Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Borsódzik a hátam a kerítéstöl, mert a kerítésnek két oldala van. Arra is lehet használni, hogy ne tudjanak az emberek kimenni. A fiatal értelmiségiek távozásával egy diktátornak csak egy intése kell, hogy Vasfüggöny legyen a kerítésböl. Most Szerbia felé épül a kerítés hogy a menekültek ne tudjanak bejönni. Ez után Ausztria jön, hogy ne lehessen öket visszaküldeni.
Mi lesz ha a Minimusszolini nem a be, hanem a kivándorlást akarja majd megállítani?
Nem mehetünk oda rendet tenni, és nem fogadhatunk be onnan mindenkit, mert akkor már mi leszünk a kisebbség itt is.
Ha békében, nyugalomban akarnak élni, akkor azért nekik kell tenniük. Pl. azzal, hogy felhagynak egymás gyilkolásával. Ha nekünk ment, nekik is menni fog.
Észak-Afrikában talán lehetne egy államot foglalni nekik, mondjuk Líbiát.
Van egy olyan gyanúm, hogy Viktor jobban forgatja a villáskulcsot a Böszmannél, a libatolvajnál, a házmesternél, a kendermagosnál, a takonyzabálónál, de még Szabó Tímea/Rebekánál is. De megnyugodhatsz, minden balliberális legendával ellentétben nem ő csinál személyesen mindent.
Csodás ez a nagy szívjóság részedről. De hogy ezt miért csak másoktól várod el, míg magad semmit nem teszel azért, amit másoktól elvársz ????
Miért nem mutatsz jó példát, és lakásodba fogadsz be 3 családot, akik azért távoztak el hazájukból, hogy jobb életszínvonlon élhessenek, amiről annyit olvastak, hallottak otthon ? Igazán megtehetnéd ezt, teljes ellátást nyújthatnál számukra csendben, és erre bíztathanád jó példáddal a rokonságodat is.
Amúgy olvastam egy kommentet a Facebookon hogy ő áramot vezetne a kerítésbe hogy megsüsse őket!!
Ez egy ilyen műfaj. A másik barom meg Auschwitzot vízionál a határzár kapcsán.
Ettől még adott egy helyzet, amit ebben a pillanatban kell kezelni, akár tünetileg is, mert mire a sok széplélek ráébred, hogy mivel állunk szemben, már lehet, hogy késő lesz.
Már bocs, én magasról lexarom a zászlót, meg a fegyvertartást is. De ha már a merénylet kapcsán valamit ki akarnak vonni a kereskedelmi forgalomból, inkább praktikusabb lenne a lőfegyver, mint a zászló. Ez így önmagában puszta álszenteskedés.
Neked jól esne ha elkéne menned az otthonodból, utazol több mérföldet és utána pedig visszatoloncolnának vagy rabszolga munkára fognának? Elmondom a legtöbb menekültet Etiópia és az ilyen országok fogadják be!!! Mert ők tudják hogy milyen az ilyen! Az ottlakoknak alig jut élelem de ők befogadják a menekülteketnem mert, van szívük, nem úgy mint egyeseknek! Európa pedig tolja őket vissza a hazájukba ahol lakni nem lehet a háboruk miatt! Hülyék az emberek!! Szóval segíteni kéne nekik vagy befogadni de a legjobb az lenne ha össze fognának az európaiak és odamennénk a hazájukba és rendet tenni !!! Semmilyen rabszolgaság, kerítés és ilyen nem kéne!!
Amúgy olvastam egy kommentet a Facebookon hogy ő áramot vezetne a kerítésbe hogy megsüsse őket!! Hát inkább őtt sütné meg a kerítés!!!!!
AZért jobban is emlékezhetnél a közelmúlt történelmére. Az egész 911-el kezdődött 2001-ben - rövidtávon. Az amik akkor Afganisztánt bombázták meg, majd bevonultak. (Az égvilágon semmi közük nem volt az afgánoknak 911-hez, de az mindegy). Aztán jött Irak (Szaddamnak szintén semmi köze nem volt hozzá, tömegpusztíttó fegyvere se volt, de az kutyát nem érdekelte.).
Jóval később jöttek az arab "forradalmak" (US-CIA felforgatás), kormánybuktatások, káosz és anarchia a teljes Közel-Keleten. Egyiptom, Líbia, és Szíria, ISIS, sőt Ukrajna is - stb. Ezekben mind részt vettek a Ny-Európai államok - sajnos csicska mellékszereplőként hazánk is!
Az eredmény 2-3 millió halott (thanx to US demokrácia "export"), 90% polgári áldozat, nyomor, szenvedés és menekültáradat - Európára. (ez szándékolt, aljas US cél természetesen. Nem "véletlen" haha).
Náluk alkptmányos alapjog, hogy minden dilis tarthasson fegyvert. Az ámokfutások sem ébresztik rá őket, hogy ez nem jó így. Az átlag polgárnak, főleg a redneckeknek ez tök alap. Emellett ebben látnak biztosítékot arra, hogy ha kell, akár a saját fegyveres erőiknek is jelentősen ellen tudnak állni, ha valami diktatórikus hajlamú vezető bevetné őket ellenük. Az más kérdés, hogy kiképzés híján mennyire lenne komoly az az ellenállás.
Ellepték Szeged határát a migránsok, rengeteg rendőrt vezényeltek ki
Átfogó rendőrségi akció zajlik Szeged határában, a medencés kikötőtől egészen az árvízi emlékműig vizsgálják át a Tisza árterét. A lap beszámolója szerint a töltésen csatárláncban állnak a rendőrök, hogy megakadályozzák a határsértők elmenekülését. Mentőt is hívtak a helyszínre, többen rosszul lettek, de a kiérkező mentők senkit sem vittek el a helyszínről.
Az elfogott határsértőket Röszkére viszik egy hangárban kialakított rendőrségi előállító helyiségbe.
Több száz határsértőt fogtak el a Tisza árterében, Szeged határában szerdán. Az elfogottak között sok a kisgyermek - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A szegedi rendőrök mellett a készenléti rendőrség is nagy erőkkel vonult a helyszínre. A határsértők egy részét már elfogták, és folyamatosan viszik el őket.
Több évezredes intézmény, és ahogy az emberiséget ismerem...:D
Lehet, hogy ez lesz a nagy bevándorlásosdi vége. Egy csomó tanulatlan ember, akiket fizikai munkákra lehet használni, ellenszenves viselkedés, amikkel maguk ellen hergelik a többséget, gyengülő gazdaság, amiben a betanított munka tisztes fizetéssel nem éri meg a munkáltatónak...
igy van , a franciak bombaztak eloszor kadafi libiajat , utana masodiknak szallt be obama , aztan olaszorszag meg szopik mint a torkosborz , aztan afganok stb-ik lemasoltak libiat es most mindenki szop , szerencse hogy van unio mert igy nem lesz haboru nem kezdik a hatarorok egymast loni a magyar szerb , magyar osztrak hataron a bevandorlok miatt