Ma összesen hét játékos játszott a védelemben, ennek így nem sok értelme volt. Hansi cseréi ma borzalmasak voltak, pláne az időzítésük. Kettő egynél az a hármascsere eléggé fura volt.
Nem is értem hogy miért kell meccsről meccsre felforgatni a védelmet. Richards és Musiala játéka biztató. Hosszútávon csak az ilyen fiatalok felépítése jöhet szóba emellett az igazolási stratégia mellett. Ebből a 11 nap alatt lejátszott 4 meccsből Hansi sok tanulságot vonhatott le.
Alaba szokás szerint botrány volt, mehet Zahavival, ahová akar. Ez így nem fog menni, hogy meccsenként változtatja Hansi a védelmet. Lucas középen jó volt az elmúlt két meccsen, erre most megint szélen kezdett, nem is volt jó. Richards viszont ígéretes volt, örülnék, ha Musialával fel lennének építve.
A büntető teljesen jogos volt. A megjegyzésem teljesen érzelmi alapú volt. Győzelmet nem érdemeltünk. Nem mintha a Hertha megérdemelte volna akár a döntetlent.
Milyen büntetővel? A fogyatékos Mittelstadt ennél látványosabban nem ránthatta volna le Lewyt. Ezt csak a teljesen elmeroggyant Faragó szemében volt kétes szituáció.
Hát ma is egy simán hozható meccset tettünk izgalmassá. Bosszantó és nem magyarázható csak a fáradsággal. A fejekben kell előszór rendet tenni. Hiába nyertünk meg mindent amit lehet az előző szezonban, ez már egy másik szezon.
Minősíthetetlen szarok vagyunk, Hansi is nem tudom milyen tévét néz ma, de az olyan gyönyörű, hogy az a Cordoba szépít, akinek már rég az öltözőben kéne lennie.
Hát. nézd, ha úgy vesszük, ahogy egy hete álltak a dolgok, akkor Hansi kapott három új játékost, hisz marad Alaba, Cuisance és Javi is-:)
Remélem, Rummenigge valamit csinál, aztán Kahn kipöcköli a francba ezt a szerencsétlen Brazzot. Eddig kb. Daviest tudjuk a javára írni. A Sané-, meg a Hudson-Odoi-saga meg már inkább szánalmas még akkor is, ha a végén mindketten itt landolnak.
Nyilván kevés elképzelésem van arról, hogy mennek igazából ezek a dolgok, de valahogy elképzelhetetlennek tartom, hogy 3 nap alatt le tudsz tárgyalni 3 új játékost, Alaba hosszabbítását, Javi hosszabbítását/eligazolását. Vagy ha mégis, akkor az elég stresszes 3 nap lesz.
Szerintem olyan nagy tehert tenne ez rájuk ami túlnő még rajtuk. Kész focisták, akik idejönnek is nehezen szoknak bele a játékba. Ezeknek a tehetséges fiataloknak nem hiszem hogy könnyeben menne. Akár Zirkzee, akár Richards, akár Musiala számára (főleg ha egyszerre küldik pályára őket) sok még egy BuLi középcsapat elleni meccs végig.
Azért abban, hogy mennyi tehetség vándorolt el egészen máshová, benne lehetett az eddigi (és általad most vázolt) beépítési stratégia is. Egyszerűen nem lehetett kivárniuk, hogy mikor kerülnek sorra. Most itt lenne a lehetőség, hogy meglepjék az ellenfelet - ha ezt el tudnák játszani a szezonban kétszer-háromszor, az már érdemi segítség lenne a sztároknak, s érdemi segítség lenne a fiataloknak az önépítkezésben.
Nem érdemi pihenés, de lényegesen kevesebbet vesz ki belőlük ha nem játszanak és ez elég lényeges.
A fiatalok beépítését lehet úgy csinálni ahogy felvázoltad, de olyan mint 19-re lapot húzni. Ha nem jön be nagyot veszítünk rajta, így érthetően csak egy lassabb folyamat során teszi ezt Hansi. Nem beszélve arról hogy visszatekintve a sok fiatal tehetségből akik megfordultak a Bayern-ban az évek során kiből lett nálunk komoly játékos, a mostaniak közül jó ha egy-kettő lesz alapember és azok sem ebben a szezonban.
- érdemi pihenés-e az egy játékosnak (mint most pl. Alabának vagy Boatengnek), hogy egy-két meccsen nem játszik, de végigüli, végigutazza, végigedzi a csapattal az egészet. Szerintem nem.
- a fiatalok beépítése nem történhetne-e mélyvíz-logikában?
Mondok egy példát. A Hertha meccs után válogatott szünet. A méltán világhíres Nemzetek Ligája nevű faszság miatt hét nap alatt játszanak a legjobbjaink három meccset, utaznak néhány ezer kilométert. Mondjuk a németek csak Ukrajnáig utaznak, de Alaba pl. Észak-Írországba, Romániába és Ausztriába is, a franciák meg Franciaországba, Horvátországba, Portugáliába is eljutnak kb. a nagy büdös semminek.
Namost a válogatott szünetben ki tudna Hansi alakítani egy olyan tarcsit, amelyik tán csak legyőzi a Dürent, s továbbjut a kupában, s utána két nap múlva (!) a feljutó Bielefeld ellen max kikapnak idegenben. Ebben az esetben a milliárd euró fölötti összértékű sztárjaink legalább egy hetet kapnának, arra, hogy legalább eljusson az eszükig, hogy földrészünk melyik kies pontján is vannak éppen.
Megveszünk majd minden komoly ellenfél edzőjét. A Hopp meccshez képest tényleg voltak pozitívumok, de ezzel a kerettel ezt a szezont még Hansi sem tudja végigvarázsolni. Mondjuk ha mindent megnyernénk, akkor sem lépnénk előre csak megismételnénk a mostani szezont.
A mai meccs erősíti a teóriámat, miszerint a Hoffenheim ellen azért kicsit ravaszkodott Hansi. Azt nyilván ő is láthatta már a vasárnapi 35. percben, hogy a Kimmich-Tolisso páros középen életveszély, de nem lépte meg azt, amit ma a kezdővel megtett, hogy Tolissot feljebb tolta, s behozott középre egy védekezőbb játékost. Ezáltal pedig Kimmichet is támadóbb pozícióba tudta feljebb engedni. Meg is lett az eredménye, hisz Tolisso is, Kimmich is, Lewa is, Müller is oroszlánrészt vállalt legalább egy-egy gólban.
Az is szuper, hogy Lucas hátul milyen hibátlanul játszott, így legalább feltolható Alaba is vkp-ba.
A Richards fiú nem mozog rosszul, ha Brazzo hozza a formáját, akkor muszáj lesz belenőnie a kabátba, mert Pavard már az első félidő végére szétesett. Zirkzee-nek viszont ebben az idényben még nem sikerült értelmes megmozdulást sem tanúsítania, amit akár aggasztónak is tekinthetünk.
Apropó Brazzo. Most már igazán kisegíthetné Rummenigge, s hozhatna néhány játékost, mert nem minden edző teszi meg majd azt a szívességet, mint Favre, hogy lehozza a legjobbjait, s fennhagyja a legrosszabbjait.
Ha már szar volt a meccs, legalább izgalmassá tettük. A győztes gól pedig a mérkőzés színvonalához méltóan kabaréba illő volt. A hab a tortán az elmeroggyant kommentátor volt, meg persze Szakértő Szabi, akik nem tudom mit néztek amit ennyire jónak találtak.