antológia (gör.) 'szöveggyűjtemény', a görög szó eredeti jelentése 'virágfüzér'.
Ez legyen olyan szempontból is szöveggyűjtemény, hogy lehet szövegelni is! :)
Január 10-én múlt 192 éve, hogy Kővágóörsön megszületett Bozzai Bozzai Pál költő, a márciusi ifjak egyike.
Bozzai Pál
Bozzai Pál
Hervadó szerelem.
Pusztaság a világ, Kert az én kebelem, Egyetlen virága Hervadó szerelem... Hervadó szerelem Bús árnyéku fája, Könnyem nedvesiti, Fájdalmam táplálja.
Kert az én kebelem, Gondatlan kertésze Vajon melyik lehet: A szív-e, az ész-e? Talán mind a kettő, S míg egyik ültetett, Másik kitép reményt És emlékezetet.
És a kert virági Már-már elveszének, Összetiprák őket Zajgó szenvedélyek... Mit állsz még te benne, Hervadó szerelmem! Terhes, reményvesztett Kínodat viselnem!
Elmúlt örömidnek Emléke nem éltet... Oh hadd szakasszam ki E kínos emléket!... Mert él még az, noha Illatját nem érzem; Virági elhulltak, Tövisétől vérzem.
Nem! ne távozz' tőlem; Ágyán gyötrelemnek Hamarább lesz talán Vége életemnek: Csak mikor lelkemet Már ki kell lehelnem, Akkor szállj el tőlem, Hervadó szerelmem!
Köröttem csend – és temető. Csak néha suttog valami, csak néha lehet hallani: ez ő, ez ő, ez ő! – Azután minden újra csendes, és álmodik a temető.
Én hajtott fővel ballagok, s a néma árnyak szembe jönnek, s a sírkeresztek rámköszönnek, és mind az igazi Nagyok – Én, a halottak ismerőse, révedő szemmel ballagok.
Utánam huhog a Jövő, a Múlt, Jelen, a sok kereszt, s az árnyak kara zúgni kezd: ez ő, ez ő, ez ő! – Azután minden újra csendes, és álmodik a temető.
Van úgy az ember, hogy `álmodozni` vágyik, mégsem jut messzebb: - riasztó úton - csak a valóságig.
Van úgy az ember, hogy bár `szólani` vágyik, mégsem jut messzebb: - tétova úton - csak a hallgatásig.
Van úgy az ember, hogy `bátorságra` vágyik, mégsem jut messzebb: - bénító úton - a megalkuvásig.
Van úgy az ember, `ôszinteségre` vágyik, mégsem jut messzebb: - ösvényes úton - csak a hazugságig.
Van úgy az ember, hogy `építeni` vágyik, mégsem jut messzebb: - vak-sötét úton - csak a rombolásig.
Van úgy az ember, hogy bár `szállani` vágyik, mégsem jut messzebb: - ingoványon - az elnyelő mocsárig.
Van úgy az ember, hogy az `Összhangra` vágyik, mégsem jut messzebb: - veszejtô úton - lelke káoszáig...
Bizony, van úgy az ember: otthagyná gôgös, 'koronás' helyét; sóváran nézi buksi kutyájának lélek-gyémántként csillogó szemét: és sírva simogatja egy ôzgidácska ártatlan fejét:
Ám úgy is van az ember, haragra, bosszúra készül elôre, de egy kedves hang csendül, - és szelíd barátság sarjad belôle.
És úgy is van az ember, hogy balsorsára készül már elôre, de egy tiszta fény villan, - s búvó remény, öröm sarjad belôle:
Mert úgy is van az ember - sorsáért bármily balszerencsét átkoz -; egy kéz, egy mosoly segítô áldást hoz, és mégis eljut, eljut önmagához, - kalandos úton - legjobb Önmagához
Január 8-án Gyöngyvér napja volt!:-) Isten éltesse a név viselőit!:-)
A Gyöngyvér magyar eredetű női név, jelentése: gyöngytestvér, Arany János névalkotása a régi magyar Gyöngy névből, a Buda halála című művében.
Demjén Gyöngyvér Jászai Mari-díjas színművész.
A Színművészeti Főiskola elvégzése után a Győri Kisfaludy Színház társulatának tagja lett. 1964-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz került, majd 1969 és 1994 között a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött. 2000-től újra a Győri Nemzeti Színház (az egykori Kisfaludy Színház) tagja volt.
Ezt a verset jó tíz évvel ezelőtt lánykám osztálytársa mondta egy október 23-i ünnepségen - olyan átütően, hogy mindig erre gondolok, ha olvasom.
Reményik Sándor
A haldokló tücsök
Még szól a tücsök, de már nem soká, Átadja csöndes birodalmát. Oly nesztelenül tűnik el, Mint szeptember s a hulló levelek. A katonáit elbocsátja, Szabadságolja tarka udvarát, Haldokló nemzetének búcsút int. Még szól a tücsök sárguló gyepen És vérbehanyatlott bokrok tövén, – Hallgatja minden fűszál, falevél: Csendország bánatos polgárai. Még szól a tücsök, de már nem soká.
Az éjek hűvösödnek, Fénybogár se marad Mindszentekre a temető füvében. Az országból csupán a címer, Csendország címere: a csillagok.
Isten veled lantos-fejedelem! Dalok királya, de már vége annak, Elmúlott tőlem a királyság, Ki tudja, hol lel a jövő tavasz?
Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó. És törvényei vannak a szeleknek, esőnek, hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen, ha sáska rágja is le a vetést. Ha vakond túrja is a gyökeret. A világ fölött őrködik a Rend s nem vész magja a nemes gabonának, de híre sem lesz egykor a csalánnak; az idő lemarja a gyomokat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen, ha csattog is a baltások hada. Mert erősebb a baltánál a fa s a vérző csonkból virradó tavaszra új erdő sarjad győzedelmesen. S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda a gyilkos vasat rég felfalta már s a sújtó kéz is szent jóvátétellel hasznos anyaggá vált a föld alatt... A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők és kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen, ki nem hamuval és nem embervérrel köti meg a békesség falát, de szenteltvízzel és búzakenyérrel és épít régi kőből új hazát. Üzenem a háznak, mely fölnevelt: a fundamentom Istentől való és Istentől való az akarat, mely újra építi a falakat. A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak, kik megtagadják ma a nevemet: ha fordul egyet újra a kerék, én akkor is a barátjok leszek és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag. Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk és leszünk Egy Cél és Egy Akarat: a víz szalad, de a kő marad, a kő marad.
És üzenem mindenkinek, testvérnek, rokonnak, idegennek, gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak, annak, akit a fájás űz és annak, kinek kezéhez vércseppek tapadnak: vigyázzatok és imádkozzatok! Valahol fönt a magos ég alatt mozdulnak már lassan a csillagok a s víz szalad és csak a kő marad, a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók. A tiszták és békességesek. Erdők, hegyek, tanok és emberek. Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát s a csillagok tengelyét olajozzák szorgalmas angyalok. És lészen csillagfordulás megint és miként hirdeti a Biblia: megméretik az embernek fia s ki mint vetett, azonképpen arat. Mert elfut a víz és csak a kő marad, de a kő marad.
Január 8-án múlt 112 éve, hogy megszületett Válaszút településen Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert, erdélyi magyar író és költő. A magyar irodalom egyik legellentmondásosabb alakja; a hivatalos irodalomtörténet mintha tudomást se venne róla, miközben mások a legnagyobbak között emlegetik.
Wass Albert
Wass Albert
Egy szellő jött
Egy szellő jött, nyugatra induló. Üzentem vele Néked. Talán elér, talán átadja, talán megérted. Olyant küldtem vele mit nem bír el levél. Amit elejt a drót is amire odaér, és semmi hullámhosszon nem lelni állomását: a szívem dobbanását! Egy szellővel ma este-tájt küldtem valamit Néked. Talán elér, talán átadja, talán megérted...
Tasnády Attilafényképe a Szép Versek című antológiában (1987 Csigó László)
Tasnády Attila
Sötét van
Sötét van, az eső veri a srég pléh- Tetőt kint és azon gondolkozom, mi- lyen lehetett az a szoba, ahol hár- rom éve – három éve! Hol állt az ágy amin egyedül aludtam, az ajtó- nál-e vagy az ablakban? S volt-e vekker? S a lámpa vajon milyen is lehetett? (Milyen lehet egy vekker?!) Ha kinéztem éjjel az ablakon, ha egyáltalán kinéztem, tisztára holdbeli tájra esett a szemem, frissen felhúzott 4 emeletes, 5-emeletes, girbe-gurba, voltak ott mindenféle vacakok! S fölöttük óriási, óriási csönd honolt. Ezekben a házakban úgy éreztem, mintha csak egy dobozban laknék, az a híres papundekli. Ha rámcsukták az ajtót (bumm), mintha egy szekrény ajtaját húzná magára az ember, állsz ott a cipők közt és finom, lehelet- finom molyszag a levegőben. Hirtelen a- zon kapom magam, hogy vadul kutatni kezdek, nincs-e levendula az alsó- neműben? Semmi. Mindegy! Itt ebben a, ebben a házban, mégiscsak ház volt! zajlott egy rendkívül rövidjáratú szerelmem. 2 X 1 hétig tartott összesen (asszem). Hogy is meséljem el? Ezt ma sem tudom kérem. Már csak a puszta tényeket ha nézzük: nincsenek is puszta tények (Filozófiát végeztem.) (Illetve nem)ű.) Egy presszóban szedett fel, ilyenek? Ahonnan aztán … (Ahonnan aztán hazavittem, ld. fen,.) Ahogy múl-, ahogy szállnak az évek, minden kis szerelem jelentős lesz. Egyre jelentősebb. 16 éves volt összesen. Én mennyi? Nem emlékszem, mire emlékezzek? És Hogy igen, igen, vagy sem? Vagy félig? Vagy nem is igaz az egész? Mért ne lenne. És az eső veri, veri azt a srég pléh- tetőt, kint, régen. Mikulásnak hívott, no igen. Másnak is, arra most – arra nem emlékszem. Akkor persze sokkal komolyabb voltam. Vagy legalábbis látszólag. Most vadul kutatok magamban: Lehet, hogy szerettem? Vagy lehetetlen? Gyermek volt, vagy én voltam? (Ti. gyermek.) És más ilyen értelmetlenségek. És és az eső veri, veri srégen. Ha ez még egy percig is folytatódi, Végem. És dereng előttem, hogy a vers -, mindegy: dereng előttem, hogy „Ma itthon ülök, Mozart-lemezeket” (kéne hallgatnom, előbb-utóbb fogok is, ez elkerülhetetlen, már hallgatok is, ittvan, igen, igen:) „MOZART- lemezeket hallgatok itt - …” Ma itt, holnap otthon. Korán öregszem. („”) („És”) Aztán még aza az ominózus pléh- tető és ámen. És innentől kezdve már folyamatosan csak igazat szólok.
Szép napot, kellemes hétvégét kívánok Mindenkinek!:-)
Most csak Egy Macska...:))
Falcsik Mari
ÁLOM ANYÁMRÓL
anyám terólad álmodtam az éjjel szegény anyám te szomorú komoly fiatal voltál friss csokor kezedben megláttál akkor: napfény-mosolyoddal szaladni kezdtél rezegtek a fürtök hajad világosbarna fürtjei
harangozott a régi karcsú szoknyád azt hittem engem futsz köszönteni két szörnyű nagy ház szűkülő közében de elfutottál mellettem s a csokrod dús illatából épp hogy lopni tudtam mosolyod szintén elúszott mögém
mögöttem állt egy keszeg öregasszony csodálkoztam hogy tán te ismered s jöttél is vissza mire eddig értem lecsüngő kézzel lóbáltad a csokrot csalódott arcod most megint komoly lett sírósan mondtad: „Nem a nagyanyád.”
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.
Kölcsey Ferenc
A KÖLTŐ
Két istenasszony, amidőn születtem,
Vitt hűs berkeidbe, Leto szent fia, S most, mint örökre vidám grácia, Szelíd tavaszban lengenek mellettem.
Egyik, kitől az égi lantot vettem,
Az édesen ömlő Harmonia; Másik te vagy csendes Fantázia, Ki rózsaleplet vígan vonsz felettem.
Amannak oltárt nyögdelő szelek,
És búsan ömlő csermely zúgásánál Echónak ellenében szentelek.
Neked virító bükkjeim sátoránál,
Merengve hallván a Dryasokat, Fűzök hajadba rózsalombokat.
Ha majd eljön az a pillanat, mikor mindegy, fel-vagy lemegy a nap, mikor mindegy, hogy világos van vagy sötét, itt legbelül szép lassan meghalnak a mesék.
Furcsa csend lesz, de azt is szétzihálja a tüdő, így számban csörömpöl a törött levegő, nincs, ki értené pedig minden darabja egyszerű szó, hiányos öngyűlöletem mozaikja mégis kirakható.
Elfáradtam: ilyenkor merre van az Úr? hozzá tartok, várva, míg pár bolygó meglazul, nekem sok hely kell, hiszen szememben ezer világ, közülük csupán néhány él, a többi üvegszilánk.
Ezért majd hol itt, hol ott lakom, hideg holdak kérgén vagy forró csillagon, és ha elfáradok, nem érdekel, melyiken hajtom le fejem, csak egyet kérek Istentől, ne ez a föld legyen.
„Ha megcsordul Vince, tele lesz a pince.” - Ha olvad a hó e napon, jó szőlőtermés várható. Egy kis nosztalgia...
Galambos Pál
Ha
Ha hallgatod szél suhanását, ha bámulod dal csobogását, ha simogat csend köszönése, ha fellobog tűz nevetése – mögötted vagyok : égi szikla, előtted vagyok : éji szikra – teérted vagyok újra tiszta. Ha benne szállsz szélsuhanásban, ha elkísérsz mély zuhanásban, ha megpihensz hajnali ágyon, ha hűsítesz lobbanó lázból – teérted jövök vissza.
Szepesi Attila, József Attila-díjas költő, publicista, pedagógus. Benda László újságíró testvére.
Szepesi Attila
Visszhang
Visszhangzik a köd meg a kő, visszhangzik a felejtés, rég elkondult szavakat sodor. Kiáltásokat hajdani esztendőkből, áldást, átkot. Álmok helyszíneit, melyek kongássá áttűnőben boronganak az emlékezet peremén. Két sejtelem összefonódik. Jósige, váteszi szó, hangzás, hangtalan is visszafénylő nyirettyű-rigmus, halászdal, sámán-mormolás, kihalt nyelvek liturgiái, arató-nóták, Isten-arcot teremtő imádságok. Táncok tragikus és hetyke figurái, szerelmes lány sikolya, fuldokló bugyborékolása, templompadlók becsali labirintusa, éjszakában lobogó máglyák, próféták szóló nyelvét elemésztők: mind egyszerre – egyetlen hangzás színe-veszített szövétnekében.
Nyilas Attila, költő, szerkesztő. Boldog névnapot!
Nyilas Attila
Eduardo
[„… mit szerethet rajtam, akit nem ismer? Azt felelhetné,
… hogy megszagolt, tehát ismer. Ami tapadási felületre szüksége van szenvedélyének, azt megtalálta rajtam.” (Déry Tibor: Niki)]
Mostanában ő a hír,
ahogy magamban nevezem: Edu, talán szólítottam így kevés találkozásunk idején, de lehet, hogy csak aztán ragadt rám,
a bolíviai-horvát-magyar hazafi, azon belül székely és szentkereszti,
a keresztény, muzulmán, esetleg zsidó vallásúként egyistenhitű,
eszmék szélkakasa, aki együtt érez és átadja magát, lírai magány,
kétes ügyei, amelyek ellenére vakon követni késztetett,
a csupa szív gyilkos, mikor megölelt, görcsbe rándult a gyomrom, de nem bántam, kicsit sütkéreztem aurájában, ennyi a tudásom róla: bőre baráti illata,
és véres halála, jó lenne mondani: hősi, és most mondtam is, hogy hősi — mostanában ez a hír járja.
