Ebbe a topikba többségében betegek és hozzátartozóik írnak. Sajnos előfordul, hogy a betegeket gátlástalanul kihasználni akaró fórumtagok (csalók) privát levélben különböző hatástalan csodaszereket ajánlanak a topikban megjelenő új betegeknek.
Bocs,lehet, hogy nem olvastam türelmesen és figyelmesen, de úgy tünt, hogy a cikk végső soron a reinkarnációt végkövetkeztetésként hozta szóba. Ezt tényleg elutasitom.
Abban igazad van, hogy a gyermek fél éves korában ellenállást mutatott a bölcsi ellen. Természetesen az ember figyelembe veszi a kis emberek akaratát is, amennyiben megteheti, annak ellenére hogy véleményem szerint a folyamatos betegséggel való tüntetés nem tudatos. Ugyanigy nem tudatosan betegiti meg magát a felnött sem, akkor amikor valami lelki teher nyilvánul meg betegségben. Nem vagy psychológus, de ezt a témakört a tudomány még nem járta körül igazán.Akarom mondani, hogy tudományos vizsgálat e célból nem készült, az én tudomásom szerint.
Pedig lehet, hogy érdemes volna.
Igen az embr szervezet egy egységes rendszer, amit gyógyitani is igy kéne. Ezt ma még nem tapasztalom, a szakmai specializálüdás miatt.
Meg szerintem ebben a rendszerben, ahogy most müködik az egészségügy nem is lehet.
Azt gondolom, hogy a háziorvosi rendszernek több esélye van erre, mivel a háziorvosnak lehetősége van nem csak az éppen aktuális panaszt kezelni, hanem a beteg környezetét, személyiségét, anyagi és lelki problémait is megismerheti, ha jó kapcsolata van a beteggel és annak családjával is.
Persze nem szakmai vélemény ez, hanem csak a beteg tapasztalata.
Valószinüleg a lelki okok egy része pedig olyan amit az orvos nem tud megoldani.Pl.ha valakinek az a gondja, hogy a házastársa u.n. rendes ember, csak éppen nem kap tőle szeretetet, elöbb-utóbb mutatkozhatnak betegségek jelei. Baromi nehéz pl. egy ilyen esetben a beteget segiteni.És ez nagyon mindennapos eset.
A másik gond. Mondjuk beteg lettem. Elgondolkozom azon hogy mi válthatta ki a testem lázadását. Rá is jövök. Akkor mi van? Ha ez a betegség történetesen rák, mire észreveszem addig már a legtöbbször visszafordithatatlan a dolog.Mit érek már a lelki tünet megértésével?
A cikk lényege nem a reinkarnáció, ezért szerintem emiatt kár mereven elutasítani. Bevallom, hogy én már olvastam a cikk végén forrásként megadott műveket, amiben részletes elemzést kaphatunk nagyon sok betegség köztük a rák szellemi oldaláról. Nekem nagyon könnyű volt átvennem a könyvekben leírt szemléletmódot. Az általad olvasott cikk ennek csak egy erősen sűrített kivonata, így talán kevésbé meggyőző. Nagyon tudom javasolni, hogy a rákos megbetegedésről írtakat tanulmányozd át alaposan. Azonnal meg fogod érteni, hogy miért sikertelen az orvostudomány jelenlegi megközelítése. Miért van az, ha valahol, valamelyik területen sikereket érnek, el pl. a TBC, akkor miért jelennek meg helyette más betegségek. (polaritás)
A gyermeked betegeskedése oda vezethető vissza, hogy a bölcsödében lelkileg elzárkózott a külvilágtól, mivel nem érezte abban a környezetben jól magát. Ha lelki síkon bezárkózunk, akkor a testünk fog megnyílni a külvilág, azaz a kórokozók előtt hiszen a testnek kell megélnie azt, amit az illető pszichésen nem mer megélni. Legyengül az immunrendszer (megnyílik), és a kórokozók bejuthatnak a szervezetbe. Természetesen ezzel a betegséggel a gyermeked el is érte célját, hiszen otthon maradhatott a barátságos és szerető környezetben. Itt természetesen már ismét meg tud nyílni lelkileg, ezáltal nem a testnek kel ezt megtennie helyette, tehát az immunrendszer felerősödhet.
Az írásodból látom, hogy Te is érzed, hogy valamilyen összefüggés van a psziché és az egészség/betegség között, csak azt nem tudod, hogy pontosan milyen. A rák esetében természetesen sokkal bonyolultabb mint egy egyszerű megfázásnál, ezért az ember magától nem tudja megérteni.
A rákkeltő anyagokról:
(idézet az említett cikkből)
"A betegségek okainál fontosabb, hogy megtaláljuk a betegség célját.
Az orvostudomány hisz abban, hogy a betegség okok megszűntetésével maguk a betegségek is megszűntethetők és nem gondol arra, hogy a betegségek eléggé flexibilisek ahhoz, hogy új okot keressenek és találjanak önmaguk kifejeződésére. Pedig az összefüggés igen egyszerű. Ha valaki házat akar építeni és elveszik tőle a téglát, akkor is felépíti a házát fából vagy valami másból. "
Elolvastam a cikket.Sajnos én nem hiszek a reinkarnációban, igy nem tudom elfogadni, hogy magunkkal hozzuk, már születéskor, az előző életben fel nem dolgozott tudatalatti problémát, ami testi tünetben jelent meg, még az előző életben.
Egyébként a cikk eleje és vége között némi ellentmondást is látok.
Ez a cikk nem bizonyitja azt, hogy a II. vil. háboru elött, a nagy gazdasági válaság idején, az emberek lelki konfliktusai, főleg a munkanélküli sok gyerekes munkás és parasztcsaládoknál miért a TBC-ben testesült meg, mint leggyakoribb magyar betegség.
A mai lelki problémak meg a leggyakoribb sziv és érrendszeri megbetegedés és halálozási ok mellett a rák különféle tipusú formájában jelennek meg.
Közben pedig a tudósok egymás után mondják ki, hogy milyen -a környezetünkben lévő- dolgok rákkeltőek.
A cikk értelmezése szerint, csak azok betegszenek meg, akik nem értik a tudatalatti jelzéseket.
Ez a magyarázat nekem nehezen elfogadható.
Igen, szokták mondani, hogy a gyerek megbetegszik, ha nem akar iskolába menni. Van ilyen tapasztalatom, hogy a fél éves gyerekem a bölcsödében meg sem mozdult egész nap, nem érezte jól ott magát.Egy hónapból három hetet voltam otthon vele, mert megfázott, stb, stb. Végül ki kellett venni a bölcsiből. De nincs ellenpróba. Ez az idő az őszi időszakra esett. Nem tudhatom, hogy gondozták a gyerekeket, lehet, hogy a dadus is tüsszögött.De az is lehet, hogy még nem volt eléggé ellenálló a szervezete, mert nem anyatejes csecsemő volt.Otthon viszont a jól ismert, általa megszokott környezetben, a megszokott lakás megszokott mikrokörnyezetében már jól tudott reagálni. De az is lehet, hogy az otthoni biztonság rásegitett a betegségek leküzdésében.
Nem vitatom, hogy ezek egymással összefüggésben vannak, illetve lehetnek, de a cikk által leirt
előző élettel való összefüggést szerény képessgéimmel nem bírom belátni.
Őszinte részvétem!
Csodálatos dolog, hogy igy megtudtátok őrizni magatokat az utolsó pillanatig.Úgy gondolom, hogy ehhez az kell, hogy nagyon szeressék az emberek
egymást.Igazán felnézek Rád! Erre azért nem sokan képesek, hogy saját fájdalmukat le tudják a másik kedvéért fojtani.Most biztos nagyon nehéz neked.
Egyébként néha tényleg azt gondolom, hogy könnyebb a betegnek, mint a hozzátartozónak.
Legalábbis ezt látom sokszor a férjemen is. Ott ül
az ágyam mellett, ha fájdalmam van és nyomorultul érzi magát, mert tehetlen.
Persze én meg igy érzem magam az Édesanyám ágya mellett. Az élet eléggé bonyolult.
Remélem, nektek is szép emlékeitek vannak. Főleg erre kéne gondolnod és azokat megőrizni az emlékeidben.
Mégegyszer, hadd fejezem ki mélységes együttérzésemet.
Javaslom minden kedves topiklakónak, hogy olvassa el
ezt a cikket!
A betegségek szellemi hátteréről van benne szó, amit szerintem sokan egyáltalán nem , vagy csak alig vesznek figyelembe. A legtöbb ember lelki síkról történő megközelítése kimerül abban, hogy a stressz és a konfliktusok milyen károsak, holott ez egyáltalán nem ilyen egyszerű.
A gyógyuláshoz szemléletváltásra van szükség, és ebben talán segítenek a cikkben leírt gondolatok.
A doktornő részletesen elmondta, miért nem lehetett rajta segíteni, hiába gyógyítható 96%-ban a hererák. Mi sajnos a 4%-ba tartoztunk, azon belül is a legrosszabb esélyekkel rendelkezők közé, ugyanis van, akinél lehet húzni az időt, akár évekig is. Nálunk nem tartott 3 hónapig sem.
Kívánom mindannyiótoknak, hogy ettől függetlenül ne veszítsétek el a hiteteket a gyógyulásban, hiszen történnek csodás gyógyulások is, vagy ha nem is, a hátralévő időt ne tegyétek tönkre szomorkodással. Mi az utolsó pillanatig nevettünk és boldogok voltunk. És szerettük egymást, utolsó mozdulatával még megsímogatott.
Sziasztok!
Elnézéseteket kérem, de ezt nem birom megállni.
"Azt mondta, hogy ezt csak ők is véletlenül tudták meg és a dolog még félhivatalos (egy konferencián mondta az egyik főmufti). Állítólag már meg van a határozat ezügyben, de a központi számítógépen még nem tudják összefuttatni a beteg- és orvosadatokat, és amíg a rendszert nem tudják felállítani, addig nem verik nagy dobra a dolgot."
Tudod elég furcsa, hogy az a lelkiismeretes orvos, aki eddig mindig megdicsért az most egyszerűen elhajt a rendelőből. Plána, ha a dolgot még nem is jelentették meg közlönyben, csak a folyóson mondták.
Azt gondolom, hogy én másik orvost választanék.
Sajnálatos módon többszörösen érntett vagyok ebben a betegségben. Édesanyámat 1995 nyarán műtötték emlődaganattal, majd 2001 decemberben kivették a petefészkeket és most a méhtest mögött egy 9 mm-es daganatot találtak.Nagyon magasra szökött fel a tumormarker a juniusi normális értékről szeptember végére. Bár az édesanyám olvasott nő, de ugylátszik a sejtjei nem olvasnak és nem tudnak róla, hogy idős korban a sejtek lassabban szaporodnak. A 9 mm-es felfedés után már kapott egy kemót, holnap megyünk ismét, majd nov. 26-án. Természetesen rettenetesen fél a rosszul-léttől. Persze én megértem, de baromian
sajnálom.Magam is átéltem két kemo sorozatot.
Mindenkinek azt ajánlom, hogy bizzanak a gyógyulási akaratukban, az orvosukban (ha nincs meg a bizalom, keressenek másikat! Semmit nem kell szégellni, mindenkinek az az egy élet adódott és nem csoda, hogy az nekünk a legfontosabb)és abba, hogy felrérlenül szükség van a betegre a családjának, barátainak srb.Rám például az Édesanyámnak.Az élet egyre szűkmarkúbban, de még mindig ajándékoz néhány szép órát, szép szint, jó hangulatot.Azt kell kihasználni ami még jut.Sajnos ez nem jelenti, hogy az ember néha nem dühös az élet igazságtalaságai miatt.Bocs a hosszúságért.
Kedves Waratah,köszi a kedves üdvözlést.Én is örülök,hogy megvagyunk.Ebben a rovatban ugyis túlteng a szomoruság,pedig ennek a betegségnek a legfőbb gyógyszere az erő és a bizakodás abban, hogy több idő elteltével is felbukkanunk a topicban.Sok üdvözlet.
oké, kösz a válaszodat!
jelenleg akkor még semmi fix nincs, tervezet csak közlönyben megjelenés után lehetséges, hogy "rosszul érintse" a dokit, ha mégis szűr évente! (pontlevonás, vizsgálatidij "nemmegfizetése sőt pl alabormunkát esetleg nekik számlázzák)
de az sztk-s szűrést nem hiszem el, hogy merné ritkítattni az OEP!!! vagy TB?
jövőhónapban megyek én is az évesre, majd rákérdezek!
senki nem állította, hogy nem lehet összefüggés a kettő között, de azt is látni kell, hogy a biciklisták szervezete _nagyon_ erős, a biciklizés nagyon jól fejleszti és fenntartja a szervezet ellenállóképességét...
nekem elég komolynak tűnt a doki, aki eddig mindig megdícsért, ha évente egyszer megjelentem nála ilyen célból, most meg elhajtott.
Azt mondta, hogy ezt csak ők is véletlenül tudták meg és a dolog még félhivatalos (egy konferencián mondta az egyik főmufti). Állítólag már meg van a határozat ezügyben, de a központi számítógépen még nem tudják összefuttatni a beteg- és orvosadatokat, és amíg a rendszert nem tudják felállítani, addig nem verik nagy dobra a dolgot.
Mondjuk azt is kivettem a szavaiból, hogy az sztk-knak egyáltalán nem érdekük a szűrés, mert ők a szűrésre "ömlesztve", a többi vizsgálattal együttvéve egy pénzügyi keretet kapnak (és uyge abból gazdálkodnak), addig a magándokik darabra megkapják az elvégzett szűrővizsgálatok után járó pénzt.
De jó hogy itt vagy kedves Valaki:) Ebben a fene nagy internetes illegalitásban az ember sosem tudhatja, hogy egy valaki csak másik nicken kóborol errefelé vagy hát talán nincs jól és azért egy ilyen topicban való érintettség azért adhat némi aggodalomra okot. Szóval szia:)))
Kedves Tamás úr,próbáltam neked E-mailt irni,de szolgáltatód nem tudta kézbesiteni,de elrakta a delivery listába,remélem megkapod.Röviden:nekem malt(gyomor nyálkahártya) NHL-em volt,és a pénteki kontrollon teljesen negativ voltam.ne izguljatok,sok gyógyult beteggel találkoztam.Persze ez lehet,hogy időleges,de már 4 éve kezdődött,és most nincs semmi bajom.Üdv.
valóban nincs olyan, hogy általában rákszűrés, a sima vérképből annyit tudnak megállapítani esetleg, hogy valami nem stimmel, mert pl magas a fehérvérsejtszám, vagy a süllyyedés, ez mind gyulladást jelent a szervezetben.
Hereszűrést az urológián végeznek( vagy onnan tudnak továbbküldeni a megfelelő helyre), vérvétel és leginkább ultrahang segítségével meg némi tapintással is. Állítólag minden évben legalább 1X el kellene menni, meg havonta átvizsgálni saját magadnak, mint a nőknek az emlőt. De mint írtam, ez nem elég, hiszen a páromnak semmi tünete nem volt, csak az ultrahang mutatta ki, hogy gáz van.
Asziszem olyan hogy "általában" rákszűrnek nincs. Van a tumormarker vizsgálat, vérből, de szerintem azt nem csinálják csak úgy, mint a sima vérképet, valszeg drága hozzá (a jósági fokáról meg csak annyit, hogy anyukámnak 2 hónappal azelőtt, hogy már egy sima tüdőröntgen kimutatta volna az áttétet, negatív eredményt adott a tumormarker. Pedig ha a röntgenképen is látszik már akkor az nem kezdődő hanem kifejett. szóval no comment) Szóval inkább az van hogy vizsgál a nőgyógyász az urológus, bőrgyógyász, orrfülgégész, etc.
A nőgyógyászati rákszűrés megszorításról nem hallottam. A mammográfia 2éventiről igen, de amikor előadom hogy rizikófaktorom van, szó nélkül mindig beutalnak, mert szerintem úgysem megy el minden beteg szóval beleférek a kvótába. Nem hinném, hogy őrültmód sorakoznának az emeberk rákszűrésre, éppen az a gond, hogy nem teszik. Most a tüdőszűrés kötelező voltának visszaállításához ez is hozzájárul.
Sziasztok!
Igazán érdekelne: hol végeznek rákszűrést? A háziorvoshoz kell menni ha ilyesmit akarok?
Hogyan történik egyáltalán? Vérből?
Nincs sok tapasztalatom ilyen orvosi dolgokban, de óvatos akarok lenni.
Előre is köszi.
Z.
A bicikli és a hererák között van összefüggés, mégpedig fordítva is. Tehát aki sokat kerékpározik, a herék összenyomódása és egyéb fizikai hatások miatt nagyobb az esélye, hogy hererákot kap.
Profi vérképelemzőkhöz lenne egy kérdésem: Mit jelent a vérképben a GOII rövidítés?
nem tudom, hogy volt-e szó ítt róla, de érdemes elolvasni Lance Armstrong: Bicikli életre halálra c. könyvét ("It's Not About the Bike: My Journey Back to Life")
A pasi ma a világ legjobb biciklistája, idén nyerte meg zsinórba negyedszer a Tour de France-ot, miután 26 évesen majdnem belehalt a hererákba.
Ajánlott irodalom nem csak biciklistáknak! :-)))
...Úgyhogy, jobb ha rendszeresen eljárnak a férfiak szűrésre....
a szűrésről jut eszembe.
azt tudjátok, hogy a nők nőgyógyászati rákszűrését ritkították? Már csak 2 évente egyszer fizeti a TB az eddigi éves szűrést.
És ha a doki mégis évente vizsgál meg, akkor kemény büntetőpontokat kap a nagytestvértől pénzügyi szankciók mellett...
Engem elhajtottak, amikor megjelentem az éves szűrésen...
Nesze Neked prevenció meg figyeljen az ember magára és hasonlók...