Szerintem még az a jobb, ha valaki a saját (kevés) pénzén utazik, mintha mindenféle rokonainak az ID-kártyájával utazgat a világban, és még büszke is rá...
25 millió eurós hitelt kapott a Wizz Air
2004. december 3.
FigyelőNet, MTI-Eco
A Wizz Air diszkont légitársaság megállapodott az Indigo Partners LLC-vel egy újabb, öt éves futamidejű, 25 millió eurós részvényre váltható hitel nyújtásáról - jelentette be Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Az öt éves futamidejű, 25 millió eurós, részvényre váltható hitel 50 százalékát az Indigo Partners adta, a másik 50 százalékát pedig európai, illetve a Wizz Air jelenlegi befektetői nyújtották - mondta Váradi József. Hozzátette: az európaiak között van a debis AirFinance és a Lufthansa Technik is.
A hitelt nyújtó befektetők egy része, többek között az Indigo Partners, már korábban összesen kilenc millió euró forrást biztosított a Wizz Air számára. Bár korábban 40 millió eurós pénzügyi forrásról volt szó, a felülvizsgált üzleti terve alapján az eddig kapott 34 millió euró elegendő a következő két-három évre.
A hitel futamidejének végén a befektetők által adott kölcsön vagy részvényre váltható, vagy egy összegben visszafizeti a társaság. A konstrukció feltételeit a vezérigazgató nem kívánta közölni az MTI kérdésére. Azt azonban elmondta, hogy a Wizz Air a működésének negyedik-ötödik évében már 100 millió euró adózás előtti nyereséggel számol, így nem okoz problémát a hitel esetleges visszafizetése sem.
2006-tól számolnak nyereséggel
Az üzemelés első évét - az ideit - még veszteséggel zárja a légitársaság, jövőre nullszaldóval számol a menedzsment, és 2006-ban már jelentős nyereséget vár. A friss forrás egy része az eddigi veszteséget finanszírozza, de döntő hányada a jövőt szolgálja: repülőgépek beszerzésére fordítja a cég. A hat repülőgépből álló flottát már jövőre öt-hat új repülőgéppel bővítik.
A Wizz Air működésének eddigi öt és fél hónapjában fél millió utast szállított, ebből mintegy 200 ezret Budapestről, és ennek alapján októberben és novemberben a Malév és a Lufthansa után már a harmadik legnagyobb légitársaság volt Magyarországon. Jövőre összességében 2,5-3 millió utast várnak a Wizz Air járatain. Nyolc útvonalon heti 40 járata van a diszkont légitársaságnak, és a következő nyári menetrendtől kezdve az útvonalak száma 12-re, a járatoké 56-ra emelkedik. Jövőre a Budapestről induló járatok kapacitása megduplázódik.
A diszkont légitársaság repülőgépei napi 12-13 órát repülnek, míg más hasonló légitársaságok 8-8,5 órát. Ez az alacsonyan tartott költségek egyik magyarázta. A költséghatékonyság legfontosabb mutatója, az egy utaskilométerre jutó költség a Wizz Air-nél 3,52 euró, míg más diszkont légitársaságnál, például a Ryanair-nél 3,06 euró, az easyJet-nél pedig 5,35 euró.
Arra az újságírói kérdésre, hogy a légitársaság mekkora összeggel tartozik a Budapest Airport Rt.-nek, a vezérigazgató azt mondta: havi több mint 100 millió forintot fizetnek a ferihegyi nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságnak és a fizetések a szerződések szerint folynak.
Jogi válaszra számíthat az EasyJet
Az EasyJet által kezdeményezett reklámkampánnyal a vezérigazgató továbbra sem kívánt foglalkozni. Annyit mondott csak, hogy ha valakinek az érdeklődését felkeltette a Wizz Air, akkor minden bizonnyal stratégiai versenytársat lát benne. Azt is közölte a vezérigazgató, hogy a három-négy jogi lehetőség közül vizsgálják, hogy melyikkel éljenek.
A diszkont légitársaságok ádáz versenye miatt az elmúlt két-három hónapban az árak "beborultak", magyarázta Váradi József. Várhatóan néhány ilyen légitársaság nem fogja bírni a versenyt. "Hideg télnek néz elébe ez a piac, de a Wizz Air-nek - a most kapott 25 millió euró finanszírozási forrással - elég nagy a kabátja ahhoz, hogy túlélje" - fogalmazott a Wizz Air vezérigazgatója.
Jogi útra terelődik a fapados háború, a WizzAir ugyanis így készül elégtételt venni versenytársán, az easyJeten annak hirdetései miatt. A magyar fapados bejelentette, hogy 25 millió eurós befektetéssel megerősödött pénzügyi helyzete. A Magyar Reklámszövetség etikai bizottsága vizsgálódik az easyJet hirdetéseivel kapcsolatban.
Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerosének!Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változatNyomtatható változat
hirdetés
"A WizzAir jogi úton vesz elégtételt konkurensén, annak hirdetései miatt" - jelentette be a magyar fapados társaság vezérigazgatója. Váradi József gyerekes megnyilvánulásnak nevezte az easyJet több napilapban megjelent hirdetését, mely azzal vádolta a társaságot, hogy járatmegszüntetései ártanak a fapados piacnak.
"Valóban voltak járattörlések, de ez szeptemberben történt, és alig néhány száz utast érintett" - ismerte el a WizzAir vezérigazgatója a konkurense állításait. Az érintett utasok nyolcvan százaléka más járatokkal utazik, így nagyon kevesen vannak, akik nem tudnak elutazni az általuk kívánt időpontban.
Váradi szerint, ha ilyen szinten képesek voltak felkelteni a konkurencia érdeklődését, az csak azt jelentheti, hogy stratégiai veszélyt jelentenek az easyJetnek.
Csak néhány maradhat
"A piac kétségtelenül nem bír el ennyi légitársaságot, most már csak az a kérdés, ki marad életben" - vélekedett a vezérigazgató. "Aki ma fizet a repülőjegyért, az nem volt elég figyelmes" - utalt Váradi arra, hogy az utóbbi két-három hónapban nagy mértékben estek az árak.
Ehhez hozzájön még, hogy a téli időszakban jelentősen csökken az utazási kedv, így a légitársaságok szinte minden egyes utasért megküzdenek. Most már nem az a kérdés, hogy ki lesz veszteséges, hanem, hogy kinek mekkora lesz a vesztesége.
Jön a pénz
"A WizzAir 25 millió eurós finanszírozásról állapodott meg egy, az Indigo Partners LLC által vezetett befektetői csoporttal" - jelentette be a cég vezérigazgatója. Váradi József szerint a megállapodás jelentősen megerősíti a cég pénzügyi pozícióit.
Az Indigo Partners tőkebefektetési alapok a közlekedési piacra specializálódtak. A befektetők még májusban állapodtak meg a WizzAir-rel, hogy támogatják a fapados légitársaság működését, és augusztusban részvényekre váltható hitelt nyújtottak a cégnek. A WizzAir a most biztosított 25 millió euró egy részét már le is hívta.
A befektetők szerint a megállapodás nyilvánosságra hozatala véget vethet "néhány versenytárs marketing osztályának gyerekes viselkedésének". A WizzAir ott fog versenyezni, ahol kell: a levegőben - adták ki a jelszót az Indigó vezetői.
Vizsgálódnak
"Nem érkezet fogyasztói bejelentés a hirdetésekkel kapcsolatban" - közölte az Index kérdésére a Magyar Reklámszövetség illetékese. Ennek ellenére a szövetség etikai bizottsága következő ülésén tárgyal a kérdésről. A bizottságnak végig kell néznie valamennyi állítást mielőtt döntene.
Általánosságban az mondható, ha igaznak bizonyulnak valamely hasonló hirdetés állításai, akkor nincs probléma a hirdetéssel. Persze minden esetben felmerülhetnek egyedi szempontok.
Élesedő háború
Mint hírt adtunk róla, Magyarországon a fapados légitársaságok közötti háború kedden tört ki, amikor az easyJet egész oldalas hirdetésben támadta a WizzAirt. Az angol low-budget légitársaság arra hívja fel a figyelmet a napilapokban, hogy a konkurens cég honlapja szerint 2004. november 22. és 2005. március 26. között a Budapest-London vonalon több mint kétszáz járatot törölt. Az easyJet közlése szerint a hirdetésre azért volt szükség, mert a járattörlések rossz fényt vetnek a fapados kategóriára.
A WizzAir válaszában elismerte, hogy kezdő légitársaságként előfordultak járattörlések. De szerintük ez minden légitársaságnál - ideértve az easyJetet is - előfordul. Kázmér Natasa, a cág kommunikációs igazgatója lapunknak elmondta, hogy a hirdetés a kiélezett piaci helyezt eredménye. A WizzAir néhány hónap alatt Magyarország harmadik legnagyobb forgalmú cégévé nőtte ki magát. Úgy tűnik a WizzAir sikere komolyan veszélyezteti a versenytárs üzleti érdekeit, különben nem költene több tíz milliót naponta a negatív reklámra.
Váradi meg kapja a lét még a Maléves NG beruházásért.
Azért a CRJ-ket se felejtsük ki. Az NG-k is újak, de a CRJ-ket VÁSÁROLTA (bankhitelből), és ennek más a jutaléka (magasabb) mint a bérleté… Erre azért elég volt neki a 21 hónapos Malév gyorstanfolyam :-))))
Szerencsére nem Váradi miatt repül vagy nem repül az ember Wizzairrel. Aki mégis annak valszeg igyenjegyet kelene adni mondjuk a Lipótra:-). Perzse én sem látok bele sem az Easy sem a Wizz kártyáiba, igaz sejteni azt sejtek, viszont arról én döntök, hogy melyikkel megyek adott esetben. Persze az átlag embertöl nem várható el hogy tájékozott legyen fapados ügyben úgyhogy majd szépen a saját börén megtanulja kivel érdemes repülni.
Ez a 'gazdagodjunk meg semmi idő alatt' eléggé egy jó magyar szokás, nem? :o( Ezt tartom a fő gáznak ebben az országban, ezért nem tartunk mi sehol sem. Mindig csak a harács megy, a minél többet magamnak, aztán annyi. Annyira utálom ezt, hogy el sem tudom mondani!!!
Tudom :((( Az egyik kis esszémet valamikor a korrupció, urambátyámság, koma-sógor témából írtam. Tudom ajánlani ez ügyben Hankiss Elemér könyvét...vagy a való életben nyitott szemmel járást.
ON
Szerintem a W!ZZ és Váradi külön választható, hisezn ha úgy nézzük ő is csak egy alkalmazott a befektetők eltartottja. Bár lehet, hogy valamit tudhat, hogy sikerült a befektetőket meggyőznie az újabb szuriról...ha egyáltalán ő tárgyalt velük.
Való igaz, egy hibába én is beleestem. Hajlamos vagyok összemosni Váradit és a Wizzt magát mint légitársaságot, holott a Wizznek én is ugyanúgy drukkolok.
Sajnos, ahogyan Te írod, a gazdagodjunk meg egy perc alatt az rossz szokás és egészségtelen :-). Vagy inkább :((
Én is inkább ezt próbáltam meg érzékeltetni.
Ami még szokás ebben az országban - pártoktól és politikától függetlenül - az a sógorság komaság intézménye.
Én úgy látom, hogy meg lehetne kockáztatni egy két flottás stratégiát. Ugyebár azt mondják, hogy azért egy-flottás a fapados, mert akkor nincs +pilótakiképzési, tréningezési és gépkarbantartási költség. Lehet (sőt biztos), hogy nem értek hozzá, de akinek már van A320-as licence, akkor az nem fordulhat elő, hogy ezen pilóták közül valakiknek van mondjuk egy fokker vagy más kisebb gépre szólója is?
A síutakkal kapcsolatban:
Mint láthatod a honlapon, külön menüpont foglalkozik ezekkel.
Az egyéb nyári desztinációk: majd meglátjuk mit ajánlanak, de bízom benne, hogy a nagyzolási hóbortjukkal (ami magyar sajátosság- gazdagodjunk meg egy perc alatt) felhagynak és ésszerű, megfontolt lépésekkel örvendeztetnek meg minket.
A lényeg, hogy most egy időre fellélegezhetnek, és bizonyíthatnak. Bár a finanszírozás pontos formája (még) nem ismert, azért a Lufthansa Technik gondolom a tartozások fejében szállt be.
Azt az utóbbi napokban láttam, hogy sokan személyes érzések és indulatok útján nyilatkoztak, én teljesen kívülálló vagyok és Váradit sem ismerem, de ez a rosszmájúság is egy magyar szokás, amit soha nem értettem. és szerettem.
Na lássuk csak. A topicban jelenlévők drukkolnak a Wizz-nek, nem perverz irigységgel figyelik esetleges haláltusáját. Én is drukkolok nekik.
De azért vannak elgondolkodtató jelek, amelyek a nem kellően átgondolt üzleti tervre vonatkozik.
A fapadosok a régióban még újdonságnak számítanak. Ha egy fapados nagyon jó, annak a híre verbális úton terjed. Ha az üzleti terve nem kellően átgondolt, akkor kénytelen desztinációkat bezárni, járatokat törölni. Kellően átgondolt volt meghírdetni napi 3 járatot Londonba? Amikor járnak a hagyományos légitársaságok, és van több fapados szereplő is a piacon?
A folyamatos járattörléseknek sokkal hangosabb visszhangja van, főleg ha a piac másik szereplője fizetett hirdetésben rásegít.
A jó üzleti hírnév nagyon fontos. Pozitív példaként a Germanwings-et hoznám fel példaként.
Géptípus kiválasztása
Remek esztétikai érzék, kiváló gép. De egy 180 személyes gépet nagyon nehéz megtölteni. Emiatt sok olyan desztinációt nem tud kellően kiaknázni, ahová egy kisebb (80-100 személyes) géppel viszonylag jó load factorral lehetne üzemeltetni.
Remek példa erre a Sky, de említhetném a Helvetic nevű svájci fapadost is. Az elgondolás remek, ez ugyebár az Usa-ban bevált (Southwest), de ott lényegesen előbbre járnak a légiközlekedésben.
Hogyan lehetne újabb piacot szerezni? Elsősorban ott lehetne keresnivalójuk, ahová a magyar ember tradicionálisan autóval közlekedik, bár csak szükségszerűségből. Egy kisebb gépet igen jól lehetne rotálni a görög és olasz üdülőhelyek másodlagos reptereire. Az olasz üdülőhelyekhez közel elég sok szabad kapacitással rendelkező reptér van. Síutak szervezése. 20-25 ezer Ft-ot simán lehetne kaszírozni egy síút utazási költségére. Másodlagos reptérre repülni, transzferbuszt odarendelni, aztán hajrá. Sok olyan kihasználatlan piaci rés van, amelyre egy nagy cég nem ugrik, viszont egy kellően flexibilis cég ki tudna használni.
Az én érzésem szerint a Wizz egyből nagycéggé akar nőni. Nehéz lesz.
Wizz Air további 25 millió euros finanszírozása Közzétéve:2004. 12. 03.
A Wizz Air, Magyarország legkedveltebb diszkont légitársasága ma bejelentette, hogy újabb 25 millió euros finanszírozásról állapodott meg egy, az Indigo Partners LLC által vezetett befektető csoporttal, mely tagjai között a Wizz Air jelenlegi befektetői is szerepelnek. A tranzakció nagy mértékben megerősíti a cég pénzügyi pozícióit, erőteljesen javítja a piaci versenypozícióit és biztosítja a jövőbeli dinamikus növekedés pénzügyi alapjait.
Az Indigo Partners és a légitársaság jelenlegi befektetői által kötött megállapodás szorosan kapcsolódik a cég és két legnagyobb beszállítója debis AirFinance és Lufthansa Technik közti megállapodáshoz, miszerint Európa vezető repülőgép lízing cége és a világ legnagyobb repülőgép karbantartó vállalata támogatja a Wizz Air pénzügyi platformját és biztosítja jövőbeli növekedését. A megállapodás részleteit most tárgyalják.
Ez a megállapodás egy óriási mérföldkő a légitársaság életében - mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. Biztosak vagyunk abban, hogy ezzel a Wizz Air kétségkívül és stabilan Kelet-Közép-Európa első számú diszkont légitársasága lesz. Köszönetet mondok az Indigo Partners csapatának, jelenlegi befektetőinknek, munkatársaimnak és partnereinknek, hogy ezzel a finanszírozással megerősítették a Wizz Air-be és az üzleti modellünkbe vetett hitüket.
Ez a finanszírozás azonnal és jelentős mértékben a Wizz Air javára billenti a mérleg nyelvét mondta Bill Franke az Indigo Partners elnöke. És ez nem is jöhetne jobbkor, hiszen előttünk a karácsonyi és a tavaszi utazások ideje, ami komoly növekedési lehetőség egy erős pénzügyi háttérrel rendelkező Wizz Air számára. Kelet-Európa más légitársaságai számára az élet mostantól sokkal keményebb lesz. Mi nagy várakozásokkal tekintünk a jövőbe.
Franke hozzátette: Kis szerencsével ez a bejelentés véget vethet néhány versenytársunk marketing osztályai gyerekes viselkedésének. A Wizz Air ott fog versenyezni, ahol kell: a levegőben.
6 gép, az igen keskeny azért szvsz, és abból igazán csak 3 gép ami Ferihegyről repked, és ebből egy dinamikus menetrendet tartani, hát biztos nem egyszerű.
Azzal egyetértek, hogy az Easyjet megeszi őket vacsira, ha akarja. De azért az Easyjetnek ez egy piac a sok közül, és neki azért másutt is oda kell figyelnie, ezért nem biztos, hogy éppen erre a terültre fogja koncentrálni erőforrásainak nagy részét (mind pénzügyileg, mind menedzsmentileg). Úgyhogy a vacsi lehet, hogy elmarad.
A 6 gépet illetően pedig szerintem az igen sok, a térségben senki nem üzemeltet ilyen nagy kapacitást. Persze az Easynek kb. 20-30x annyi gépe van, de azok nem mind Budapestről repülnek. Ha megnézzük, hogy a repült kapacitások mennyivel emelkedtek Budapesten, akkor abból a Wizz rendesen kivette a részét.