"Néha nem tudom eldönteni, hogy az apacsok vagy a mexikóiak voltak-e a kegyetlenebbek, mert ugye egyenruhás mexikói barátaink előszeretettel gyilkoltak halomra apacs asszonyokat és gyerekeket."
Kíváncsi vagyok, hogy a mi hispanofil lovag topiktársunk mit fog erre reagálni:)))
Néha nem tudom eldönteni, hogy az apacsok vagy a mexikóiak voltak-e a kegyetlenebbek, mert ugye egyenruhás mexikói barátaink előszeretettel gyilkoltak halomra apacs asszonyokat és gyerekeket. Egyébként a Geronimo című filmben is feltűnik egy epizód, amikor a mexikóiak lemészárolják Geronimo családját és egy egész apacs falut, ezután Geronimo jogosan számol le a nagyképű mexikói századossal és embereivel, a csatában Geronimo több lövést kapott, mindenki azt hitte, hogy meghalt, de túlélte, innen eredt a legenda miszerint nem fogja a golyó.
(Ez az 1858-as Kas-ki-yeh-i mészárlás volt, illetve az azt követő csata 1859-ben Arispe mellett. ) A filmben egyébként Geronimót Wes Studi játszotta, aki Az utolsó mohikánban a huron Maguát alakította.
"Szerintetek a lakoták vagy az apacsok fejtettek-e ki keményebb ellenállást az amerikai terjeszkedéssel szemben?"
Lehetőségeikhez képest mind a két nép elég kemény ellenállást fejtett ki. Szerintem az apacsok ellen nehezebb volt hadat viselni a terep és éghajlati viszonyok miatt.
"Lehet, hogy itt sokan rablóbandának tartják az apacsokat, de azért nem árt elolvasni Geronimo önéletrajzát."
Én olvastam, és nem is tartom az apacsokat pusztán rablóbandának, annak ellenére, hogy meglehetősen sokat raboltak és gyilkoltak pályafutásuk során, s ebben semmi kivetnivalót nem találtak, mert életmódjuk szerves részét képezte a portyázás (mely szó, ha jól belegondolunk, a "tolvajlás", "rablás" és "gyilkosság" szavak elegáns változata). Amikor pl. a spanyolok néhány évtizeden át megfelelő ellátást biztosítottak számukra, akkor békésen éltek, mert nem volt szükségük arra, hogy portyázással bővítsék ki szűkös gazdasági forrásaikat. Ha az USA is az apacsok ellátására fordította volna azt az összeget, amit az ellenük való háborúskodásba ölt, valószínűleg sokkal békésebben megoldható lett volna a két kultúra összeütközésének problémája.
"Ez a sztori is csak azt bizonyítja, hogy komolyabb településeket nem tudtak ostrom alá venni. Hiányzott hozzá a tudásuk és a technikai felszerelésük."
Így igaz. A legtöbb amire képesek lehettek, az a hatásos gerillaháború volt, de ez csak addig tarthatott, amíg végképp ki nem fogynak a lőszerből és az élelmiszerből. A Little Bighorn után ez már a következő évben bekövetkezett, s ezután már csak a megadás vagy a Kanadába menekülés között választhattak. Hiába volt Szilaj Ló tehetséges harcos, az ellenfél gazdasági-technikai előnye oly hatalmas volt, hogy azt nem ellensúlyozhatta semmilyen taktikai zsenialitás.
Az 1865. január-februári Platte River menti rajtaütések egyik érdekessége, hogy az indián veszedelem éppolyan gyorsan elmúlt, ahogy jött.
Ennek meglehetősen prózai oka volt: az indiánok élelmiszerkészletük fogytával a tavasz elején a bölénycsordák után vetették magukat és abbahagyták a fehérek abajgatását.
Ez azonban nem akadályozta meg az amerikai kormányzatot abban, hogy 1865 nyarán ne szervezzen egy háromágú büntető hadjáratot a Powder River medencéjébe.
Ez volt az ún. First Powder River Campaign vagy más néven Powder River Expedition.
"Én sem hiszem, hogy a sziúk nagyobb települsét ostrom alá tudtak volna venni a primitív fegyvereikkel."
Denvert, Colorado állam (akkor még Colorado Territórium) fővárosát 1867-ben vagy 1868-ban 800-1.000 lakota, sájen és arapahó harcos ha nem is ostrom, de néhány napra blokád alá vette. Se ki, se be senki, se posta, se élelmiszer, se whiskey, se fegyver.
Óriási volt az ijedelem a lakosság körében, de aztán az indiánok szétszéledtek, ha jól emlékszem, valami nagyobb katonai oszlop közeledtének hírére.
Sand Creek után ugye a déli cheyennek és arapahók felvették a kapcsolatot az északi rokonaikkal, velük meg az oglalák és a minneconjouk voltak igen jó viszonyban, valahogy így alakult ki ez a szövetség.
A hunkpapák viszont egy darabig külön utakon jártak, csak akkor vettek részt a harcokban, amikor a törzsek 1865 őszén északra vonultak.
Julesburgról én is olvastam, valami olyan rémlik, hogy egy kisebb csapat Fort Sedgwick-i katonát csapdába csaltak (amúgy nem ez volt Kevin Costner "erődjének" a neve is a "Farkasokkal táncoló"-ban?), majd amikor az erősítés elindult a felmentésükre, akkor támadtak rá a városkára. De a menekülő katonák a lakosság nagy részét értesítették és aki tudott, bemenekült az erődbe. Aki nem volt elég gyors, az ott veszett, volt némi fosztogatás, majd felgyújtották az épületeket is.
A 2. támadásról én sem sokat tudok, de akkor már annyira lerombolták a nem sokkal korábban helyreállított épületeket, hogy már nem is építették fel újra, hanem inkább elhagyták a várost, pontosabban a romjait.
Ha jól emlékszem, az első támadás január 1-én vagy 2-án volt, gondolom, sokan még a szilveszteri másnaposságot aludták ki... :-)
"Egy harmadik könyv szerint pedig Julesburg ellen nem is egy, hanem két egymást követő támadás volt, a második során égették porrá a kis települést."
Ez a verzió az igazi. Az első támadás január 7-én, a második (melynek során porig égették) február 2-án érte Julesburgot. Az első támadáskor az indiánoknak sikerült 60 katonát kicsalogatniuk a közeli Fort Sedgwickből és közülük 15-öt (18-at?) megöltek. A városka lakossága az erőd falai mögé menekült. A második támadás áldozatainak számáról nincs infóm.
Sand Creek azonban olaj volt a tűzre: a sájenek és az arapahók egy része észak felé menekült és szövetségre lépett a lakotákkal.
1865. januárjában kb. háromezer - egyes források szerint négyezer - lakota, sájen és arapahó harcos lépett a hadiösvényre.
Rajtaütéseik fő színtere a Platte River völgye volt. Sok ártatlan telepes is az összecsapások áldozatául esett, de az anyagi kár is óriási volt. Az indián harcosok több mérföld hosszan leszaggatták a távíró drótokat, a Sziklás-hegység vidékével átmenetileg megszakadt az összeköttetés.
Ekkor került sor a kis prériváros, Julesburg elpusztítására is.
Ez utóbbiról van valami hiteles infótok?
Az én könyveimben csak érintőlegesen van megemlítve ez az incidens, de szinte minden forrásban másképp.
Az egyik szerint a lakosokat megskalpolták, a másik szerint a lakosságnak sikerült elmenekülnie, csak az épületeket égették porrá az őslakók.
Egy harmadik könyv szerint pedig Julesburg ellen nem is egy, hanem két egymást követő támadás volt, a második során égették porrá a kis települést.
Mondjuk, a hunkpapák már 1862 óta, amikor a Missouri nyugati partján elkezdték építeni az erődöket, folyamatosan támadták azokat. Továbbá az 1862-es santee felkelés után nyugatra menekült, majd onnan a Missouri keleti partjára nyaranta vadászni esetleg fosztogatni is visszatértek a dakoták. Ezekre volt válasz ez a két büntetőhadjárat (Sibley 1863, Sully 1864).
Érdekes, hogy a hunkpapáktól délre élő oglalák és minneconjou-k (és persze az 1855-ös Blue Water melletti mészárlás óta a fehérekkel békében élő brule-k) csak Sand Creek után kezdtek aktivizálódni. Pedig a telepesek többsége a Platte völgyében, az ő vadászterületükön vonult át.
A prériindiánokat az is ingerelte, hogy 1864 nyarán jelentős katonai erőket csoportosítottak át a nyugati síkságokra, amit az őslakók a vadászterületeikre való jogtalan behatolásként értelmeztek.
Az összecsapások nemcsak a kansasi és nebraskai prériken szaporodtak meg, hanem északabbra, a Black Hills és a Powder River környékén is.
Ez utóbbi rajtaütésekben állítólag a hunkpapa-sziúk (Ülő Bika népe) játszották a főszerepet. Nyilván voltak köztük olyan sziú csoportok is, akik a Kildeer Mountain-i vereségből menekültek és itt próbáltak bosszút állni a sérelmeikért.
Az erőszak eszkalálódott, aminek tényleg egyenes következménye volt lenn délen a Sand Creek-i mészárlás.
Érdekes, hogy a Sand Creek-i mészárlást minden gagyi történelemkönyv megemlíti, míg a nagyságrendjét tekintve hasonló kaliberű Whitestone Hill-i és Kildeer Mountain-i ütközetek csak az igényesebb szakkönyvekben vannak megemlítve.
Ilyesmi csatától függetlenül is gyakran előfordult... :-) De 1864 nyarán tényleg megszaporodtak ezek az események. És ezekért a déli cheyenneket vádolták, aminek a következménye lett Sand Creek.
Nem ez volt az a csata, ami után a sziúk délre vonultak, hogy bosszút álljanak a jenkiken és postakocsikat gyújtottak föl és telepeseket skalpoltak meg Nebraskában és Kansasban?
"Helyette szívesen olvasnék egy jó beszámolót a Kildeer Mountain-i ütközetről."
Sajnos a Kildeer (Tahkahokuty) Mountain-i ütközetről csak egyetlen, elég szűkszavú leírást találtam.
Sully a Missouri folyónál telelt ki, aztán 1864 nyarán felettese, John Pope vezérőrnagy terve alapján indult újra a sziúk után. Pope 2500 embert rendelt Sully parancsnoksága alá, hogy csatára kényszeríthesse a sziúkat, plusz még minnesotai csapatok is csatlakoztak hozzá a Burdache Creek-nél, június 30-án. Július 7-én elkezdték építeni a Rice-erődöt a Cannonball River torkolatánál. A sziúk a Little Missouri Rivernél táboroztak, egy elég nehezen megközelíthető erdős, hegyes, vízmosásos területen. Sully csapatai július 28-án érkeztek az indián táborhoz, ahol állítólag 5-6000 harcos várta őket. Sully először tárgyalni kezdett a főnökökkel, de miután ez nem hozott eredményt, támadott. Súlyos harc következett, amelyben végül győzedelmeskedtek a fehérek ágyúi és messzehordó puskái. A sziúk visszavonulása pánikszerű meneküléssé fajult. Az indiánok mindenüket elvesztették és a katonák majdnem kilenc mérföldön keresztül űzték, kergették őket. Sully aztán augusztusban megint megverte a harci kedvüket vesztett sziúkat.
