FIGYELEM! A topicban sajnos már nem lehetséges egyenesen az azt indító szakemberhez - Dr. Treuer Tamáshoz - fordulni az esetleges panaszokkal! Kérjük kedves látogatóinkat, hogy amennyiben sürgős segítségre lenne szükségük, ne a topicban próbálkozzanak, hanem forduljanak a megfelelő szakrendelésekhez!
Megértésüket köszönjük:
a moderátorok
Nekem ma van a bankettem, pár nappal ezelőtt feljött valaki, hogy olvassa fel, mi lesz a menü. Mondja, mondja, rávágom, hogy hát ez nem túl sok egy estére. S errefel aszongya, hogy ez csak az előétel. Jóvan. Max. kireped a gyomrom. Legalább kértem vega menüt, mondjuk azért a pénzért ki is nyalhatják a seggemet, mindegy. Kívánjatok kitartást nekem is.
mi is mindig úgy csináljuk,hgy R vesz rendes kaját és azt eszik én meg abból lopok egy kicsit...amióta így eszünk,azóta kevesebbet hányok,mert nem hiányoznak annyira az ízek.
enél csak az a szarabb,amikor esőben nem akarsz gyorsan menni, de egy állat kamionos úgy gondolja, hogy tud ő 90nel is menni, és meglelőz..... aztán persze jön szembe valami......
a legrázósabb nekem is mindig az este. Délután nehéz épkézláb kaját szerezni a rendelőbe, a pék van közel, a cba már messzebb. Este meg ki vagyok éhezve, hiába lenne elég egy zsömle, az tészta, fúj, inkább gyümölcs, attól még éhes maradok, dobjunk rá egy kis kekszet meg csokit, de basszus még mindig éhes vagyok, végül jön a zsömle vajjal... szóval rémes vagyok esténként. De tegnap még azzal is ügyes voltam. Reggelire ettem túró rudit meg 2,5 dl jogit, a west endben ebédeltünk, ettem a B. hamburgeréből meg sültkrumplijából (toccs-toccs a zsírtól), délután ettem egy sajtos croissont a péknél, utána meg bementünk a családomhoz, mert apu épp akkor jött haza Ukrajnából. Megengedtem B-nak, hogy igyon vodkát, majd én vezetek haza. Erre anya elkezdte etetni a népet pizzával meg csokis keksszel (olyan HIT-félével, csak nem HIT volt). Mondtam, nem vagyok éhes, ettem croit a rendelőben, de csak tukmálta. Húgom jól leosztotta, amikor már vagy hatodszorra tolta a képembe a pizzát. Már 9 lett, mire elindultunk, na addigra már megéheztem. megettem 2 kekszet lassan, pont elég volt. Majdnem meghaltunk az M0-son, olyan keskeny, gyűlölöm, rohadt kamionok, jobbról a kamion, balról a betonfal, teljesen be voltam szarva, legszívesebben becsuktam volna a szemem... utána besoroltam jobbra a kövi kamion mögé, én többet nem előzgetek ott... szerencsére hazaértünk élve, a főúton már nem volt gond, csak azt a tetves M0-st gyűlölöm. Na, a lényeg, hogy a feszkóra ittam egy deci vörösbort, és nem ettem már semmit, szóval éhes se voltam és megálltam a nassolást. Yessss. (csak a gánny hamburger meg krumpli bántja a szememet, az ócska kaja, hiába finom)
node lépek takarítani vagy mi a szösz :-) (kutyaszösz)
ügyes vagy! :) én most ittam egy nagy bögre meleg kakaót,mert hideg van...
én pont fordívta szoktam elszúrni,reggeli és ebéd kb megvan,de reggeli elég rendes,mert nem is tudnék elmenni sehova éhes hassal,az ebéd már khöm...szóval izés,de van és a vacsin próbálok spórolni...aztán bekattanok úgy hajnal 1 körül az éhségtől meg hogy nem tudk aludni korgó pocival és elszabadul a dolog...
Asszem apu akkor fogta fel a betegségem komolyságát, amikor rádöbbent, hogy tényleg meghalhatok. Valamikor áprilisban volt asszem, a teraszon ültem egy délelőtt (T-hegyen), felhívott, beszélgettünk, aztán elsírta magát. Munka közben. Lesokkolt. Ez épp a nemevős korszakomban volt, úgyhogy akkor az ő kedvéért vettem erőt magamon és elkezdtem enni.
Ma eddig ügyes vagyok. Reggeliztem. Egy pohár kefirt meg 2 rozskenyérizét, tudjátok az a száraz-ropogós cucc, Vasa néven fut, nekem Tescósban van. Na szóval 2 olyat margarinnal meg dán szalámival. Ez tökjó. Mindkét szeletre 2-2 karika szalámit tettem, pedig 5-öt szedtem ki a csomagolásból, és az utolsót vissza tudtam tenni. Nem a fejembe tettem. És jóllaktam vele, nincs késztetésem kiüríteni a konyhát vagy nassolni valamit. És _reggeliztem_. Gyakran ott szúrom el, hogy nem reggelizek, csak döntöm magamba a kávét, esetleg egy jogit, és délutánra szétesek az éhségtől, és olyankor valami péksütit vagy kekszet vagy hasonló szart eszem. Amitől bűntudatom van, nem azért mert sok (néha azért is), hanem mert elszartam, mert üres kalóriák, semmi hasznos anyag. Ugyanazt a kalóriát összeszedhetem gyümiből is, rozskenyérbigyóból és társaiból, szóval értitek. De a "normális" kajánál is mindig félek, hogy abba tudjam hagyni, és most ugye egyedül vagyok itthon, simán felfalhattam volna az összes crispy kenyeret meg az összes szalámit és mehettem volna a wc-re, de már előre elhatároztam, hogy itt és most a reggelivel kell foglalkozni és nem cseszhetem el. És nem csesztem el. És bennem van egy finom és tartalmas reggeli.
Mielőtt jobban belelovalnám magam a saját vállam veregetésébe, szépen nekikezdek felporszívózni a házat, mert 5 centi macska- és kutyaszőrön járok-kelek :-]
Kitartást nektek, csak az aktuális étkezéssel foglalkozzatok, gondoljátok végig, mire van szükségetek, és csak azt egyétek meg. Tilos a wc-n gondolkodni!!
(drukkoljatok, hogy a nap többi részében is okos legyek, szükségem van rá, mert megyünk B családjához meg ismerőseihez, ahol mindig terülj-terülj asztalkám van. Ennem kell, ez nem vitás, csak ne faljak. Okosnak kell lennem.)
nem.úgy gondolom....vagyis nem tudom,hogy gondolom,mert talán most túl friss az egész és csak muszáj valahogy magyarázni..de valahogy úgy gondolom,hogy vele is egy hasonló helyen ismerkedtünk meg és onnan nőtte ki magát a kapcsolatunk,de akkor is mindketten kötődtünk ahhoz a helyhez.azt hiszem az ilyen helyek azt az illúziót keltik,hogy az ember segítséget kap,ami igaz is,de talán nem pont azon a szinten,amire nagyobb szükség lenne,hanem kicsit ilyen tűzoltás szerűen,de aki ilyesmi helyeken van az nem fog meggyógyulni...nemhogy ettől nem fog meggyógyulni,hanem úgy gondolom,hogy ha amúgy kap segítséget pl dilidokitól,még akkor sem.lehet,hogy ezt most csak a szomorúság és tehetetlenségérzés mondatja velem,de szerintem ott egymást húztuk le és segítség álcája mögé bújva vetélytársakat kerestünk magunknak...és ok,nem én nem ettem helyette,nem én dugtam le az ujját a torkán,én nem tudtam volna helyette szaksegítséget kérni és még csak az anyja sem vagyok...voltam...és nem tudom mi lett volna,ha akkor ott neki mondom at,hogy ez a hely nem jó neked (főleg úgy,hogy én is ott voltam) csak....mindegy,hagyjuk,ez hülyeség...csak kell pár nap ás okés lesz....
Valahol agy könyvemben olvasgattam, hogy annál jobban foglalkozunk/törődünk/aggódunk a másik emberért, minél közelebbi rokon, és ennek valószinűsége többek közt a földrajzi távolságától és a kapcsolatainktól is függ - ha a szomszéd leugrik a tizedik emeletről (az enyém leugrott), akkor érezzük, hogy talán tehettünk volna valamit megelőzni ezt. Vagy említhetném a lányom egyik osztálytársát aki sokszor járt nálunk, és mindenféle családi és tanulmányi probléma oda sodorta, hogy (szándékosan?) nem adta be magának a szükséges inzulint és meghalt - érettségi előtt két héttel. Én három napig szinte nem tértem magamhoz. Olyanokért akikkel nem vagyunk kapcsolatban, vagy földrajzilag távoli emberekért sokkal kevésbé aggódunk.
Mi emberek nagyon segítőkész lények vagyunk, de van aki nem tud sikítani, helyesebben van akinél ilyen viselkedési furcsaságok (pl nemevés) a sikítás, és képtelen a problémáit szóban kimondani, segítséget kérni.
Racionális érveket hozhatunk, hogy miért nem a mi sarunk ez, és valóban hová jutna a világ ha mindenki bánatát a vállunkra vennénk, de én is ilyen hütyü vagyok, hogy mélyen érintenek az ilyen visszafordíthatatlan események. "Talán csak kicsit kellett volna jobban törődni vele, talán két jó szó és odafigyelés használt volna" - gondolom ilyenkor vagy elgondolom mekkora az az erőfeszítés amit még megtettem volna, hogy ez ne történjék meg. Persze ez nem jelent semmiképen konkrét "felelőséget", csak olyan értelemben, hogy a körölöttünk lévő világot mi magunk is alakítjuk, de azért húzunk egy képzeletbeli vonalat (jogos önvédelemből), hogy "na ezekhez a dolgokhoz már nincs közünk - nincs felelőségünk". Annak a kélrdésnek - szvsz - nincs értelme, hogy "valóban" felelősök vagyunk-e, csak annak, hogy mit érzünk erről. Úgy gondolom a "részem volt benne" egészen pontos kifejezés az ilyesmire.
Bocsánat rosszul írtam, igazság szerint a szervezet ha éhezik, akkor izmot kezd el először bontani, mert azt könnyebb, és utána zsírt, ezért a fogyókúrázóknak mindig el is mondják, hogy nem szabad megvonni sem a szénhidrátot, sem a fehérjét a szervezettől ls vissza kell pótolni az aminosavakat.
hétfőn anorexia okozta szívbetegség miatt halt meg egy kedves ismerősöm.17 éves sem volt.úgy érzem részem volt abban,hogy ide jutott...szerintem ezért volt az elmúlt pár napos mélyrepülés.
Egyértelmű. 10-15% zsír szükséges ahhoz, hogy valakinek rendben legyen a hormonháztartása is.
Ha ez nincs, akkor a szervezet nem tud miből táplálkozni, izmot kezd el lebontani, hogy átalakítsa szénhidráttá, amiből az agyat táplálja (az agynak prioritása van, mint vezérlő rendszernek). Az izombontó élettani folyamatok pedig az izmot nem különböztetik meg, akkor is bontják ha az a karon található, meg akkor is, ha az a szív. Részletesen utána tudsz nézni a folyamatnak az élettan könyveidben.
Atyaeg! ez nagyon durva,nem is tudom mit mondjak... Ennek koszonheto,hogy felmentel 42-re? Mondtak,hogy ez egyertelmuen az eveszavar oka? Csak kozhelyeket tudok puffogtatni,azt meg nem szeretnek,ugyhogy csak nagyon sok erot kivanok es remelem,hogy hallunk feloled hamarosan. Egyebkent en is korhazi gyakorlaton vagyok. Hogy birod ezt igy? El sem tudom kepzelni...
Juta! Olyan jo ezt olvasni komolyan. Nekem most nagyon szar, nagyon visszaesos periodusom van es kezdek elkeseredni. De ha bele gondolok,hogy volt mar ilyen es annak is vege lett akkor jobb egy kicsit. Minden napot ugy fejezek be,hogy a kovetkezo jobb lesz es van is amikor jobb,maskor nem... Ma nem volt jobb, este volt egy H, nem is az volt a legnagyobb baj,mert nem volt komoly. Inkabb az,hogy utana megettem kb 300 g cornflakest azt meg mar nem tudnam es nem is akarom H,es ilyenkor jon a teljes megsemmisules,hogy megint elrontottam,megint nem sikerult es holnap reggel megint ezzel az erzessel fogok kelni... Rettegek a hizastol,es elkeserit,hogy heti 9-10 ora aerobikkal eppen tartani tudom a sulyom,es kezd megijeszteni az is,hogy eletemben eloszor tenyleg _dagadtnak_ latom magam,pedig mindenki eszre veszi,hogy fogytam es mondjak,hogy sokvany vagyok. Ilyen meg legrosszabb korhazi idoszakomban sem volt :-( Hajlamos vagyok mostanaban arra is,hogy 1-1 szar nap utan azzal nyugtatom magam,hogy beteg vagyok,ez a tunetem kvazi "megengedhetem magamnak". Ti gondoltatok mar ilyenre?
