Alapinformációk elérhetők a Kinizsi Százas hivatalos honlapjáról: www.kinizsi.org. További információ: bakancsos-szurikata.hu/kinizsi/ - Az eddigi Kinizsik áttekintő táblázata A következő, 42. Kinizsi időpontja 2024. május 25. (szombat).
Hajaj, ugyanannál az asztalnál ülünk, a mehetnék ugyanúgy viszket nekem is és ugyanazon okok miatt, tiszteletadás beleértve. Pontosan ez a túra körül kialakult "valami" az, ami megragadott. Részemről ez az egész fórum egy élő kordokumentum, ha úgy tetszik.
Én inkább a következmények felől közelítettem meg a dolgot, pontosan azért, mert jelenleg egyszerűen nem vagyunk tisztában a következményekkel. Még nagyságrendileg sem. I mean senki. Abban is 100% egyetértek, hogy egy olyan helyzetbe csöppentünk, ahol át fogunk értékelni, jobb esetben nagyobb kontextusba fogunk látni jó pár, eddig adottnak vett helyzetet, érzést stb.
On
Habár röpke 1-2 hónap alatt még nagyot döccenhet a szekér, én is a akkurátusan szervezetlen spontaneitást látom mentőövként, de nagyon halvány a kép. Másfelől igen, a 2020-as rubrikában egy árva vonalka lesz, vagy a listán az évszám mellett, hogy elmaradt. Kétség nem fér hozzá, hogy erről is mindenkinek lesz írott v íratlan beszámolója.
A véleményednek szerintem teljes mértékben helye volt (van) a fórumon. Ami miatt itt egyesek rögtön túráért kiáltanak, az egy elég sokrétű kérdés.
Egyrészt azt ne felejtsük el, hogy a jelenlegi helyzetben (és majd az elkövetkező időszakban is) nem csak egy betegségről van szó, hanem arról is, hogy erősen megváltoznak (megváltoztak) a mindennapjaink. Azt gondolom, hogy sok egyéb mellett a mi felelősségünk az is, hogy mit őrzünk meg abból a közegből, amit fontosnak gondolunk. A szokásainkból, a megszokott életvitelünkből. Vajon, amikor ez a dolog lecseng, visszatérünk ahhoz, ami volt? Mi változik, mi marad?
Másrészt van itt egy túra, amely elég fontos néhányunknak, és úgy általában a teljesítménytúrázó közösségnek. Kinek jobban, kinek kevésbé. Évtizedeken át szervezték, járták végig, kialakult körülötte valami. Ez egy tiszteletadás is, úgy érzem.
Innentől már on.
Szerintem csak úgy el kellene indulni, mindenféle pecsételés, igazolás nélkül. Bár ma túráztam egyet Szárliget környékén, és eszembe jutott, hogy Dorogtól lehetne OKT teljesítés is.
Én is a napokban kezdtem érdeklődni iránta. Szombaton mentem is egy instant Iszkiri 72-t, mert CSST felajánlotta az előnevezőknek ezt az opciót az idei teljesítésre. Nehezebb volt a frissítőpontok hiánya miatt, de így is tetszett. Nagyon valószínű, hogy nem az utolsó instant túrám volt idén. :)
Vedd úgy, hogy a 2 méter és a 4-5 perc azok szélső értékek. Kizártnak tartom, hogy 2 méter távolság elég legyen, ha 50 egymás után futóból 5 vírusos, kivéve ha ez nem követési hanem oldal távolság. Egy futó zihálása nem sima légvétel. Terepen erdőben (májusi zöldellő privát K100) ösvényen mindez nem "szabadban", hanem félig zárt folyosón történik.
Ezzel kapcsolatban kíváncsi lennék néhány szakember véleményére, náluk mi lenne a két határérték, és mi lenne az átlag.
(((Nem tudományos mérés, de találkoztam olyan emberrel aki nagyon hamar (10-15 mp.) megérezte ha egy nagy tornaterembe valaki cigizve jött be. Biztos, hogy a vírus lustább a füstnél?)))
Ahhoz, hogy egy baktérium/vírus fertőzzön, szükség van egy bizonyos mennyiségre. A lépfenét többek között azért tanulmányozták biológiai fegyver előállítása céljából, mert 1-2 spóra már jó eséllyel fertőzést okoz. Más baci/vírus esetében gyakran 1.000-10.000 nagyságrendű szám kell a fertőzéshez.
Valószínűleg arról van szó, hogy a kilélegzett/kitüsszögött koronavírus 1-2 m-es távon (Belgiumban pl. 1,5 méter az előírt minimum) kellőképpen felhígul ahhoz, hogy minimális legyen a fertőzés kockázata.
3 vagy 5 méter nyilván még biztonságosabb lenne, csak nem reális betartatni.
ez mind szép és jó, de ha lemész a boltba vásárolni, akkor 1 méteres távolságtartás betartása kötelezö. Másnap kimész az erdöbe, és 600 métert akarsz betartani egy futó után? (Ha 4-5 percet irsz, az Németh Csabinál mondjuk már 800 méter, de maradjunk a normál embereknél, azért irtam 600-at)
Hozzá nem értőként én elvi síkon szélcsendben egyéni futó után 1, egymást követő futók után akár 4-5 perces távot is simán elhinnék megbízható távolságnak. Ezt a forgalmasabb utak körül kialakuló kipufogógáz-burok, valamint a Vértestolnai műút és Koldusszállás között többször megtapasztalt porfelhőre alapozva mondom. Ott K100-on éjjel akkor is lehetett érezni porszagot, ha látótávolságban senki sem volt előttem.
Futók esetében statisztikai alapon nehézkes megállapítani a gyakorlatilag biztonságos távolságtartást, mert még nincs elég ilyen adat.
Az egyébként igaz, hogy a vírus a levegőben szálló porral, aeroszollal is terjedhet, miközben a trüsszentő rég elhaladott. Önmagában a két méter nem garancia.
Tirolban május végére talán nem lesz kijárási tilalom. Én itthon pesszimista vagyok. Ahogy több lesz a fertőzött, idősebbeknek még olyan túrát sem javasolnék ahol 2 méter csak 15-20 másodperc a követési távolság. Én a most következő hétvégén akartam teljesíteni a tavalyi Kinizsimet. Ehelyett már a "világ vége hangulatot" is fontolóra veszem.
Jópár évvel fiatalabbként, erősebbként átéltem tüdőgyulladást. Szerencsémre a nehezén önerőből 8-10 óra alatt túl voltam. Reggel a "márpedig akkor is elviszlek a rendelőbe" alapján megejtett megkülönböztetett orvosi vizsgálat megállapítása szerint ...
Azóta még inkább magamban bízok és rinyálok, hogy ne legyen szükségem egészségügyi ellátásra.
Nem tudni melyik a nagyobb butaság. A túlzott elővigyázatosság, vagy a felelőtlen elbizakodottság.
Rám se ránts, simán vállalom ha tévedtem. Ez egy érzés volt, ami elérte a kritikus szintet, és megírtam. Semmiképp nem akarom túllihegni a témát paranoid irányba, főleg az észt osztani. Jaj nekem, ha sikerült..
Én is úgy saccolom, hogy addigra már nem lesz kijárási tilalom.
Ez a csak kutyával sétálás meg tényleg hülyeség. Belgium ezt most elég normálisan oldotta meg: a szabad levegőn mozgás nem tilos (sőt ajánlott), de ehhez mondjuk a tengerpartra/Ardennekbe leutazni igen; a parkok nyitva de bennük a focipályák zárva. A rendősség járőrözik, először figyelmeztet, aztán ha az nem elég 350 €-s csekket ad.
Nem akarok en turat szervezni, epp eleg evente egyszer novemberben. Se jogilag, se egészségügyileg nem jó ötlet. De hát ha kimehetek az erdöbe, akkor mehetek arra amerre akarok, nem? Mondjuk majus 23-ig böven változhaz, lehet addigra az lesz Magyarországon, mint most itt nálunk, hogy 5 ismeretlen ember találkozhat egyszerre. De ez se tart örökké, majd majus elején meglátjuk mi lesz ebböl.
Nyilván ha kijárási tilalom van érvényben, nem fogok embereket összetrombitálni, de mint irtam, még 2 honap van addig. Vuhanban 2 honapja vezették be a karantént, és most 4 napja nincs uj fertözött.
hat majus vége még messze van szerintem május elején már fel lesz oldva a kijárási tilalom
Amugy Tirolban vagyok, igen, vesztegzár kijárási tilalom, minden van itt. De elég nagy hülyeség, sétálni csak akkor mehetsz ha van kutyád, meg persze dolgozni mehetsz…
Mintha a virus tudna, hogy most nem szabad fertözni, mert munkába indulok. Kicsit röhejes..
Csak úgy kijön, mert. Hogyan szervezzünk mégis túrát amikor naagyon nem kellene erőltetni ezt az irányt illatot érzek, és ez nagyon megdöbbentett. Itt, ma márc. 20-án, amikor már nem kicsik a számok.
Nem tudok szó nélkül elsunnyogni emellett, pont azért, mert
szeretem ezt a fórumot és látatlanban a számomra tképp ismeretlen veteránokat, akik életben tartják.
Rajttal, céllal, kitűzővel, csomagszállítással ez egy rendezvény. Ha van itt a háttérben valaki pszichopata/rendpárti (sétáló pl.), az simán felnyomhat. Ha a rajtban épp arra jár egy unatkozó, túlbuzgó rendőrjárőr, az is intézkedhet.
Járványügyileg:
A rajtnál nincs gond, tartható a távolság. Sokak cuccát bepakolni a csomagtartóba viszont nem jó ötlet. A célban a várakozásnál sok ember zsúfolódhat össze, pláne, ha rossz idő lesz hajnalban.
Mondjuk ez erősen függ attól is, mennyire terjed szét addigra a vírus - ha a népesség harmada-fele addigra potenciális hordozó lesz, akkor éppen mindegy, ki, hol adja tovább.
Ha én szervezném, instant túraként csinálnám: akik akarja, letölti a pecsételő lapot, végigmegy, elküldi és emailben kap egy pdf oklevelet. Esetleg utánvéttel kitűzőt.
Szia! Erre is van megoldás, mert a Pilisi Vándorlás túramozgalomnak a Pilis-nyeregben, míg a Pilisi Kilátások túramozgalomnak Hosszú-hegyen van kihelyezett bélyegzője.
Dorogtól (söt akár Kesztölctöl) kezdve Koldusig mindenképp lehet igazolni Kéktúra bélyegzökkel is. Igazibol Hosszú-hegyre meg Pilis-nyeregbe kellene egy automata bélyegzö
Ha Szárliget a cél, akkor Koldus-tól a célig is megvan az igazolás OKT bélyegzéssel