Érdekes egy férfi lehet a férjed. :-( Azt nem próbáltad, hogy te kösd ki őt? Tudom, hogy furcsán hangzik, de ha ráébred, hogy így is lehet szeretettel, odafigyeléssel foglalkozni a párunkkal, talán rájön... Lehet, csak álmodik a nyomor, de esetleg egy misét megér.
Tudod Mirrha olyan régen remegtetett meg már pasi, hogy nem is igazán érdekel mitől remeg :) nem vagyok szerelmes típus. Ennek a szeretősdinek amúgy nem csak árnyoldala van, hiszen, ha felszáll a köd, akkor az ember szépen leépíti a kapcsolatot (szándékosan nem azt írtam, hogy megszakítja, nem szeretem a drasztikus megoldásokat!)... ugyanezt a férjemmel nem tehetem meg, ha felszáll a köd, akkor meg kell próbálnom ködöt gyártani... az meg nem olyan egyszerű... :(
Ja próbáltam beszéni a férjemmel erről a témáról, de sajnálattal kellett felfognom, hogy azt hiszi arról van szó, hogy arra vágyok, hogy valaki kikössön és izomból pofán verjen... próbálkoztam megértetni, hogy nem az erőszakról szól, de nem jutottam semmire... csak arra, hogy "beteg vagy!"... :(
Persze azt is el kell mondjam, sok a hozadéka annak, hogy olvaslak. Nagyon pontosan, karakteresen és minden önkímélet nélkül gondolod végig a dolgokat. A Jeromos honlapjára írt szöveged előzményét nem volt időm megkeresni, ezért későbbre tettem. meg hát persze nem is jelzek vissza mindig minden olvasmányt.
Na, jó, hát azért a többieknek is csak linkeket küldtem, mert kéretlenül nyilván nem tolom senki elé az arcom. Ha akarja megnézni, ha nem, törli. De most veled szemben a felnőtt fejemmel gondolkodva még ezt a gesztust sem mertem megkockáztatni, és íme, kiderült, hogy jól éreztem.
Igen, de nekem a példamutatás is nevelés. A nevelés valahogy nekem nem tartalmaz feltétlenül erőszakot, vagy mi...
Megyek ebédelni egy párduccal, addig átgondolom... Minden esetre örülök, hogy felpörögtünk, sokat tanulok itt. Főleg ettől a két sub-bőrbe bújt dominától :PPPP
Őszintén mondva leginkább azt tudom mondani, hogy köszönöm.
Már évek óta nagyon kevesekkel találkozom személyesen és azt általában megelőzi egy hosszasabb ismerkedés és ez ugye, közöttünk nem merült fel.
Egyébként sem sem vagyok híve a személyes adatok megírásának, hacsaknem mindeketten akarjuk.
Sajnos jártam már úgy, éppen ezen a topicon, hogy valaki kéretlenül megadta nekem az adatait, aztán megsértődött, mert nem viszonoztam. Szóval az ilyet jobb előre megbeszélni, mert nem szeretnék rossz érzéseket magamnak, valami buta kényszerítő(nek látszó) helyzet miatt.
Bármilyen emberek is vagyunk, ha érdekből/szerelemből/barátságból/ellenfelekként kapcsolatba kerülünk egymással, alakítjuk egymást, nevelődünk. A domináns is tanul az alárendelttől. De azok, akik szinte minden helyzetben képesek NEVELNI, hitelesen, azok a mesterek. (Tanárok, akik jó tanárok, edzők, akikre felnézek stb.)
Uyeshi-szama, aki egy küzdősport iskola alapítója volt, azt mondta:
A mester a tű, a tanítvány a cérna.
(látszólag nagyon egyszerűen megfejthető mondás, de valójában mély tartalma van)
Volna egy idevágó történetem arról, mikor nem azt láttam, ami a valóság volt, hanem amire nagyon vágytam. Azóta is vergődünk a lánnyal összevissza, olyan se barátság, se szerelem, se elszakadás, se kiegyezés...semmi sincs rendben vele, csak szenvedünk. Pillanatokra azt hittem, szeretem, néha meg ő engem. Nem tudom. Inkább nem untatlak vele benneteket, de egy biztos:
Minden kapcsolatban vannak kompromisszumok, fontos, hogy a lehető legkevesebb legyen, és azokat a felek egyenlő arányban kössék.
Hát, ha valaki jó magának úgy ahogy van, akkor az nyilván nem szereti, ha nevelik, én ugye, mint profi nevelő, magamat mindig nevelendőnek éreztem, végül ide is egy kis nevelődésért, beavatódásért jöttem. Szóval én nem érzem soha bántónak magát a nevelési szándékot, max az aktuális tartalmát. Tegnap egyébként szétküldtem pár emilt, hogy hát most már lassan inkább csak magánemberként vagyok itt, szakmailag már van elég hozadéka a dolognak, tehát lassan elmaradnak majd a kis beszólásaim, az anyaggyűjtő pedagógus-író szerepéből visszahúzódok a személyes ismerős helyzetébe, úgyhogy akkor meg is adnám a szeméyles ismeretséget lehetővé tévő adataimat, és kiderült, hogy a topiclakók egyike régi tanítványom. Nem hinném, hogy szerencsés lenne felfednem, mindenestre megkérném, hogy ezen a helyen mellőzze boldoggá avatásom előkészítését. Annyiból mondjuk örültem, hogy így legalább azt a szálat ejthetjük, hogy azaiak ide jött arcoskodni.
Mondjuk neked nem küldtem Myrrha, mert nem vagyok 100%-ig meggyőződve róla, hogy szívesen látnád. ( most 70 %-on gondolom.)
Azért arra figyelj, hogy mitől remeg a térded és a kezed. Mert az remeghet a kémiától is, remeghet attól, hogy szerelmedben belelátsz egy ideális bálványt az illetőbe és azt imádod, vagy ismered az embert is és azt szereted.
Egy szeretősdni kapcsolatban utóbbira vajmi kevés az esély. Előbbiekre viszont nagy és nincs annál szörnyűbb érzés, mikor elmúlik a rózsaszín köd és te meg nézel a palira értetlenkedve, hogy ki a fasz ez és én mit is akartam tőle?
Azért azt is el kell mondani, hogy a nők között is egyre kevesebb az értékes, igazi nő. Eleve a szexhez kell egy óriási bizalom, nyíltság (kellene...), nemhogy ehhez a műfajhoz, amit mi mindannyian űzünk, és a tapasztalatom az, hogy elképesztően kevés lányban (főleg fiatalabbakban) van meg a kellő érettség, fantázia és komolyság. De gondolom ti is érzitek valahol, hogy különlegesek vagytok, a párom pl. senkivel sem tudja megosztani az örömét, vagy gondolatait a love-bondageról, csak velem, mert nincs olyan barátnője, akiben társat találna.
(Mondjuk érzésem szerint lenne egy, de ő saját magának sem meri bevallani, hogy vonzza a dolog. Nagyon prűd családban nőtt fel, de ez más történet)
Valamire ráéreztél! Épp két perce agyaltam azon, hogy majd meghalok egy kis szusiért. De amit itthon lehet enni, az nem olyan és eszméletlen árakat kérnek érte.
Amúgy is olyan mehetnékem van már megint! Az utóbbi időben csak úgy vagyok képes elviselni már ezt az országot, hogy időként elhúzok jó messzire. Asszem nézek valami repjegyet...
Egyébéknt egy kapcsolatban elevel nem szabadna megjelennie a "nevelés" szónak. Két felnőtt ember együtt úgyis alakul egymáshoz, de hogy valaki engem nevelgessen, vagy én őt, az nem az igazi. ha valaki engem nevelni akar, az számomra azt jelenti, hogy nem vagyok jó neki, úgy ahogy vagyok, akkor meg minek van velem?
Más dolog, hogy valakitől sokat lehet tanulni. De ez akkor igazi, ha kölcsönös.
Akkor Japán kapcsán visszatérnék a topic eredeti témájához megint: A főiskolán összeismerkedtem még első évfolyamon (boldog ifjúkorom, hüpp...) egy japán lánnyal, aki itt tanult Magyarországon európai kertészetet a KEK-en. Ő mesélte, hogyan kell igazából sashimit tálalni. Sajnos elvben tudok róla mindent, gyakorlatba nem ültettük át, de eléggé étvágygerjesztő egy esztétikusan megkötözött nő ágyékáról vagy derekáról fogyasztani. Viszont eloszlatta azt a tévhitemet, hogy a japán nők mindig passzívak, ugyanis a lány, Micsiru, shibari iskolát végzett!!! Ez nekem hihetetlen...
Látod Rendes ezért vagyok megőrülve azért a pasiért, azért mert árad belőle az erő, amitől egyből elgyengülök, remegni kezd a kezem, az erős menedzserasszonyból gyenge kis virágszál leszek és nem érdekel semmi, csak Ő... ez az amit nem lehet eljátszani...
... és innenől fogva igenis akarom, hogy birtokoljon és büszke vagyok, ha a birtoka lehetek és kiszolgálhatom az igényeit...
Most rohannom kell, de még jövök, ha tudok! Írjatok szépeket!
Egyetértek, nem hiszem, hogy lehet domot nevelni. Nekem mindenesetre semmi kedvem. Talán érdemes egy pár gondolatot leírni arról is, hogy a szubmisszivitás általában úgy működik, hogy egy férfi a tekintetével, a mozdulataival érintés nélkül birtokba vesz lelkileg. A behódolás általában egy pillanat műve, mert lenyűgöz, mert én akarom megadni magam, én akarok behódolni. A férfi lábai elé vagy önként térdelek le, vagy sehogy. Fizikailag a behódolást kikényszeríteni nem lehet.
Az is fontos viszont, hogy az idáig vezető úton elvárom hagyományos férfi-női szerepmegosztást, az udvarlást, a férfi részéről történő közeledést (pl. sosem írtam még emailt férfinak azzal, hogy "te, nagyon tetszel nekem, nincs kedved a domomnak lenni?":)). Nem értem, miért adnám meg magam valakinek, aki nem tud velem gyengéd lenni, szeretni és tisztelni. De olyannak sem, akit én nevelek ki, azaz én vagyok ténylegesen a domináns fél a kapcsolatban. Számomra a D/s nem bohóckodás, szerepjáték, hanem a két ember közötti tényleges kérzelmek és erőviszonyok megélése.
