FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
akkor ezek szerint amit ki lehetett hozni ebből a helyzetből azt kihoztad és ez fontos és az is,hogy tudod mik a korlátai és hogy merre kell továbblépni.
amiket írsz...én is ezt érzem.sok dolog változott bennem,olyasmik,amik benned is (kinek a milyen véleménye számít,mi bennem jó stb) de a kaja...ez sokkal mélyebb.valószínűleg szeptember körültől megyek majd dilidokihoz,jobban bízom,mint eddig és remélem,hogy ami hiányzik az majd a terápiás körülmények között alakul,változik meg persze azt,hogy egyszer majd _komolyan_ őszinte tudok lenni (és szerintem itt mind tudjuk,hogy ezt hogy értem)
további sok sikert,ha lesz kicsit több időm akkor majd jövök,meg leszek privátban is :)
Nem, semmi utógondozás. Amiért bementem (kevert szorongásos depresszió), kiderült, hogy személyiség-fejlődési zavar, azt sikerült a gyökerekig felbontani, átbeszélni, megoldani. Amit összeszedtem Ott magamnak, azt kb. minden 2. női magazinban el lehet olvasni, hogy pl 10 lépés, hogy jobban érezd magad a bőrödben, stb. De egész más, amikor ezekre te magad döbbensz rá és a magadévá teszed, már nem csak üresen csengő mondatok, amikre úgy gondolsz, hogy aha, én is így gondolom, mázlis az újságíró, ha így él.
Ilyenekre gondolok, mint "nem kell mindenkinek megfelelni", "csak azoknak a véleményére adok, akiké számít, mások köcsögösködését nem szívom mellre, és a negatív kritikán (számomra fontos embertől, szigorúan!) igenis elgondolkozom, ne az a reflex induljon be, hogy azért mondja, mert én vagyok az eleven, születetett ROSSZ megtestesítője, és nem szeret". Hm, és működnek ezek a dolgok a valóságban is. Szüleimmel beszélgettünk úgy 3 hete, nem tetszett a hozzáállásuk, az jött le, hogy nem tartanak elég érettnek, hogy felelősségteljes döntést tudjak hozni. Másnap beszéltünk telefonon, miután átgondoltam az egészet, elmondtam, hogy így éreztem, mire kiderült, hogy ők nem ezt akarták mondani, én értettem félre. Felfogták, hogy felnőtt vagyok, de attól még a lányuk vagyok és csak aggódnak értem. Mindjárt más színt kapott az egész.
Az evészavar és testképzavar szintén a gyerekkoromban gyökerezik, de mondta a dokim, hogy az nem megoldható egy 2-3 hónapos terápia keretében, hanem hosszútávú ambuláns kezelést igényel. Én is így gondolom. Végülis kereken 10 éve tart... Keresünk nagyon hamarosan egy ilyesmiben kompetens lógust vagy átert. A kérdés csak az: el tudom-e fogadni magam "kövérebben"? Megmondom az őszíntét: most úgy érzem, nem. Tudom a fejemmel, hogy hamis képet látok a tükörben, de így érzem jól magam a bőrömben. Vékonyan. Szóval lehet, hogy ez azt jelenti, hogy nem működnék együtt a terápiában? Mi a gyógyulás? Én eszem, csak sovány vagyok. Bonyolult. De gyereket szeretnék, és legfőképp normális életet élni, hogy a kaja ne jelentsen problémát. Úgyhogy ennek érdekében rá kell szorítanom magam az együttműködésre.
Ne tudjátok meg, mennyire irigyellem azokat az embereket, akik étkezési zavar nélkül küzdik le az élet nehézségeit. Talán ezzel mind így vagyunk. Elég szánalmas látványt nyújthatok a környezetemnek, hogy bár titokban-de csak sebeimet nyalogatom. De valamikor be kell varrni őket...na ennyit az önsajnálatból mára. Bocsánat, ha nyomasztom a hangulatot. :)
Képzeljétek el, hogy tegnap előtt leszólítottak az utcán egy kérdőív miatt, s mikor megkérdezték a koromat, ... hát nagyon kínos volt, mikor megmondtam, hogy a huszas éveim közepén járok. Mert bevallotta az illető, hogy max 14-15 évesnek nézett. Na ez azért túlzás szerintem. Hát nem kellett több nekem se... már nem is tudtam rendesen viselkedni ezek után.... szörnyű. Átmentem csecsemő szintjébe kb. Úgy szégyelltem magam. Hiába végeztem iskolákat, hiába tanultam sokat, mégis úgy érzem, mintha egy gyerek viselkedési szintjén lennék. Miért van ez?
Mindenkinek sok-sok lelki erőt kívánok, hogy megküzdjön azokkal a fránya gubancokkal az életben! Üdv,
és most ennyi,vége,vagy lesz ilyen utógondozás vagy mi a szösz?úgy érzed egyedül (+baráti,családi segítséggel) rendben leszel,vagy keresel dilidokit? örülök,hogy azért jobb :) és hogy vannak melletted :) (és ne gondold,hogy azért,mert ott voltál dilis vagy...vagy ha a dilis szót akarod magadra használni akkor nem ettől leszel jobban vagy kevésbé az...ugyanúgy megvan a szabad akaratod mint eddig volt/nemvolt szóval hajrá!:))
Nakéremszépen, 43 vagyok, a tükörben nem azt látom, amit kéne, félek a hízástól, de a hányástól még jobban. Párom segít, általában vele eszem, hogy idejében rám szóljon, hogy szerinte elég lesz, "nézzem meg a gyomrom", jóllakott-e már. Tudja, hogy ha túlterhelem, legszívesebben megszabadulnék tőle, ettől próbál megóvni (eddig sikeresen). Úgyhogy naponta többször eszem (5-6-szor), sok joghurtot meg gyümölcsöt, főtt ételt még nem tudok, a héten rémes hasmarsot kaptam anyu spenótjától... Néha eszem pár kocka csokit, attól nincs bűntudatom (egy táblától már lenne, természetesen). Kevés kenyeret is tudok enni. Próbáljuk okosan csinálni, mert ésszel tudom, hogy nagyon kevés a kilóm, de a tükör meg hazudik, azt mutatja, hogy jól nézek így ki. Ha kicsit összekapom magam, nekikezdek sportolni, kocogás, kerékpár, könnyű torna, hogy ha elkezdek "hízni", ne zsír legyen, hanem izom.
Egyelőre a házimunkáé a főszerep, gyakorlatilag 3 hónapig nem voltam itthon... el tudjátok képzelni, hogy milyen állapotok uralkodhatnak...
Segítsetek légyszi könnyű kajákkal, amikkel nem durrantom ki a gyomrom, de értelmes tápanyagokat tartalmaznak! Szörnyű ilyen válogatósnak lenni. Olajos magvat nem bírnék megenni, de az olajban fürdőző tonhalsalátával semmi bajom. Eh, diliházból jöttem végülis. :-)
Szerintem ha ezt érdekesnek és a magad számára tanulságosnak találtad, érdemes Ajkay Klára és Kökény Veronika csoportjába jelentkezned. Itt találsz róla információt: csoport
Csak bekoszontem es gondoltam megosztom Veletek mit lattam a tv-ben a minap. Azt hiszem a realityn volt,nem kifejezetten eveszavarosokrol szolt,de a musor egyik reszeben egy bulimias lanyt mutattak be roham kozben (a tv2 aktivos semmi nem volt ehhez kepest) sajnos az elejet nem lattam,ott kapcsoltam be,hogy etteremben ult a parjaval es ettek,illetve a lany mar javaban a roham kozepen jart. Igazabol az volt a nagyon jo benne ahogy a parjat bemutattak,hogy mikent reagal, mit erez,gondol... Mindkettejukkel kulon-kulon beszeltek es a fiu elmondta,hogy nem tudja mit csinaljon amikor ezt latja nem tudja mi lesz a vege,fog-e hanyni a lany vagy sem, mert termeszetesen tokeletesen jo kedvu volt es meg volt gyozodve rola,hogy nem fog. Szoval ugyanazok a gondolatok cikaztak a fiu fejeben,mint mondjuk az en Paromeban, aki nem mer szolni ha sokat eszem,vagy ha szol akkor is fel,hogy mikent reagalok stb... Ezutan kulon kocsival mentek haza (nem tudom miert) es a lanynal ult a stab. Elmondta,hogy roviditett uton szaguld haza hanyni. MIkor megerkezett berohant a gardrobba,elokapott egy zsakot es ledugta a fogkefet. Az egeszet vegig mutattak. Dobbenetes volt. Ekkor ert haza a parja, a csaj bekototte a zsakot, eldugta, fogat mosott, bekapott egy ragot es ugy tett mintha semmi nem tortent volna. A fiu meg rohant a furdobe,hogy erez-e szagokat vagy van-e valami nyom. Aztan osszebujtak. Ejjel pedig amikor a fiu aludt a csaj eloasott a szekreny melyebol egy hatalmas csomagot, elindult kocsival egy messzi kukahoz es mondta,hogy az egesz heti "termese" van benne amit mindig osszegyujt es egy adott napon egyutt kidobja :(((( A hanyas remekul ment neki, gyakorlatilag erofeszites nelkul 5 perc alatt kijott belole minden, gondolom ezert is lehet,hogy elteroen egy "atlag" bulimiasol, csont sovany volt.
Pénteken végleg hazamegyek, hétfőn megyek a zárómért! Utána már több időm lesz írni a terápiáról meg mindenről. Annyi, de annyi minden történt, képtelen vagyok betűkbe önteni...
mindjárt mennem is kell vissza a Házba, csak beköszöntem. Már csak kettőt kell aludnom :-D
bocs,hogy az elmúlt 1-2 hónapban nem voltam,gondoltam azért rátok,de valahogy úgy éreztem,hogy lehúzna ez a fórum és időm sem igazán volt a suli miatt.most sem mondom,hogy visszajövök,de talán sűrűbben beköszönök majd.
járok még pszichodrámára,pár alkalom után majdnem otthagytam,de örülök,hogy nem tettem,mert nagyon tetszik.szépen összerázódott a csapat és bár néhány dolog "fura",azt hiszem ezt tudom kezelni.
mielőtt eltűntem történt egy dolog...egy szakos buliban egy tanárom nem volt épp "úriember" velem,erőszakos volt és én lefagytam,nem tudtam mit csinálni,újra gyereknek éreztem magam és ez összedöntött mindent.nem mertem bejárni suliba és R-hoz sem tudtam közeledni,1 hétig csak bőgtem és a kaja is elég gázos volt,újrakezdtem a falcolás és volt egy öngyík kísérletem (utólag komolytalan,de mégis...) kb kaptam segítséget,de ez a sulis dolog még mindig nincs lezárva...és magamban sem ez az egész.úgy érzem az én hibám és tudom,hogy nem,de tudni és érezni más.kicsit öszeomlott,amit eddig építettem,hogy tudjak nemet mondani (eddig nem ment,mert akkor azt hittem kevésbé bántanak,ha mindent megteszek) mert most hiába mondtam,nem ért semmit..pont mint régen...és innentől minden akkori érzés visszajött...ok,tudom,hülyén hangzik,de...mindegy. remélem most majd a nyár segít,de ez a vizsgaidőszak még eléggé el van csúszva.
most nem szedek gyógyszert,a kaja nem normális,náha hánytatok egyet,nagyon néha falcolok,de megint tartom az 50 kg fölötti súlyt,tudok néha főtt kaját vagy fagyit enni és nem bukok ki,ha eltelik úgy néhány nap,hogy nem sportoltam.várólistás vagyok,de megvan,hogy kihez kezdek majd el járni dilidokihoz és már várom,hogy mehessek,valahogy bízok ebben a nőben,szimpi volt,nem is tudom miért,de talán mindegy is.
most valahogy nem is a kaja a legnagyobb baj,hanem nagyon szorongok (megint hányok csak úgy spontán pl vizsgák előtt) és tök gyorsan és szélsőségesen ingadozik a hangulatom,amit a környezetem is rosszul visel.kaptam xanaxot,de nem merem szedni,mert csak 100 szemet írt fel a doki és nem kapok többet és nem akarok rákattanni.
R pár hete elvált,a gyerekei 2 hetente jönnek + szünetek fele,fárasztó,de jól megvagyunk,szeretnek és én is őket,fura érzés,mert a kicsi anyának szólít...valahogy úgy érzem,hogy ha meg tudnám oldani a problémáim akkor jó anya lennék és most az,hogy néha kicsit belekóstolhatok,ez erőt ad ahhoz,hogy tudjam,hogy miért kell meggyógyulnom,mert mostmár komolyan látom,hogy amíg ez velem van addig nem szabad.
R-dal még mindig hullámvasutazunk,de mostanság azért inkább pozitív a mérleg.tervezgetünk meg beszélgetünk,kicsit jobban próbálunk egymásra figyelni.
barátok terén...kicsit itt is zavaros volt minden,de alapvetően jól vagyok,úgy érzem teljesen beilleszkedtem a suliba és ez jó,biztonságot ad,a szokásos kavarások itt is megvannak,de ennyi kell,csak hogy ne unatkozzunk :)
a suli egyébként érdekel,imádom ezt tanulni és eddig megy is,bár most nehezen tanulok,fáradt is vagyok.voltam mostanság háhány képzésen,ami azt hiszem nekem is hasznos volt,főleg az,hogy hogyan állítsuk fel a megfelelő határokat,mi az én problémám és mit kell másnak megoldani. meg majd megyek bátor táborba gyerekeket nyaraltatni,most volt a felkészítő hétvége és állati jó volt,nagyon feldobott :)
anyuékkal most minden jobb és szerintem ez tartós lesz.néha persze minden olyan,mint régen,de alapvetően azt hiszem sokat változtak ők is és én is és mindannyian próbáljuk és ez a fontos.valahogy úgy érzem,hogy most,hogy láttak R gyerekeivel foglalkozni,ez kicsit más képet ad rólam és nekik segített,hogy a felnőtt lányukat lássák,nekem meg hogy elfogadjam,hogy felnőttem (felnövök...) és így is viselkedjek. tesóm elég rosszul van kajazavar ügyileg és anyuék nem foglalkoznak vele,de az ő harcát nem nekem kell megvívni,az úgy nem működne.féltem és remélem tudja,hogy megkereshet,de most nincs lehetőségem többre.
bocsi,hosszú lett,de ez kb dióhéjban az elmúlt 1-2 hónap. remélem jól vagytok,majd még jövök,de addig is vigyázzatok magatokra! :*
:-) Ez így van. Nem sokmindenre jó a sajnálkozás, ezt már megtapasztaltam én is. Egy stabil pont, az kéne nekem jelenleg (többek között:)). Kitárulkoznék, de az a baj, hogy már félek őszinte lenni a körülöttem levőknek, mert talán félreértenének és minden balul sülne el. :-/ Ellentmondásos sokszor nekem is minden, főleg mostanában.
Ja, sokszor elképesztő dolgokra képes az ember. Belső tűz hajtott engem is. Sok rendkívüli dologra képes voltam. De egy ponton kimerültem. Elbizonytalanodtam és nem tudom mi tévő legyek. Elkezdtek velem egy terápiát, aztán nem jártam rendszeresen sajnos. Most már annak tudom be azt, hogy meg vagyok zavarodva, hogy próbáltak megváltoztatni, hagytam magam és most már nem tudom kinek van igaza.... tejlesen kizökkentem. Ez nagyon rossz.
A racionális dimenzió a "teljes igazság keresése" (ami nincs), az érzések felismerése pedig emocionális, azaz racionális módszerrel (magyarázat, kifejtés, gondolkodás, stb.) nem megközelíthető. Viszont érezni lehet a különbséget a kettő között.
Világos, hogy nem érted, hiszen nem érteni kell.
Vigasztaljon, hogy azzal nem is mennél túl sokra ha "értenéd", de az is, hogy az ember (mindenki) képes erre és fejleszthető is.
:-) Nem csak szimpi/nemszimpi dimenzióban lehet látni a dolgokat, viszont kifejezetten nem örülök ha valaki szenved valamitől és érzek némi késztetést hogy segítsek neki. De az például (már) távol áll tőlem, hogy a szokásos értelemben bárkit is sajnáljak a helyzete miatt. Tehát ez nekem is olyan zavaros és ellentmondásos érzés.
Mióta egy párszor elájultam a suliban, onnan meg egyenesen kórházba fektettek, azóta én sem merek elindulni reggeli nélkül, mindig a barátnőimmel eszek, hogy ha esetleg rosszul leszek a melegtől, vagy menstruációtól vagy 1001 októl amitől egy ember rosszul lehet ne egyből a nemevés legyen a gyanú.
