Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
azonban a baloldali diákság aránya ma már elenyésző az ELTE-n, a baloldal eltűnt a fiatalság köréből.
Akkor az ELTE Marxista-Lenininsta eszmékkel agymosott fiatalokat fog ontani magából. Nekem már csak az az egy kérésem lenne, hogy a "T" betűt vegyék ki az ELTE nevéből, ne járassák le azokat az egyetemeket, amelynek vezetősége még nem veszítette el józan eszét. Ugyanezt kérném az EL betűkkel is.
Talán a MLE jobban meg is határozná az egyetem tevékenységét és célkitűzését.
A fiataloknak meg gratulálok, hogy eddig ellenálltak ezeknek a szennyes oktatók agymosási kisérletének. Remélem, hogy az őket követő fiatalok sem hagyják, hogy politikailag befolyásolják az egyetem oktatói és a külföldi vendégoktatók.
Azért mondtam, mindenféle álszemérem nélkül, világosan ki kell mondanunk, mi akarunk dönteni arról ki léphet be, és ki nem. Aki ebben nem kooperál a hatóságokkal teljes mértékben, annak le is út, fel is út, kompromisszum nélkül.
"Az intézetigazgató azt mondja, az egyetemen holokauszttagadásnak, homofóbiának és cigánygyűlöletnek nincs helye, azonban a baloldali diákság aránya ma már elenyésző az ELTE-n, a baloldal eltűnt a fiatalság köréből. "
Ha jól kódolom ki, az elte diáksága tehát jobboldali. Igazán érdekes belegondolni, hogy milyen hatásfokkal valósul majd meg a baloldaliság alapjainak az oktatása a körükben.
helyes. De ugyanakkor nem bánod, ha más pedig nem eszik, iszik ilyesmit, vagy akár vegetáriánus. Ezért még nem kell ferdén nézni Magyarországon senkire. Live and let live ! Ez egy jó elv a békés egymás mellett éléshez.
Istenem te naív libbant balfék. Ha ezeket beengedjük, itt Budapest közepén, a nyílt utcán fognak téged is kivégezni, ha disznóhűst eszel.
Gondolom a megszűnt "szocilalzmus politikai gazdaságtana" és a "tudományos szocializmus" által egyesekben keltett hiányérzetet akarják pótolni ezekkel.