Áll a viz a Rákóczi út végén a hentesbolt előtt.... Hol volt szó arról a járdafelújitásról? A Hunyadi egy részén nem lehet közlekedni, mert az árkokból az úttestre folyik már a viz :((( Nem hiszem, hogy a mélyebb árok lenne a megoldás.
Háááát, próbálom érinteni a 2-3 kardinális felvetést. A balkáni járdafelbontást (ami egyelőre csak a páros oldalon van , de az egyszerre és végig) a Rákóczin, állítólag egy internetes kft csinálja, az optikai kábeljüket vezetgetik. Azt már előre látom hogy a föld visszalapátolása után egy pocsék aszfaltcsíkkal elintézik a befejezést. Pedig az év elején Bozókyné valami járdafelújítást is emlegetett a tervek közt. Busz nem lett kevesebb, sőt az Aranyhomok mögül is itt furikázik jópár kifelé a Noszlopy park végállomásra. Két szép dolog azért van. Az útfelújítás jól sikerült, csak nehogy valaki a jövő héten már bontogassa felfelé. A másik középen a zöldfelület. A sok esőnek (és nem az önkormányzatnak) köszönhetően gyönyörű zöld minden.
Gyalog szoktam járni..... aki a belkóba kocsival megy, az mazochista.... Apropó: nálunk mért nem terjedt el a garázst-kell-építeni-a-lakóházak-alá elv? Pesten már nem igazán épül teremgarázsok nélkül lakóház.....
félek csak az aszfaltozás idejére, mert ugye nem nagyon tolonganak a megfontolásra érdemes alternatív útvonaltervek :(
de 100 év után hátha most (úgyis dübörög a gazdaság vagy mi) majd tényleg betör a villanyos is! én örülnék neki, az olyan nagyvárosias, meg állítólag környezetbarátabb is az ikarusoknál :D
nyilván bennem van a hiba, nem is kétséges, de két kézenfekvő választ én is tudnék ajánlani:
- mert bár nem tartós, de nem is olyan drága, viszont frekventált útvonal
- ősszel pedig állítólag még választások is lesznek...
:DD
árokásás: az a mocskos fidesz már megint ;)) ja nem, megyó már el lett puccsolva, akkor esetleg: rájöttek, h a régi, elrohadt, nem megfelelő kapacitású víz(?)csöveket is újra kell fektetni. és ezt kicsivel korábban, az okmányiroda és a cifrapalota ápgréd előtt/közben még nem tudhatták. talán. v újra támad a kábelkígyó? ;) méjbí, méjbí not.
Akkor meg mért ezt a technológiát alkalmazzák? Húúúú, azt is tudod véletlenül, hogy mi ez az árokásás hullám a járdán, és, hogy a járda is újra lesz-e aszfaltozva?
Szevasztok. Új belépőként, és Rákóczi úti lakosként szeretnék csak hozzászólni az egyik témátokhoz -kátyúzás. Haladnak a fiúk, már a Városi Mozinál járnak. Ez is az úgynevezett vékony aszfaltos technológia. Látványos, de sem a Kiskőrúton, sem pedig a Rákóczi nem lesz tartós, elég ha csak a buszsűrűségre gondoltok.
volt egy ilyen merész gondolatom, persze bizonyíték nélkül. ergo szmájlizva blöfföltem, erre vetemedtem ;)
amúgy, kicsit mintha lassan haladnánk, nem? v csak nekem tűnik úgy? amúgy az "alépítményhez" akkor nem nyúlnak hozzá? mert most még csak lemarták a legfelső réteget, és itt tartunk (már egy hete...)
A kátyúzás nem való a szerkezeti problémák javítására, minthogy azok az alépítményből származnak. Kátyúzáskor is lehet minőségi munkát végezni, de az drága, és jóval több időt és embert igényel.....
jó kérdés, h mi a kevés és mi a sok szórólap?:-) az egész országban ment a félrevezető kampány... hogy mindenhol az MSZP állt volna mögötte...? meg ők tépkedték volna le és rongálták meg _csak a saját_ plakátjaikat..? ez tényleg nem tűnik valószínűnek.
arra már nem emlékszem, hogy sikerült-e bizonyítani, hogy kik terjesztették, de az tuti, hogy úgy szólt a bíróság indoklása, hogy amiatt nincs szankció, meg szavazás megismétlése, mert nem lehet bizonyítani, hogy valóban hatásos volt-e a félrevezető kampány... ez pont olyan, mintha megpróbálok megvesztegetni egy rendőrt és az nem sikerül, akkor simán futni hagynak, hogy hát úgysem sikerült. ez a röhej.
első ránézésre valóban egyértelműnek tűnik a dolog, de ha jól végiggondolod, nem lehetsz benne 100% biztos. h.zs. nyilatkozta, hír tv (is?) lehozta (ezzel nem akarom azt sugallni, h így már hiteles is, csak megállapítom a tényt...), h "jól bevált szocialista trükkel állunk szemben, vagyis kinyomnak néhány tucat/száz ilyen szórólapot az utcára, aztán ha sz. g. nyer, akkor nincs semmi gubanc, örülünk, ha veszít, lehet mire hivatkozni."
ha valóban kevés szórólapot nyomtak ki, akkor ebben is lehetne ráció, logika, ami kis híján be is válhatott volna.
ezzel együtt én is azt tartom valószínűbbnek, h h. zs. oldaláról jött a szórólapozás. de nem lehetek benne teljesen biztos. amúgy ha jól tudom, max. a törvénysértés ténye bizonyított, de h ki áll mögötte, az még nem. jó lenne ha kiderülne, hátha fidesz legközelebb már nem ezt a számomra is kevéssé szimpatikus jelöltet erőltetné, esetleg a köpönyegforgató szoclib polgi/képviselő hívei kapnának egy hályogbomlasztó taslit a szemük alá... ja, naiv vagyok? ;)
hogyhogy ki sumákolt? nem az volt, hogy olyan szórólapok voltak kinn mindenfelé meg a postaládákba dobálva, hogy Sz. visszalépett, nem kell rá szavazni? olyanokról nem tudok, amiken az volt, h H.Zs. visszalépett, ne szavazzon rá senki. a bíróság is megerősítette a hely választási bizottságot abban, hogy kampánycsendsértés történt, csakhogy szerinte (pontosabban Hortváthék(!) szakértői szerint) az nem volt elég hatásos (??) ahhoz, hogy félrevezesse az embereket. így működik ez nálunk. a bűncselekmény bizonyított, szankció viszont nincs. ergo 4 év múlva bárki nyugodt szívvel akciózhat majd. remélhetőleg az emberek akkor már nem dőlnek be olyan könnyen az ilyesminek...
ahogy te is írtad, az élettartam nagyban függ a terheléstől/használattól. na pl. ha lenne egy kész, várost elkerülő gyűrű, a forgalom igen jelentős mértékben csökkene és élhetőbb lenne kecskemét. persze sok pénz kell hozzá... de nem csak az.
mert azért ne haragudj, de nálunk nem csak a pénzhiány meg a szakértelem hiánya, valamint merő véletlen okán rossz minőségűek az utak (persze a jó minőséghez, nem romániához viszonyítva). eleve nem erre a tengelyterhelésre és forgalomra lettek tervezve, ebben igazad van, de másfelől néhányan jól járnak abból, h minden évben tuti sok a kátyúzási, toldozásos-foldozásos munka... na ez viszont nem mindenhol törvényszerű, erre akartam célozni.
30 évig sehol sem bírják. Még ott sem, ahol a pl. vízelvezetés tisztességesen meg van oldva. És az utóbbi időben akkora lett a forgalom növekedés, hogy a régi paraméterek szerint épített utak nem bírták a strapát....
kétségtelen, nap mint nap átszelve én se éreztem úgy, h pl. svájcban vagyok, de mondjuk egy nagykőrösihez, fecskéhez, wéber edéhez, szt. miklós (? volt puskin)sporthoz, tatár sorihoz v a czollner térre vezető utcáéhoz (nem jut eszembe a neve) viszonyítva... h csak párat említsek.
de legjobban annak örülnék, ha ezek az új utak nem 3 évig bírnák a strapát, hanem 30... nálunk ez még asszem elég ritka.
az fasza, csak azt nemtudom, miért nem a legszarabb utakkal kezdik... ha igazad van, akkoe olyan deja vu érzésem lesz, mint tavaly a kápolna utca újraaszfaltozásánál...
kiváncsi vagyok kiderül-e valaha is, h ki sumákolt a szórólapok kapcsán... én mindkettőből kinézem, persze szécsiék felől csak akkor volt értelme, ha azért nagyon kevés szórólap ment ki az utcára, postaládákba. de mindenképpen amatőr és szánalmas dolognak tartom.