Annyi bűntettért, amennyit a Rózsa Sándor az 1840-es és 1850-es években elkövetett, abban a korban simán akasztófát lehetett kapni.
Az 1857-es elfogása után állítólag csak azért nem merték halálra ítélni, mert az osztrák önkényuralom alatt a nép egyfajta szabadsághősként tekintett Rózsa Sándorra, Kossuth Lajos harcostársának (!) tartották, az osztrák hatóságok pedig felkeléstől tartottak.
Nyolc évvel a szabadságharc leverése után azért még elég elevenen izzott az ellenállás parazsa a hamu alatt...
Ennyiért felakasztották volna, de ezt mindig megúszta. Azaz nem volt ez még akkor sem egyértelmű. Persze, tudom, hogy volt egy szabadcsapata, ők egy darabig birták is a félkatonai viselkedést. Majd kitört rajtuk a rablókedv és már hátráltatták a rendes katonaságot is, mivel a saját fejük után inkább rablásra törekedtek, mint a harcra...(kutyából nem lett szalonna)
Mivel az egész Alföldön a Sándor volt a leghírhedtebb, legrettegettebb betyár, ezért az igazságszolgáltatás valószínűleg megpróbált olyan tetteket is a nyakába varrni, amiket nem is ő követett el...
Meg hát a Sándor nem egyedül követte el a tetteit, hanem egy 10-15, néha akár több fős banda élén.
Azt tudtad, hogy az ő vezetésével 150 lovas betyár harcolt az 1848-1849-es szabadságharcban a bácskai fronton, Damjanich János tábornok hadtestében?
Jó sok lovas betyár lehetett az 1840-es években az Alföldön, ha egy 150 fős szabadcsapatot ki tudtak állítani belőlük...
A Sándorról azt is tartja a néphagyomány, hogy valamelyik csatában a karikás ostorával vert szét egy orosz csapatot, de hát ez valószínűleg nem igaz...
Nono! Ebben van pár tévedés. Nem 1857-ben fogták el először, hanem jóval előbb és akkor is némi tehénlopás gyanújával. Talán egész életében nem ölt meg 30 személyt. De egy párat bizonyosan, néha önvédelemből, néha a maga feje szerinti igazság szolgáltatás okán.
A mi betyárjaink nagy része nem volt "ocsmány rablógyilkos", jó részüknek nem is tapadt vér a kezéhez. Vagy ha igen, akkor az önvédelem volt:-)
A már említett Angyal Bandiról sem a korabeli okmányok, sem a néphagyomány nem tudja pl. hogy embert ölt volna.
Zöld Marciékról is azt tartja a néphagyomány, hogy csak akkor fogtak fegyvert, amikor a pandúrok a fegyverneki pusztán bekerítették őket.
Sobri és Rózsa Sándor már nem ilyen egyszerű esetek:
pl. amikor a Sándort 1857-ben első ízben fogták el, több mint harminc emberöléssel vádolták, jóllehet ezeknek csak egy részéről lehetett bizonyítani, hogy valóban ő tette.
Mindenesetre én azt olvastam a Sándorról, hogy sohasem bántott senkit ok nélkül, ezt persze manapság már nagyon nehéz bizonyítani.
Nos, Rózsa Sándornak szerintem is szép magyar feje volt, de a koponyaalkat és jellem között úgy általában nem túl szoros az összefüggés. Legalábbis azt hiszem.
"A népies felfogás a sikeres betyárkodás iránt nyilatkozik Rózsa Sándorról is, aki kiváló anatómusunk, Lenhossék Mihály tanár, a koponyaalkat és külső benyomás alapján úgy ítélt, hogy nincs bennük semmi aljasságra valló elem.... A lovasbetyár cselekedetei csak a büntető Codex szerint bűnök, ellenben a nép felfogása szerint virtus számba mennek, akárcsak a portyázó türkmén vagy a barantázó kirgiz felfogása szerint a kirándulások." (Herman Ottó:Halászélet, pásztorkodás)
Egyébként a legtöbb népnek vannak ilyen rabló hősie. Az angol lovas útonálló, a higwayman is jó hírű volt, pedig ő nem segítette a szegényeket, már az is elégtételül szolgált, hogy kirabolta a gazdagokat. Molnár Gábor írt a braziliai Lampaio-ról. Ritka ocsmány rablógyilkos volt, de őt is a szegények oltalmazójának tartották.
Valamelyik ismeretterjesztő filmcsatornán próbálták rekonstruálni ezt a rácskitépő trükköt. Felépítetteki egy falat, benne ablakkal, ráccsal, vasúti talpfákból, ugyanúgy, mint Dodge City-ben. Aztán jöhetett a derék paci, a nyergéhez erősített lasszóval. Húzta is böcsülettel, míg a lovasa azt nem mondta, hogy ez már sok a négylábúnak, ő ugyan nem kockáztatja a lova egészséget. További sikertelen próbálkozás két lóval. Végül is csak egy kistraktorral tudták a rácsot kitépni, ami akkoriban még nem nagyon volt.
Egyszóval az amerikai filmeknek nem a történeti hűség a legerősebb oldaluk...
Én szó szerint idéztem Herman Ottót, aki 1835-1914 közt élt és nagyjából a betyárvilág végnapjait élőben láthatta a K.u.K. területén. A magyar néprajz sokkal szegényebb lenne az ő munkálkodása nélkül sok szempontból.
"A ló a lovasbetyárt megnemesíti. A gyalogbetyár az "kapcabetyár", a lovasvilágban megvetés tárgya..." Hej! egy se betyár, ki gyalog jár. Hej! ki bodor lovon nem jár! Lám az enyém bodor-deres:Egész világ engem keres. (szatmári nóta)"
Szia Zabfaló!
Ez csak részigazság.
Az Alföldön a lovas betyár valóban magasabb presztízsű volt, mint a gyalog betyár, de ez az eltérő életmódból és természeti környezetből adódik.
A Dunántúlon a sűrű bakonyi és somogyi rengetegekben a betyárok túlnyomó része gyalogbetyár vagy más néven ún. puskás betyár volt.
A kapcabetyár vagy kurtabetyár az megint egy másik kategória, azokat hívták így, akik kicsinyes bűncselekményekből tartották fenn magukat, de karhatalom előtt meghunyászkodtak.
Az igazi betyárok mélyen megvetették a kapcabetyárokat, gyakran el is üldözték vagy akár meg is ölték őket, főleg ha egy kapcabetyár egy híresebb betyár nevével visszaélve követett el valamit.
Rózsa Sándor pl. egyszer szőlőkaróval vert agyon egy kapcabetyárt, aki az ő nevében hajtott végre kicsinyes gaztetteket. Állítólag nem tartotta méltóra a pisztolygolyóra, de még a fokosra sem.
Azért a dunántúli betyárokat sem kell sajnálni, hogy nem volt szép pej lovuk, mint az alföldi társainknak: a népi hagyomány szerint a dunántúli betyárok híres céllövők voltak, ezért is hívták őket puskás betyároknak is.
Hogy ez mennyiben igaz, azt nem tudom, bár a Sobri-filmben is van egy jelenet, amikor a Sobri vagy száz lépésről lelövi a pandúrhadnagy fejéről a süveget úgy, hogy annak az ijedtségen kívül a haja szála sem görbül.
Mindezt a korabeli egylövetű, sima csővű pisztollyal:-)
1. Azért volna német, mert egy "osztrák nyilvántartásban így szerepel"? ("Cipőt a cipőboltból!")
2. "Egyébként köztudott hogy Sopron környékén német eredetű a lakosság, a mai napig nyilvántartják". Sok németajkú élt arra már 1810 előtt is, igaz, de nincs a két állítás (ez és Sobri német származása) között ok-okozati (kauzális) kapcsolat.
3. Örülök :)
4. "Kőkomcsi mentalitás" a Rákosi korszak előtt? Hm?
5. "Népi eredet" alatt etnikait (=/= nemzetiségi) értesz? De könyörgöm, Sobri akkor sem lesz német származású, ha a németeket elnyomták (volna) - amit úgy-e viccnek szántál ;-) - 'Habsburgiában'.
Osztrák nyilvántartásban így szerepel. Egyébként köztudott hogy Sopron környékén német eredetű a lakosság, a mai napig nyilvántartják. De csak kevesen gazdag polgárok vagy földbirtokosok, annál többen voltak egykor szegény földművesek vagy bányászok (pl. Brennbergbányán). Vagy mindenkit magyarnak kellene nyilvánítanunk ha akarja ha nem?
Örülj neki hogy a soproniak a Mo-hoz csatlakozás mellett szavaztak. De arra nem hiszem hogy szavaztak volna tagadják meg származásukat! Vedd észre hogy a népi eredet erőszakos eltörlésére tett kísérlet kőkomcsi mentalitásra utal, amit a magyarok előszerettel gyakoroltak már jóval a Rákosi korszake előtt is.
Herman Ottótól néhány rövid idézet: -"Betyár vagyok, Séta Pista a nevem,hét regement katona sem bír velem, Nem is félek, mert van nekem koronám:szeret engem az én gyönge violám. (somogyi betyárnóta)
-A ló a lovasbetyárt megnemesíti. A gyalogbetyár az "kapcabetyár", a lovasvilágban megvetés tárgya..." Hej! egy se betyár, ki gyalog jár. Hej! ki bodor lovon nem jár! Lám az enyém bodor-deres:Egész világ engem keres. (szatmári nóta)
-Ahogy ez is: Most gyüttem Szatmárról, Szatmár városából,-Hej! ismernek a lányok, Lovam járásáról! Magam vagyok Palkó,lovam neve Szajkó, Hej! mind a négy lábáról lehullott a patkó! Csak egy maradt rajta, Az is kotyog rajta,Hej, kovács jó cimborám, Igazítsd meg rajta. Kesej egyik lába, a homlokán hóka, Hej! hogyha tudtam vóna, Szebbet loptam vóna!
- "Mikor Rózsa Sándor felült a lovára, Aranyrojtos bő gatyája lobogott utána. Arany a kantárja, ezüst a zablája, Sárga rézzel van kiverve A nyerög kápája..."
- "Rózsa Sándor fölül a nyerögbe, De szép csákó ragyog a fejébe! Nemzetiszín pántlika van rajta, Kossuth Lajos neve ragyog rajta. Letörött a bécsi torny gombja, Rózsa Sándor lova vizet inna, Eriggy rózsám, húzzál neki vizet:Rózsa Sándor Csehországbe siet."
Zöld Marci (Berettyóújfalu, 1790. körül Fegyvernek, 1817) híres alföldi (sárréti) betyárvezér volt a XIX. század elején. A magyar irodalomban és ponyvairodalomban az egyik leggyakrabban ábrázolt magyar betyár: magáról Zöld Marciról írt Jókai Mór, Petőfi Sándor, Gaál József és a XX. században Körmendi Lajos is, egyik társáról pedig Vörösmarty Mihály.
Első kézből tudom, hogy a mezőtúri laktanyából vezényeltek ki honvédstatisztákat a forgatásra. Szegényeknek még az az öröm sem adatott meg, hogy a jóseggű pucér nőt lássák: hátra arcot vezényeltek nekik, amikor az ominózus jelenet sorra került...
"Jancsónak van egy filmje va szegénylegényekről, azt lényegében kifújt."
Sokan a vesszőzős jelenet miatt kedvelik. Valóban a Ráday kormánybiztos-féle akciót beszéli el, amelyben nemcsak betyárokat, hanem közönséges bűnözőket is felhasználtak (lásd a fekete gubás embert) egymás ellen. A lélektani ráhatás eredményeként ezek szépen "beköpték" egymást, és így a "hálózatot" nagyjából felgöngyölítették.
A szövegkönyvet itt is Hernádi írta, csak a nevét szándékosan lehagyták a film elejéről, mert az elvtársak akkor valamiért épp haragudtak rá.
A Bandi látásmódja inkább kedvező szerintem a magyar mentalitásra, mint nem. Ha a Sándor kivitte volna a börtönből, ami a szegedi vár vagy akár a Városháza pincéje is volt, akkor Bandi sorsa egyenesen vitt volna a betyárságba. Ő ezt nem akarta, más természetű lévén, inkább a halált választotta, mint a bűnt. Az amerikai vadnyugatiaknál ennyi erkölcsi dilemma fel sem merült talán soha. Nem is említve az ottani börtön és a szegedi vár vagy Városháza falának ereje közötti különbséget. Méteres, évszázados kőfalból a rácsot egy lasszóval lóhátról nem szakított volna ki a cowboy soha, mint az ottaniak a filmeken.
Petőfi is szlovák volt (arról ne is beszéljünk hogy csurka pista bátyánk is). Vedd észre hogy a 19. sz-i Mo-on a hátrányos helyzetű és emiatt a rendszer ellen lázadó szegénylegények túlnyomó többsége nem a magyar köznemesség sorait erősítette.
Egyébként ha a magyar alföld lakosságának etnikai összetételét elemezzük, induljatok ki abból hogy a törökök lényegében mindenkit rabszolgapiacra hurcoltak aki csak mozdítható volt (nem tudta adóval vagy szolgálattal megvásárolni a szabadságát). Alaphelyzet az volt hogy 18. sz elejére, amikor kitakarították a törököket, valahonnan be kellett telepíteni a jobbágyokat akik a magyar nemeseknek dolgoztak. Vajon honnan vették ezeket a jobbágyokat? Németek (svábok) nem lehettek, mert őket a Habsburg patronátus alá vont szűzföldekre telpítették (Bácska, Bp környéke, dÉl- Dunántúl). Nos ezek a jobbágyok igen nagy számban szlovákok voltak és élnek ma is nagy számban pl. Békéscsaba környékén és msáfelé. Más kérdés a Hajdúság lakossága, akik elmagyarosodott délvidéki szlávok, ők a török korban települtek mai lakhelyükre.
A szlovák Robin Hood, saját nevén Juraj Jánoík a legnagyobb szlovák legendává vált, aki saját képmását számos film-, irodalmi-, képzőművészeti és drámai alkotásban megtalálta. A nevéhez fűződik az ismert mondat ,, a gazdagoktól elvette, a szegényeknek odaadta". Juraj Jánoík Juraj Jánoík
Talán a leghíresebb betyár az egész Osztrák-Magyarhonban 1688-ban az északnyugat-szlovákiai Terchová nevű faluban született. A terchovai hegyi tanyákon nőtt fel és még húsz éves sem volt, amikor önként jelentkezett Rákoczi Ferenc kuruc seregéhez.
Miután a Trencsén melleti csatában a császár hadserege szétverte a kuruc csapatokat, fogságba esett és később belépett a császár őrző csapatába. A bitcsei várban szolgált, mint rabőr, ahol megismerkedett az egyik fogollyal, Tomá Uhorčíkkal, a kiszucai zsiványkapitánnyal. Juraj Jánoík később visszatért Terchovába, de nem bírta ott sokáig, mert miután Uhorčík megszökött a börtönből, 1711-ben beállt a zsiványok bandájába (a zsiványok esküjét szeptember 29-én - Mihály napján tette le).
Később Juraj Jánoíkot választották a betyárok kapitányává, de az ő zsiványkodása kapitányként csak egy évig tartott csupán, mert 1713-ban a liptói pandúrok elfogták és a kínzással összekötött bírósági tárgyalást követően 1713. március 18-án Liptószentmiklóson (Liptovský Mikulá) kivégezték.
Rövid betyár élete alatt Jánoík sok rablást követett el. ,,Különösen veszélyes egyénnek" kellett lennie, mert csak a legnagyobb lázadók szenvedtek horog általi halált.
Ma az Ő nevét viseli többek között a Jánoíkove dni elnevezésű közkedvelt népzenei fesztivál, amely minden évben Terchovában kerül megrendezésre. A község felett a szlovák nemzeti hős hatalmas szobra emelkedik ki és a terchovai Juraj Jánoík Múzeum is sok látogatót csábít.
Jánoík alakja ugyanis máig erősen élő hagyománya a szlovák közemlékezetnek, életéről számos legenda maradt fenn. A szlovák szegénylegény 1688-ban született Terchovában (a korabeli Trencsén vármegyében). Tizennyolc évesen beállt Rákóczi Ferenc seregébe, így a tót kurucok számát növelte. A trencséni csatában, 1708-ban a labancok fogságába esett, és kényszersorozás alá került: a császári seregben kellett tovább harcolnia. 1710-től választotta a törvényen kívüli életet: betyárokból álló csapatával lovakat csempészett Lengyelországból. Több forrás szerint a mai legendákkal ellentétben a lakosság nem szívelte Jánoíkot és rablóbandáját. 1712-ben végül fogságba esett, és a bíróság többek között fosztogatás és Rákóczi seregében való részvétel okán halálra ítélte. Amilyen rövid volt Jánoík élete, olyan hosszan fennmaradt emléke, természetesen a népi fantázia által színezve-szépítve. Így vált a betyárvezér a szlovák nép segítőjévé, majd végül nemzeti hőssé: az ösztönös szlovák függetlenségi vágy megtestesítőjévé. A második világháborúban a Szlovák Állam harckocsijai is Jánoík nevét viselték, de a népi kézművesség is használta alakját. Mindazonáltal a Jánoík-legendárium a gazdagok kirablásáról és a szegények megsegítéséről, a magyar zsandárok előli sikeres meneküléseiről nagyrészt a népi fantázia terméke. Jánoik emlékét érdekes módon a lengyelek is ápolják: életéről nemrégiben film készült Lengyelországban. Egyébként már 1935-ben fekete-fehér némafilmet készítettek róla Szlovákiában, 1975-ben pedig lengyel filmsorozat dolgozta fel az életét.
