Lehet, hogy őrült tippnek tartjátok, az is lehet, hogy nem én vagyok ezzel az első (mint tegnap is jeleztem, utánatok olvasni több, mint művészet), de nem tartjátok lehetségesnek azt, hogy George Lucas esetleg magyar apai ágról eredeztetik ?
Nemnem. Most kivételesen az Ep.I-el ellentétben nem olvastam el semmit, a könyvet ugyan megvettem, de azt sem olvastam el a film megtekintése elött, de még most sem.
Minden dolog amit írtam az a film kétszeri megtekintéséböl származik.
Meg szoktam néha gondolokodni is :o)))
Valószínűleg én azért vagyok szerencsés most az EPII-vel, mert nekem a régi trilógia alapján se a történet jelentette a SW-feelinget. Nekem a New Hope a kedvencem, abból is a kocsmajelenet, azzal a sok idegen lénnyel. Egyszer, vagy 1000 hozzászólással lejjebb kifejtettem, hogy én Pierce kapitány műanyag citromfacsarós űrbázisán, meg olyan filmeken nőttem fel fantaszikus film címszó alatt, ahol az űrhajó vezérlőpultjában jól felismerhető volt a beépített vasalónyél. Az idegen lények meg vagy barátságosak voltak, és akkor erősen humanoidok, vagy gonoszak és akkor ronda, nyálas hüllő/polip-szerűek. Mindenesetre minden hasonlított valamihez a való világból. Ehhez képest az SW maga a kib@szott csoda volt, és ma is az.
Nekem az tetszik Lucasban, és ettől Star Wars film az EPII is, hogy van türelme buckalakó tábor kapcsán betenni egy semmihez sem hasonlítható külsejű, de mégis ismerős (kutyák marakodnak csonton) lényt. Vagy bevisz Dex kocsmájába, ami berendezését tekintve rögtön eszünkbe juttatja az amerikai átlagos kajálda kinézetét, csak ha ide betér az ember, akkor egy droid jön kiszolgálni és egy 4 karú békaszerűség ül le veled szembe. És épp ez tetszik nekem: hogy egyszerre ismerős és idegen. Annyira ismerős a kocsmabelső, hogy ezért elhiszem, hogy a békaság is valóban létezik és ott van. Én ezeket a részleteket szeretem az SW-ben, ez az, amiben Lucas utánozhatatlan. Meg az, hogy tud a békából is szimpatikus figurát csinálni. És tud olyan lényt is összerakni, aminek egyetlen porcikája sem hasonlítható semmire a való világból. És tud olyat is összerakni, mint Wattoo, aki részenként ugyan ismerős, de csodásan vannak összekutyulva részek egy idegenné. Aki lényegében egy kissé negatív szereplő, de mégse tudjuk utálni.
Na, igen, elsőre is ezt a hatótávolság magyarázatot vártam, de igaziból mindegy, nem is a konkrét kérdésre fontos a válasz, csupán ezen két példával (biztos sokkal több ilyen is van benne, mert a te példád is nagyon jó) szerettem volna illusztrálni, hogy a forgatókönyvön kellett volna még cizellálni, és nem hanyatt-homlok CG-be ölni mindent pénzt. A filmet a kezdeti látvány-kábulat után úgyis mindenki a történet alapján ítéli meg, hamar megkopik a technikai bravúrok varázsa, ahogy jönnek új filmek, de egy jó történet hosszú időre elkíséri a nézőt.
Még nem adtam fel teljesen, drukkolok a harmadik résznek és bízom benne, hogy Lucas párbeszédeinek közhelyáradata nem hömpölyög 2005-ig.
Miért kell egy másik univerzumban lévő storyban olyan elemeket felvonultatni, mint cowboy, tarzan, tiniNteknőcök, stb.
Miért kell egy másiik univerzumban egy lovagrend (pl. kerekesztal) vagy csávó, aki maga tuningolja a verdáját (50's amerika, pl. american graffiti, heh önlopás) és azzal rázza le a birodalmiakat (rendőröket)... satöbbi satöbbi
Az összes sztori össze van lopkodva, de ettől még jó. Csak van aki azt nem veszi észre, hogy a IV-V-VI is éppúgy össze volt lopkodva. Azt is lehetne szidni, pont ezek miatt...
Sziasztok mindenkinek. Képtelenség minden hozzászólást végigolvasni, de azért remélem, tudok még újat mondani.
Először is leszögezem, véleményem szerint az ep2 klasszisokkal felülmúlja az ep1-et.
Ami jó benne:
Míg a baljós árnyakon még egy korához képest infantilis 6 éves is jól elszórakozott, addig itt már ez a típus bizony több jelenetnél unatkozott. Mindezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy Lucas bácsi nem vette olyan vérlázítóan idiótára a stílust, mint az első résznél. Jarjar erőltett babanyelvét is csak kétszer van szerencsénk hallani, ami még az ingerlékenyebb sw szurkolók ingerküszöbét sem igazán ostromolja. És ez mindenképpen pozitívum.
Számomra rettentő izgalmas volt felfedezni azokat a figurákat, akik a klasszikus trilógiában - igaz ugyan, hogy mellékszereplőként - de kulcsszerepet fognak játszani (pl. Boba Fett). Az ep2 további részletekkel árnyalja több klasszikus szereplő/lény világát: buckalakók, Tatoin egyéb lakói, a birodalmi rohamosztagosok létrejöttére is fény derül. Ezeket a többletjelentéssel bíró részeket mind-mind izgatottan fedezheti fel egy sw-fan. Összességében pedig - és ez a film nagy erénye - kezd összeállni a "nagy kép". Már láthatóak azok a következetesen végig vitt meseszálak, melyek elvezetnek az ep4 in medias res szerű, űrüldözéses nyitójelenetéig.
Persze nagyon sok fog múlni a most készülő ep3-tól: mennyire sikerül megoldania azt a bravúrt, hogy ha az ember egymásután végignézi a hat részt (film)időrendben, akkor szemünk, fülünk, eszünk és érzelmeink egyaránt zökkenőmentesen, törés nélkül - vagyis a hitelességet fenntartva - csusszanjanak át a több mint 30 év különbséggel elkészült ep3-ból az ep4-be. Ha ez sikerül, akkor minden idők leglebilincselőbb űrsaga-ja készülhet el, aminek világába tényleg bele lehet merülni hosszú-hosszú órákon át.
Ami rossz.
Sajna Lucasék ismét túl kapzsik voltak. Nem elégedtek meg azzal, hogy készítsenek egy filmet a 18-50 korosztálynak. Nem ők azt akarták, hogy a 8-10 évesek is már most beüljenk (nekik viszont vinniük kell anyucit is, aki máskülönben nem nézné meg a filmet; +1 eladott jegy). Ezt csak azért lehet sajnálni, mert íly módon kulcsfontosságú jelenetek - amiket jóindulatból nem mesélek el - drámaisága nem jön le a vászonról. Egész egyszerűen azért, mert nem lehetett naturalisztikusan leforgatni (mint mondjuk a Gladiátor 15 perces nyitó csatajelenetét). Persze a naturalizmus hiánya a 4-6-nak is hibája volt. De hát vagy mese, vagy sci-fi horror.
Ehelyett kaptunk számítógépes játékok élethűségét hozó csatajeleneteket, ahol csak emberformájú, élettelen pixelszobrok hullanak, valódi, hús-vér emberek helyett. Ezt pedig az összes megölt Jedi harcos nevében kikérem magamnak.
Miután két szálra szakadt a mese, sajna túl nagy kontraszt volt "Ani"-ék szerelmi jeleneteinek súlyossága, és OVK nyomozása között, mely előbbi csak akkor vált egyenértékűvé az Obi-szállal, amikor ők is akcióba lendültek. Pedig ennek nem kellett volna így lennie.
Továbbá a Jedik teljes dementia-t mutattak, mikor nyilvánvaló információk birtokában nem jönnek rá a kettős életet élő Palpatine/Darth Sidious ármánykodásaira. Persze, a sötét erő - mondja Joda - mindent homályba burkol, és így a Jedik különlegesen éles lelki szeme csak hunyorog, de hát azért józan paraszti ész is van a világon. Ez elég ciki!!!
Na, már így is túl sokat pofáztam, a végére csak annyit, hogy a film vége annyira nyitva van hagyva, hogy ha jövő héten vetítenék a következő részt már azt is sokallnám, két év pedig... Na, hagyjuk!
Összefoglalva: én jól szórakoztam. Végleges véleményt csak akkor nyilváníthatunk, ha lehetőségünk lesz menézni mind a 6 részt egymás után. :))
No igen, van úgy, hogy a film nézhető hosszúságúvá tétele érdekében kimarad olyan, aminek benne kellene lenni. (Mer' azért nem mindenki olyan fan, hogy akár 3-4 órás filmet is boldogan végigüljön.) De szerintem ez azért nem volt olyan logikai bukfenc, amit ne lehetne elviselni. Én sokkal inkább annak éreztem, hogy R2 megkapja Obi üzenetét, Anakin meghozza az anyja testét, dühöngős jelenet Padméval, aztán temetés, és csak ekkor jön oda R2, hogy bocsika, sürgős üzenet jött. Mire várt addig?
Egyébiránt meg ki tudja, hogy mekkora a hatótávolsága annak a jeladónak? Akármilyen előre nem engedhette Jangot maga elé Obi. És akkor most mondhatjuk azt, hogy Lucas ami képzelőerőnkre bízta, hogy miért kellett Obi-nak Jango mögött loholnia olyan közel, hogy kiszúrják.
Én is. És egy valamit be kell valljak, a párbeszédekkel nekem is volt bajom. De ez Lucasnak mindig is hibája volt, már a trilógiában is. Ezért van az, hogy az is sántít egy kicsit (a hugom utálja azt a jelenetet pedig maga a szitu nagyon jó), amikor Luke elmondja Leiának hogy ki az apja. Ez egy félelmetes titok és Leia mit reagál rá? hát szerintem Lucas ebből nem rontott, hanem maradt a szinvonal.
Arra próbáltam meg viccesen utalni (ezek szerint sikertelenül), hogy a fil meg a könyv két különböző dolog. Régen rossz, ha a forgatókönyv alapján íródott könyvből szemezgetve lehet megmagyarázni a film egyes jeleneteit. A film egy önálló mű, önmagában kell, hogy értelme legyen, nem szabad azt feltételezni, hogy a néző majd hozzáolvas.
Jango kivétel, ő nálam is bejött. És az a beszélgetése Obi-val ...! Nekem az volt a csúcsjelenet. Mármint színészi szempontból az volt a leghatásosabb. Csak úgy sistergett körölöttük a feszültségtől terhes levegő! Látszik, hogy itt két élő színész szerepel egymással szemkontaktusban, nem a levegőbe kell beszélni a szerencsétleneknek. Jackson nyilatkozta, hogy nem sokat tud a filmről, csak azt, hogy megcsinálta. A felvételek során jobbára egyedül volt, max. Ewan volt még ott vele. Már Mark Hamill is panaszkodott, hogy milyen hülye helyzet, és milyen nehéz szenvedélyesen vitatkozni egy agyagbábúval, nemhogy az üres levegővel! És mindezt kék ponyvával letakart falak előtt, mégcsak normális tárgyi környezet sincs körülöttük.
Szóval tényleg gyenge sokhelyütt a színészi játék, de megértem miért az, és szerintem már az is tiszteletreméltó, hogy így és ennyit tudtak nyújtani.
szeretem az ilyen 'igazi rajongókat', akik el se bírják képzelni, hogy Lucas elcsesszen valamit. Ráadásul a beírogatók nagyobbik fele nem volt maradéktalanul elégedett a filmmel, és ennek volt pofájuk hangot is adni, a rohadt szemét disznóknak, szóval akkor most mindenki hülye? A topic címe meg egyelőre még STAR WARS: THE PREQUEL TRILOGY, nem STAR WARS: ÍRD BE IDE HOGY AZ EP2 TÖKÉLETES, úgyhogy igazán érdekelne, milyen alapon akarod elzavarni a banda felét.
Oké, SW viszonylatban legalábbis elfogadom. De már én csak maradok az Erő világos oldalán. :-)
(Azért szerintem pl. Obi-t nem ejtették a feje lágyára, most is elég jól kapcsolt a kaminóiaknál meg Jango-ról is elég jól kiszúrta, hogy nem csak egy sima klónminta, és öregen is kiszűrte pár pillanat alatt a tervrajzhalomból, hogy hogyan tudja kikapcsolni a vonósugarat.)
elég lett volna, ha Shmi már halott.Akkor nincs banális pátosz.Ennyi.Persze könnyen okoskodom :)Eredeti nyelven kell megnézni, ebben igazad van. Én keserveim ellenére, holnap is megnézem.
Nem tudom, te miről beszélsz, én erről:
R. A. Salvatore: Star Wars: II. Rész: A Klónok Támadása
ISBN: 963 679 180 5 Eredeti cím: Attack of the Clones(2002) Lapszám: 316 Ára: 1249.-
Ha a borítót is akarod látni: http://www.aquila.hu/
>Hát éppen ez a baj, hogy egy színvonalas filmet vártál.
Az EpI idején tény hogy egy szinvonalas filmet vártam...azután kaptam egy JarJar-t (többek között).
Most abszolute nem vártam szinvonalat. Nem is csalódtam :)
Amugy jó volt, csak kicsit fáj, hogy Lucas magasról tesz az expanded universe-re...meg arra a 15-20 íróra és a fan-okra akik tulajdonképpen kialakították az SW univerzumot...
Hát megmondom öszintén inkább féltem. És nem voltak túl nagy elvárásaim. De ott volt a GYU. Attól sem vártam túl sokat. Az mégis tetszett.
Na de mind1. Alssan emgyek megnézni feliratosan, akkor majd kiderül, milyen is igazából.
nemtom, pszichomókus nem vagyok, de én se Darth Vadernek, se Dart Maulnak nem drukkoltam, ellenben Jango Fettnek igen, mégpedig azért mert volt bátoirsága felvenni a harcot még egy Jedivel is, hiába tudja, hogy azok a legkeményebb csávók a galaxisban.
Ja, és mert olyan kurva jól néz ki abban a páncélban, és tele van piszkos trükkel :o)
hát ez van. csendben is nyalogathatod a sebeidet :-)
nekem meg gyűrűk ura nem jött be. hót uncsi volt, pedig nagyon vártam. mégsem mentem fórumozni, hogy fikázhassam, meg kritizáljam, mert minek? akinek tetszik, úgysem tudom meggyőzni az ellenkezőjéről. de ha már leírom a véleményem, akkor nem próbálok szakértő mindentudóként feltűnni.
úgy röviden ennyi
na téptem
Hát éppen ez a baj, hogy egy színvonalas filmet vártál.
Ha bemegy az ember egy tök ismeretlen filmre elvárások nélkül, és ott akár csak egy, egyetlen egy nagyon ütős dolgot lát, akkor oda-meg vissza van, hogy: hú, de baró film! De ha úgy megy be a moziba, hogy most itt egy film, ami biztos tele lesz újdonsággal, amit még soha sehol nem láttam, meg klasszabbnál klasszabb ötletekkel, és minden részlet totál a helyén lesz, és csúcsminőségben minden - akkor naná, hogy csalódni fogsz.