""...egyszerűen vissza kéne adni egy kicsit a Fradit azoknak, akié volt. Megalkotni, és megerősíteni a kötődést. nem marketinggel, nem akciókkal, mert ez nem arról szól. Egyszerűen hagyni kéne a fradistákat fradistának lenni"."
"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Nem egyeznek a vélemények a Fradiban a Springer-szobor elhelyezését illetően.
Dalnoki Jenő panaszkodott amiatt, hogy némelyek el akarják mozdítani a helyéről az Üllői úti stadion egyik jelképét, a Springer-szobrot. Nos, természetesen utána jártunk a dolognak, és kiderült: valóban nem egységes az álláspont a szobrot illetően.
- Már elnökségi ülésen téma volt az ügy kezdte a magát megnevezni nem akaró informátorunk. A baj az, hogy az elnökség arra szavazott, hogy méltó helyre kerüljön a szobor, azaz ne legyen eldugva a stadionban, mint most, hanem helyezzük át egy olyan helyre, ahol bárki megtekintheti azt, ne kelljen ehhez okvetlenül bejönnie a stadionba. Az átépítés során valószínűleg amúgyis körlelátó kerül a szobor mostani helyére is, akkor pedig óhatatlan lesz a váltás. A stadion egyébként körbe van kamerázva, senki nem tehetne tehát kárt a Springerben.
- Akkor mi a gond, egyáltalán: ki ellenzi ezt?
- Furulyás elnök úr tanácsadói csoportja, ők ellene szavaztak a dolognak. Ez a csoport egyébként teljesen felesleges, hiszen 9 volt futballistából és Jakabházy Lászlóból áll, és mint ismeretes, a Várszegi-vétel óta éppen a futball nem tartozik az elnökség kompetenciájába. A klub többi részét jelentő szakosztályok viszont érdekes módon nem delegáltak tanácsadót ebbe a testületbe.
(fá)
Most hívott Vinyó és elmondta, hogy a Sport1-en az imént nyilatkozott a Vadász és azt mondta, NEM AKARJA HIBÁZTATNI LALIT, DE AZ UTÓBBI MECCSEKEN FONTOS HELYZETEKBEN NEM VÉDETT JÓL ÉS ÍGY MÁSKÉPP ALAKULT AZ EREDMÉNY, MINT ALAKULHATOTT VOLNA!!!!!
Gyerekek, ez tényleg hülye!
Először Pinte...
Aztán Horváth Peti...
Volt még Gyepi...
Most meg a Csapat legjobb játékosa, Lali...
"hogy akkor sincs miért irigyelnünk őket"
Na persze, azért oda nem jut az ember, remélhetőleg. Mindig is jobbak voltunk, vagyunk, s leszünk.
Szombaton meg nyerünk.
Hajrá Fradi !!
Halder,
Én sem azt mondtam, hogy nem lett korszerű stadionjuk a liláknak (azt azért nem írhatom, hogy "szép", mert dominál benne a lila szín... :o)), csak azt, hogy akkor sincs miért irigyelnünk őket. És soha nem is lesz. :o)
Nézd, aki kiment évekig újpestre, és most is ott volt, azért látott egy "kis" különbséget.
Egyébként a kb 30.000 ezres modern stadion, mely egy esetleges EB-re is alkalmas lesz, jól hangzik, CSAK kezdjék már el !!
Színvonalról sajnos nálunk már jó ideje nem beszélhetünk... :o(
Nem bánnám, ha lelkes, jó játékkal nyernénk holnap - de most szinte bármilyen győzelem jó lenne. Csak nyernénk már végre...
(Itt is megköszönöm a holnapi lezárásokkal kapcsolatos infoidat. :o))
Szerintem az a legidegesítőbb, hogy mi, szurkolók csak kósza fél-információkat kapunk arról, hogy fog kinézni a stadion, amit NEKÜNK építenek, mikor lesznek az átalakítások, ami a MI meccsnézéseinket befolyásolja majd, stb...
A SPORT1-en kétszer is visszalassitották és csak 3xorra vették észre...
Nem volt annyira nyilvánvaló a dolog és eléggé kiszoritotthelyzet volt(a partjelzö sem jelzett)!
Holnap meccs!
Nagy meccs lesz ,de szerintem nem lesz csucsszinvonal!
Mash irta :
"azért vargabuzikám, mert csak ezt találtam fenn a neten!
ennyi!
mennyé szopkodd a varga faszát!!! "
Ez a hozzászólás téged minösit!
Bai(l)y(eis) válasz erre | adatok | e-mail 2001-11-02 20:30:15 (136)
Mash!
Te nem látsz semmedig!
H Ü L Y E V A G Y !!!!!
Hajrá FRADI!
Te élvezed, ha szidhatsz egy fradistát?
Ha csak az 1 százalékát az energiádnak amit varga ócsárolására forditasz-tanulásra használnád vagy esetleg egy nemszimpatikus ujpesi vagy fehérvári edzöre pazarolnád minthogy egy fradistát szidj!
Paraszt vagy az is maradsz!
"Ennek a Fradinak jövőre nemhogy a BL-re, de még a kupaszereplésre sincs sok esélye. Jó esetben 2003-ban léphet ki a nemzetközi porondra"
Ez azért egy kicsit túlzás, azért nem olyan szar a helyzet. Na jó, inkább nem annyira szar.