""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Budapest, augusztus 10., 19.55 A jelek szerint még mindig nem ért véget az egyik parlamenti párt által a Fradi-Fotex ügyben elkezdődött "hecckampány".
Az Aloha Produkció az alábbi sajtóközleményt adta ki a mai napon:
"SAJTÓKÖZLEMÉNY
"Az Aloha Produkció tiltakozik, mély megdöbbenésének ad hangot, egyúttal követeli a hivatalos felelősségre vonást a MIÉP Elnökségének a Ferencváros labdarúgó csapatának tulajdonosváltása hatására megszülető állásfoglalása kapcsán, amely szégyenteljes, kirekesztő és egyben mérhetetlenül ostoba is."
Ez a hivatalos mondat, de nézzük, hogy mi áll mögötte. Látszólag későn reagálunk az elnökségi állásfoglalásra, de ez tudatos kivárás volt. Vártuk, kerestük ugyanis a reakciókat erre a példátlanul aljas MIÉP véleményre a politikai pártoktól, a kormánytól és talán legfőképpen civil szervezetektől és magánemberektől. Jött is a politikai térfél közepéről és egyik oldaláról a visszautasítás, annál szégyenteljesebb a kormánypártok teljesítménye megspékelve Orbán Viktor cinizmusával, Dávid Ibolya mellébeszélésével, vagy éppen Deutsch Tamás szokatlan hallgatásával (igaz, politikai államtitkára példamutatóan reagált).
Ha nem is ennyire veszélyes, de ugyanilyen elszomorító a civilek csöndje Kevés elhatárolódásról, visszautasításról tudunk - úgy tűnik az évek során sikerült megemelni a tűrésküszöböt -, pedig csak közös és összehangolt fellépéssel lehet megálljt parancsolni ezeknek az eszméknek és lélekkalózoknak.
Csöndben van a sport társadalma is, amely megszólíttatott - bár tudjuk, hogy a MIÉP a sportszerűségtől mindig is távol állt. Mondják - s mögé bújnak - hogy ez politika, pedig ez nem más, mint a minket körülvevő világ, saját erkölcsi és emberi tartásunk megmérettetésére alkalmas, kiprovokált közügy. És nem szólalt(ak) meg az MLSZ, a Liga, az FTC, az MTK, a rivális klubok és a sportújságírók túlnyomó része sem
Ezért mondjuk azt, hogy ne tovább, száműzessék ki a Magyar Köztársaság Parlamentjéből a Magyar Igazság és Élet Pártja. Mert ha ilyen a magyar igazság, akkor az nem élet, s nem is állhat senki a pártján
Budapest, 2001. augusztus 10.
Újvári Gábor és Varga Sándor az Aloha Produkció nevében"
Maganvelemeny: AZ ALOHA KAPJA BE!!!
Kavarjak a sz@rt, csak azert hogy szerepeljenek, halljanak roluk, mindezt a mi hatunkon!
Csank szerint a tul nagy akaras csapott at gorcsbe,ezert indult nehezen.
Gera:nem szandekossan de hozzaertem kezzel a golnal.
Szucs:A kozonseg kerese volt hogy lojem a 11-est.Splitben a DRAGONER utan kovetkeztem volna.-Ha kell 0-0-nal is elvallalom,akar maskor is.../ma volt a szuletesnapja,valoszinuleg ezert rughatta/
Nehany NEM SZOSZERINTI reszlet a meccs utani nyilatkozatokbol.
Udv mindenkinek,szep volt FRADI!
gabika18
Hat sajna ez neha kicsuszik...
De mar (igaz lassan) eltunoben van! Legy turelmesebb! Te sem tanulod meg, hogy ha a Fradi nyer akkor nem az az elso, hogy idejovunk azt jol megmondjuk nekik... :-)
Nyugi!
gyerekek, ez szép kép volt. A csapat énekeltette a fasszopó Újpest dalt a táborral, ez az intelligencia csúcsa. GRATULÁLOK, MÁST NEM IS LEHET VÁRNI TŐLETEK!!!!!
ha már a győzelem ünneplése helyett is ezzel szórakoztatjátok magatokat, akkor az már súlyos...
82 Gera lo fole
85 Kriston beadasabol Jovic kapasbol lo fole,nagy helyzet
87 OLLEZIK a kozonseg!
Pinte otmeterrol felfordulatbol,de kisodrodva az oldalhaloba lo
Kriston bemutat egy testcselt
Hamar zicceret fogja Szucs,az ismetlest,meg nagyobb helyzet!,szinten kihagyjak
Hrutka sarga lap ,kar es folosleges.
Pomper lovese elakad.
3 perc hosszabbitas.
91 gyenge Pinte loves,kommentator:-ez olyan volt mint az egesz mai teljesitmenye...
Varhidi egy szurkoloval keveredik szovaltasba.
Vege
FTC-Videoton:4-0
Ha igy megyunk tovabb, akkor jovo heten Ujvarosban is nyerunk!
Vegre megtanulunk golt loni? Gera, Jancula, es meg a Jovics is lehet... Es majd ha felepul Horvath Peti...
Koszi, nekem az ajandek amit a csapat ad, eleg is!!!!!!
Zlotyi, ez jo poen volt (marmitn a Lalis ;-)))
E sbizony-bizony, ezutan nemcsak Diobel fogja a kissracot hordani a meccsre, hanem MM a brazil holgyet is, sot Mickeynek is berlete lesz ;-)
"Gyepes ugratta ki Gerát, aki a büntetőterületen belül ugyan elcsúszott, de felpattanva így is becsapta a védőt, elment Végh mellett, majd a hálóba lőtt" a la nb1.hu
"Gera ügyesen szlalomozott a tizenhatoson belül, végül Végh mellett is elhúzva a labdát a kapuba lőtte" a la sportforum.hu
Tenyleg a kissrac! Ezt nem felejti el!
Diobel meg vehet berletet! :-))))
Es a Brazil holgy is megtanulja kimondani hogy HAJRA FRADI! :-))
Boldog nevnapot Lorinc!
Timar-Kovacs csere.
Egyebkent Gera valoban hozzaert kezzel az elobb,de ki latta azt)))
76 Usvat lo igen erosen,igen messzire.
Meg egy csere a Vidinel fogalmam sincs hogy ki kit...
Gajic probal egy fel ollozast,enyhe derut okozva.
Gerat feltartjak nincs szabad,
Szabadrugas 17-18 meterre nekunk.Eredmeny:Ven lo,a sorfalrol szoglet.
Jelenleg 81 perc.
Egy kis offolas:
Ha mar csatarokrol beszelunk:Fortuzi ket golt lott a bajnokok ligaja meccsen,nyertek is 3-2-re.
Kar hogy nem tudtuk megvenni.
Rugjunk meg1-et nekik!
Hajra Fradi!
EZAZZZZZZ
Mit mondott nekik a Jancsika szünetben??Vagy megtanultak focizni 15 perc alatt????
Mekkora élmény lehet a kissrácnak ez a meccs!
De az brazil asszony is örülhet.