Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
az ember megválogatja, hogy kivel él egy fedél alatt!
Tágabb értelemben az ország is felfogható fedélként, ahol egy nemzet és szívesen látott vendégei élnek. A hangsúly a szívesen szón van. De inkompatibilis kultúrák egyedeit nem sorolnám ide.
Ausztriával nem építhet kerítést, szembemenne az EU-s joggal. Az meg egyértelmű, hogy minden pattogás ellenére nem akar igazán komolyan tengelyt akasztani velük.
Miért nem mutatsz jó példát, és lakásodba fogadsz be 3 családot, akik azért távoztak el hazájukból, hogy jobb életszínvonlon élhessenek, amiről annyit olvastak, hallottak otthon ? Igazán megtehetnéd ezt, teljes ellátást nyújthatnál számukra csendben, és erre bíztathanád jó példáddal a rokonságodat is.
Kurva unalmas ez a szöveg leszokhatnátok a bégetéséről!
Ha valaki még nem fogadná be a lakásába attól még az országába talán igen!
A bégetőket sem fogadná be senki a lakásába pedig biztosan rendes emberek pusztán csak arról van szó, hogy az ember megválogatja, hogy kivel él egy fedél alatt!
Nem hallom a fejlett, demokratikus Luxemburgot, ahol még "melegházasság" is van, sőt a miniszterelnök egy "belga" "férfi" "felesége" lett, hogy élen járna szegínyszerencsétlen szerencsen fiatalemberek befogadásában.
Borsódzik a hátam a kerítéstöl, mert a kerítésnek két oldala van. Arra is lehet használni, hogy ne tudjanak az emberek kimenni. A fiatal értelmiségiek távozásával egy diktátornak csak egy intése kell, hogy Vasfüggöny legyen a kerítésböl. Most Szerbia felé épül a kerítés hogy a menekültek ne tudjanak bejönni. Ez után Ausztria jön, hogy ne lehessen öket visszaküldeni.
Mi lesz ha a Minimusszolini nem a be, hanem a kivándorlást akarja majd megállítani?
Nem mehetünk oda rendet tenni, és nem fogadhatunk be onnan mindenkit, mert akkor már mi leszünk a kisebbség itt is.
Ha békében, nyugalomban akarnak élni, akkor azért nekik kell tenniük. Pl. azzal, hogy felhagynak egymás gyilkolásával. Ha nekünk ment, nekik is menni fog.
Észak-Afrikában talán lehetne egy államot foglalni nekik, mondjuk Líbiát.
Van egy olyan gyanúm, hogy Viktor jobban forgatja a villáskulcsot a Böszmannél, a libatolvajnál, a házmesternél, a kendermagosnál, a takonyzabálónál, de még Szabó Tímea/Rebekánál is. De megnyugodhatsz, minden balliberális legendával ellentétben nem ő csinál személyesen mindent.
Csodás ez a nagy szívjóság részedről. De hogy ezt miért csak másoktól várod el, míg magad semmit nem teszel azért, amit másoktól elvársz ????
Miért nem mutatsz jó példát, és lakásodba fogadsz be 3 családot, akik azért távoztak el hazájukból, hogy jobb életszínvonlon élhessenek, amiről annyit olvastak, hallottak otthon ? Igazán megtehetnéd ezt, teljes ellátást nyújthatnál számukra csendben, és erre bíztathanád jó példáddal a rokonságodat is.
Amúgy olvastam egy kommentet a Facebookon hogy ő áramot vezetne a kerítésbe hogy megsüsse őket!!
Ez egy ilyen műfaj. A másik barom meg Auschwitzot vízionál a határzár kapcsán.
Ettől még adott egy helyzet, amit ebben a pillanatban kell kezelni, akár tünetileg is, mert mire a sok széplélek ráébred, hogy mivel állunk szemben, már lehet, hogy késő lesz.
Már bocs, én magasról lexarom a zászlót, meg a fegyvertartást is. De ha már a merénylet kapcsán valamit ki akarnak vonni a kereskedelmi forgalomból, inkább praktikusabb lenne a lőfegyver, mint a zászló. Ez így önmagában puszta álszenteskedés.
Neked jól esne ha elkéne menned az otthonodból, utazol több mérföldet és utána pedig visszatoloncolnának vagy rabszolga munkára fognának? Elmondom a legtöbb menekültet Etiópia és az ilyen országok fogadják be!!! Mert ők tudják hogy milyen az ilyen! Az ottlakoknak alig jut élelem de ők befogadják a menekülteketnem mert, van szívük, nem úgy mint egyeseknek! Európa pedig tolja őket vissza a hazájukba ahol lakni nem lehet a háboruk miatt! Hülyék az emberek!! Szóval segíteni kéne nekik vagy befogadni de a legjobb az lenne ha össze fognának az európaiak és odamennénk a hazájukba és rendet tenni !!! Semmilyen rabszolgaság, kerítés és ilyen nem kéne!!
Amúgy olvastam egy kommentet a Facebookon hogy ő áramot vezetne a kerítésbe hogy megsüsse őket!! Hát inkább őtt sütné meg a kerítés!!!!!
AZért jobban is emlékezhetnél a közelmúlt történelmére. Az egész 911-el kezdődött 2001-ben - rövidtávon. Az amik akkor Afganisztánt bombázták meg, majd bevonultak. (Az égvilágon semmi közük nem volt az afgánoknak 911-hez, de az mindegy). Aztán jött Irak (Szaddamnak szintén semmi köze nem volt hozzá, tömegpusztíttó fegyvere se volt, de az kutyát nem érdekelte.).
Jóval később jöttek az arab "forradalmak" (US-CIA felforgatás), kormánybuktatások, káosz és anarchia a teljes Közel-Keleten. Egyiptom, Líbia, és Szíria, ISIS, sőt Ukrajna is - stb. Ezekben mind részt vettek a Ny-Európai államok - sajnos csicska mellékszereplőként hazánk is!
Az eredmény 2-3 millió halott (thanx to US demokrácia "export"), 90% polgári áldozat, nyomor, szenvedés és menekültáradat - Európára. (ez szándékolt, aljas US cél természetesen. Nem "véletlen" haha).
Náluk alkptmányos alapjog, hogy minden dilis tarthasson fegyvert. Az ámokfutások sem ébresztik rá őket, hogy ez nem jó így. Az átlag polgárnak, főleg a redneckeknek ez tök alap. Emellett ebben látnak biztosítékot arra, hogy ha kell, akár a saját fegyveres erőiknek is jelentősen ellen tudnak állni, ha valami diktatórikus hajlamú vezető bevetné őket ellenük. Az más kérdés, hogy kiképzés híján mennyire lenne komoly az az ellenállás.