PCs: tényleg nem azért, hogy vitázzak! A Spice Girls és a KC között tényleg árnyalatnyi a különbség vagy is pontosan az, hogy a KC ezt már 30 éve csinálják, míg mások (SG) mér 2 éve se voltak sehol!
Nem azert, hogy vitazzak, hiszen nincs min, de ezt a "kor hangulalat" nem egeszen ertem, hiszen a beat, a rock, vagy a tobbi konnyuzene is jol kifejezi azt, nem? Meg a Spice Girls is kivaloan rezonal bizonyos (nem tul szuk) korok hangulatara, eleterzeseire, kulonben valoszinuleg nem lenne ra oly nagy igeny. Szoval ez a "kifejezi a kor hangulatat", nem eppen egy "differentia specifica"-a a King Crimson zenejenek.
Kulonben ahogy magambanezek, en pont a bonyolultsagot, a "kavarast", a tulkombinalast (is) szeretem a KC.-ban, es a tobbi progressziv rockban is.
Nekem is ezért tetszik a KC, mert valahogy hozza a kor hangulatát. De nem is ezzel van a problémám. Nekem akkor kezd viszketni az ujjam és ott szokott előjönni az FF gomb, amikor egy frankó számot egy kicsit megspékelnek és feltupírozzák monjuk 15 percre.
Utólag eszembe jutott, hogy az élő felvételeken (USA, Earthbound) izgalmasabb volt az egész zene, és mellesleg nem hatot olyan hosszúnak, (vagy nem is volt olyan hosszú?). Egyszóval rájöttem, hogy KC -elsődlegesen koncertzenekar, másrészt bennem lehet a hiba, hogy nem szeretem, ha nagyon megkavarnak zeneileg.
Nem tudom. Pár évvel ezelőtt volt alkalmam belkehallgatni egy 85 környéki Crimson lemezbe, és hát nem igazán nyerte meg a tetszésemet. Lehet, hogy leragadtam a Court-nál, vagy túl konzervatív vagyok, nem tudom. Talán, ha újból meghallgatnám...?
Na, a Portishead-et még megpróbálom egypárszor...
Genesis: Selling England by the Land - szintén rulez...
Kedves donvito!
A Crimsonban szerintem az a pláne, hogy szabadabban értelmezik a zenélést, a stílust, mint sok igazán prog zenekar. Fripp egyik mondása volt: The new music is not a style but a quality. Valójában a 69-es kirobbanó sikerük óta, 30 éve csak felbukkannak időnként, és megcsinálják az éppen legkorszerűbb elemekből a legjobb zenét, amit ők tudnak. És elég jókat tudnak. Történetesen mindig akkor tűnnek fel, amikor a rock zenében valami új energia érezhető, és addig csinálják és nem tovább, amíg nem válnak önismétlővé, illetve nem laposodik el aktuálisan a rockzene. A hetvenes évek legelején kicsit pszichedelikus, kicsit szimfónikus, nagy ívű, ellenpontozott zenékkel, 72-től hard rockkos hangzással maradtak korszerűek. 74-ben leálltak, jött a diszkó, Fripp és Brian Eno barátja elkezdték azt, amit ma ambientnek hívnak (a név is Enótól). 80-ban Fripp felfigyelt a punk energiáira, és fiatal punk zenészekkel diszkókban istentelen instrumentális tánczenéket művelt (The League of Gentlemen), 81-től az új hullám és a gamelan ritmusok felfedezése: jöhet a Crimson, mérnöki pontosságú, tiszta de nagyon bonyolult repetitív gitár alapokkal teljesen más zene, és három lemez. 84-től megint nincs Crimson, változik a világ, new-age, ezoterikus mifenék. Fripp gitáriskolát szervez. Akusztikus gitárok, egyszerre 15-20, maximum 200 fős közönség előtt koncertek, ma világszerte működnek tanítványai, mint tanárok. Meditációk, jóga, gitárpengetés. 90-es évek, ismét Crimson, a rock reneszánsza, Nirvána, stb., egyébként meg posztmodern. A Crimson zenéje idézetekkel, elektronikus hangzásokkal, ellenpontokkal teli. Nincs nagy összefüggő ív, kompozíció, van tökéletes hangzás, kemény és lágy és zaj zene váltakozása. Most a fraktál ProjeKCtek, pl. Belew énekes Yamaha villanydobon, Fripp gitár, Trey Gunn chapman-stick -valami űr-dzsezz, de igen durva jó. Közben Fripp jobb techno zenekaroknak gitáraláfest. A 2000-es Crimson várhatóan elektronikusabb lesz, mint valaha.
Miért írtam le mindezt? Ami nekem fontos, hogy a Crimson nem nosztalgializálható. Ha leragadsz, leragadsz. Fripp az egyetlen prog-rock "gitár hős" abból a korszakból, akit a mai útkereső zenészek is nagyra tartanak, legfeljebb sajnálják, hogy ragaszkodik elavult hangszeréhez...
Szóval szerintem azért "kell" a Crimsont szeretni, mert a legjobb, állandóan megújuló kiindulási pont a mindenkori és mindig más legjobb zenék felé, hogy nyitottak maradjunk. A nosztalgia kell, de bezár, ha túlsúlyba kerül.
Szóval mér kell a Crimsont szeretni? Hát kelleni nem kell, én spec. azér birom őket, mert nagyon soxinűek, és többé-kevésbé minőségiek tudtak maradni (mongyuk a Beat nem tecett, de az újabb ipari albumok a duplatriós felállással megen rulezek, pld. Vrooom, de a kedvencem az első 3 korszak a Reddel bezárólag.)
Nekem nem tűnik unalmasnak egy számuk sem, sőt, határozottan élvezni szoktam, ahogy a brutáldinamizmusból leszállnak 20 perces csendes impróba, aztán vissza (gondolok itten a Moonchild - Court szekvencijára, ugye...).
Más: mostanság sikerült nehány érdekes zenét felfedeznem, ha valaki érintve érzi magát, szójjon:
1. Aphrodite's Child: 666
Vangelis papa + Demisz Rosszósz +sokan mások 1970 magasságába picedelikusat zenéltek. Marhajó. Inyenceknek kulonosen azt a részt ajánlom, amikor Irene Papas 5 percig sztereóba maszturbál. Hm.
2. The Greatest Show on Earth: két 1970-es albumukhoz volt szerencsém, tipikusan lyó progrock banda, én azelőtt az életbe nem hallottam még róluk, de kirájok...
3. Az igazán vájtfülüeknek: Algarnas Tradgard, valami elszállt svéd etno-pszichedelikus -progresszió, tele szitárral, csellóval meg idióta comp-effektekkel, ideális háttérzene nyáresti teraszos-pipázós elmélkedéshez...
Mindig is érdekelt, hogy miért szereti valaki a King Crimson-t?
Nem tartom magamat KC-analfabétának, hiszen megvan minden jelentősebb lemezük (69, 70, 73,74, 81, 82, 87, 95 ), de az a bajom velük, hogy egyes számok egyszerűen fenomenálisak, míg a szorosan utána következő végtelenül, rémisztően unalmas.
Ti is így vagytok vele, vagy a baj az én készülékemben van?
Miért kell a KC-t szeretni?
Most akadtam erre a topicra, (elnézést, az 1-es verziót még nem láttam) s mondanám, mert többször előfordul a Crimson, hogy a nyolcvanas évektől gyűjtögetem lemezeiket. Ami megfogott benne, hogy az egyetlen top-prog(?) zenekar, amely nem valamikori hírnevéből él. Robert Fripp gitárosuk kontrollja alatt időről időre beszünteti magát, majd előrukkol új, a világban közben kialakult zenei történésekből esszenciaként kihozott, eléggé tökéletes albumokkal. Eddig háromszor (69-74, 81-84 és 91-) tért vissza, a harmadik "inkarnáció" járt nálunk a pecsában. Jelenleg ProjeKCt néven a legutóbbi 6 tag 3-as, 4-es "fraktálokba" rendeződve koncertezik, kísérletezik új zenéket, hogy 2000-ben újra összeálljanak a King Crimson név alatt. Ha valakit érdekel a King Crimson, meg a Robert Fripp által létrehozott kiadó (nagyon tehetséges fiatal és kevésbé fiatal kisérleti és progresszív zenészeket (Pl. Peter Hammill), nomeg a Crimson archív és kurrens vonatkozásait adják ki és postázzák -pl. nekem is) itt a honlapcímjük: http://www.discipline.co.uk/
ez meg itt a Crimson "fanclub" szintén nagy hagyományú és sokrétű újságja:
http://elephant-talk.com/
Mule Variation.
Aki szereti Waits papát, annak meg kell venni! Szerintem zseniális, de haz azt mondom,hogy a '90-es évek legjobb Waits zenéje, akkor nem tévedek. Komoly kocsmazene! Azt hiszem kedvenc lesz, rongyossá fogom hallgatni. Ja és ne kövessétek el azt a hibát, hogy kazettán veszitek meg, mert egy idő után meg kell majd venni CD-n is. Kénytelenek lesztek .... olyan jó!
Csak ma vettem meg, de más nem tudtam azóta hallgatni!
Fidusz, kezd érdekelni az asszony! Majd nézem, hol lehe megvenni, de ha előtte lenne zenei izelítő, akkor imádnám!
acid angel: már klasszikus a P, pedig a '90-es évek tipikus zenéje, különösen a Dummy klasszikus!!! Annyirra eredetiek voltak, hogy már egészen fájt!!! Must_have!
Azt mondják, nem lehet kategorizálni. Én sem tudnám. Valahol a világzene, dzsessz és a klasszikus között. Korábban azt mondtam, hogy ő a szlovák Laurie Anderson, de kiderült, hogy morva származású, most Csehországban él. Állítóleg nem tegnap, hanem ma lesz a koncert Győrben. Talán még odaértek...
fidusz!
van valamilyen zenei anyagod, vagy tucc csinálni mp3-kat Bitovától.
Még nem hallottam tőle semmit, de szivesen megtenném egypár szösszenetnyire!
vito
Szeressük Elvis Costello-t, vagy csak nekem van ilyen nagyon torz izlésem?
A '98-as Painted from Memory a legjobb '90-es Elvis lemez:tele érzelmekkel (hát igen öregszik Costello!), klasszikus hangszerekkel, de akkor is olyan Costello-s az egész. Már csak az várom, hogy Peter Weller mikor fogg elpuhulni, és akkor és is elhízok! ;o)
lenne egy site, amit le kéne csekkolnotok. Ez a bizonyos site a Private Music Productions rendezvényeit hivatott bemutatni. Heti rendszerességgel probálunk felrakni friss anyagokat az éppen aktuális koncertekről, a Jazz Fesztiválról és egyéb eseményekről. Természetesen Jazz a fő irányvonal, referenciának megemlithetném Garbarek bácsit, David Sanbornt, Hancock mágust, a Groove Collective-et és még egy rakás koncertet, amit a PMP rendezett. A lényeg csekkoljátok a page-t.
Kritikákat, észrevételeket a site-tal kapcsolatba erre a cimre irjatok.
boccs a reklámért, de egy kis nézetséget kell generálnom a page-nek, mert eddig a kutya nem nézte
A zene,ami eddig a leginkább lenyügözött:King Crimson(Starless and Bible Black.A címadóban az a hatnyolcados fokozás JazzBass szólóval spékelve egyenesen állat!!)
Pszchotic Waltz:Bleeding,Into the Everflow(Szimlán csak tökéletesek...)
Civil Defiance:bárhol,bármikor,de nagyon fenem a fogamat a Spastic Ink és Gordian Knot projectekre is(Ilyen zenészekkel,mint a DiGiorgio,a Paul Masvidal,A Sean Reinert egyszerüen nem lehet gyenge...).Majdnem kihagytam két másik experimentális kedvencemet:a Crisist és a Neurosist.(ez utóbbi egyenesen vérfagyasztó!!!Egyszerüen agyonnyomja az embert...).Jazz-en belül nálam Jan Garbarek,Coltrane és Ellington,illetve Archie Shepp a kedvenc,magyarok közül a (nem Jazz,de szerintem prog.)Másfél,Pege,és Pleszkán a favorit...
Előszöris azzal kezdeném, hogy nem vagyok szagember, kritikus, ezért talán a legjobb, ha elolvassátok Trafó honlapján, a koncertet beharangozó oldalon az ÉS-ből származó kritikát .
Én úgy gondoltam, hogy vélhetőleg nem lesz nagy tömeg, mert ismerőseim közül suinte senki sem ismerte Bittovát. Aztán, a végén alig fértünk el a hatalmas színházteremben. Nekünk már csak a lépcsőn - de ott is alig- jutott hely. Már a hangszerek hangolásakor ízelítőt kaptunk a hölgy hangtudásából, hiszen akkor megmutatta nekünk, mire képes, amikor még el sem kezdődött az egész- és ez így volt végig - szinte nem volt pillanat, amikor nem kényeztetett el minkett egy-egy ötlettel, hanggal, mosollyal. És aztán elkezdődött a KONCERT. Mintha egy pajkos, bűbájos tündér láttunk volna, kíséretében egy aranyos mackóval (Vladimir Vaclavek, gitár). Bittova főleg hegedűn játszott, de emellett afrikai lantot, hajllakkszórót és minden egyéb eszközt használt. De az igazi csoda amit a saját hangszálaival művelt! Ha tudnék most MP3-mat csinálni, és feltenném nektek valahova egy részletet a Cd-ről, akkor sem tudnám visszaadni azt, amit mi a színpadon átéltünk. Bittova amellett, hogy kitűnő zenész, csodálatosan bánik a hangjával, igazából a színpadon van otthon, mindig kitalál valami poént, a közönség tényleg élvez minden másodpercet (egyszer pl. leejtette az afrikai lantot, és azt a pár másodpercet, amíg érte nyúlt is kitültötte néhány hanggal, mintha ez is szerves része lenne a dalnak…). //Laurie Andersont nem ismerem szinpadról, de a róla olvasottak alapján mint előadóművész, leginkább hozzá lehetne hasonlítani- zeneileg viszon Bittova sokkal képzetteb!// Ezek után nem csoda, ha 4x vagy 5x tapsoltuk vissza, és lent a bejáratnál többen is sorbaálttunk a CD-ket megveni…
De igazából Bittováról és a koncertről nem írni kell, hanem átélni! Aki megteheti, menjen el a csütörtöki koncertre, Győrbe!
ha jol emlexem en voltam azon a island rejaccasos koncerten... de meg kell mondanom nekem sokat levett az elvezetbol a vendeg gitaros bacsi "jateka" :(( konszenzuskent levontam hogy fripp bacsit nem is olyan konnyu L-jaccani :)))
MacFly Mesterm :))) meg csak 2 szam van meg az uj anyagbol, de a srac aggresszio alatt van, ugyhogy igeretet adott arra, hogy amint kesz 1 nota, mar is gyuri fel a gepemre 256kbps-ban...
OFF: Tartottam egy net-free 7végét, zenehallgató készségem upgrade-je okán (D/A + kábelezet) sok-sok kedvencet +felelő hangerővel hallgatva - család elhajtva, sok séta egészséges - fókuszban a felvétel minősége, érdekes tanulságok le vannak vonódva :) - a cuccom ugyan nem rockra van kitalálva - a digitális kor hajnalán 1szerűen borzalamas felvételek születtek - elrettentésül: Queen, Pink Floyd: Animals, Santana: Swing of Delight (Ron Carter, Hancock + ilyenek, zene (csod)állat), még a Dire Straits is bukott, pedig mindig is a legjobbak között tartották számon. Kommersz (nem audiofil) felvételek közt (szubjektíve)
tesztgyőztes: Paco De Lucia: Entre dos aguas (válogatás, 1967-81, Philips), Orszáczky Budget Orchestra: Deep Down & Out (1997, Made in Kenguruland), Rediscovered Blues (1959/60, Capitol). OFFoff.
Mr. Waitsról pofázhattam én még az előző tópikban, senki nem ugrott. Jómagam a 70-es évek vonulatát kedvelem leginkább, (+ Rain Dogs), főleg a Foreign Affairs a csúcs, azon belül a Potter's Field (anekdót: hat-nyolc éve lehetett, hogy a Bridge éjfél után lenyomta a teljes lemezt - országúton ért a dolog - húztam a padkára, és ültem hülyén a sötétben, hogy ki/mi ez a csoda (a Closing Time pedig már +volt) másnap telefon a Bridge-be, +mondták, hogy ki volt - így ismertem meg Marc Beacco-t /lásd: előző topik/ :) még egy telefon - akkor már bevallották, hogy Mr. Waits, bocsi), a Nighthawks-ot viszont becseréltem a Blue Valentine-ra a használtcédéneppernél, kevészene_sokaduma (emörikeninglisül nem tudok). A Mule Variations annyira új, hogy csak most került rá az (szvsz) legjobb Waits-site-ra. Kíváncsi vagyok. Na, ki veszi meg először? :) Tehát
Mr. Waits. Szövegek is.
Meggyes nénnye (too old to rock'n'roll :-), hurcolom a Cave-kazidat még holnapig...
vito bácsesz, ez a klub kábé annyira zárt, mint a Hortobágy hídivásárkor :-) az idézet meg biztos arról szól, hogy a pirítós mindig a vajas/tojásos felére esik :))
