Az 1850-es évek és az 1860-as évek első fele a szokásos törzsi csetepatéktól eltekintve viszonylag nyugodtan zajlott le.
Az 1860-as évek második felétől azonban egyre vészterhesebb idők következtek a varjú nemzet számára is.
1866. őszén nem kisebb személyiség kereste föl a hegyi varjak falvait a Bighorn-hegységben, mint maga Vörös Felhő, az oglala-lakoták akkor már híres törzsfőnöke.
Megpróbálta rábeszélni az ősi ellenség varjakat arra, hogy csatlakozzanak a lakoták, sájenek és arapahók szövetségéhez, amit a vadászmezőiket elözönlő amerikai katonák, a kékkabátosok ellen kötöttek.
Néhány varjú főnök hajlott is volna Vörös Felhő szavára, azonban a nem sokkal később odaérkező félvér felderítő, Jim Beckwourth, akit az indiánok "Varázslatos Borjú" néven is emlegettek, sikerrel lebeszélte őket arról, hogy szövetségre lépjenek a lakotákkal. Jim Beckwourth korábban egy darabig a varjak között élt és nagy tekintélynek örvendett közöttük.
Ebben a vészterhes időben, 1868-ban lett a varjak egyik törzsfőnöke Sok Merész Tett (Plenty Coups). Sok Merész Tett előrelátó politikus volt és megpróbálta távoltartani a népét az indiánháborúk pusztító ösvényétől.
1872-ben a varjak ismét szerződést kötöttek a kormánnyal, amelyben kijelölték a varjú ügynökség, az ún,. Crow Agency helyét és első ízben kijelölték a varjú rezervátum (Crow Indian Reservation) határait.
A varjak kedvenc vadászmezőiken, a Bighorn-hegységben kaptak rezervátumot, de később mind az ügynökség pontos helye, mind a rezervátum területe többször is megváltozott.
1872-1876 között a varjaknak többször is fegyverrel kelett szembeszállniuk a rezervátumuk területén portyázó ún. "szerződésen kívüli" (non-agency) lakota és sájen harci csoportokal.
Az 1876-1877. évi sziú háborúban sok varjú indián a hadsereg oldalán harcolt a lakoták és sájenek ellen.
A Rosebud Creeknél vívott csatában mintegy 300 varjú és sosóni harcos harcolt Crook oszlopában és egyes források szerint a varjak és sosónik hősies helytállása tette lehetővé, hogy Crook hadteste elkerülte a súlyosabb vereséget.
A legendás Little Bighorn-i ütközetben pedig Custer oszlopának varjú felderítői voltak. A varjú felderítők főnökét, Véres Kést még a csata elején megölték, egyes források szerint egy lakota mesterlövész távolról fejbe lőtte.
A varjú történelem egyik leggyalázatosabb eseménye is ehhez a háborúhoz kapcsolódik: 1876. decemberében egy erődhöz fehér zászlókkal lakota főnökök jöttek tárgyalni, akiket az erődből kivágtázó varjak aljas módon megöltek...
Varjú felderítők az 1877. évi népörszi (Nez-Percé) háborúban is szolgáltak az amerikai hadsereg oldalán.
Ezután azonban már békésebb idők következtek: 1883. szeptemberében elkészült a Northern Pacific vasút, amelynek megnyitó ünnepségén a Montana állambeli Cold Creekben 1.500 varjú indián is részt vett. Az volt a feladatuk, hogy hadi tánccal szórakoztassák a nagyérdemű közönséget...
A bölények kipusztítása után, az 1880-as évek közepétől a varjaknak is más megélhetés után kellett nézniük.
Sok Merész Tett főnök példamutató módon elsőként tért át az állatenyésztő-földművelő életmódra és erre próbálta ösztökélni törzse tagjait is.
1848: Medvefog (Bear Tooth) varjú főnök baráti látogatást tesz a Fort Laramie-ben. Panaszt tesz a parancsnoknál, hogy a fehérek nyakló nélkül pusztítják az erdőket és a vadállományt.
1824: A "hegyi emberek" fémjelezte prémvadász-korszak kezdete.
1825: Az első hivatalos szerződés az amerikai kormány és a varjú nemzet között.
A szerződést amerikai részről O'Fallon őrnagy, a varjak részéről Hosszú Haj (Long Hair) főnök szignálja. Az egyik leghíresebb varjú főnök, Rothadt Has (Rotten Belly) elutasítja a szerződés aláírását.
1830: egy Fenyőlevél (Pine Leaf) nevű női harcos megöl négy feketeláb indiánt a Fort Union erődnél. Rothadt Has az Asszonyfőnök nevet adja neki.
1833: a varjak több mint 200 sájent (Cheyenne) ölnek meg egy csatában, amit bosszúból vívnak egy korábbi sájen támadásért.
Egy szekérkaravántól elkapják a himlőjárványt.
1834: Rothadt Has és harci csoportja sikertelenül ostromolja a Fort McKenzie nevű erődített prémkereskedelmi állomást.
1840: Himlőjárvány pusztít a varjak között.
1846: Rothadt Has és harci csoportja megtámad és szinte teljesen elpusztít egy pígen-feketeláb (Piegan Blackfoot) falut.
1848: a varjak ismét elkapják a himlőt, ezúttal az északi sosóni (Northern Shoshone) törzstől.
1849: 600 varjú indián esik áldozatul az influenzajárványnak.
1850: egy amerikai kormányügynök úgy becsüli, hogy minden felnőtt varjú férfinak átlagosan 20 (!!!) lova van.
1851: a varjak aláírják Fort Laramie-ben azt a szerződést, amely az amerikai kormány és az északi síksági törzsek között jön létre.
A XVIII. sz. második fel aztán a síksági indián kultúra kiteljesedése volt a varjak és a többi síksági nép életében.
A varjak - mint már említettem - fontos szerepet töltöttek be a Fennsík és a Síkságok közötti közvetítő kereskedelemben. Lovakkal, hegyijuh szarvával megerősített íjakkal és más javakkal tértek vissza fennsíki útjaikról, amit továbbadtak a keletebbre lakó népeknek.
Továbbra is jó viszonyban maradtak Hidatsa rokonaikkal, akiktől kukoricát és más mezőgazdasági termékeklet kaptak cserébe.
Ekkorra már a fehér kereskedők termékei, így a fémek, tűzfegyverek és puskapor is eljutott a síkságokra.
A következő nagyobb fehér expedíció, ami megérkezett a varjakhoz, az amerikai Lewis és Clark expedíciója volt 1805-ben.
Visszaútban a varjak lovakat loptak Lewis és Clark táborából.
"1743-ban egy francia felfedező expedíció a Bighorn és a Little Bighorn folyók találkozásánál talált rá a hegyi varjak egyik nagy falvára. Feltehetően ez volt az első találkozás a varjak és az európaiak között."
Ez egyébként a francia Vérendry-expedíció volt, amely először merészkedett ki a Missouri-fennsíkra és a Yellowstone-folyó vidékére az európaiak közül.
Az 1600 körül bekövetkezett második szétválásról majd még írok, mert egy szép monda is fűződik hozzá.
A XVII. század úgy tűnik csendesen folydogált a varjaknál, aztán 1700 körül bekövetkezett egy forradalmi változás: a varjak hátaslovakat szereztek a Nagy-Sós-tó környékén egy északi sosóni (Northern Shoshone) faluból.
A ló aztán gyökeresen megváltoztatta az életüket, rövidesen lovasnéppé váltak. Onnan kezdve mintegy százötven éven át fontos szerepet játszottak a Fennsík és a Síkságok közötti közvetítő kereskedelemben, többek között a lovak kelet és észak felé közvetítésében is.
1743-ban egy francia felfedező expedíció a Bighorn és a Little Bighorn folyók találkozásánál talált rá a hegyi varjak egyik nagy falvára. Feltehetően ez volt az első találkozás a varjak és az európaiak között.
Sokat ma se fogok neked írni a varjakról, mert mindjárt mennem kell, otthon meg nem jó a netem.
Az előző hozzászólásomat helyesbítve, No Intestines népe eredetileg nem is az Absaroka-hegység vidékén telepedett meg, hanem a Black Hills és a Bighorn-hegység közti vidéken, a Por-folyó (Powder River) vidékén.
Itt 1490 körül szövetségre léptek az akkor még itt fönn északon tanyázó kajova (Kiowa) nemzettel és kiszorították a vidékről az északi sosónikat.
1600 körül vál ki a Hidatsák közül a varjak másik csoportja, akik úgy hívták magukat, hogy Azok akik a folyó partján élnek. Őket nevezték el később a fehérek River Crow, azaz folyómenti varjú néven.
Bocsi, tábornok úr, de ma kissé el voltam havazva a munkahelyen.
Most csak bevezetésként néhány mondat:
A varjak és a hidatszák közös ősei félnomád vadászok és gyújtögetők voltak, ősi szállásterületeük a Sok Tó és Erdő Földjén volt, ami valószínűleg a mai Minnesota állam területén feküdt.
1400 körül húzódtak nyugatabbra, a Devils Lake környékére a mai Észak-Dakotában.
Itt két mítikus főnök vezetése alatt éltek, az egyik No Intestines, a másik Red Scout volt.
Red Scoutnak látomása támadt, amely azt jelezte, hogy népe a Szent Dohány (Sacred Tobbaco) spirituális ereje által fog tovább élni.
Red Scout csoportja ekkor a Missouri folyamhoz vonult, ahol a menden (Mandan) idiánoktól megtanulták a kertgazdálkodást. Ebből a csoportból alakult ki a Hidatsa (Minnetaree) nemzet.
No Intestines és követői azonban hosszú vándorlásba kezdtek a mitikus Szent Dohány nyomait követve. Így érkeztek meg a Bighorn- és az Absaroka-hegység környékére, ahol az Ashalaho, azaz a Sok Sátor (Many Lodges) népe nevet vették föl. Ők lettek a hegyi varjak (Mountain Crow) ősei.
Érdekes kis nép volt ez a varjú, angolul Crow, saját nevükön Apsaloka vagy Absaroka.
Egy kis lélekszámú, de rendkívül bátor és harcias nemzet.
Még az egyébként magas síksági indiánok között is kitűnnek szép, magas, atletikus testalkatukkal, a férfiak átlagmagassága meghaladta a 180 cm-t (mai utódaik még magasabbak). A régi időkben a férfiak is hosszú, derékig érő hajat viseltek.
Híresek voltak arról, hogy rengeteg lovuk volt. 1850 körül az amerikai kormányügynökök úgy becsülték, hogy minden felnőtt varjú férfinak átlagosan 20 lova van.
A sziú nyelvcsalád Missouri-völgyi ágába tartozó nyelvet beszélnek.
Hagyományos ellenségeik a feketelábak, a lakoták és a sájenek voltak, míg a kajovákkal és a népörszikkel hagyományosan jók voltak a kapcsolataik.
A sosonikkal a kezdeti időkben sokat ellenségeskedtek, később azonban szövetségesek lettek a nyugat felé terjeszkedő lakoták ellen.
Mindig is kisszámú nép voltak, az 1800-as évek elején úgy 4-5 ezren lehettek.
Hagyományosan két csoportra oszlottak, a hegyi varjakra (Mountain Crow) és folyómenti varjakra (River Crow).
Ha érdekel valakit, akkor szívesen írok egy hosszabb hozzászólást a történetükről.
Harcias egy fickó lehetett ez a Rotten Belly. A varjak történetét böngészve a neten találtam rá ezekre:
1824
Beginning of mountain man fur trade era
1825
The first treaty between the Crow and the United States is signed by Crow leader Long Hair and Major O'Fallon of the United States. The other prominent Crow leader Rotten Belly refused to sign
1830
Female warrior Pine Leaf killed four Blackfeet at Fort Union and was named Woman Chief by Rotten Belly
1833
Killed more than 200 Cheyenne in revenge battle; contracted smallpox from a wagon train
1840
The Crow were afflicted smallpox epidemic, end of mountain man fur trade era
1846
Attacked and virtually destroyed the Small Robes band of Piegan Blackfeet under Chief Rotten Belly
1848
Caught smallpox from Northern Shoshoni tribe
1849
Köszi, hogy felhívtad a figyelmemet erre a könyvre. Sajnos úgy látom, jelenleg nemigen kapható.
A közeljövőben (illetve ha anyagi helyzetem még valaha úgy alakul, hogy futja rá) az alábbiakat tervezem megvenni, hogy Geronimo, Custer ill. Little Bighorn ügyben kiokosodjam:
Fort McKenzie (1832 - 1844), near Loma An American Fur Co. stockaded trading post, originally called Fort Piegan (2), located six miles above the mouth of the Marias River. It was a 1,420 square-foot quadrangular fort with two blockhouses and several cannon. Burned by the company as it was being abandoned. The site was later referred to as Fort Brule ("burned fort"). Replaced by Fort Chardon.
Az ateva (Ottawa) Pontiac főnökről még nem igen esett szó a topikban, holott az észak-amerikai indián történelem legnagyobb alakjai közé tartozik.
Méltán lehet egy lapon emlegetni Tecumsehhel, Ülő Bikával, Szilaj Lóval, Geronimóval és a többiekkel.
A Tecumseh főnök színre lépése (1800 körül) előtti időszakban valószínűleg ő volt a legnagyobb őshonos észak-amerikai vezető.
1763 tavaszán Nagy-tavak vidéki algankin és irokéz törzsekből erős törzsi koalíciót hozott létre az angol gyarmatosítók ellen. Célkitűzése az volt, hogy az angolokat az Appalache-hegység láncai mögé űzi vissza.
Viszonylag összehangolt támadást intéztek a tóvidéki angol erődláncolat ellen.
Kezdeti villámgyors sikerek után azonban elbuktak, mert a legerősebb erődöt, Fort Detroit-t (a mai Detroit városa helyén) többszöri próbálkozásra sem tudták bevenni, ill. mert a várt francia támogatás elmaradt, a kanadai francia telepesek sem álltak a szövetség mellé.
Pontiac száműzetésbe vonult az akkor még világvégének számító Illinoisba, ahol 1769-ben bizonytalan körülmények között meggyilkolták.
Egyes feltételezések szerint gyilkosát az angol gyarmati hatóságok bérelték föl.
Pontiac 50 éves lehetett a halálakor.
Ma többek között egy amerikai autómárka is őrzi az emlékét.
1834, July, 25 th:Crows, led by Rotten Belly begin a siege of Fort McKensie, on the Missouri River, which ends in about one week.
Azaz: 1834. július 25-én a Rothadt Has (?) által vezetett varjú indiánok ostrom alá vették a Missori partján fekvő Fort McKensiet. Az ostrom kb. egy héten belül véget ért.
Ez nekem tök új volt.
Tudtok erről valamit? Mi volt a konfliktus kiváltó oka?
Ez a Fort McKensie hol helyezkedett el? Valami kis prémkereskedelmi állomás volt vajon vagy az US Army hivatalos erődje vagy őrállomása?
Már csak azért is kérdezem ezt, mert a korabeli "vadnyugati" pionírok hajlamosak voltak fortnak, azaz erődnek nevezni minden koszos kis porfészket, ahol három fabódénál több állt egy kupacban...
A második Adobe Walls-i ütközetnek inkább szimbolikus, mint stratégiai jelentősége volt.
A döntő győzelem a komancsok és a kajovák fölött a Palo Duro Canyonban következett be, amikor is Ranald S. Mackenzie őrnagy elpusztította a táborukat és téli tartalékaikat, ill. megfosztota őket lovaiktól.
1872-ben a New Hampshire állambeli Winnipesaukee-tó közelében két munkás éppen gödröt ásott egy kerítésoszlop számára amikor egy agyagtömbböt találtak, ennek belsejében pedig egy furcsa kinézetű, tojás alakú, különféle vésetekkel ellátott kő volt. Egy arc, csillagszerű rajzok, tipi és még sok egyéb más ábrázolás volt a kövön. A "rejtélyes kő" ahogy akkoriban hívták, a munkásokat bérlő Seneca Ladd nevű úriemberhez került, aki ráadásul lelkes gyűjtő is volt, hiszen saját gyűjteményében számtalan más, régészeti maradvány, emláktárgy, ereklye stb. tartozott. Mr. Ladd rendkívülinek találta a leletet és kiemelten kezelte a tárgyat. 20 évvel később, 1892-ben Ladd úr jobb létre szenderült. A kő 1927-ig a család tulajdonában maradt, ekkor azonban Ladd egyik lánya A New Hampshire-i Történelmi Társaságnak adományozta a híres tojásdad követ. A lelet azóta itt látható, legutóbb 1996-ban volt kiállítva. Minden oldalról tükrök veszik körül, hogy az összes véset jól látható legyen.
A kő 4 hüvelyk (4x2,54 cm) hosszú és 1, 1/2 hüvelyk vastag. Az egyik oldalon nyilak, a Hold, és néhány spirál látható. A másik oldalon egy kalász, különféle körök és három alakzat, az egyik mintha egy "szarvas lába" lenne. Számtalan kérdés fogalmazódott meg a követ tanulmányozók körében: Ki(k) készítette a követ? Miért? Milyen régi? Hogyan vésték? stb. Feltételezik, hogy a kő esetleg egy emléktárgy lehetett amit két törzs használt az ünnepségeken, emlékezendő egy esetleges békeszerződésre. Mások véleménye szerint a tárgy Inuit (eszkimó) esetleg kelta eredetű. Egy 1931-ben keltezett levélben, amit egy kutató a társaságnak írt, azt olvashatjuk, hogy a tárgy egy "mennydörgéskő" <thunderstone> amit gyakran tettek agyagtömbökbe, majd mélyen elásták a földbe.
A kőnek egyéb érdekességei is vannak, mindkét végén lyukak vannak, melyeket különböző mérettel fúrtak. Mindegyik lyuk furata egyenletes nem vékonyodó. Az alsó furat kopásából arra következtetnek, hogy egy fémtengelyt vagy ahhoz hasonló tárgyat számtalanszor ki-be húzogattak. Ezt 1994-ben állapították meg egy vizsgálat során. Richard Boisvert régész szerint a furatok rendkívül szabályosak és nagyon kidolgozottak. Ezért az a véleménye, hogy a lyukakat a XIX. v. a XX. században egy korszerű szerszámmal fúrhatták a tárgyba. A tárgyat egy geológus is megvizsgálta, nevezetesen Eugene Boudette és megállapította, hogy anyaga egy kvarcitféle amely vagy homokkőből vagy milonitból származik. Ez egy metamorf kőzet, amely nem található New Hampshire államban.
Boisvert leszögezi, hogy a lelet egyedülálló és valószínűleg rendeltetése a múlt homályába burkolózik.
"Közel egy mérföldes távolságból lőttek le egy indiánt a lováról, igaz, csak elájult,.."
Az valószínűleg Sharps vagy valami más nagy lőpontosságú fegyver volt, mert Winchesterrel nem lehetett ilyen távolságra hatékonyan célozni.
Más: a bölényvadászok álló vagy térdelő, tehát fix helyzetből célozhattak, míg az indiánok lóhátról nyilván nem tudtak ilyen lőpontosságot produkálni. Máűr ha tüzeltek lóhátról egyáltalán.
Egy internetes oldal szerint a tipikusan lovasnép komancsok pl. nem is nagyon kedvelték a puskákat, mert azzal lóhátról nagyon nehéz volt célozni, puskák helyett inkább pisztolyokat és revolvereket részesítettek előnyben.
Ha ez igaz, nyilvánvaló, hogy pisztolyokkal és revolverekkel meg sem tudták közelíteni azt a lőtávolságot, amin belül veszélyt jelentettek volna a fehérekre.
Addig a fehér vadászok a Winchestereikkel már rég letarolták őket.
Közel egy mérföldes távolságból lőttek le egy indiánt a lováról, igaz, csak elájult, de ez mutatott némi különbséget a vadászok, és az indiánok fegyverkezelési rutinjáról...
1872-ben a New Hampshire állambeli Winnipesaukee-tó közelében két munkás éppen gödröt ásott egy kerítésoszlop számára amikor egy agyagtömbböt találtak, ennek belsejében pedig egy furcsa kinézetű, tojás alakú, különféle vésetekkel ellátott kő volt. Egy arc, csillagszerű rajzok, tipi és még sok egyéb más ábrázolás volt a kövön. A "rejtélyes kő" ahogy akkoriban hívták, a munkásokat bérlő Seneca Ladd nevű úriemberhez került, aki ráadásul lelkes gyűjtő is volt, hiszen saját gyűjteményében számtalan más, régészeti maradvány, emláktárgy, ereklye stb. tartozott. Mr. Ladd rendkívülinek találta a leletet és kiemelten kezelte a tárgyat. 20 évvel később, 1892-ben Ladd úr jobb létre szenderült. A kő 1927-ig a család tulajdonában maradt, ekkor azonban Ladd egyik lánya A New Hampshire-i Történelmi Társaságnak adományozta a híres tojásdad követ. A lelet azóta itt látható, legutóbb 1996-ban volt kiállítva. Minden oldalról tükrök veszik körül, hogy az összes véset jól látható legyen. 