Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Az MSZP szerdán felszólította a kormányt, hogy fejezze be a bevándorlással kapcsolatos gyűlöletpolitikáját, mert az szerintük veszélyezteti a külföldön élő magyarok egzisztenciáját. A szocialisták követelését Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt elnökhelyettese fogalmazta meg, a napközben tartott kormányszóvivői tájékoztatóra reagáló, budapesti sajtótájékoztatóján.
A "megosztott" az eszdéesz magyarul azt jelenti, hogy ~95% semmilyen bevándorlót nem lát szívesen a hazájában, a fennmaradó rész pedig televonyítja a sajtót.
az ún. ballibsik sem akarnak egy IS-szerű helyen élni,
Nem is fognak, addigra rég nem lesznek itt. De addig bármit elkövetnek a megbízóik kiszolgálására.
Azt ugyanis nem tudom elhinni, hogy emberek ennyire idióták lehetnek mint amilyennek ezek mutatják magukat.
Volt már Mo.-n jelen az iszlám, ~150 évig, én a magam részéről a továbbiakban egyetlen percet sem óhajtok belőle, ergo egyetlen muszlim bevándorlót (bőrszíntől függetlenül) sem látok szívesen a mecsetek kérdését pedig dózerrel orvosolnám.
Mintha a lidércet is használnák, de ebben nem vagyok biztos.
Technikai értelemben amúgy bizonyos szinten albínók vagyunk, a sötét bőrből alakult ki 2 gén funkcióvesztő mutációjával a világos bőrszín Európa területén. Emiatt a mutáció miatt termelünk kevesebb melanint.
Maga a kék szem is úgy alakult ki, hogy a sötétebb szemszínt okozó gén inaktív lett bennük egy mutációval. Ugyanakkor a vad gén jelenlétében rendes a szem pigmenttermelése, így sötét lesz a szem. A kékszeműek mind egy ember leszármazottai, méghozzá apai és anyai ágon egyaránt visszavezethetők erre az ősre.
A világos bőrszín itt előny a D-vitamin termelés miatt, ami kevesebb napfény mellett hatékonyabb világos bőrben, mint sötétben, Afrikában hátrány az UV miatt.
Az ottani albínók nemcsak azért halnak, mert leöldösik őket a testrészeikért, hanem a bőrrák nagyon nagy előfordulási aránya miatt is.
Szerintem a görög salátazabáló is (-: és kiíródnak onnan egyre többen. ez érdekes, de ilyen, a keleti blockot is a magyarok repesztették meg a határnyitással, a nyugati blockot is azt meg a határzárással. (-:
múltkor olvastam Bihari "Kisviku" Viktória egyik szösszenetét fészen arról, h szeressük a bevándorlókat, mert anno ő is volt az pár éve londonban...ecsetelte, hogy mennyi afroamerikai van ott...nem akartam csúnyát odaírni, mert hátha ban-t kapok(meg amúgy bírom a csajt, meg az írásait, szereti a metallica-t, ez nálam plusz pont...), de bakker, london és afroamerika vhogy nekem nem áll össze, ok, ne niggerezzük le őket, akkor legyenek csak fekák...