""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Tegnap meglepôen tapsztaltam, hogy ô vezeti az edzést, ô tartpott külön foglalkozást a többségnek, nem a Vass Laci bá, aki a most a kapusokat edzette. eddig mindig fordított felállás volt.
NB1.hu
Még érzékeny a bokája Gera Zoltánnak, aki a Sopron elleni meccsen kapott rúgást.
A Videoton ellen ennek ellenére minden bizonnyal pályára léphet. A mai bajnokival kapcsolatban egyébként a következőket mondta a támadó, aki egyébként ezúttal is meghívást kapott a Gellei Imre vezette utánpótlás-válogatottba: - Úgy érzem, kijöttünk a gödörből. Nem rossz csapat a Videoton, de nem hinném, hogy hazai pályán nehezebb dolgunk lenne ellenük, mint múlt héten a Sopron ellen.
(bándy)
Bocs, ha valaki bemásoltam már, mert tegnapi a hír, de annyira nem mentem vissza a hozzászlásokba.
Csank János már tudja, mivel lehetne meglepni a Videotont.
Csank János: Várhidi Péter már a tavasz eleje óta a Videotonnal dolgozik, így érezhető a csapaton a keze munkája. Arra számítunk, hogy a Vidi területet védekezik, ennek megvan az ellenszere, és ezt a taktikát szeretnénk is megvalósítani. Mivel hazai pályán kerül sor a mérkőzésre, kötelező elvárás a győzelem, és bízom benne, hogy meg is szerezzük a három pontot. Remélem, a meccs időpontjában nem lesz nagy meleg, és a közönség élvezetes összecsapást láthat.
Várhidi Péter: Bár csak nyögvenyelősen gyűrtük le a tíz emberrel játszó Haladást, mindenképpen jó eredményre számítok az Üllői úton. Ez természetesen egy döntetlen is lehet, remélem, játékosaim már elfeledték a stadionnal – illetve a kupadöntővel – kapcsolatos „rémálmukat.”
Neha felcsattan, de joval kevesebbszer mint azelott. Ez remelhetoleg azt jelenti hogy teljesen el fog tunni. Pl. az elozo bajnoksag utolso 4-5 fordulojaban talan egyszer hallottam (a fiesztat most hagyjuk...)
Remeljuk teljesen eltunik elobb-utobb.
Köszönet a kedves soraidért. Bár konkrétan a Fradi-Pécs meccsre nem emlékszem, de arra viszont igen, hogy nagyon vártuk a híreket a Nyilasi aranycipőjével kapcsolatban, és meglehetősen gyanús volt a sztori vége.
Az én első Fradi élményeim ( bocsika a többiektől a kitérőért ) a 70-es évek második felére esnek, és érdekes módon nem is annyira Üllői út, hanem a Népstadion-beli kettős rangadók. Majdnem telt ház előtt mindig.
A fiam a Fradi vonalon még a kézilabdás lányoknak szurkolt istentelenül.
Dióbél
Én is átnéztem az előző 200 hozzászólást, szerintem nem rossz, annak ellenére hogy egy kicsit off.
Lehet még első meccsélményeket mesélni? :) Elmondanám.
Pécsett kb. 15 éve szidták egy TV-meccsen a Fradit (nem velünk játszottak), hát ennyi idő alatt el is jutott a "dili" Debrecenbe...
Én személy szerint csak néha hallottam foszlányokat a szidalmakból (mivel egy nagyon kedves ismerőssel beszélgettünk), de még így is felfigyeltünk a nem az ehhez a "meccshez" illő énekekre (?)...
Na nem baj, majd lehet folytatni a barátkozást...
Hori
(Még annyit, hogy közülünk is néhányan elgondolkozhatnának a "Ha megölnek egy lilát..." kezdetű nóta refrénjének állandó ismételgetésén, főleg mikor nem is az Újpesttel játszunk...Velem az élen!)
Sajnálom ami a Loki meccsen a B-középben felhangzott, nem volt rá semmi szükség.Bajnokin még belefér de egy ilyen meccsen nem.A jóérzésű debreceni szurkolók nem vesznek részt ilyesmiben.Sajnos mindenhol vannak ilyen emberek.
Remélem tisztában vagytok azzal hogy ez egy csoport volt, nem a teljes közönségünk.