„A szivárványban minden szín egyaránt fontos. Függetlenül attól, hogy melyik van feljebb. Ugyanígy van ez velünk, emberekkel, sőt, életünk eseményeivel is. Ezért kell megbecsülnünk a legsötétebb napunkat is, mert az is egy szín csupán a szivárványból, de anélkül mégsem lenne teljes.”
"Az ünnepségek az éjszaka közepén kezdődtek, nagyon sokat ígérően – úgy véltem –, amikor felkelt a telihold. A megszentelt és összelopkodott tuzrevalóból rakott hatalmas máglya rögtön fellobbant, amint a falu bolondjai meggyújtották – a falu elöljárója, úgy látszik, nem ébredt föl idejében. Körös-körül azt kiáltozták: „Győzd le a mi Holika anyánkat!” A lélek végleges szabadulás utáni vágya fejeződhetett ki ebben, nem pedig egy földi hódításé, aminek vélni lehetett. Időközben száz férfi sereglett a tuz köré, a falu mind a 24 kasztjából valók, hinduk és muzulmánok egyaránt, és frissen learatott zöld zabkalászokat pirítgattak a parázson. Ezután felvonultak különböző irányban a tuz körül, és amikor elhaladtak egymás mellett, kicserélték kalászaikat, átölelték, vagy „Ram! Ram!” kiáltással üdvözölték egymást, méghozzá sok esetben a kasztkülönbségeket figyelmen kívül hagyva. A falu házaiban előzőleg már kioltottak minden tüzet, és amikor az összesereglett férfiak visszatértek házaikba, parázsló szenet vittek magukkal a nagy közös tuzből, hogy azzal élesszék fel a lángot a családi tuzhelyen."
"A nagy napra a falubeli vályogházakat rendbe hozták, kimeszelték. Míg a falu utcáit és házait próbáltam készülő előtanulmányomhoz feltérképezni, az asszonyok egyre-másra invitáltak, vegyek részt a nagy ünnepen. A meghívás rendszerint úgy ment végbe, hogy a házak tisztításához használt megnedvesített, tehénlepénnyel dúsított agyagot fenyegetően felém lendítették, és azt kiáltották: „Sahib fog velünk Holit játszani?” Én kérdeztem, hogyan játsszák ezt a játékot, de nem kaptam egyértelmu választ. A férfiak is azt hajtogatták, hogy egyszeruen legyek ott, nézzem meg, és akkor részt vehetek benne. Ahogy közeledett a nagy nap, egyre nőttek az aggályaim. Egy muvelt nagybirtokostól egyszer azt hallottam, hogy a Holi-ünnep különösen a negyedik rend kasztja, a szudrák számára nagy jelentőségu. A terület központjában több európai is azt tanácsolta, hogy ki se lépjek a házból, és kerüljek el minden falut az ünnep idején. Falubeli barátaim azonban nyugtatgattak: „Nem kell aggódni. Valószínuleg nem fogja bántani senki. De bármi történjék is, nem szabad haragudni. Fátylat kell borítani minden viszálykodásra. Ez egy lila – Krisna urunk isteni mulatsága.” Olvastam és sok legendát hallottam Krisna ifjúkori csodatételeiről és szerelmi kalandjairól. Ezek a történetek valóban nem adtak okot a nyugtalanságra. Ráadásul Radcliffe-Brown egy etnológiai alapmuvében azt írta, hogy ha meg akarunk érteni egy mítoszt, mindenekelőtt a mindenkori rítusoknak kell különös figyelmet szentelnünk. Malinowskitól és minden más etnológiai mesteremtől is azt tanultam, hogy egy idegen kultúrát úgy ismerhetünk meg a legjobban, ha amennyire lehet, közvetlenül részt veszünk benne. Muszáj volt tehát részt vennem az ünnepen, ha megengedik."
"Láttam, amint két pap és egy sereg asszony rítusok és énekek kíséretében azzal foglalatoskodott, hogy rekonstruálja Holika máglyáját: a falu brahmanja egy házi prédikátorral együtt megáldotta a sírhelynek szánt földdarabot, az asszonyok szárított tehénlepényből készült ostyát és apró ékszereket hoztak a tuz táplálására, a máglya köré szalmakötegeket hordtak, végül maguk fonta gyapjúfonallal vették körül az egész területet. Fiatalok csoportjai további tuzrevalót gyujtöttek a faluban, elsősorban adományként, de ha kellett, más titkos úton-módon is. Ilyenkor mindig arra hivatkoztak, hogy mindenkinek kell adnia valamit a tuzre, és ami már egyszer odakerült, azt nem lehet visszavenni. Én például alig tudtam megakadályozni, hogy az egyik új priccsem a tuzbe vándoroljon, s más utcámbeliek is felpanaszolták, hogy sepruket, ajtófélfákat, szalmatető-darabokat vittek el tőlük, s a napra száradni kitett rengeteg tuzrevalójuk is nyomtalanul eltunt."
Ír a Színek ünnepéről a Terebess Ázsia E-táron Mckim Marriott is: HOLI - EGY KRISNA ÜNNEP címmel:
"Szeretném az alábbiakban olyannak bemutatni Krisna istent és kultuszát, amilyennek egy kis észak-indiai faluban, első etnológiai terepkutatásom színhelyén megismertem. Ez a falu, Kishan Garhi egynapi járóföldre esik Varja legendás vidékétől, ahol a monda szerint Krisna a fiatalságát töltötte. A véletlen úgy hozta, hogy éppen május elején érkeztem első ízben Kishan Garhiba, röviddel a sokak szerint az év legfontosabb vallási eseményének számító Holi-ünnep előtt. Már javában folytak az ünnepi előkészületek. Megtudtam, hogy az ünnep nagy örömtuzzel veszi majd kezdetét, amellyel egy női démon, Holika megégetését ünneplik. Holika, akin démonatyja huséges tisztelete miatt mindaddig nem fogott a tuz, elevenen megégett a pusztító tuzben, amelyet ő maga szított fivérét, Prahladát megbüntetendő, aki állhatatosan kitartott Rama, az igazi istenség tisztelete mellett"
"A Holiról szóló egyik történet szerint egyszer, amikor Prahláda Mahárádzsa saját apja imádata helyett annak ellenségét, az Úr Visnut akarta imádni, apjának húga, Holiká, akit a tűz nem égetett, a kisfiúval együtt beült egy nagy tűzbe, hogy megölje őt. Prahláda odaadása azonban olyan nagy volt, hogy megvédte őt a tűz karmaitól, miközben Holiká viszont halálra égett. Erre emlékezve Holi előestéjén nagy tábortüzeket gyújtanak egész Indiában, melyekbe az új gabonatermésből egy részt felajánlásként beledobnak."
"A Holit február-március hónap teliholdas napján ünneplik. A hagyomány szerint az emberek ilyenkor porfestéket és színes vizet szórnak, illetve locsolnak egymásra. Ezt Bradzsában (a Vrindávana körüli területen), különösen Varsanában és Nandagrámában igen nagy vidámsággal ünneplik meg. (...)"
Ez meg fura. Van egy gazda, aki állítólag egészségre ártalmatlan festéket fecskendez a tojásokba, így lesznek ilyen tarkák a húsvéti csibék. Aztán a tolluk már normális színű.
