statisztikákból kiderült, amit eddig csak sejtettünk: több mint négymillióan élnek a 85 ezer forintos egy főre jutó létminimum alatt, illetve egy két gyermeket nevelő család megélhetéséhez 250 ezer forint szükséges. Mindenki eldöntheti, hogy hány magyar család rendelkezik ekkora nettó jövedelemmel.
Én a csótánnyal és a patkánnyal teszem egy szintre.
Mit csinálsz, ha találsz néhány patkányt vagy csótányt a lakásodban? :)
Az emberi fajt pedig nem érdemes emlegetni, mert az genetikázás és aki genetikázik, az ne akarja már meghúzni a határt önkényesen a kromoszómaszámnál, az emberi fajnál. Akkor nyugodtan bele lehet menni az emberi alfajok különbözőségeibe is. Persze a liberáldogmatikusok erre felhördülnek. :)
Ám ha nincs kedved keresgélni az elkóboroltakat, akkor kűggyed üket a a főnökhöz, hadd válogasson.
Ha pokolra jut, maga tehet róla. Ha mennybe, akkor jó helyre került, nem kell sajnálni.
Csak aztán a figyelmeztetést nem szabad kihagyni, mert akkor van gond.
"Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te őt meg nem inted és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevő az ő vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg. De ha te megintetted a hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet. És ha elfordul az igaz az ő igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: ő meg fog halni; ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, a melyeket cselekedett; de vérét a te kezedből kívánom meg."
Valóban nem olyanok mint mi , akik nem vagyunk bűnözők , de akkor is az emberi fajhoz tartoznak . Bár én is leszoktam állatozni a gyilkosokat , de az csak szófordulat , mellyel az utálatomat fejezem ki .
Ha nem ember szerinted (amúgy értelek ám én ) , akkor melyik fajhoz tartozik ?
Szerintem igenis kell a tájékoztatás , hogy aki akar vagy képes rá , legyen óvatosabb . Egyáltalán tudja , hogy milyen disznóságok vannak körülötte , amiről addig fogalma sem volt .
Gondolj csak bele , hány öreget nyúlhattak le az "unokázós" disznók ! Ha nem látom/hallom a zajládában , magamtól nekem se jutott volna eszembe ekkora szemétség . Báááár .... a mai mobilos ellátottságban már azért könnyebb ellenőrizni a dolgot , ha ijedtében egyáltalán eszébe jut a nagyszülőnek .
Állítólag a ll.VH után évekig letiltották a rendőrségi hírek közlését az akkori médiában, a köznyugalom megőrzése érdekében.(olyan gyakoriak voltak a klf bűncselekmények.
... és mondsza ! Mennyire élvezed , hogy a Híradók első 10 perce arról szól , hogy megölte/kirabolta/megverte/részegen vezette/220-al ment /elütötte /stb. ?
Nem kell innen senkinek Ázsiába menni ..... testületileg arra haladunk ....
Gazdinak lett volna annyi esze , hogy azt mondja megfenyegette a sofőr , hogy kés van nála ..... mindjárt jogos védelmi helyzetben lett volna .
Látástól mikulásig dolgoznak az ilyen kisebb vállalkozások , a lopkovics meg learatja a termés egy részét . Rohadványok meg megússzák pénzbüntetéssel .