Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Rengeteg a határon túli magyar a bevándorlók között
Nem tudni, ők hogyan fogadták az Orbán-kormány gyűlöletkampányát, mindenesetre a Helsinki Bizottság adatai szerint a Magyarországon élő 140 ezer menekültből 30,9 ezren Romániából, 8,3 ezren Ukrajnából, 8,2 ezren Szlovákiából érkeztek. A civilszervezet azt közölte, a bevándorlók többsége a szomszédos országokban született, és jelentős részük magyar nemzetiségű.Ráadásul nagyon sok a felsőfokú végzettséggel rendelkező bevándorló az Európai Unión kívülről érkezők között
Ezt itt a nemrasszisták európájában nem fogják elfogadni. Leginkább, mert ez a különbözőség - amivel egyébként saját maga foglalkozik, a faszomat sem érdekli :-))) - okozza a frusztrációt, ami beteges elkülönülési kényszert okoz.
Menekülés szekérrel, útban az osztrák határ felé 1956. novemberének elején.
Az 1956-os magyar exodus lett a legnagyobb menekültáradat Európában a második világháború vége és az 1990-es évek eleje (a délszláv háborúk kitöréséig) Európában.
"Görögországban embercsempésztől hamis iratokat tudott venni és egy repjegyet ferihegyi átszállással. Ali rokonaihoz igyekezett Svédországba, Svájcba. Amikor először leszállt, még annyit látott a reptéren, hogy „Welcome to Hungary”, majd az útlevél-ellenőrzésen aztán annak rendje és módja szerint kiderült, hogy papírjai nem sajátjai és a rendőrség ki is hallgatta, mindent beismert és menedékjogot kért."
"
A menekültek helyezetés rendező 1951 genfi egyezmény 31. cikke külön is foglalkozik azokkal, akik jogellenesen lépnek be olyan országból, ahol veszélyben voltak, majd jogellenes belépésüket azonnal jelzik és menedéket kérnek. Ezeket a személyeket az államok nem büntethetik."
NEM jelezte a jogellenes belépést azonnal, csak miután lebukott.
Csak ahoz a felvetéshez szóltam hozzá, hogy valaki valami nemzeti gárda szerű önvédelmi félkatonai erőt szeretne látni. szerintem a cigányságban ha találna hozzá testileg lelkileg alkalmas fiatal embereket.
Alit persze nem lehetett Görögországba visszaküldeni, mert ahogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletében megállapította, az nem biztonságos ország, menekültrendszere összeomlott, nem volt képes (és ma sem képes) védelmet adni, valamint a menedékkérőt gyakran küldik vissza származási országába, vagyis kínzásba és halálba (ez az ún. „láncvisszaküldés”).
Nincsen kormánypárti politikus, aki ki ne jelentené, hogy természetesen az „igazi menekülteket” befogadjuk, mindig is befogadtuk. A gyakorlat itt is más, mint a retorika. Olykor a menedékkérő ártatlanul is börtönbe kerül.
[...] Bővebben!Tovább »
Világos, ahol a hagyományos kertészkedős munka igényes mezőgazdaságot felváltotta a végeláthatatlan kávé ültetvény meg a banán oda tized annyi ember se kell ....kakaó, mert a boldogság nyugaton azt jelenti, hogy minden taknyos kölyöknek fülig csokoládésnak kell lenni ....na hát jönnek a banán után.