Miután mindenféle rendszámmal foglalkozó topic-kal találkoztam, de olyannal nem ami az 1990 előtt kiadott rendszámokkal, azok történetével foglalkozik, vettem a bátorságot, egy ilyent nyitni.
Arra kérem az ide írókat, az általuk feltett rendszámokkal kapcsolatban a lehető legtöbb információt, képet, évjáratot tegyék fel.
Ebben a dologban nem egyeznek az emlékeink: az 50-es években Ik60-asokat is lehetett látni szürkülő ezüsttel és fakuló kék színnel (melyek már régebben voltak átfestve), másrészt Tr5-ösöket is lehetett látni világos kályhaezüst ill. fényes sötétkék színnel.
Nem is lehetett másképp, hiszen az - akkor még - 3 évenként elvégzett főjavítások alkalmával még a karosszérialemezeket is lebontották és teljesen újrafestett - sőt, bizonyos átalakításokon átesett - buszokat adtak vissza a forgalomnak. A különböző típusokat bizonyos dolgokban egységesítették: pl. a mellékelt képen látható Ik60-as a Tr5-ös díszléceit kapta, a szélvédő alatt egy keskenyebb, míg oldalt és hátul egy szélesebb domború alumíniumcsíkot, ami nem más, mint a Tr5-ösök eredeti díszlécei, és a Tr5-össel teljesen megegyező formájú felső kipufogó-kivezetést is kaptak (míg az Ik60-asok eredetileg általában alsó kipufogósok voltak, díszlécük pedig - közepén egy sötétkék csíkkal - a szélvédő alatt is ugyanúgy folytatódott). A hátfali rendszám- és lámpa-elrendezéseket is egységesítették az első főjavításkor (Tr5, Ik60, Ik30, M5 mind egyforma lett).
Kép: GF 721, 1953-ban gyártott Ik60, 1. főjavítása utáni állapotban (1956~57)
Mintha emlékeznék erre a furcsa Wartburgra: '76-os rendszám, 353W modellfelirat, viszont elsőszériás hátsólámpák, krómbabás lökhárító és oroszlánkörmös kipufogóvég.
Amíg az Ik-60 felső részű festése, azaz a sötétkék feletti "ezüst" festés valóban ezüst volt, sőt néha már majdnem csillogóan ezüst, addig a Tr 5-ös buszok felső "ezüst" része talán sohasem, vagy csak az általam látott esetekben sohasem volt se csillogó, se világos.
A Tr 5-sök ezüst része mindíg olyan volt mintha valaki az előző két órában korommal teli fújta volna őket.
Ez nem csak az ezüst hátsó részére volt igaz, ahol rá lehetne fogni a felső kipufogó kivitelezésre hanem, mint a képen is, elöl is "kormosnak" néz ki az a kopott ezüst szín.