Utazások,fotók,élmények-beszámolók,vasútgépészet,vasúttörténet Győrtől-Sopronig,Soprontól-Szombathelyig és majdan Szentgotthárdig,Soprontól-Ebenfurthig,Fertőszentmiklóstól-Neusiedl am See-ig és Celldömölktől-Fertőszentmiklósig (anno).
Ez nem igaz. Ha a portálos kialakítást alkalmazzák, simán teheti az oszlopokat akárhová. Sőt, "egylábú", konzolos tartók is használhatók adott esetben, még idehaza is számos példa van erre.
Harmadik pontként: Ha egy villamosított vonalat utólag peronosítanak az más kérdés, de ha már egyszerre lesz a kettő megcsinálva, akkor érdemes betartani a sorrendet.
Utána viszont meg kell állni, mert az állomási oszlopok állításához a peronokat, is meg kell építeni. Ahhoz meg az esetek többségében vágányáthelyezés vagy vágányeltávolítás is szükséges lehet.
Egyáltalán nem biztos, hogy így van.
Csak nézd meg Sopron Személyt, egy fia oszlop babrálása nélkül komplett kicserélhetőek/átépíthetőek a peronok, tetőstül, mindenestől.
Ha a felsővezetékszerkezet kialakítása olyan, akkor kb. azt csinálnak alatta, amit akarnak, még utólag is oda igazítható a tyúkbél, ahova szimpatikus.
Folyik az oszlopállítás. Na de ha így haladnak hamar befekezik a vonali oszlopállításokat. Utána viszont meg kell állni, mert az állomási oszlopok állításához a peronokat, is meg kell építeni. Ahhoz meg az esetek többségében vágányáthelyezés vagy vágányeltávolítás is szükséges lehet. Gondolom, akkor majd nemcsak hajnali és késő esti, hanem egésznapos vágányzár is szükséges lehet!
Az ikrényi sofőr a sínen hagyta az autóját, amit több száz méteren keresztül tolt maga előtt egy vonat Győrnél az éjjel. Most eljárás indult ellene.
A fél három körül történt balesetet az okozta, hogy az autó vezetője - feltehetőleg túl gyorsan hajtva - Ikrény közelében megcsúszott az úton, kocsija pedig a vasúti átjárónál fennakadt a síneken. A vezető eltávozott, meg sem próbált jelzést adni.
A baleset miatt, amelyben senki nem sérült meg, az 55 éves ikrényi sofőr ellen közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás - közölte a megyei rendőr-főkapitányság csütörtökön az MTI-vel.
Éjjel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte az MTI-vel, hogy személyautóval ütközött egy tehervonat csütörtök hajnalban Győr külterületén, Somosmajornál, az Ikrényi úti vasúti átjáróban.
89 éves korában elhunyt Lovas Gyula a magyar vasúttörténelem kutatás egyik meghatározó alakja, a GySEV egykori üzemtörténésze, a Nagycenki Széchenyi Múzeumvasút megszervezője, és számos vasúttörténelmi könyv szerzője. Nyugodj békében Gyuszi bácsi! Emlékezetünkben örökké élni fogsz!
Az 5047 501 és 502 megkapta-e már új sorozatszámát?
A 247 504 és 505 még mindig ÖBB-színű? Az 5147 511+512 megkapta-e már új sorozat- és pályaszámát? Ha igen, akkor 511 vagy 512 lett az új pályaszáma?
16-os. Ott valahogy könnyen leromlik a pálya. Még a MÁV-os időkben is volt ott lassújel. Mindig figyeltem, hogy Csorna és Répcelak között van egy szakasz, ahol lassan megy a vonat. Ennek ellenére a 48 percet azért tudta tartani akkor is. (Igaz, Répcelakon nem állt még meg.)
Kérdezd a MÁV-tól, de hülyeség lenne nappal, amikor van személyforgalom.... Éjjel meg mit akadályoznak? Szerintem semmit az első/utolsó személyeken kívül..
Gondolom a villamosítás miatt. Na de a MÁV annó miért nappal csinálta? A 20-ason sokat jártam, és akkoriban mindig délelőtt és kora délután dolgoztak az oszlopállítók és a plafontapasztók.
Ha Csorna felől kezdenek, akkor szerintem az első etap Répcelakig lesz, és akkor onnan már mehet a villanyvonat. Az N86 elkészült Hegyfaluig, így nem sok időt fognak veszteni a buszok! Mert akkor már megérheti a buszozás a kerülők helyett.
Ez így van! Na de ha valakivel partneri együttműködődése van a cégnek, akkor esélyesebbé válik egy idegennél. Mindkettőjüknek jó a kölcsönös üzlet. (Korábban is Vasi Volános buszok mentek kisebb pótlásoknál is, csak volt olyan, hogy a számuk volt kevés az utasokhoz képest.
az, hogy a gysev vonatpótlásra onnan rendel meg buszt, ahonnan akar. vagy ahonnan a legolcsóbb. ha úgy vesszük - a legoptimálisabb. tehát lehet, hogy csak a kapuvári teszkós járat kisbusza (vagy valami hasonló kismerci etc.) fog járni, ha annyi ember kell. és le van sz@rva magasról a volánegyesülés. hacsak nem zsebre babra megy a játék.
cs1014 olvtársnak volt egy fotója a nezsideri oldalból, ahol éppen wb-s buszok értek oda vonatpótlózni, mert a portbus helyett a sokkal olcsóbb blaguss-tól rendeltek buszt - azon meg wb matrica volt.
Nem értem, mint gondoljak át? Ja megvan! Nincs már Vasi Volán és Kisalföld Volán, hanem Észak-Nyugat Dunántúli Közlekedési Központ Zrt van, ami magába foglalja mindkét társaságot!
Van elég járműve. 2006-ban volt egy bohócműsor (Fletó bohóc), hétköznap délután, tanításinapon ca. 50 buszt adtak ki erre a rendezvényre, ennek oroszlánrésze Vasi Volános volt.
Amúgy meg mennyi busz kellene? Személyvonathoz elég egy is, IC-hez meg 5-6 kell vonatonként. Más esetekben, pl. a 20-as villamosítása, is megoldották a buszozást.
Mi köze a Csorna-Győrhöz? Az a Kisalföld volán reszortja, míg Szombathely a Vasié, de a Kisalföld is besegíthet.
Szerintem ez kizárható mert vonattal kb 35 perc busznak ennyi idő nem elég meg a Vasi Volánnak nincs is elég megfelelő járműve tudod a Csorna-Győrt sem Vértes Volános (Esztergomi)kocsikkal csinálnak,
Vagy buszozás lesz. A Vasi Volánnal úgyis partnerségben vannak. A Soproni kerülő esetén be kell járni Sopronba, egyesíteni a szerelvényeket. Kb. hasonló idő lehet a buszozással és a Soproni kerüléssel. Így az is lehet, hogy egyes vonatok kerülnek, míg mások utasait buszoztatják.
Mikor kezdik már állítani az oszlopokat? Még mindig nem látok vágányzárat tervezve a 16-osra a villamosítás miatt, pedig a GYSEV szerint már folynak a munkálatok.
Szerintem ezek nem EC kocsik hanem a testvérei a 20-71 kocsik azok melyek kinézetileg teljesen ugyan ilyenek annyi különbséggel hogy azok teleablakosak nem lehuzhatok és nem 160-as hanem 200-as kocsik!
Na meg a vonatokon azért néha nyílik az ajtó, meg akadhat egy-két nyitható ablak, na de a légkondis irodaházban mi a fenét csináljon az ember?
Apropó, légkondi: Hogy lehetséges az, hogy a szombathelyre járó IC-kocsikra az van írva, hogy légjavító van bennük, és nem légkondi, amikor azok eredetileg EC-kocsik, azoknál meg kötelező lenne a légkondi, nem?
Valahogy úgy érzem nem voltam érthető,akkor részletezem a probléma az volt számukra hogy a 3-4.-dik sorban nem jön alul és az ablaknál sem levegő azt nem értették hogy ez nem olyan klíma ami ott fúj! Egyébként belépve a kocsiba teljesen érezhetö volt a hőmérséklet különbség!
Sohasem értem azt, hogy miért kell mindent túlhűteni? Pl. Számos országban az irodaházakban 18-20 fokra van állítva a klíma, kint meg kánikula van, így könnyű egy kis náthát össszeszedni, ráadásul iszonyat pénzbe kerül az épületek hűtése.
Az 20 fok jó egész addig (de inkább a min. 23-24 a jobb), amíg a külső hőmérséklet nem sokkal magasabb. Ha a különbség 5-6 foknál nagyobb, már aggályos. Ennél nagyobb különbség esetén meg már szándékos egészségkárosításról van szó! Nem véletlenül volt az tavaly nyáron is, hogy azért húzták le a kocsik ablakait, mert túl hideg volt bent!
Ez a szoba klíma nem kocsikba való. Az alkalmazandó hőfokokra UIC előírások (ajánlások) vonatkoznak, amiknek az értéke a külső hőmérséklet függvénye.
Az utasoknak semmi sem jó közbenjárásomra be lettek állítva 20 fokra és mihelyt a gép fűt már indul is,de ez sem jó a kedves utasnak és inkább lehúzza az ablakot.Viszont a nagyobb baj az hogy ebben partner a jegyvizsgáló is!!
Úgy jó két hete, abban a jó kis meleg időben jöttem hazafelé. A probléma az volt, hogy a vjv-nek nem volt hozzá távirányítója, így csak fixen 17°C-ot tudott tartani. Az összes utas fázott este 11-kor. Kint akkor volt 28°C.
hagyd, otthon is biztos szemetel. így szocializálódott. vagy csak kimaradt az első osztályból, és azóta sem tanult meg olvasni, esetleg a szövegértéssel van gondja.
A MÁV-START ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosíta Budapestre, Szolnokra, Nagykanizsára, Szegedre, Pécsre, Kecskemétre valamint Miskolcra - 2014. június 21-én és 22-én megrendezésre kerülő - Múzeumok Éjszakája rendezvényre vonattal utazóknak számára.
A kedvezményes utazás legkorábban a rendezvényt megelőző napján, június 20-án, pénteken éjfélkor kezdhető meg. A visszautazást legkésőbb a rendezvény zárását követő napon, június 23-án, hétfő éjfélig kell befejezni.
Az kedvezmény a visszautazásra a Budapestre látogatók esetében a látogatást igazoló karszalag és a menettérti jegy felmutatása mellett érvényes. A vidéki városokba utazók esetében az ötven százalékos alkalmi menettérti jegyet az érvényesítéshez a rendezvény helyszínén le kell bélyegeztetni.
A START Klub kártyával rendelkezők a Múzeumok Éjszakáján bármely programon ingyenesen vehetnek részt, kártyájuk felmutatásával díjmentesen beléphetnek az eseményekre. Az előzetes regisztrációhoz kötött programok esetében a kártyákkal belépni szándékozóknak is jelezniük kell részvételi szándékukat az adott intézménynél.
A kedvezményes jegyváltási lehetőségről és a felhasználás feltételeiről részletes tájékoztató a MÁV-START Zrt. honlapján, a www.mav-start.hu oldalon található, illetve a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat a 06 (40) 49 49 49-es telefonszámán is az utasok rendelkezésére áll.
A programokról további információ a www.muzej.hu oldalon található.
Programok sokaságával várja a vasút szerelmeseit a MÁV-START Zrt. országszerte!
MÁV-START Zrt. Járműbiztosítási Központ Budapest-Keleti pályaudvar
ˇ Z1 tip. személykocsi a 10. vágányon a 4x20 tonnás csoportemelőn megemelve, a kigurított forgóvázon vizsgálatok, kerékmérés és ultrahangos repedésvizsgálat bemutatása,
ˇ Z1 tip. személykocsi a 12. vágányon, alatta a vizsgálócsatornából megtekinthető a jármű alváza, forgóvázai,
ˇ Lengéscsillapító vizsgálatok gyakorlati bemutatása a vizsgáló műhelyben,
ˇ Háló, vagy fekvőhelyes kocsi és komfortkocsi (összenyitva homlokátjárónál) bemutatása a 12. vágányon ütközőbakig felzárkózva,
ˇ Étkezőkocsi bemutatása a 11. vágány ütközőbakjánál (Nehéz György porcelán magángyűjteménye)
ˇ UNIMOG, MTZ-154 és MTZ-339 mint a vontatási műhelyek járműmozgató berendezései, közúti-vasúti járművek bemutatása álló helyzetben a 11. vágányon,
ˇ Gépi kocsimosás bemutatása, 16 órai indulással mosó tartalék védőkocsival és 2 nyitható ablakú személykocsival kiindul a pályaudvaron keresztül a 83. vágányra, ott a kézi rásegítők feltolják az ablakokat, ajtókat bezárják, kocsikísérők leültetnek mindenkit az ülésekre, és kétszer áthúzzák a szerelvényt a berendezésen, majd vissza a kiindulási helyre.
A járműkarbantartó blokk érdekességei
ˇ KVSU-01 közúti-vasúti segélynyújtó jármű bemutatása a 1023-as vegyszer és szemétszállító teherkocsi 40. vágányról való kiemelésével, majd vágányra visszahelyezésével (közel a teherkapuhoz, hogy indulásra kész legyen)
ˇ Vegyi elhárító gépkocsi és jellemző eszközeinek bemutatása az irodaépület előtt.
ˇ MD 604-es vasúti segélyszerelvény (mozdony emelésére is alkalmas daru) bemutatása.
ˇ az új 415 061, vagy 062-es kék Flirt bemutatása mint legújabb villamos motorvonatunk -.
ˇ az új IC+ kocsi egyik járművének bemutatása, mint a legújabb magyar saját márkás termék.
ˇ A NOHAB Alapítvány M61-010-es járművének bemutatása, óránként 10 perc dízelmotor zenével.
Személykocsiműhelyhez kapcsolódó kulturális csemegék:
ˇ Oktatóteremben gyermekrajz verseny Szüleim vasúti munkahelye címmel,
ˇ Műhely 12. vágány végénél a műhely dolgozóinak és a modellvasúti gyűjteményéből kiállítás, a 20 éves a CAF típus emléknap modelljeinek bemutatása,
ˇ A Budapesti TT Barátok modulokból összeállított 1:120-as méretarányú, 30 méter hosszú, digitális működő modellvasútja,
ˇ Vasút a vasútban; a révkomáromi vasúti kocsiba épített működő modellvasúti világ,
ˇ LEGO modellvasút
ˇ MÁV Szimfónikusok 5 fős fúvós kisegyüttese zenél 15 és 17 óra között
A MÁV-START Zrt. grafikával ellátott mozdonyainak bemutatója
A MÁV-START Zrt. szeretettel várja a vasúti vontatójárművek iránt érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján a Nyugati pályaudvaron, ahol a vendégek megtekinthetik a Társaság öt, impozáns grafikával ellátott mozdonyát.
Egy időben és egy helyen lesz látható az Aranycsapat, a Kandó, a Mátyás király, a Weöres Sándor és a csapat legfrissebb tagja, az idén felmatricázott Gábor Áron mozdony a Nyugati pályaudvar 10. vágányán. A 470-es sorozatú (Taurus) Aranycsapat és a 480-as sorozatú (TRAXX) Gábor Áron mozdony vezetőállásán két mozdonyvezető is várja a lelkes érdeklődőket, hogy válaszolhassanak a vendégek által feltett kérdésekre.
Szeretettel várunk minden vasutat kedvelőt, felnőtteket és gyerekeket egyaránt.
A program időtartama 2 óra, a csoportok 17.00, 19.00 és 21.00 órakor indulnak.
A műhely általános történeti ismertetése (a kezdetektől napjainkig)
Műhely-bejárás:
1. A20 m-es mozdonyfordító- korong a kapcsolódó sugárvágányok, mozdonyjavító álláshelyek segédműhelyek és gépészeti berendezések bemutatása,
2. Agőzmozdonyok kiszolgálásánál használt berendezések (szénfeladó, vízdaru stb.) megtekintése
3. A18 m-es mozdonyfordító-korong a kapcsolódó mozdonyjavító körfűtőház, ill. annak mozdonyjavító álláshelyeinek, segédműhelyeinek, gépészeti berendezéseinek ismertetése, a terület bejárása.
4. Aforgácsolóműhelyben kialakított múzeum megtekintése, bemutatása (A gőzmozdonyjavítás során használt gépek, berendezések, eszközök.).
5. Agőzmozdonyok kiszolgálásában alkalmazott, a múzeumban elhelyezett egy hengeres Sulzer dízelmotor indítása, üzem közbeni bemutatása.
MÁV-START ZRT. Járműbiztosítási Központ Karbantartási Műhely Szeged
Látogatási idő: Június 20. Péntek este!18.00-24.00
Egy igazi, apás fiús program! Múzeumok Éjszakája a szegedi fűtőházban!
Tekintsenek be a fűtőház éjszakai életébe, oda, ahová a mozdonyok járnak aludni. Oda, ahova a vonatok továbbítása közben lejutnak, hogy a szakemberek átnézzék minden egyes alkatrészüket. Láthatóak lesznek a mozdonyok alulról, felülről és még belülről is!
Megtekinthető lesz egy V43-as mozdony, a Szili, egy M62-es mozdony, a Szergej, láthatnak felújítás alatt lévő, oldalfal nélküli V43-ast is. A nagy csarnokban egy igazi meglepetés, egy nagyméretű, működő H0 léptékű modul terepasztal várja a látogatókat, melyen sok kis mozdony és szerelvény fogja útját róni, éjszakai megvilágítással! A szabad téren pedig hajtányozni is lehet és egy M47-es Dacia vezetőállásán utazni menet közben!
A fordító koronggal pedig keringőzni lehet.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a MÁV-Start ZRt, a Vasúttörténeti Alapítvány és a VTA Vasútmodellező Baráti Kör szervezőinek nevében. Parkolási lehetőség a kiépített parkolóban, megközelíthető a 74-es buszjárattal.
A vendégek megtekinthetik a néhány éve felújított ipartörténeti jelentőségű több mint 110 éves víztornyot, valamint a vasúti járművek felújításának, gyártásának otthont adó csarnokokat, a felújításhoz használt gépeket, berendezéseket, valamint a felújítások egyes munkafázisait, valamint bepillantást nyerhetnek az IC+ kocsigyártás kulisszatitkaiba.
A látogatás a járműjavító üzem központi épületében kezdődik, ahol kollégáink köszöntik a vendégeket. Regisztrációjuk, majd egy rövid balesetvédelmi oktatás után, kollégáink csoportokba szervezik majd a látogatókat és a lehetőségeinkhez képest a legkisebb várakozási idő után megkezdik a túrát, mely során ellátogatnak és belülről is megtekinthetik a 114 éves, 2011-ben felújított víztornyot és bepillanthatnak majd az egyes javító csarnokokba.
Egy-egy túra várhatóan 50-60 percet vesz majd igénybe, közben igyekszünk választ adni a vendégek által feltett kérdésekre.
Természetesen nagy szeretettel várjuk a gyermekekkel érkező és a szép korú kedves érdeklődőinket is
Ez kizárt! Ugyanis az osztrák vasutasfórumon voltak a Schlieren-korszakban olyan panaszok, hogy EC/IC vonatokban miért vannak Schlierenek! Az EC-k és IC-k meg 140-esek voltak korábban.
Tény, hogy néhány Schlieren 140-re lett levizsgáztatva, (nem tudom pontosan hány darab), de ennek nem igazán van gyakorlati haszna. Legfeljebb olyan szerelvényben mehetne ennyivel, ahol kb. minden 2 Schlierenre legalább 1 Mg sínfékes kocsi is jut, különben nincs a vonat 140-re megfékezve. Ilyen szerelvényösszeállítás viszont gyakorlatilag legfeljebb a terepasztalon fordulhat elő :) Ráadásul egy nagyobb engedélyezett sebességű kocsinak nyilván a fenntartása is drágább, a szigorúbb műszaki feltételek miatt.
Anno DB-s szerelvények is jártak be EC-kel, VK-val bundeszékhoz.
A 160km/h azért az a szám, ami alatt magára valamit is adó vasút nem üzemeltet távolsági járművet. Nyilván a szerencsésebbik oldal vasútjairól van szó. :)
A Schlieren a környéken nem nagyon van önmagában 140-re megfékezve. A 8076 igen.
A 160 egyébként sem túl reális, bundesznál sem mehet egy CS ingaszerelvény 140 felett, mert nincs Mg féke. Ott viszont azért indokolt a 160, mert a CS kocsik gyakran közlekedtek(nek?) más jellegű vonatokba (IC, EC) sorozva, ahol is kell a 160, illetve ahol egyéb kocsikkal biztosított a vonatban az 50%+1db, de legalább 3 Mg fékes jármű.
Viszont ha a VK-t máshol is be akarják vetni (teszem azt távolsági forgalomban, akár Bp-re), akkor semmi akadálya a 140-es tempónak.
A csökkentett vmax meg növeli a vizsgálati ciklusidőket, azaz gazdaságossági megfontolásból érdemes elgondolkodni azon, hogy mely jármű milyen tulajdonságait tudjuk, vagy akarjuk kihasználni.
Ismerje meg ön is a 2013 november 19-én 65. születésnapját betöltött MÁV-START Zrt. Utasellátó Központjának történelmét. A kiállítás augusztus 20-21-ig látogatható 2014 június 3-tol.
Nyitva tartás: május 1.- szeptember 30.
kedd-péntek
10.00-17.00
szombat-vasárnap-ünnepnap
10.00-18.00
hétfő
zárva
Figyelem! Az alábbi napokon eltérő a múzeum nyitva tartása:
június 8. pünkösd vasárnap
10.00-18.00
június 9. pünkösd hétfő
10.00-18.00
augusztus 20. szerda állami ünnep (ingyenes belépés!)
10.00-18.00
Felhívjuk figyelmüket, hogy a jegypénztár a múzeumi látogatási idő vége előtt fél órával bezár, így jegyet váltani már nem lehetséges.
Teljes árú jegy: 1600 Ft
Kedvezményes jegy: 800 Ft
Kedvezményes jegy váltására jogosultak:
6-26 év közöttiek
62-70 év közöttiek
Legalább két 18 év alatti gyereket kísérő legfeljebb két közeli hozzátartozó
Budapest kártyával: 1300 Ft
Csoportos jegy - felnőtt: (10 főtől) egy főre 600 Ft
Csoportos diákjegy: (10 főtől) egy főre 300 Ft
Éves bérlet: (A váltástól számított 1 évig érvényes) 6000 Ft
Tárlatvezetés (magyar nyelvű) (maximum 25 fő) 5000 Ft/csoport. Tárlatvezetés (idegen nyelvű) 6000 Ft/csoport A mellékhelyiség használata múzeumi belépő nélkül: 100 Ft
Fotózni, videózni magán célra csak vaku és állvány nélkül lehet, a jegyárak tartalmazzák a fotózás lehetőségét is.
Publikációs célra történő fotózáshoz, valamint vaku és állvány használatához főigazgatói engedély szükséges ( foigazgato@mmkm.hu)
Díjtalan belépésre jogosultak:
A kedvezmény jogosultságát minden esetben igazolni szükséges!
6. életévét be nem töltött kiskorúak, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 4. § a) pontja szerinti fogyatékos személyek (a jogosultak körének ismertetése), a fogyatékos személyt kísérő legfeljebb 1 fő, a miniszter által kiadott szakmai belépővel rendelkezők, legalább 400 fős taglétszámmal rendelkező, országos hatáskörű közgyűjteményi szakmai szervezet tagjai (Pulszky Társaság Magyar Múzeumi Egyesület, Magyar Könyvtárosok Egyesülete, Magyar Levéltárosok Egyesülete), közoktatásban dolgozó pedagógusok (az adott évre érvényesített pedagógus igazolvánnyal), a 70. életévét betöltött személyek. A hónap utolsó vasárnapja díjtalan a 26. év alattiaknak és a 18. év alatti személyeket kísérő legfeljebb 2 közeli hozzátartozónak. Nemzeti ünnepek alkalmával (március 15., augusztus 20., október 23.) a múzeum mindenki számára ingyenesen látogatható.
Továbbá a 194/2000.(XI.24.) Korm.r. 2.§(6.)bek. alapján ingyesen látogatható:
ICOM kártyával, MÁV arcképes vasutas igazolvánnyal, újságírói igazolvánnyal rendelkezők(publikációs célra történő fotózás esetén engedély szükséges!
Cím: 1146 Budapest, Városligeti körút 11
Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum központi telefonszáma: (+36-1) 273-38-40
Alig vannak már sűrítők, a 15-ösön pl. egy sincs. Az RKI ugyanis kinyírta a korábbi egészes pókból induló betéteket. Persze annyiban volt benne ráció, hogy nyilván a feles pókból menőn jóval többen voltak, hiszen a tömeget alapvetően a hivatásforgalom hozza, a csatlakozásokról átszállók kevesebben vannak, bár bevételben meg többszörösét hozzák fajlagosan a falusi ingázóénak. Namost ha a két igényt egy, egészes pókból induló vonattal lehetett volna kielégíteni, akkor a kecske, meg a káposzta is jóllakott és megmaradt volna. De nem, mert mondom, a teremtés könyvének második versébe vannak foglalva a vidéki városok csengetési- és munkarendjei.
Volt ilyen, csak az IC volt még. A Göcsej IC szerelvénye volt beforgatva úgy, hogy volt egy közvetlen vonatrésze Zalaegerszegnek a Halászbástya IC-n, akkor szűnt meg amikor az előbbi vonat is.
Pl. Hajnalban elindulna Zegről a személy, szombathelytől sebesként Csornára, onnan személyként Győrbe. Visszafelé Győrből indulna a dupla Flirt, Csornán kettéválna, az egyik fele Kapuvár-Sopronba menne, a másik fele meg Szombathelyen át Zalaegerszegre. Így lenne Győr-Zalaegerszeg közvetlen vonat!
Bár ez kissé hosszabb a Celldmömölki iránynál. Mert az 140 km, ez meg 162 km. De cserébe végig villamosított.
Körmend felé a jó menetrend miatt egyre nő az utasszám. Ha majd a kombinált bérletet kiterjesztik, ahogy tervezték, akkor mégjobban nőhet. Akkor már csak engedni kellene az üzletpolitikai kedvezményeket, hogy a boldogság teljes lehessen.
Nemrégiben felújítottak egy csomó buszfordulót az állomásoknál, meg Szentgotthárdon is nemsokára az állomáshoz kerül a buszpályaudvar. Na szóval lesznek még itt pozitív változások. Na és a 16-oson is lesznek szerintem, ha villamosítva lesz.
Pl. Lehetne több Győr-Szhely sebesvonat, nemcsak egy fél pár! Személyekből meg lehet, hogy kevesebb kellene, mert pár táblás megálló kihagyható.
A délutáni feles pókok már régóta megvannak szombathelyen, nem hinném, hogy ezeket fel kellene rúgni. Na de nem is kell, mert a GYSEV igyekszik több helyre is feles meg egészes pókban is indítani vonatot. Így Vasvár és Szentgotthárd felé is ez van. Bükre is volt ilyen, de túlságosan hamar kifulladt. Celldömölk felé meg most is van ilyen. Kőszeg felé meg szinte csak az van.
Korábban az is felfelé tornászta a forgalmat, hogy alacsonyabbak voltak a jegyárak. 2006 óta nagyon durva jegyáremelés-sorozat volt, melyet az emberek fizetése hát khm, nem követett le.
Azon kívül valóban, Győr felé kellene gyúrni a csatlakozásokra, dehát lehet mihez értelmesen csatlakozni? Ja, hogy nem, mert csornai IC-pók sincsen túl sűrűn, ha meg van, pótjegyes, a többi össze-vissza járó személyt, meg gyorsot el lehet felejteni. Egyébként én már csak azért is nyomnám a villanyvonatot a 16-os személye esetén, hogy Győrig lehessen menni onnét.
A másik alapprobléma a sm-i pók kérdése, dehát ez unalomig rágcsált téma már; amíg a GYSEV nem tartja magát az egészes pókhoz, addig a csatlakozások is hektikusak lesznek ottan. Gondolom a hivatásforgalommal indokolják, hogy délután felesből indul minden, hiszen nyilván a Szentírásban benne foglaltatik a szombathelyi iskolák és munkahelyek munkarendje.
Eléggé képben vagyok, mert pont ez az a vonal, ahol aránylag kevés volt az elmúlt években! A durva szerintem a pótdíjmentes IC-közlekedés megszüntetése volt Répcelakig, de erről nem a GYSEV döntött. Ők nem csináltak volna ekkora ökörséget!
Nem a néhány évvel korábban inditottat, de ha érdekel nézz utána, hogy melyiket. Ezt a témát lezártam, mert ha ennyire nem vagy képben, akkor nincs ertelme vitatkoznuk, de a vitanak jelentősége sem lenne, mert semmin sem változtat.
De ha már a fejlesztések miatt jutottunk ide, akkor kicsit más téma.
A csornai elkerülő építése miatt Dörnél várható vagányzár a közeljövőben?
Na de a délelőtti vonat egy órával későbbre tolását leszámítva nem túl sokminden változott a 16-oson az elmúlt 25 évben, ha a Szombathely-Répcelak szakaszt nézzük, és nem a csatlakozásokat.
Alapjában véve a Jenbacher jó megoldás lehet csak van egy sarkalatos pontja a vákum WC müködésben jelenkezö problémák.Sajnos ez ismét tapasztalat volt a Keszthelyi sebesnél többször is!
Amíg nem ilyen"minőségi" menetrend volt a 16-on akkor gyakran a Bz+2 mellék is megtelt, de mivel nincs Csornán enyhén szólva sok munkalehetőség, ezért a csornai szakaszt a soproni és győri csatlakozásra kéne építeni, mert lehet, hogy be tudsz menni Győrbe vagy Sopronba dolgozni, ha haza nem tudsz jönni, akkor a vasúttal kitörölheted az ugyis tudjátok mit.
És a költség? Eddig mindig az volt a szöveg, hogy jaj, de drága az a jenbacher, sokat eszik stb. A Szili+2-3 kocsi nem olcsóbb? Tudom, hogy fölös kapacitás, dehát mégiscsak villannyal megy. Élénken emléxem még én GYSEV-es mondásokra, hogy nem járunk ám a 8-asról jw-vel a 14/16-ra, mert kormozni drót alatt csúnya dolog. Itt meg csont nélkül...? Hogy is van ez?
Más kérdés, hogy amíg ez a fos van menetrend címén a 8-ason és környékén, mint ma, addig nincs mit csodálkozni az alacsony utasforgalmon.
Nem ártana átadni! Ugyanis a Bzmot nem túl jó a kirándulóknak, az idióta ablakok miatt, a Csörgő, meg pazarlás lenne a kirándulási csúcsidőt leszámítva, a közepes utasforgalomra meg pont jó lenne az 5147-es.
Ja elfelejtettem, hogy a hangosbemondó is szükségeltetik hozzá. Amíg meg nem lesz KN üzem, addig nincs probléma, mert a kaller, hacsak nem ül bent, bezörög, hogy Józsikám, állj meg!
Persze, hisz a ravazdi gödörből kellett felcibálni a rakott bauxitost.
A pannonhalmi előjelző nagyjából akkor vált zöldre, amikor (60km/h sebességet feltételezve) az előtte kb. 50-100 méterre található földutas átjárón áthaladsz (gondolom addigra jön meg a visszajelentése az állomási fénysorompó lezárásának).
Viszont, mivel majdnem a BJ-ig (1-200 méterrel előtt lehet a tetőpont) emelkedik, viszont a BJ-nél már az állomás felé lejt a pálya, senki nem szerette a nehezen megszerzett lendületet elpocsékolni.
Ugyanezen okokból értelmezték rugalmasan az - egyébként biztosított alakjelzővel fedezett - téglagyári kiágazásnál (P.halma és Ravzd mh. között, utóbbihoz elég közel) található (egyébként tök értelmetlenül kihelyezett, és az eset után nem sokkal el is távolított), "Helyszíni őrzés alatt nem álló, nem biztosított váltóra figyelmeztető jelet", illetve azzal kapcsolatosan előírt 15km/h-s sebességcsökkentést (volt is belőle nagy balhé, megbüntettek egy csomó ember, majd levették a táblákat, "MÁV2000, mi így szeretünk" eset volt).
Ugyanis a karban nem tartó műhelyek alá tehetnek a vezérnek meg az utasnak.
Bz beázik, és szét van .. va, annyira, hogy örüljünk, ha irányítottan gurul valamerre.
Alapból s.. vele a meló , erre még nem kéne rátenni még egy lapáttal a leszállásjelzővel.
Különösen, úgy, hogy utastájékoztatás egyenlő a 0 val, magyarul nem tudja a kedves utas hol van, a lefóliázott ablaküvegen át sokat lehet látni...
Nem állt meg itt nem állt meg ott, elbambultam esetleg elaludtam, hol is vagyok, gondolja az utas?
Minimális a gázolajfogyasztás a megtakarítás 70-80 Ft tól nem több megállásonként.
A menetrend feszesebbre húzása se jó,de ha túl sok helyen nem volt leszálló, akkor tuti korán van, és várakozni kell valahol.
A buszos jelenség léphet fel, ami pontatlanná válást jelent.
Most is lehet menetidőt csökkenteni, a 1 perces megállás tartózkodás 20 másodperc lesz, ha késünk akkor jól jön ez is.
Mivel nem vezetsz Bz-t, így nem tudod, hogy nem a felszálló, hanem a leszálló utassal van a több baj, most is előfordul, hogy vki, nem tudja elhúzni az ajtót Ep szelep hiba miatt, vagy esetleg egy gyenge nő nem bír az ajtóval.... Egy menet közben elromlott leszállásjelző is okozhat gondot, bizonyítsd be, hogy a vezetőálláson nem volt visszajelzés!
Máv nál jegyzőkönyvezés, bércsökkentés a válasz!
Szerintem, korszerűbb normálisabb járművek kellenek, és nem újabb "utasbarát" "mozdonyvezetőbarát" intézkedések.
Részben figyelemelvonó is , a buszoknál csak 1" vezetőállás van", de ott hangjelzés is van sok esetben, így a sofőr ha éppen erős napsütésben nem látná jól a kontroll lámpát, akkor még besegítenek a hangjelzéssel.
A dolog rém egyszerű. Bz esetén feltételes megállást csak szólómotor esetén kellene alkalmazni. Ott meg a vezérlőkábel igénybevétele nélkül is könnyedén megoldható a leszállásjelzés a többi cuccba való belepiszálás nélkül.
Több hiba is kell, amit cs1014 írt a szokásjog a gyakorlat az más.
Az adott vonalon is érdekes dolgok történtek egy részük legenda, de a baleset megtörténtekor 2000-ben a vasút mostanihoz képest is családiasabb mondhatni lazább volt.
Még valami, ha az utasítást nézed, már magának a felhatalmazásnak az elmaradása is kötelezi a masinisztát arra, hogy a vonatot megállítsa.
A BJ előtti meg nem állás, illetve a sárgán maradó előjelző meghaladásakor, még mozgásban adott "Vonat állt meg a bejárat előtt" hangjelzés a terepviszonyok, és a vonatterhelés ismeretében teljesen érthető, bár valóban szabálytalan tevékenység.
Egyértelmű. Viszont az események valós rekonstruálásához nem árt ismerni (vasutas vagyok, nem jogász).
Mert egyébként a rekonstrukció nem lesz más, mint egy hitelesített mese, amit a bizonyítható, és nem bizonyítható események, az előírások, és az érdekek mentén költenek az érintettek.
Tudjuk, Magyarországon (is) jogszolgáltatás van, nem igazságszolgáltatás.
A szokásjog azonban a bíróság előtt nem sokat ér. Utasítás be volt tartva? Nem... Igazából ez a meg nem állás végül a forgalmista börtönbüntetésének meghatározásakor jött számításba, hogy nem kizárólag ő hibázott.
Teljesen igazad van, úgy érzem, egy kicsit elbeszéltünk egymás mellett.
Arra szerettem volna utalni, hogy ne a Bz-ben gondolkodjunk már, illetve azért, mert a Bz olyan, amilyen, a feltételes megállós rendszer még lehet életképes (nyilván megfelelő járművek, kiépítettség, és tájékoztatás mellett), illetve nemcsak lehet, hanem az is.
A Bz-t már el kéne felejteni azokon a pörgős vonalakon, ahol a feltételes megállásnak értelme, jelentősége lehetne. ha van még ilyen vonal egyáltalán.
Nincs Bz típusom (szerencsére!!!), de utasként bőven volt "szerencsém" hozzájuk. Egy időben még az is sűrűn előfordult, hogy amikor a kollégák megláttak, volt a "húdejó, hogy jöttél, gyere már egy kicsit..." és akkor jöttek a különböző verziók a vízhordástól a bowdenráncigáláson át a fene tudja még milyen közreműködésig. Nem recézném, nem biztos, hogy ez a nagy nyilvánosságra tartozik.
Az alap, hogy az arcképest meglátva a kalauz megkért a mellék (esetenként füstölgő) gázolajkályhájának felügyeletére, illetve a bedöglött termosztát manuális pótlására.
Ha járnál ezen a sokszor átalakított járművön ami 1977-1984 között készült azóta min 3 szor alakították át, és ami nem egységesen van átalakítva (Van felújításban szolnoki, szombathelyi, 100-as, 200-as és 300-as és ezek különböznek, sőt elkötések is vannak) , Ezeken felül a mellék ill másik motor felé a távvezérlés se működik mindig tökéletesen, akkor mit vársz ha rábarkácsolunk egy leszállásjelzőt?
MÁV Bz-n ne erőltessük már, a Gysev Jenbacher az teljesen más és ha eleve így volt felszerelve, meg van műtyúk stb. is, akkor a most futó Máv vonalakon meg Bz ken, ne erőltessük már a dolgot, mert kissé másképp működik a dolog.
Egy későn vagy egyáltalán nem jelző utas miatt meg már ne fizessen a MÁV os mv pénzbüntetést 1-2 perc menetidő csökkenés nem ér annyit.
Sötétben, este közlekedő vonaton a "pusztában" a kedves utas műtyűk ill. korrekt utastájékoztatás nélkül lehet valóban eltéveszti a megállót.
Az, hogy sikerült kitöltened a tesztet, az egy dolog akkor van baj, amikor megmakacsolja magát és csak a tapasztalat segít, de egy leszállásjelző ezen nem segít, inkább csak ront, leírtam, az EDC hibajelző az nekem pl. fontos volt, erre a helyére barkácsoltak egy "zavarforrást", ami a vezetésben is zavar az erős zöld fényével, folyamosan világítva.
Ha a kezdőponti váltót a felhatalmazás ellenére továbbhaladó vonat felvágta volna, abból rájöhetett volna a vezető hogy valami nem stimmel. A pánikból egyenesbe állított váltóból viszont erre nem jöhetett rá, azt meg elfelejtette hogy menesztés is kellett volna, és nem is utott így eszébe többet.
Nincs olyan szabály, hogy az Á betűnél kötelező megállni
Á betű az a személyszállító vonatra vonatkozik, olvasni olvasni, az F2 est!
Menetrend szerint áthaladó vonatok megállítása a szolgálati helyeken
15.18.7. Menetrend szerint áthaladó vonatot a szolgálati helyeken minden esetben meg kell állítani, ha a vonat továbbhaladásának feltételei nincsenek meg, illetve a továbbhaladást rendkívüli események vagy más körülmények akadályozzák. Ha a szolgálati helyen külön előjelzővel rendelkező kijárati jelző, vagy pedig a kijárati jelzőre előjelzést is adó bejárati jelző van, akkor a kijárati jelzőt nem kell kezelni, a vonatot a kijárati jelző továbbhaladást tiltó jelzésével kell megállítani. Ha nincsenek meg az előző bekezdésben felsorolt feltételek, akkor a vonat személyzetét a rendkívüli megállásról értesíteni kell. Ha a vonat személyzetét a rendkívüli megállásról nem lehetett értesíteni (15.16.2.1.p.), akkor a vonatot a bejárati jelzővel meg kell állítani, és a jelzőt csak akkor szabad továbbhaladást engedélyező állásba állítani, ha a vonat már megállt és a mozdonyvezető a Vonat állt meg a bejárati jelző előtt jelzést adott. A behaladó vonat felé a forgalmi szolgálattevő kézi jelzőeszközzel Lassan-, majd Megállj! jelzést köteles adni. Megállás után a mozdonyvezetőt értesíteni kell a kialakult helyzetről és a továbbhaladás előrelátható idejéről.
Ha Győrszabadhegyen lett volna a vonatkereszt menetrend szerint, akkor mindenképp értesíteni kellett volna a mozdonyvezetőt.
15.17.1.2. Vonatindító jelzőeszközzel kell a mozdonyvezetőt felhatalmazni: kijárati jelző nélküli szolgálati helyeken valamennyi vonatnál; használhatatlan vagy nem kezelt kijárati jelző esetén valamennyi vonatnál; biztosított szolgálati helyek vágányairól olyan vágányúton kihaladó valamennyi vonatnál, amely vágányút mellett nincs egyéni-, csoport vagy közös kijárati jelző.
15.18.5. Érkező vonatot az állomáson úgy kell megállítani, hogy más vonatok közlekedését ne akadályozza, ne veszélyeztesse és ugyanakkor a vonat eleje mindig, vége pedig lehetőleg a biztonsági határjelzőn belül legyen.
15.18.5.4. Valamennyi más vonatot legkésőbb a Megállj! jelzést adó egyéni kijárati jelző előtt olyan távolságban, hogy a jelzési kép folyamatosan látható legyen, jelző hiányában pedig a vágányút végén levő Biztonsági határjelző előtt kell megállítani még akkor is, ha a vonat vége még nem érkezett a Biztonsági határjelzőn belül.
A mozdonyvezető vonatindító jelzőeszközzel felhatalmazás nélkül nem haladhatott volna tovább Pannonhalma állomás érintett vágányút végén levő biztonsági határjelzőjén túl, de előtte a forgalmi irodánál lassan majd megállj jelzést kellett volna adni a forgalmi szolgálattevőnek, hogy értesítse a kialakult helyzetről. Még jobb lett volna, ha az értesítést már a kiinduló állomáson Bakonyszentlászlón vagy a vonal más középállomásán megkapja, pl.: a szintén kijárati jelzővel nem rendelkező Tarjánpusztán vagy csoport kijárati jelzővel rendelkező Veszprémvarsányban.
hogy Pannonhalmán arról akarta értesíteni a vonatot, hogy nem fog áthaladni
Erről legutoljára Tarjánpusztán tudták volna értesíteni írásban, vagy élőszóban.
Pannonhalmán az idézett pontok alapján értesül a masiniszta arról, hogy
- egyrészt nem hatalmazták fel az áthaladásra, illetve az áthaladás feltételei nem teljesülnek,
- másrészt rendkívüli módon megállítják.
Az utasítás egy dolog, a kialakult gyakorlat meg egy másik, fűszerezve a helyi "jellegzetességekkel", de ezeket az adott topikokban már rég kirecéztük, részletekbe menően.
Azt azért még hozzátenném, hogy a hivatalos rekonstrukció, és a környék, ill. szokások ismeretének tükrében reálisan vélelmezhető eseménysor köszönő viszonyban sincsenek egymással. Két ember tudta pontosan, mi történt, az egyikük meghalt, a másikuk védte a bőrét, azt mondta, amit a saját érdeklében mondania kellett. Ja, persze, találtak aztán "tanút" is, szolgálaton kívüli fszt-t. Védte a kollégáját, nincs is ezzel baj, csak... és innét már se én, se más nem tudja bebizonyítani, hogy mi történt, és azt ki, hogyan látta.
Igen, ezaz, köszönöm. Azzal, hogy a fentől jövő teher nem állt meg a jelző előtt és így adott hangjelzést, elindított egy eseménysort, amiben hibát hibára halmoztak, és bekövetkezett a baleset.
Menetrend szerint áthaladó vonatok mozdonyvezetőjének felhatalmazása
15.17.9. Forgalmi szolgálattevővel rendelkező szolgálati helyeken, ahol egyéni kijárati jelző nincs, a menetrend szerint áthaladó vonatok mozdonyvezetőit a főjelzők szabályszerű kezelése után vonatindító jelzőeszközzel adott Felhívás az indításra jelzéssel kell felhatalmazni. A jelzést olyan időben kell adni, hogy a mozdonyvezető ne kényszerüljön a vonat sebességét csökkenteni vagy a vonatot megállítani.
A jelzést folyamatosan és addig kell adni, amíg a vonat első járműve a felhatalmazást adó dolgozó előtt el nem halad.
Menetrend szerint áthaladó vonatok megállítása a szolgálati helyeken
15.18.7. Menetrend szerint áthaladó vonatot a szolgálati helyeken minden esetben meg kell állítani, ha a vonat továbbhaladásának feltételei nincsenek meg, illetve a továbbhaladást rendkívüli események vagy más körülmények akadályozzák. Ha a szolgálati helyen külön előjelzővel rendelkező kijárati jelző, vagy pedig a kijárati jelzőre előjelzést is adó bejárati jelző van, akkor a kijárati jelzőt nem kell kezelni, a vonatot a kijárati jelző továbbhaladást tiltó jelzésével kell megállítani. Ha nincsenek meg az előző bekezdésben felsorolt feltételek, akkor a vonat személyzetét a rendkívüli megállásról értesíteni kell. Ha a vonat személyzetét a rendkívüli megállásról nem lehetett értesíteni (15.16.2.1.p.), akkor a vonatot a bejárati jelzővel meg kell állítani, és a jelzőt csak akkor szabad továbbhaladást engedélyező állásba állítani, ha a vonat már megállt és a mozdonyvezető a Vonat állt meg a bejárati jelző előtt jelzést adott. A behaladó vonat felé a forgalmi szolgálattevő kézi jelzőeszközzel Lassan-, majd Megállj! jelzést köteles adni. Megállás után a mozdonyvezetőt értesíteni kell a kialakult helyzetről és a továbbhaladás előrelátható idejéről (12.3.p.1.alpont).
Arra emlékszem hogy Pannonhalmán arról akarta értesíteni a vonatot, hogy nem fog áthaladni, de most nincs előttem az irat, nem tudom ez írásbelivel ment-e volna, vagy élőszóval.
Kösz! :))) Kijárati jelzőre gondoltam! Azaz mi a szabály, ha nincs kijárati jelző! Nincs előírva kötelező megállás, ha azt az esetet leszámítva, ha szolgálattevő mehet jelzést ad a tárcsával?
Más kérdés, hogy a mv-nek is úgy kellene mennie, hogy szükség esetén meg tudjon állni!
Köszi, nem volt előttem a dolgozatom (majd' 10 éve írtam, ott természetesen pontosan szerepelnek a tények, a MÁV eredeti iratanyagát és az ítéletet felhasználva írtam.)
"ott "szimpla" emberi mulasztás. Benne van a pakliban."
Hát ezzel picit vitatkoznék. Persze benne van, de nézd meg a váci vonalat. Ott túl sűrűn van benne. Ami nem lehetne.
Csak a repülésből tudok kiindulni, ott a légiforgalmi irányítónak nincs tévedési joga. Nagyritkán persze ott is előfordul (lásd Swiss made felett az orosz IL76-os és a cargo 727-es randija. Éjjel, amikor összesen ez a két gép volt a levegőben. Ezt is sikerült összecsattintani)
Valahol a képzetlenség, a nemtörődömség, a nekem így is szabad esete... Van egy ismerősöm, aki már olyan nagy repülős volt, hogy nem kellett végigolvasni a cheklist-et. Vissza is fordultak Moszkva felé menet, mert nem sok levegő maradt a 737-esen... Pedig csak egy kapcsoló állt rossz helyen.
Ha a "profi" téved, akkor abból nagyon sok embernek lehet nagyon súlyos baja..... és ezt mindenképp meg kell előzni. Nem baszogatással, hanem továbbképzéssel, az eljárások sulykolásával, stb.
Milyen szabályok vonatkoznak a kijárattal el nem látott állomásokra?
Nincs olyan szabály, hogy az Á betűnél kötelező megállni, azt az esetet kivéve, amikor a szolgálattevő feltartott zöld tárcsával szabad kijárást engedélyez?
Na ja a csuklóson halálpontos GPS alapú géptyúk van, már amennyiben működik, és LCD-kijelző. Bár amikor a géptyúkot idomították, akkor még nem voltak feltételes megállók. Amerre most jár, ott meg nem biztos, hogy van feltételes megállóhely.
Bz típusod van és jársz a leszállásjelzős változatún is?
Nem a Bz-ről írtam, hanem az egész szisztémáról, általánosságban.
Nincs Bz típusom, hála a jó égnek, bár a teszteket elég jól megcsináltam belőle, mert az új sorozatszámát nem ismerem. Csináltam a dezíró teszteket hatszázzal, aztán elég fura kezdett lenni már (mert az alapjában nem lett volna túl fura, vagy szokatlan, hogy a járművek olyan porcikáit kérdezik a tesztben, amiket csak újrakábelezéses nagyjavításon lehet szabad szemmel látni), rágugliztam, aztán kiderült, hogy az nem is a deziró, hanem az autóbusz.
Talán a Gysev műhely jobban tartja karban a Jenbacher motorvonatokat, mint MÁV Celldömölk a Bz-ket
Én visszasírom a jól dolgozó Zalaegerszegi fűtőt, azok még jó gépek voltak, dolgoztak velük a szerelők
Elhiszem, nem ismerem őket. Én a bécsújhelyire sem panaszkodom. Ha valamit beírunk, azt rövidesen megcsinálják. Meg takarítják a vezetőállást, töltik a homokot, és a többi, és a többi. Kár, hogy már csak a saját lomjainkon (5047 és társai esetében) járunk úgy 95%-ban.
Ez a kép Schützen am Gebirge (Sérc) állomás, 2009-ben, az átépítés idején. Akkor elég sokat kampajogtunk arra ezekkel, volt is esés kelés, meg nyiltvonalon ott maradt vonat, gázolajhiánnyal. Akkoriban az ÖBB topikban szerepelt is a hoax, miszerint kilométerenkét letesznek egy benzineskannát, ilyen esetekre, és még jelzőt is csináltak hozzá. Be is nyalták páran.
Így a leszállásjelzők se működnek tökéletesen.
A leszállásjelzők elég megbízhatóan működnek az 5047-eseken, talán mert eleve így készültek, nem utólagos kendácsolás, illetve mondhatni azokkal van a legkevesebb gond, mert különben a taknyán csúszik az összes (ti. a Gy logósok, mert a bundeszosok elég jó karban vannak még). Beleszarás, esetenként dilettantizmus.
A talenten gyakrabban fordul elő, hogy nem működik a leszállásjelző.
Minden járműnél, az általunk végzett, 24 órában egyszer esedékes vonatvizsgálatnál megnézzük, hogy jó-e. Ha időközben bedöglik, és szólnak róla (szólnak róla, ütik az ajtót:)), akkor jelentjük, és amíg nem javítják, nincs mindenhol megállós.
Maga a feltételes megállós rendszer viszont igen hatékonyan, és olajozottan működik.
Pár kérdés, illetve megjegyzés. A megállítani szándékozott, végül áthaladó 99511 sz. vonatnak miről kellett volna IR-t kézbesíteni Pannonhalmán?
A vonalon nem volt mozdonyrádió, csak a 06-60-as mobilon keresztül lehetett elérni a mozdonyvezetőket. Az adott gépekre felszerelt készülékek telefonszámait a G. F.-ek mozdonyfelvigyázója tartja nyilván, de őt elérni, tisztázni, melyik gép van a 2 vonaton, megszerezni azok telefonszámát, majd felhívni a mozdonyvezetőket, erre már nem lett volna idő. Az ütközés helye Pannonhalma kezdőponti bejárati előjelzőtől 200, a forgalmi irodától pedig mintegy 1700 méterre volt. Bár menetirányító felé volt telefonja az állomásnak, a mozdonyok kiértesítése az irányítón keresztül sem lehetett elég gyors, az áthaladás és az ütközés között kb. 2 perc telt el.
A szolgálattevő csak a mentőket hívta, miután a téren állva megvárta a baleset bekövetkezését, amiről a nagy csattanásból értesült. Még az illetékes Szombathelyi ÜIK is csak úgy értesült a balesetről, hogy a rendőrség tájékoztatta őket az esetről. A rendőrséget és a tűzoltóságot is a mentők riasztották.
Bár a kisiklatás sem jó megoldás. A legjobb lett volna mindenképpen megállítatni a vonatot! Ugyebár itt nem száguldanak. Mennyivel mehettek a terhesek? 50-nel? Na meg hány kocsival?
Kösz, már régóta kíváncsi voltam erre, 2-3 alkalommal szóba hoztam annó a nagytopikon, de nem kaptam soha rendes infókat, sem a topikon, sem privátban.
Az én kérdésem amúgy a D55 és a hasonló ellenmenetkizárásos biztberekről szólt, de amint említettem, ezt is hasznos volt elolvasni.
Egy kérdés: Előbbi keresztről hogy adnak értesítést? Mozdonyrádión? Vagy lett volna idő írásbelizni legkésőbb Tarjánpusztán?
Elnézve a vonalat biztberszempontból eléggé durva, hogy szinte minden állomáson más van! :(
Meglepő, hogy Veszprémben nem kell sokat tökölni, annak ellenére, hogy múzeális biztber van.
Amúgy orbitális hiba volt a váltót egyenesbe állítani, ha tudta, hogy a pályán ott az ellenvonat! Inkább sik(o)ljon* ki, minthogy ütközzön!
Na meg nem az lenne az ésszerű ilyenkor, hogy az a vonat haladhat be elsőnek, amelyik számít a keresztre? A másik meg csak várjon a bejáratnál. A váltó se álljon neki. Nem ismerem a szabályokat, de ez tűnik a legésszerűbbnek!
*Na ez az a szó, amit nem lehet helyesen írni!
Apropó, az ellenmenetkizárásokat hogy lehet megoldani ha minden állomáson más biztber van? Ott van pl. a 20-as, Veszprém kulcsos, Ajka valami russzki, Veszprém kulcsos, a közbeesők meg tudomásom szerint D55-ösek.
Dominonál ha az jól működik, az iránnyal szemben kihaladó vonatot megfogja a jelző (iklletve az EÉVB), a forgalmistánál meg berreg és csörög a kezelőpult.
OFF Leírom neked az écsi esetet, abból írtam szakdogát (jogit, itt most csak a tényeket sorolom):
Tényállás (konyhanyelven): Tehervonat1 jött Bakonyszentlászlóról, terv szerint Győrszabadhegyen lett volna kereszt, de tehervonat2 előbb jött, így megváltoztatván áthelyezték a keresztet Pannonhalmára. Az eljárás a nem biztosított állomáson (kijárati jelző nincs, bejárati van) ez lett volna: tehervonat1 megáll a jelző előtt, fúj két hosszút, majd bejáratot kap, becsorog az állomásra, forgalmista leinti, feladja neki az írásbelit, előrehúz a biztonsági határig, megvárja míg szemből behalad kitérőbe tehervonat2, majd tehervonat1 tovább.
Ehhez képest:
forgalmista beállította vágányutat mindkét vonatnak, tehervonat1 érkezett a jelzőhöz, de nem állt meg teljesen, és még ekkor megfújta a 2 hosszút, mire forgalmista húzott jelzőt, tehervonat1 pedig lendületből gyorsított (értesítve a keresztről nem volt, első hiba). Forgalmista látván, hogy elég jó tempóban jön a teher, megrémült, hogy nem fog tudni megállni a kijelölt helyen, és attól is megrémült, hogy a váltó a másik oldalon fel lesz vágva, ezért visszarohant a forgalmi irodába és átállította a tehervonat2 számára kitérőben álló váltót egyenesbe (második hiba). Mire visszaszaladt a vágány mellé, a mozdony elhaladt előtte (újabb 1-1 hiba forgalmista és mozd.vez. részéről), leinteni nem tudta. Ekkor kétségbeesetten próbálta hívni mozdonyrádión a tehervonat2-t, hogy álljon meg, de ez sikertelen maradt, majd hívta a menetirányítót, de ő sem érte el a mozdonyt. A mozdonyvezető látván az egyenes irányban neki álló váltót, nem gyanakodott semmire. Écsnél íves a pálya, nem látta időben a szembe közlekedő szerelvényt. Csatt.
Mint látható, emberi hibák sorozata kellett ahhoz, hogy egy nem biztosított állomáson ez bekövetkezzen. Ha van biztosítóberendezés, akkor annak hibája ÉS emberi hiba is kell általában a balesethez.
Szembemenesztés olyan vonalakon, ahol a két szomszédos szolgálati hely között ellenmenet kizáró biztosítóberendezés üzemel, szinte kizárólag üzemzavar esetén fordul elő (ez nem azt jelenti, hogy a berendezés megengedi irány nélkül a szabad jelző kivezérlését, hanem valamiért vörös mellett, vagy hívóval kell menni).
Ahol nincs ellenmenet kizáró biztosítóberendezés, ott "szimpla" emberi mulasztás. Benne van a pakliban.
Nem hazai ügy, de a tavalyi Penzing-i baleset is hasonló zavarhelyzet következtében történt. Csakúgy, mint az Obereggendorf-i egy zölddel foglaltra járás.
Kicsit olvasgass (bizber topik, balesetes topik), ne csak kampányolj!
Ha nem állt meg a megállóban a vonat az utas meg feljelenti az Mv-t, így jobb mindenhol megállni, utólag bárki bármit mondhat, mert a szalagon nincs rajta jelzett e "időben" az utas vagy sem, így nem tudja magát védeni az mv.
Izé! A buszon sem kell igazolni, hogy mi a pálya, a gépvizsgálatnak meg részét képezi a leszállásjelző működőképességének vizsgálata.
Ha nem késünk, megállunk. Ha nem működik a leszállásjelző (nem két feltételes közt szokott elromlani), megállunk. Ha áll valaki a peronon, megállunk.
Ennyi. Még sose kérdeztek meg emiatt, pedig, nálam ha a peron mellett nyomják, akkor már a következőnél akar leszállni!
Ja, és bemondjuk (vagy a gépribi mondja), hogy xy feltételes megálló következik, kérjük igény esetén a leszállásjelzőt idejében kezeljék!
A " Kihajolni veszélyes " c. filmben volt ilyen lámpácska sor. Az almamelléki Expressz ment neki a dáciás fantom tartályvonatnak. Bodrogi volt a forgalmista. :-)))
Valami régebbi III.o. videofilmben ahol egy tehervonat ment Nyugat-németországból le valahová Jugoszláviába, ott látszódott a vonat útja végig. Kis színes lámpácskákon.
Hogy érzékeltessem: Hngalámondásos vidi volt, tök ismeretlen szereplőkkel...
- Kitaláltuk a feltételes megállásokat. Megint jutott nyugatra néhány feltételes megálló, aztán megint nem terjedt el.
Ennek azért kell műszaki oldala is (min. megállásjelzők felszerelése az érintett járműveken), ha jól emlékszem mielőtt be lett volna vezetve már (hónapokkal előtte) láttam itt nyugaton olyan Bz-t ami akkori friss fővizsgával már kapott leszállásjelzőt (talán a 305-ös volt)
Gondolom nem utaztál ezekkel a járművekkel eleget, és nem tapasztaltad, hogy elromlik a leszállásjelző, mert volt, ami mindvégig világított az utastéri/vezetőálláson levő kontroll-lámpa folyamatosan és így semmire se volt jó.
Ráadásul az Edc hibajelzőt szerelték át, így a hibákról nem kapok azonnal visszajelzést, ráadásul zavaróan nagy fényerővel zölden világít a lámpa, mint írtam folyamatosan, sőt a mellékről se hozza a jelet át! Nem minden Bz de minden 2 ik ilyen hibával járt....
Ha nem állt meg a megállóban a vonat az utas meg feljelenti az Mv-t, így jobb mindenhol megállni, utólag bárki bármit mondhat, mert a szalagon nincs rajta jelzett e "időben" az utas vagy sem, így nem tudja magát védeni az mv.
Bocs, a mondat sikeredett félre. Pont a 11-esen nem láthatta a forgalmista a térközöket, de az említett balesetnél igen, az meg valószínűleg, de nem 100%, hogy a 20-ason volt, ca. 20 éve!
Magyarázza el valaki, hogy lehet szembemenszteni??? Volt már a Balatonnál is ilyen pár éve, meg alkalmanként előfordul itt-ott ilyesmi? Na de hogyan? Amikor az ember olvas egy biztberről, vagy éppen üzemlátogatáson van, akkor megtudhatja azt, hogy mennyire biztonságos ez vagy az a berendezés. Na de kiderül hogy azért mégsem 100% az a 100%. Na de miért nem? Bár az ember hibázhat, de a gép? A számítógép lefagyhat, de az eletromechanikus berendezések ritkán hibáznak. Persze, egy rosszul bezárt szekrénybe bemászhat egy állat, ami az áramköröket összezavarja, én is voltam már vonaton, amikor ez történt, és volt miatta egy "'kis" késés, de a szembenesztések nem egy kóbor sikló miatt van szoktak bekövetkezni. Tehát a géphiba miatt kevésbé valószínű. Az emberi hibát meg a sok oda-vissza való megfeleltetés (ld. pl. kulcsazonosítóban a kulcsok dugdosása) próbálja kiküszöbölni. Akkor leszámítva a MERÁFI-t, meg 1-2 primitív cuccost, nem lehetne ilyesmi. De mégis van! Na de hol csúszik a homokszem a gépezetbe?
Leírna nekem valaki 1-2 esetet? Privátba is jöhet akár.
A MERÁFI-s nem ér, akárcsak a Monori erdő, és a téves váltóállítások sem. Monori erdő nem szembemenesztés, a téves váltóállítás meg vágányfoglaltság érzékelésének hiányában szintén nem zárható ki sok helyen, tehát könnyen előfordulhat. Na de ez utóbbi állomási baleset, én meg a nyíltvonalasokra vagyok kíváncsi!
Ld. Balatonberény környéke pár éve. A 16-os vonalon, az említett eset. 20-as vonal, vagy hol, 15-20 éve. Volt valami, lehet, hogy nem itt, de hallottam egy konkrét esetről akkoriban, abból baleset is lett. Két terhes volt, azt hiszem, ami egymásba rohant. Nem a 11-es vonalon a gép+terhes, mert az rémlik, hogy állítólag a forgalmista látta is az egymáshoz közeledő piros négyszögeket a táblán.
A kampánnyal én is egyet értek- Sajnos nagyítóval kell keresni a tv-ben a kampányokat, a politkai szócsépléseket leszámítva. Holott állandóan kampányolni kellene. Persze, minden hónapban más lenne a téma, hogy ne váljon megszokottá.
öngyilkosok, és a színvakok balesetét ne tekintsük vasúti balesetnek!
Sajnos az hivatalosan vasúti baleset is, így beleszámolják.
Így a statisztika nem túl hízelgő.
Az, hogy hány vasút hibájából történő baleset van, na azt nem látom, sűrűn, hogy különvennék, mert a számuk elenyésző, a többi torzító eseményhez képest.
Se az öngyilkos, se a jól működő fénysorompó ellenére sínekre hajtó nem közvetlenül a vasút hibájából hal meg. Sajnos nem is lehet elhárítani a balesetet, mert hiába veszi észre az mv, a reakcióidő alatt megtett út, a fékhatás kialakulása közben megtett út, a fékezés alatti út, az olyan, hogy több száz méter , miközben fékúton belül lépnek a vonat elé, hajtanak elé, esély sincs még érdemben az ütközési energiát se csökkenteni.
Szerintem, kellene az iskoláktól elkezdve a sajtón szórólapokon stb. át egy intenzív kampány, TV-ben rádióban stb, mert túl sok a figyelmetlen ember és felelőtlen járművezető.
Célszerű lenne gyakrabban nyomatni azokat a számokat, hogy X évben hány vonaton utazó ember halt meg, és hány autóba ülő! Vonaton utazó, mert az öngyilkosok, és a színvakok balesetét ne tekintsük vasúti balesetnek!
Másik részről valójában teljes mértékben az F.2. 5. fejezete alapján jártak el, az egyetlen ellenvonatot bőven időben félretették, és a lehetőség Bozon, Pinnyén, Petőházán, (talán) F.endréden is adott a csonka vágányra tereléshez.
Az más kérdés, hogy a vonalon legközelebb Csornán volt saruzáshoz igénybevehető dolgozó.
sokszor meglepődtem, mert néha egészen durva szituk sem jutnak el a sajtóig, pedig néha különösen hasznos lenne, ha nagyobb nyilvánosságot kapna
Fölösleges borzolni a kedélyeket, mert a vasútba vetett maradék bizalom is elvész.
A nem szakszerű tájékoztatás meg a vasúthoz értők idegeit borzolja.
""A kanyar után a piros szemafor előtt nem áll meg a vonat, mert a vonatvezető nem figyelt kellően.""
Kb. hasonló színvonalat lehet elvárni, a másik, dolog már most is dühösek a vasútra az utasok, ez csak fokozná a vasút ellenességet, végső soron a közvélemény nyomására kevesebb támogatást stb. kapna a vasút e miatt. Ez egy következmény lenne.
A sokkal balesetveszélyesebb közúthoz, meg nem tudják mérni a laikusok a vasutat, ahol közös közúti vasúti balesetek igen lerontják a vasúti statisztikát is. Közút önmagában még veszélyesebb, mint a vasút, a kamionok, meg a gyakorlatlan, fáradt, figyelmetlen autósok illetve kerékpárosok és gyalogosok miatt.
Már régóta mondom, hogy az átjárókon le kellene lassítatni a forgalmat. Max. 40 lehessen a sebesség mindenhol. Ezt fekvőrendőrökkel, macskakövekkel, lassítókkal kellene elérni. A bambulókat ez 100%, hogy felrázná. A barmok ellen nem biztos, hogy hatna. De az autósok fele bamba, és csak a másik fele barom, így a balesetek 50%-a ki lenne kűszöbölve.
Naná. Grafomán vagyok, meg időm is volt rá, a kolléga már leírta, miért is.
gondolom meló közben tabletről nyomod :-)
Előfordul, önköltségben, vagy ha dekkolok valahol. Menet közben nem nagyon, mert azon van a kotta.
azt se tudod, hogy mi a foglalkozásom...
Valóban. Csak azt tudom bizonyosan, hogy mi nem.
vasúthoz pedig lehet hogy hamarabb volt közöm mint neked
Lehet, miért ne lehetne, de nem nagyon hiszem.
Másként, Eddy Izard után szabadon (The Death Star canteen):
"- Do you know who I am?
- And do you know, who I am?
- It's not the game "who the f..k are you!"
ebbe a gyerkőcös viselkedésbe nem vennék részt a továbbiakban
Kérlek! Csak nem fér a fejembe, hogy egy elméleti álláspontot alátámasztandó, miért kell kétségbe vonni olyan emberek megfigyelésekre alapozott véleményét, sőt, magát a megfigyelést, és az illetékességet, akik hivatásszerűen (ebből kifolyólag idejük kb. netto 20%-ában) a közlekedés mobil résztvevői? Nyilván a közúton valamelyest kevesebb időt töltök, de már csak a melóból adódóan is épp elég sokat kell gumikerekű kéttengelyessel járni, kötetlen pályán.
Egyszerűen nem tudom, hogy nálunk többet, többször ki láthatja, ha egy közúti veszélybe sodorja magát a sínek környékén?
A mai két Darwin-díj aspiráns ON üzemeltetésű vonalról.
Az egyik, egy vidám anyuka, aki vadul telefonál, és bűvészkedi át a babakocsit, épp az érkező vonat elé. Nem sokon múlt, hogy meglegyen a babakocsi. A mamát ez esetben én ütöm agyon. Az eset azért lett következmény nélküli, mert a fázishatár után egy darabig nem ment vissza a főmegszakító, és nem tudtam 100-ra gyorsítani.
A másik egy magyar rendszámú kék Fabia (márkát direkt nem írok, hihi), aki nyílegyenes úton, a fóliasátrak mögül, a STOP tábla, és az András-kereszt jelzéseket figyelmen kívül hagyva b..zódott át fékezés nélkül. Neki az ég adott 6 másodpercet, hogy megússza.
Nyilván, ha ők hamarabb hallanak az elgurult tauruszokról, akkor sokkal figyelmesebben, és a közúti közlekedés szabályait betartva viselkedtek volna. Aha, persze!
Kétszer annyi hsz-ed van mint nekem (ezek után gondold át, hogy ki a nethuszár), gondolom meló közben tabletről nyomod :-), egyébként nem ismersz, azt se tudod, hogy mi a foglalkozásom..., vasúthoz pedig lehet hogy hamarabb volt közöm mint neked, de ebbe a gyerkőcös viselkedésbe nem vennék részt a továbbiakban.
Épp eleget bámuljuk az aszfaltcsíkot, és a sínpárt is szélvédő mögül.
Látunk, amit látunk.
Ez nem az élet minden területe. Ez csak a közlekedési fegyelem (hiánya). Sőt, sokszor a józan észé.
Természetesen kezelhető a dolog lenéző nagyvonalúsággal.
Valamiért mégis adott helyeken gyülekeznek a keresztek. És mégis, minden nap látni, hogy kísértik újabb, és újabb pályázók a sorsot, figyelmen kívül hagyva az elemi óvatosság, és a közlekedés szabályait, ignorálva a hivatalos, és nem hivatalos figyelmeztető jeleket.
De nyilván ezt egy nethuszár jobban tudja, mint egy közlekedő, pláne akit ezért fizetnek. Én kérek elnézést!
Légyszi segits nekem abban hogy a 19807-19804 nyáron milyen kocsikkal fog közlekedni,mert tudom hogy te nem ötletelni szoktál hanem tényeket irni.Köszi elöre is.
Nem kell ott probálkozni én leirtam a megoldást is amire most is azt mondom megvalósitható volna a 18 óra 01 perces indulás Cellböl és a 901-el Porpácon lenne a kereszt nem elhanyagolható módon Szombathelyre 20!!perccel elöbb érkezne!!
Addig kell próbálkozni, amíg nem jön össze a dolog! A 60/40 közös szakaszán még duplavágány sincsen, mégis meg tudják oldani a kereszteket. Tessék addig próbálkozni, amíg nem sikerül!
Hogy irhatsz ilyet teljesen jó igy ahogy van!!!:)Tudom figyelmedbe ajánlani a másik topicot "Dunántuli fővonalak" azon belül a 14030-14069 számú hozzászolásokig ott megválaszolták nekem ezt a kérdést.Utána kiváncsian várom itt az észrevételeid.
Oké köszi! Zöld-sárga mehetett? Elvileg az 517 most is ott van Szombathelyen. Melyik 247 áll bent a JJÜ-ben? Legalábbis csütörtökön volt valami bent állítólag.
A 19804-el kapcsolatban lehet hogy igazad van más értelmes magyarázat én sem tudok egyébként a 19606-ot is igy tervezi megoldani hogy Sárváron keresztez 3 vonat amikor az állomás nem alkalmas 3 vonat egyidejü fogadására mert peron csak 2 vágány mellett van!
A 19807 nyugodtan indulhatna 5 perccel késöbb is és akkor is elérnék Cellben az elméletileg átszálló utasok a 9207 vonatot,Tapolcán meg nem várna 9 percet csak 4 percet és Keszthelyre megérkezne pontosan.Tudod ez a vonatpár a mintapéldája az iróasztal mellett szerkesztett le...rom menetrendnek.Azt csak úgy mellékesen jegyzem meg hogy tegnap 10 perccel késöbb indultunk Szombathelyröl és pontosan megérkeztünk Keszthelyre!!
Ismét sikerült jó menetrendet csinálni a 19807-19804 vonatpárnak állitolag a Gysev közlekedteti akkor még inkább ciki mennyire utasbarát hogy a 19807-es 9 óra 22 perckor indul Szombathelyröl Szentgotthárdról meg be ér 9 óra 23 perckor a személyvonat.A 19804 Celldömölk-Szombathely menetrendjéröl meg inkább nem irnék semmit más topickban már kifejtettem, azért kiváncsi lennék a véleményetekre ha megtiszteltek vele.Elöre is köszönöm.
És ja mellettem jön a kisfiam a gyerekbicajon? Vagy a külső sávban busz áll, tökéletesen takarva, hogy gyalogos jön, kerékpáros vagy csak kiengedem a kereszteződésből a járművet - ugyebár busszal úgy könnyeb bekanyarodni. Egy ilyen baleset is volt 1-2 éve. A belső sávból bekanyarodni szándékozó csuklós busz kiengedte a mellékutcában álló autóst, amelyik akadályozta a bekanyarodását, de ő nem láthatta a külső sávban továbbhaladó autót, és összekoccantak. Szerencsére csak koccantak.
Na ezért veszélyesek a 2x2 sávos lámpa nélküli kereszteződések!
Naaaa, ha bicajon ülsz nincs a zebrán semmiféle elsőbbséged. Ha az egyik járművezető átenged, a vele párhuzamosan közlekedőnek ez baromira nem kötelessége!!!! Szóval ha elcsap, akkor is te voltál szabálytalan...
Ironizálhatsz, attól még a dolog pontosan úgy van, ahogy a kolléga mondja.
Ha nem hiszed, ülj be az autóba, és menj egy kört a városban, vagy akörül, látni fogod mi megy, pedig a sajtó naponta zengi, hogy "nem az útviszonyoknak megfelelően, a megengedettnél jóval gyorsabban, a záróvonalat átlépve, nem adta meg az elsőbbséget, figyelmetlenül, stb..."
Vagy tanyázz le egy forgalmasabb átjáróban, és nézelődj 1-2 órácskát. Hogy ON is legyek, táborozz le a Schmauser teraszán éjfél, és reggel 3 között, hogy ráláss a sínekre!
És higgy a szemednek, ha a masinisztáknak nem akarsz!
Épp arra vagyunk kíváncsiak mit hoznak össze ebből a "nagyok".
Szvsz hoznak egy politikai döntést. Nem vagyok optimista. Azt kizártnak tartom, hogy a végén hamut szórnak a fejükre, és megállapítják, hogy a lyukas szabályzás okozta a problémát. Abban sem nagyon bízom, hogy rendbe tennék a szabályokat, hisz pl. a magyar szabályok magukban is épp elég ellentmondásosak, félreértelmezhetők.
A káosz pedig nem a végrehajtó szolgálatnak kedvez.
Nem véletlenül vizsgálja közösen a két vasúttársaság az esetet.
Az a baj ezzel, hogy megint a két eltérő előírásrendszer (utasítások) között ültünk a földre.
Eléggé kása, hogy mikor, melyik ország utasítása a mérvadó, ki, mikor, mi szerint köteles eljárni.
A korridor/peage forgalomban az itthoni műszaki utasítások nem mérvadók, valamiféle bizalmi elv érvényesül, másként képtelenség lenne kezelni a Harka-Sopron tengelyen áthaladó vonatmennyiséget.
Itt valami hasonló történt, mert ugye az E.1. szerint mozdonyokat egymással a masiniszta kapcsol, a F.2. (5. fejezet) meg az E.2-re hivatkozik, miszerint:
5.2.23. A kézi-, vagy rögzítőfékkel végrehajtott állvatartáskor az alábbiakat kell betartani: - A megfutamodás elleni biztosítás mindig annak a feladata, aki a sűrítettlevegő utántáplálást / termelést megszüntette. Ez a vontatójárművet leakasztó dolgozó, vagy a sűrítettlevegő utántáplálást / termelést megszüntető mozdonyvezető.
Az osztrák utasítás ismer önműködő légfékkel történő állvatartást, max. 60 perc időtartamra. Elő is írja, hogy a vontatójármű leakasztásakor a fővezetéket légteleníteni kell. Másrészt a sógornál egyértelmű, hogy aki a kapcsolást végzi, az gondoskodik az állva maradó elegy rögzítéséről. Itt a mi utasításunk már különbséget tesz, amennyiben a vontatójárművek ügyében a rájuk kiképzett személyzet illetékes, PV dolgozó nem.
Sógornál mindenki, aki kapcsol, ki van képezve annak a kis piros gombnak a kezeléséről, ami a jármű hossztartója alatt található, hovatovább a "tolatásra készen" kiüzemelt, leállított vontatójárművek, munkagépek stb. minden további nélkül tolathatók úgy, hogy azok közelében műszaki dolgozó nem jár! Ez itt nálunk ugye elképzelhetetlen (kivéve a saját "lábán" áruként feladott járműveket, de az egy másik sztori).
Szóval itt úgy néz ki, hogy a masiniszta a "saját" utasítások szerint járt el, meg a kapcsolást végző állomási dolgozó is. Csak a kettő között tátong egy nagy lyuk.
Születni fog egy politikai döntés, ahol a két gyalog (mv vs. kr) mit sem fog számítani, majd úgy alakítják, ahogy épp passzol. Tehetik ezt azért, mert ha akarom fehér, ha akarom fekete, paragrafus van mindegyik alátámasztására.
Mindeközben a korridorforgalom szabályozása egy cseppet sem lett pontosabb, vagy átláthatóbb.
Ugyan nem kötődik szorosan a témához, de Sopron csomópont még mindig nem kiépített az induktív vonatbefolyásolásra, holott jelentős, egyre jelentősebb számú PZB-módban üzemelő jármű halad ezen az igen forgalmas térségen keresztül!
Nem tudom, még minek kell ahhoz történnie, hogy ebben az ügyben végre lépjenek az illetékesek.
"Az még soha nem oldott meg semmilyen problémát ha elhallgatták."
Már bocs, de hogy érted ezt az elhallgatták dolgot?
Tudomásom szerint az illetékes szervek megfelelő időn belül értesítve lettek. Az, hogy Jóska bácsi és Mari néni,ill. a vasútbarát társadalom nem lett fellármázva éjnek idején hát az egy dolog. Nem hiszem ,hogy ha ezt megteszik, bármilyen probléma megoldódott volna.
"erre a hírre felfigyelnek és talán elgondolkoznak, hogy vasúti átjárónál érdemes körültekintően áthaladni,"
Igen,úgy is az a baj,hogy csak az ilyen esetekben figyel fel a nagy többség,de aztán max 2-3 nap múlva minden a feledés homályába veszik, és ugyanúgy áthajt előttem 50-100 méterre az átjáróban. Had ne mondjam milyen jó érzés. :-(
Még akár vizsgálhatnák is,de minek.Nem közös vonal,a bérelt gépeikkel a ÖBB más fontos esetben sem nagyon töri össze magát,miért pont most ébredne fel a lelkiismerete.
Pont egy ilyen tanulságos közúti balesetről hallgattak mélyen a múltkor. Gyalogosgázolás (kislányok) zebrán! A külső sávban megállt az autós, a belsőben nem, a külső meg magas autó révén takarta a gyalogosokat. A zebrán meg nekik van elsőbbségük!
Egy hétre rá én is pont ugyanott szívtam meg. Csak bicajon voltam, így alapból nincs elsőbbségem. Na de a külső sávban az autós lemondott az elsőbbségéről, míg a belső ezt le sem szarta. Szerencsére óvatos voltam, így egy kis anyázással el lett intézve a dolog.
Na de ott csak a zebra miatt kell megállni, így a belső sávban lévőnek kutya kötelessége lenne figyelnie, ha a másik autós megállt, mert egy gyerek is jöhetne, az autó takarásában ott gyalog vagy bicajon (gyalog és kerékpárút átvezetése a főúton) nemcsak én a bicajomon.
Az egyik kiscsajt eszméletlenül vitte el a rohammentő. De a másikat is bevitték. Azóta sem tudom, hogy megúszták-e agyrázkódással, vagy azóta is kómában fekszik az egyikük.
Vannak olyan esetek, amiket mindig meg kellene írni, ez egy olyan eset!!! Persze ez a szellemmozdonyokra is vonatkozik, amint említettem, a nyílt pálya miatt.
Mivel a mozdonyok a nyílt pályára kijutottak, és nemcsak egy állomás hátsó vágányain történt esemény volt, ezért szerintem nyilvánosságot kellett volna kapnia a dolognak, és nem egy hetet pihentetni! Egyszerűen a sajtós kiad egy közleményt, mielőtt valaki okostelefonos felvétellel házalna a bulvárnál, és az alapján maguk rittyentenének cikket a cég megkérdezése nélkül!
Ja, kezdődik mindez ott, hogy az ON cég szóvivője egy héttel az esemény után (!!!) az egyik hiénatévé híradójában "Taurus motorvonat"-ról beszél.
Hát, ilyen szóvivést álmomból felkeltve is tudnék produkálni... Más megközelítésben, ha így vezetnék mozdonyt, Lászlónk sokkal elfoglaltabb lenne a híradókban, magyarázkodás ügyben.
Nagyon komoly változások kellenének itt mentalitásban minden szinten, minden állami szervnél/cégnél.
Igen. Legelőször viszont a sajtónál kéne változás, mert a bolhából is elefántot csinálnak, és, mint ez a példa is mutatja, óriási baromságokkal tömik a nép fejét 5 perc olvasottság/nézettség reményében.
A korrekt tájékoztatáshoz mind a forrásnak, mind a csatornának akkorát kéne fejlődni, mint óvodás Pistikének valamely tudományegyetem história szakához!
az elhallgatás lehetősége még kósza gondolatként se merüljön fel senkiben ilyenkor
Az internet világában nincs titok, egy katt a mobillal, tapi a megoszt gombra, és már a fél világ látja.
Ha nem sikerül elsumákolni, akkor meg jön a dezinformációs kör, a "sajtó" beszél össze-vissza, nagyobbnál nagyobb ostobaságokat.
Sajnos teljesen igazad van. A KBSZ jelentéseken már sokszor meglepődtem, mert néha egészen durva szituk sem jutnak el a sajtóig, pedig néha különösen hasznos lenne, ha nagyobb nyilvánosságot kapna és egy-egy eseményből sokan tanulhatnának átlagemberek is. Ahogy Dolmi mackó is írta lentebb, ha csak egyetlen ember jobban körülnéz emiatt az útátjáróban, már volt értelme közölni.
Nagyon komoly változások kellenének itt mentalitásban minden szinten, minden állami szervnél/cégnél.
Ahogy most haladunk, talán majd 100 év alatt ha eljutunk oda, hogy az elhallgatás lehetősége még kósza gondolatként se merüljön fel senkiben ilyenkor.
Csak olvasni szoktam a topicot és már elnézést, hogy beleszólok, de ebben az ügyben egészen konkrétan ki vagy mi a "magán"? Ha a kertedben kisiklik a kisvonat, az magánügy, de itt közszolgáltatást végző, nagyrészt köztulajdonban álló cégekről beszélünk, a dolgozóik pedig többnyire közfeladatot ellátó személyeknek minősülnek, mindebből következően kevés "közügyebb" van egy vasúti eseményél.
Nem kell túllihegni, de elbagatellizálni sem, elhallgatni pedig nagyon nem. Az még soha nem oldott meg semmilyen problémát ha elhallgatták.
Nagyon le kéne már vetkőzni ezt a "nem tartozik másra" mentalitást, nem csak a vasútnál, de minden más állami vállalatnál is. 2014-et írunk, nem 1986-ot, bármi ami egy közszolgáltásban történik, az bizony közügy.
Ráadásul az (átlag)emberek erre a hírre felfigyelnek és talán elgondolkoznak, hogy vasúti átjárónál érdemes körültekintően áthaladni, mert elszabadult szerelvény is okozhat balesetet.
De ezek szerint bármi történik, azt azonnal a nagyérdemű tudomására kell hozni? Különben irgum-burgum vagy mifene?
Én úgy gondolom,/ bár állítólag maradi gondolkodású vagyok/ még létezik az a "dolog",hogy magánügy. Baleset, káreset nem volt ebből kifolyólag hála Isten,szerintem innentől belső ügy.Hogy ebből mit és mikor kötnek a nagyérdemű orrára,azt szerintem az érintett dolga eldönteni.
Bocs,nem kötekedni akarok,csak egyre inkább úgy érzem elbulvárosodik ez a terület is. :-)
"öt, a GYSEV által bérelt, összecsatolt Siemens Taurus futamodott meg a soproni állomásról"
Na ennek megint csak a második fele igaz. De végül is szenzációnak jó.
ÖBB gépek voltak a szökevények,semmi közük nem volt a bérelt társaikhoz. Nem véletlenül vizsgálja közösen a két vasúttársaság az esetet.
Amúgy tetszik a vastagbetűs felvezetés:" Eddig tarthatták titokban." Én mondom tisztára mint a Gyilkos elmékben:"J.J. beszélj a sajtóval,ha lehet egy darabig ne hozzák le a dolgot." :)))
Na ja, leszállásjelző. Kőszeg-Szombathely között már volt annó ilyen, de akkor a nagyobb utasforgalom miatt nem volt túl nagy jelentősége, ezért hamar hanyagolva lett. És az egész szerelvénybe be volt építve, akárcsak a hangosbemondás.
- Kitalálták az iker-Bzt. Szép, jó, örülünk, készült 1 darab, aztán elfelejtettük.
Pedig a kasztnik amik szintén iker-Bzk lettek volna, még talán a mai napig is a Vasjármű területén rohadnak
- Kitalálták a kalauz nélküli közlekedést. Szép, jó, örülünk, aztán bezártuk a 22-es vonalat (mert ugye az az 1 Bz + 1 mv. a legnagyobb költség a MÁV-nál.) Most megint van (van még?) Nagyatádon, újra egy elszigetelt példa, ami nem terjed.
Furcsafajta spórolás, erről eszembe jutott egy vicc:
"A gátak állapota kezdett kritikussá válni, ezért az állam felvett egy gátőrt, havi 100000 forint fizetéssel. Két hónap múlva a hivatalban valaki feltette a kérdést: - Ez a szerencsétlen gátőr honnan tudná, hogy mit kell neki csinálnia? Ezért felvettek mellé egy oktatót, és egy munkavédelmi előadót, 150000 forint fizetésért. Újabb hónap múlva ismét elkezdett gondolkozni az állami agytröszt: - Vajon a gátőr biztosan jól teszi a dolgát? Felvettek két ellenőrt 200000 forintért, akik bármikor ellenőrizhették a munkáját. Hamarosan újra kérdések merültek fel: - Itt van ez a nagyon hasznos munkát végző gátőr, de a közvélemény nem is hallott még róla és az áldozatos munkájáról! Tehát felvettek két marketingest és egy szóvivőt, majd lebonyolítottak egy óriásplakátos reklámkampányt, a gátőri feladatok minél szélesebb körben történő ismertetése érdekében. Minderre havi 5 millió forintot különítettek el. Nemsokára azonban jött a hír, hogy a kormány takarékossági intézkedéseket vezetett be, minden állami szervezetnél költségcsökkentést rendeltek el. Így hát kirúgták a gátőrt..."
- Kitaláltuk a rugós váltókat, Meráfit. Nem csak nyugatra jutott, keletre is, de végül pont ezeket a vonalakat sújtottuk két pár vonattal, tehát manapság mindenhol kihasználatlan ez az infrastruktúra is.
Tipikusan a ló másik oldala, amihez még sokáig tart mire fel tudnánk (fel tudunk valaha is?) nőni, alapötlet jó de aztán átesés következett be
- Kitaláltuk a feltételes megállásokat. Megint jutott nyugatra néhány feltételes megálló, aztán megint nem terjedt el.
Ennek azért kell műszaki oldala is (min. megállásjelzők felszerelése az érintett járműveken), ha jól emlékszem mielőtt be lett volna vezetve már (hónapokkal előtte) láttam itt nyugaton olyan Bz-t ami akkori friss fővizsgával már kapott leszállásjelzőt (talán a 305-ös volt)
Azért bízzunk benne, hogy ez a kombibérlet nem ragad meg szigetüzemi szinten
Ki tugja hanyadik előremutató próbálkozás ez Nyugat-MO-n, ami jó, beválik, de mégsem terjed el.
- Kitalálták az iker-Bzt. Szép, jó, örülünk, készült 1 darab, aztán elfelejtettük.
- Kitalálták a kalauz nélküli közlekedést. Szép, jó, örülünk, aztán bezártuk a 22-es vonalat (mert ugye az az 1 Bz + 1 mv. a legnagyobb költség a MÁV-nál.) Most megint van (van még?) Nagyatádon, újra egy elszigetelt példa, ami nem terjed.
- Kitaláltuk a rugós váltókat, Meráfit. Nem csak nyugatra jutott, keletre is, de végül pont ezeket a vonalakat sújtottuk két pár vonattal, tehát manapság mindenhol kihasználatlan ez az infrastruktúra is.
- Kitaláltuk a feltételes megállásokat. Megint jutott nyugatra néhány feltételes megálló, aztán megint nem terjedt el.
Regionális közlekedésben akármilyen innováció, tényleges racionalizálás van, mindig megreked 1-2 próbaüzem szintjén, és véletlenül sem terjed el országszinten. Ezzel szemben a közlekedéspolitika mindig ezeket a relatíve hatékonyabb vonalakat sújtja visszafejlesztéssel.
Szóval nem várok csodákat, hogy hirtelen fejéhez kap minenki, és az RKI-k lázas kutatásba kezdenek, hol lehet további közös bérleteket bevezetni. Eddig is megtehették volna, ha érdekelné őket a tényleges alágazati együttműködés. Itt is a vasúttársaság vitte előre az együttműködés ügyét, a MÁV-ról ugyanez nem mondható el.
Gondoltam hogy elirtad(mert azt tudom(láttam már töbször is) hogy elég profi vagy itt Szombathely környéki vonat ügyekben azért is irtam hogy jó a végeredmény ahogy levezetted!Szerintem Sopron felé reálisabb mert ugye most hogy beálltak a Flirtek pár vilanygép felszabadult,Ludmilla helyzet meg azért elég behatárolt csörgöt meg gondolom nem igazán akarnak bérelni!
Elqrtam. Az akartam írni, hogy Szhely-Sopron 40p, összekapcsolás 10 perc, menetidő Csornáig 40 perc.
Na ja, van egy 4. opció is. Szhely Csorna deltán (rendezőn át), ca, 5 perccel kevesebb menetidő, a csatolás meg lehet Kapuváron vagy továbbra is Csornán, de ekkor jópár plusz menetvonal kellene a 8-ason, ami eléggé telített.
Rájöttem hogy alapjában jót irtál csak rosszul fogalmaztad meg("Sopronban az állás 40 perc")ez ugye a menetidö Sopron-Csorna között és igy már pontos is a számitás!!
Olyan megoldás nem képzelhető el, hogy a soproni rész megy úgy, mint eddig, a szombathelyi meg a 20-ason pl. a veszprémi gyorsok vagy az egyesített gyorsok menetveonalán Fehérvér-Veszprém-Ajka-Celldömölk Sárvár megállással. ez a zegi Ic-hez hasonlóan 3 óra 5 perc alatt megtehető egy kis forgalomátszervezéssel, így 15 perccel nő csak meg a menetidő?
Más kérdés, hogy kell-e teljes vágányzár, vagy csak 8-16 óráig, és máskor meg mehetnek a vonatok, azaz csak a nappaliakat érinti a dolog, ahogyan a 20-ason is volt. Ugyebár itt a pályán csak kapirgálni kell, és a biztber is okés. Persze a peronépítések okozhatnak némi akadályt, a napközbeni munkálatokon kívül is, de a lassújelezés és a kitérőbe járatás itt is megoldás.
Szombathelyről Sopronig 40 perc Sopronban az állás 40 perc, egyesítés 10 perc, az összesen 90 perc, de cserébe Csornán 12 helyett csak 2 percet áll, ez pedig így összesen 80 perc a 48 helyett, azaz ca. fél óra a növekmény.
Győr felé Szhely-Cdk 32 perc, Gépcsere 10 p, onann tovább 65 perc, majd gépcsere és egyesítés Győrben 10 perc. Azaz összesen 97 perc, most meg a Győrből való indulásig ez 80 perc. Azaz közel 20 perc a növekedés.
Buszos pótlással ez Szhely-Csorna ca. 70-75 perc, majd ott átszállás 5 perc, azaz 75-80 perc, a vonat 48+12-ével szemben, azaz 15-20 perc a növekmény.
Hátrány Celldömölk felé az erős forgalom, Sopron felé meg a szűkebb keresztmetszetű részek és a feszes menetrendek.
Azaz a legbölcsebb megoldás a kevert stratégia. Azaz reggel és délután-este vonat kerülővel, délelőtt és kora délután meg buszos pótlás.
Az, hogy mikor írnak ki egy pályázatot, mikor van az eredményhirdetése, arra hány ajánlat érkezett, az erősen publikus. Ld. a villamosbeszerzések kálváriáját!
Na meg bizonyos dolgokat lehet szivárogtatni. (Nem olyant, amiről 5 ember tud, mert azt könnyű lenyomozni, hanem olyant, amiről 100-an tudnak, mert akkor már nem annyira titkos az infó, és nyomozni sincs értelme. (Pl. Augusztusi menetrendtervezet szeptemberi kiszivárogtatásának.)
Iszonyatosan gyanús ez a nagy csend, nem jót sejtet... :(
A méltán népszerű televíziós sorozat Kapuvár című része, ami inkább a GYSEV történetének és vonalának bemutatása Berényi János elnök-vezérigazgató segítségével. A műsorvezető Borbás Mária, aki még a V43-as mozdony vezetésével is megpróbálkozott - kevés sikerrel :)) ez 7:00-tól látható. A film 2001-ben készült.
Én csináltam a képet, és ugye az Ikvahíren jelent meg. Szeretném leszögezni, hogy nincsen semmilyen "esetleges politikai üzenetet"! Csupán poénból készült, a nevek összecsengése miatt. Üdv.
Kedves Topictársak,kérlek Titeket,semmiképpen se figyeljétek az esetleges politikai üzenetet,kizárólag a topictémához illő vicces képet szerettem volna megosztani Veletek! Chabie
Kösz. Ebből következik, hogy Flirtnek kell lennie.
Amúgy mi értelme a mostani kavarásnak? A két lényegi változást (Körmend-Szhely új járat; 9180-as fél órával előbb jön, pótolván a decemberben leállított Bük-Szhely reggeli betétjáratot.) leszámítva csak variálgattak egy kicsikét a végimenő vagy nem végigmenő szerelvényekkel, és Lövőre helyezték át a fő kereszteket. a reggeli vonatoknál meg Nagycenre és Acsádra. Na meg késő délután a Szombathelyi tartózkodás lett túlságosan feszes. Na annak mi értelme van, hogy a 9154-64-74-68 áll pár percet Szombathelyen, míg a 9184-56-66-58 meg eléggé feszesen keresztez Szombathelyen. Természetesen az ellenpárjuk is 5 percet csúszik.
Segítséget szeretnék kérni Tőletek, egy gőzmozdony újjávarázsolása érdekében.
Az országban másodikként Dunaújvárosban (Sztálinvárosban) volt úttörővasút a Vidám Parkban, amit 1958 május 1-én adtak át. Később járműpark egy része a Budapesti Úttörővasútról érkezett (1962-ben Camot 001 PIRI .., SZABOLCS, ami sajnos szomorúan fejezte be pályafutását.)
1958-ban kapott egy aranyos gőzmozdonyt is, Ózdról a OKU 39. sorozatjelű 285,001 pályaszámú MUKI t. A mozdony egyébként 1894. október 19-én készült (műtanredi vizsga) a gyártó Orenstein & Koppel cégnél, a németországi Berlin-Drewitz-ben.
Mivel nem szeretnénk, hogy a Camot 001 sorsára jusson a MUKI,
. A megnyitóra Nagy Géza újpesti karosszériagyárában készült el az egyedi gyártású Camot 001 psz-ú motorkocsi és két mellékkocsi vörös-ezüst színben. A járművet a hazai kisvasutakra kifejlesztett gyorssínautóbusz építési elvek szerint készítették, ezért 80 km/h engedélyezték. /1962 után a dunaújvárosi Úttörővasúton közlekedett, majd mintegy 10 éves tárolás után elbontották, mert sem a Közlekedési Múzeum, sem pedig a MÁV nem tartott rá igényt. A jármű elejéről megmentett Úttörőjelvény ma a Gyermekvasút múzeumában tekinthető meg .
ezért a felújítási munkát iskolánk, kollégáim, tanítványaink vállalták.
Jelenleg az anyagi források csak egy alapos külső rendbehozatalt tesznek lehetővé, de mi tovább gondolkodunk! :-DDD
Kérjük, aki tud, segítsen minden olyan dokumentummal, ami a MUKI-ról készült, és ha esetleg van németországi ismerőse valakinek, aki az egykori Orenstein & Koppel cég dokumentációihoz is hozzáfér, nagyon megköszönnénk.
A projekt vezetője: OROSZ CSABA Dunaújváros tűzoltóparancsnoka, a munka irányítója az ISD Dunaferr részéről Kismoni László az ISD DUNAFERR Zrt. Képzési és Fejlesztési főosztályvezetője. A munka meg az iskolám tanműhelyében zajlik hétfőtől (03.17), kollégáim, és a tanítványaim szorgos munkájával.
Új menetrend lesz áprilisban A 15-ös vonatai változnak egy kicsikét. A 21-esen meg lesz egy csonkamenet Körmendtől Sopronig. Az nem derül ki a menetrendből, hogy Körmendre milyen módon jut le az onnan induló szerelvény.
Állitolag terelés lessz Celldömolk felé úgy hogy Szombathelyröl 30 perccel elöbb fognak indulni az IC-k(kivétel a 917-es),de ez is január elei info azóta meg siri csend van!
Szükségem lenne Raaberbahn feliratú halberstadti kocsikról jó minőségű, részletes fotókra, vasútmodellhez. Feliratok, pályaszám, REV dátum látszódjon. Aki tud segíteni, azt kérem, a publikus email címemre írjon.
Mit lehet tudni? Mikor kezdik el a Csorna-Porpác vonal villamosítását? Hogy történik a megvalósítás? Lesz vgzár, terelés, buszos pótlás? Mikorra fejezik be?
Van. Láttam pár napja, valamikor délután dupla ment Szombathelyről (vagy Gotthárdról?) Sopronba. Utasforgalom nem indokolja, csak üzemi okok miatt lehet ilyen.
Van egy önkiszolgáló a Baross és a Bajcsy sarkán, jó a kaja, és be lehet férni babakocsival is (nincs lépcső, csak egy küszöb). Ha nincs épp nagyon tele, akkor nem lehet gond a manőverezés.
Egy öregúr le akarta selejtezni a kocsiját, és az autóbontó helyett a GYSEV Bobóját vette igénybe erre a célra. De ezúttal nem járt sikerrel! Ráadásul színvak, és vasúti átjáróban előz. Remélem egy jó időre búcsut mondhat a jogsijának!
Mármint úgy értem, hogy az Okoskánál egy egység egy 3 kocsis vonatnak felel meg, a csatolt 6 kocsisnak, itt meg a szóló 2,5 kocsisnak, a csatolt meg 5 kocsisnak.
Nem reklámozták túl, mert sosem szokták ezt a vonatot hirdetni (tul. képp. üzemi különvonat), másrészt formabontó módon a MÁV-tól kellett gépet és embert hozni. Kivételes.
De ugye az engedélyezett vonathossz (MK135-ös kompresszorral) 200m, az azért nem játszott (szinkron még lehetett volna, ha a sűrítők működnek együtt, de nem teszik), a púpos a 190kN-os tengelyterhelése miatt nem, más meg ugye akkoriban nem volt (nem mintha a Lúdanyó megoldaná a kérdést... :))
Illetve egy 5X47 anakonda sem nagyon passzolna, mert 4 megy együtt, azt kellett volna min. duplázni, az meg a közvetlen működésű (értsd vezérlőtér nélküli) fékezőszelep miatt nagyon erősen kontraindikált.
Előtte 1, vagy 2 évvel volt egy menet Veszprémbe, szintén a nyugdíjasokkal, de azt MÁV csörgő húzta, alkalmas vontatójármű hiányában (a bobó kevés, a púpos nehéz lett volna :) ).
Vajon ez a kép mikor készült az Eplény és Veszprém közötti viadukton áthaladó GySEV szerelvényről? Idén jártak arra vágányzár miatt pár napot zöld-sárga Bh-k, de azok közül az egyik Bdh volt, úgyhogy ez biztos jó régi kép (annó' a Púposos különvonat csak Pannonhalmáig ment, igaz?).
Így van. Na de 1. párhuzamos busz gyakorlatilag nincs. 2. Örüljünk, hogy megtették az első lépést. Az egyéges bérlet egyes helyeken talán fontosabb is, mint a közös a km-számítások tördelése miatt.
Tisztelt 480 025.Nekem is megvan a menetrendje,ahogy lejjebb írtam egy hozzászólásban. A 24-én biztos lesz a menet,hivatalosan még más időpont még nem jött ki.Nincs még annak menetrend rendelve.
Ha valakit érdekel akkor Jan 24-én próbamenetezik a harmadik flört.Pusztaszabolcs-Sopron-Lövő és vissza útvonalon.Indusi tesztelés lesz.Várhatóan 11 óra magasságában van Győrbe.
Ha érdekel a teljes menetrendje akkor agy e-mail címet.Arra elküldőm.
Nem! Én a szerződés aláírásának a napját mondom első napnak (a kivitelezővel, a megnyert közbeszerzés után) a villamosítás terén.
A tavalyi nekirugaszkodás sajnos nem jutott el idáig. Akkor a pályázat kiírásától még hangos volt a média, de a kudarcos végeredményről mélyen hallgattak.
Pár napja valahol olvastam, hogy a 17-es kezdik villamosítani. Na de most rá akartam keresni a cikkre, de hiába ütöm-verem a google-t és a Vas Népe oldalát, nem találom a cikket.
Ne haragudj de ez az üzenet számomra értelmezhetetlen mert én egy átlag alap ismeretekkel is alig rendelkezö ember vagyok.Nem tudnád egyszerü paraszt nyelven leirni hogy mi a megoldás?
Sziasztok nem tudjátok hogy az "állomási utastájékoztató"mikor fog müködni mert a teszt üzenben a googlen müködött rendesen csak a firefoxon nem most meg egyiken sem müködik!!
Ha megéhezik, eszik az asztalnál. Ha kimegy, akkor addig max. nem állít senki zöldet. Szerinted Fertőszentmiklóson nem kell senkinek 12 óra alatt kimenni? Megoldják. A 4-5 vonat elvan a vonalon, ha épp nem kell váltót-jelzőt macerálni, akkor nagyon jól megvannak anélkül, hogy bárki is lesse a piros vonalakat a tévében.
Zalaszentivánban is úgy láttam, hogy többen vannak? Van ugye az állomási. Ott indokolt, mert eléggé nagy csomópont. Na meg a KÖFI-nél is vannak emberek. Vagy csak kettő van ott? Egy Boba (kizárva)-Ukk (kizárva)-Zalaszentiván (kizárva) és egy Zalaszentiván (kizárva)-Őriszentpéter?
Az előbb arról volt szó, hogy sok dolga van annak az egy főnek! Na de ha megéhezik, vagy elmegy a mellékesbe, vagy hívják telefonon akkor ki figyel oda a rendszerre? Főleg akkor, amikor 4-5 vonat is a vonalon van egyszerre.
Egy ember van csak ott? Akkor nem lehet könnyű neki. Azt hittem, hogy ketten vannak, van egy állomási (Körmend) és egy vonali irányító (Ják, Egyházasrádóc, Csákánydoroszló, Alsórönök).
No, de azért lássuk be, hogy a forgalmi irodákat úgy szokás építeni, hogy onnan az állomásra közvetlenül ki lehessen lépni, ne kelljen sokat gyalogolni, és ez még akkor is igaz, ha nincs menesztés.
Tényleg? Hol? Milyen okokból? Hova, kinek, miért kellene gyalogolni? Szerinted minek a rövidítése a KÖFE-KÖFI?
Megsúgom, az az egy szem forgalomirányító az asztaltól sem nagyon tud felkelni, nemhogy a térre futkosson! Mi dolga is lenne ott?
de ahol van, ott azért általában a vágányok közelében van
Ahol ott van, ott azért van ott, mert ott volt hely neki. De ahol a régi helyén maradt, ott sincs semmi jelentőssége annak, hogy 2m, vagy 20km távolságra van a sínektől.
No, de azért lássuk be, hogy a forgalmi irodákat úgy szokás építeni, hogy onnan az állomásra közvetlenül ki lehessen lépni, ne kelljen sokat gyalogolni, és ez még akkor is igaz, ha nincs menesztés.
Persze nincs minden állomáson forgalmi iroda (ugyebár KÖFI van), de ahol van, ott azért általában a vágányok közelében van.
Nem azt mondom, hogy így rossz, csak kissé furcsa. Ahogyan az egész állomás.
Ugyanis van egy felüljáró, amit nem érdemes használni, mert messze esik a vonatoktól. Jó, igazából nem is ez az elsődleges célja, hanem a vasút két oldalának az összekötése, amit a törvények alapján mozgáskorlátozottaknak is használhatóvá kell tenni. Emiatt lehetne pl. korlátlift, de a gyerekkocsik miatt jobb a felvonó.
A buszállomástól a felüljáró ugyan közel van, de hiába megyek át a peronra, ott nincs jegyváltási lehetőség. Azaz, ha az 5. vágányhoz megyek, a buszról, és nincs jegyem, akkor szívás az egész. Jó lenne egy jegyautomata a 3-5. vágány peronjára.
Kétszintes. Na de azt hittem, hogy az emeleten az állomásfőnökság és lakások vannak. Ennek az a reális oka, hogy a földszinten, a vágányok felőli oldalon nincs olyan bejárat, ami egyértelműen utalna a forgalmi irodára. (Ajtó, táblával ellátva. Mert egy forgalmi irodának célszerű, ha a vágányok felől (is) van bejárata.)
Persze, most már, hogy nincs menesztés, ez nem annyira létszükséglet.
A KÖFI műszaki része, amúgy hol van? Gondolom a vezérlőterem az emeleten van, ahol a forgalmi iroda is.
Jártam ott, a felújítás okés. De a rövidesen megnyíló büfén, és a pénztárakon kívül szinte semmi sincs a földszintjén. Van még a végén pár helyiség, de azokon semmilyen címke nincsen, és a felső ablakon bekukucskálva úgy tűnik, hogy még átépítés alatt vannak.
A Víztorony épülete bár felújított, de nem tűnik túlságosan élőnek. A pft meg megint egy külön épület.
Na de akkor hol van a forgalmi iroda, és hol van a KÖFI?
Teljesen összevonod a referencia, és a pénzügyi alkalmasság feltételeit.
Műszaki alkalmasság, hogy az EU országaiban működő vasúttársaságoknál kell lennie összesen 9 db két vagy három áramnemű mozdonynak, ami azonos típuscsaládból származik, mint amit ajánlanak. És ezeknek minimum 1 éve működnie kell, 94% fölötti rendelkezésre állással.
Pénzügyileg, meg a megajánlott típuscsaládból kell lennie 9 milliárd bevételnek, az elmúlt 3 évből. Ami bárhová történő eladást jelent.
Bizony, bizony, amíg arról volt szó, hogy a Cargo veheti meg nem volt semmi gond, csak ennek beintettek és a nagy cégnek kell venni gépet, ezért van sajna a pályáztatás.
és azt sem írja, hogy az eu-n belül eladott mozdonynak kell lennie a 9 milliárdos bevétel igazolásához. pl Amtrak ACS-64-ből biztos több volt a bevétel 2013-ban....
Ne vedd személyeskedésnek, de mennyi közebeszerzési pályázatot csináltál ez elmúlt 20 évben?
Ha azt akarnák írni, amire Te gondolsz, akkor a következő lenne:
Alkalamtlan az ajánlattevő, ha az elmúlt 3 évben:
A megajánlott típusú mozdonyból nem értékesített egyszerre egy EU vasúttársaságnak minimum 9 db-ot.
A társaság nettó árbevétele a megajánlott mozdonytípus értékesítéséből származóan nem éri el az elmúlt 3 évben a 9 milliárd nettó forintot. Az értékesítésnél a nem a teljesítés, hanem a teljes kifizetés időpontja mérvadó.
Ehelyett ez szerepel:
A megajánlott típuscsaládból nem értékesített EU vasúttársaságnak min. 9db-ot.
A típuscsaládból számazó mozdonyból nem volt min. 9 milliárd bevétele.
Vectron ügyben előbbrébb járnak, mint gondolnád. Nem tartanám kizártnak, hogy látványterv is van rájuk. :) Sőt, kiemelten kezeli a Gysev cargo a törökrománbolgár piac felé nyitás jegyében, hogy a montanak sem voltak kizárva még nem is olyan régen. De inkább lesz az is vectron.
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező: P1. ha a részvételi felhívás feladását megelőző három üzleti évre vonatkozóan, a közbeszerzés tárgyából (kettő, vagy három áramrendszerű univerzális villanymozdony, a szállításra felajánlott típuscsaládból) származó nettó árbevétele nem éri el a három év összességében a 9 000 000 000 HUF-ot."
"sehol sem írja, hogy egy vasúttársaságnak,"
Te magad idézted:
"Európai Unió területén működő vasúttársaság részére legalább 9 db normál nyomtávú két áramrendszerű, vagy három áramrendszerű univerzális villamos mozdony leszállítását végezte."
"Pl a vectronból 2012. decemeber 21.én adták át az elsőt a DB Schenker Rail Polska-nak."
Nem átadni kell:
" A referencia mozdonyoknak a megajánlott kivitel alapjául szolgáló azonos járműcsaládból kell származnia, és a részvételi felhívás megjelenésének időpontjában már legalább 12 hónapja üzemelnie kell és ezen időtartam alatt átlagban minimum havi 94%-os rendelkezésre állással kell rendelkezne."
Európai Unió területén működő vasúttársaság részére legalább 9 db normál nyomtávú két áramrendszerű, vagy három áramrendszerű univerzális villamos mozdony leszállítását végezte.
Azaz, az elmúlt 3 évben lennie kell leszállítva az eu-n belül bármilyen két, vagy három áramnemű mozdonyból 9 db-nak. Szerintem van ilyen a siemensnek. Pl a vectronból 2012. decemeber 21.én adták át az elsőt a DB Schenker Rail Polska-nak.
sehol sem írja, hogy egy vasúttársaságnak, sehol sem írja, hogy kifizetve kell lennie.
Siemens simán játszik, ha csak valaki megint nem mondta meg neki, hogy ne induljon. (Lásd még flirt tender, a kedves vezető által beigérve a stadlernek)
A siemensnek ott a 1216, 1116 mint referencia.
A vectronról meg ad gyártói nyilatkozatot,hogy ugyanaz a család.
"Alkalmatlan a részvételre jelentkező (közös részvételre jelentkező): M1. ha a részvételi felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három év összességében (36 hónapban) nem rendelkezik legalább közbeszerzés tárgya szerinti, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával, amelyben az Európai Unió területén működő vasúttársaság részére legalább 9 db normál nyomtávú két áramrendszerű, vagy három áramrendszerű univerzális villamos mozdony leszállítását végezte,........
A referencia mozdonyoknak a megajánlott kivitel alapjául szolgáló azonos járműcsaládból kell származnia, és a részvételi felhívás megjelenésének időpontjában már legalább 12 hónapja üzemelnie kell és ezen időtartam alatt átlagban minimum havi 94%-os rendelkezésre állással kell rendelkezne."
Nem,hogy nem üzemel 12 hónapja az MRCE-nél (a lengyeleknél se),de még nem is szállítottak le 9 db-ot.
Árubeszerzés Adásvétel A teljesítés helye: H-9400 Sopron, Batsányi u. 15. GYSEV Zrt. Gépészeti telephely.
NUTS-kód HU221
A szerződés vagy a beszerzés(ek) rövid meghatározása:
Új gyártású, 4 db legalább két áramrendszerű, és 5 db legalább három áramrendszerű, univerzális villamos mozdony szállítása. 20 éves időtartamra meghatározott karbantartási munkafolyamatok, utasítások elkészítése, átadása évi 200 000 km futásteljesítmény mellett, szoftverfrissítés. Alkatrészjegyzék átadása elektronikus formában. Konszignációs raktárba alkatrészek biztosítása, az első mozdony átvételét követő 30 napon belül.
Teljes mennyiség: Új gyártású, 4 db legalább két áramrendszerű univerzális villamos mozdony és 5 db legalább három áramrendszerű univerzális villamos mozdony szállítása. A leszállított mozdonyoknak vasútüzemi hatósági engedéllyel kell rendelkeznie az alábbi országokban történő közlekedéshez: A 4 db legalább két áramrendszerű villanymozdony tekintetében: Magyarország (MÁV, GYSEV), Németország (DB), Ausztria (ÖBB, GYSEV), Románia (CFR). Az 5 db legalább három áramrendszerű villanymozdony tekintetében: Magyarország (MÁV, GYSEV), Németország (DB), Ausztria (ÖBB, GYSEV), Románia (CFR), Szlovénia (SZ), Csehország (CD), Szlovákia (ZSR), Lengyelország (PKP).
Ha laptopom lenne, akkor sokkal többet ütnék mellé.
Volt egy billentyűzetem, azt használtam 6 évig, már jól ment rajta a vakongépelés, de 3 éve új gépet vettem, és új billentyűzetet. Valahogy azóta sem tudom rendesen megszokni az új billentyűzetet.
Azért nem, így tényleg nem a legszerencsésebb megoldás. Terheseknél főleg! Személynél még elmegy, mert 4 kocsi=100 méter ökölszabálynak jó. Persze nagyon nem mindegy, hogy 23,74 vagy 26,5 a kocsi, de azért a kocsirendező sem látja pontosan, hogy 94,96 vagy 106 méter a hátralévő hely.
Ez igaz, de hallottam már tolatási bemondásokat. Személyvonatnál a kocsihossz alapból a 24-26 méterest jelenti, terhesnél meg ca. a felét. Hangos meg már mondott be olyant, hogy Szili mehet az 5.-re!
A motorkocsi vonatszámban közlekedett, így vonat volt. Az forgalmi szempontból teljesen mindegy, hogy egy darab motorkocsi, mozdony vagy egy hosszú szerelvény közlekedik így, attól még vonat. A gépmenetben közlekeő mozdony is mozdonyvonat, ott sem a mozdonynak kérnek/adnak engedélyt, hanem az xxxx sz. vonatnak.
Nem tudom, Sopronban hogy mondja be a hangos (nem figyeltem), de erre mifelénk személyvonatot mond a hétkocsis ingának ugyanúgy, mint a szóló Flirtnek, vagy az egymagában közlekedő Bz-nek is.
1.2.129. Vonat Általában a nyílt vonalon történő közlekedés céljából forgalomba helyezett, előírás szerinti jelzőeszközökkel felszerelt, megjelölt olyan szerelvény, melynél működő mozdony, továbbá vonatszemélyzet van. Forgalmi szempontból vonatként kell kezelni a jelzőeszközökkel felszerelt, megjelölt: a) egyedül közlekedő mozdonyt (mozdonyokat), b) egyedül vagy pótkocsikkal közlekedő tehervágánygépkocsikat, önjáró munkagépeket is.
1.2.65. Mozdony (vontatójármű) Vonóerő kifejtésére, vasúti elegy továbbítására és rendezésére alkalmas jármű, mely rendelkezhet utas- vagy poggyásztérrel is. Mozdonynak kell tekinteni az önjárómunkagépeket is.
Többen írták, hogy már februárban vagy júniusban visszaadja a GYSEV a bérelt ÖBB gépeket, mivel Vectront fognak venni. Nekem hangzik kacsának vagy van benne ráció?