""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Tudom, hogy ott játszott, sőt, ha jól emlékszem, Szurgent is próbálkozott ilyesmivel - nem sok sikerrel.
Azt csodálom, hogy Kovács Béla nem játszik, én kedveltem őt, mikor itt volt nálunk.
Szabó: Csank bevallotta: nem tudta, hogy légiósnak számít, ha tudja, akkor nem biztos, hogy idehozatja... :o))) Egyébként jó játékos, az első egy-két meccsén borzasztóan hajtott, a csapat legjobbja volt, azóta azért visszaesett, már csak annyit fut, mint nálatok is tavaly.
A góltotóban pedig nagyon, nagyon, nagyon drukkolunk neked, azt hiszem, ezt mondannyiunk nevében mondhatom!
Igen, köszönettel letöltve. Ha javasolhatom, maradjunk ennél kép-, és fileméretnél, ha meg még csiszoltál is a hangon, és mindenki Mario Lanza lett, akkor az annál jobb. Jó lett a képminőség is, csak amit mutatott volt kiábrándító... na, ennek feljavítására kellene még egy kis időt fordítanod legközelebb... :-)))
HAJRÁ FRADI!
Nagyon hallgat mindenki kíberdió ügyben, úgyhogy rákérdezek. Golyó, mit tudsz? ;-)
Egyetértek, tényleg nem játszott jól a Kispest, viszont - velünk ellentétben - kihasználta a lehetőségeit.
Glázertől jó húzás volt behozni középre Piroskát és a két ék mögött játszatni, mert ezen a poszton nagyon él.
Szóval, Montel, gratula, de azért megyünk mi még a Bozsikba, talán már Csank nélkül. És akkor... :o)
"Komoly előkészületek a Ferencváros elleni derbi előtt
Mint mindig, ezúttal is külön kategóriát képvisel a két csapat összecsapása. Igaz ez a játékosokra csakúgy mint a szurkolókra is, akik számára szinte külön bajnoki diadalt jelent az ellenfél csapatának legyőzése.
A karhatalom is hasonlóan kiemelt figyelemmel, felkészüléssel igyekszik évről-évre megfelelni a feladatnak, hogy rendben biztosítsák a futballmérkőzést. Ezúttal is külön utakon érkezhetnek meg mindkét oldalon a szurkolók, a ferencvárosiak a Megyeri út felől, az Újpest szurkolói pedig a Mildenberger oldalon.
A vendégek belépőiket az Üllői úton vásárolhatják meg (1.200 fő), a mérkőzésre pedig rendőri felvezetéssel érkeznek majd meg. A „C” szektor lesz az övék.
Az újpesti drukkerek a teljes „B” oldalt birtokba vehetik, sőt az eredményjelző felőli teljes „D” – kapu mögötti – lelátó is kinyit majd – első alkalommal - számukra. Újdonság, hogy ezúttal az „A” lelátó jobb oldala is a lila-fehér szimpatizánsok rendelkezésre áll! (Az „A” lelátó további részei továbbra is zárva lesznek.)
Mindkét kapu mögötti lelátó előtt labdafogó hálót szereltek fel, meggátolva ezzel a különféle tárgyak bedobálását. A Ferencvárosi szektorban leszerelték a székeket, megelőzve ezzel a további vandalizmust.
A Megyeri út le lesz zárva szerdán, a mérkőzés napján.
(Szurkolóink azaz, mi lilák szerdán 12 órától vásárolhatják meg jegyeiket a Mildenberger utcai oldalon található pénztárakban 1.200.- forintos egységáron. Kedden a pénztárak ZÁRVA tartanak!)"
Ez a tegnapi meccs is bebizonyította: befektetés nélkül nincs eredmény. Mi folyik az edzéseken? Aki kijár, tudja, hogy semmi. Csanknak ezért kell mennie, s nem azért mert a védekező felfogást kedveli. Mert azzal is lehet nyerni, ha a tökélyre fejlesztik az edzések alatt, egy-két támadófigurával együtt, mint például az olaszok.
Ugye komoly edzés nincs, így a játékosok is sokat megengednek maguknak. Hrutka hülyeségeit ugye mindenki tudja. Ráadásul ő úgy fut, mint egy tagbabaszott kacsa: kinyomott fenék, homorítottan előredöntött felsőtest, x lábak, oldalszárnyszerűen kifeszítetett kezek. Nem csoda, hogy az angol másodosztályból is hazazavarták.
A másik beképzelt hülyegyerek a Dragóner. Az még valahogy elmegy, hogy előremegy fejelni, de szegénykém ebben úgy elfáradt tegnap, hogy csak visszagyalogolni tudott a hátvédsorba, miközben a Honvéd lekontrázott minket. Mellesleg egy komoly bajnokságban sem engednék meg neki, hogy a sportszárát legyűrje.
Sokan, köztük Csank is meg van elégedve a Szabóval. Szerintem ő is kerékkötő. Összevissza cselez. Megakasztja a támadások lendületét. Erejét nem a pontos passzokra, indításokra, kiugratásra összpontosítja, hanem a cselezésre.
Szóval gondok vannak a játékosokkal, amit Csank hülyesége csak tetéz: Egy betömörülő védelem ellen egy épkézláb távoli lővés nem volt, a széleket nem húztuk meg, mellesleg lehozta Lipcseit, miközben a hibát hibára halmozó Hrutka "Kacsát" a pályán hagyta.
Ez a Ferencváros. Nálunk mindig magasabbak az elvárások. ÚJ JÁTÉKOSOK - FIATALOK - ÉS EDZŐ KELL!
Na, én fél 12-kor mentem a Tónihoz a jegyeinkért, bementem a stadionon keresztül, benyitok hozzá a kasszába, épp 4 jegyet adott ki; a következő ötöt vitt el, én pedig nyolcat...
Úgyhogy szerintem biztos elfog fogyni az összes, de ha akarjátok megkérdezem az öreget.
Hori
UI: Csak nehogy a végén még alternativ-bejutási lehetőségeken kelljen gondolkozni a jegy nélkül maradottaknak...
Nem voltam tegnap meccsen. Máshol sem; ami azt jelenti, hogy önként vállaltam azt, hogy nem nézem a meccset. (Hozzáteszem: autóval kb. 8-10 perc alatt a pályánál vagyok...) Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára. Hogy ki tudnék menni meccsre, mégsem teszem. Nem jó ez így... :o(((
Most olvastam végig az utóbbi kb. 48 óra termését és szeretnék néhány hozzászólásra reagálni - bár előttem már valszeg más is megtette...
Halder:
1. Éppen ma délután beszéltem Vinyóval és tettem fel neki ugyanazt a kérdést, mint Te itt: ki dönt ma a Fradinál a vezetőedző ügyében? Mert, ugye, Gabi bácsi azt nyilatkozta, hogy SzJ Csank "főnöke" és ő dönt vele kapcsolatban. Ha ez hivatalosan így is van, én nehezen tudnám elképzelni, hogy ha Várszegi BIZTOS benne, hogy Csanknak mennie kell és megvan az utód, gyakorlatilag nem ő döntene az edző személyével kapcsolatban.
2. Az "És kinek kellett Jancula?" kérdést én is többször feltettem már, de szerintem ez mindig is megválaszolatlan marad. Ha jól tudom, teljesen "vakon" vettük meg őt, anélkül, hogy a vezetőségből BÁRKI is látta volna játszani. :o( De volt szlovák gólkirály (igaz?), nekünk góllövő kellett, ki tudtuk fizetni, hát jöjjön... :o( 32 évesen írt alá, ha minden igaz, két évet. Végül is valszeg nem kell kenyérre és tejre spórolnia az itteni fizetéséből, kellemes kis "levezető két évnek" is felfoghatja az itt eltöltött időt. A pályán legalábbis nekem úgy tűnik, így áll hozzá. Miért nem hoztunk inkább ifiből egy tehetséges góllövőt?!?! Nem igaz, hogy nincs ilyen... És nem tartom valószínűnek, hogy Janculánál kevesebbet tenne hozzá a játékhoz. Ennél kevesebbet szvsz nehéz lenne... :o(
poraa:
1. Írtad, hogy "azonnal Csank ellen fordulunk". Mivel úgy tűnik, elég rendszeresen olvasod ezt a topikot, emlékezhetsz talán, hogy valójában a "kritikus hangok" már az előző bajnokság vége előtt jóval hallhatóak voltak. Vártunk, reménykedtünk, hogy jobb lesz (a JÁTÉK - így, csupa nagybetűvel), de nem lett az. Egy-egy megvillanás-meccse volt csak a Csapatnak. Amikor CSAPAT voltak. Szerintem mostanra telt be a pohár...
2. Én nem tudok azzal egyetérteni, hogy hagyni kéne Csanknak, hogy húzza ki az idényt. Ahogy írtad - és sajnos egyet kell értenem -, egy rettentő gyenge csapattal nyertünk az előző szezonban bajnokságot és én úgy gondolom, annak a csapatnak NEM kellett volna ennyire gyengének lennie. De egymás után voltak eltaktikázott meccseink, idegtépő cseréink - ezeket viszont én Csank számlájára írom. Ahogy Wisey is mondta: jobb lenne, ha minél előbb távozna és nem várna meg nagyobb botrányokat. Szerintem már így is túl türelmesek voltunk vele...
cseps:
1. Rudi játéka tényleg elképesztő!!! :o( Lelketlen, stílustalan, szívtelen. Valóban, szerzett egy-két fontos gólt, de meggyőződésem, hogy általában semmit nem tud hozzátenni a csapat játékához, sőt... :o( Mennyi van még hátra az ő szerződéséből?!?!
2. Ezerszer leírtuk már, de megteszem még egyszer: az előző bajnoki címünket meggyőződésem, hogy NEM Csanknak köszönhetjük. Köszönhetjük Lalinak (akinek, ugye, Józsa Miki az edzője; külön edzenek a kapusok, tehát Csanknak túl sok köze nincs hozzá) és a szerencsének. (Ezt is mondtam már: HÍVJUK "szerencsének"...) Hosszú idő óta a valószínűleg leggyengébb magyar bajnokságot is csak az utolsó pillanatban nyertük meg.
3. Csank ugyan nálam soha nem volt Isten, sőt!
4. Egyetértek Veled abban, hogy az, hogy a TV szinte az összes meccsünket közvetíti, sokat lefarag a nézőszámból. (És állítólag év elejétől nem lesz előfizetéses a Sport1 sem!!!) Még az nb1.hu-n is ugrásszerűen megemelkedik a letöltések száma, amikor olyan meccset adnak online, amelyik egyik TV-ben sem látható. (Tehát akkor is sok szurkoló választja inkább a netet, mint az Üllőit - ne adj Isten, valamelyik idegenbeli stadiont!) Erről IM mesélt nekem egyszer, de Pierre biztos pontos adatokkal is tud szolgálni.
Szalapala:
Szerintem nyugodtan hozd ki a gyerkőcödet valamelyik itthoni meccsre! A média HIBÁS abban, hogy elterjesztette az "életveszélyes Fradi meccsre járni" gondolatokat. Én is élek még! :o)
Szerintem van abban valami, hogy a fiaitok meg akarjak buktatni csankjanit, hiszen meg nyaron mikor beszelgettem a Szucs Lalival, o mondta, hogy nem egy emberseges edzo es nem igazan kedvelik. A gond csak annyi, hogy erre ra fog menni ez a bajnoki szezon, de ez mar legyen a ti bajotok.
minden lehet, de ha igaz, hogy jönnek új játékosok, meg azt is mondják, hogy túl bő a játéloskeret, akkor meg kéne szakadniuk, hogy maradhassanak. s ebből én nem látok semmit.