Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Tekintettel a Magyarországon kialakult helyzetre a cseh hatóságok megerősítették a Magyarország felől érkező vonatok, illetve a közutak ellenőrzését - közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter csütörtökön este Prágában a cseh képviselőház bevándorlással foglalkozó rendkívüli ülésén.
Van a kerítésed mögött uborka is? Akkor hagyd inkább veszni az uborkát, nehogy a kertedbe villanydrótot tegyél, mert akkor jönnek a toloba félék és téged fognak hibáztatni.
Az ország területén menekültek, illetve kérelmezők elhelyezésére szolgáló nyitott befogadó intézmény Debrecenben, Bicskén és Vámosszabadiban működik. A nyitott létesítményként működő intézmények együttes befogadó kapacitása mintegy 1400 fő.
Azonnal nagy bajban lennénk, ha a menekültek nem mennének maguktól néhány napon belül tovább.
seftelnek pl. kocsikkal. a tőlük vett autók kb.olyanok, mint itt a cigó neppereknél. óra visszatekerve, stb. Meg éttermet nyitnak, lányokat futtatnak, drogot árulnak, meg a frissen érkező bevándorlókat húzzák le ezzel-azzal. Az biztos, hogy ők a legokosabbak az iszlám brigádból.