Keresés

Részletes keresés

Wizard14 Creative Commons License 2014.07.14 0 0 11133

"

A ti azok, akik politikai kérdést csinálnak az egészből.

Azok, akik szerint vannak a jók, meg vannak a szoclibák.

Azok, akik politikusként ülnek szervezetekben és képviselőnek nevezik magukat.

Azok, akik megengedhetik maguknak a lekezelő hangot, mert azzal minden megoldható.

Azok, akik úgy érzik, hogy joguk van több ember nevében nyilatkozni.

Azok, akik nem mi"


Nem tudom, melyik mondatom inspirált ezekre a magvas gondolatokra, de mindig jó kedvem kerekedik, ha valakinek nem adok elsőre igazat, és abból azt a konzekvenciát vonja le, hogy csak fideszes lehetek. Egyszerű gondolatmenet!

 

Ez egy különleges gyöngyszem:

"Azok, akik megengedhetik maguknak a lekezelő hangot, mert azzal minden megoldható."

Rögtön utána------

"

Nem gondoltam, hogy felnőtt embereknek szövegértésben kell segítenem, de ez is belefér.

Tulajdonosi jog nem egyenlő a tulajdonjoggal.

Érted, ugye?"

 

"A fórumozásban az a szép, hogy nem tudhatod, kivel csevegsz."

Ebben nagyon igazad van!

A többi nálam már a vonal alatt van.

Pl:

"De boldogan elfogadom, hogy ennek az önkormányzatnak 3,5 évre volt szüksége a probléma megoldásához."

Az előző meg sem próbálta a négy éve alatt, nem, is említve azt, aki fillérekért eladta annak aki ezt a romhalmazt csinálta egy működő komplexumból!

 

 

Előzmény: bj13 (11132)
bj13 Creative Commons License 2014.07.14 0 0 11132

A ti azok, akik politikai kérdést csinálnak az egészből.

Azok, akik szerint vannak a jók, meg vannak a szoclibák.

Azok, akik politikusként ülnek szervezetekben és képviselőnek nevezik magukat.

Azok, akik megengedhetik maguknak a lekezelő hangot, mert azzal minden megoldható.

Azok, akik úgy érzik, hogy joguk van több ember nevében nyilatkozni.

Azok, akik nem mi.

 

Nem gondoltam, hogy felnőtt embereknek szövegértésben kell segítenem, de ez is belefér.

Tulajdonosi jog nem egyenlő a tulajdonjoggal.

Érted, ugye?

A kedvenc videón ( https://www.youtube.com/watch?v=8KuYhxDROz8#t=78 ) Rozgonyi úr mondja, hogy "így minden olyan joggal tudunk rendelkezni, amivel a tulajdonos rendelkezhet". (1:14)

Nálam ezt jelentik a tulajdonosi jogok.

Így rendben?

 

A fórumozásban az a szép, hogy nem tudhatod, kivel csevegsz.

Ha lenne elérhetőséged, szívesen átküldeném a lakcímkártyám másolatát, akkor a tutit is újra tudnád gondolni.

Van összehasonlítási alapom.

Ettől még ne kelljen örülnöm, hogy valamit rendbe raknak, kitakarítanak, utána magára hagyják gondozatlanul.

Mert ha ma még nem, de az idő múlásával visszajutunk a kiinduló állapothoz.

Ne legyen már baj, ha ennek nem örülök és szóvá merem tenni!

 

Ami jó, az jó.

Ami nem jó, az nem jó.

Ami rossz, az rossz.

Ami a választások előtt egy hónappal lezajló látványos tevékenység, az kampánytevékenység.

Szerintem.

De boldogan elfogadom, hogy ennek az önkormányzatnak 3,5 évre volt szüksége a probléma megoldásához.

Így sikerült.

Előzmény: Wizard14 (11131)
Wizard14 Creative Commons License 2014.07.14 0 0 11131

Hogy ki az a TI, arra még mindig nem sikerült rájöjjek, Ha azok, akik naponta arra járnak, akkor rendben van. Ha azok, akik nem csak a szájukat(billentyűzetüket) tépik, ha látnak valamit, akkor szintén tudom.

Már a kezdő rúgásod hibás, mivel az Önkormányzat nem szerzett tulajdonjogot. A terület azé, aki ide juttatta. Mindössze annyi történt, hogy kibérelte, hogy felszámolhassa az ottani mocskot. Te tuti, hogy nem ott laksz, mert akkor lenne összehasonlítási alapod a két állapot között. Kérlek, hogy morogni meg ne segíts, abban mi is jók vagyunk. Jeleztük a gondodat az illetékeseknek, hamarosan rendbe teszik a területet.

"

Természetesen sajnálom, hogy nincs egypárt rendszer, úgy biztosan könnyebb lenne.

 "

Mi lenne könnyebb? volt rá 45 év kísérletezni!

'Egyébként amikor a rendrakó tevékenység történt, vastagon kampányidőszak volt, még ha nem is hivatalosan."

Tehát, ami jó, azt csak kampány céllal lehet? Mondom, hogy minden hónapra kellene szervezni egyet!

Mindenre megoldás, mint a Szalvusz víz!

Előzmény: bj13 (11130)
bj13 Creative Commons License 2014.07.14 0 0 11130

A politikai része nem érdekel, ezzel játszatok ti.

Mindemellett nem jár köszönet, szívesen tettem.

 

Az volt a mondás, ha jól emlékszem, hogy az önkormányzat megszerezte a tulajdonosi jogokat.

Akkor eszerint kéne eljárni.

Mert milyen tulaj az, aki jó szemmel nézi, hogy területét felveri a gaz?

És nem megoldást keres, hanem magyarázatot.

 

Hogy ki mit fúrt meg, az ismét csak a ti játékotok, nem tartozik rám.

Épp viselő majd kifejti a túloldalt, ha akarja.

Engem az eredmények érdekelnének.

Természetesen sajnálom, hogy nincs egypárt rendszer, úgy biztosan könnyebb lenne.

Ne add fel a reményt, az irány jó.

 

Egyébként amikor a rendrakó tevékenység történt, vastagon kampányidőszak volt, még ha nem is hivatalosan.

 

Jártam bent és naponta láttam/látom most is.

Az baj, ha nem szeretném, hogy visszajussunk a kiinduló állapothoz?

Előzmény: Wizard14 (11128)
Wizard14 Creative Commons License 2014.07.14 0 0 11129

Igen, ezt jól gondolod!

Ha a takarítás előtt bementél volna, most nem fanyalognál itt, hogy nő a fű.

Ennek a mocsoknak ez a dolga!

Remélem, a húsz tonna lom nem nő vissza, amíg eldől, hogy mire lesz hasznosítva a terület.

Nekem így gazosan is sokkal jobban tetszik, mint a takarítás előtt.

Ha csak ezen múlik, az sem baj, ha havonta lesz valamilyen kampány.

Előzmény: bj13 (11123)
Wizard14 Creative Commons License 2014.07.14 0 0 11128

Remélem, nemi is esel.

A fűnyírás nem kis összegbe kerül. Évente hat alkalom jön ki a jelenlegi költségvetésből.

A közbiztonsági pontot (Nimród) a testület szoc-lib. része fúrta meg. Egyébként amikor ez konkrét terv volt, éppen semmilyen kampány nem zajlott.

A 24 órás jelenlét folyamatosan működik a kerület több pontján.

"Jóságos" atya helyett megnyerte ez a szerencsés(????!) kerület Tóth Csabát. Nagy csere volt!

Köszi mindenkinek aki részt vett benne!

Előzmény: bj13 (11127)
bj13 Creative Commons License 2014.07.13 0 0 11127

Láthatólag nincs egy drogos sem.

Kis lépés .

 

Azért ettől én csak nem esnék hanyatt.

Mert rohadtul ment itt az észosztás, hogy nem kampánybuli az egész.

A nagy művelet óta újra nő a gaz.

A gyakran kutalikozó polgármesterjelölt szájából kijöttek olyan szavak, mint "közbiztonsági pont", "24 órás jelenlét", "napközben bűnmegelőzési tevékenység".

Ezeket majd az őszi választások előtt intézik szintén nem PR jelleggel?

Vagy nem lesz már belőle semmi, mert a jóságos atyuskát a hálátlan alattvalók elhajtották?

 

 

(Láthatóan sosem láttam ott drogost. Tehát logikailag régebben sem volt, mint ahogy most sem van, ha nincs a képen.)

Előzmény: ax15 (11125)
épp viselő Creative Commons License 2014.07.10 0 0 11126

Műkövezésre nem adnak

A Főpolgármesteri hivatal 2013 májusában TÉR_KÖZ címmel pályázatot hirdetett a főváros közösségi tereinek fejlesztésére. Zuglói önkormányzat - bár ezt a lakosságnak nem árulják el - nem volt sikeres, három pályázatából csak egy nyert. Holott nyerhetett volna mind a[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

ax15 Creative Commons License 2014.07.09 0 0 11125

Láthatólag nincs egy drogos sem.

Kis lépés ...

Előzmény: bj13 (11124)
bj13 Creative Commons License 2014.07.07 0 0 11124

A kép:

 

Előzmény: bj13 (11123)
bj13 Creative Commons License 2014.07.07 0 0 11123

Nem oly rég néhány lelkes hívő ünnepelte a Rákosfalva parkban végzett rendcsinálást.

Szeretettel küldöm nekik ezt a képet, amit ma délután készítettem.

Remélem most is büszkék!

 

 

 

Előzmény: oldowszer (10817)
épp viselő Creative Commons License 2014.07.07 0 0 11122

https://www.youtube.com/watch?v=sRX8vM4Tl4o&feature=player_embedded

épp viselő Creative Commons License 2014.06.30 0 0 11121
oleandro Creative Commons License 2014.06.29 0 0 11120

A Finta is támogatja ezt az őrületet? nehezen tudom elképzelni....

Előzmény: épp viselő (11119)
épp viselő Creative Commons License 2014.06.29 0 0 11119

Hétfőn elfogadhatják a VÉSZ-t, gyere el a közgyűlésre!

Hétfő reggel 8:30-kor kezdődik a Fővárosi Közgyűlés ülése, ahol a Városliget beépítéséhez adják fővárosi képviselőink az áldásukat. Az ülésen kisebb demonstrációt tartunk. Gyere el, most még jelezheted, ha nem tetszik a terv! A helyszín: V. kerület, Városház[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

ax15 Creative Commons License 2014.06.24 0 0 11118

Más kerületben is alkalmazzák ezt a technikát.

Máshol más (feltételeket) kell kijátszani

Előzmény: épp viselő (11117)
épp viselő Creative Commons License 2014.06.23 0 0 11117

Felháborító, röviden. Én csak a Hermina Baus házakról tudok, három házban kb. 600 lakásról.  A hatósági osztály is hibás volt, nem ellenőrizték, hogy mi épül. Parkológépek ... : )

 

Közben a cég épp a passzívházát hirdeti...    és a mostani ép. engedély eljárás nem a kerületnél  van.

Előzmény: akone (11116)
akone Creative Commons License 2014.06.23 0 0 11116

Kedves épp viselő,

 

kíváncsi lennék a véleményére. Miért van az Zuglóban, hogy a kb. 2010 után felépült társasházak szinte kivétel nélkül nem rendelkeznek használatbavételi engedéllyel, viszont az építtetők tömegesen hirdetik megmaradt lakásaikat hónapok óta töretlenül az ingatlanos weboldalakon? Ha valaki kicsit is utánanéz, ezekben a házakban semmiképpen se vesz ingatlant. Mi lesz a sorsuk akkor a házaknak?

És most nem a klasszikus példára, a 100 lakásos előbb említett ingatlanra gondolok, hanem 8-10 lakásos kertvárosi társasházakra.

 

üdvözlettel

Előzmény: épp viselő (10728)
ax15 Creative Commons License 2014.06.17 0 0 11115

Maradhatnak akár Budapesten is, hiszen több 10000m2 szabadul fel a minisztériumok költöztetésével.

Ráadásul igen jó épületek is.

Valjon megvan-é már az új tulajuk?

Előzmény: Törölt nick (11113)
épp viselő Creative Commons License 2014.06.17 0 0 11114

Ha innen nézem piac, ha onnan akkor nem piac. De akkor mi?

LEGALIZÁLTÁK A PIACOT,  - írja az index . Ez nem piac, ez csak pár ember, aki itt cserekereskedelmet folytat. - mondta ma Pető György, a FÖRI igazgatója. 4 négyzetméter, mérje ki magának! Legális piac nem is lehetne, mert arra engedélyt, mint azt az 55/2009. számú a[...] Bővebben! Tovább »

forrás: Blog.hu

Törölt nick Creative Commons License 2014.06.15 0 0 11113

Miért a saját nevéhez ???

Igaza van nem? egy duna pláza méretű épület elég hülyén nézne ki ott nem beszélve arról, mekkora légáramlást , huzatot fogna fel, ami túl jó a mostani meleg időszakokban.

A környezeti károkat már nem is említem.

Ötlet: VIGYÉK VIDÉKRE A MÚZEUMOKAT, Pesten van már elég.

Előzmény: ax15 (11112)
ax15 Creative Commons License 2014.06.15 0 0 11112

Így a saját nevéhez kötheti az egész környéket.

Ez sima polmarketing, csak másként tálalva.

Előzmény: épp viselő (11111)
épp viselő Creative Commons License 2014.06.15 0 0 11111

gyakori , és most a ligetnél is alkalmazzák, hogy a kötelező karbantartást, rendben tartást összekötik valami monsrum építésével.  EZ sima zsarolás.

Előzmény: Törölt nick (11083)
épp viselő Creative Commons License 2014.06.15 0 0 11110

képek piknikről

 

https://flic.kr/s/aHsjYgb1Jd

peliatan Creative Commons License 2014.06.15 0 0 11109

Jó reggelt!

Érdeklődöm, tudtok arról hogy a holnap 16:30-kor emléktábla avatás lesz a Gyarmat u. 83.sz alatt? (Fűrész u. sarokház)

ax15 Creative Commons License 2014.06.14 0 0 11108

Persze, állítsunk minden zebra mellé rendőröket.

 

Ezzel nem értek egyet, de felhívom a figyelmed, hogy én egy olyan esetet említettem, ahol a zebrától pár méterre már ott állt két rendőr.

Előzmény: Cián az audiencián (11104)
épp viselő Creative Commons License 2014.06.14 0 0 11107
épp viselő Creative Commons License 2014.06.14 0 0 11106

oldowszer Creative Commons License 2014.06.13 0 0 11105

Felerészben benzinből áll a vérem, de remélem, hogy nem.

A jelenlegi szabályok szerint egy nemzetközi mércének megfelelő pálya kialakításához tényleg ki kellene vágni rengeteg fát, és annyit nem ér az egész!

Előzmény: Törölt nick (11095)
Cián az audiencián Creative Commons License 2014.06.12 0 0 11104

Persze, állítsunk minden zebra mellé rendőröket.

A biztonságos közlekedés nekünk autósoknak kell megteremteni, pl meg kell állni a zebránál.

Ha ténferegnek figyelni kell, fokozottan figyelni.

 

Előzmény: ax15 (11103)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!