Miután mindenféle rendszámmal foglalkozó topic-kal találkoztam, de olyannal nem ami az 1990 előtt kiadott rendszámokkal, azok történetével foglalkozik, vettem a bátorságot, egy ilyent nyitni.
Arra kérem az ide írókat, az általuk feltett rendszámokkal kapcsolatban a lehető legtöbb információt, képet, évjáratot tegyék fel.
1974-76 között tagja voltam a 2-es vonalon működő aranykoszrús szocialista brigádnak.
"GC-47-55 1972 DEC. IKARUS 260."
Az elképzelhető, hogy 1972-ben egy-egy alkalommal kivételesen 260-as megfordult a vonalon, de kb 1975-76-ig kizárólag Ikarus 556-osok voltak oda beosztva. (Ikarus 180-as pedig sohasem járt ott) Csak emlékezetből: az említett GA 81-91, illetve a GC 45-50-től GC 45-58-ig voltak oda beosztva. Kb. 1976-ban szoktatás céljából odaadták a GC 47-54-t és GC 47-55-t. (az első eresztésű Ikarus 260-asok közül) Tán egy hónapig jártunk velük, majd az egész állományt lecserélték a GE 50-94-től GE 51-00-ig tartó számúakra. A GE 50-94 egyik gazdája lettem. A GC 47-55 annyira megtetszett az egyik párosnak, hogy ők megtartották azt. Gondolom, hogy a nekik szánt új kocsit valamelyik másik vonal csókosa vette birtokba. Az "új kocsi" kifejezésen annyit pontosítanék, hogy ezeket először az akkor megnyíló Cinkotai garázsba szánták, csak az átadás elhúzódása miatt eleinte kölcsönként voltak a Fürst garázsban, majd ott maradtak és így kerültek a 2-es vonalra.
Az GC 47-54 olyan szemétláda volt, hogy boldogan vettünk búcsút tőle. Több évvel később oktatótisztként volt szerencsétlenségem ismét találkozni vele. Ekkor már BU 10-74-es számmal. Egyetlen jó, amit elmondhatok róla az, hogy akkor a BKV legöregebb busza volt. Ugyanis tanulókocsiként sokáig elvegetált a Mező garázsban.
"GC-51-00 Szintén hegyi busz, de nyomta még a 21. 90, "D" és "J" vonalakon is, paralell."
Egyszer voltunk osztálykiránduláson azthiszem a csabai városgazdálkodás buszával, ugyanilyen típus, talán BU v. BX-37-00 volt a rendszáma. Szürke kék csíkos volt. Arról nincs esetleg képed?
Sajnos már nem. Egy megoldás létezik, a régi karaktereket meghagyva legyártatod az un. Eu rendszámot amely a tied lesz 250.000 Ft körül és bármelyik járműre ráteheted amelyiket te választazs ki. minden egyes járműért ki kell fizetni ezt az összeget.
Egykori '67-es családi Trabant: CR-83-96. Ezt váltotta az 1987-ben újonnan vett DZ-06-76-os rendszámú Trabi. Az öregemék cégénél, a Növényvédő állomáson több FX-es rendszámú IZS furgonra emlékszek.
Valami olyan volt, hogy a fekete alapon fehér rsz. szolgáltató jellegű üzemeltetésű állami tulajdon. Pl. Volán teherautók, buszok, MHSZ ATI tanuló kocsik, taxi. Valami hasonló megkülönböztetés, mint a mostani sárga.