Na jó. Már kimutattam, hogy az elméleted szerint a Világegyetem igen rövid idő alatt felforr (tele lesz gravitációs sugárzással + fénysebességgel rohangáló részecskékkel). Ld. (9352).
Nézz ki az ablakon! Szerinted ez már megtörtént? Lehet válaszolni igennel vagy nemmel. Az ún. elméleted egy ilyen fundamentális dologban is hibázik. Hogy az ezerszer átrágott többi részletről mrá ne is beszéljünk.
Elkezdtem számolni a pontszámodat John Baez crackpot indexe alapján, de olyan 500 körül abbahagytam :)
Hát kedves Dulifuli ez ezt jelenti, hogy a matematikai törvényeket csak olyan fizikai fogalmakra szabad csak alkalmazni, amik nem ellentmondóak. Ha a tér-idö pontossága megadásánál az a probléma is fennáll, hogy mi ezt még az izolált elemirészecskéknél se tudjuk pontosan használni, akkor ebböl probléma születik minden F(x,t) függvénynek az értelmezésénél.
És mik is azok a töltések? Elsö tulajdonságuk az, hogy lokalizálhatók. A második pedig az, hogy ezek okozzák a köcsönhatást. A lokalizálhátóság elöször azt jelenti, hogy a töltéseket részecske tulajdonságnak nézhetjük. De ez még nem elég! A kisérletek azt is kimutatják, hogy vannak elemi e-töltések. Tehát olyan töltések amik tovább nem oszthatók fel. Az elemi e-töltések tehát az elemi részecskék tulajdonságai, amik lokalizálhatók és tovább nem feloszthatók. Ez eddig jó is és ha hozzávesszük még az a feltevést, hogy az e-töltések az e.m.-mezöt okozzák ami c sebességgel terjed ki, össze is van állítva az e-dinamika legfontosabb alap elvei. (Ezekböl idult ki a relativitáselmélet, ami értelmezését itt megcáfolni probálunk.) De a természet azt mutatja, hogy az e-töltés, mint az elemirészecskék tulajdonsága még nem elég, mert nem tudjuk például a stabil részecskéket, a protont a pozitrontól és az elektront az eltontól megkülönböztetni. A protonnak és a pozitronnak ugyan akkora pozitiv elemi e-töltése van, és az elektronnak és az eltonnak ugyan akkora negativ elemi e-töltése van. Tehát kell ezeknek a stabil részecskéknek még más elemi tulajdonságuk lenni, ami segítségével aztán meg tudjuk öket egymástól kölönböztetni. A legegyszerübb feltevés az hogy egyetlen egy további elemi tulajdonságuk van és ez is lokalizálható és nem osztható tovább fel. Ezt a második tulajdonságot nevezem én elemi gravitációs töltésnek. A gravitációs töltések bevezetése egy újdonság a fizikában. A kérdés az, miért nem jöttek erre rá elöttem mások is? Ennek valószinü két oka volt. Az elsö az, hogy a négy stabil részecskét nem egyszerre, hanem kb 60 év eltolódással (1895-1955) figyelték meg a fizikusok. Ez idöszak alatt viszont sok próbálkozás született meg a mikroszkópikus jelenségek magyarázatához, amik látszólagosan eredményeseknek tüntek. A második ok meg az, hogy a két elemi töltés által okozott kölcsönhatások között óriás nagyságrendi különbség van. A gravitáció 10^-40 nagyságrenddel kisebb eröt okoz mint a statikus elektromos erö. Ez a nagy kölönbség aztán nem csak ahhoz vezetetett, hogy a gravitáció bedolgozása a mikroszkópikus fizikából teljesen kimaradt, hanem ahhoz is, hogy a gravitációs kölcsönhatás szerkezetét nem tudta a fizika kellöképen a kisérletek segítségével felderíteni. Ide az elsö helyen a szabad esés sorolható be, ami Galilei és Newton óta egyetemesnek tekintett, és azt állítja hogy nem függ az anyag összetételétöl. Ezt én nem csak elméletileg megcáfoltam, hanem kisérletileg is kimutattam, hogy ez egy nem helytálló feltevés volt. A kisérletek összevett eredménye azt mutatja, hogy igenis különbség van az összetett anyagnál a gravitációs töltésböl eredö súlyos tömeg m(g) és a tehetetlen tömeg m(i) között, ami gyorsulás különbséghez vezet. A különbség ráadásul nem is kicsi, hanem 0.786% is lehet. Ezt a különbséget aránylag könnyen ki is lehet mutatni szabadesés kisérletekkel. Az egyetlen bökkenö az, hogy arról kell gondoskodni, hogy az elektromágneses 'zavarás' lehetöleg kissebb legyen mint a kétfajta tömeg különbségéböl kiinduló effektus. Ha már ott tartunk, hogy a kétfajta tömeget megkülönböztetjük, akkor gyorsan javítani kell az E = mc^2 reláción is. Az elemi részecskékböl összetett anyagnál e helyett az E = (m(g) - m(i)) c^2 relációt kell alkalmazni, ami azt jeneti, hogy CSAK a tehetetlen tömeg változik meg az anyag összerakásánál. A súlyos tömeg meg nem változik meg, mint ahogy ezt az elemi g-töltések tulajdoságából el is várjuk. Végül is a gravitációs mezö szerkezetét az elemi g-töltések jelenétéböl kell levezetni hozzávéve még azt a feltevést, hogy a gravitációs mezö is c sebességgel terjed ki. Ki lehet mutatni, hogy ezek a feltevések elegendöek is a mikroszkópikus fizikát az asztofizikával egy közös nevezöre hozni és az 'elfogadott' fizikát kijavítani.
Ha jól értem az álláspontodat, akkor eszerint minden egyes mozdonyhoz képest van egyidejűség, csak az összes mozdony rendszerében nincs. Kérdésem: az egyidejűség tranzitív, vagy nem?
A "valóban " jelentése: kifogástalan módszerrel azt mérte a megfigyelő.
És hogyan lehet eldönteni azt, hogy a módszer kifogástalan?
Ha elgyorsítod magad hozzám képest 3/4c-re, és én gravitációmentes térben figyelem ezt a folyamatot, akkor elvileg mérésekkel ellenőrizni tudom, hogy
1. a hosszod a felére zsugorodott,
2. az órád fele olyan gyorsan jár, mint az enyém.
Szerintem ilyen kísérletet még senki nem végzett - eléggé nehéz gravitációmentes teret találni -, és kétlem, hogy ha végzett volna, ráadásul megfelelő módszerrel végezte volna a méréseket, akkor tényleg ilyen eredményt kapott volna.
Tehát azt látom, hogy "becsapnak" az eszközeid.
Ám, nem állíthatok olyat külsőként, hogy át vagy verve. Nem tehetem, mert amit te mérsz, az a te rendszeredre valóságosan hat. A valóságról alkotott hiteles, megkérdőjelezhetetlen - támadhatatlanul legjobb kép az, amit magad mérsz, a saját rendszered mérőeszközeivel!
Ez tényleg dilemma, mivel lehet, hogy minden megfigyelő valóban mindig azt méri, hogy hozzá képest összehúzódott az egész Univerzum. Ebben az esetben talán valóban lehetne azt mondani, hogy számukra ez a valóság, de ha más megfigyelők ellenőrzik ezt az állítást, akkor azt tapasztalják, hogy ez nem igaz. Ezért én inkább azt mondanám, hogy az Univerzumnak ez az összehúzódása csak látszat.
Ha körpályára állva majdnem c-vel keringünk, majd lefékezünk, azt látjuk, hogy a galaxisok nem világítanak már. A H magfúzióból származó energiájukat "elhasználva" kihűltek.
Azért tévedés ne essék, nem vagyok nihilista, a fizikával szemben sem. Csak éppen jogosan nem fogadok el 'elismert' alapelveket. Legalapvetöbb, amik megvizsgálását javaslom, azok a nyilt és nem-konzervatív rendszerek átvilágítása a zárt és konzervativakkal szemben. Ebböl eredöen az energia fogalom központi jelentöségét, legalább is úgy ahogy a fizika használja, megkérdöjelezem. Ez ahhoz vezet, hogy az ólyfontos ekvivalenciában, E = m c^2, kételkedek. Ide még a 'tömeg' homályos megfogalmazása is belejátszik. Hová jutunk a modern fizikában, ha még az E és az m fogalma se tisztázódott? A kiútat a töltések fogalmában látom. Ez legalább az e-dinamikában jól megfogalmazott elmélethez vezetett. Innen ki lehet indulni, és én ki is indultam.
Hogy 'nincsen abszolut valóság' azt vigyázatosabban fogalmaznám meg. Én azt mondanám hogy a fizika az eszközeivel ezt nem tudja felderíteni! Kezdeni lehet a tér-idö rögzítésével, ahol a jelenségeket le szeretnénk írni. Az eléggé világos, hogy mondjuk 10^-20 cm alatt biztos nem tudunk semmit sem a térben rögziteni. Az idöben ez megfelet kb 10^-30 s-nek. Az elektronok az atomban 10^-8 cm nagyságrendben rögzithetök a proton körül, ami kb 10^-18 s-nek felet meg. Már ilyen nagyságrendben elkeztödik a fizikában a 'tapogatózás'. Az az érzésem, hogy az elfogadott fizika (a kvantenmechanika) már a legegyszerübb rendszernél, a H-atomnál, nem tudta felderíteni, hogyan müködik is ez az egyszerü fizikai rendszer. Ha még kisebb rendszereket megnézzük, pl. az atommag szerkezetét akkor, persze hogy még nagyobb a bizonytalanság. Mik is azok a nukleonok? Mi a neutron, talán egy önálló részecske? A magfizikába az atomfizikából loptuk át a nézeteket. Helyes ez a hozzáállás, ha még ott se vagyunk biztosak hogy az elképzelésünk stimmel? A részecskefizikában még nagyobb lett a távolság a 'valóságtól'. Van-e tényleg több mint 300 kölönbözö önnálló részecske? A kvarkokkal való probálkozásokat (amik nem tudtak eredményesek lenni) felváltották a stringek és a membránok mint 'elemirészecskék'. Messze vagyunk attól, hogy a kvarkosok követni tudnák a stringesek nézeteit, vagy a stringesek egy épkézláb elméletet elö tudnának varázsolni. Az asztrofizikusok meg azt állítják, hogy nekünk eddig úgyis csak az Univerzumot felépítö rendszerek kb 5%-áról van egyáltalán valami felfogásunk, a 95%-a meg 'sötétség' a szó legszorosabb értelmében. Ha valaki ezek után azt állítja, hogy a fizika eddigi felfedezései már messzemenöen felderítette azt amit lehetett, azon nem lehet segíteni. Állítom, hogy még a legrégibb fizikai jelenségröl, a gravitációról, se sikerült egy végleges elméletet felállítani. Az eddigiek csak szerencsétlen probálkozások voltak és egy zsákutcába vezették a fizikát. A gravitációt még mindig nem sikerült egyesíteni a másik kölcsönhatásokkal. Tehát még nem csak a részecskefizika tapogatozik, hanem az asztrofizika is, kéz-a-kézben. Hol vagyunk az 'abszolut valóság' megközelítésétöl? Messze! Az az érzésem az, hogy még a részünkre álló lehetöségeket se aknáztuk ki, hogy ezt meg tudjuk közelíteni.
Hát dehogynem, látszat lehet ezerféle, és ha nem tudom visszaszámolni belőle a valóságot, ami egyféle lehet csak, akkor a megfigyelésem semmit sem ér.
Azt hiszem itt tévedsz. Nagyon jól tudod, hogy exaktul nem tudsz hosszat mérni, nem tudsz időtartamot mérni, nem tudsz tömeget mérni, minden ami mérhető, annak elvi mérési határai vannak. Az anyagi világ ezen a szinten válik határozatlanná és válnak a klasszikus fogalmaink érvénytelenné és így a valóság eddigi értelmezése is.
A "valóság" a te fogalmaid szerint abszolut, csak éppen az ismereteink hiánya miatt nem ismerjük exaktul. Sajnos elvileg sincs így, mert jelenleg matematikailag bebizonyított, hogy csak a "kvantummechanikai valóság", a kvantált világegyetem, létezik ( itt a sok-világ elméletre gondolok, amely az egyetlen önellentmondásmentes teoria, Everett )
Az a világ ,ahol egy kisérlet minden lehetséges kimenetele ténylegesen megvalósul, és minden lehetséges kimenetelt megfigyelők saját rendszere figyeli meg, ott nem meglepő arra a megállapításra jutni, hogy amit megfigyeltünk, az éppen a kisérlet egyik lehetséges kimenetele, a valóságok egyike. ( EPR, kétréses kisérlet, stb )
Nos, a Nagyfarkú fizikus moziba megy. A farzsebéből kikandikál egy nagyító, hogy bármikor meggyőződhessen a valóságról. Jól kereső fizikus lupe helyett kamerát használ, amivel tetszőlegesen rázoomolhat a kérdéses lingájára amit rázogat (nem keverendő össze a linga rázdával, ami egészen mást jelent).
A Függetlenség Napját vetítik, így a fizikus azt nézi meg. Mivel az a valóság amit lát, rájön, hogy az UFÓ -k itt vannak, sőt mi több lerombolták Washingtont, stb, stb.
Megpróbálja a műszerével megvizsgálni a filmvásznon futó valóságot, természetesen csak távolról, mert közel nem engedik a jegyszedők...
Nincs hiba a relativitáselméletben ? Hát akkor ez micsoda ?
Ekkora marhaságot normális ember nem állíthat, hogy mindig a valóság más attól függően, hogy mekkora a mikroszkópom aktuális nagyítása ez ugyanis
nem a valóság, hanem a látszat.
Tudjuk is ezt, és ezért visszaszámolunk, hogy a papucsállatka valóságos méreteit is megismerjük.
A relativitáselmélet pedig arra jó (lenne), hogy segítségével számoljunk vissza amivel megismerhetjük a valóságos történéseket. Ez nem filozófálgatás, hanem a relativitáselmélet alkalmazásának és megértésének tragikus hibája.
Nem is az a lényeg egy eseménynél, hogy látszólagos-e vagy valóságos...
Hát dehogynem, látszat lehet ezerféle, és ha nem tudom visszaszámolni belőle a valóságot, ami egyféle lehet csak, akkor a megfigyelésem semmit sem ér.
A guminő is látszólag olyan mint a valóságos (messziről), persze akinek ez mindegy....
Ja, és Mindenkitől Bocsánatot kérek, mert tapló voltam. Tőled is lingarázda.
(muallim ez a stílus nem neked szól, írjál levelet, csak a te hozzászólásod az aktuális)
de ha azt állítod, hogy ugyanakkor a másik is lassabban jár, mint az egyik, akkor azzal már nem értek egyet
Elnézést kérek, hogy beleszólok a vitátokba, de mindíg ott tévedsz, hogy ugyanakkor hasonlítod össze az órák járását. Hát ez az amit nem tudsz soha megtenni, mert a másik rendszerben nem ugyanakkor jár az óra lassabban, mivel mutatott idő függ a sebességtől és a távolságtól is. Amikor nálad 6 óra van, akkor ott csak 5 óra van, tehát nem ugyanakkor és ugyanott. Nem lehet egyidejűleg összehasonlítani a két rendszer óráit, mert nincs olyan rendszer, amelyben a két másik rendszerben telő ídő azonos lenne. Ez így nekem jó.
de szerintem ezeken kívűl létezik valahogyan egy absztrakt idő, amire mindez nem vonatkozik
Nagy baj lenne visszacsempészni ezt a fogalmat, mert szerintem se absztrakt, se abszolut idő,tér nem létezik, csak a rendszerek egymáshoz viszonyított téridő koordinátái, amelyekkel a rendszerek között ragyogóan közlekedhetünk. A változások nem úgy zajlanak le, hogy előbb egy "abszolut idő-,tér-szigetre" mennek, aztán "átugranak" egy másik rendszerbe, hanem a rendszerek között direkt "útvonalon". Ennek megfelelően nincsen abszolut valóság sem, hanem rendszerfüggő ( megfigyelőfüggő )minden! Amilyen tulajdonság, törvényszerűség, közös minden rendszerben azt nevezzük valóságnak és egynek, abszolutnak. De pl.az idő , térkoordináták, tömeg stb. viszonylagosak, míg pl. a töltés, az elemi részecskék, az invariáns mennyiségek határozzák meg a valóságot.
Ezzel a példával csak azt akartam illusztrálni ( teljesen mindegy, hogy ÁR vagy SR szerint ), hogy egy A rendszerbeli nyugalomban lévő K óra egy másik B rendszerből nézve , A-ban megfeleltethető egy másik szintén nyugalomban lévő lasabban járó L órával. Nyílván nem ugyanarról az óráról van szó. Tehát B-ből nem a K órát látja, hanem az L-et.
Egy esemény csak egyszer történik meg, azaz csak egy időben
Ahány rendszerből nézed, annyi időben történik és annyi koordinátával. Az, hogy egy esemény melyik rendszerben van, az teljesen a megfigyelőtől függ. Egy esemény nem tud rendszert választani magának, éppen ezért nincs kitüntetett rendszere. Ezért, mondtam, hogy ahány rendszer annyi esemény, mivel lehetetlen megválasztani az "őseseményt", ezért talán az nem is létezik. A látszat és valóság nem válaszható szét, mert bármely rendszerben hasonló kijelentések, tulajdonságok, képletek tehetők több megfigyelő által megfigyelt eseményre. Nem is az a lényeg egy eseménynél, hogy látszólagos-e vagy valóságos, hanem, hogy az esemény fizikai paramétereiből levonható összefüggések általánosak-e, azaz más rendszerben is érvényesek-e.
Mivel egy jelenséget csak "letapogatni" tudunk, fotonnal, elektronnal- közvetítőn keresztül- stb. ezért egy dologról csak "látszólagos" fogalmaink lehetnek. A valóság ezekből a látszólagosból áll össze.
Ez pedig egyenesen hülyeség, mert fizikailag csak egy óráról van szó
Az óra is olyan szerkezet, amelyet csak "letapogatva" tudunk érzékelni rendszerfüggően. Összefüggéseket a látszatokból vonunk le, mivel direkt a valósággal sosem találkozhatunk, csak "közvetitőn" keresztül. Igy annyi a valóság ahány rendszerből nézed. Ez nem azt jelenti, hogy 100 rendszerből megfigyelek egy órát, azaz 100db óra van jelen egyidőben és egy helyen, hanem éppen azt jelenti, hogy a rendszerek egymáshoz viszonyított mozgásállapotuktól függően nem egyidőben és egy helyen tapasztalják meg az órát. Egy óra léte megfigyelőfüggő, ha senki nem "látja", akkor az az óra nem is létezik. Mihelyst több rendszerből látják ( itt látáson a fizikai megtapasztalást értem ), létezik az illető rendszerekben, de nem egyidőben és ugyanott, mert akkor nem különböző rendszerekről beszélünk.
Ezt nem igazán értem, és szerintem nem csak bennem van a hiba.
Most méréseket végzünk egy másik tetszőlegesen mozgó rendszerből és kiválasztjuk a k. órát és megmérjük az időváltozását , feljegyezzük egy papírlapra, azaz a k. óra xy időt mutat.
Most az előző rendszer k. órájáról van szó? És hogyan mérjük az "időváltozását"?
Az ÁR szerint mást fog mutatni mint az első rendszerben elhelyezett k. óránk, mégpedig egy másik m. óra idejével lesz azonos.
Most hogy jött ide az Á.R.? Nem a specrelt magyarázod éppen? És melyik rendszer m. órájáról van szó? Bocs, de nekem ez elég zavarosnak tűnik! Esetleg, ha egy kicsit egyértelműbben jelölnéd a dolgokat, akkor világos lenne, hogy mit akarsz mondani.
Pontosan. És a vonatok rendszerében miért nem lehet ilyet készíteni? Jó, tudom, az nem inerciarendszer. Na és? Akkor már nem is lehet rendszernek nevezni? Nincs benne egyidejűség? Ha egy mozdony nézőpontjából akarjuk megmondani, hogy amikor az éppen a pálya egy bizonyos pontján van, akkor hol van a többi, ezt sem lehet megtenni?
A bányás példa nem a spec.rel.-hez, hanem az alt.rel.-hez kapcsolódó téma.
Nem végeztem mérést, mert nincs atomórám, de a műholdak órái egyfolytában igazolják, hogy az elmélet helyes.
1. Szerintem mind a kettőhöz, akárcsak a műholdak. 2. Melyiknek a helyességét igazolják? A specrel helyességét például hogyan?
Nincs igazatok, hogy látszatról van szó!
Oké, épp az előbb írtam, hogy milyen értelemben látszat. Azt senki nem tagadta, hogy erősebb gravitációban általában lassabban járnak az órák. De egy óra mindig csak egyféleképpen járhat, mégha különböző sebességgel mozgó megfigyelőkhöz képest másnak látszik is a sebessége.
"Mégpedig azért, mert egy óráról beszélünk, és az mindig csak egyféleképpen jár. Ha minden megfigyelő másképp látja, akkor ez csak látszólagos lehet."
Ezt jól látod Dulifuli!
Szerintem is, de azért egy kicsit pontosítanám. Azt hiszem, nemrég írtam valamelyik másik hozzászólásomban, hogy ezt hogyan kell érteni: valaki nemrég említette a viszonylagos szót, és ebben az utolsó mondatomban talán inkább azt kellett volna használnom. Tehát lehet, hogy valóban minden megfigyelő másképp látja járni azt az egy órát a sajátjához képest, de nem azért, mert az az egy óra jár annyiféleképpen, hanem azért, mert a saját órájuk járása más és más.
Azonban egy meghatározott sebességhez egyfajta ütemben járnak az órák ahhoz az egyetlen vonatkoztatási rendszer órájához képest.
Eddig korrekt.
Ha viszont azt kérdeznénk, hogy egymáshoz képest páronként milyen eltérések vannak, akkor a válasz csak az lehet, hogy páronként eltérő ütemben járnak az órák a sebességkülönbségüknek megfelelően.
Ezt viszont nem ártana pontosítani, mert így nem egészen egyértelmű. Ha ezen azt érted, hogy az egyik lassabban jár, mint a másik, akkor azt mondom, hogy igazad lehet, de ha azt állítod, hogy ugyanakkor a másik is lassabban jár, mint az egyik, akkor azzal már nem értek egyet. Szerintem ugyanis ez lehetetlen, és eddig nem láttam olyan hiteles mérés adatait, ami ezt megcáfolná.
Hogy kinek van esetleg igaza, annak nem az a mércéje, hogy kinek sikerül titeket valamiről meggyőzni.
Ez igaz lenne, ha olyan emberről lenne szó, aki mereven ragaszkodik az álláspontjához, és abból soha nem enged. Rám ez nem egészen igaz. Aki figyelmesen olvassa, amiket írok, az láthatja, hogy már többször elismertem, ha a vitapartneremnek igaza volt valamiben.
Te eleve egy prekoncepcióval nyitottál itt, és attól nem tágítasz évek óta.
Ez viszont igaz, de egyrészt megvan rá az okom, másrészt ebben nem különbözöm a vitapartnereim nagy részétől. Nem egy olyan van közöttük, akiről a legnyilvánvalóbb állításaim is lazán leperegnek. Te pedig különösen nem szólhatsz egy szót se, mert nekem legalább vannak érveim, és nem csak fikázni szoktam másokat.
A pöffeszkedő ostobaság kategóriájába esik ezt állítani anékül, hogy mondanál helyette jobbat.
Szerinted. Szerintem ahhoz, hogy megmutassuk, egy elmélet nem felel meg a valóságnak, nem kell egy másikat alkotnunk, elég, ha meg tudjuk mutatni, hogy tényleg nem a valóságot írja le. Ha ez megvolt, akkor talán mások is elkezdenek gondolkodni az új elméleten. Én már mondtam, hogy nem érzem magamat erre hivatottnak. Mellesleg időm sincs rá, ugyanis nekem van más dolgom is. Akiknek ez a szakmájuk, azok viszont elgondolkodhatnának rajta.
Elolvasva, amit írsz, tényleg úgy látom,hogy neked egy filozófiai állásponttal van vitád.
Kb. így fogalmaznám meg: "igaz, hogy a relativitáselmélet a tapasztalattal összhangban írja le az időbeli folyamatok lelassulását, változását, egymáshoz képesti viszonyait - de szerintem ezeken kívűl létezik valahogyan egy absztrakt idő, amire mindez nem vonatkozik. És az az absztrakt idő az igaz valóság, a többi csak látszat." te szerinted.
A fizika meg nem foglalkozik olyasmivel, ami a jelenségek mögött, elvileg megfigyelhetetlenül meghúzódik (talán), olyan Ding an sich-ként. Ha minden időben zajló folyamat lelassul, akkor röviden azt mondja, hogy az idő lassul le.
A valóság és látszat problémáját ez ugyan érinti, de ne kérd számon a relativitáselméleten egy ontológiai probléma helyes vagy helytelen megoldását.
A részecskefizikus általában ki hagyja a 'megfigyelöket', különösen a 'külsö megfigyelöket', ha a reakciókat atomi szinten az idö bevonásával elgondolja. Hogyan is tudna az elektronra egy 'megfigyelöt' ültetni és onnan a proton mozgását megfigyelni? Vagy forditva a protonról az elektron mozgását? Az atom 'órák' járnak minden megfigyelö nélkül. De mégis mi 'kivülröl' tudunk csak tudomást venni arról, mi is történik az atomokban. Mivel mi még a pontos helyét és sebességét se tudjuk az elemirészecskéknek megállapítani egy olyan leíráshoz folyamodunk, ami ezt ahogy csak lehet helyettesítí. A hely helyett a részecskesürüséget, a sebesség helyett az áramsürüséget használjuk. Ez a kétfajta sürüség általánosságban nincs is összekapcsolva, csak azt tudjuk, hogy ezek a folytonotossági egyenletnek tesznek eleget. Csak kivételes eseteknél tehetünk úgy, hogy öket EGY függvénnyel le tudjuk írni. Az atom 'órákban' történö változásokról, tehát az idö skálájáról, csak a kibocsátott mezök idöbeli változása ismertet. Ez egy alsó határt szab nekünk ugyan az idöegység definiciójához, de nem mond ki sokat az 'egyidejüséghez'. A megfigyelésböl nem tudjuk megmondani még azt sem hogy hol volt egy bizonyos elektron meg egy bizonyos proton egy bizonyos idöpontban. Haggyuk tehát el az egyidejüségröl történö filozófálást a mikroszkópikus reakcióknál. Ez azt is jelenti, hogy makroszkópikus jelenségeknél is kérdéses, hogy annak van-e értelme ha kisebb idö különbségekre gondolunk mint az atom 'órákból' levezetett idöegység. Az osztás matematikai müveletével ugyan tudunk kissebb idöröl beszélni mint a legkisebb idöegység, de ezt fizikailag alig tudjuk megfigyelni. Nagyobb idö szakaszokkal már más a helyzet, ezeket meg tudjuk figyelni. Ilyen háttér elött kell az 'egyidejüséget' vagy az 'idö diletációt' megvizsgálni.
Minthogyha teret nyert volna az a gondolat, hogy a gravitációs időlelassulás valami "látszat" lenne. Pedig nem. Gondoljuk át módszeresen. Van egy bányánk, a felszínen egy ház (F) és az alján is egy (L). A gravitációs tér erőssége (vagyis a téridő görbülete) olyan, hogy az alján háromszor lassabban telik az idő, mint a felszínen.
Na jó, maradjunk ennél a példánál! Én nem azt mondom, hogy a gravitáció nem lassítja le a folyamatokat, csak azt, hogy ez nem ekvivalens azzal, hogy az időt lassítja le! Például, ha van egy ilyen bányád, és lemész az alsó házba, mert egy nagy meteor éppen a fejedre akar esni három hónap múlva (és még radioaktív is, és addig is javítani akarod a túlélési esélyeidet), akkor valóban lelassul az órád, de ebből nem veszel észre semmit, mert az életműködésed is lelassul. Viszont a meteor ettől még szépen becsapódik (hacsak Bruce Willis meg nem menti a világot), csak éppen ekkor az órád nem három, hanem egy hónappal későbbi időpontot fog mutatni. Sőt, ha a felszíni napfényt levezeted az alsó házba, akkor annak a változásaiból naponta láthatod, hogy a külvilágban háromszor olyan sebességgel zajlanak a dolgok, mint az alsó házban, tehát nem az idő lassult le, hanem a folyamatok zajlanak lassabban ott lent.
