálnia a Fidesznek az iraki magyar szerepvállalással kapcsolatos álláspontját, mivel ott emberileg és erkölcsileg vállalhatatlan dolgok történnek mondta Orbán Viktor. A pártelnök a tegnapi frakcióülésen bejelentette: rendkívüli elnökségi ülésen vitatják meg ma ezt a kérdést. Hangsúlyozta, ami Irakban zajlik, annak már semmi köze a terrorizmus elleni küzdelemhez. ... ... ... ... ... (2004)
Az elbocsájtott légió. Amikor szélnek eresztünk egy titkos szolgálatost, spec forcest, egy atomtudóst, stb., akkor számolni kell azzal, hogy neki is meg kell élnie valamiből és kellemetlen, ha a kunkorenciánál tűnik fel. Panaszkodott egy rendőr ismerősöm, hogy eltávolítottak egy főrendőrt, az azonnal szolgálattételre jelentkezett egy bűnbandánál. Eddig ereje volt a bűnbandának, most már esze is, jelentős nehézségek léptek fel a bűnüldözésben.
Azt írja az újság, hogy a 100 leggazdagabb honfitárs becsült vagyona egy esztendő leforgása alatt csaknem százmilliárd forinttal gyarapodott, a listán szereplők összvagyona már megközelítette a 3380 milliárd forintot. (Pl. M. Lőrinc vállalkozóművész egy év alatt mintegy 100 milliárddal lett tehetősebb.) A honvédelmi költségvetés kímélése végett időszerű lenne előírni a nagyobb cégtelephelyek tágabb körzetének összfegyvernemi MAGÁNvédelmét, ill. néhány "főúri bandérium" létrehozását, fenntartását. :-)
Akkor és ott foggalma sem volt a szövetséges félnek a német program készültségi szintjéről, de abban biztosak lehettek, hogy belátható időn belül nem lesz német bomba.
A nehézvízgyártás önmagában bizonyította ezt. (Mivel az akkori technikai szint nem tett lehetővé ilyen alapú reaktorműködtetést, ami szükséges lett volna a hasadóanyag előállításhoz. Az urándúsítási kísérletek pedig nem bizonyultak sikeresnek.)
Itt azért vegyünk figyelembe egy tényt amely örök érvényű: milyen információja /rálátása volt a másik oldalnak arra ami történt, ott és akkor , a német WMD:) progin belül.
Az Eben-Emael -ből 3 hidat lehetett tűz alatt tartani, Canne, Vroenhoven,Veltwezeldt, egy olyan csatornán amelyet tudatosan terveztek maxi hk ároknak. Nagyon ajánlott volt gyorsan letudni:)
Érdemes egyszer megnézni azt a csatornát:), a modern technikának sem egyszerű feladat:)
Az elkövetők meg mezei:) ejék voltak akiket külön felkészítettek a feladatra.
Viszont ettől még érdekes kérdés, hogy honnantól tekintünk egy alakulatot különleges alakulatnak?
Mert a legtöbb spec-op team tulajdonképp turbó kiképzésen átesett lövész (ebből a szempontból egy tűzszerész vagy egy ABV védelmis szakember speciálisabb). De mennyire legyen turbó az a kiképzés?
Megnéztem a wikin mit írnak erről az erődről. Volt benne két 120mm-es partvédelmi ágyú 17km hatótávval meg ezer katona. Nagy kitörésekre nemigen lettek volna képesek.
Szerintem ez még bőven a kikerülhető/kiéheztethető kategória.
Arra igyekeztem rávilágítani hogy az egész alapelvei rosszak, de legalább rendkívül sokba kerülnek nem annyira anyagi vonalon, mint inkább az elpazarolt jobb sorsra hivatott "emberanyag" tekintetében.
Az igaz hogy a "kiszelektált" emberanyag rendkívül jó alapot jelent bármely terrorszervezet és/vagy "verőember" igényű szervezet számára.
A belga front egy sokkal nagyobb hadászati cél puszta részeleme volt.
(Amúgy az egész Benelux hadjárat célja elsősorban a figyelem elterelése, és a brit-francia-belga-holland erők elvonása volt a délebbi frontszakaszról.)
A német atomfegyverprogram ugyanis a résztvevő gárda szándékosan vagy nem szándékosan (erről a mai napig vita van) hibás elméleti és gyakorlati munkája miatt eleve kudarcra volt ítélve.
Szinte mindegyik hírneves különleges egység bejár egy fejlődési utat, amelyen vagy megtorpan és stagnál, vagy fejlődik ( harcászat, ht-ka, szervezési és kiképzési elvek)-épp erre utaltam amikor azokat a 3-ik világbeli egységeket említettem.
Az általad említett támpontokkal egyetértek,ezek nagyonis élnek a gazdag államok haderőinél de szerintem kihagyod épp azt amit említettem és szvsz nagyon fontos: biztosítani kell az említett fejlődés feltételeit. A fizikai felmérők lehetnek akármilyen kemények, ki lehet válogatni a legmegfelelőbbeket, de...
Példa: rendelkezel egy egyénnel aki pld.elvégzett egy ranger vagy fóka kiképzést ( a másik oldal kedvéért egy specnaz-ost :) ), fel lett hozva egy bizonyos szintre lövészettől kezdve az eje HAlo-ig,aztán ugyanaz a személy szembesül a hazai ( afrikai természetesen, nehogy félreérthető legyen:)) lőszer kiutalással, szállítógép és heli hiánnyal,stb-stb...a képességet fenn kell tartani, miből és mivel?
Tegyük hozzá hogy van egy bizonyos felfelé kórhatár is ezeknél az egységeknél.
Én nem hiszek benne, hogy a dánok, hollandok, belgák akartak harcolni, a franciák meg még annyira sem. A spec. ops csak ürügy volt. Éppúgy a Krím megszállása sem azért működik, mert a kis zöld emberkék, hanem mert a megtámadott apátiában volt, sőt részben Anschluss-vágytól égett. Mi is így vesztettük el a 2/3-ad országot.
Afganisztáni... tapasztalat: a helyi szövetségeseid kb annyit érnek, mint kandisznón a csöcs.
CS_-vel ertek egyet: a talibok legyozeseben nem vett reszt az US Army, es csak elenyeszoen kicsit az US Navy. Ezzel szemben vegrehajtotta sok-sok katona az Eszaki szovetsegtol, keves US spec.force-os, es keves US pilota.
Afganisztánban vagy Irakban a békét nem tudták megnyerni, ne keverjük össze azzal, hogy egyáltalán, hogy került mind a két ország teljes elfoglalás alá. Magát a háborút megnyerték, csak ezzel nem sokra mentek, mert a hatalmukat nem tudták megszilárdítani.
Önmagában nincs csodafegyvernem vagy csodafegyver vagy akármicsoda. Csak nem mindegy, hogy a helyi szövetségesekkel a légierő és a tengerészet támogatása mellett ugyanazt a feladatot el tudja látni pár száz fő, vagy oda kell vinni komplett ezredeket, dandárokat.
Azért Afganisztánban és máshol is működött a dolog. Afganisztánban az elején, amikor a helyi szövetségesek adták tömeget a spec force meg légierő nyitotta az utat előttük az pl sikeres volt, a tálibok által uralt országrészt (90%-a teljesnek) elfoglalták. A békét amit nem tudták megnyerni.
A lenyeg valahol ott van, hogy az Albert csatorna hidjai harcaszatilag rendkivul fontosak voltak, de meg szamtalan egyebb tenyezo kellett ahhoz ( pl. a majus 10-ei nemet legitamadasok a belgiumi repterek ellen ), hogy a belgak hetekkel kesobb legyozettesenek. ( ezert irtam korabban inkabb a hollandiai akciokat lehet sorsdontonek titulalni, mivel ott gyakorlatilag sikerult egyetlen nap alatt desszantolasokkal hidfot foglalni minden lenyeges vizi akadalyon keresztul, + a repterek elfoglalasa. Enelkul a hollandok nem 4 napig tartanak ki, hanem valoszinuleg hetekig, ami pedig honapokkal nyujthatta volna el a nyugati hadjaratot.
Nem olcsók, és még egy apró háborúban sem biztos hogy döntők:
ld Falkland. ahol a SAS legendái mellett végig kellett kutyagolni a szigeten, aztán egyenként szétszedni az argi állásokat....
Irakban sem hoztak hadászati sikert, Vietnamban, Afganisztánban sem...
azért megjegyzem, most úgy látom katonai vezetőkben a "specforce majd megoldja" nézet a tetszetős, mint nem is olyan rég a "háború levegőből is megnyerhető"
Szerintem itt szemléletmód (milyen háború, milyen részletességig nézve) eltérés van.
Egy több milliós tömeghadseregek által vívott háborúban a különleges erők tevékenysége eltörpül, még ha amúgy fontos és sikeres feladatokat is hajtanak végre a háttérben. Ki vesz észre egy bravúros diverzáns akciót, amikor harckocsik 100-ai lövik egymást. Nyilván ilyen esetben kevésbé is számítanak, legfeljebb Kovács 2. József tizedes nem hall meg aznap a különlegesek akciójának hála, hanem majd elesik 1 hét múlva, mint ahogy a Kovács Józsefek sorsa szokott lenni egy tömeghadseregek által vívott háborúkban.
Viszont. Kisebb intenzitású, esetleg gyors lefolyású dolgokban, vagy amikor néhány ezres félkatonai erők az ellenfél, akkor baromi hatékonyak és olcsók. Pláne expedíciós feladatkörben.
A te ertekrended szerint az orszag vedelmenek gerincet ado egyseg harckeptelenne tetele, es ez altal az orszag konnyen elfoglalhatosaganak biztositasa az harcaszati, hadmuveleti, hadaszati, strategiai jelentosegu?
Hiszen a belgak szamara ezt jelentette Eben-Emael.
ui. Hehe-nek: szerintem a belga-nemet haboruban az Ardenek nem volt tenyezo, noha termeszetesen a francia-nemet haboruban igen.
Amugy a filmeket most felreteve, a SEAL ha jol tudom igy kezdte, hogy partraszallo zonak vizalatti muszaki es termeszetes akadalyait kell rombolniuk. Ez persze filmen nehezen mutathato hatasosan, de ugyebar elegge letfontossagu eleme a partraszallasoknak.
nem akarlak megbántani, de szerintem. te még mindig a XX századi háborúkban VSZ -versus NATO gondolkodsz.
Afganmisztán: a teljes ottani bevetett erő mire lett volna elég (visszaszámolva a teknyikát) mondjuk a az orosz, vagy a korei fronton 1950-ben?
Izrael összes katonai vesztesége 1948 óta 23 00 halott fölött van valamivel. Talán nem véletlen, hogy "csak" azért ennyi mert magas a specforce egységek száma, és a "nemspecforce" baka képzése is erősen a különleges erők képzése felé tendál.
Az ilyen "különleges" rambó századok, ritkábban zászlóaljak inkább a média + filmipar kedvencei mint a politikai stratégáké, vagy a hadműveleteket tervező tábornokoké.
Drágák, kicsi eredményekkel.
De rendkívül látványosak.
Például láttál már olyan kimutatást/táblázatot, hogy II. Világhábrúról, hogy melyik ország, mennyi katonát veszített naponta ?
Mert én még nem.
Pedig ez ugye egy síma exel táblázat aminek van kb. 2100 sora, mellé írt 1-1 számmal.
Nem látványos de többet mond (a hozzáértőnek) mint bármilyen dzsungelrúzsos, rambó történet az ejtőernyőn lógva.
Stimmel. Csak össze kell hasonlítani, mennyit feccöltek pénzben és tudásban a szövetségesek és a németek az atomfegyverbe.
Mellesleg max. (jócskán) késleltethették a német programot, ha ugyanis már csak a nehézvíz hiányzott volna hozzá, simán kikukázzák a tó alól, ahogy azt megtették később, a háború után.
Nem lebecsülve ezzel a hatalmas teljesítményt, hiszen a gyár elhelyezkedése és a légvédelem okán más lehetőség nem is volt.
Egy totalis haborut altalaban nem szokott eldonteni egyetlen egy fegyvernem ( mar ha annak vesszuk a kulonleges eroket ).
Viszont emlitett pelda tenyleg egy komoly siker volt, ami nagyjabol kukazta a szovetseges vedelmi terveket. Viszont meglep, hogy a topictars Eben Emaelt hozta fel, ( ketseg nelkuli zsenialitasa ellenere ), es nem a Festung Holland bevetelet, ami ugyebar 4-4,5 napot vett igenybe osszesen. De ide sorolnam Oslo bevetelet is es megemlitenem a Barbarossa -1 /+3 napjainak Brandenburgos beveteseit is.
Szoval a kulonleges erok ilyeten modon valo felhasznalasa valahol egy "LutriWaffe" ha nem jon be, akkor elveszett nehany kituno es rendkivul dragan kepzett katona, + rendkivul draga specialis felszereles, viszont ha bejon, akkor akar ki is lehet utni rovid uton egy orszagot, vagy olyan hadmuveleti celpontot lehet elfoglalni, semlegesiteni vele, ami egyebbkent, konvencionalis modszerekkel hetek, honapok alatt teljesitheto celok, hadosztaly-hadtest-hadseregnyi veszteseg mellett.
Amugy ha mar 2. vh. Pl. A norvegiai nehezvizuzem ellen vegrehajtott commando akcio tipikus peldaja a minimalis befektetessel elert donto strategiai sikernek. ( meg ha a szovik errol nem is gyozodhettek meg ).
a magyar rendőrség kilencezer közalkalmazottjának közel harmada perben áll a munkahelye szerinti rendőr-főkapitánysággal a garantált illetmény-különbözetének elmaradt megtérítése miatt.
"Valószínűleg szokásunk szerint ellenkező oldalról közelítjük meg a témát"
Igazából szerintem nem.
Picit gondold át, mitől is annyira drágák, és mitől is ennyire kis létszámúak a szuperkülönlegesek. Alapvetően nem a pénz, és nem a politikai feltételek a szűk keresztmetszet. Az csak a látszat.
(Afrikai, arab, egyéb célzatosan külföldről indított kezdeményezésű viccalakulat nem ér.)
Néhány támpont.
A szelektálás vesztesége kb. 90-98 százalék.
A már kiképzett állomány nem harctéri vesztesége több mint ötven százalék az első öt évben. (Balesetek, sérülések miatti alkalmatlanság.)
Azon államok melyek felhasználják a harctéren az egységeket, még rosszabb arányokkal "dicsekedhetnek" mivel a fentiekhez hozzájön még a pszichológiai okokból történő alkalmatlanság, és a sebesülések/krónikus fertőzések ténye is.
Azaz szerintem a kiképzési és a bevetési rendszer alapvetően rossz, az elérni kívánt célok szempontjából alkalmatlan.
(Persze nem mindenhol rossz egyformán, például az izraeli rendszer jóval kisebb "selejtaránnyal" dolgozik, ami szerintem még mindig túl nagy.)
Valószínűleg szokásunk szerint ellenkező oldalról közelítjük meg a témát:)
Hogy ne menjünk vissza nagyon az időben, épp elég jó példa pár afrikai ,arab vagy éppen dél-amerikai különleges egység története ( nevek és címek a szerkesztőségben:)).
Az eredeti kiképzőkeret után ( többnyire külföldön) egyes esetekben évtizedekig stagnáltak, épp a hazai anyagi és/vagy politikai körülmények miatt (nem lett megteremtve jó pár feltétel )
természetesen szó sincs bármilyen párhuzamról a hazaiakkal:)
> a különlegesek/szuperelitek stb-stb elterjedésének:) egyik fő akadálya épp a kiképzés/fenntartás borsos számlája volt
Meg a rosszalkodástól való félelem. (Mexikóban a legfőbb drog-kartell, a Zeta úgy keletkezett, hogy a hadsereg elit kábítószer-ellenes rohamosztaga egyszerűen átállt a sötét oldalra és évekig nem volt mit küldeni ellenük.)
Szerintem ez így teljesen korrekt. Zrínyi írta az Adriai tengernek szirénáját. Mármost milyen hülyén mutatna, ha a Zrínyi program keretében hajó helyett mondjuk egy UAZ-ra szerelnék azt a szirénát...
Amikor felszámolták a dandárt, a sikeres felszámolás jutalmául egy kollégánk a magas HM-be (lehet, hogy csak magas VK?) került. Búcsú ajándékként tőlem egy könyvet kapott: Publius Ovidius Naso Átváltozások (Metamorphoses) Hogy jutott ez most eszembe?
"a különlegesek/szuperelitek stb-stb elterjedésének:) egyik fő akadálya épp a kiképzés/fenntartás borsos számlája volt"
Ez nem teljesen igaz szerintem. Sokkal inkább a kiképzési célok/módszerek, valamint az "üzemeltetési követelmények" az akadályok.
Valamint a "szuperelit" olyan mértékben bizonyul fogyóeszköznek, hogy semmilyen forrásból sem lehet nagyobb létszámban rendszerbeállítani. Persze csak a "hagyományos" kiképzési/felhasználási módokat tekintve.
(Az elterjedt rendszerek elsősorban nem képeznek, szelektálnak.)
De mennyire hogy on. Ugyanis a különlegesek/szuperelitek stb-stb elterjedésének:) egyik fő akadálya épp a kiképzés/fenntartás borsos számlája volt,azok a keresztképzések ...:)
Szóval hosszú ésdrága az út egy különleges zászlóaljtól a dandárig:)
Gondolom a svédek jóval nagyobb része tudja ahogy az amerikai Monitorhoz biza nekik is köze van...
De ha államunk csak annyit törődik vele, hogy évente egyszer újkenyérkor kivonulnak a bohócok síppal dobbal nádihegedűvel, egy szenilis pap meg meglengeti a szűzmáriazászlót kereszttel, akkor a a svéde és mások sem fognak erről többet tudni.
Ui: de egyetlen hajóért nem is fognak repülőre ülni.
Egy svéd, vagy egy amerikai már csak ezért is a sajátjaként üdvözölheti a helyreállított LAJTÁ-t, amikor hazájától távol egy klasszikus formájú monitorra bukkan.
------------------------
a hazánkba látogató svédek vagy amerikaiak 0,001%-a tudja, hogy annak a szürke izének van köze országukhoz ?
Az egyesület elnökségét a megemlékezésen Székely László, a hagyományőrző tagozat vezetője (hö. shgy.) képviselte, aki felolvasta a monitorért kiemelkedően sokat tett Margitay-Becht András, egyesületünk tagja, ebből az alkalomból készített írását, amelyet az alábbiakban adunk közre:
"145 éves a LAJTA Monitor Múzeumhajó
A Pesten, 1871-ben vízre bocsátott öreg hadieszköz építésekor csúcstechnikát képviselt. Mára, mint a világ legöregebb folyami páncélos hadihajója, a magyar főváros páratlan idegenforgalmi szenzációja lett, amikor tavasztól őszig az Országház előtt, a főváros Világörökségi területén állomásozik. Új szerepvállalásával Budapest is beléphetett az Öreg Hajóval Díszített Régi Városok elegáns klubjába, többek között Szentpétervár és Boston, London és New York, Stockholm és San Francisco büszke társaként.
A LAJTA fél évszázados katonai szolgálata ideje alatt számos győztes ütközetben vett részt, és sohasem szenvedett vereséget. Bár az I. világháború idején már elavultnak számított, ennek dacára igen hatékony szereplője volt az 1914-ben a Száván, 1915/16-ban pedig a Dunán dúló harcoknak.. Résztvevője és névadója volt az 1919-es antikommunista monitor lázadásnak. Hadászati értékét elvesztve, úszó munkagéppé alakítva, 65 éven át országos jelentőségű építkezések tevékeny résztvevője volt. Ám nem csupán ezen katonai és polgári érdemei, valamint magas kora adja értékét és jelentőségét. A vén monitor számos nemzettel fűz össze bennünket történelmi és érzelmi szálakkal, nagyszerű protokolláris lehetőséget nyújtva a mai magyar diplomácia és a főváros számára.
A monitor hadihajó típust egy svéd születésű mérnök tervezte, az Egyesült Államokban. Emlékét mindkét hazája nagy tisztelettel őrzi. A LAJTÁ-ra erősen hasonlító első monitor, a hajótípusnak nevet adó USS MONITOR az amerikai identitás máig kiemelkedően fontos ikonja, tenger mélyéről felhozott maradványai szinte nemzeti kegyhellyé váltak. Egy svéd, vagy egy amerikai már csak ezért is a sajátjaként üdvözölheti a helyreállított LAJTÁ-t, amikor hazájától távol egy klasszikus formájú monitorra bukkan. Ugyanígy érezhetnek az egykori Monarchia népeinek fiai is, hiszen annak idején ük- és dédapáink közös adójából épült, nagyapáik együtt harcoltak rajta, s ha sorsuk úgy hozta, a fedélzetén haltak hősi halált. Rajtuk kívül a vén obsitos megszólíthatja az angolokat is, hiszen máig megmaradt fedélzeti acél-gerendái egy máig üzemelő angliai gyárban készültek. A németek, bolgárok, törökök az egykori szövetséges bajtársat láthatják benne, s egészen biztos, hogy már a hajdani ellenfelekben sem kelt ellenérzéseket. Ez utóbbit segíti a helyreállítók tapintata, mellyel 1887-1993 közötti, hadi cselekményekben sohasem szerepelt formáját rekonstruálták."
Május második felétől a LAJTA Monitor Múzeumhajó ismét az Országház előtt fog állni."
Egyébként ha jól rémlik, akkor több mint tíz évig civilek küzdöttek vele
Ezúton köszönjük a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak az ünnepség megtartásához adott hozzájárulását, valamint szeretnénk kifejezni nagyrabecsülésünket az ezred parancsnokságának - külön is Csurgó Attila ezredes úrnak - a megemlékezés lehetőségének rövid idő alatt történő előzékeny biztosításáért.
A hajón a látogatók megtekinthetik a téli időszakban a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány költségviselése mellett egyesületünk tagjai (Bechler József, Bicskei János, Hajba László, Hocza István, Juhász Jenő, May Károly, Oli László, Pásztói Róbert, Surman Zsolt) által elvégzett fejlesztések eredményét: a géptérben a kazán tökéletesítését (a kazántesten elhelyezett szegecssor-imitációt, a mérőműszereket, s egy szénrakást), a gőzgép és a kazán fő gőzvezetékkel való összekötését, a gőzgép szerelvényezését, a berendezett tiszti étkezőt és altiszti kabinokat, a lövegtorony alatti lőszerelőkészítő állványzatának fa tárolórekeszeit, valamint a hajó orrában lévő hajómesteri raktár berendezését, a jobb oldali illemhelyet, a konyha és a csikósparhelt átalakítását (kémény-bekötését), végül a legénységi lakótérben elhelyezett kis öntöttvas szenes-kályhát és tartozékait (szenesbödönt, piszkavasat, stb.). A múzeumhajó tökéletesítésének aktuális üteme a lövegirányzékok és a lövegcsövek császári sassal díszített csődugóinak elhelyezésével fejeződik be.
(Sok helyen próbálkoztak már a nektek semmi közöm, a bölcs Vezér mire veri el a pénzeteket, szerencsére kezdett megszaporodni az így börtönbe került magasrangú alakok száma..)
> 1992. től nem tudott mit kezdeni a HM. az "ajándék" hajóval, 2010.-től az alapítvány a szerzett EU. támogatásból felújította, 2014.-ben az aktuális "feleség" felavatta, harsány dobpergések közepette.
Mostanra "üzleti modell" lett belőle bazárral, belépődíjakkal a további felújításhoz szükséges pénz előteremtésére.
A sorsa most már biztonságban van, mivel a legutóbbi kutatások kiderítették, hogy nem a Leitha monitorról, hanem az "Országos Hadigőzös Mészáros" hajótestéről van szó, a 48-as szabadságharcból. Ennek alapján Mészáros Lőrinc örökbe fogadta és támogatja a hajót, amely hamarosan meg fogja kapni a gőzgépet is és teljesen működőképes lesz :-)
Mivel nem a HM. tulajdona, ez igazából itt irreleváns. :-)
A HM. csak lengeti az alapítvány munkájának eredményét mint a véres kardot, mint a "szakmai felügyelet ellátója".
2014. óta.
1992. től nem tudott mit kezdeni a HM. az "ajándék" hajóval, 2010.-től az alapítvány a szerzett EU. támogatásból felújította, 2014.-ben az aktuális "feleség" felavatta, harsány dobpergések közepette.
Mostanra "üzleti modell" lett belőle bazárral, belépődíjakkal a további felújításhoz szükséges pénz előteremtésére. :-)
Félre értés ne essék. Nincs bajom az ilyesmivel, hagyományőrzés, könnyes múltba révedés, múzeum hajó stb. Ezek fontos dolgok. De erre akkor kellene pénzt költeni ha már minden más rendben van.
"Nem az a bekezdés a lényeges. Vagyis nem amiatt linkeltem be. Hanem az itt tartózkodó 400 fő miatt. (...) Ehhez képest a mostani wiki szivárogtatás pont igazolja a dolgot."
Teljesen igazad van. Leszámítva, hogy nem mostani, hanem négy éves, és nem igazolja, hanem elismétli. Annak idején természetesen a sajtóban is téma volt, a levél szerzője pedig az origo kérdésére a következő választ adta: "az csak egy feltételezés volt olyan szempontból, hogy talán valami közük volt a magyar rendőrök kiképzéséhez"
"In the fall of 2006, under the Socialist Prime Minister Ferenc Gyurcsany - an Israeli aeroplane landed in Budapest airport with 120 military personnel to carry out "routine anti-terrorist exercises". The Hungarian media did not report the departure of this Israeli unit. However, it is notable that on that occasion, the apparently peaceful commemorations of the 50th anniversary of the 1956 Hungarian Revolution was brutally dispersed by police units wearing black masks an no ID's."
Attól, hogy az oroszul / ukránul / románul / héberül beszélő álrendőrök (szélső)jobboldali mítoszát egy felismerhetően ("apparently peaceful") jobboldali forrás a Stratfor levlistáján alig burkoltan ("on that occasion") elismétli, azok még nem igazolódnak.
Szerintem a levél utolsó mondata sokkal érdekesebb:
"I shall get in touch with the shadow national security service tomorrow to get more info on this incident."
Ha nem csupán a saját fontosságát akarja demonstrálni ezzel, vajon miféle szervezetre utalhat?
"Egy új önkéntes tartalékos formát alakítunk ki hamarosan, amely területvédelmi elven szervezett szinten, járásonként rendelkezik olyan felszerelt egységekkel, amelyek alapszinten akár kibervédelmi képességgel is rendelkeznek.
...
Helyben tartjuk neked a kiképzést, akár a szabadidődben is.
...
Kis türelmet kérünk, rövidesen ezen a felületen olvashatsz el minden részletet: a lehetőségeidet, a juttatásokat, a kiképzés menetét."
.
Akár tengeralattjáró-felderítő vadászműhold irányítói OKJ-s képzést is be lehet ígérni a járási kocsmában, (merjünk nagyot mondani!), mostanában úgysincs senki, aki meg merné mondani az igazat. De ez mindegy is, mert akinek esze van, úgysem hisz el semmit.
A szlovakok ugy nez ki, hogy 1,2 milliard euroert mennek kerekes technikat beszerezni, koztuk 8x8 IFV-ket is.
Ennek kapcsan beneztem a miniszterium oldalara, ahol fent van a 2016-os feher konyv is ( az ukrajnai haboru miatt irtak ujat a 2013-as helyett ). Gyorsan belelapoztam, kb. 100 oldal. Es talaltam egy erdekes bekezdest ( a tobbi erdekes kozott ).
Megpedig a szlovakok szamolnak azzal, hogy erheti oket, vagy mas NATO tagallamot olyan kibertamadas, ami aktivalhatja a NATO szerzodes 5. cikkelyet! Csak szamomra meglepo - ujdonsag ez ? Hogy van ez Magyarorszagon?
Nincs két ország, nincs két államigazgatás, nincs két "szakértői" bázis.
Demokrácia van, ahol a nyertes választástól választásig hatalmat nyer a saját politikája megvalósítására, értékei képviseletére, a törvények és rengeteg külső/belső kényszer közepette kialakuló kényszerpályán.
A jó politikusok Macchiavelli óta leírt szabályok alapján vezetik a hatalmi szervezeteiket, ahol a nem kooperálókat, nem kollaborálókat, nem meghízhatóakat partvonalon kívülre szorítják - oldaltól függetlenül, évszázadok óta.
Régebben (csermanek, rosenfeld, eisenberger idején is) kivégezték, meggyilkolták, bebörtönözték, deportálták őket, manapság repülnek a pozícióikból.
Szerintem ez jelentős változás, jó irányba, még akkor is, ha a kontraszelekció és alkalmatlanság ma is pusztít, ha nem is olyan mértékben és mélységben, mint régen is pusztított.
Minden esetre a javulás szembetűnő ezen a területen is.
Sokkal jobban érezték magukat, amikor rájuk nyitották az ajtót a 7 határon át százezrével szabadon csörtető illegális bevándorlók éjjelente, vagy amikor lelegelték a komplett kertet, kifosztották az ólakat, letapostak, tönkretettek mindent, ami az útjukba került.
Saját gyakorlatodból, tapasztalatodból tévesen általánosítasz.
Abból, hogy nem tetszik a rendszer, ez nem következik.
2010 óta olvasom az összeomlásról, csődről szóló jelentéseket, megállapításokat - itt is - de az ország működik, a kerítés, az országvédelem működik, az illegális bevándorlást megfékezték, az imf elhajtva, az aht hiány alacsony, a munkanélküliség alacsony, a gdp arányos hiány alacsony, a gdp arányos adósság csökken, az adósságszerkezet javul, a fizetési mérleg soha nem volt ilyen jó, a munkahelyek és a dolgozók száma, a fogyasztás és a reálbér nő.
Ezek (is) cáfolják az állításaidat.
Van jövőkép, de az nem neked tetsző, ezért elutasítod, tagadod.
Nem vagy vele egyedül, de törpe kisebbség vagytok.
Néha azt érzem, hogy reménytelen az egész. Általában küzd az ember malacként a jégen, bízva bízik, aztán eljön a pillanat, amikor annyi értelmetlen hülyeség történik, hogy azt érzed, nincs értelme semminek. Na ez most egy ilyen pillanat.
Rájöttem: ami rossz, azt van úgy, hogy úgy kell hagyni. Sok minden miatt alakult így, lett ilyen. Ha javítani próbálod, még rosszabb lesz, mert kimozdul az egyensúlyi pontjából, és megbomlik a status-quo, a stabilitás.
"20 egymástól lényeges elemekben különböző művet kapunk"
Ha egymástól függetlenül kell dolgozniuk, akkor ez természetes.
"Ha kb. 200 döntéselőkészítésben ma kompetens politikust kérünk fel"
Egyetlen ilyen "hivatásos" politikus sincs ma a rendszerben. Nincs stratégia, nincs jövőkép. Csak a mai mutyi számít. Nemhogy négy évre, egy hétre sincs előregondolkozás.
Nem tudom. Eloszor Komarom iranyabol lattam oket jonni, majd egy kor es irany a Bakony. Kozben en is elmentem, igy nem lathattam, hogy volt tovabb. Meg az iranyokat is erzekelhettem rosszul, kozben mag is navigaltam, parkolot kerestem, stb.
Úgy tűnik, hogy a következő években a kb 50 milliárd éves növekmény garantált. Financiális alap tehát látszik. Annak viszontag nyoma sincs, hogy a forrásbővülést ne a vízfej, a ejizéjerté, a honvédkórház szívná fel. 20 ezer minőségileg új Orbánjugend nem képességnövekedés. 27 milliárdért lőterek a stadionok sorsán.
Horthy új "nemzeti" hadserege, a Habsburg sereg romjain épült fel, annak tisztjeit használta.
1945 után, az 1945 előtti tisztikar megmaradt, megmaradhatott tiszti állománya építette fel a II.köztársaság hadseregét majd a rakta le a Magyar Néphadsereg alapjait.
Az első MN tiszteket 1949-ben avatták, és ők csak 6-8 hónapos gyorstalpalót végeztek, végezhettek.
Rájuk politikai váltás miatt volt szükség.
De a MN-t is a régiek közül, azok irányították akiket az új rezsim ideig-óráig (inkább csak ideig) megbízhatónak tartott.
A jogalkotó szép csendben módosította a vonatkozó munkaügyi jogszabályokat a szolgálati törvénytől a munka törvénykönyvéig nagyjából az összes jogviszonyra vonatkozóan, úgyhogy jogutódlás esetén fő szabályként nem jár semmi, csak kivételes esetekben.
Amit boncolgatsz es teljesen helyesen hogy mielott ujrakezdenenk a honvedseget eloszor kell egy megujult tarsadalom es politikai vezetes mert ezek nelkul nincs honvedsegi megujulas sem.
De ez mar egy meg nagyobb kihivas ami meg a honvedseg megujulasanak a kerdeset is messze felulmulja.
Szemely szerint en nem tudom hogyan lehetne ezt a tarsadalmi megujulast veghezvinni csak almodozom arrol hogy miknet lehetne a sokkal "kisebb" honvedssegi megujulast lemenedzselni elmeletben ha enne ra lehetoseg.
Hogyne lett volna. (Habsburg birodalom vége, Horthyék vége, '56, hogy ne menjek messzebbre...)
Olyan viszont '56 óta nem fordult elő hogy elölről, nulláról induljon valamelyik nagy állami szervezet, vagy "új rezsim" jött volna képbe.
Egy dolog az aktuális kormányzat "előadása", másik dolog hogy mi történik valójában.
(Valójában nálunk a zállam nagyjából 1980 óta nem képes betölteni feladatait. Az inkompetencia növekedése azóta töretlen, és még mindig nem látni a végét.)
A nagy felszámolási felbuzduláshoz gondolkodni való:
Volt-e valaha történelmünkben olyan, hogy egy állami szervezetet cuzammen szélnek eresztettek, és az új, helyette megalkotott jobb lett? Mást se csinálunk, mint 15-25 évente nulláról képezzük az új (nyilván sokkal jobb) rezsim szakértőit. Aztán mire fognák a keretet, elvesszük a hatáskört, a szakmaiságot trükknek nyilvánítjuk, kulcspozíciókba hülye hűbéresek kerülnek, és kezdődik elölről.....
A nép, az istenadta nép meg hajtja a szopórollert.....
Azt lehet jogszerüen játszani bizonyos határokon belül, de még a munkaügyi bîróság sem mindig bólint rá egy munkaügyi perbenm Magát a honvédséget akkor lehetne jogszerűen jogutód nélkül megszüntetni, ha sem az állam, sem az állam által megbízott gazdàlkodó szervezet nem folytatná a tevékenységet. Azt azért tegyük hozzá, hogy ez alapvetően a munkáltató érdekeit szolgálja, hogy ne kelljen felmentési időt adni, és végkielégítést fizetni át- vagy kiszervezés esetén.
Jogutód nélkül meg lehet szüntetni költségvetési szervet, de ha a tevékenységet átveszi más szerv, akkor abban a tekintetben jogutód lesz.
Ahhoz, hogy elölről lehessen kezdeni, ahhoz nem jogi megoldások kellenek, hanem el kell kezdeni felnevelni egy olyan nemzedéket, akiket nem kötnek a saját korlátaik. Kérdés, hogy ki, és mikor fog kinevelni egy ilyen nemzedéket.
(mondjuk én a rendrakást a 89-óta még élő kormányfők és honvédelmi miniszterek nyilvános karóba húzásával kezdeném, ++ a tábornoki kar megtizedelésével. -nagyon nem lőhetek vele mellé)
Ezek szerintem elég értetően elmagyaráznák, hogy komolyan gondolom.
Korrekt mérnöki felmérést, mi mire alkalmas, mi mennyibe kerül, valamint környezeti kárelhárítást. Természetesen a mostani "üzemeltetők" megszüntetése után.
"Erkolcsileg anyagilag motivalt garda eseten en a masodik idoszakot 5-10 evre teszem."
Nulláról ennyi idő alatt képtelenség. Most nullán vagyunk. Még elég optimista a becslésem, lásd Oroszország mennyi idő alatt fejezte be részlegesen az újjáépítést.
25 év, és lesz egy komolyan harcolni képes haderő."
Már többször említettem az NDK példát, másfél év alatt harckész Bundeswehr elemek alakultak meg a keleti területeken. Kellett a cselekvőképességet kizáró gondnokság, meg a szakértő mentor. Aki csinálta a keleti tüzér ezredet, panaszkodott, hogy a Nemzeti Néphadseregből átvettekkel csak a baj volt, mert először ki kellett irtani a fejükből a VSZ-t.
Ne izéjjá' má'! Van egy dundus magyar dandártábornok, aki azzal fejezi ki, hogy ő teljes védelmi készültségben van, hogy felvett egy Respirátor által forgalmazott szemüveget. Voltam amerikai gyakorlaton. A legtábornokabb tábornok is ugyanabban a szerelésben volt mint az E2. M 16-osa nem volt.
"Az infrastruktúrát nem átvenni, hasznosítani, méghozzá tételesen."
Ezt mit jelentene reszletesebben ? Mi van azokkal amire szukseg van laktanyak raktarak stb ?
"A háttérintézményeket teljesen törölni. "
Mindegyiket ? Miert ?
"Az elbocsátások után lehet jelentkezni az új szervezetbe, a régi rendfokozatok beosztások törlődnek."
Egyetertek !
"Legalább 5 év, és lesz egy működő haderő.
25 év, és lesz egy komolyan harcolni képes haderő."
Erkolcsileg anyagilag motivalt garda eseten en a masodik idoszakot 5-10 evre teszem. Vannak komoly negativumai az atlag magyar embernek amibol a katona is "keszul" de vannak nagyon eross pozitivumai is. A kreativitas alkazmakodo kepesseg a lehetetlenhez valo odaallas ezek kozott van.
Nem veletlen hivtak a magyar tudosokat a mult szazadban amerikaban "marslakoknak idegeneknek" pozitiv ertelmben.
Motivacio megbecsules " es milyen szinure keri a szazados ur "
"Persze a fentiek ábrándok."
Sajnos jelenleg igen. De a SZU osszeomlasa is abrand volt aztan pikk pakk megtortent. Igaz manapsag kezd ujra talpra allni de ez egy masik tortenet.
Ekkor lázadnának fel a katonatisztek, mert ezek az elgondolások már a kummantó, langyosvizes, semmittevő, jó fizetésű érdekeiket sértené.
--------------
Biztos, hogy nem.
Nem lázadna senki.
A magyar tisztikar 1867 óta semmilyen kormányhoz, eszményhez nem hű.
Ha a magyar tisztikar 90%-t holnap elbocsátják, kb. 4000 főt, akkor közülük kb. 2000 fő, hat hónapon belül Nyugat-Európában dolgozik mint targoncás, vagy kamionos, szálloda portás vagy építési/kertészeti művezető-helyettes.
>amcsik ugyanis megcsinálták az Ön által javasolt "95%-ot százalékot jól szétzavarunk" projektet
Az érthetőség kedvéért: miután az amcsik lerohanták és teljesen elfoglalták Irakot a 2003-as háborúban, egy Brenner nevű fickót neveztek ki bagdadi helytartónak, aki rögtön szélnek eresztette az ország megmaradt hadseregét, milíciáját és rendőrségét, meg a közigazgatás jó részét, egy fitying kárpótlás nélkül.
A szétzavartak nagy része szunnita muszlim volt és őket találták meg a szélsőséges szunnita felsőbbrendűségi (wahhabita) ideológiát nyomató olajországok (Szaúd-Arábia és az öbölmenti mini sejkségek) nagy pénzzel és sok fegyverrel, főként a siíták kiirtásának céljából. Ebből lett az ISIS/ISIL/Daesh szervezet, ami feltűnően hatékonyan harcol és ez érthető is , mert nemcsak a fegyverük sok, de a törzsgárda főleg volt hivatásos katonatisztekből és altisztekből áll, irakiakból illetve szír dezertőrökből, akik a volt hazájukat igyekeznek megsemmisíteni.
Ne mondja senki, hogy hasonló dolog itthon nem történhetne meg egy oktalan tisztikar szétzavarás nyomán!
Ez esetben csak egy megoldás létezik, munkát kell nekik adni. Ez persze pénzbe kerül, de tudjuk, hogy van itt pénz mindenre, de azok felsorolása nem a topic tárgya.
Vagyis. Valamilyen mértékű kötelező katonai sorszolgálat bevezetése, hogy legyen kiképzés. Új technikák vásárlása, hogy legyen mire kiképezni. Hatékony, nem nyugger tartalékos állomány felállítása a kiképzettekből, rendszeres, időszakonkénti továbbképzésre és ismeretfelújításra.
> Ami kell az altábornagynak az marad, a többi kuka.
Csak óvatosan, mivel ebből vagy puccs lenne vagy ISIS második kiadás!
Az amcsik ugyanis megcsinálták az Ön által javasolt "95%-ot százalékot jól szétzavarunk" projektet és a kukába küldött tisztekből lett az ISIS szervezet. Nem úgy születtek, hogy mártíromságot akarnak szenvedni az iszlámért, csak a szétzavarásuk után ennek az ideológiának a támogatóinál találtak nagy megélhetést (*) és kaptak fegyvert, mivel máshoz nem értenek. (*Az ISIS saját színarany dirhán érméket ver!)
A magyar szétzavart tisztikart hasonlóképpen megkínálhatná orosz vagy szélsőjobbos vagy akár cionista szponzor, pénzzel, fegyverrel és megszerveződne belőlük a "Levédiai és Turáni Yotengrit Kánság" vagy az "Irgun-burgum Mennyei Hadsereg". Talpasnak és "donkey-borne IED"-nek megkapnák a 880 ezer fő körüli hazai cigányságot és lenne Borsodból, meg Szlovákia keleti végéből olyan új-Szíria meg Moszul testvérváros, hogy arról koldulunk és mondjuk a 8. kerületben csak Mi28-cal lenne javasolt ellátogatni.
Ekkor lázadnának fel a katonatisztek, mert ezek az elgondolások már a kummantó, langyosvizes, semmittevő, jó fizetésű érdekeiket sértené. Az jellemzően hidegen hagyja őket, hogy ez a jelenleg nem is tudom minek nevezzem, szedett-vedett, minden párthoz, aktuális kormányhoz lojalitást mutató színtársulat egész egyszerűen hadra foghatatlan.
Persze képeznek a közszolgálatin mindenféle doktor katonatiszteket, de hát a tudásuk ilyen környezetben tudjuk, mit ér.
Ja ez úgy kezdődne, hogy én mint miniszter itt állok a 100 főmmel, de ha sokallja tudok csökkenteni. Egyetlen HM háttérintézményem van, az Ön vezérkara.
Én keresnék egy fiatal, Amerikát megjárt ddtbk-ot. -Altábornagy úr! Ön a VKF. Válasszon ki magának két-három vőrgy-t, akik képesek maguknak kiválasztani 6-9 ddtbk-ot, olyanokat, akik képesek kiválasztani maguknak18-27 ezredest, stb. A meglévő rendfokozat ne zavarja, ön sem volt altábornagy! Halaggyon ezen a nyomon a honvédekig. Engedélyezett összlétszám 15000. Költségvetés minden évben 400 milliárd. Személyi juttatások 130 Mrd, dologi 100, beszerzés 170.Maj' szójjon ha kész, addig ne zavarjon, én sem fogom, hajrá!
ahol én szolgáltam, ott a párttitkárok nem sok vizet zavartak.
Bár a helyes értelmezés miatt az 1956-1989 közötti éveket nem tizedekre hanem ötévekre kell felosztani ha egy, a hadseregben, alakulatnál szolgáló párttitkár (MSzMP) hatalmi fokát, befolyását, mérlegre akarjuk tenni.
Egészen más volt a szava 1960-ban és 1975-ben.
1980-tól már nem sok beleszólásuk volt az alakulat életébe.
Nálunk szabad választás volt.
Az elöljáró szerv kijött a maga ötletével - egy századossal - de a tagság egy zászlóst szavazott meg.
Nálunk meg 89 tavaszán lett esedékes az újraválasztás. Volt egy reformkommunista jelöltünk, gondoltuk kibekkeljük vele a rendszerváltásig. Látom, hogy egy szolgálatot leadott kolléga is cihelődik a délelőtti párttaggyűlés irányába. Mondom neki gyanútlanul, -Lacikám nyugodtan menj haza szolgálat után, nélküled is meg tudjuk választani Janit. Beindul a rendszer, valaki a volt lövészek közül Lacit javasolja. Meg is szavazzák. Döbbenten látom, hogy Laci ezt életfontosságúnak tartja. Utólag kiderül, hogy ez egy szervezett puccs volt. Látjuk a továbbiakban, hogy az új párttitkár nem az együttműködést keresi a vezetéssel, hanem valami hamis érdekvédelmi pozícióból opponál. Nem volt hosszú a pályafutása, ősszel feloszlott alóla a párt.
A párttitkár - mivel valóban a párttag katonák szavazták meg - nem sok vizet zavart.
Azért csak óvatosan....
Persze, hogy választották. Rendszerint abból az egyből, akit az elöljáró pártszerv javasolt.
Egy esetről hallottam, amikor a frissen ZMKA-t végzett, előtte máshol szolgált pártpolitikus választásakor vki felállt, hogy biztos jó elvtárs, de nem ismerem, inkább xy-t kéne, és az lett.
A párttitkár - mivel valóban a párttag katonák szavazták meg - nem sok vizet zavart.
Sok alakulatnál nem is volt függetlenített beosztás.
Nem sokan hallgattak rá.
inkább adminisztratív cím volt, Ő vezette a havi taggyűléseket.
A parancsnok politikai helyettes (alezredes) már komolyabb dolog volt, hisz a nem hivatalos alakulati hierarchiában a harmadik legfontosabb ember volt a parancsnok és a törzsfőnök után.
Munkája alig, pénze jó, kényelme ideális, leginkább mindenbe belekotyogó valakik voltak.
Ők voltak a sorállomány panaszirodásai is.
Instruktor tiszt (hadnagy vagy főhadnagy) a politikai helyettes egyetlen beosztottja.
Helyettese, titkára, szolgája, mindenese.
Legtöbbször a helyi, katonai KISZ szervezet közvetlen irányítója.
Olyan szervezeté mely 90-95%-ban nem működött.
A politikai oktatások többé-kevésbé meg voltak tartva.
Havonta 2 tanóra.
A sorállománynak legalább 30-50%-os részvétellel, a ht. állománynak 10-20%-os részvétellel.
Boldog békeévek. Ma sem lenne másképp, ha valaki világos célokat határozna meg. Életcélt a hadseregben, a rendőrségnél a fiataloknak. De ma csak a fejetlenség, a mindig változó szart sem érő koncepciók és a kényszerű megfelelés felfelé, ez van.
Fiatal voltam, nem tudom milyen lehetett anno egy szakmáját komolyan vevő katonának/rendőrnek beállni az oroszok parancsait leső kádári rendszer mögé, letaróztatni esetleg elnáspángolni azokat akik véletlenül tüntetésen demokráciát követelnek, illegális határátlépőkre vadászni tűzparanccsal a zsebben,
--------------------------
Olyan katonákat ismertem százasával, lehet, hogy ezresével is ezt nem tudom biztosan akik:
- javították a teherautót, személyautót, terepjárót,
Lehet, hogy rosszul figyeltem kb. 1960-tól 1990-ig de ez a több mint ezer ember, 30 év alatt, egyetlen egyszer sem emlegetett munkavégzése során politikai nézeteket, párt első és másod titkárokat, minisztereket, pártpolitikai elveket.
Viszont utóbbi pár napot kint töltöttem, (végre borotva és forró fürdő) és leteszem a nagyesküt, hogy ezt a ruhát ejrópai terepen a brit, de még a régebbi DPM is veri (sőt!)
(Kivétel volt egy erdőszakasz, ahonnan szó szerint kipucolták az aljnövényzetet)
"De milyen szerencsés vagyok, most 2017-ben megkérdezhetem erről az új generációt....."
Egy barátom a hét és a tegnapi nap eseményei nyomán a jövő héten adja be az A/4-et. Gyakorlatilag azt mondta, hogy nem várja meg, hogy bárki ilyet kérdezzen tőle. Ő egy köztársaságban lett rendőr, elég volt neki.
Szállítórepülő-flottánk valóban megújításra szorul. Az első időszakban egy 120-140 fős jet repülőgép beszerzésére kerülhet sor, ezt követően egy kisebb futár jellegű, egy 20-40 fős jetnek a hadrendbe állítására
Fiatal voltam, nem tudom milyen lehetett anno egy szakmáját komolyan vevő katonának/rendőrnek beállni az oroszok parancsait leső kádári rendszer mögé, letaróztatni esetleg elnáspángolni azokat akik véletlenül tüntetésen demokráciát követelnek, illegális határátlépőkre vadászni tűzparanccsal a zsebben, elavult technikával kiröhögtetni magukat, de közben papgájként ismételgetni a központból kiadott pártkáderek utasításait...etc etc...
De milyen szerencsés vagyok, most 2017-ben megkérdezhetem erről az új generációt.....
Gyerekkoromban a rádióban vasárnaponként volt a Csin-bumm cirkusz, abban volt egy bohóc. Mondandóját mindig így kezdte: Bukfenc mindent tud. Már elfelejtettem, miről jutott ez eszembe.
Hozzá kell tenni hogy messze nem rózsás ott sem a helyzet ( 40-60%-os bevethető htechnika, fluktuáció és létszámhiány), csúszó beszerzési programok, meg a szokásos "itt a pénz-hol a pénz" játék:)
Nem ők vannak a top-on hanem mi vagyunk jól lecsúszva ( lásd pld. hk és tüzérség).
Tegnap előtt olvastam, hogy Románia 2015-ről 2016-ra 52%-kal emelte katonai kiadásait. ez 1,7% GDP-nek felel meg. ennek a büdzsének 1/3-át beszerzésekre fordítja. Most vett Portugáliától 16 db használt 10 éves F 16-ot, a múltkor volt róla szó hogy lecseréli az összes gyalogsági járművét német kooperációban, stb. Mi meg közben a környék meghatározó haderejévé válunk. 2017-re mi a GDP 0,95%-át teljesítjük, 10,5% megy a fejlesztésre, nem tudni, mennyi ebből a kerítés.
Bármilyen hihetetlennek tűnik ezek szerint számodra, igenis szükség lehet az aktuális kormányzatot kiszolgáló titkosszolgálati apparátus elleni eljárásra.
Amennyiben (tudatosan) megsértették az aktuális törvényeket, nem csak lehet hanem muszáj ezen apparátus/ok vezetőit felelősségre vonni, mégpedig nyilvánosan, közérthetően.
Na ez az ami nálunk nem történhet meg.
A mostani "ügy" szempontjából viszont önmagunk lejáratása folyik, a "mindenki kussoljon" jegyében.
> plusz ha szétvered az összes harci teknyikát, két hónap múlva van egy Iszlám Államod, Damaszkusszal mint fővárossal, és akkor küldheted a saját emberidet....
Ez lenne a cél, Szíria bukása után kialakulna egy valóban "Levantei és Iraki Iszlám Kalifátus" jellegű Daesh szörnyállam, amiről napi szinten tudósítana a világhíradó, hogy milyen sok a lefejezés, nőkorbácsolás, megkövezés, a melegeket megégetik és csak aranypénzt hajlandók elfogadni papír helyett.
Kellő média megdolgozás után a világ lelkesen ünnepelné, ha emiatt a Merkavák bevonulnának és persze 7 nap alatt le lenne nyomva az egész szakállas bagázs, mert hirtelen nem működnének a TOW-jaik, nem jönne az USA légi-kozmikus felderítési infója, meg a szaudi-katari zsoldpénz és széjjel szaladnának (főleg EU-ba menekültködni). Ezzel kész is a Nílustól az Eufráteszig tartó ún. Nagy Izrael, megvalósul az 1982-ben publikált Yinon-terv: "that Syria would implode into confessional fragments composed of Alawite, Druze and Sunni communities were the country to be occupied after an Israel invasion"
Csakhogy benne van a pakliban egy "Yinoff" terv megvalósulása, ahol a szír világi állam a barátai segítségével túlél egy minden Leningrádon, Sztálingrádon túltevő ostrom sorozatot és végül kicsi, de harcedzett serege lesz. Júda oroszlánja csodálkozhat, ha szembe jön a Tigris, a Sivatagi Sólyom, meg a gárda hadosztállyá előléptetett Hezbollah expedíciós erő, Szaladin méltó utódai.
Gondolom úgy lesznek felújítva, mint a 3-as Metró kocsijai, kiviszik kéken, visszajön fehéren, feldobják Mi-24, leesik Mi-35 és csak a pilótafülke dekli kilincse marad meg belőle. Kérdés ezt a NATO beveszi-e vagy balhézik?
Ludovikásnak lenni valaha komoly rangot jelentett Magyarországon: szaktudást, emberséget és hazafiasságot. Az akadémiára járók nemcsak egy iskola polgárai voltak, hanem különbek sokaknál mondta Dr. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ötéves fennállásából szervezett ünnepségén.
Amikor egy állam (mindegy melyik állam) titkosszolgálati vezetőit, a következő kormány nyilvános tárgyaláson, három fordulóban vegzálja, elítéli, akkor a :
- ma regnáló titkosszolgálati vezetőinkre a saját szövetségeseink hogyan néznek egy értekezleten?
- milyen információt osztanak meg velük?
- hisz 5 év múlva ők állhatnak ott, ugyanazon bíró előtt TV kamerák kereszttüzében?
A debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár Vay Ádám Kiképző Bázisa két részből, lőtérből és gyakorlótérből áll. Előbbinek mélysége 1050, szélessége pedig 460 méter sorolja Ragány százados, aki elárulja azt is, hogy Bököny község közelsége miatt a lőtér biztonsági távolsága öt és fél kilométer, éppen ezért a gyalogsági fegyverek mellett legfeljebb a BTR típusú harcjárművek 14,5 milliméteres géppuskájával lehet itt lőni. De azzal is csak akkor, ha a gyengített, lőtéri lőszerrel tüzelnek a katonák.
Régebben a Magyar Építésügyi Szabványban voltak a biztonsági távolságok a hozzájuk tartozó korlátozásokkal. A mi pécsváradi lőterünkön nem a lőirányú biztonsági távolsággal volt a gond, hanem a lőiránnyal ellentétes irányban is volt egy 1km sugarú A zóna és egy 1,5 km sugarú B zóna. Ennek alapján a vezérkar megvétózta a város rendezési tervét, mely Pécsvárad és Zengővárkony között hozott volna létre új beépített területet. Hiába mondtuk a vk-s kollégáknak, hogy hogy lőiránnyal ellentétes irányban 400 méterre van Pécsvárad legészakibb háza, az A és B zónában együtt benne van teljes Pécsvárad. Pécsvárad itt van ezer éve, a lőtér meg kb. 40 éve, vagyis a lőtér építése történt a szabvány figyelmen kívül hagyásával. A rendezési terv megvétózása vezetett a HM és az önkormányzat közötti viszony elmérgesedéséhez, ezért tartott be az önkormányzat a zengői radartelepítésben 97-98 között, így nem készült el a radar az eredeti terv szerinti 99-re.
A légpuska vagy 22-es lövészet megoldható egy pincében is, minimális ráfordítással, de ha komolyan veszik a dolgot akkor vagy bent a seregnél ( az a Gadna- Zahal kapcsolat) vagy veszik a fáradtságot és beruháznak.
Nem magyar normatíva szerint egy szakasz szintű kiképzésre alkalmas lőtér területe 1,2-2,4 km2 , ez csak a terület berendezések nélkül ( ebbe most beleértem a golyófogótól a célokig zusammen). Tehát minimum egy 300x4000m-el kezdődik, és ez nem polgári lőtér:), azaz végig lehet csinálni a robbantási kiképzéstől a lövészetig a teljes menüt.
Nem nagyon szoktak tenyleges darabszamot megadni , mar hogy mennyit lottek ki. Ennek az oka hogy nem szeretnek mas orrara kotni a megbizhatosagi , talalati aranyt illetve at sem hogy mennyi maradt a tersegben (ami operational area ) maradt hajok fedelzeten.
Amugy a legifelveteleken 40 + talalat latszik a repteren.
A Tomi soha nem produkalt meg 60% os hiba vagy lelovesi aranyt de meg csak 10% ot sem.
Ami erdekes meg hogy ugy nez ki az oroszok bevetettek a Krashuga zavaro rendszeruket a repter vedelmere de egy talalat azt is felboritotta.
Azok konkrétan вкф пфм 1с konténerek. Vegyi töltetű változatuk nincsen, ami már csak abból is elég nyilvánvaló hogy a képeden is láthatóan a konténerek gyárilag nem hermetikusak, a tetejük lukas.
Ami érdekes az egész ügyben az hogy a másik oldal meglehetősen passzív:) volt, semmi említés a riadópár startjára, gépek áthelyezése ( átvontatása) -legalább megkísérelni:)
Amit írtam, az csak az elmélet. Nyilván a politika korlátozta a csapás méretét. Hogy kevés a megsemmisített gép, az meg annak az eredménye, hogy a szovjet elvtársakat kötelező volt azon egyezmény alapján tájékoztatni, amit most az oroszok felmondtak, ők meg tájékoztatták a szíreket. Tisztán targeting process alapján ez a csapás 1/2 alá.
Mi a garanciád arra, hogy az említett toronyban, radaroknál nem ültek szovjet elvtársak, bocsánat orosz (mondjuk teljesen ez sem nyert, ld csecsen katonai rendészek) segítségnyújtó turisták...
Hát persze. Van egy FM 6-20-10 The Targeting Process című kézikönyvem. A legfontosabb a célok priorizálása. Ezzel optimalizálom a rendelkezésre álló pusztító eszközök hatását. Ha nincs irányító torony és nincs radar, akkor bénák a repülők is, meg a légvédelmi rakéták is.
sőt már arról megy hogy a szuper orosz titkos zavarórendszerek eltérítették a gazimerialisták robotgépeit, (meg hogy Putyin az ERÖ-vel szedi le őket, mint Yoda az X-szárnyút.)
The Russian Ministry of Defense further claimed that only 23 out of 59 Tomahawks fired by the U.S. Navy reached their targets. How the Russians know this remains unclear, but one thing is certain. If no fewer than 26 BGM-109s failed to reach their targets, their wreckage would litter Syria. And regime and militant forces would likely be showing off ruined Tomahawks in propaganda videos.
plusz ha szétvered az összes harci teknyikát, két hónap múlva van egy Iszlám Államod, Damaszkusszal mint fővárossal, és akkor küldheted a saját emberidet....
Ha én vagyok a targeting section főnöke, és van 59 db cirkálóm, lenyomok 10 irányító tornyot, a többit a légtérfelügyeleti rendszerre pazarlom és nem foglalkozom sem a bunkerekkel, sem az Sz 300-assal.
A vontatókat (VT-55) egyáltalán nem lett volna szabad megsemmisíteni. Egy kis részük maradhatott volna szolgálatban, a többit ki lehetett volna vonni, majd felújítás után átadni a katasztrófavédelemnek. Nagyon hasznos, sokoldalúan felhasználható jármű.
A nemzetközi jog szerint ez is a honvédelmi költségvetés része, és az itteni személyzet is katonának minősül? Az első kérdésre gondolom igen a válasz, a másodikra meg nem.
A teljes honvéd egészségügy 2600 fő volt az 55 ezres haderőben 1999-ben Szabó János idején. Ma a valójában 20 ezer körüli haderőben csak a Honvédkórház 3800 fő a főcsővezetővel készített interjú alapján. A legdrágább fegyvernemünk 30 milliárdos költségvetésével, amit minden évben meg kell nyomnunk 5-6 milliárddal, hogy kiegyenlítsük felhalmozódott adósságait. 2016 első félévében 3,9 Mrd volt az adóssága. A csapatoknál lehet még 100 fő körüli egészségügyi személyzet a gyengélkedőkön.
HQ-k. Nálunk dandárral záródik a sor, oszt a fölött semmi NATO szerint értelmezhető. ÖHP van, ilyen nincs a NATO transzformációs parancsnokság táblázatában. Maga a szervezet hadtest szintű parancsnokság szerepében tetszeleg. Rég fel kellett volna oszlatni és egy Nato rendszerű hadosztályparancsnokságot kellett volna létrehozni helyette. A nagyonerős légierősöket meg visszaküldeni Veszprémbe megalakítva egy légi. légvédelmi dandárparancsnokságot.
Napjainkban egy normálisan szervezett hadsereg/hadtest/hadosztály/dandár/ezred/zászlóalj HQ-ja/vezetése (asszem nálunk törzs-nek szokás nevezni) durván hány fő lehet?
A másik, hogy egészségügyi személyzet létszáma hogy aránylik az adott sereg/alakulat létszámához, és jellemzően ki alá szokták szervezni őket?
Az EÜ-s személyzet katonai személyzetnek minősül pl. a nemzetközi statisztikákban?
**
Az első kérdéssel kapcsolatban azt olvastam, hogy az USA-ban egy dandár szintű egység kb. egy századnyi, 80-120-fős HQ-val bír. Ahogy értelmeztem, a nagyobb egységeknek is kb. ekkora HQ-ja van, + ott vannak az alárendelt egységek (dandárok/ezredek - HQ-ji, de még ezredszinten is - ami pl. a haditengerészetnél az alapegység - kb. egyszázadnyi a HQ.
Kétezer tavaszán kaptunk egy feladatot, hogy mi pécsiek segítsük a Hódmezővásárhelyi 122-mm-es önjáró tüzér üteg felkészülését az Égő Föld NATO gyorsreagálású erök tüzérsége Várpalotán tartandó éleslövészetére. 11 alegységből szedték össze az üteg állományát. A löveganyagot valamelyik felszámolt cég évekkel korábban már tartós tárolásba helyezte. A néhány hónapos felkészülés során az összes löveg üzemképtelenné vált, Fodor Lajosnak külön kellett engedélyt kérnie, hogy a CFE raktárból 6 löveget kikonzerválhassanak néhány nappal a gyakorlat kezdete előtt. Gödöllő éjjel nappal dogozott, hogy időre üzemkész állapotba hozzon 6 löveget.
Már írtam. A bajai hk z küzdött az egyre üzemképtelenebb T 55-ösökkel. A hagyományos fegyverzetcsökkentés eredményeként bontóba kellett küldeni T 55-ösöket. A HM illetékesének egy db A/4: a 0 kilométeres MZ tankokat vigyék bontóba. Két db A/4 1:Baja tankjait vigyék bontóba. 2: 0 kilométeres MZ tankokat adják ki Bajának. Papírtakarékosság van elvtársak! A HM illetékese megoldotta 1 db A/4-essel.
A tartós tárolásból azok az eszközök egyenesen a bontóba, illetve szürkeexportra kerültek.
'98-óta pedig a tartós tárolásnak hírét sem hallotta az aktuális garnitúra, nemhogy gyakorolta volna.
Ezért rohadt szét gyakorlatilag pár év alatt az addig, és azután beszerzett haditechnika.
--------------
Kár.
Pedig én nagyon pártoltam*** a dolgot.
Nem mi, nem a főiskola hanem a HTI és Gödöllő dolgozta ki (ha jól csalódom izraeli segédlettel) a tartós tárolásba helyezés technológiáját.
Pár protó elkészítése után, a Verpeléti hk.ezredet jelölték ki, mint minta tartós tárolásba helyező alakulatot.
Meg is csinálták.
Jól.
Működött.
De!
Jött a magyarosch, ungarische spezialitet kukacoskodás.
- Mi az, hogy a zsidó előírja hány naponta kell ellenőrizni a kivezetett műszerben a benti páratartalmat?
- Miért kell évente lecserélni a benti pára elszívó granulátumot, mikor - a szomszédom anyósa mondta - biztos kibír három évet is?
- Meg minek kell egy ilyen tartós tárolásba helyezett ezredhez békében is 8 fő ?
Amúgy a 730 fős állományt csökkentették 8 főre, de ezt sokallták.
Satöbbi.
Még be sem fejezték a kb. 550-600 db T55-T54 tartós tárolásba helyezését, amikorra megváltozott a politikai széljárás és inkább vitték ezeket az eszközöket Diósgyőrbe, beolvasztani.
Ami meg kimaradt a beolvasztásból, azt meg sorsára hagyták.
felügyelet, ellenőrzés, karbantartás nélkül.
Mert bár igaz, hogy egy tartós tárolásba helyezett ezrednél az eredeti létszám 1%-a képes majdnem hadrafogható, de mindenképpen üzemképes állapotban tartani a teknyikát, ha ezt az 1%-t is elvonják, hamar lerohad az egész és már valóban csak selejtnek való.
Az eredetileg tervezett, gondolt technika mennyiségnek kb. 2%-a lett valóban tartós tárolásba helyezve, de a tárolásból kimaradt a tartós szó.
Mert volt eszköz ami, amikorra sorra került és valóban tartós tárolásba is helyezték (nem olcsón) rá egy hétre ment a bontóba.
A maximális hatás kedvéért ne szóljatok egymásnak mi van benne, hanem egyben nézd meg a három perces videó első két és fél percét. A töltet a végén lesz.
Az ország tele volt bunkeres repülőterekkel. Ki volt az a barom, aki Kecskemét mellett döntött? A 29-esek rakétáit kitűnő ukrán pala védte méteres beton helyett. Hungarikum.
Az Orosz Védelmi Minisztérium tájékoztatása szerint az amerikai rakéták nem voltak valami hatékonyak, az 59 kilőtt Tomahawk-ból mindössze 23 csapódott be.
A minisztériumnak nincs tudomása arról, hol ért célba a maradék 36 rakéta.
A Magyar Néphadseregnél, a Magyar Honvédségnél ismeretlen fogalom a tárolás, a tartós tárolás meg pláne. Lengyeleknél, Cseheknél is voltunk vendégségben. A felszámolt rakétacsapatok fűthető garázsaiba beköltözött a tüzérség. A tartós tárolásban a DANA-k hermetikus burkolatban voltak a fűthető garázsban, négy burok volt rákötve egy páramentesítőre.
A Mi-24 egy nagyon potens gép, ha felújítják még korszerűsítetlen formában is iszonyú tűzerő van benne. Szíriában a kormányerők a magyarhoz képest "majom mínusz mínusz" export kivitelű Mi-25-ökkel több ezer vahhabitát segítettek hozzá a fejenként 70 lánykecske eléréséhez.
Természetesen közel Mi-35 szintre felhozni a gépeket még jobb lenne, éjjeli harc-képesség, szuperszonikus sebességű ir. rakéták, 6-8 gépen legalább. Mi-8/17 esetén is a fülke páncélozhatóságot megteremteni, éjjellátó, FLIR torony, modern telekomm.
"2013 óta bevett munkáltatói gyakorlat, hogy a közalkalmazottként foglalkoztatott munkavállalók (jellemzően irodai dolgozók) bérét mindig pontosan annyival csökkentik, amennyivel a garantált bérminimum és/vagy a minimálbér összege emelkedik."
A pontosítás kedvéért ez így nem igaz, nem az illetményt csökkentik, hanem az ún. munkáltatói döntést. Ez azokat érinti, akiknek valamivel magasabb az illetménye a garantált bérminimumnál, de el voltak térítve felfelé, az emelést ebből az összegből gazdálkodják ki, azaz a nettó fizetésemelés összege nulla.
Nem kell hozni, ex-Jugoszláviában mindenütt annyi hadifegyver van mindenfelé, Titótól maradt és polgárháborús lerakatokban, meg csak úgy a civileknél, padlástól a kút aljáig, hogy össze se lehet számolni. Ha csak a koszovói mohamedán maffia-állam az "agysebészek" kezébe adja a rá eső részt, akkor is 224 katyusa 24 össztüze kellene majd a megállításukhoz.
Z. G. szakújságíró egy olyan szcenáriót vetett fel többször a blogján és csak félig viccesen, ahol a "menekültekkel" felturbózódott borsodi rejtett erőforrás bánság szeparatista gerillái ellen kell majd bevetni a Mi24-eseket.
A cím pontatlan, nem a rendőrök érintettek, hanem a közalkalmazottak.
És tegyük hozzá, hogy több helyen a munkaáltató jogot gyakorlók- van ahol konkrétan a főkapitány - biztatják őket, hogy pereljenek, mert nekik saját hatáskörben nincs erre keretük. Amúgy jogos a per, nagyon sokaknak egyetlen forintot sem jelent a garantált bérminimumra történő beállás, így viszont a pályakezdő szakképzett ügykezelő pont annyit keres, mint a tizenéves gyakorlattal rendelkező jogász, aki meg kevesebbet keres, mint a pályakezdő őrmester.
The process of serious preparing of Macedonias Air Force for contributing to NATO operations has been initiated in December 2003 when Macedonian Government awarded Elbit Systems of Israel with a US 2 million contract for limited (first-stage) upgrade of two Mi-17 and two Mi-24V helicopters. The upgrade of selected helicopters started at Petrovec air base, near Skopje, in February 2004 and was completed some eight months later. All four aircraft involved in this modernization are now again operational and have redesigned cockpit layout, adopted for night vision goggle (NVG) operations, and are also equipped with ANVIS/HUD System. By equipping its aircraft with ANVIS/HUDs, Macedonian Air Force become one of a very few operators of Night-operation Mi-17 and Mi-24 helicopters worldwide, even before Air Forces of NATO-member countries Poland, the Czech Republic, Hungary and Bulgaria.
Satisfied with the successful completionof initially signed contract, Macedonian Government and Elbit Systems are now very close to signing of a new contract for more comprehensive (second-stage) upgrade for six Macedonian Air Force helicopters. Since the Republic of Macedonia has announced that it will contribute to NATO with two Combat Search and Rescue (CSAR) helicopters, the Macedonian Ministry of Defence now plans to initiate second stage of upgrade for the two Macedonian Mi-17s that were involved in the first stage. Additional upgrade of Macedonian Hips will mean equipping them with all new communication, identification and navigation systems that among others will include a new ILS, VOR, DME, multifunctional displays and a digital moving map display that will replace the
earlier paper map system. In addition to second stage Mi-17 upgrade, the Macedonian Air Force also plans more advanced upgrade for another four Mi-24 helicopters. The second-stage Mi-24 upgrade package will mean equipping another four Macedonian Hinds with the complete first-stage upgrade, plus complete second-stage Mi-17 upgrade supplemented by improved self-defence systems (new radar warning receivers and chaff/flare dispensers) and a third-generation gyro-stabilised multi-sensor payload (TV camera, FLIR, auto-tracker and laser rangefinder/laser designator), integrated with helmet sight, multifunctional displays and digital moving map display.
egyébként dél-afrikai projekt előnye, hogy most olcsón kapsz (fehér) szakembert, menekülnek a feketék paradicsomából...
ja. leteszi a turbánját a kerítésnél, előkapja a varázsfuvoláját, megnyálazza, megfújja, és egyből jön a dzsinn, és hozza a Sztrelát, palackban.....
ja egyébként asszem makedónok anno domini 2005-körül már kipróbálták az Elbit alap modernizációs csomagját, 24/17-re, de volt komolyabb is, Spike-al bezárólag...
Jogszerű, de ha a lökdösődés miatt pofánvágják, nincs hivszem. elleni erőszak, csak garázdaság, valamilyen fokú testisértés stb., de egy jó ügyvéd még ezt is kihozza bűncselekményhiányosnak.
Az, hogy a polgári ruhás rendőrökön nincs azonosító, az teljesen jogszerű. Az, hogy tömeg elleni tevékenységhez alkalmazzák ezt az állományt, az végül is nem törvénysértő, de szakmai baromság, dilettantizmus, felelőtlenség, nem is tudom igazán minősíteni azt az ökör parancsnokot, aki miatt ez bekövetkezett.
Ha ilyen szituációban az erőszakossá váló tömeg veszélyezteti a polgári ruhás rendőr életetét, testi épségét, simán megvalósul egy elöljáró által elkövetett katonai bűncselekmény az állománnyal szemben (Btk. 451. §).
Válaszolt a rendőrség A BRFK Kommunikációs Osztálya arról tájékoztatta lapunkat, hogy az atv.hu által küldött megkeresésében szereplő helyen és időben a rendezvény biztosítási feladatait egyen- és polgári ruhás rendőri állomány hajtotta végre. A felvételeken a tüntetőket rángató, lökdöső civil ruhás férfiak a rendőrség közlése szerint utóbbiakhoz sorolandók, vagyis a polgári ruhás rendőri állomány tagjai. Ennek megfelelően a BRFK válasza arra is kitér, hogy a rendőrség a biztosítási feladatait jog- és szakszerűen, a szükségesség és arányosság követelményének megfelelően hajtotta végre.
a migráns mennyi idő alatt jön rá, hogy pont annyira kell félnie egy MI-24 helikoptertől mint egy M62-es dízelmozdonytól?
Nem kis részük szerintem még azt is tudja hogy harcoljanak ellene! (már ha fegyver van) Az Al-kaida, Iszlám állam, stb kiképzőtáboraiban megtanították őket erre is...
Ha migráncsszirénának használjuk a drágán felújított és drágán reptetett, MI-24-t, a migráns mennyi idő alatt jön rá, hogy pont annyira kell félnie egy MI-24 helikoptertől mint egy M62-es dízelmozdonytól?
A szimatom 99%-ban azt súgja, hogy a kopaszok is rendőrök voltak.
Valami idióta odaküldte őket szembe a tömeggel lökdösődni. Hogy rohadna meg aki ilyenre ad utasítást!
Réges-régen voltam én is benn tömegben, de nem szemben védetlenül.
Mindig tudtuk, mi az a szó, ami, ha elhangzik a felszólítás közben, az azt jelzi, hogy húzzunk ki, mert oszlatás következik, na meg volt jelszavunk is amit az egyenruhásoknak kell mondani, hogy ne a tömegben kelljen igazolványt előrángatni.
A hadosztájban van tankos ezred, legalább két gyalog ezred, helikopter ezred, tüzér ezred, ello ezred, műszaki z, vezetésbizt z, eü z, feld z,vv z, stb. Többet ér, mint 30 ezer fő az ÖHP (hdt? ho?) alatt totál szervezetlenül fegyverzetlenül, ahogy most is.
Szeretnénk remélni, hogy nem csak a migránsválság, (erre a varázsszóra mindenre azonnal kerül pénz) és a határ menti őrjáratozás szükségessége diktálja a Mi-24-esek "felélesztését". Vannak ugyanis olyan információk, hogy amíg a rendőrségi vagy egyéb helikopterekre rá sem hederítenek a drótkerítést vagdosó közel-keleti emberek, addig ha a katonai helikopterek jellegzetes hangja közelít, hanyatt-homlok rohannak vissza.
Egyre tisztábban és világosabban látszik az, hogy lesz elbaszva a jelentős forrásbővülés egy komoly 10 ezres hadosztály helyett 30 ezer fő ridegen tartottra, 20 ezer fő levente képzésben részesítettre, muzeális értékű szovjet technika felújítására, 10 ezer fős hájemejizéjertére, 5 ezer fős honvédkórházra.
Ha megnézed azt az orosz vidit, van ott egy kevéssé látványos tény:a céljármű kerekei laposak. Nos,az ilyen irányított repeszhatásúaknak van egy-két nagy előnye: telepíthető fára, falra, földre ,no meg lehet célozni vele.
Ha az abroncsnyomás szabályozó rendszer nem győzi az alaposan kilyuggatott 3-4 vagy több abroncsot akkor ottmarad az a BTR. Kellene a vészfutógyűrű...
A hagyományos aknának fő célja a jármű mozgásképtelenné tétele, a lánctalp, kerekek, felfüggesztés roncsolásával. Ebben nem a repeszhatás játssza a szerepet, hanem a robbanás ereje, lökéshulláma. Repeszhatásról nem is igazán lehet beszélni: az aknatest vagy fából (TMD aknák), műanyagból (modern aknák, fémkeresővel ne találhassák meg), vagy ha acélból is van, az olyan vékony, hogy kárt nem tud tenni a páncélzatban.
Az orosz megnevezése ezeknek az aknáknak is elárul mindent:
противотанковая противогусеничная фугасная
фугасная, nem pedig осколочная!
A BTR-nek ha megnézed az alvázát, akkor egyértelmű miért sokkal biztonságosabb a BMP-nél. A kerék alatt robbanó akna lökéshulláma nem közvetlenül a fenéklemezt éri, hanem van helye szétterjedni, az alváz oldala kifelé tereli. Hasonlóan mint az MRAP járműveknél, de még mielőtt félreértenéd, szó sincs arról, hogy a BTR ugyanazt a védelmet nyújtaná.
Természetesen vannak másfajta gyújtószerkezetek is, pl a döntőpálcás, ez már sokkal veszélyesebb, mert ez már robbanhat a jármű közepe alatt is, de mi a garancia, hogy pont ott fog? A BTR még így is jobb mint a BMP, mert ez utóbbi afganisztánban kifejezetten érzékeny volt a döntőpálcás aknákra, a legtöbb esetben a jármű javíthatatlan sérüléseket szenvedett, a járművezető esélyei a túlélésre minimálisak voltak.
A végére ott van még a kumulatív akna, általában mágneses gyújtóval szerelve, de ez ellen nem igazán véd semmi, a TM-89-es típus 20 centi acélt (mint a T-55 lövegtornya!) átüt, szóval itt nincs miről beszélni. Leszámítva persze, hogy igen könnyű ellene a védekezés (EMT, már ahol van...)
Sokban! Annyira sokban, hogy a modern aknának (sőt, a legtöbb réginek sem) nincsenek is olyan repeszei amik kárt tudnak tenni páncélozott járművekben. Most komolyan el kell neked magyaráznom a harckocsiaknák típusait, működési elvüket?