Kevesebb pénzből jobb eredmény
Eddig a várakozás felett teljesített a Debreceni Vadkakasok kosárlabdacsapata.
Mind B. Tóth Csaba ügyvezető, mind Ráthonyi Tamás vezetőedző elégedett a Debreceni Vadkakasok férfi kosárlabdacsapatának eddigi szereplésével, s mindketten hangsúlyozták, hogy az előző évinél kevesebb pénzből sikerült maradandót alkotni.
A nyáron alapos vérfrissítésen átesett gárda hét fordulót követően a bajnoki tabella második helyén tanyázik, simán bejutott a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé, s a kulcsemberek az egész magyar mezőnyt figyelembe véve is az élen állnak a különböző statisztikai mutatókban. A pályán elért eredmények mellett az is örömmel tölti el a klubvezetést, hogy a csapat a teljesítményével visszahódította a szurkolókat a lelátóra, ennek köszönhetően a Vadkakasok gyakorlatilag kinőtték az Oláh Gábor utcai sportcsarnokot.
Elképzelhető, hogy az együttes már a közeljövőben átteszi székhelyét az ultramodern Főnix Csarnokba, feltéve, ha a létesítményt sikerül úgymond ráhangolni a kosárlabdasport követelményeire. Amennyiben az eredmények továbbra is hasonló módon jönnek, mint eddig, akkor nem kell attól tartania a gárdának, hogy nem lesz megfelelő érdeklődés a fellépései iránt.
– Semmi rendkívülit nem csináltunk, hanem csupán végeztük a dolgunkat, ám mindent egybevetve óriási dolog, hogy most itt tartunk – értékelt Ráthonyi Tamás, aki tisztában van azzal, hogy a csapat most már magasra tette az eredményességi mércét, ám ennek ellenére inkább óvatosan fogalmaz a folytatással kapcsolatban. – A jól megválasztott légiósoknak, az erős közösségi szellemnek, a kitartó munkának és a klubvezetés erőfeszítéseinek köszönhetően egy minden eddiginél kiegyensúlyozottabb bajnokságban szereplünk a várakozások felett, de mindenkit óva intek attól, hogy elbizakodott legyen. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a lehető legelőkelőbb helyen végezzünk a pontvadászatban – egymás között is gyakran beszélgetünk erről a játékosokkal –, de számtalan tényező befolyásolhatja azt – sérülések, formahanyatlás, sportdiplomácia, stb. –, hogy végül mit érünk el.
A szakmai vezetésen és a játékosokon kívül a klubot működtető tulajdonosi és szponzori kör is mindent megtesz azért, hogy akár még a legszebb álmok – bajnoki dobogó, Magyar Kupa négyes döntő – is valóra váljanak.
– Az elmúlt időszakban több helyről, többen támadtak bennünket a gazdálkodásunkat illetően, sajnos, irreális számok kerültek be a köztudatba mind a légiósok fizetésével, mind a várostól kapott támogatással, mind a költségvetésünkkel kapcsolatban – vette át a szót B. Tóth Csaba ügyvezető. – Elöljáróban szeretnék annyit elmondani, hogy a költségvetésünk nagyságrendileg az A csoport utolsó négy helyén álló csapatához hasonló, a tavalyi első hat gárda jóval több pénzből gazdálkodhat nálunk. Most pedig nézzük a konkrét számokat! Az idei évben mintegy 140 millió forintba kerül a klub működtetése, ebben benne foglaltatik a játékosok és edzők bére, az utazási és szálláskiadások, az utánpótlás finanszírozása, valamint az alkalmazottak fizetése is. A várostól tavaly 29 millió forint támogatást kaptunk, ezen kívül csak hiteleket vettünk fel, amelyeket azonban kamatostól kellett visszafizetnünk. Aki mindezeket nem hiszi, az járjon utána az önkormányzat, vagy a klub könyvelésében. Egyébként rengeteget segítene, ha végre valahára sikerülne névadó szponzort találnunk, de természetesen ezen kívül is minden segítséget szívesen fogadunk.
Nos, december 1-től újabb mecénással, a Klub Barabással bővül a klub támogatóinak köre, az új szponzor az étkeztetésben, valamint a fogadások, sajtótájékoztatók helyszínének biztosításában nyújt segítő kezet a Vadkakasoknak.
Nem okozhat gondot a továbbjutás
A tiszaújvárosiak ellen Green lesz a Debreceni Vadkakasok egyetlen légiósa
A legjobb tizenhat közé kerülés a tét a kedden 18 órakor kezdődő Tiszaújvárosi Phoenix SE–Debreceni Vadkakasok férfi kosárlabda Magyar Kupa találkozón. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
A szabályok szerint a vendég debreceniek csak egy idegenlégióst szerepeltethetnek a találkozón – ez azért van így, mert a házigazdák a bajnokságban alacsonyabb osztályban pattogtatnak –, és a tízfős keretben lennie kell négy, 21 év alatti játékosnak is. Ráthonyi Tamás, a hajdúságiak vezetőedzője úgy döntött, hogy a palánkok alatt és a mezőnyben egyaránt bevethető Ledon Green játszik Tiszaújvárosban a külföldiek közül, míg a csikókontingenst a Kovács Imre, Fodor Márton, Simon Nándor, Takács Dániel négyesfogat alkotja. A még ifjúsági korú Takács Dániel a junior csapat keretéhez tartozik, ez lehet az első megmérettetése a felnőttek között.
– A hazaiak az NB I. B-s pontvadászat Piros-csoportjának első helyén állnak, nyolc mérkőzésen mindössze egy vereséget szenvedtek eddig – mondta Ráthonyi Tamás. – Egyáltalán nem becsüljük le ellenfelünket, de mindenképpen ki kell harcolnunk a továbbjutást. A találkozó egyébként jól illeszkedik a szombati, Szeged elleni roppant fontos idegenbeli bajnoki összecsapás felkészülésébe. Sejo Bukvának továbbra is fáj a térde, de bízom benne, hogy a hét végére már ő is százszázalékos állapotban lesz, míg az is biztosnak tűnik, hogy Gémes Leventét december közepén meg kell műteni.
A Magyar Kupa-nyolcaddöntő párosítások sorsolását december 3-án tartják.
Rucker már nem Harcos
Nem hosszabbított szerződést Guy Ruckerrel az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Golden State Warriors gárdája.
A 208 cm magas, 25 éves középjátékost az átigazolás időszak utolsó napján – október 31-én szerezte meg a Warriors (Harcosok) csapata a Los Angeles Lakers együttesétől.
Rucker több találkozón is pályára lépett az oaklandi csapat színeiben, ám egy-két percnél sohasem kapott több lehetőséget.
- Bánhidi Richárd -
gyere vissza G. :-))))
őszintén szólva várható volt
De ő nem kimondottan a debreceni szurkolókat szidta, nem is téged, nem a Szívtiprókat, hanem csak azokat, akik minden ok nélkül megrugdosták a szolnokiakat. Ha nincs közöd hozzá, akkor ne vedd magadra!
Simán... Miért kellene elfogadnom, hogy beleszólnak egy olyan dologba, amihez semmi közük. Én sem mentem okoskodni, az Albacomp Cornexi témával kapcsolatban hozzájuk. Nekem egy idegen ne mondja meg, hogy az én városomnak mire van szüksége, és mire nincs. Akár "barát", akár nem.
Fejezd már be légyszi! Egyrészt az "egyik őtök"-et egybe kell írni, másrészt vedd már észre, hogy fehérvári szurkolókról van szó, akikkel mi barátságban vagyunk. Ezt el akarod rontani?
Majd én azt eldöntöm, hogy mit csinálok és hol.
Te meg menjél az amerika majmoló, hot-dogzabáló haverjaid közé, a cigány beütésű neveddel együtt.
Egyszer sem voltál az utcán, így azt sem tudhatod, hogy mi miért van. Ez a Szolnok-Debrecen ellentéttel is így van, úgyhogy először kérdezz körbe, aztán okoskodjál. JÓÓÓ???
Ha nem vagy debreceni akkor minek ugatsz bele a mi dolgunkba. Mi sem mentünk irosgatni hozzátok, miután levertétek a győri családokat.
A szolnoki kollega beszámolójából kimaradt, egy-két apróság, pl. hirdetőfalbedöntes, hazaiak pocskondiázása, folyamatos hőbörgés. Nem csak most, hanem évek óta. Ha tesz valamit, vállalja a következményeket. Ha nem akkor maradjon otthon, és ne hisztizzen.
Óriási érdeklődés, parádés győzelem
Bukva tanár úr vezérletével a kitűnő Szolnokot is kétvállra fektették a Vadkakasok.
Szenzációs, minden igényt kielégítő mérkőzésen szerezte meg idénybeli hatodik győzelmét a debreceni férfi kosárlabdacsapat, amely maximálisan kiszolgálta a fantasztikus hangulatot teremtő, rekordlétszámú közönséget.
Debreceni Vadkakasok–Szolnok 100–88 (29–12, 25–27, 24–24, 22–25).
Oláh Gábor utcai sportcsarnok, 2000 néző. Vezette: Hartyáni, Földházi.
Vadkakasok: FODOR M. 7/3, LEE 26/9, GREEN 23/9, Gémes 7, BUKVA 26/3. Csere: Tóth G. 11/6, Ádám, Lakatos. Edző: Ráthonyi Tamás.
Szolnok: STONE 28/12, Vaisvila 13/9, PAVLOVICS 25/3, Orosz 6, Vilcinskas 8. Csere: Szarvas 4/3, Trepák 4, Mérész Cs. Edző: Zoran Martic.
Óriási érdeklődés mellett, fantasztikus hangulatban kezdődött a tiszántúli rangadó, Szolnokról is több százan érkeztek a cívisvárosba. Az első negyedben álomszerű védekezést mutattak be a hazaiak, rengeteg labdát szereztek, Green pedig minden helyzetből hibátlanul tüzelt. Martic mester próbálta kevergetni a lapokat, ennek köszönhetően a félidőhöz közeledve valamelyest közelebb jöttek Oroszék, de a látványosan pattogtató hazaiak vezetését nem fenyegette veszély.
A hosszú szünet után Stone próbálta felpörgetni a Tisza-partiakat, s ebben jó társra talált Pavlovicsban, ám a hajdúságiak válasza sohasem maradt el. Aztán beindult a "Tanuljon centeriskolát Bukvától" elnevezésű hadművelet, és gyaníthatóan Orosznak, Trepáknak és Vilcinskasnak is lesznek majd emiatt álmatlan éjszakái. A bosnyák center okos és ügyes kosaraival konzerválta a 15 pont körüli különbséget a hazai együttes. A végjátékban a szolnokiak minden mindegy alapon őrült rohanásba kezdtek – fel is jöttek hat pontra –, forrtak az indulatok a pályán és azon kívül is, még szerencse, hogy a gólpasszkirály Lee löbbölései után Green zseniális kosarakat szerzett, így megmaradt a debreceniek előnye a zárásra.
A hazai közönség extázisban tombolt, a vendégeknek és vehemens szurkolóiknak pedig nem maradt más választása, mint egy szomorú buszozás hazafelé...
Ráthonyi Tamás: – Szenzációsan védekeztünk az első félidőben, és ez meghatározta a játék további alakulását. A folytatásban nem tudtuk megfogni a szolnoki dobóembereket, ennek ellenére a remeklő Bukva vezetésével megtartottuk előnyünket.
Zoran Martic: – Az első negyedben vesztettük el a mérkőzést, abban a periódusban nagyon puhányan játszottunk, míg a debreceniek villogtak. Később megvolt a lehetőségünk az eredmény megfordítására, ám nagyon buta hibákat követtünk el, így ez nem sikerült.