Íme jelenlegi és 2020., azaz Trianon 100. évfordulóján meglévő kormányunk centenáriumi programja ezen nemzeti gyászeseményre:
http://www.atv.hu/belfold/20191207-semjen-zart-korben-trianonrol-olyan-nagy-triumfalas-nem-lesz
Tudom, van sok Trianon fórum itt az Indexen is és máshol is, de ez az évforduló egy olyan mérföldkő, ami megérdemel egy külön vitahelyet, mert ez olyan alkalom lesz, amin ha mást nem is teszünk (sajnos), de alaposabban kibeszéljük ezt a magyar sorskérdést.
Szóval ami a fenti hivatkozásra kattintva olvasható:
"Óvatosságot javasol Semjén Zsolt a trianoni békeszerződés 100. évfordulója ügyében. Egy bizonyos szintnél nem szabad, nem bölcs túlemelni a témát. Nem cél ugyanis a határon túli “utódállamokkal” való konfrontáció, sem az ottani magyarellenes sovinizmusnak az élezése - hangoztatta a részvevők elmondása szerint a miniszterelnök-helyettes egy zártkörű rendezvényen, a Kereszténydemokrata Esten".
Tiszta ballib szöveg, ugye? És ezekkel akarunk mi akárcsak tiltakozni is bármilyen sovinizmus ellen?
Miért nem jutott még túl mára a magyar politika ezen a félénk önmegtartóztatáson, főleg ha olyan nagy nemzetinek mondják magukat?
Ez az egyik „legütősebb” érvük a károlyimosdatóknak.
Azt viszont valahogy "elfelejtik" vagy nem tudják, hogy a Károlyi-kormány még csak meg sem próbálta felhívni a figyelmet a hazánk megtámadásával járó veszélyre! A kor technikai adottságait felhasználva, nem röplapoztak, nem plakátoztak, nem használták fel a sajtót a lakosság tájékoztatására, és ami a legfontosabb, a hadsereg általános mozgósítása helyett, leszereltették a magyar katonai egységeket...
Zümike drága, hagyd már a süketeléseid, mert csak körülröhögteted magad vastagon!
Az ugyanis, hogy te a "vörös" szavunkat önkényesen összekapcsolod a "komcsibérencezéssel", csak azt bizonyítja, hogy gerinced annyi, mint a csigának, viszont a pofátlanságod határtalan. Ilyen "logikával" ugyanis Szakály lehetett volna akár egy megrögzött "sorosbérenc" is, amiben már a "komcsibérenc" is benne van, tehát "mégütősebb" lett volna az "érved" (kettőt egy csapásra!😊). Mert ugye, mivel Soros balliberális (azaz vörös) politikai- és NGO szervezeteket támogat, tehát nyilvánvaló, hogy Szakály is az, hát nem!?... 😊
"na, mikor nyerjük már meg végre azt a nyamvadt első világháborút?"
Majd ha megjön az eszed, viszont erre sajnos nem sok esély van...😊
aha!!! hoppácska!nem is tudtam, már nem erdogánék, nem törökök hanem 6000 amerikai katona ellenőrzi a kabuli repülőteret. Akkor? hogy jön ez ide? úgy, hogy nem lesz új donkanyar, a magyar hadsereg ezúttal megmarad és arra tökéletesen alkalmas lesz amire alkalmas volt a román 100 évve ezelőtt.
Eltartani, ellátni nem bírta már azt a katonatömeget a kifáradt ország. Lásd akár pl. a spanyolnáthában elhunyt, illetve a katonának elvitt hiányzó munkaerő, a nyersanyaghiány, stb. A legoptimistább becslés szerint is max. 200-300 e fős hadsereg lett volna fenntartható a továbbiakban, a korábbi 1 millió fölöttiből. Reálisan meg inkább csak 100-200 e között valami.
A románok számára addigra nem már 4 éve, hanem csak fél évig tartott a háború: '16 nyarától '16 év végéig.
A szerbeknél sem 4 év volt ez, hanem "csak" 1,5, '14 nyarától '16 elejéig.
A csehek meg - ez azért nagyjából köztudott - nem harcoltak valami túl lelkesen és elhivatottan, őket meg is állítottuk, volt ahol nem is katonaság, hanem csak a valamennyire fegyveres helyi civilek.
Van egy hamis érvelés, ami szerint nem lehetett volna rávenni a magyar katonákat (és ez alatt nem csak az etnikai magyarokat értem) a határok védelmére, mert már kifáradtak a háborúskodásban.
Tessék mondani, a cseh, a román és a szerb katonák nem fáradtak ki a háborúban, hogy olyan lelkesen - mint a dögkeselyűk - jöttek marakodni Magyarország területéből?
Azt veszem észre, hogy akik lelkesen beszélnek arról, hogy nem szabad siránkozni Trianon miatt, inkább légiesíteni kell a határokat, így kell feldolgozni a múlt sérelmeit, nos hát, azok az emberek epét hánynak azoktól a tettektől, amik ténylegesen gyógyítják Trianon sebét.
Pl. emlékezzetek csak a magyarigazolványra, vagy pl. milyen gyűlöletkampányt folytattak a 2004-es kettős állampolgársági népszavazás kapcsán.
Vagy az országházra kitűzött székelyzászló, ami egy gesztusértékű kiállás egy nép autonómiatörekvése mellett - és akik ezt köpködik, közben tüntetnek Tibet függetlenségért. :)
Vagy a határon túli magyarok anyagi támogatása, az óvodák, iskolák, egyetemek támogatása, ez mind Trianon meghaladása, mégsem tetszik bizonyos embereknek.
Vagy akár a magyar állampolgárság megadása.
Pedig ezek senkit sem sértenek, mégis támadják őket. Hát ez nem kétszínűség ezektől?
hát ha túl gyávák vagyunk, akkor így jártunk. magam helyesebbnek tartanám, ha a permanens honfibú helyett megpróbálnánk a legtöbbet és a legjobbat kihozni magyarország lehetőségeiből, de ennek tizenkettedik éve pont az ellenkezőjét látom. persze aki akar, az zokoghat tovább szép nyugisan a karosszékében.
sehol, barkuci, sehol, a vörös szemüveg is csak véletlen elütés miatt került bele a szövegbe. és természetesen mindenki hülye, csak te - és otranto kartács - vagytok a történelem helikopterei. na, mikor nyerjük már meg végre azt a nyamvadt első világháborút? :)))
"az önsajnálat, a bűnbakkeresés és a saját hülyeségünk másokra tolása régi és sikeres sportja a magyarságnak, ezért tartunk ott, ahol tartunk."
Az állandó önostorozás, a célok feladása, az idegen érdekek elvtelen kiszolgálása talán jobb? Jutottunk vele előrébb?
Úgy látszik, nem vagyunk képesek egészséges középút megtalálására, mert ahhoz a saját érdekeinket kellene előtérbe helyezni a szomszédaink önérzete helyett. Ahhoz meg túl gyávák vagyunk az említettek miatt.
Nem szégyen azt bevallani, ha nincsenek érveid zümike, csak gerinc kéne hozzá!...😊
Helyettük viszont eléggé vastag bőr lehet a pofikádon, mivel szeretett Károlyid és bandája nemzetrontó, hazaáruló tevékenységét bizonyító érvekre és forrásokra, eddig max. Görcsös, bárgyú vigyorgással reagáltál, vagy a szokásos komcsi propagandahazugságok ismételgetésére szorítkoztál. Nem gondolod, hogy ez kevéske? 😊 Emellett pofátlanul tovább hazudsz is, most éppen Szakállyal kapcsolatban! De mivel mindenki csak a saját állításaiért felelős, Szakállyal kapcsolatban az alábbiakat írtam:
„...a forrásod erősen vörös szemüvegen keresztül próbálja láttatni az akkori világot, amikor Károlyi felelősségét próbálja tompítani, és amiben sajnos Szakályban is társra talál úgy, hogy bizonyos helyzeteket teljesen tévesen ítél meg, és ezért teljesen helytelen állításokat fogalmaz meg”. (7198. hsz.)
Mutasd már meg zümike drága, hol is van itt a "„komcsibérencezés"?!
Persze nem csak itt hazudsz és beszélsz mellé, hanem úgy általában az I.Vh. eseményeit és az utána következő időszak eseményeit illetően. is, mint azt is már számos esetben bizonyítottad…
"…az önsajnálat, a bűnbakkeresés és a saját hülyeségünk másokra tolása…"
Ha Károlyi- és kormányának tevékenysége "másokra tolás", akkor még igazad is van zümike, de Károlyi és a többi balfék a legnagyobb sajnálatunkra közülünk voltak.
Amúgy meg nem mondtad fel tökéletesen a leckét zümike!
A felsorolásból kimaradt a köldöknézés, az árvalányhajazás, délibábkergetés, a nemzetieskedés, magyarkodás, stb. Ejnye-ejnye, zümike, felejtesz!… 😊
érvelni? itt? neked vagy hazaffynak? akik még szakály sándort is képesek vagytok komcsibérencnek titulálni? ugyan, barkuci, ne légy kicsinyes, gyerünk, nyerjük meg újra az első világháborút, ahogy szoktuk! :)))
... egy törököt, egy arabot ismerek akik szerintem magyaroknak tekintendők és az édesanyám belga, született, küllemében is jellegzetes flamand férje is mondott már olyat, hogy nem bánná ha majd itt temetnék el, pedig alig érti ezt a nyelvet. (-:
Ennek pedig nem lehet újabb területrablás a megfejtése. Amit írtam itt lejjebb, Románia lehetne majd most Magyarország szerepében, miután a szuhojok tönkreverték 3 szomszédja tépheti szét úgy, hogy alig marad belőle valami, de ennek az átoknak végét kellene vetni inkább.
Csak kellene az a propagandaminisztérium-féle a világ tájékoztatására és a területrablók hazugságai ellen.
Persze ha felvesszük a kesztyűt, akkor a szomszédaink első vádja ellenünk az lesz, hogy revizionisták vagyunk és határmódosítást akarunk. De a fenébe is, akkor is nem-e nekünk van igazunk? Nem-e a magunk érdeke fontosabb, mint a minket kirabló és lábtörlőnek néző szomszédainké?
... a franciáknak még történész szinten sincs sok fogalmuk se mi fán terem a trianon, párizs környéki békék, vagy így valahogy emlegetik, azok közül az egyik.
Valami ezoterikusság tényleg mint ha lenne ebben a mdencében? Itt mindenki magyar lesz? Kezdték persze a magyarok ...bár fene se tudja előttük azok milyen nyelven beszéltek?
Az se szokás, ennyire hosszú időn keresztül nem szokott létezni egy jogfolytonos állam egy területen.
ez hányadik topikod trianon-ügyben, hazaffykám? ezt tartod te cselekvésnek? az önsajnálat, a bűnbakkeresés és a saját hülyeségünk másokra tolása régi és sikeres sportja a magyarságnak, ezért tartunk ott, ahol tartunk. hurrá.
Arról szólnak, amiről a fórumlakók elmondják a véleményüket.
Én már tettem annyit, hogy ezt megnyitottam; elnézést, hogy a szomszéd országokkal való viszony és politika alakítása nem az én hatókörömbe tartozik, sajnos.
Szegény kis Magyarországgal meg van valami különösebb bajod, hogy a balsorsán gúnyolódsz? Nem tudom, kiért mit kellett volna szerinted még tennie, de a 16. sz.-tól sajnos arról szól a történelmünk, hogy másoknak mit kellett volna tennie értünk. Segítő tetteket nem, ellenségeseket annál inkább kaptunk. Akkor miről beszélsz?
ugyan már, hazaffykám. ezek a topikok másról se szólnak, csak arról, hogy valaki csináljon már végre valamit, mert te hű de rosszul érzed magad, illetve arról, hogy szegény pici magyarországot nem szereti senki, pedig ő aztán mindig mindent megtett mindenkiért.
hát mi mást lehetne csinálni az ilyen helyeken, mint röhögni? :)))
"Valamilyen nem tudom milyen politikai rendszerrel a Kárpát medencének lesz valami központja, ahogyan volt is majdnem 1000 évig."
Jó lenne, ha ismét a magyar főváros lenne ez a központ, de területrabló szomszédaink sokszor még a "Kárpát-medence" régió és kifejezés említésére is felhorkannak, még ennek létezését is kétségbe vonják. Ahogy a "Felvidék" szóra a szlovákok.
Züm-züm, kezdesz nagyon fárasztó lenni ezzel az őszirózsás "forradalomnak" nevezett komcsi maszlagoddal (amiben egyébként talán kétezer megvezetett fővárosi proli, és radikális szélsőbalos ún. lumpen értelmiség vett részt (pl. Galilei Kör és "társai"), amivel magukhoz ragadták a hatalmat, és aminek éppen csak az volt a bibije, hogy a forradalomhoz volt a legkevesebb köze. Gondolom neked, mint "igazmagyarnak”, ismerős Gyula bácsi alábbi – hát nem is tudom minek nevezzem – "csodálatos" kijelentése:
„Az én célom az, hogy az Önök szívéből az olyan kicsinyes fogalmakat, mint a haza, nemzet kiirtsam.”
Pikler Gyula a jogbölcselet rendes tanárának előadása 1901-ben.
A többi állításod is – miszerint a Monarchia sorsa már 1916-ban eldőlt volna – a merő baromságaid egyike mellett, komoly történelmi ismerethiányra vezethetők vissza, hasonlóan az alkesz Linderre utaló megjegyzéseddel együtt. De tudod zümeke, ezeket már korábban lezongoráztam neked, és úgy látszik, hogy sajnos botfülű vagy, és nem értettél meg belőlük semmit.
Mert ugye Linderrel kapcsolatban már elmondtam, hogy az ő tevékenysége csak a kezdet volt a hadsereg felbomlasztásában, mert a bomlasztás ment tovább Bartha alatt is, aki egyébként erélyesen nekikezdett az új hadsereg felállításához, és rövid – kb 1 hónapos - minisztersége alatt sikerült neki 30 ezer főt besoroznia, de sajnos kénytelen volt lemondani, mivel az új „hadseregszervezés” szeretett Károlyid és kormányának egyáltalán nem állt az érdekében, sőt, ahol tudták, akadályozták egy új hadsereg felállítását. És ez elsősorban azért volt így, mert Károlyiék féltek a királyra fölesküdött tisztikartól és a katonák nagy részétől is, akik szintén a királyi Magyarország megvédésére tették le az esküjüket. Ezért pl. a parasztság soraiból már eleve nem lehetett toborozni, mivel ők "nemzeti" érzelműek voltak, tehát "reakciósok".
A hadseregszervezést emellett erőteljesen akadályozták még a Katonatanácsok is, személyesen maga a fővárosi Katonatanács elnöke, Pogány Jóska bátyánk buzgólkodott ebben a legjobban, aki minden eszközt felhasznált az új honvédő hadsereg felállítására, pl.tüntetéseket szervezett a „militarista” Bartha ellen, amit neked valószínűleg nem tanítottak a szemináriumokon. Persze neked zümike, továbbra is demokratikus jogod van hinni az eddigi kommunista maszlagokban, miszerint a magyar katona nem akart harcolni a hazájáért, és egyéb, hasonló ordas hazugságokban, mert tudod, fejétől bűzlik a hal is...
Hát én például nem érzékelem. Ha legalább látnám, hogy növekszik a magyar és csökken a román jellege, de nem.
Semmi köze annak ehhez, nem látod mert lassú folyamat, a nemzetállam jelleg ami errodálódik, senkit nem fog érdekelni milyen nyelven kik beszélnek arrafelé.
Az úthálózat láthatóan ebbe az irányba nyújtózkodik, nem voltam de elhiszem, hogy Temesvárró Budapestre vagy Bécsbe is előbb van repülőjárat mint Bukarestbe. Az a terület le fog szakadni onnan, lehet, hogy kell valami krízis, háború valami, de nem az a lényege. Meg lehetne ismételni a történelmet más szereposztással is, bolgár, szerb, magyar, 3 szomszédja éppen úgy téphetné szét Romániát ahogyan 100 éve járt a Magyar Királyság, de szerintem más fog történni. Valamilyen nem tudom milyen politikai rendszerrel a Kárpát medencének lesz valami központja, ahogyan volt is majdnem 1000 évig.
"határozottan ne vegyél tudomást az őszirózsás forradalomról"
Először is az országot és népét kellett volna megvédeni, erre összpontosítani és csak utána foglalkozni a szaros forradalommal, ha már az annyira hiányzott a jónépnek.
"a monarchia sorsa gyakorlatilag 1916-ban eldőlt"
Miért, mi történt akkor? Románia hadba lépett. És ezen kívül?
És Magyarország sorsa mikor dőlt el? Csak mert kiválhattunk volna a Monarchiából úgy, hogy megőrizzük a területi épségünket. Egység és függetlenség.