Az, hogy lehet, hogy a Jet2 decemberre eladta a BUD-MAN napi járatra a helyek 70%-át, míg a Wizz a heti 3 liverpooli járatnál is egy alig 20%-os töltést csinál.
a riogatás helyett én viszont bekopizom inkább a Napi Gazdaság teljes cikkét: "Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója egy pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy valamennyien hosszú távú – részvényre váltható – hitel formájában nyújtanak forrást a cégnek; a 25 millió euró felét az Indigo Parntnes csoport állja, a másik tételt pedig légitársaság jelenlegi befektetői mellett a debis AirFrance és a Lufthansa Technik, amelyek szolgáltatás formájában nyújtják a kölcsönt. Azt azonban nem árulta el Váradi, hogy milyen időszakra utalt a „hosszú távú” kifejezés használatakor. Az előbbi konstrukciót egyébként azért kellett választani a Wizz Airnak, mert az európai légitársaságok részvényeinek 51 százaléka csak európai cég kezében lehet. Ezt megelőzően augusztusban hasonló konstrukcióban jutott 3 millió euróhoz a Wizz Air, ebből több mint 2 millió eurót folyósított az Indigo Partners, egy kisebb hányadot pedig a cég jelenlegi tulajdonosa, a Wizz Air Limited.
Eddig tehát 9 millió euróból gazdálkodhatott a légitársaság, ez azonban mára elfogyott, sőt az említett 25 millióból kettőt már le is hívtak – mondta lapunk érdeklődésére Váradi. (E kijelentés arra utal, hogy az utolsó pillanatban, mentőövként érkezett a 25 millió eurós forrás a Wizz Airhez). Az említett összeget a repülőgép beszerzésére, a szervezet felállítására fordította a vállalat, de a piaci viszonyok megváltozása, vagyis a tervezettnél is élesebb verseny is hozzájárult a tervezettnél nagyobb ütemű pénzfogyáshoz.
A vezérigazgató kiemelte, hogy a 25 millió euró elegendő lesz a társaság következő kétéves működéséhez. Diszkont-légitársaság egyébként még nem startolt a Wizz Airéhez hasonló, immár 34 millió eurós „háttérrel”, s ez biztosítja a társaság stabilitását – fogalmazott Váradi. A sajtóban megjelent azon állítás kapcsán pedig, miszerint a Wizz Air egy ideje nem fizet a Ferihegyi repülőteret működtető Budapest Airport (BA) Rt.-nek Váradi elmondta, hogy a légitársaság a megállapodás szerint fizet a BA-nak, ami több száz millió forintos költséget jelent a cégnek. A easyJet minapi, a Wizz Airt rossz fényben feltüntetett reklámkampányára pedig jogi lépésekkel válaszol a társaság. A easyJet által felvetett Wizz Air-járattörlésekről pedig azt mondta Váradi, hogy az csupán néhány embert érintett, de őket is elszállították.
A társaság az elmúlt fél évben összesen 500 ezer főt szállított, ezek közül 200 ezret Budapestről, a többieket a cég lengyelországi bázisállomásairól. A Wizz Air a nyári menetrend kezdetétől 12 célállomásra indít járatokat Budapestről, de további állomások is várhatók. A Wizz Air tervei szerint 2005-ben megduplázza idei kapacitását. A társaság jövőre a jelenlegi 6 repülő mellé további 5-6 gépet kíván beszerezni."
Az attól függ...... már mint, hogy ki megy előbb csődbe. Sajna most az a rút helyzet van, hogy egymás halálát lesik a légitársoságok. pados is nem pados is mind szorult helyzetben van.
Az Air Polonia oldalan a Sky-t emlegetik: "Dear Passengers,
We regret to inform you that from Sunday 5 December 2004, all our flights are suspended and tickets are not on sale at the moment. We inform you that SkyEurope Airlines has agreed to carry our passengers for free (excluding airport taxes and charges) on its network. You may use this option by rebooking on www.skyeurope.com."
Sajnálom, de úgy látszik mostmár nekem kell megtennem ezt a lépést...Kapaszkodjatok....A Télapó nem létezik..:(((( Tudom hogy nagy trauma ez a topiclakóknak de nem, nem ,és nem létezik....Nem kell egy nap alatt feldolgozni....:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D
Mi egy hónapja voltunk, a hoszú hétvégén Londonban a wizz-el.
Bpről halál pontosan indult, a gép csúcs: modern, tiszta. Különösen összehasonlítva az utolsó repülésem Malév gépével (AMS-BUD), ahol a melletem ülő utas ülésének háttámlája törött volt, végig tartania kellet, nem, hogyneki tudott volna dőlni, és még így is majdnem megverte a mögötte ülő kultúrált bácsi, mikor elfáradt a tartásban...)
Kaja az nem volt, még egy pohár víz sem, csak pénzért, de ki a fenének hiányzik a gumiízű repcsis kaja.
Lutonon landoltunk, aminek a fogadó része elég gáz, de most építik át, az indító viszont már kész, és egy cseppet sem rosszabb, mint Ferihegy. Egy shuttle vitt be a pályaudvarra ingyér (kb. 5 perc alatt), ahonnan hármunknak cca 20 font volt a vonatjegy, igaz, ehhez napi metrójegyet is kaptunk. A vonat olyan 45-50 perc alatt ért be a városba, ahonnan némi gyaloglás után simán rá tudtunk csatlakozni a metróra.
Hazafelé már volt egy kis késés, mert eleve a pesti gép is késve jött meg, de szépen ledolgoztak belőle.
A személyzet kedves volt, szóval, az élményeim nagyon kellemesek voltak.
Ja, egy hét múlva repülünk velül megint Párizsba, és nem csak ezért, de én remélem, megmaradnak!
Wizz Air december 4-én 110 kisgyereket vitt el Lappföldre a Mikuláshoz. A gyerekek a Mosoly Alapítvány jóvoltából vehettek részt a kiránduláson. Ez az akció annak a sikeres együttműködésnek az eredménye, ami még ősszel kezdődött, amikor a légitársaság 100 beteg kisgyereket repített EuroDisney-be. Az út megszervezésében a Go4 utazási iroda segített.
A december 6-tól 2005. január 6-ig eladott és 2005. január 1. és április 31. között leutazott, Budapestről induló Wizz Air jegy után 100 forintot a Mosoly Alapítványnak utalunk - tájékoztatta a cég kommunikációs igazgatója az Indexet.
Ugyanaz mint a skynak:le a kalappal....Ezek szép tettek:D
Calver:mind1 hagyjuk inkább jó, ennyire lenéző embert még nem láttam,de biztos hogy te vagy a legszebb, lEGOkosabb,legügyesebb..(és még sorolhatnám a legeket)az egész világon.....
Air Polonia bedobta a törölközőt, most láttam a belga híradóban, állítólag most a Wizzair szállítja el a "hoppon maradt" Air Polonia utasokat Varsóba CRL-ről.