Keresés

Részletes keresés

YoungOld Creative Commons License 2001.01.13 0 0 214
Stockhausen a németek egyik legelismertebb zeneszerzője. A Kraftwerk annak idején főleg tőle, illetve a Bauhaus iskola filozófiájából merített, Stockhausen volt az inspiráló erő. De ha a populárisabb zenét nézzük, ott volt a 70-es évek elején a Tangerine Dream, a Neu, a Can, és Klaus Schulze. Ez utóbbi eleinte tagja volt a Tangerine Dreamnek is (nagyon sok filmzenét írtak), de utána szólókarrierbe kezdett. Schulze-t nevezik a mai napig a szintetizátor mágusának. A durván 68-75-ig terjedő időszakban ők voltak azok a német zeneszerzők, akik kísérleti zenét játszottak, ezt nevezték krautrocknak (káposztarocknak - a németeket hívják krautoknak). A Kraftwerk 1, 2, a Ralf und Florian, és az Organisation, de még az Autobahn is ebbe a stílusba sorolható.
Csík Dániel Creative Commons License 2001.01.13 0 0 213
YoungOLD! eZEKRŐL AZ EMBEREKRŐL ÉN MÉG ÉLETEMBEN NEM HALLOTTAM ! dE ELHÍSZEM. Most is tanultam legalább! Énis már gondolkiodtam már rajta mien lenne, ha a "3 NAGY" össze ülne. Én nem kövezlek meg azért, mert szerinted komolytalan Vangi néhány műve, de ajánlom nézzél át a "Vangelis,a zeneszerző és az ember" Indexes (úgyancsak cooltúra rovat)topicba, és ott mond majd el (ha már nem akarsz élni, csak akkor)! Amúgy ma láttam a Kókusz úr Kraftwerkes paródia CD-jét. 7000 ft-ért árúlták! ennyiért 3 eredeti Kraftwerket is tudnék venni( ha lenne hol)!
Üdv!
Előzmény: YoungOld (211)
YoungOld Creative Commons License 2001.01.12 0 0 212
Mármint Cage volt Schönberg tanítványa. Bocs, félreérthetően írtam...
Előzmény: YoungOld (211)
YoungOld Creative Commons License 2001.01.12 0 0 211
Jé. Nem tudom, mikor írtam, de lehet. Na mindegy. De ha már itt tartunk: nem a Kraftwerk volt az első elektronikus zenekar/előadó, előttük jópáran voltak, még úttörők is. Elég Karlheinz Stockhausenre gondolni (egyik műve a Helikopternégyes), ő használta először zenében a vokódert 1956-ban a Gesang der Jünglinge im Feuerhofen (Az ifjak éneke a tüzes kemencében) című darabban. A Kraftwerk anno Stockhausennel fel is lépett valahol. Aztán ott van John Cage is (Arnold Schönberg - a dodekafónia atyja - tanítványa volt!), ő amerikai. Ő találta fel a preparált zongorát (1938), illetve az ő "műve" a 4' 33" c. antiopus (tacet 3 tételben, 1952). Lényege: semmi zene, totál csend 4 és fél percen át, csak a közönség zaja hallatszik. Ő meg ül a zongora előtt a színpadon... Magnetofonokkal is kísérletezgetett.
Az első elektronikus hangszert meg Leon Theremin alkotta meg 192x-ban (Na, ő külön topicot érdemelne!)
Szóval a lényeg: nem a KW volt az első, de nekik volt a legnagyobb hatásuk, ők tették meg a legnagyobb lépést.
Jarre és Vangelis nekem túlságosan nem fekszik, ha az elektronikus zenén belüli kísérletezgetéseket és a változatosságot nézem (főleg az utóbbi). Szerintem Vangelisre van egy jó szó (idézem, nem én találtam ki): "heroikus(an lapos)". Én is szívesen hallgatom, de soxor komolytalan (na, most kapok kövezést). Jarre pedig az Oxygennel nagyot alkotott, utána viszont a többi műve már nem szólt akkorát, bár tény, hogy ő se semmi. Tényleg: vajon mi sülne ki, ha ők hárman (KW, Jarre, Vangelis) összeülnének egy lemez erejéig: a KW vinné az ütemeket és effekteket, Jarre az ambientet meg egy kis gospelt is lehet érintőlegesen, Vangelis pedig a fő dallamot. Fura lenne?
mortals Creative Commons License 2001.01.12 0 0 210
Szia Dániel!

A Metronóm a Nyugatinál van, méghozzá a Katona J. & Kressz G. utca sarkán, méghozzá egy kis pincében. Hangulatos bolt, tele van mindennel, ami szem-szájnak ingere. Minden idevágó dologról el lehet beszélgetni az eladókkal, még a CD-kbe is bele lehet hallgatni! Egyszóval király hely, érdemes benézni...

YoungOld-nak igaza volt, mert a KW tényleg úttörő az elektronikus zenében. Mindenkinél előbb kezdték! Véleményem szerint Jarre nagyon profi, sokkal jobban tetszik, mint Vangelis. Főleg, hogy az eddigi két Mo- koncertjén is ott voltam, utánozhatatlan. Jja, és ki kell, hogy ábrándítsalak, Jarre-t szerintem sokkal többen szeretik, mint a Kraftwerk-et. A KW-t én egy "élőhalott" zenekarnak érzem...

Igazán érdekes a honlapod!

Előzmény: Csík Dániel (209)
Csík Dániel Creative Commons License 2001.01.12 0 0 209
Mortals! Hol van a Metronóm CD szaküzlet? Érdekelne. Most 1 hétig nem voltam net közelben,most olvasom hogy mik történtek itt. Asszem YoungOld írta,hogy szerinte a Kraftwerk volt az első "teknó"(vagy elektronyikus vagy mi a szösz) zenekar. Szerintem csak részben van igaza. Most írok 3 nevet. Együttes,zenész neveket:
Kraftwerk
Vangelis
Jean Michel Jarre
Ez a 3 együttes(vagy zenészek) voltak a kompjúteres zenék úttörői:
Kraftwerk: elsőként adják ki az új, modernebb hangzású zenéjüket
Vangelis: tökélesíti a hangzást,és művészire viszi az elektronikus zenét (mint a Kraftwerk)
Jean Michel Jarre: Ő meg eljáccogat a kis elektromos stílusával, míg majdnem annyin szeretik zenéjét mint a Kraftwerket (de a Kraftwerk a király!)
Ezzel a teóriámmal remélem ,hogy senkit sem haragítok magamra.
Amugy ez a kókusz úraság zenéje tényleg annyira sz@r,hogy már jó! Én a Napsterrel szedtem le a robotot és a man macsín-t
Üdv!
mortals Creative Commons License 2001.01.12 0 0 208
Nna, nagy nehezen idetaláltam... Néhányan már ismerhetnek a KW koncert BP topicról, a többiek meg majd úgyis megismernek...

Artax. Igazán együttérzek veled a betöréssel kapcsolatban, én tuti egy hétig örjöngtem volna utána! Még olvasni is fájt... :-))))))))

Kraftwerk CD beszerzésekhez ajánlom az MCD áruházat a Nyugatinál. Ott láttam E2000-et, és Karl Bartos maxit is (na meg albumot)!!! De jó forrás még a Metronóm CD szaküzlet is (rengeteg Mode és kortárs zenék), ott akár meg is hozzák a kívánt CD-t (akár külföldről is!). Próba szerencse.
De ha valami olyan kell ami nincs (nekem meg esetleg van), akkor feltölthetem valami FTP-re, ha adtok címet, vagy leszedhetitek tőlem Napsteren keresztül (ha előre megdumáljuk, mikor)...

Addig is üdv. Remélem idén már eljutok Kraftwerk koncertre!

Előzmény: artax (207)
artax Creative Commons License 2001.01.11 0 0 207
Most toltom le ezt a Senor Coconut Y Su Conjunto : El Baile Aleman -t.:))))

Annyira szar hogy az mar jo. Feletebb erdekes igy hallani a huszon eve hallgatott dallamokat.
Azt hiszem megveszem eredetiben?
Lehet kicsiny hazankban kapni valahol?

Korabbi kerdeseimre tovabbra is varom a valaszt.

YoungOld Creative Commons License 2001.01.10 0 0 206
Az Expo Coconutos változata megvan mp3-ban nekem, 128 kbit, és 3,63 MB. Ha valakit érdekel, akkor átzavarhatom emilen darabolva. Bocs, hogy csak így megy, de már úgy néz ki, lesz az ilyenekre külön helyem a neten, majd +látjuk.
Amúgy én kislemezről még nem is hallottam. Melyik számok vannak rajta?
Artax: A Balanescu lemezén amúgy nem csak KW számok vannak, hanem sajátok is, és a címe: Possessed. A KW-s számok is megvannak mp3ban, ha vkit érdekel. Csak sajna nem az egész lemez.
artax Creative Commons License 2001.01.10 0 0 205
Senki nem tudja hol kapom meg a remix Expo 2000-ret?
Masik kerdesem az nincs meg valakinek eredetiben ez a Senor Coconut El baile Alem vagy mi a cime.
Erdekelne.
Azt is orommel vennem ha valakinek meglenne az a Balanescu Quartet Kraftwerkes lemeze.

Udv

Youwine Creative Commons License 2001.01.10 0 0 204

Köszi! Nagyon találó a kritika. Csak annyi kieg info, hogy 9, és nem 10 dal van rajta (az 1. "szám" az Introducción csak sima szöveg).

További info: a "man machine"-t "mán mácsín"-nak ejtik, az is lyópofa.

Filburt, ne félj a lemeztől, tényleg lyó. Vicces, de nem gúnyos, hanem kimondottam szellemes. Egy hatalmas poén az egész, de művészi színvonalon kivitelezve.

Én igen-igen hardcore fannak tartom magam és mégis roppant teccett. El is határoztam, hogy ha sikerül, be fogom szerezni a kiadott két maxit, az egyiken az Expo2000 is rajta van, ami lemaradt az albumról.

Előzmény: YoungOld (202)
Filburt Creative Commons License 2001.01.09 0 0 203
Hajjaj... Akkor azt hiszem, inkább nem keresem....
Sosem voltam kibékülve semmiféle feldolgozással... A latinos Kraftwerk pedig eléggé rémisztőnek tűnik....

Bár ha jól belegondolok, láttam már olyat:

"La musica ideas portara
y siempre continuara
Sonido electronico
Decibel sintetico"

B-))))))))))

A mai egyébként jó nap volt. Electric Café és The Man Machine mp3-ban a gépemen.

Filburt

Előzmény: YoungOld (202)
YoungOld Creative Commons License 2001.01.09 0 0 202
Szerintem is jó. Viszont a fogadtatása igen érdekes volt: volt olyan honlap, ahol megkérdezték a lemezkritikában: hogy meri? Volt, ahol magasztalták. A dolog igazi szépséghibája: Kókuszdió bácsi német DJ, aki (nem bizti, de asszem 6 éve) ment ki Chilébe, ott nyomja az ipart. Személyes vélemény, de szerintem a Showroom Dummies, a Trans EuropeExpress és a Neon Lights sikerült a legjobban. A Freee Magazin decemberi-januári számában írnak róla lemezkritikát, ha megengeditek, beírom hátha érdekel valakit:
"Még szerencs, hogy józan voltam, amikor először meghallottam Senor Coconutot, mert különben megint hívhattam volna az orvost, vizsgálja már meg az agyamat. A borító alapján ugyan gondoltam, hogy itt valami készül, de erre azért mégsem számíthatott senki. Egy roppant vicces, tört angolsággal előadott introducción után Kókuszdió úr és népi zenekara belevág egy lassan ringó cha cha chába, ami valahonnan nagyon ismerős. Annak idején rengeteg Savaria táncversenyt végignéztem, biztosan onnan - gondoltam -, de aztán megszólalt az ének s a refrén: We are showroom dummies. Kétszer néztem meg a hátsó borítót, mire egyszer elhittem: ezek bizony Kraftwerket játszanak!
A táncosból lett zenész, Senor Coconut összeállt néhány chilei kollegával, hogy véghez vigyék a lehetetlent: latin örökzöldeket kreáljanak tíz örökérvényű Kraftwerk szerzeményből. Igazából leírhatatlan élmény, milyen tréfás a Trans Europe Express, a The Robots vagy az 'autovan'-nak ejtett Autobahn latin szalonritmusban előadva. Talán csak azzal lehetne érzékeltetni, milyen is lehet, ha mindenki gyorsan elképzelné, amint Zámbó Imre drum 'n' bass-re MC-zne aranysárga Adidas melegítőben, s közben nagyokat breakelne. Komolytalan az egész, de rendkívül humoros, s a profi zenészeknek köszönhetően - hiába is röhögjük halálra magunkat - nem válik gúnyossá a dolog. Ez amolyan nem hagyományos fejhajtás a Kraftwerk előtt, ami fejlettebb humorérzékkel rendelkező szülőknek és egyéb családtagoknak kiváló ajándék lehet karácsonyra."
Előzmény: Youwine (201)
Youwine Creative Commons License 2001.01.09 0 0 201

Tegnap kaptam kölcsön Senor Coconut El baile Alemán című lemezét, ez az a bizonyos latin-amerikai stílusú feldogozás. Zseniális! Ha tehetitek, hallgassátok meg.
Filburt Creative Commons License 2001.01.09 0 0 200
(A név vitába nem szándékozom belemenni, de az enyém egy rajzfilmfigura neve. Az mellékes, hogy angol nyelvterületről származik és legalább nem kelt kellemetlen érzést másokban. Pláne a figurát ismerve...)

Kraftwerk + agymángorlás... Tényleg ajánlok neked pár albumot meghallgatni:

1) Trans Europe Express (1977)
2) The Man Machine (1978)
3) Electric Café (1986)

Ha ezekután még mindig röhögsz... Nos akkor neked már teljesen mindegy...

Filburt

Előzmény: Törölt nick (196)
YoungOld Creative Commons License 2001.01.09 0 0 199
Meg aztán elég sokféle stílusban lett feldolgozva KW:
latin zenében (Senor Coconut nevű német csákó)
vonósnégyes (Balanescu Quartet - David Bowie-t is feldolgoztak)
rock(os) stílusban: Siouxsie and The Banshees - Hall Of Mirrors vagy a Rammstein - Das Modell
hip-hop: Afrika Bambaataa - Planet Rock
az elektronikusokról meg a diszkókról meg ne is szóljak.
YoungOld Creative Commons License 2001.01.09 0 0 198
Akkor megtennéd, hogy megkérdezed a tulajdonost, hátha őneki sem létfontosságú? Az elektronikus zenét máshogy kell nézni, mint a többit. Amire te általában gondolsz (Scooter, meg ATB, hasonlók), azokat én sem szeretem. A Kraftwerk többek között annyiban (is) más, hogy (OK, azon a kislemezen nem tűnt ki) a dalszövegeik szerves részei a zenéjüknek. Ahol nincs szöveg, vagy csak másodrendű, ott pedig nemcsak azt az 1 prütyit kell hallgatni, hanem ezekből egy jól felépített szerkezet épül fel. Maguk a témák szintén üzenetet hordoznak, és ebből a szempontból összehasonlíthatatlan a most (tévesen!) technonak titulált zenékkel. Amúgy a Kraftwerkre is csak gyűjtőfogalomként húzható a techno. Ha van rá módod, tölts le a Ralf und Florian albumról bármit a netről. Ajánlom a Tanzmusikot. Ez nem abból áll, hogy lenyomok pár gombot, és jé, szól. Az, hogy gép állítja elő a hangot, attól még az ember irányítja abban az oszcillátorban a cuccost. Csak az eszköz más, maga az ember ugyanúgy mögötte van az alkotásnak. A Kraftwerk éppúgy hordoz egy ideológiát, mint a Beatles, vagy a Depeche Mode. Hidd el: ilyen zenék készítéséhez igen komoly zenei szakképzettség kell. És még egy gondolat: az elektronikus zene határai nagyon tágak. Végtelen sok variáció van, ezért sem húzható a KW-re összesen egyféle stílus. Az összes lemezük merőben különbözik a többitől (és mégis érezni, hogy KW).
Bocs a hosszúságért.
Előzmény: Törölt nick (197)
Törölt nick Creative Commons License 2001.01.08 0 0 197
Pontosítok: Azért utálom, mert NINCS szöveg, csak ilyen agymángorló monoton dübörgés.
Törölt nick Creative Commons License 2001.01.08 0 0 196
Na. K. YoungOld, itt válaszolok az íméledre.
Szóval én ingyen is megválnék a korongtól, de nem az enyém. (egyébként is jól elvan a szekrényben)
Mindenkinek: Bocs, hogy illetlen voltam, de sohasem tudom megállni, hogy ne szóljak néhány rossz szót a technoról, meg az ilyenekről.
Filburtnek teljesen igaza volt azzal kapcsolatban, hogy a Beatles korai időszakában nagyon primitívek voltak a szövegek. Ez akésőbbiekben megváltozott (lásd Sgt Pepper, Revolver stb.)... erről ennyit.
De a techno: pont fordítva.
A korai gépzene becsületére legyen mondva, hogy ott még talán volt néha egy kevés idióta szöveg is... Ezért utálom.

U.I: A "Filburt" nick MIÉRT jobb, mint a Zsírharang, kéremszépen? A Filburt nekem semmit sem mond (és ráadásul persze -mi más- angol...)

Filburt Creative Commons License 2001.01.08 0 0 195
Szemét leszek. Ilyen nicktől mit lehet várni???? Na mindegy.

Lehet, hogy van, akinek a szemében pl. röhejes a Kraftwerk zenéje. Ezeket az illetőket sajnálom.

Azért próba képpen talán hallgassanak ilyesmit, hogy "Metropolis", "Space Lab", "The Modell". Igaz, előbbi kettő szövege is "nevetséges". Hiszen nincsen benne "baby" meg "lávmi jeje" meg ilyesmik.... Tiszta, technokrata, lecsupaszított elektronika. Aki nem érzi ennek a világnak a szépségét, azt úgysem lehet meggyőzni róla...

Filburt

YoungOld Creative Commons License 2001.01.08 0 0 194
Zsírharang!
Ha neked nem tetszik az a kislemez, én esetleg igényt tartanék rá. Érdekelne, melyik városban laksz, illetve mennyit gondolsz érte. Ja, és hogy milyen állapotban van. Ha neked nem tetszik, nekem meg igen, én megvenném. (Még mielőtt más jelentkezne érte, hehe).
Szóval hajlandó lennél megválni tőle? Mivel nem tudom, visszanézel-e ide, küldök egy emilt is.
DJTomek Creative Commons License 2001.01.08 0 0 193
Amely zene ennyire letisztult és klisémentes, mint a Kraftwerk, csak röhejes lehet? Ezexerint minden olyan zenét ezzel a szóval jellemezhetnénk, amelyek tiszta alapul szolgálnak más műfajok kialakulásához (pl. J.L.Hooker, Jimi Hendrix, vagy akár a Muzsikás - és az általad oly nagyra tartott Beatles is).

A Kraftwerk is ilyen. Kiindulópont.

Arról nem is beszélve, hány zenész merített a KW sajátos atmoszférájából... gyakorlatilag az összes techno & house zenész, a Depeche Mode billentyűsei, vagy éppen Björk egyenesen kedvencként tartják számon.

Az akkori szintetizátor-gyártók pedig - mikor a hőskorukat élték ezek a hangszerek - többek között a Kraftwerk igényeihez is igazították a technológiát. Szóval ha a kedvenc Korg szintimen leütök egy akkordot, abban a hangban valamelyest ők is benne vannak...

Előzmény: Törölt nick (191)
disp Creative Commons License 2001.01.07 0 0 192
Kissé illetlen a hozzászólásod!

Mikor is kezdődött a Kraftwerk story?
Amikor a Beatles történetnek vége lett és kellett valamilyen alternatíva mert,akkortájt a rockzene mint olyan eléggé a mélyponton volt, mert mindenki a diszkorobbanásban vállalt valamilyen szerepet (még McCartney is ).

Igen akkor a Kraftwerk úttörő módon szakított a kialakult formákkal és irányzatokkal.
Ma már persze prünytögésnek hallatszik amit akkoriban új lehetőségnek neveztek.

De azért bővebben is kifejthetnéd mitől is röhelyes a Pocket calculator?Vagytán csak annyira röhelyes mint mostanság megnézni a Hard day's night filmet?

Előzmény: Törölt nick (190)
Törölt nick Creative Commons License 2001.01.07 0 0 191
Egyébként ha van egy kis időd, YoungOld, nézz be a The Beatles c. topicba (szintén Kultúra), hogy olvass végre valami komoly együttesről is!
Törölt nick Creative Commons License 2001.01.07 0 0 190
Hát igen.
Amit idézőjelbe tettél, maximálisan igaz. Egyébként ahogy hallgattam a lemezt, egyszerűen nevetnem kellett. Egyszerűen röhej a Pocket C.
YoungOld Creative Commons License 2001.01.07 0 0 189
Kedves Zsírharang!

Kifejtenéd ezt bővebben is? Miért tartod viccesnek a KW zenéjét? Erre tényleg kíváncsi vagyok. Ugyanis szerintem a Kraftwerk elég komoly zenét játszik, semmi poén nincs benne (kivéve a nemisKraftwerk Zehn Kleine Negerleint). Szóval mitől vicces? Úgy érted, hogy: "gépzene, fúj, mert csak gombokat nyomogatnak, ez nem is zene, hanem számítógépes prüttyögés"?
Nem hinném, hogy más zenékhez képest rangsorolni kéne az elektronikus zenét. Sőt.
Szóval bocs, ha én értettelek félre, de miért tartod viccesnek?

YoungOld

Előzmény: Törölt nick (188)
Törölt nick Creative Commons License 2001.01.07 0 0 188
Van otthon egy Kraftwerk-kislemez, nem tudom pontosan, melyik két szám van rajta, de az egyik a Pocket Calculator. Már vagy kétszer meghallgattam, és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ezt az egész zenéjüket nem viccnek szánták.
Csík Dániel Creative Commons License 2001.01.05 0 0 187
Megvettem a Tescoban az egytlen Kraftwerk CD-t, a Man Machine-t . Nagyon jó, teccik. Bár a modelt és a Man Machine-t már korábban is ismertem, a Robot szerintem még náluk is jobb. Amúgy ti hogy szerzetek be Kraftwerk CD-t, mert ahol én szoktam nézni (Europark- MediaMarkt, Tesco, Aréna, az összes Zalaegerszegi zenebolt, Sugár) sehol sincsen 3 -nál több CD, és abból is 2 biztos hogy az Autobahn( egyszer annyira beidegesedek, hogy meg is veszem:-)))).
Üdv!
Filburt Creative Commons License 2001.01.05 0 0 186
Ismet raalttam a dologra... Egesz nap TEE, Man Machine....
Kraftwerk rulz!!!! B-))))))

Japanul hallottatok mar oket?

Filburt

artax Creative Commons License 2001.01.05 0 0 185
Sziasztok

Nagyon nagy orommel bongesztem ezt a forumot, hiszen annak idejen en is a Kraftwerk-re nottem fel.
Meg el sem birtam olvasni mi van a boritora irva de addig durtam apam oreg bakelitjeit amig meg nem talaltam azt a barna boritoju lemezt amin negy figura all komoly arcal. /TEE/
Aztan titokban fel a lemezjatszora es hajra.
Szoval valahol neki koszonhetem hogy szeretem a Kraftwerket, Jean Michel Jarre-t.
de most itt ugye Kraftwerk-ekrol van szo.

Meselek egy szamomra kisse idegisto sztorit.
Pesti koncert...az utobbi. BS. ű
Koncert vege.
Varjuk "OK"et...autogram. Ne ertsetek felre nem vagyok egy "bibi nekem van alairasom XY tol" tipus de az Kraftwerk es Jarre eseteben ugy ereztem azert csak jo lenn egy dedikalas.

Nos lenyeg az hogy negyuk kozul 3-omtol sikerult alairast szererzni a jegyre. /Nem volt egyszeru/

Es hat mit tesz az ember hogy ne hagyon el egy ilyen fontos emleket meg kulonben is hova mashova tegyem, hat betettem a jegyet a CD kis fuzetecskejebe otthon.

Teltek az evek.
Jott egy betores...elvittek az osszes CD-m:((
Koztuk a jegyet tartalmazo Kraftwerk CD vel...
/A dedikalt Jarre CD-m is igy jart./

Kicsit voltam csak kibukva...
Remelem mar leszaradt azota a betoro feje.

Most az ujbol dedikaltatott Jarre O2 CD borito keretezve log a falon.

De a Kraftwerk soha nem lesz potolva:(((

Na mind1 mas dolog.

Beszeltetek az expo 200 valami remixerol. Amin nem csak az a negy hasonlo szam van.
Hanem azt hiszem 7 szam...
Ez mar megjelent? Errol beszelt Youwine???

Masik kerdes. Hol lehet leszedni videokat.
Ugyan van egy par kilppem video kazettan..Igaz eleg gagyi minoseg de egyaltalan orulok hogy van.

Az is erdeklne ki mit tud felmutatni Kraftwerk CD szinten.

Udv

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!