Keresés

Részletes keresés

Lorinc_d Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14992
FTC: győzelem, félidőnyi jó játékkal

Hírforrás: NB1.hu

Budapest, augusztus 10.,

Bár a Ferencváros igazán csak a második félidőben játszott jól, mégis fölényes győzelmet aratott.

Az első játékrészben eleinte a Fradi akarata érvényesült, ám a hazaiaknak igazán nagy helyzete nem volt. A Videoton okosan, taktikusan játszott, és a játékrész második felében fokozatosan át is vette az irányítást.
A fordulás utáni első pár percben úgy tűnt: minden marad a régiben, de aztán jött Hrutka fejese, ami a Fradit a fellegekbe repítette, a vendégeket viszont a földbe döngölte. Tíz percre rá az újonc Jancula szép gólt lőtt (itt jegyeznénk meg: ebben a bajnokságban ő volt az első FTC-csatár, aki betalált a hálóba), majd a szurkolók (másik) nagy vágya is teljesült – a Vén buktatásáért megítélt büntetőt a mezőny legjobbja, Szűcs Lajos értékesítette. A születésnapos hálóőr találatát Gera gólja követte, melynek következtében a találkozó hátralévő része hazai örömfocit hozott. Összegzésképpen elmondható: a Fradi második félidei jobb játékával megérdemelte a sikert, de a Vidi sokkal jobb volt annál, mint amit a gólarány mutat.

Edzői nyilatkozatok a sport1 alapján:

Csank János: Az első félidőben a Vidi okosan játszott, játékuk kicsit összezavarta a játékosaimat. A fordulást követően kevesebbet hibáztunk, és úgy érzem, végül megérdemelten nyertünk.

Várhidi Péter nem kívánt nyilatkozni.

(bándy)

Lorinc_d Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14991
Akkor a melohelyre rohantal ;-)
Előzmény: mash (14989)
Lorinc_d Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14990
Az elso golunk:

mash Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14989
nézd már meg a postaládád!
honnan kaptad az emilt???
itt ülök a melohelyen!
Előzmény: Lorinc_d (14988)
Lorinc_d Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14988
Igen, nekem is az a benyomasom hogy sokkal kevesebbszer megy. Csak eltunik elobb-utobb.

Vazze, Mash azert rohant haza a meccsrol hogy ove legyen a kerek ;-)

Előzmény: lg18 (14979)
big l Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14987
Gratula a győzelemhez !!
Szép volt a Szúcs gól :))
Gera az őszinte ember !!!!!! :)))
zlotyi11 Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14986
Köszi a közvetítést!
Előzmény: gabika18 (14977)
zlotyi11 Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14985
Amúgy semmi értelme!
De remélhetőleg szép lassan majd leszoknak róla.
Előzmény: Lorinc_d (14975)
mash Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14984
majd visszaolvasom és le meozom!
Előzmény: gabika18 (14977)
-Stussy- Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14983
ezert rohantal haza?
:-)))
Előzmény: mash (14982)
mash Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14982
14700???
vagy ez?
mash Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14981
14700!
-Stussy- Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14980
ugyan...
Mint a Kinezy, csak o azt hiszi ert hozza...
Megeccer koszi!
Nekunk pont egy ilyen elfogult ember kellett!
Gyere mindig!
Előzmény: gabika18 (14977)
lg18 Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14979
De komolyan mondom, már sokkal kevesebbszer hallani, mint 1-2 éve (vagy csak nekem nem tűnik fel?). És nem a tábor szokta kezdeni, hanem a 16-os, a tábor gyakran szándékosan elkezd valami mást, mikor meghallják a 16-osból. Ez szép dolog...
Előzmény: Lorinc_d (14975)
mash Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14978
Mash Shamán megmondta!
4-0!
ISTEN vagyok!!!!

Hajrá Fradi!

gabika18 Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14977
Ja,mar most elnezest kerek ha valami kimaradt volna,/foleg a sarga lapok teren lehet/.
Ha pedig barki barmit maskeppen latott vagy itelt meg,akkor o is bocsasson meg,ketsegtelenul elfogult vagyok, de szakmailag korantsem hozzaerto.Csak egy egyszeru szurkolo.
-Stussy- Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14976
En sem szeretem! Semilyen formaban. Mar nagyon uncsi, de majd kikopik!
Előzmény: Lorinc_d (14975)
Lorinc_d Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14975
Ha ez igaz, akkor az nagyon gaz.
Nekem viszont az is a bajom, hogyha meccs kozben enekli a tabor. Ha ellenetek jatszunk es akkor megy, arra meg latok indokot, nade amugy...
Előzmény: lg18 (14974)
lg18 Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14974
nem az a bajom, hogy énekeltétek, hanem hogy a meccs után a csapat vezényeltette a szurkolókat. Gyepes, Dragóner és még egy páran kezdték el a dalt, és a tábor, majd az egész stadion átvette. Amúgy tényéeg javulgattok :) meccs közben már halkabban szól, és "csak" 4-5-ször :)
Előzmény: Lorinc_d (14967)
Lorinc_d Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14973
Koszonjuk a kozvetitest, Gabi!
Előzmény: gabika18 (14970)
-Stussy- Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14972
Koszi Gabika! Orok hala es egy sor!
Nagyon profi volt...
Előzmény: gabika18 (14970)
Lorinc_d Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14971
Legyen meg egy kis unneprontas? Ime:

Tiltakozik az Aloha!

Budapest, augusztus 10., 19.55 A jelek szerint még mindig nem ért véget az egyik parlamenti párt által a Fradi-Fotex ügyben elkezdődött "hecckampány".

Az Aloha Produkció az alábbi sajtóközleményt adta ki a mai napon:

"SAJTÓKÖZLEMÉNY

"Az Aloha Produkció tiltakozik, mély megdöbbenésének ad hangot, egyúttal követeli a hivatalos felelősségre vonást a MIÉP Elnökségének a Ferencváros labdarúgó csapatának tulajdonosváltása hatására megszülető állásfoglalása kapcsán, amely szégyenteljes, kirekesztő és egyben mérhetetlenül ostoba is."
Ez a hivatalos mondat, de nézzük, hogy mi áll mögötte. Látszólag későn reagálunk az elnökségi állásfoglalásra, de ez tudatos kivárás volt. Vártuk, kerestük ugyanis a reakciókat erre a példátlanul aljas MIÉP véleményre a politikai pártoktól, a kormánytól és talán legfőképpen civil szervezetektől és magánemberektől. Jött is a politikai térfél közepéről és egyik oldaláról a visszautasítás, annál szégyenteljesebb a kormánypártok teljesítménye megspékelve Orbán Viktor cinizmusával, Dávid Ibolya mellébeszélésével, vagy éppen Deutsch Tamás szokatlan hallgatásával (igaz, politikai államtitkára példamutatóan reagált).
Ha nem is ennyire veszélyes, de ugyanilyen elszomorító a civilek csöndje… Kevés elhatárolódásról, visszautasításról tudunk - úgy tűnik az évek során sikerült megemelni a tűrésküszöböt -, pedig csak közös és összehangolt fellépéssel lehet megálljt parancsolni ezeknek az eszméknek és lélekkalózoknak.
Csöndben van a sport társadalma is, amely megszólíttatott - bár tudjuk, hogy a MIÉP a sportszerűségtől mindig is távol állt. Mondják - s mögé bújnak - hogy ez politika, pedig ez nem más, mint a minket körülvevő világ, saját erkölcsi és emberi tartásunk megmérettetésére alkalmas, kiprovokált közügy. És nem szólalt(ak) meg az MLSZ, a Liga, az FTC, az MTK, a rivális klubok és a sportújságírók túlnyomó része sem…
Ezért mondjuk azt, hogy ne tovább, száműzessék ki a Magyar Köztársaság Parlamentjéből a Magyar Igazság és Élet Pártja. Mert ha ilyen a magyar igazság, akkor az nem élet, s nem is állhat senki a pártján…

Budapest, 2001. augusztus 10.

Újvári Gábor és Varga Sándor az Aloha Produkció nevében"

Maganvelemeny: AZ ALOHA KAPJA BE!!!
Kavarjak a sz@rt, csak azert hogy szerepeljenek, halljanak roluk, mindezt a mi hatunkon!

gabika18 Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14970
Csank szerint a tul nagy akaras csapott at gorcsbe,ezert indult nehezen.
Gera:nem szandekossan de hozzaertem kezzel a golnal.
Szucs:A kozonseg kerese volt hogy lojem a 11-est.Splitben a DRAGONER utan kovetkeztem volna.-Ha kell 0-0-nal is elvallalom,akar maskor is.../ma volt a szuletesnapja,valoszinuleg ezert rughatta/
Nehany NEM SZOSZERINTI reszlet a meccs utani nyilatkozatokbol.
Udv mindenkinek,szep volt FRADI!
gabika18

zlotyi11 Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14969
Na nem tudtam mi hiányzott!
Előzmény: lg18 (14966)
-Stussy- Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14968
Hat sajna ez neha kicsuszik...
De mar (igaz lassan) eltunoben van! Legy turelmesebb! Te sem tanulod meg, hogy ha a Fradi nyer akkor nem az az elso, hogy idejovunk azt jol megmondjuk nekik... :-)
Nyugi!

HAJRA FRADI!

Előzmény: lg18 (14964)
Lorinc_d Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14967
Na majd meglatom azok mit mondanak akik ott voltak a stadionban, merthogy te gondolom a fotelbol mondtal velemenyt!

Az a "csapat" lehet hogy csak Szucs Lajos volt...

Előzmény: lg18 (14966)
lg18 Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14966
ja, ugye erre mondjátok azt, hogy kultúrfölény.....
Előzmény: lg18 (14964)
-Stussy- Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14965
Igen ez jo! :-)))))) Sok Helyzet es a "kriston bemutat egy cselt".. No comment!
Ugy laccik az oreg huliganbacsi megint megtalalta a Bajuszt! :-)
Előzmény: zlotyi11 (14962)
lg18 Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14964
gyerekek, ez szép kép volt. A csapat énekeltette a fasszopó Újpest dalt a táborral, ez az intelligencia csúcsa. GRATULÁLOK, MÁST NEM IS LEHET VÁRNI TŐLETEK!!!!!

ha már a győzelem ünneplése helyett is ezzel szórakoztatjátok magatokat, akkor az már súlyos...

zlotyi11 Creative Commons License 2001.08.10 0 0 14963
Szép volt fiúk!!!
HAJRÁ FRADI
Előzmény: gabika18 (14960)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!